AFC North figyelő - 13. hét

A nagy rivális Ravenst idegenben legyőző Steelers visszavette a vezetést a csoport élén, a Browns ragad a középmezőnyben, a Bengals tovább süllyed.

AFC North:

    Visszapillantó:
A Cincinnati Bengals újabb módját találta meg a vereségnek, így ezúttal hazai pályán 34-30-ra maradt alul a címvédő New Orleans Saints ellenében. A Cleveland Browns viszont kiszenvedte az újabb sikert, miután egy utolsó másodperces mezőnygóllal 13-10-re legyőzte a vendég Miami Dolphins együttesét. A Pittsburgh Steelers szintén 13-10-re győzött a nagy rivális Baltimore Ravens otthonában a két csapatra jellemző igazi, fizikális, jó értelemben vett futballháborúban.

    Power Ranking:
    Pittsburgh Steelers:

Ez a csapat a túlélésre termett. Na jó ez kissé túlzó (főleg az előző idényt figyelembe véve), de ez az idény tényleg a túlélésről szól. Az első négy meccsen a kezdő irányító Ben Roethlisbergert kellett nélkülöznie a csapatnak - 3-1, köztük olyan skalpok, mint a Falconsé, vagy a Buccaneersé. Ezt követően a 6. meccsre az együttes elvesztette mindkét kezdő DE-jét, Aaron Smith ráadásul a rájátszásig vissza sem tér. Ennek ellenére kiemelkedően a legjobb védelem maradt futás ellen és sackekben is vezeti a ligát a Steelers. A két kezdő DE nélkül 4-2. A 10. héten sérültlistára került az amúgy is gyengécske támadófal legfontosabb embere, Max Starks LT. Azóta 3-1. A Steelers nem játszik (mindig) meggyőzően, sokkal inkább utolsó leheletéig küzd, és a végén kiszenvedi győzelmet, többször (például a Dolphins vagy a Bills ellen) igen nagy szerencsével. De az elvitathatatlan, hogy megdolgozik a szerencséjéért. A lényeg maga a küzdés, és az ezzel begyűjtött győzelmek. A képlet változatlan az acélvárosban: a védelem meccsben tart és amikor közeleg a vég, akkor megembereli magát a támadósor és megnyeri a meccset. Talán Ryan Clark FS szavai tükrözik legjobban a helyzetet: "nem mindig játszunk jól, sokszor szerencsénk van, rengeteg sérülés hátráltatja a csapatot, de 9-3 a mérlegünk. Vannak csapatok, amelyek kiválóan játszanak és Super Bowl-esélyesként emlegetnek, de mégsincsen ilyen mérlegük, sőt, akár jelenleg rájátszást érő pozícióban sincsenek. Hogy cserélnének-e velünk a sok gond ellenére? Igen..."
    Tipp: 12-4 - AFC 2. hely a Patriots mögött.

    Baltimore Ravens:
Kétségtelenül kiváló csapat. De egy kicsi plusz hiányzik belőle. Ed Reed FS visszatérésével váltak igazán jó gárdává, hiszen attól kezdve jöttek a nagy játékok a védelemben is. De egész egyszerűen nem elég hatékonyak, mind a védelemből, mind a támadókból hiányzik egy pici valami megfoghatatlan. Emiatt van, hogy a csapat nem képes 60 percen át jól játszani, ami nem azt jelenti, hogy 60 percen át dominálni kellene, de teljes negyedeket, rosszabb esetben félidőket átalszik hol egyik, hol másik egység. Ez megengedhetetlen, így nem lehet Super Bowlba menetelni, de így még csoportot sem lehet nyerni. Egy pici plusz, ennyi hiányzik. Hiába javult a támadósor, ugyanennyit romlott a védelem, így nem érzékelhető különbség a csapat erejét tekintve az előző két évhez képest. Ami a legnagyobb baj, hogy amikor üt az óra, akkor Joe Flacco - egy-két kivételtől eltekintve - továbbra sem képes vezérként végigmasíroztatni a pályán a csapatát. Enélkül pedig nagyon nehéz lesz, figyelembe véve, hogy ez a védelem már nem az, amely 2-3-4 évvel ezelőtt a rendelkezésre állt. Bárkit legyőzhetnek, de bármikor ki is kaphatnak, márpedig így nehéz Super Bowlról álmodozni. Éppen a nagy rivális Pittsburgh-től kellene megtanulni a győzelem tudományát, a győzelmet érő támadássorozatok levezénylését, a kulcspillanatok nagy játékait, a meccsfordító momentumokat. Ez hiányzik, az alapanyag megvan, már csak meg kellene fűszerezni.
    Tipp: 11-5 - AFC 5. hely a Jets előtt.

    Cleveland Browns:
Vitathatatlanul a legtöbbet fejlődött gárda. Ebbe most nem mennék bele részletesebben, elvégre az idény során sokszor leírtam ebben mekkora szerepe van az újoncoknak, sokszor méltattam Peyton Hillist, a Traktort. Sokkal inkább érdekes kérdés, hogy miként tudnak még feljebb kúszni a Barnák. Az jól látszik, hogy eszméletlen nagy potenciál van a csapatban, hiszen a címvédő Saintset és a mostanra legnagyobb favoritnak számító Patriotsot legyőzni nem mindennapos esemény és legfőképpen nem véletlen. A bravúrgyőzelmek után a következő lépés a Barnák számára mostanság teljesen szokatlan esélyesség terhének elviselése és a nagyobb tudás érvényre juttatása. Ezzel még vannak gondok. Emiatt nem a rájátszásért van harcban a csapat, hanem csak a középmezőny markáns tagja. Mondok 5 vereséget a szezonból: Buccaneers, Chiefs, Ravens, Jets és Jaguars. Valamennyi meccsen 1 TD-n belül volt a különbség. A Bucs, a Chiefs és a JAX kb azonos képességű és erősségű csapat, mégsem sikerült nyerni. A Ravens és a Jets előrébb jár, mégis majdnem összejött. Ezzel két dolgot szeretnék sugallni: egyrészt nagyon kevésen múlt, hogy a Browns most nem a rájátszásért van harcban, másrészt a Bengals vagy éppen a Panthers elleni szenvedős győzelem pedig azt mutatja, hogy a gárda még maga sem hiszi, de legalábbis nem tudja érvényesíteni a nagyobb játékerejét a gyengébbekkel szemben. Ha ezek a kötelező győzelmek magabiztossá válnak, megjön az önbizalom és az előbb említett ötösfogatból is legalább háromszor győztesen jönnek ki. Ez most 8-5-t érne... A Browns jobb csapat, mint azt az 5-7-es mérlege mutatja.
    Tipp: 7-9 - 10-15. pick.

    Cincinnati Bengals:
Sokan kérdezik, hogy a Bengals tényleg ennyire rossz? Én erre két válaszom van. Az első, hogy nem. Elvégre az utolsó percben is vlt győzelmi esélyük olyan kiváló csapatok ellen, mint a Steelers, a Colts, vagy éppen legutóbb a címvédő Saints. Ez nem éppen azt mutatja, hogy a liga három leggyengébb csapata között lenne. A másik válaszom ennek ellenére az, hogy de igen, ennyire rossz a Bengals. Akkor mégis miért? A Lions arról híres évek óta, hogy a legkülönfélébb módokon tud kikapni. Ebben legyőzhetetlen volt. De most a Bengals komolyan versenyre kelt vele. Az NFL meccseinek 90%-a szoros. Aki ebből szinte egyet sem tud behúzni, ott komoly bajok vannak. Hol Chad Ochocinco hisztizik, hol Terrell Owens nem hajlandó visszasietni a huddle-be, hol Carson Palmer dobja az ellenfél kezébe a meccset, hol a fiatal elkapók ejtik ki a labdákat, hol Cedric Benson hagyja el útközben a disznóbőrt, hol a tavaly tündöklő védelemre nem lehet ráismerni, hol pedig a büntetésekkel végzi ki magát a csapat. Ennyi véletlen nincs, ennyire gyenge csapat a Bengals. No nem kvalitásokban, hanem a totális dekoncentráltság miatt, mert ezek többsége könnyedén elkerülhető probléma minimális odafigyeléssel. Tehát a Bengals nem játékban marad alul, hanem kivégzi magát. Jobb csapat, mint mérlege mutatja, másrészt pontosan ennyit érdemelt ebben az évben.
    Tipp: 3-13, 3. pick a Panthers és a Lions után
    Az idény háromnegyedén túlvagyunk, így sok újat már nem lehet írni a csapatokról, nagy megújulás és összeomlás innen már nem lehet(séges), úgyhogy ezzel a mindig változó rovatunkat egy állandó rovat váltja fel, a rájátszás és draftpick figyelő. Ennek oka, hogy a Steelersnek már ezen a héten megvan az esélye, hogy matematikailag is biztosítsa részvételét az utószezonban, de most még ezt nem ismertetném, mert saját győzelmén kívül további három meccsnek is megfelelően kellene ehhez alakulnia, de jövő héttől erre vetjük figyelmünket.

    A hét támadója:
Ben Roethlisberger QB, Steelers
: Nem csinált semmi különöset. 38 kísérletéből 22 volt sikeres, nem nagy szám. Ebből 1 TD és 1 INT volt, nem nagy szám. Ezzel összesen 253 yardot hozott csapatának, ez sem nagy szám. De aki látta, az tudja, hogy fantasztikusan játszott, törött lábfeje és a meccs első támadásában Haloti Ngata által eltört orra ellenére végigküzdötte a meccset. Hiába hátráltatták a sérülései, ugyanúgy játszott, mint mindig, nem feküdt le, hiába rontott rá rendre Terrell Suggs, ő életben tartotta a játékot, megmentette a támadássorozatot. A végén pedig vezetett egy gyztes drive-ot, passzolt TD-vel a végén. Ilyen egy vezér, ilyen egy kiváló QB.

    A hét védője:
Troy Polamalu SS, Steelers
: A vasárnap esti rangadó 56. percében még biztos voltam benne, hogy Terell Suggs lesz a választottam. Csakhogy hiába játszott kiválóan addig, hiába döngölte földbe többször is Big Bent, hatalmas hibát követett el. Ha nem akar fumble-t kiharcolni, hanem szimplán újabb sacket ér el, majdhogynem véget vet a meccsnek. Így viszont Big Ben kiszabadult és dobott egy sikertelen passzt, sok-sok yardot mentve a hátralévő 2 kísérletre, mely elég is lett a győztes TD-re. Ezért a választottam olyan lett, aki nem játszott végig rivaldafényben, de amikor kellett, megcsinálta a nagy játékot. Tőle nem szokatlan módon, Troy Polamalu. Mindössze 5 szerelése volt, de a 4. negyedben bemutatott sackje szabadlabdát eredményezett, melyet LaMarr Woodley szerzett meg, ezzel kiváló mezőnypozícióhoz juttatva a támadókat, akik innen be is vitték a győztes TD-t.

    A hét újonca:
Carlos Dunlap DE, Bengals
: Persze nem szerencsés, ha egy újonc rögtön a kezdőben kap helyet. Na de ha egy csapatnak annyira nincs passrusha, mint a Bengals-nek, akkor csak hamarabb ki kellett volna próbálni a 2. körben választott DE-t. Mióta ő pályára került a védelemben, hirtelen képes a csapat, pontosabban ő, sackeket elérni. Hétvégén 1,5-et gyűjtött be.

    Extrapont:
A Bengals sorozatban 9 vereségnél jár... Erre legutóbb 1998 volt példa a csapat történelmében. A rekord 11 meccses kudarcszéria még 1992-93-ból. Hogy jó hírt is mondjak, Jermaine Gresham 47 elkapásával a legjobb újonc a gárda históriájában. De a derbiről is essék szó: TJ Housmandzadeh átlépte a 7000 elkapott yardot, Rashard Mendenhall sorozatban második idényében fut legalább 1000 yardot, továbbá 2006 óta nem nyert a Ravens a Steelers ellen, ha Big Bennel a fedélzeten volt, azaz csak akkor győztek a Hollók a nagy rivális ellen, ha az nélkülözte a kezdő irányítóját.

    Előretekintő:
A Cleveland Browns tovább küzdhet a nem negatív szezonért, ezúttal favoritként lép pályára a Buffalo Bills vendégeként. A megtépázott, de a derbi győzelmétől feltüzelt Pittsburgh Steelers a csoportutolsó Cincinnati Bengals gárdáját látja vendégül, s habár ezen a találkozón a papírforma egyértelmű, azért nem szabad előre odaadni a győzelmet a Kohászoknak, mert a sérülések előbb-utóbb könnyen a vesztüket okozhatják, továbbá a vendégeknek idénre már csak egyetlen feladatuk maradt: borsot törni a nagy rivális orra alá, ahol csak tudnak. Parázs ütközet lehet belőle. A Baltimore Ravens a hétfő esti rangadón nyalogathatja - elsősorban lelki - sebeit a Houston Texans otthonában, de mindezt azzal a tudattal, hogy nem hibázhatnak, mert akkor veszélybe kerül a wild card-pozíció is.

    Az AFC North állása:
1. Pittsburgh Steelers 9-3
2. Baltimore Ravens 8-4
3. Cleveland Browns 5-7
4. Cincinnati Bengals 2-10

Gergelics József (Soldados)