AFC West figyelő - 13. hét

Denver Broncos

A Broncos hivatalosan is átvette a legfejetlenebbb AFC West franchise legkevésbé sem kitüntető címét a Raiderstől. A Kansas City Chiefs elleni meccsen bár csak 10 pontot kaptak, mindösze 6-ot csináltak, és a vereség végül ahhoz vezetett, hogy Pat Bowlen meggondolta magát múlt heti álláspontjához képest, és mindössze 28 meccs után hétfőn kirúgta Josh McDanielst. Valószínűleg a szezon után ígyis-úgyis elküldték volna McDanielst, de miután már matematikai esélye sem maradt a Broncosnak a playoff elérésére, jobbnak látta a tulaj, ha már most lezárja a McDaniels érát.

McDaniels nem egészen másfél évvel ezelőtt még az egyik legfelkapottabb sztáredző, "csodagyerek" volt, mindenki úgy beszélt róla, mint a következő edzőzseniről. A Pats OC-i posztjáról egyenes út vezetett a vezetőedzősködéshez, első 6 meccsét megnyerte vele a Broncos - tartott még a Shanahan-korszak lendülete? -, de ezután szabályos zuhanórepülésbe fogott a franchise, az érthetetlenebbnél érthetetlenebb húzások nagyon gyorsan eredménytelenséghez vezettek. A 6-0 után 5-17-et mutatott be a csapat, és ami még rosszabb, a számos elkótyavetyélt játékos újabb csapatánál szinte kivétel nélkül meghatározó, és produktív tag lett. Elég csak Peyton Hillisre gondolnunk, akinek Clevelandben 38 yard hiányzik ahhoz, hogy 1985 óta az első 100 yardos fehér RB legyen, ő McDanielsnek még FB-ként sem kellett... De Alphonso Smith, akiért egy első körös picket áldozott be 2009-ben, hogy aztán továbbadja őt egy 5. körösért, is átlagon felüli kezdő lett Detroitban. Nem soroljuk fel az összes ballépést, de a támadóstratégiákban kétségkívül penge mester személyi kérdésekben még rengeteg kivánnivalót hagy maga után, most már nyugodtan mondhatjuk, amit kinezezésekor csupán pár józanabb hang emlegetett: Josh McDaniels egyelőre nem érett meg arra, hogy NFL vezetőedző legyen, és ennek a tapasztalanságnak a Denver itta meg a levét; félő, hogy hosszú évekig nyögi majd a csapat a következményeket (lásd: Matt Millen - Detroit).

A Chiefs elleni idegenbeli meccs talán egyetlen pozitívuma Knowshon Moreno játéka volt, az elmúlt hetek káoszában teljesen elsikkadt a fiatal RB nagyszerű játéka, pedig a legutóbbi meccsen is nagyjéból és egészeében véve ő volt a Broncos offense-e egyszemélyben. 23 futásból 161 yard bármelyik backnek a becsületére válna, és nagyon fontos, hogy Morenonak nem volt 2 yardnál rövidebb futása, viszont volt neki hat 10-nél hosszabb az ellen a Chiefs védelem ellen, amely a liga legjobb futás elleni alakulatai közé tartozik. Sajnos Moreno kiváló napját nem tudta kihasználni Orton és a passzjáték, az irányító talán leggyengébb meccsét produkálta denveri pályafutása során. Ortonnak az egész második félidőben ugyanannyi first downt sikerült elérnie, mint sacket benyelni, 2-t. Ebből az egyiknél teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bal tackle Ryan Cladynek iszonyatosan hiányzik a kiesett ofseason, Tamba Hali úgy verte meg a láthatóan szenvedő Cladyt, hogy annak esélye nem volt a strip-sack megakadályozására. A meccs egésze lényegében inverze volt a 2010-es Broncos meccseknek; kiváló futójátékhoz pocsék passzjáték társult, a védelem - amely október 3. óta először tudott 24 pont alatt tartani egy csapatot - is keményen játszott. Ez utóbbi egységben külön dicséret illeti Champ Bailey-t, aki 32 évesen még mindig képes elit teljesítményre, a liga legjobb formájában lévő elkapóját, Dwayne Bowe-t lényegében leradírozta a pályáról. A defense szemére talán azt lehetne vetni, hogy a pass rush a meccs nagy részében hiányzott, de ezt kiváló secondary-játékkal sikerült feledtetni.

A Broncos Eric Studesville running back edzőt helyezte ideiglenesen a vezetőedzői posztra, neki ez az első ilyen megbízatása, és személyében a Denver történetének első afro-amerikai HC-jét is köszönthetjük. Érdekes módon a Denver stábjában nincsen egy edző sem, akinek akár egyetemi szinten lenne vezetőedzői tapasztalata, így nem nagyon lehetett minőségi jelöltek közül válogatni. Azt kész tényként kezelhetjük, hogy amennyiben nem történik valamilyen csodás pálfordulás a hátralévő 4 meccsen, Studesville-ből nem lesz állandó HC a szezon után. A csapat a hétvégén Arizonába utazik, ahol az aránylag erős szezonkezdés után igencsak szétesett Cardinals fogadja majd őket. Katasztrofális az irányítóhelyzet a sivavagban, minden valószínűség szerint újabb rookie QB-t fog bevetni a Cards John Skelton személyében. Ez mindenféleképpen a Denver malmára kell hogy hajtsa a vizet, egy győzelem most jót tenne a csapatmorálnak.

Chiefs

A Chiefs magabiztosan vezeti a csoportot, bebiztosították maguknak a nemnegatív mérleget 8. győzelmükkel, innentől saját kezükben van a sorsuk.

A Denver elleni meccs a szurkolókon kívül nem sok néző számára volt izgalmas, egy TD született összesen, Matt Cassel Leonard Pope-nak adott TD-passzt. A meccs legjobbja ismét Jamaal Charles volt Chiefs oldalon, aki az egész szezonban elképesztően játszik, 6,3 yardos futásonkénti átlaga toronymagasan ligaelső. Ennek ellenére nagyjából 50 %-ban osztoznak a futásokon Thomas Jonesszal, aki szintén effektíven játszik, ha Charles szintjét nem is éri el. Kérdés, hogy mikor fogja megkapni a feature back szerepét a harmadéves játékos, akinek Todd Haley szerint még blokkolási képességein kell fejlesztenie ahhoz, hogy igazán kiteljesedjen running backként. A Chiefs nem kevés hat falemberes, és két TE-s felállást használ, hogy támogassák futóikat, és létszámbeli problémákat okozzanak a védelemnek, de leginkább az ún. stretch playek segítségével hozza yardjai javát Charles. A stretch nem más, mint a ligában szinte minden csapat által használt külső zone blocking futás, ez a séma Charles iszonyatos sebességével és kis területeken is gyors irányváltásaival nagyon működik. A következő ellenfél, a Chargers ellen a szezon első meccsén az ilyen futásokból 9,2 (!) yardos átlagot tudott hozni. Érthető hát, hogy amíg a csapatok nem találják meg az ellenszert ezekre a playekre - ami egyébként nem igényel bonyolult védekezési szisztémákat, "mindössze" az egyes futás elleni felelősségeik iszonyatosan fegyelmezett betartását a védők részéről -, addig tolni fogják Charlest. Amennyiben tartja az átlagát a játékos, akkor ő lesz az első játékos az NFL történetében, aki eléri Jim Brown emberfeletti 1963-as szezonjának számait; Brownon kívül még soha egy futó sem tudott egy NFL szezonban 1100 futott yard fölött 6,2-es átlaggal zárni. Charles még mindig hihetetlenül alulértékelt játékos, elég ha ránézünk a Pro Bowl szavazásra, és tudomásul vesszük, hogy az egyetlen AFC West RB az első ötben nem ő, hanem Darren McFadden...

A lehető legrosszabbkor érkezett a hír, hogy szerda reggel Matt Casselen sürgős vakbélműtétet kell végrehajtani, a beavatkozás azt jelenti, hogy az utóbbi időben egyre jobban magára találó QB szinte bizonyosan nem fog játszani a hétvégén. Az elmúlt 10 évből nem akad példa játékosra, aki egy ilyen műtét után ne hagyott volna ki legalább egy meccset, tehát nagyjából biztosra vehetjük, hogy Brodie Croyle veszi át az offense vezetését ideiglenesen. Croyle az előző rezsimnél a jövő franchise QB-jának volt szánva, aztán Pioliék érkeztével ez semmissé vált, és Matt Cassel kapta meg az irányítást. Azóta Croyle-t jobbára előszezon meccseken láthatjuk csak, alapszakaszban utoljára 2009 decemberében játszott. Croyle még soha nem nyert meg mérkőzést amelyen kezdő volt, 9 ilyen meccsen 9 L virít a neve mellett, de ezt részben betudhatjuk a 2007-2008-as katasztrófálisan gyenge Chiefs csapatoknak is. Az ex-Alabama QB az idény végeztével szabadügynök lesz, számára ezért ez a lehetőség mennyei mannaként jött. Amennyiben jó teljesítményt nyújt a kiváló Chargers védelem ellen, azzal jelentősen megnövelheti az esélyét annak, hogy rendes szerződést kap 2011-ben új csapatától.

Ha a Chargers elleni meccset megnyeri a Chiefs, lényegében megnyerte a csoportot, ha kikapnak, feljön egy meccsre a San Diego. Érezhető hát, hogy milyen komoly tétje lesz ennek a csoportrangadónak, nyilván utolsó lehelletéig fog küzedni a KC, de az irányítómizéria azért a Chargers felé billenti a mérleget.

Raiders

Talán nincs is inkonzisztensebb csapat idén az NFL-ben a Raidersnél. Miután az elmúlt két héten egészen elborzasztó játékkal két vereséget is begyűjtöttek, nem volt ember, aki arra mert volna fogadni, hogy pont a szárnyaló Chargerst fogják meg idegenben.

Pedig pontosan ez történt, sőt, a Raiders az elejétől kezdve dominálta a meccset, talán a negyedik negyed elején lehetett érezni, hogy van némi esélye a felzárkózásra a Chargersnek. A legfontosabb tényező az volt a meccsen, hogy a Raiders mindkét fala dominálni tudta a Chargers megfelelő alakulatát, főleg a 2 hétig szabadságukat kivevő támadó-falemberek tettek ki magukért, a rövidebb ideig Antonio Garayt is elveszítő Chargers frontot fizikalitásban maximálisan felülmúlták. Mivel a Raiders szerezte meg a vezetést, azt őrizve folyamatosan volt lehetőség futni, nem Jason Campbell karjában kellett bízni. Hue Jackson remekül hívta a playeket, Campbellre pontosan akkora terhet rakott, amennyit elbírt, elsősorban a futásokra alapozott, mint idén minden egyes Raiders győzelem alkalmával. A futások túlsúlya persze nem volt meglepő, az már annál inkább, hogy a play action passzokat mennyire hatékonyan tudta ráépíteni ezekre a játékokra Jackson. Két olyan bootleget is bemutatott a Raiders, amelyek külön is elképesztően sikeresek voltak, de az hogy egy meccsen belül kétszer is úgy sikerült végrehajtani azokat, ahogy, az már mindenképpen említésre méltó. Az első ilyennél Jason Campbell lényegében begyalogolt az end zone-ba 8 yardról, az ő oldalán lévő szélső védő, akinek elősődleges felelőssége lett volna, csak akkor vette észre, hogy nem Michael Bushnál van a labda, amikor már rég elment mellette a QB. A második ilyen megmozdulás során pedig még az operatőr is teljesen elszállt a futásra, ami NFL-közvetítések során fehér holló gyakoriságú, ekkor 3. és 1-nél adott Louis Murphynek 37 yardos passzt Campbell. Mindezeket azért emeljük ki, mert a futball legmagasabb szintjén teljességgel szokatlan, hogy a play actionök ennyire menjenek, amatőr mérkőzéseken látni ehhez hasonlóan "megevett" játékokat. A két running back hajszál híján maradt le a 100 yardos "álomhatárról", az inkább első félidőben villogó Michael Bush 95, a második játékrészben nagy futásokat hozó McFadden 87 yarddal zárt. Összesen 251 yardot futott a csapat, ebből 137 belül sikerült (az eddigi legtöbb idén a San Diego ellen 69 volt az első Raiders meccsen). A nagy örömködés közepette viszont el kell azon is gondolkozni, hogy a WR-ek megint nagyon kevés részt vállaltak a győzelemből, már ami eredeti feladatukat illet; összesen három elkapás és 40 yard fűzödik a nevükhöz. Darrius Heyward-Beynek már több mint egy hónapja nincs elkapása...

A védelem felébredt kéthetes Csipkerózsika-álmából, a védőfal kiválóan teljesített, elég megemlíteni a 21 engedett futott yardot, amiből hetet egyébként is egy Rivers scramble hozott. Persze nem is nagyon próbálkozott a futójátékkal a Chargers, az első meccs tapasztalataiból kiindulva ismét Malcom Floydot kereste Philip Rivers, most jóval kevesebb sikerrel.

Visszatérve a futójátékra, egészen elképesztő a csoporton belüli dominancia ebben a kategóriában, a csoportellenfelek ellen 802 yardot és 9 TD-t ért el a csapat, ezeken a meccseken az ellenfelek 291 yardot és 1 TD-t szereztek... 4-0-val áll a csoportban a Raiders, kisöpörték a Chargerst, ami utoljára 2001-ben sikerült. Ez még jól fog jönni a végelszámolásnál, esetleges azonos mérleg esetén a Raiders javára fog szólni szinte az össze tiebreaker.

A csapat összes hátralévő meccse életbevágóan fontos, a maradék négy mérkőzésből legalább hármat kell nyernie a Raidersnek, hogy biztosan meglegyen a rájátszás, és ekkor még a Chiefsnek is buknia kell. A következő találkozó a Jaguars ellen lesz, a két csapatban nagyon sok a közös pont. A 6-6-os mérleg is ilyen, a bukás mindkettejük dolgát nagyon megnehezítené, végletekig kiélezett meccsre van kilátás Floridában.

Chargers

2005 óta először kapott ki decemberben a Chargers, ez természetszerűleg hozza magával azt a tényt is, hogy a 2006 óta kezdő Philip Riversnek ez az első veresége ebben a a hónapban. A jelek abszolút nem mutattak arra, hogy most szakad meg ez a sorozat, egy mélyponton lévő Raiderst látott vendégül a Chargers.

Miután már azt hittük, hogy rendbe tette a speciális egységeit a Chargers, ismét két komoly hibát láthattunk tőlük; bár most ezekből nem következett egyenesen a vereség, mint októberben a blokkolt puntokból, elkövetésük nélkül egészen biztos máshogy alakul a meccs képe. Az első, és komolyabb hiba Darren Sproles muffolt puntja volt, a Hiram Eugene által visszaszerzett labdából érte el első TD-jét a Raiders a ma már említett Campbell bootleg során, amelyet Antwan Applewhite olyan szinten nézett el, hogy ahhoz hasonlóra példát talán csak középiskolai meccseken látahttunk eddig. A második hiba többrétű, Nate Kaedinggel rúgattak meg az első félidőben egy 50 yardos mezőnygólt, de a még bevallottan nem 100 %-osan felépült lovaglóizma nem tette lehetővé, hogy rendesen megrúgja a labdát, nagyjából 45 yardot haladt mindössze a labda. Azért nem Kaedinget hibáztatjuk elsősorban, mert állítólag a meccs előtt elmondta az edzőknek, hogy abba az irányba 47-48 yard a hatótávja jelenleg, így nem teljesen világos, hogy miért erőltették a field goalt. Bár a végelszámolásnál semmit nem számított ez a hiba, azért elgondolkodtató, hogy újra képesek voltak elszállni a speciel teamek. Philip Rivers az első félidőben abszolút nem találta magát, tőle szokatlan módon rendkívül pontatlan volt, sokszor érezhető volt rajta egyfajta görcsösség. A második félidőre valamennyire megtalálta az összhangot elkapóival, főleg a hihetetlen kitartásról tanúbizonyságot tévő, két sérült lábbal is a játékot vállaló Antonio Gatesszel hoztak össze pár szép pillanatot; az egyetlen Chargers TD is az ő nevéhez fűződik.

A Chargers védelméből a meccs elején sérülések miatt Brandon Siler és Antonio Garay is kivált, a meggyengült front nem is nagyon tudta állni a sarat a Raiders futójátéka ellen, főleg Samson Satele center és a tőle balra lévő társai, Robert Gallery, illetve Jared Veldheer keserítették meg Shaun Phillipsék életét. Bár a két sérült a második félidőre vissza tudott térni, és ez valamennyire stabilizálta a védelmet, a támadók nem tudták már visszahozni a meccset, így 18 decemberi győzelem után vesztesen voltak kénytelen elhagyni a Qualcomm gyepét, amely ekkorra szinte a Raiders hazai pályájának tűnt, jóval több ezüst-fekete szurkolót fedezhettünk fel a negyedik negyedben a lelátón.

Bár a San Diego megnehezítette a saját dolgát, még nincs minden veszve, viszont innentől kezdve nincs hibázási lehetőség, vasárnap délután kötelező megverniük a Chiefset. Amennyiben ez nem történik meg, a csapat gyakorlatilag kiszáll a playoff-küzdelmekből, mivel a Chiefst megelőzni már fogják tudni, a wild cardhoz pedig a csillagok nagyon szerencsés együttállására lenne szükség.