AFC West figyelő - 7. hét

Eredmények:

Oakland Raiders - Denver Broncos 59-14
New England Patriots - San Diego Chargers 23-20
Kansas City Chiefs - Jacksonville Jaguars 42-20

Kansas City Chiefs

A Chiefs újjászületése folytatódik, a Törzsfők ismét egy tekintélyt parancsoló győzelmen vannak túl, a gyengélkedő Jacksonville-t intézték el lenyűgöző magabiztossággal.

Az a végszámolásban senkit nem fog érdekelni, hogy mindezt egy olyan 38 éves QB-val kiálló Jaguars ellen vitték véghez, aki a vasárnapi meccset megelőzően 3 éve nem lépett pályára az NFL-ben, és passzt utoljára 5 éve dobott alapszakaszmeccsen, és utolsó győzelméért egészen 2001-ig kell visszautaznunk az időben. Todd Bouman a meccs nagy részében nem mutatta a rozsdásodás jeleit, egészen korrekt módon vezette a Jaguárokat annak ellenére, hogy az edzőtábor után megváltak tőle, és csak a meccs hetében igazolták újra. Boumanen végül mégis kijött a felkészültség hiánya, a 3 negyed végén interceptiont dobott Derrick Johnsonnak, aki vissza is vitte az ajándéklabdát TD-re. Úgy látszik Johnson különös érzéket fejlesztett ki ehhez, ILB létére az elmúlt hét meccsén ez a 3. INT return TD-je. A Johnson TD az addigi szoros meccsen fordulópontot jelentett, a 21-20-as vendég vezetést ekkor sikerült végleg megfordítani, ezután gyors egymásutánban 2 TD-t rámolt be a Chiefs, esélyt nem adva a visszakapaszkodásra. Nagyban segítette őket ebben az idén nagyon jól működő futójáték, Thomas Jones ismét 100 yard fölé jutott, de Jamaal Charles és Dexter McCluster egyaránt nagyon hasznos yardokat értek el a földön. Matt Cassel nem váltotta meg a világot, de nem vesztett labdát sem a levegőben, se fumble formájában, és passzainak majd 70 %-as sikeres lett, egy ilyen meccsen ez pedig pont elég.

A Chiefs egyre magabiztosabban őrzi előnyét a csoportban, és most már ki kell jelentenünk, hogy valóban egy minőségi csapatról van szó, szó sincs szerencsés véletlenek, és könnyű sorsolások összjátékáról, mint azt pl. a Buccaneers esetén láthatjuk. Az elmúlt két meccsen az offense nagyon összeállt, 73 pontot szereztek azok után, hogy a Colts ellen mindössze 9-et sikerült elérni, az állandóan hangoztatott egyensúly megvan a támadóknál. Érdemes megjegyezni, hogy ezt anélkül a Chris Chambers nélkül éri el a csapat, aki tavaly dicstelen san diegoi cutja után az offense meglepetésembere lett Kansas Cityben. Chambers egészséges, de Todd Haley nem játszatja mostanában, mert idén az év elején nem játszott túl jól, és a helyébe lépő Terrance Coopert hasznosabb játékosnak ítéli a HC; emellett a hírek szerint edzéseken sem túl aktív a veterán elkapó. Így vagy úgy, az látható, hogy nélküle sem dől össze a világ, legalábbis a Chiefs offense, kár lenne megbontani az egység kohézióját csak azért, mert Chambers sokat keres. A hétvégén a Buffaloval találkozik a KC, a Bills még mindig első győzelméért hajt, a múlt héten a Baltimore-t is majdnem megfogták, 0-6-os mérlegük ellenére nem szabad lebecsülni őket, okozhatnak meglepetést.

Denver Broncos

Az egyik ember szemete a másik ember aranya - tartja a közmondás. A Raiders totális dominanciája Broncos szempontból az elmúlt évek legnagyobb blamája. Utoljára 1963-ban kapott ki így a Broncos, és tegyük hozzá, a negyedik negyedben "megkegyelmezett" a Raiders, a cseresorát játszatta Tom Cable.

Igazándiból felsorolni is nehéz volna a negatívumokat a meccsről, pozitív dolgokat pedig nagyítóval kell keresnünk. A kevés jó közé tartozott Knowshon Moreno 2 TD-je, bár kissé visszás volt, ahogy mindkét pontszerzésnél úgy ünnepeltette magát a fiatal RB, mintha nem 31 illetve 24 pontos hátrányban lenne csapata. A második Moreno TD a második félidő elején született, ekkor az állás 38-14 volt, és felvillant egy nagyon halvány reménysugár, hogy esetleg vissza tud térni a meccsbe a Broncos. Nem így lett, a Raiders még 21 pontot tolt be a 3. negyedben. Az összes csapatrésze összeomlott a Denvernek, az első negyedben bekapott 21 pont teljesen megtörte a csapatot. Kyle Orton nagyon gyenge produkciót nyújtott, persze ebben támadófala is ludas, Ortonnak egyszerűen nem volt ideje hosszabb passzokat végrehajtani: hét, 20 yardnál mélyebb kísérlete közül csupán egy ért célba, általában a siettetés miatt nem sikerült ezeket pontosan megdobni. Harmadik és negyedik kísérleteknél is borzalmas képet adnak a számok: 12-ből 2 sikeres passzal nem lehet operálni. Ezek a sikertelen kísérletek pedig azt is jelentették, hogy újra és újra megkapta a Raiders offense a labdát, akik ellen pedig a Broncos defens nem tudott mit kezdeni; egészen szánalmas tackle-kísérleteket láthattunk McFadden és Bush futásainál. Az első Raiders TD, amit Zach Miller kapott el, remekül jelezte előre, hogy mi várható a meccsen. Nagyjából mindenki tudja az NFL-ben, hogy a Raiders egyetlen legitim elkapója a TE Miller, ennek ellenére egy alap Raiders play actionnél a keresztező Millertől a legközelebbi védő is 7-8 yardra volt. Ezt a játékot a Raiders szinte minden meccsen kétszer, háromszor használja... Tanúbizonysága ez annak is, hogy nem volt megfelelő a meccs előtti felkészülés, ez pdig az edzők felelőssége. Az NFL-ben lenézni egy csapatot sem szabad, pláne egy olyannak, aki maga sem túl jó. Josh McDanielsék most ennek az arroganciának az árát fizették meg, az ifjú HC javára legyen írva, hogy a mérkőzés után azonnal magára vállalta a borzalmas fiaskóért a vereséget.

A Broncos "jutalma" a 45 pontos vereségért egy londoni utazás lett, vasárnap a hasonlóan gyengélkedő 49ersszel csapnak össze a Vadlovak az éves európai meccsen - marketing szempontból nem alakult ez a legjobban az NFL szempontjából. Mindkét csapatnak végtelenül fontos lenne a győzelem kicsikarása, aki itt kikap, az már inkább a draftra kell koncentráljon, mint a 2010-es szezon további szakaszára.

Oakland Raiders

Elképesztő az a hullámvasút, amit az elmúlt hetekben bemutatott a Raiders. Miután egy 0-5-tel álló, rém gyenge csapattól kikaptak San Franciscoban, egy héttel később 50 éves fennállásuk legnagyobb győzelmét aratták csoportriválisuk, a Denver felett. 59 pontot soha nem ért el a csapat, még a legdicsőségesebb időszakokban sem, így ismerve a körülményeket igencsak váratlan volt az a fajta toális dominancia, amit a csapatól láthattunk az Invesco Fielden.

Az első negyedben 24 pontot szerzett az Oakland, egy elkapott és egy futott TD egy Chris Johnson interceptionből visszahordott 6-pontos akciót zárt közre, illetve egy Janikowski mezőnygól született az első játékrészben. A negyedben még egy labdát szerzett a Raiders defense, nagyon korán sikerült tehát megtörni a Broncost, akik ezután csak keresték magukat. 38-7-es félidő után a harmadik negyedben még 21 pontot sikerült felpakolni a táblára, a negyedik negyedben már ahol csak lehetett, a cserék játszottak. Darren McFadden combhajlító-húzódásából visszatérve azonnal bizonyította, hogy a szezon elején mutatott kiiváló játéka nem a véletlen műve volt. 165 futott yardot és 3 futott TD-t ért el az idén csúcsformát mutató RB, emellett egy 3 & 19-es szituációnál egy screen passzból is beverekedte magát az end zone-ba. Az utóbbi play fémjelezte a régi-új McFadden, utoljára az Arkansas színeiben láthattunk tőle ilyen kiváló playeket. McFaddent a héten az elmúlt hét legjobb támadójátékosává választották az AFC-ben. A mérkőzés kevés negatívumai közé tartozott a rengeteg sérülés, a legkomolyabb ezek közül Louis Murphyé volt, aki egy rendkívül szerencsétlen ütközés után - amely ráadásul saját csapattársával, Marcel Reece-szel történt - vért köpött, a szerdai vizsgálatok során kiderült, hogy megzúzódott a tüdeje a fiatal WR-nek, a Seahawks ellen egészen biztosan nem fog játszani Murphy.

Azért is komoly gond ez, mert ő volt az egyetlen legitim elkapó WR a csapatban, persze kissé paradox állításnak tűnhet, de a Raidersben a legtöbb elkapónak nem az elkapás az erősége. Tom Cable megjegyezte, hogy kiválóan blokkol mindannyiuk a futásoknál, illetve a screeneknél, illetve nagyszerűen viszik el a védőket a TE és RB passzok elől, azért nem tenne rosszat az offense-nek, ha végre a wide receiverek is szerves részei lennének a passzjátéknak. Kissé furcsán hathat egy 500 yard fölötti teljesítmény után a támadók kritizálása, de az tény, hogy ebből az 500 yardból közvetlenül csupán 76 yarddal, és 5 elkapással vették ki részüket a WR-ek. Chaz Schilens hihetetlenül lassan jön vissza térdsérüléséből (most mér érti mindenki, miért lett csak hetedik körös a 2008-as drafton a tehetséges elkapó), a 10 héten térhet vissza leghamarabb. Így Heyward-Bey mellett a rookie Jacoby Ford lesz a kényszerű kezdő, aki egyelőre nem NFL-kész elkapó. Akármelyik QB is lesz a kezdő - ha egészséges, Gradkowski fog kezdeni, ha nem, marad Campbell - a Seattle ellen, nem lesz egyszerű dolga a WR-eivel.

San Diego Chargers

A Chargers hivatalosan is bajban van. 2-5-tel a csoport utolsó helyén áll a csapat, meccsről meccsre olyan hibákat bemutatva, amelyek nem egy playoff-csapat sajátjai. Az, hogy már voltak az évek során hasonló helyzetben, nem jelenti azt, hogy ebből a slamasztikából is ismerik a kifelé vezető utat.

A New England elleni mérkőzést ismét egy special team bakival sikerült elrontani. Egy eredetileg 45 yardos egyenlítő mezőnygól-kísérletet sikerült 50 yardossá tenni a beugró kicker, Kris Brown számára a Louis Vasquez áltat elkövetett false starttal. A megismételt kísérletet annak rendje és módja szerint a kapufához vágta az ágyéksérüléssel bajlódó Nate Kaedinget helyettesítő rúgójátékos, így nem sikerült kiharcolni a hosszabbítást. Persze nem lett volna szükség egyenlítő field goalra, ha a táamdócsapat nem alussza át az első félidőt. A védelem az egész meccsen megtette a magáét, Tom Bradynek nem nagyon sikerült elkapnia a fonalat, mindössze 159 yardot sikerült a háromszoros Super Bowl-győztes QB-nak passzolnia, folyamatosan az arcában lihegtek a Chargers pass rusherei. Főleg Antwan Barnes vitte a prímet, a Ravensből kiebrudalt OLB-t két hete igazolta le a csapat a rengeteg linebacker sérülés miatt, ő pedig rögtön két sackkel tette le névjegyét. Visszatérve az első félidőhöz, ami igazán fejvakarásra késztető, az az, hogy hiába engedtek mindössze 38 yardot az első félidőben a Patriotsnak, mégis a vendégcsapat vonulhatott 13-3-as vezetéssel a szünetre. Ez persze a négy első félidei turnovernek köszönhető, szinte minden ígéretes drive-ot tönkretett a csapat egy-egy labdaeladással, amiből kettő ki nem kényszerített volt, egyszerű mentális hibákat láthattunk Richard Goodmantől és Jacob Hestertől. A saját maga által ásott gödörből aztán már nem tudott kimászni a Chargers, a negyedik negyedben brutális offenzívát indítottak ugyan, de a szereztt 17 pont csupán arra volt elég, hogy az elhibázott mezőnygóllal minél hatásosabban törhessék össze rajongóik szívét.

A csapat egyfajta sokk állapotában van, a héten adott interjúkban minden játékos azt mondja, hogy mindannyiuk arra számított, hogy az idei év igazi kiugrást jelenthet a csapat számára. Tény, hogy a Chargers valóban nagyon közel van ahhoz, hogy egy igazán komoly csapat legyenek - ne feledjük, még mindig ők csinálják a legtöbb és kapják al egkevesebb yardot a ligában -, de ilyen önsebzésekkel nem fognak sehova sem eljutni; ha saját magukat fosztják meg a győzelem lehetőségétől, akkor évek óta először nem fogjuk látni a rájátszásban a csapatot. Ahogy Eric Weddle elmondta, minden erejükkel azon lesznek, hogy kimásszanak a saját maguk által ásott gödörből. Ennek első állomása lehetne a Titans elleni összecsapáson való diadal, de a Tennessee most nagyon jó formát mutat, főleg a védőfaluk gyilkos a nashville-ieknek. Persze mondani sem kell, amennyiben még bármiféle esélyt akar magának adni a Malcom Floydot továbbra is nélkülöző Chargers, akkor kötelező a győzelem az ilyen erős ellenfelek ellen is.