Előszezon beharangozó 2015

Írta: Höri — 2015. augusztus 9., 04:45

Nem kell pánikba esni, minden előszezon meccshez nem lesz előzetes! A maihoz viszont van.

Előszezon beharangozó 2015

Utolsó fázisába ér - vagy ha úgy tetszik - véget ér ma a holtszezon az NFL-ben, újra meccsre gyűlhetünk össze éjszaka, még akkor is, ha az nem tétre menő. Ennél is fontosabb, hogy a sportág legendáit hivatalosan is beavatták a Hírességek Csarnokába, és az ő tiszteletükre egy futballmeccset is szerveztek, mint rendesen.

 

A 2015-ös évfolyam legendáiról a Bowl.hu az alábbi linkeken emlékezett meg:

 

Will Shields

Charles Haley

Bill Polian

Ron Wolf

Jerome Bettis

Junior Seau

Tim Brown

Mick Tinglehoff

 

A mai meccsen Bettis és Tinglehoff külön megtiszteltetésként veheti, hogy korábbi csapataik találkoznak.

 

Azoknak akiknek ez lesz az első előszezonja, amit figyelemmel követnek, néhány csak erre az időszakra vonatkozó tényt előre tisztázunk:

 

- A mai két résztvevő csapat kivételével mindenki 4 mérkőzést játszik. A pontos menetrendet itt lehet megtekinteni.

- A szabályok általában ugyanazok mint éles meccseken, ugyanakkor arra is volt példa, hogy kísérleti szabályokat itt próbáljanak ki, mint például tavaly az extra pont áthelyezése illetve a tavalyi defensive holding szabálytalanság előtérbe helyezése az előszezon meccseken sokkal jobban rányomta a bélyegét a találkozókra, mint később.

- Lényeges különbség, hogy itt nem csak 46 játékost lehet benevezni, hanem a 90 fős holtszezon keret minden tagját be lehet vetni.

- A csapatok első sorai a 3. fordulóban vannak legtovább a pályán, általában egy egész félidőt. A 4. héten viszont már csak a roster alja küzd a fennmaradó helyekért. Az 1-2. fordulóban 1 negyedet, 1 drive-ot illetve a kettő közti játékidőt szoktak a sztárok a pályán tölteni.

- Akinek a legkisebb sérülése is van, általában kiüli a meccset, ha bérelt helye van a végső keretben.

- Az edzők igyekeznek elkerülni a hosszabbítást.

- Az előszezon mérlegből semmilyen jellegű következtetést nem lehet levonni a csapat szezonját illetően. Ami irányadó, az egyes játékosok formája, illetve az a néhány drive, amit a legjobb összeállításban nyomtak végig.

- Az előszezon statisztikák nem számítanak hivatalosnak. Tehát ha valaki 10 touchdownt passzol egy meccsen, nem lesz NFL rekorder.

- Az összeszokatlanság miatt az alapszakasznál alacsonyabb pontátlagra kell számítani, viszonylag sok egyszámjegyű pontot összehozó csapattal.

 

Térjünk rá a mai összecsapásra néhány szóban:

 

Minnesota Vikings - Pittsburgh Steelers

Hall of Fame Game, Canton, Ohio, magyar idő szerint 2:00 (tv:Sport2, ismétlés hétfő 18:30)

 

Kezdjük a buzzkill résszel: Ben Roethlisberger nem fog játszani. Mivel Bruce Gradkowski sérült, így Landry Jones-nak bőven lesz ideje bizonyítani, Tajh Boyd pedig ki tudja mikor kerül pályára. A volt Oklahoma QB eddig nem volt túl meggyőző, szóval kvázi a munkájáért küzd, mint 3. számú QB. A Pittsburgh Post-Gazette szerint Big Ben mellett Heath Miller, Antonio Brown és Le´Veon Bell is csak szurkolóként vesz részt a rendezvényen. Főleg utóbbi pótlása lesz érdekfeszítő, hiszen a tényleges szezonnyitón eltiltását fogja tölteni.

Az újoncok mellett először láthatjuk Steelers mezben Brandon Boykint, az Eagles-től idecserélt cornerbacket, akiről Philly-ben váltig állították, hogy a szélen el van veszve, itt viszont a jobb oldalvonal mellett szeretnék megnézni, hogy mit tud. Mivel Senquez Golson újonc idénye lehet, hogy el sem fog kezdődni, így nagy szükség lenne egy jó Boykinra.

Martavis Bryant csak egy laza könyök-bántalommal küzdött, de ha ez éles meccs volna, biztosan játszana. Az előző szezon második felében berobbanó WR-nél jobb hírek kevés játékosról jöttek a táborban. Ha már elkapók, sokan arra kíváncsiak leginkább, hogy Devin Gardner miként vedlik át irányítóból erre a posztra, és miként akarja Todd Haley használni. Igencsak iparkodnia kell, ha Heyward-Beyt ki akarja túrni a keretből.

Minnesotából sem teljes kerettel érkeztek meg Mike Zimmerék. Anthony Barral a térdműtétet követően még óvatosabban bánnak, a lényeg, hogy szeptemberre 100%-os legyen. A nagy sztori persze Adrian Peterson lesz, akiről kiderülhet, hogy mennyire rozsdás egy év pihenő után.

Nagy harc megy a Right Guard posztért, hiszen Mike Harris most került a fal belsejébe, és Joe Berger, Tyrus Thompson és David Yankey is pályázik a helyére. A nagy meglepetésre csak negyedik körben draftolt TJ Clemmings a támadófal szélén készül, csak úgy mint a Pittsburgh egyetemen.

Ebben a párosításban pikantériának számít Mike Wallace a Steelers ellen valamelyest, de hasonlóan érdekes lehet látni akció közben a kirobbanó erőállapotban lévő Charles Johnsont is a túloldalon, Jarius Wrighttal és Kyle Rudolph-fal a pálya közepén az átalakulóban lévő Steelers secondary ellen.

 

Igazából minden poszton megy valamiféle harc a helyekért a depth charton minden csapatnál, szóval további külön kiemelésre nincs is szükség. A lényeg, hogy a futball visszatér a maga gnóm, előszezon formájában, de 6 hónap kényszerpihenő után a legtöbb drukkernek ez is felüdülést jelent majd. Ráadásul ezúttal streameket se kell vadászni!             


Hozzászólások

több mint 9 éve
😀😀