Filmek

40 feliratkozó

több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 884
Master and Commander / Kapitány és Katona - 2003:
Bár én szeretem a hajós filmeket, ez most nem ütött akkorát.
A díszlet, a koreográfia, a látvány és történet rendben van, a feszültség amikor kell megvan, de picit ritmustalannak éreztem, nem tudott odaszegezni a székhez és voltak részek amiket áttekertem (pl. az éneklősek), mert annyira unalmas volt.

Mivel ezt egy híresebb regénysorozatból rakták össze, így benne volt a folytatás lehetősége, viszont nem igazán termelt eleget, így a folytatás elmaradt, pedig volt benne fantázia.
Azt hiszem annak idején talán a marketingelése se lehetett a legjobb, ha ez ennyire elment mellettem eddig.

Aki szereti ezeket a típusú filmeket, annak ajánlom a Hornblower - Őfelsége kapitánya 8 részes TV film sorozatát, az is egy regénysorozat alapján készült.
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 27 926 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
el is felejtettem írni hogy kedden voltunk az Oppenheimeren
igencsak erős film lett
meglepett hogy nem Tellert hanem Szilárdot játszotta magyar színész az akcentus sztem kifejezetten jó lett
összességében is jók voltak a színészek és a vizualitás
a hangeffektek néha túlzottak voltak számomra
a sztoriból kb semmit nem vágtam előtte így volt kisebb nagyobb meglepetés
javaslom mindenkinek moziban mert megéri
nem tudom szinkronosan milyen
Negritis, a vajda
egyszer szerintem is megérte, de összességében besorol a dunkirk mellé mint a leggyengébb nolan film. ha fél órával rövidebbre vágja és kevésbé művieskedig olykor akkor kifejezetten erős lehetett volna, mert a középső harmad ami los alamoban játszódik az amúgy kurva jó...a kevesebb néha több szerintem itt kifejezetten érvényesült volna.
peach
sztem az interstellar messze a leggyengébb filmje
aztán jön csak a dunkirk
Negritis, a vajda
szerintem meg két jó filmje van. az első ami fekete fehér és a Memento
deyell
Szerintem meg minden filmje szar, talán az Eredet kivétel (Dunkirket nem láttam) 😄


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=yua1KVzAmRA

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 229
el is felejtettem írni hogy kedden voltunk az Oppenheimeren
igencsak erős film lett
meglepett hogy nem Tellert hanem Szilárdot játszotta magyar színész az akcentus sztem kifejezetten jó lett
összességében is jók voltak a színészek és a vizualitás
a hangeffektek néha túlzottak voltak számomra
a sztoriból kb semmit nem vágtam előtte így volt kisebb nagyobb meglepetés
javaslom mindenkinek moziban mert megéri
nem tudom szinkronosan milyen
Negritis, a vajda
egyszer szerintem is megérte, de összességében besorol a dunkirk mellé mint a leggyengébb nolan film. ha fél órával rövidebbre vágja és kevésbé művieskedig olykor akkor kifejezetten erős lehetett volna, mert a középső harmad ami los alamoban játszódik az amúgy kurva jó...a kevesebb néha több szerintem itt kifejezetten érvényesült volna.
peach
sztem az interstellar messze a leggyengébb filmje
aztán jön csak a dunkirk
Negritis, a vajda
szerintem meg két jó filmje van. az első ami fekete fehér és a Memento

buhloone mindstate

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
el is felejtettem írni hogy kedden voltunk az Oppenheimeren
igencsak erős film lett
meglepett hogy nem Tellert hanem Szilárdot játszotta magyar színész az akcentus sztem kifejezetten jó lett
összességében is jók voltak a színészek és a vizualitás
a hangeffektek néha túlzottak voltak számomra
a sztoriból kb semmit nem vágtam előtte így volt kisebb nagyobb meglepetés
javaslom mindenkinek moziban mert megéri
nem tudom szinkronosan milyen
Negritis, a vajda
egyszer szerintem is megérte, de összességében besorol a dunkirk mellé mint a leggyengébb nolan film. ha fél órával rövidebbre vágja és kevésbé művieskedig olykor akkor kifejezetten erős lehetett volna, mert a középső harmad ami los alamoban játszódik az amúgy kurva jó...a kevesebb néha több szerintem itt kifejezetten érvényesült volna.
peach
sztem az interstellar messze a leggyengébb filmje
aztán jön csak a dunkirk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
el is felejtettem írni hogy kedden voltunk az Oppenheimeren
igencsak erős film lett
meglepett hogy nem Tellert hanem Szilárdot játszotta magyar színész az akcentus sztem kifejezetten jó lett
összességében is jók voltak a színészek és a vizualitás
a hangeffektek néha túlzottak voltak számomra
a sztoriból kb semmit nem vágtam előtte így volt kisebb nagyobb meglepetés
javaslom mindenkinek moziban mert megéri
nem tudom szinkronosan milyen
Negritis, a vajda
egyszer szerintem is megérte, de összességében besorol a dunkirk mellé mint a leggyengébb nolan film. ha fél órával rövidebbre vágja és kevésbé művieskedig olykor akkor kifejezetten erős lehetett volna, mert a középső harmad ami los alamoban játszódik az amúgy kurva jó...a kevesebb néha több szerintem itt kifejezetten érvényesült volna.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
Hypnotic / Konstrukció

kicsit ilyen Kocka 2 érzésem van
van egy jó alapötlet amit utána a legkreténebb módon viteleznek ki
egyszeri megnézésre belefér, van szórakoztató faktora de se a színészi játék se a történet nem jó
mellé pedig a CGI is túlhasznált és gyenge

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
el is felejtettem írni hogy kedden voltunk az Oppenheimeren
igencsak erős film lett
meglepett hogy nem Tellert hanem Szilárdot játszotta magyar színész az akcentus sztem kifejezetten jó lett
összességében is jók voltak a színészek és a vizualitás
a hangeffektek néha túlzottak voltak számomra
a sztoriból kb semmit nem vágtam előtte így volt kisebb nagyobb meglepetés
javaslom mindenkinek moziban mert megéri
nem tudom szinkronosan milyen

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician

nézem a moziműsort és elég durva hogy kb semmi nem érdekel októberig

szeptember végén jön a megfojtott virágok meg az alkotó (mind2vel vannak fenntartásaim) addig semmi
elég gáz

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 27 926 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 m.hvg.hu/vilag/20230726_Kevin_Spacey_felmentes_szexualis_zaklatas_vademeles_Egyesult_Kiralysag_Oscardijas_szinesz


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
The covenant

Nem rossz akció film, de semmi extra
Guy Ritchie csak a címben szerepel
Negritis, a vajda
Szerintem az egy rohadt jó kis film lett, végig lekötött, pörgős cucc. Csak néhány hónapja láttam de most hogy eszembe juttattad kedvem szottyant újra nézni, ez ritka.
Rataxes
az akciók jók és megvan közte a feszültség
a történet viszont gyenge közepes
és a karakterek sem túl kidolgozottak vagy mennek valahova

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 215 — Eagles fan
The covenant

Nem rossz akció film, de semmi extra
Guy Ritchie csak a címben szerepel
Negritis, a vajda
Szerintem az egy rohadt jó kis film lett, végig lekötött, pörgős cucc. Csak néhány hónapja láttam de most hogy eszembe juttattad kedvem szottyant újra nézni, ez ritka.

GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)

Ex-Rataxes
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
The covenant

Nem rossz akció film, de semmi extra
Guy Ritchie csak a címben szerepel

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 650 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kösz szépen Ramius kapitány, hogy anno elspoilerezted az Oppenheimert. 😀
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 844 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 550 — Saturday Night Lights
 index.hu/kultur/2023/07/24/film-dij-japan-szakonyi-noemi-veronika-hat-het/

nyilván ilyet nem küldünk oscarra
nah majd a hadik
Negritis, a vajda
Az egész rendszerváltás utáni hazai filmrendszerről készített a Partizán egy egész jó dokut:  youtu.be/133O5AexiBE

Persze, Oscarra Blokádot meg hasonlókat küldünk.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
 index.hu/kultur/2023/07/24/film-dij-japan-szakonyi-noemi-veronika-hat-het/

nyilván ilyet nem küldünk oscarra
nah majd a hadik

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 844 — Kinek mit intézett a kormánya

zacknorb
Egy ilyet holtbiztosan betippeltem volna. Na jó, Mississippi helyett Alabama, de Új Mexikó a helyén van.
Dzsokijuing
A lényeg hogy SEC=Barbie

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 550 — Saturday Night Lights

zacknorb
Egy ilyet holtbiztosan betippeltem volna. Na jó, Mississippi helyett Alabama, de Új Mexikó a helyén van.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 121 — The Mathematician
nem láttam a 2013as Evil Dead remake-t és a sorozatot se
az eredeti 3at igen és szeretem is őket, bár megvannak a hibái a 2 sztem filmtörténelmi szinten zseniális

a Rise-t nézve kicsit vegyes érzelmeim vannak, mint posession gore horror sztem jó
a karakterek és a színészek korrektek vagy jók
viszont az Evil Dead "íz" hiányzik belőle sajnos
ettől még egy jó film, csak ennyi a gondom vele

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 844 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 844 — Kinek mit intézett a kormánya
by the way, Micheal Cera-ról essen itt is szó, zsenit hozott a rózsaszín világban

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 1 923
Én tegnap megnéztem a Barbie-t és utána az Oppenheimert.
Mindkettő film végig képernyőre szegezett, igaz, mind Gosling, mind Cillian kedvenc színészeim között van, meg hát Margot is szeressük! 😊
Oppenheimernél meg egy pillanatra nem éreztem azt, hogy el lenne nyújtva, lebilincselő 3 óra volt....It was Kenough! 😀
| (és Jonh Cena is feltűnik a Barbie-ban, mondjuk "én nem láttam" kacckacc 😀 ) |

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 403 — The only discipline that lasts, is self discipline
Húbazdmeg, én még ennyi embert a moziban nem láttam.
És televan minden pink ruhás élőbarbiekkal...
zacknorb
Nagyon durva, még, hogy élő barbie, de 10 emberből 4 fiú csurom rózsaszínben, hányinger...
Stoki
nem hót mind1 hogy mi van rajtuk?
Negritis, a vajda
Neked lehet hogy az, nekem nem, ennyi, ezt hívják vélemény különbségnek, és ezzel lezártnak is tekintem a diskurzust.
Stoki
Egyébként mire számítottál / minek mentél oda, ha zavar?


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 844 — Kinek mit intézett a kormánya
Még mindig várós.
 www.youtube.com/watch?v=6KgdQojmW4U
iktriad
Nekem ez az elso marvel amit szerintem nem moziban nezek meg 😅
onDier
én valszeg ott fogom
de a CGI az botrányfos jelenleg
Negritis, a vajda
Ennek még én is adok esélyt a Galaxis őrzői 3 után
De nagyon a váltóponton vagyok.
zacknorb
ha a captain marvel film és az ms marvel sorozat nem jött be akkor sztem kerüld
nekem egyikkel se igazán volt bajom
Negritis, a vajda
A Captain Marvelnek az időzítését és az egész rendszerbe való beillesztését vitattam, a Ms Marvellel semmi bajom nem volt
egyszerűen csak Thanos óta kevés film után voltam elégedett

Poloska vagyok.