Kerékpár
23 feliratkozó
több mint 14 éve
Igen, csak a Plateau de Beille-n kapta.Most nézem, Voeckler 2004-ben is megvédte a sárga trikóját a Plateau de Beille-n. 😊Azt nem tudod véletlenül, hogy ezt mindet ezen a hegyen kapta-e? Mert ha igen, akkor idén 45:52 alatt ért fel, míg 2004-ben 50:10 alatt. Persze tudom, hogy nem lehet összehasonlítani két hegymászást, de ez ettől függetlenül durva fejlődés 25 és 32 éves kora között..Schleck
De akkor 4:40-et kapott az Armstrong-Basso duótól...Soldados
Azért néztem egyébként régi szakaszokat (eközben találtam meg Voeckler másik hősies és sikeres küzdelmét a sárgáért a Plateau de Beille-n), mert kerestem egy szakaszt. Amúgy nem annyira durva ez. Persze komoly fejlődés, de nem "emberfeletti". Egyrészt a bringások nem 25 évesen vannak csúcson, sokkal inkább 32 körül. Másrészt óriási különbség, hogy akkor Arm élre zavarta a US Postal/Discovery vonatot és a szokásos gyilkos tempó volt a hegy elején, így Voeckler azonnal leszakadt, ergó full egyedül, saját tempójában tekerte végig a hegyet. Ez azért jelentős magyarázat a 4:30 perces javulásra. Most ugye messze nem volt gyilkos iram. Tehát nem volt olyan, amikor vki bruál módon meghúzott volna 1 km-t mondjuk, hanem inkább erős, de egyenletes, Basso-tempóban mentek fel.
Na de térjünk rá arra a szakaszra, amit kerestem. Ez még ahhoz az eszmecseréhez kapcsolódik, hogy mi a támadás és mi nem az. És vki (már nem emlékszem ki) írta nekem, hogy a szavaimból úgy tűnik, mintha csak azt tartanám támadásnak, ami sikeres. Akkor írtam pár ellenpéldát, de most volt időm megkeresni azt a szakaszt, ami a legjobban bemutatja, hogy rohadtul nem a sikerességen múlik, hogy mit nevezhetünk támadásnak és mit nem. Ez pedig Contador vs Rasmussen 2007-ben. Conta vmi elképesztő brutál módon megkínálta Rasmussent vagy háromszor, volt hogy meg is szakította, de csak felért Rasmussen. Elképesztő jó szakasz volt Conta állandó akciói miatt, de már az az elmenetel is jó, amikor ketten - Conta kezdeményezésére - otthagjyák a többieket, de a lényeg csak utána következik.
Íme: http://www.youtube.com/watch?v=sSlYOWb81KY&feature=related

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Most nézem, Voeckler 2004-ben is megvédte a sárga trikóját a Plateau de Beille-n. 😊Azt nem tudod véletlenül, hogy ezt mindet ezen a hegyen kapta-e? Mert ha igen, akkor idén 45:52 alatt ért fel, míg 2004-ben 50:10 alatt. Persze tudom, hogy nem lehet összehasonlítani két hegymászást, de ez ettől függetlenül durva fejlődés 25 és 32 éves kora között..
De akkor 4:40-et kapott az Armstrong-Basso duótól...Soldados
több mint 14 éve
Most nézem, Voeckler 2004-ben is megvédte a sárga trikóját a Plateau de Beille-n. 😊De akkor 4:40-et kapott az Armstrong-Basso duótól...

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Egész konkrétan ritka, nyílt és őszinte nyilatkozat, amely szvsz teljesen fedi a valóságot. Ha elég erősek lettek volna, akkor el is mentek volna. Az teljesen ostoba versenyző, aki annak ellenére nem lépne el, ha el tudna... Ilyen nincs. Nem volt erő, ennyi.SoldadosMost egyetértek veled. Nem hiszem el, hogy bárki rosszat akart volna magának, egyszerűen senki nem tudott ellépni/nem engedtek el senkit és ezért lett ilyen a verseny, amilyen.
több mint 14 éve
Egész konkrétan ritka, nyílt és őszinte nyilatkozat, amely szvsz teljesen fedi a valóságot. Ha elég erősek lettek volna, akkor el is mentek volna. Az teljesen ostoba versenyző, aki annak ellenére nem lépne el, ha el tudna... Ilyen nincs. Nem volt erő, ennyi.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Konkrétan annyira nem mondott hülyeséget, hogy én is így láttam a dolgokat. Nem a taktikával volt baj, nem volt erő...Az ember arca leszakad Kim Andersen nyilatkozatán...Pontosan melyik részétől kellene?Schleck
http://velo.hu/index.php?modul=hir&kod=9716roniadi
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
Az ember arca leszakad Kim Andersen nyilatkozatán...Pontosan melyik részétől kellene?
http://velo.hu/index.php?modul=hir&kod=9716roniadi
több mint 14 éve
Az ember arca leszakad Kim Andersen nyilatkozatán...http://velo.hu/index.php?modul=hir&kod=9716
több mint 14 éve
Contador:“As my right knee was hurt, I was forced to compensate with the other leg and it wasn’t my natural pedalling style. However, I’m feeling better and better. I’m confident that I’ll go better in the Alps than in the Pyrenees.”
"The Giro was a very exciting race with many possibilities to attack. At the Tour, there are many kilometres between the climbs. It reduces the possibilities to attack.”
"With the overall classification that we have now, I wouldn’t win the Tour de France in the last time trial, so I have to attack somewhere to beat [Thomas] Voeckler and [Cadel] Evans. Without the crash that delayed me on day 1, I could have waited for the time trial, not now.”
"[Voeckler] He’s got an incredible form and it’ll be hard to throw him out of first place. Without any doubt, he’s a candidate for the overall victory. He’s a favourite at the same level as Evans right now.”
Teljes cikk
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Kongrat Knézynek, hogy nem sikerült észrevennie, hogy Hagen csak Swiftet vezette fel.
több mint 14 éve
Ha nem lesz támadás, akkor Voeckler megnyeri. Ha meg lesz, akkor aki támad az megérdemli majd, ebben a mezőnyben.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
Sztem meg Basso semilyen gyengeséget nem mutatott. Még ő volt az, aki legalább ment vmit, vagy néha komolyabb próbálkozása volt, abból volt az egyetlen érdei attak, amikor ő megindult 1-2 km-rel a vége előtt. Abszolút erős volt. Ritmust váltani már nem tud, de saját tempóban bárkire felér a mai ergya mezőnyben. Andy nembírja sokáig a megindulást, azaz Basso simán felér rá, ha nem is tudja lereagálni azonnal, akkor is. Még Cadel aki eddig abszolút hibátlan. Conta szenved, Schleckek meg szokásos, Frank egy szakaszra mindig jó, Andy meg ott bassza szájba magát ahol van. Főleg a nyilatkozata után, hogy nem volt elég nehéz és meredek a hegy...Alpok egyértelműen Bassónak (irammenőknek) kedvez, én ott tőle várok egy komolyabb attakot. Egyet aludva a szakaszra nálam Andy teljesen lejáratta magát. A magam részéről vagy Cadel, vagy Voeckler nyerje az idei Tourt, esetleg Frank, ha tud csinálni még egy elmenést, a többi egész egyszerűen EDDIG nem érdemli meg, se Andy, se Conta, se Basso. Bár ha vmelyik képes lenne egy komoly, leglább 1-2 perces elmenésre, akkor persze ezt hajlandó vagyok felülírni. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Na Cavendsih tegnap is vontattatta magát, lassan megbüntethetnék érte, mert vannak akik megpróbálnak saját erőből végig menni, és kizárják őket ha nem sikerül, és egyébként is jóval fáradtabban érkeznek a másnapi sík szakaszra...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
Nézőpont kérdése, szerintem nem történt semmi, annyira sem volt izgalmas, mint egy sprint, lehetett tudni, ki hol lesz.Lehet h eldőlt már az Etnán, de legalább történt valami a szakaszokon utána isBlack_Adder/*Azt h a Giro eddig idén is jobb volt, már-már le se merem írni... A dimbes-dombos szakaszok persze jók voltak, de az kevés, ha a nagy hegyeken semmi sem történik*/Black_AdderA Giro az Etnán eldőlt, és igazából kb. minden szakasz forgatókönyve hasonló volt, csak az volt a kérdés, hogy kinek jótékonykodik AC. Nekem ez jobbant etszik, buzulás ide vagy oda.
Amúgy meg Andy tényleg mehetett volna ma tovább, de hát ez a taktika, lehet, hogy bejön. Az Alpokban muszáj lesz már leszakítani minimum Evanst mert így most ő van nyeregben (meg persze Voeckler 😊 )Rajna
több mint 14 éve
Netes komment:"hát ha ilyen a tiszta verseny, akkor inkább engedélyezzék a szabad cuccozást" 😊
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Lehet h eldőlt már az Etnán, de legalább történt valami a szakaszokon utána is/*Azt h a Giro eddig idén is jobb volt, már-már le se merem írni... A dimbes-dombos szakaszok persze jók voltak, de az kevés, ha a nagy hegyeken semmi sem történik*/Black_AdderA Giro az Etnán eldőlt, és igazából kb. minden szakasz forgatókönyve hasonló volt, csak az volt a kérdés, hogy kinek jótékonykodik AC. Nekem ez jobbant etszik, buzulás ide vagy oda.
Amúgy meg Andy tényleg mehetett volna ma tovább, de hát ez a taktika, lehet, hogy bejön. Az Alpokban muszáj lesz már leszakítani minimum Evanst mert így most ő van nyeregben (meg persze Voeckler 😊 )Rajna
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
/*Azt h a Giro eddig idén is jobb volt, már-már le se merem írni... A dimbes-dombos szakaszok persze jók voltak, de az kevés, ha a nagy hegyeken semmi sem történik*/Black_AdderA Giro az Etnán eldőlt, és igazából kb. minden szakasz forgatókönyve hasonló volt, csak az volt a kérdés, hogy kinek jótékonykodik AC. Nekem ez jobbant etszik, buzulás ide vagy oda.
Amúgy meg Andy tényleg mehetett volna ma tovább, de hát ez a taktika, lehet, hogy bejön. Az Alpokban muszáj lesz már leszakítani minimum Evanst mert így most ő van nyeregben (meg persze Voeckler 😊 )
több mint 14 éve
Azért ha lennének VDBék lehet h nem támadnának, de ha mennének egy kemény fárasztó tempót, utána ha megtorpannak, más könnyebben támadhatna. Rosszabb semmi esetre se lenne a helyzet velük se...Cadel viszont többet van a boj elején, mint eddig összesen 😀 Ez persze nem nagy szó, de mindenképp kellemes meglepetés, h magának is tud menni. Ha nem lenne gyenge napja, akkor eddig neki áll a zászló...
Egy jó formában lévő Joaquin Rodriguez viszont sokat dobhatna a versenyen. Mondjuk neki is kéne min5 perc az ITTre, ami úgyse jönne össze, de ő legalább minden bizonnyal csinálna valamit...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
Néhány kitétel:Ezzel az a baj, hogy Andynak is menni kéne Evans miatt. Reálisan nézve tőle kifog kapni a TTn. Persze könnyen lehet, hogy Andy úgy gondolkodik, hogy most fárasztja és majd az Alpokban odabassza, csak ez a taktika tavaly se jött be neki.
-Pantani v. Schleck stílusa... sokat beszéltük már, más típusú versenyzők. Amúgy is Marconak muszáj volt min 5 perc mindenkivel szemben a TT miatt. Igor
több mint 14 éve
Néhány kitétel:-Pantani v. Schleck stílusa... sokat beszéltük már, más típusú versenyzők. Amúgy is Marconak muszáj volt min 5 perc mindenkivel szemben a TT miatt.
Ettől független megjegyzem, a mai Schleck-taktika nekem se tetszett annyira (hacsak nem volt Frank hullagyenge.. de az fura lenne) a végén lévő támadás teljesen értelmetlen.
De az végre ma látszott mindenki számára, hogy Andy is erős a hegyen, és Cadel kifejezetten jól ment... jövő héten már brusztolni kell a tesóknak, hogy odaverjék őt - ez lesz a TOP 3, márha Voecklert le tudják szakítani. Bassonak már voltak gyengeségei, és Contador is szenvedett arcra, persze lehet pókerezik.
-VDB itt lenne... nem lennénk semmivel előrébb. Böszmeerős lenne az Omega Lotto, és ők vinnék a csapatversenyt + lenne még egy arc, aki tempót menni tud hegyen, de nem támadgat. Wiggins dettó, ő is Evans Light... etaponként egyszer megkísérti a sorsot (szóval ebből a szemppontból Schleckék mérföldekkel többet tudnak), de elmenni ő is ritkán tud.
Igazából Rajnának volt ma igaza, aki azt mondta ma, hogy Joaquim Rodriguez kéne ide, aki bőven támadna.. csak neki ezek a hegyek nem elég meredekek szvsz, a hegyi irammenők visszacsörlőznék ülésben.
(Hushovd beszólás jó volt 😀)
PS: akkor Vanendert fogja a végén nyerni a sárgát? :o
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
Andy azért állt le 5mp után, mert Contador meg Evans átvette a támadást. Ha egyedül maradt volna, akkor egy kicsit gyorsabban menve előnyt szerezhetett volna, azt a tempót viszont sokáig nem tartani. Ennyi. Igen Pantani tudta és végig is vitte, Andy nem, ő ennyit tud. Miután látta h senki esélyest nem szakított le /*valójában Basso nem vette át rögtön azokat a támadásokat, de saját tempóban felérhetett volna*/Próbálkozott ennyit tudott. Mások ennyit se tettek, pedig van akinek nagyobb szüksége lenne egy sikeres támadásra.
Azt meg, h a végén minek ment el 2mpt, a szemére vetni, nos az a nevetséges. Ha nem ment volna akkor tuti az lenne, h miért nem ment legalább a végén néhány mpre. Nem volt nagy támadás, nem ért el vele sokat, nem ment jól a szakaszon, de az utolsó hajrája miatt szívatni az már az üldözési mánia teteje. Ennek a szakasznak a nagy része miatt lehetne őt elmarasztalni /*ACt sokkal jobban 😛*/ pont az utolsó 20m miatt nem.
Egyébként azt a támadást se tudta volna végig vinni ha lett volna még a szakaszból. Abban a tempóban nem tudott volna sokat menni, Evansék utolérte volna, aztán megállnak és mindenki más is felér...
Eddig ez így nagy csalódás. Az biztos h nagyon hiányzik az RSH, VDB, Wiggins, vino és a többiek, meg h jó formában legyen Gesink vagy Kreuzigher őket felhozni viszont nincs sok értelme, mindig az hiányzik aki nincs itt, de ők se biztos h támadnának. Ez a kivárás nagyon ragályosnak tűnik sajnos.
Egy nagyon kicsit viszont még bízok benne, h az Alpokban lesz akinek muszáj lesz kockáztatnia, és fog is. A mezőny egyébként kiegyensúlyozott lenne...
/*Azt h a Giro eddig idén is jobb volt, már-már le se merem írni... A dimbes-dombos szakaszok persze jók voltak, de az kevés, ha a nagy hegyeken semmi sem történik*/
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
http://en.wikipedia.org/wiki/Plateau_de_BeilleAjánlom az időket. Ennyit Knézyék faszságáról, hogy 50 perc alatt mennek fel megy ilyenek.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
de h a vegen mit a tokomet kellett menozni az egyszeruen erthetetlen ... vkinek van vmi logikusnak tetszo tippje ?4x v 5x berantotta a tempot abbol legalabb 2x mehetett vna mert maximum nem egyedul marad hanem meg vki aki nem frank megy vele. de ez a szaggatas a vegen mi a pocsomre volt jo az egyszeruen nem fer a fejembe.
legalabb tamadott vna 2 kilivel a vege elott egy nagyot ha maskor nemis. a jo oreg marco csinalt olyat a 99es Giron. 2 kmes tablaig semmi de mondjuk odaig sem seta tempo az elso hegyi szakaszon. de a 2es kapunal kiallt a nyeregbol lefogott es ugy odadurrantott h adott 2 percet azoknak akikkel egyutt ment fel odaig. de ez amit ma andy muvelt elegge langyosfos volt sajna. a tobbiekre meg sok jo szot plane nem tudnek mondani :/ mondjuk csalodott nem mondanam h vagyok csak bekell latni h ez a mezony ennyit tud. mondjuk ha vandenbroeck es wiggins lenne sztem az jobban inspiralna a tamadasokat meg a tempomenest is hegyen mert ellenuk tenyleg kene az elony a cronora dehat sajnos nincsen ha.
több mint 14 éve
Nekem az volt csalódás, hogy Andyn látni lehetett, hogy ma erősebb volt mindenkinél, erre produkálta ezeket a semmi 5 másodperces támadásokat. Tök jól megindul ott hagyja a többieket erre megáll. Ezek után megértem Soldit.FViktor93Igen, ez Sipit és Knézyt is bosszantotta, meg engem is. Ha erő, akkor menjen, látszott rajta, hogy jó erőben van. Tetszett az a beszólás, hogy csak jönne Hushovd, rendet vágna itten. 😂
több mint 14 éve
Nekem az volt csalódás, hogy Andyn látni lehetett, hogy ma erősebb volt mindenkinél, erre produkálta ezeket a semmi 5 másodperces támadásokat. Tök jól megindul ott hagyja a többieket erre megáll. Ezek után megértem Soldit.
