Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 610 — nabege2@yahoo.com
Mondjuk én kicsit megfordítanám a kérdést.
Ha valaki elmegy nyaralni annak ellenére, hogy kérve lett ha lehet ne tegye illetve nem képes tesztelni magát hazafele, hogy ha már kint volt, megbizonyosodjon arról, hogy ő nem fertőződött akkor miért is baj ez a törvény ?
Toca
Pontosan, már bocsánat de aki nem bír ki egy évet hogy ne nyaraljon külföldön az baszódjon meg. Ha üzleti ügy akkor pedig igenis tájékozodjon előre hogy merre halad az az ország ahova tart, nem lesz egy full zöld tünetmentes országból 2-3 nap alatt piros.
davemayer
Ez nem teljesen fekete vagy fehér. Mind itthon, mint idegenben, ha felelősségteljesen és keveset kontaktolsz megúszhatod.
Írtam már, hogy aki lent volt horvátoknál, azt mondta, hogy tök üres az ország. Most kérdem én egy Balaton fullon, vagy egy 30%-os Horvátország a veszélyesebb??? Sőt ugye elég egy lagzi és már Mo-n is hirtelen lehet 100 fertőzött. Ha lemész a horvátokhoz, pihenj, napozz, kevés emberrel találkozz, boltban maszkolj, sőt kesztyűzhetsz is és máris semmivel sem teszel kevesebbet ott mint itthon, Ha lefelé megállsz egy kúton, fertőtleníts.
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 560 — "Grammar maci"
Mondjuk én kicsit megfordítanám a kérdést.
Ha valaki elmegy nyaralni annak ellenére, hogy kérve lett ha lehet ne tegye illetve nem képes tesztelni magát hazafele, hogy ha már kint volt, megbizonyosodjon arról, hogy ő nem fertőződött akkor miért is baj ez a törvény ?
Toca
Pontosan, már bocsánat de aki nem bír ki egy évet hogy ne nyaraljon külföldön az baszódjon meg. Ha üzleti ügy akkor pedig igenis tájékozodjon előre hogy merre halad az az ország ahova tart, nem lesz egy full zöld tünetmentes országból 2-3 nap alatt piros.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 299 — NFL bracket champion '26
Az elvet értem, a gondom az egésszel az h módosították a törvény végrehajtási rendeletét, ami így elvileg ellentmond a törvénynek, ami ugye magasabb rendű jogszabály, fog ez az ügy még a Kúrián járni...

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
rokaur 876
Spanyolok mikor átkerültek sárgába napi 2000+ volt a fertőzöttek száma (több napja, nem egyszeri eset), nem mondanám egy előre nem látható eseménynek, hogy átkerültek. Augusztus 5.-én jelentették be, hogy sárgába kerültek és 8.-tól volt hatályos.

Most kiutazni az országból nyaralás céljából rettentő nagy luxus, vannak akik elvesztették az állásukat, nagy segítséget az államtól nem kapnak, nagyon jól venné ki magát, hogy azok meg akik 10 napot Mallorcán nyaraltak az állam költségén tesztelhetnek.
Illetve elveszi a kedvet a minden hétvégén hazalátogatástól, mi is szerettünk volna feleségemmel hazalátogatni a szabadságunk alatt, de nincs annyi szabadságunk, hogy leüljük a karantént otthon, 200k meg pláne nincs arra, hogy önköltségen teszteljünk magánklinikán, szóval mi ennek hatására maradtunk ami az ország szempontjából jó, nekünk szar - de megértjük.

Szerkesztette: rokaur
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 629 — Vikings fan
Mondjuk én kicsit megfordítanám a kérdést.
Ha valaki elmegy nyaralni annak ellenére, hogy kérve lett ha lehet ne tegye illetve nem képes tesztelni magát hazafele, hogy ha már kint volt, megbizonyosodjon arról, hogy ő nem fertőződött akkor miért is baj ez a törvény ?
több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
tegyük fel hogy van egy autód ahova leparkolsz délután, megiszol 3 sört a meccs során
éjfélkor pedig jön az intézkedés hogy onnantól az már nem parkoló hely ezért elvontatják az autódat és ha visszaakarod kapni akkor fizess 30ezret érte (nem tudom mennyi most az elszállítás a teszt miatt mondok 30at)
ugye előre nem tudhattad hogy az a hely nem lesz többé parkoló és éjfélkor el se viheted mert ittál (nyaralni vagy)
akkor itt te vagy a hülye? vagy pedig a rendszer szar ami azt bünteti aki nem tehet róla?
Negritis
Mi pont így jártunk anno a Las Palmas-ban, kedd-szerda-csütörtök este ugyanoda parkoltuk az autót, az első két nap utáni reggelen nem is volt ezzel gond, csak mikor péntek reggel mentünk volna érte, a hűlt helyét se találtuk, mert elvontatták, mivel valami felvonulást rendeztek a belvárosban, amiről akkor szereztél csak tudomást, ha épp észrevetted az egy-két random helyen csütörtökön kirakott táblát... (és mikor leparkoltunk, rengeteg másik autó volt a közelben, abból se tűnhetett fel, hogy valami nem stimmel)

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
dawyd728 4 239
tegyük fel hogy van egy autód ahova leparkolsz délután, megiszol 3 sört a meccs során
éjfélkor pedig jön az intézkedés hogy onnantól az már nem parkoló hely ezért elvontatják az autódat és ha visszaakarod kapni akkor fizess 30ezret érte (nem tudom mennyi most az elszállítás a teszt miatt mondok 30at)
ugye előre nem tudhattad hogy az a hely nem lesz többé parkoló és éjfélkor el se viheted mert ittál (nyaralni vagy)
akkor itt te vagy a hülye? vagy pedig a rendszer szar ami azt bünteti aki nem tehet róla?
Negritis
Most nem az van, h az adott kerületben éjfél után úgy adódhat, h egyik pillanatról a másikra elvihetik a parkoló autókat, mert olyan a helyzet? Nincs kommunikálva ez az infó, akkor igazad van.
Felelőssen kell dönteni. Persze tudom nem mindenki szórakozásból utazgat, de az élet nem mindig igazságos..
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 378 — The Mathematician
az hogy kell-e hatósági karantén az függjön attól amikor hazajövök
viszont az hogy jár-e közben táppénz függjön attól amikor kimegyek
ha jóhiszeműen betartva a szabályokat zöldbe megyek ki, akkor mire fel vagyok megbüntetve mikor hazajövök?
márpedig a szabályozás szövege szerint csak azt nézik amikor hazajöttél
Negritis
Egy praktikus kérdés.
Honnan tudható mikor mentem ki?
Beülök a kocsimba este, reggel Nizzában vagyok. Nulla határellenőrzés. (Ha majd még hazafele is nulla, akkor hidd el, a legtöbben úgyse maradnak otthon karanténban.)
Ha rendeletet alkotsz, abba egzakt dolgok kellenek.
Az, hogy mikor jössz, az egzakt.
De ha még egyértelmű is lenne a megérkezés (mondjuk repülök), akkor is az számít mikor érkezel, az adja a valós választ a veszélyre.
Értem, hogy szokás itthon a mindig aktuális (kormányzati) proaktivitást fikázni, de ez a döntés egy jó döntés. Ha emiatt akár egy pöcs is itthonmarad, és nem hoz mondjuk Brazíliábol egy adag vírust, már megérte.
Sobri Jóska
megint az van hogy ha nem értek vele egyet teljesen akkor már csak azért lehet mert a kormányt kritizálom, nem pedig azért mert ténylegesen nem értek teljesen vele egyet
nekem az a bajom vele hogy azokat is bünteti akik betartják a szabályokat amit nem tartok korrektnek
függetlenül mindentől
Negritis
De az nem büntetes, ha nem kapsz kedvezményt.
Régen, aki nem dolgozott, az nem kapott pénzt. Mindegy, hogy beteg volt, vagy lógott, vagy esküvőre ment.
Ma már van egyfajta társadalombiztosítás, aminek a “táppénz” is a része. De nem mindig, mindenkinek.
Az nem büntetés, ha a jogosultság nem teljeskörű. Ha mondjuk nincs jegyed, nem szállhatsz repülőre. Nem megbüntetnek azzal, hogy nem szállhatsz fel, hanem nem kapsz meg valamit, amire nincs jogosultságod. Ha eddig olyan helyzetben voltál, hogy egy telefon, kértel egy jegyet és kaptál, de most már ez a helyzet nem áll fenn, ez nem büntetés, csak kedvezménycsökkenés.
Sobri Jóska
akkor lenne igazad ha senkinek nem járna aki külföldön volt, de nem ez a helyzet áll fent
aki zöld országba megy és mázlija van hogy zöld ország maradt ő nem jár így
a szociális juttatások miatt fizetem az adót, ha nem akarnék védőhálót akár dolgozhatnék amerikában is ahol hagyják hogy megdögöljek ha már nem tudok robotolni
és ha akarná a kormány tudná ellenőrizni hogy ki mikor lép ki ha megint figyelné a határokat amit amúgy se ártana ha már ennyire csak kintről jön be a vírus

tegyük fel hogy van egy autód ahova leparkolsz délután, megiszol 3 sört a meccs során
éjfélkor pedig jön az intézkedés hogy onnantól az már nem parkoló hely ezért elvontatják az autódat és ha visszaakarod kapni akkor fizess 30ezret érte (nem tudom mennyi most az elszállítás a teszt miatt mondok 30at)
ugye előre nem tudhattad hogy az a hely nem lesz többé parkoló és éjfélkor el se viheted mert ittál (nyaralni vagy)
akkor itt te vagy a hülye? vagy pedig a rendszer szar ami azt bünteti aki nem tehet róla?

mi van akkor ha én kiutaztam 12.én 13.án jött ez a baromság és 14én kitalálják hogy ahol vagyok most már sárga nem pedig zöld
semmi információnak nem voltam a tudatában mégis megbüntetnek érte

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 994 — #NoStress
az hogy kell-e hatósági karantén az függjön attól amikor hazajövök
viszont az hogy jár-e közben táppénz függjön attól amikor kimegyek
ha jóhiszeműen betartva a szabályokat zöldbe megyek ki, akkor mire fel vagyok megbüntetve mikor hazajövök?
márpedig a szabályozás szövege szerint csak azt nézik amikor hazajöttél
Negritis
Egy praktikus kérdés.
Honnan tudható mikor mentem ki?
Beülök a kocsimba este, reggel Nizzában vagyok. Nulla határellenőrzés. (Ha majd még hazafele is nulla, akkor hidd el, a legtöbben úgyse maradnak otthon karanténban.)
Ha rendeletet alkotsz, abba egzakt dolgok kellenek.
Az, hogy mikor jössz, az egzakt.
De ha még egyértelmű is lenne a megérkezés (mondjuk repülök), akkor is az számít mikor érkezel, az adja a valós választ a veszélyre.
Értem, hogy szokás itthon a mindig aktuális (kormányzati) proaktivitást fikázni, de ez a döntés egy jó döntés. Ha emiatt akár egy pöcs is itthonmarad, és nem hoz mondjuk Brazíliábol egy adag vírust, már megérte.
Sobri Jóska
megint az van hogy ha nem értek vele egyet teljesen akkor már csak azért lehet mert a kormányt kritizálom, nem pedig azért mert ténylegesen nem értek teljesen vele egyet
nekem az a bajom vele hogy azokat is bünteti akik betartják a szabályokat amit nem tartok korrektnek
függetlenül mindentől
Negritis
De az nem büntetes, ha nem kapsz kedvezményt.
Régen, aki nem dolgozott, az nem kapott pénzt. Mindegy, hogy beteg volt, vagy lógott, vagy esküvőre ment.
Ma már van egyfajta társadalombiztosítás, aminek a “táppénz” is a része. De nem mindig, mindenkinek.
Az nem büntetés, ha a jogosultság nem teljeskörű. Ha mondjuk nincs jegyed, nem szállhatsz repülőre. Nem megbüntetnek azzal, hogy nem szállhatsz fel, hanem nem kapsz meg valamit, amire nincs jogosultságod. Ha eddig olyan helyzetben voltál, hogy egy telefon, kértel egy jegyet és kaptál, de most már ez a helyzet nem áll fenn, ez nem büntetés, csak kedvezménycsökkenés.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 378 — The Mathematician
az hogy kell-e hatósági karantén az függjön attól amikor hazajövök
viszont az hogy jár-e közben táppénz függjön attól amikor kimegyek
ha jóhiszeműen betartva a szabályokat zöldbe megyek ki, akkor mire fel vagyok megbüntetve mikor hazajövök?
márpedig a szabályozás szövege szerint csak azt nézik amikor hazajöttél
Negritis
Egy praktikus kérdés.
Honnan tudható mikor mentem ki?
Beülök a kocsimba este, reggel Nizzában vagyok. Nulla határellenőrzés. (Ha majd még hazafele is nulla, akkor hidd el, a legtöbben úgyse maradnak otthon karanténban.)
Ha rendeletet alkotsz, abba egzakt dolgok kellenek.
Az, hogy mikor jössz, az egzakt.
De ha még egyértelmű is lenne a megérkezés (mondjuk repülök), akkor is az számít mikor érkezel, az adja a valós választ a veszélyre.
Értem, hogy szokás itthon a mindig aktuális (kormányzati) proaktivitást fikázni, de ez a döntés egy jó döntés. Ha emiatt akár egy pöcs is itthonmarad, és nem hoz mondjuk Brazíliábol egy adag vírust, már megérte.
Sobri Jóska
megint az van hogy ha nem értek vele egyet teljesen akkor már csak azért lehet mert a kormányt kritizálom, nem pedig azért mert ténylegesen nem értek teljesen vele egyet
nekem az a bajom vele hogy azokat is bünteti akik betartják a szabályokat amit nem tartok korrektnek
függetlenül mindentől

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 689 — beers & Packers
az hogy kell-e hatósági karantén az függjön attól amikor hazajövök
viszont az hogy jár-e közben táppénz függjön attól amikor kimegyek
ha jóhiszeműen betartva a szabályokat zöldbe megyek ki, akkor mire fel vagyok megbüntetve mikor hazajövök?
márpedig a szabályozás szövege szerint csak azt nézik amikor hazajöttél
Negritis
Egy praktikus kérdés.
Honnan tudható mikor mentem ki?
Beülök a kocsimba este, reggel Nizzában vagyok. Nulla határellenőrzés. (Ha majd még hazafele is nulla, akkor hidd el, a legtöbben úgyse maradnak otthon karanténban.)
Ha rendeletet alkotsz, abba egzakt dolgok kellenek.
Az, hogy mikor jössz, az egzakt.
De ha még egyértelmű is lenne a megérkezés (mondjuk repülök), akkor is az számít mikor érkezel, az adja a valós választ a veszélyre.
Értem, hogy szokás itthon a mindig aktuális (kormányzati) proaktivitást fikázni, de ez a döntés egy jó döntés. Ha emiatt akár egy pöcs is itthonmarad, és nem hoz mondjuk Brazíliábol egy adag vírust, már megérte.
Sobri Jóska
denem praccíliából hozzák, hanem horvátból meg ósztriából - teljesen fals a kockázatfelmérés
voltál-e külföldön?
nem, a férjem klágenfurtba, háromhetente hazajár, tőle kaptam
kakukk
külföldön vótál-e?
nem, a lányom barátja egy törökfijú kéthétig nálunk lakott
szevasz
és ezek mennek, nem a bárányfelhők...
sutianap
Azt is tedd hozzá, kérlek, hogy Horváto. és Au. milyen színű.
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 849 — capitaine du château de Vienne 1487
az hogy kell-e hatósági karantén az függjön attól amikor hazajövök
viszont az hogy jár-e közben táppénz függjön attól amikor kimegyek
ha jóhiszeműen betartva a szabályokat zöldbe megyek ki, akkor mire fel vagyok megbüntetve mikor hazajövök?
márpedig a szabályozás szövege szerint csak azt nézik amikor hazajöttél
Negritis
Egy praktikus kérdés.
Honnan tudható mikor mentem ki?
Beülök a kocsimba este, reggel Nizzában vagyok. Nulla határellenőrzés. (Ha majd még hazafele is nulla, akkor hidd el, a legtöbben úgyse maradnak otthon karanténban.)
Ha rendeletet alkotsz, abba egzakt dolgok kellenek.
Az, hogy mikor jössz, az egzakt.
De ha még egyértelmű is lenne a megérkezés (mondjuk repülök), akkor is az számít mikor érkezel, az adja a valós választ a veszélyre.
Értem, hogy szokás itthon a mindig aktuális (kormányzati) proaktivitást fikázni, de ez a döntés egy jó döntés. Ha emiatt akár egy pöcs is itthonmarad, és nem hoz mondjuk Brazíliábol egy adag vírust, már megérte.
Sobri Jóska
denem praccíliából hozzák, hanem horvátból meg ósztriából - teljesen fals a kockázatfelmérés
voltál-e külföldön?
nem, a férjem klágenfurtba, háromhetente hazajár, tőle kaptam
kakukk
külföldön vótál-e?
nem, a lányom barátja egy törökfijú kéthétig nálunk lakott
szevasz
és ezek mennek, nem a bárányfelhők...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 994 — #NoStress
mondjuk ingatlan ugyanúgy necces tud lenni ilyen helyzetben
Negritis
Miért?
Ott van.
Nem kér enni, az emberek száma csak nő, ‘90 óta konstans emelkedik itthon az értéke, és hacsak nem államosítják nehéz elbukni, elveszteni, elorozni.
Mi benne a necc?
Sobri Jóska
volt már említve, és beszéltétek is
te hoztad fel a barcelonai einstandot csupán azért említettem meg
Negritis
Annak volt előzménye.
Ha pikkpakk államosítják, akkor valóban nem jó.
De ennek nagyon kicsi az esélye, vállalható. (Arról nem is beszelve, hogyha a 100 milliós lakásod elkobozzák, akkor valószínűleg a 100 milliós bankbetéted is.)

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 994 — #NoStress
az hogy kell-e hatósági karantén az függjön attól amikor hazajövök
viszont az hogy jár-e közben táppénz függjön attól amikor kimegyek
ha jóhiszeműen betartva a szabályokat zöldbe megyek ki, akkor mire fel vagyok megbüntetve mikor hazajövök?
márpedig a szabályozás szövege szerint csak azt nézik amikor hazajöttél
Negritis
Egy praktikus kérdés.
Honnan tudható mikor mentem ki?
Beülök a kocsimba este, reggel Nizzában vagyok. Nulla határellenőrzés. (Ha majd még hazafele is nulla, akkor hidd el, a legtöbben úgyse maradnak otthon karanténban.)
Ha rendeletet alkotsz, abba egzakt dolgok kellenek.
Az, hogy mikor jössz, az egzakt.
De ha még egyértelmű is lenne a megérkezés (mondjuk repülök), akkor is az számít mikor érkezel, az adja a valós választ a veszélyre.
Értem, hogy szokás itthon a mindig aktuális (kormányzati) proaktivitást fikázni, de ez a döntés egy jó döntés. Ha emiatt akár egy pöcs is itthonmarad, és nem hoz mondjuk Brazíliábol egy adag vírust, már megérte.

több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 689 — beers & Packers
 hvg.hu/gazdasag/20200813_A_kormany_sajat_hataskorben_elvette_a_tappenzt_a_koronakarantenos_magyaroktol
Negritis
😀 😀 😀 😀

Senkit nem hagyunk az út szélén.
Vrij6
Csalóka a cím.
Az nem kap táppénzt, aki piros és sárga országba megy nyaralni, majd onnan hazatérve karanténba kenyszerül, és a karanténidőszakot akarja kifizettetni.
Így szerintem se jár a táppénz. Ez az “ára”, hogy oda ment, ahova épeszű ember nem menne.
Sobri Jóska
Szerintem is teljesen rendben van, hogy a végrehajtási rendelet módosításával írják felül a törvényt. Az is teljesen rendben van, hogy mindez egyik pillanatról a másikra történik. Az még nagyobb rendben van, hogy a kormány színezőst játszik a járványveszéllyel, és csak a Magasságos Ég tudja, melyik ország milyen alapon lesz piros, sárga vagy éppen zöld. Az pedig végképp a legnagyobb rendben van, hogy a teszt ára 30 ezerről indul.
nagylaza
Ha csóró vagy, mit utazgatsz?
Ha nem bírsz egy tesztet kifizetni, akkor mit utazgatsz?
Ha nem bírsz a seggeden ülni, vagy oda menni (bárhova itthon, szinte bárhova az EU-ban), amelyik ország csak mérsékelten veszélyes, akkor így jártál, fizess, és baszódj meg a karanténban, ne bóklásszál és ne várd, hogy majd ezért még pénzt is kapsz.
Ha utálod Orbánt, és bármi, amit a kormányzat csinál, csak idegesít, és csak fikázni tudod, akkor majd 22-ben szavazz ellene.
Ez egy teljesen logikus és észszerű döntés volt. Ha nem így látod, mert Orbán egy geci, akkor nem így látod. Attól még az.
Sobri Jóska
Tisztázzuk: nem megyek külföldre nyaralni, pedig terveztem.
Ámde. Lehet, hogy a "csórók" olcsóbban megússzák, ha nem a Balatonon, hanem másik országban töltenek el egy hetet. Vagy: rokonokat látogatnak pl. Romániában. Vagy: üzleti útra kell menniük. Vagy: stb. A külföldi út nem feltétlenül egyenlő a luxussal és/vagy a felelőtlenséggel.
A teszt azoknál is 30 ezernél indul, akik át se lépték a határt.
Kösz a tippet, megfontolom. Lehet, hogy nem a Fideszre fogok szavazni. Tudod mit? Már meg is győztél.
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 299 — NFL bracket champion '26
 hvg.hu/gazdasag/20200813_A_kormany_sajat_hataskorben_elvette_a_tappenzt_a_koronakarantenos_magyaroktol
Negritis
😀 😀 😀 😀

Senkit nem hagyunk az út szélén.
Vrij6
Csalóka a cím.
Az nem kap táppénzt, aki piros és sárga országba megy nyaralni, majd onnan hazatérve karanténba kenyszerül, és a karanténidőszakot akarja kifizettetni.
Így szerintem se jár a táppénz. Ez az “ára”, hogy oda ment, ahova épeszű ember nem menne.
Sobri Jóska
Szerintem is teljesen rendben van, hogy a végrehajtási rendelet módosításával írják felül a törvényt. Az is teljesen rendben van, hogy mindez egyik pillanatról a másikra történik. Az még nagyobb rendben van, hogy a kormány színezőst játszik a járványveszéllyel, és csak a Magasságos Ég tudja, melyik ország milyen alapon lesz piros, sárga vagy éppen zöld. Az pedig végképp a legnagyobb rendben van, hogy a teszt ára 30 ezerről indul.
nagylaza
Sztem vki színtévesztő az egyébként innen fúj a szél:
 www.youtube.com/watch?v=hTHvBLc4uBw

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 378 — The Mathematician
mondjuk ingatlan ugyanúgy necces tud lenni ilyen helyzetben
Negritis
Miért?
Ott van.
Nem kér enni, az emberek száma csak nő, ‘90 óta konstans emelkedik itthon az értéke, és hacsak nem államosítják nehéz elbukni, elveszteni, elorozni.
Mi benne a necc?
Sobri Jóska
volt már említve, és beszéltétek is
te hoztad fel a barcelonai einstandot csupán azért említettem meg

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 378 — The Mathematician
 hvg.hu/gazdasag/20200813_A_kormany_sajat_hataskorben_elvette_a_tappenzt_a_koronakarantenos_magyaroktol
Negritis
😀 😀 😀 😀

Senkit nem hagyunk az út szélén.
Vrij6
Csalóka a cím.
Az nem kap táppénzt, aki piros és sárga országba megy nyaralni, majd onnan hazatérve karanténba kenyszerül, és a karanténidőszakot akarja kifizettetni.
Így szerintem se jár a táppénz. Ez az “ára”, hogy oda ment, ahova épeszű ember nem menne.
Sobri Jóska
Szerintem is teljesen rendben van, hogy a végrehajtási rendelet módosításával írják felül a törvényt. Az is teljesen rendben van, hogy mindez egyik pillanatról a másikra történik. Az még nagyobb rendben van, hogy a kormány színezőst játszik a járványveszéllyel, és csak a Magasságos Ég tudja, melyik ország milyen alapon lesz piros, sárga vagy éppen zöld. Az pedig végképp a legnagyobb rendben van, hogy a teszt ára 30 ezerről indul.
nagylaza
az a jó hogy aznap döntik el hogy melyik ország milyen színű, tehát ha én kimentem 6.án a zöld spanyolországba mondván zöld akkor oda lehet utazni
ami 7.étől sárga lett, akkor beszoptam ...
Negritis
Akkor tájékozódj, hogy hol áll fenn a veszélye annak, hogy beszopod, és kalkuláld bele.
Sobri Jóska
 www.portfolio.hu/gazdasag/20200731/orban-viktor-uzent-a-kulfoldi-nyaralasra-keszuloknek-443120

a főni azt mondta hogy zöldbe menjek, zöldbe mentem
Negritis
Szuper.
De amikor jössz, logikus, hogy az számít, amiből jöttél.
Pl. én ma kimegyek Nizzába, zöld, 2 hét múlva berobban ott, én meg október közepén hazajövök. (Ha már utazok, szeretek hosszan, lehet ott ismerős, szállás, stb.) közben Franciao. bepirosodott.
Szerinted ne jöhessek haza?
Vagy ha hazajövök, szerinted rám a zöld szabályozás kellene vonatkozzon?
Eddig felelősebbnek tűntél...