Olimpia
22 feliratkozó
több mint 1 éve
Nagyon nem mindegy, hogy egy korosztályos versenyen 1-2 évnyi jó játékossal kell szembenézni, vagy egy felnőtt válogatottal olyan csapatokkal, ahol minden ilyen korosztályos válogatottból a legjobb 1-2-3 játékos van ott. Ez nem az a vízilabdás aranygeneracio, akik kb együtt maradtak végig.Ez így van, de a Háfráék utáni válogatott is megnyerte a EB-t utánpótlásban, és az idei, sőt 2022-es VB döntőben is magyarok voltak.
somoskovig
Valójában 2017 óta minden U20 Női VB döntőben ott volt Magyarország, ez a világon egyedülálló jelenleg. 1990 óta ez csak a norvégoknak sikerült 2005 körül, ami után ők felnőttben verhetetlenek lettek.
Tehát egy ilyen, 6-7 éven át tartó tehetségfölény peredsztinálja a felnőtt válogatott jó szereplését. Ideális esetben ennek így kellene lennie.
A legjobb bajnokságban, legjobb csapatokban játszanak, nem tudom mi kell még.
Fociban el lehet mondani, hogy hát nincsenek a legjobb bajnokságokban, cserék, nincs elég játékperc a lábakban, stb... itt nem.
Ha ez 2028-as Olimpiára sem forrja ki magát, amikor ezek a sorban VB döntős U20-as tehetségek pont 23 és 30 év között lesznek, akik közül csak össze lehet válogatni 12 embert, akkor meg húzzuk le a rolót.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
De csak, hogy legyen ide idézve más is, szerintem reálisabb kép:„Meglepetés lenne, ha nem a norvég és a francia csapat között dőlne el az aranyérem sorsa, kiemelkednek a mezőnyből. Közvetlen utánuk jön a svéd, a dán és a holland válogatott, ebben az erősorrendben. Az dönthet egy-egy meccsen, ki, mennyire tudja kezelni, ha nem megy neki jól a játék vagy milyen mély a hullámvölgy, amelybe kerül. A magyar csapatnál is ez dönt. A képességeket nézve a mezőny második feléhez tartozunk, mégis, ha jó periódusba kerülünk, a franciák és a norvégok ellen is képesek vagyunk időszakosan a jó játékra. Mégsem ez lesz a lényeg, inkább a stabilitás és az, hogy a kritikus periódusokat hogyan vészeljük át és kezeljük. Ha megfelelően reagálunk, reális a csoportból való továbbjutásunk, remélem, a szebbik arcunkat mutatjuk Párizsban.”
Danyi Gábor
több mint 1 éve
csipkelli
4 010
Nézd meg, hova jutott az akkor lealázott norvégok legjobbja, és hova a magyar.Amikor láttam őket élőben a VB-döntőben lealázni Norvégiát, akkor olyat éreztem, amit nagyon ritkán sportot nézve 30 év alatt. Nem volt kérdés, ki a legjobb a világon, olyan tehetség és minőségi játékbeli fölénye volt a Golovin társaságnak.Amúgy kinek mi a minimum elvárás a magyar kézis lányokkal?"Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet."
Nálam most elérkezett az az idő, amikor villantani kell annak a már rutinos korosztálynak, akik 21éves koruk előtt agyonverték a világot és megnyertek mindent utánpótlásban Golovinnal.
Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet. A többi meg a női lelkeken múlik, mint nálunk általában.
Chargers LT
Na, ez nincs így. Jussunk tovább a csoportból, nekem ennyi.
csipkelli
Azóta eltelt 6-7 év, rutint szereztek, a legjobb csapatokban kezdők, és nem lettek rosszabb játékosok.
Kizárólag fejben lehet az okot keresni, ha nem lesznek eredményesek.
Chargers LT
Mondjuk ha azon a poszton lenne egy klasszisunk, akkor akár lehetne nagyokat álmodni. Pláne ha kettő.
több mint 1 éve
Nagyon nem mindegy, hogy egy korosztályos versenyen 1-2 évnyi jó játékossal kell szembenézni, vagy egy felnőtt válogatottal olyan csapatokkal, ahol minden ilyen korosztályos válogatottból a legjobb 1-2-3 játékos van ott. Ez nem az a vízilabdás aranygeneracio, akik kb együtt maradtak végig.Amikor láttam őket élőben a VB-döntőben lealázni Norvégiát, akkor olyat éreztem, amit nagyon ritkán sportot nézve 30 év alatt. Nem volt kérdés, ki a legjobb a világon, olyan tehetség és minőségi játékbeli fölénye volt a Golovin társaságnak.Amúgy kinek mi a minimum elvárás a magyar kézis lányokkal?"Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet."
Nálam most elérkezett az az idő, amikor villantani kell annak a már rutinos korosztálynak, akik 21éves koruk előtt agyonverték a világot és megnyertek mindent utánpótlásban Golovinnal.
Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet. A többi meg a női lelkeken múlik, mint nálunk általában.
Chargers LT
Na, ez nincs így. Jussunk tovább a csoportból, nekem ennyi.
csipkelli
Azóta eltelt 6-7 év, rutint szereztek, a legjobb csapatokban kezdők, és nem lettek rosszabb játékosok.
Kizárólag fejben lehet az okot keresni, ha nem lesznek eredményesek.
Chargers LT
több mint 1 éve
Csak elő kell venni a szokásos paneleket:Amikor láttam őket élőben a VB-döntőben lealázni Norvégiát, akkor olyat éreztem, amit nagyon ritkán sportot nézve 30 év alatt. Nem volt kérdés, ki a legjobb a világon, olyan tehetség és minőségi játékbeli fölénye volt a Golovin társaságnak.Amúgy kinek mi a minimum elvárás a magyar kézis lányokkal?"Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet."
Nálam most elérkezett az az idő, amikor villantani kell annak a már rutinos korosztálynak, akik 21éves koruk előtt agyonverték a világot és megnyertek mindent utánpótlásban Golovinnal.
Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet. A többi meg a női lelkeken múlik, mint nálunk általában.
Chargers LT
Na, ez nincs így. Jussunk tovább a csoportból, nekem ennyi.
csipkelli
Azóta eltelt 6-7 év, rutint szereztek, a legjobb csapatokban kezdők, és nem lettek rosszabb játékosok.
Kizárólag fejben lehet az okot keresni, ha nem lesznek eredményesek.
Chargers LT
Már csak egy kicsit kell várni, ez most még csak az N-ik nagy torna, az N+2 vagy N+3 tornára kell ennek kiforrnia, most még semmi sem kötelező, kell még 2-4 év.
Nem bírták a nyomást, túl nagy volt az elvárás feléjük.
Hányszor hallottam már ezt...
több mint 1 éve
Amikor láttam őket élőben a VB-döntőben lealázni Norvégiát, akkor olyat éreztem, amit nagyon ritkán sportot nézve 30 év alatt. Nem volt kérdés, ki a legjobb a világon, olyan tehetség és minőségi játékbeli fölénye volt a Golovin társaságnak.Amúgy kinek mi a minimum elvárás a magyar kézis lányokkal?"Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet."
Nálam most elérkezett az az idő, amikor villantani kell annak a már rutinos korosztálynak, akik 21éves koruk előtt agyonverték a világot és megnyertek mindent utánpótlásban Golovinnal.
Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet. A többi meg a női lelkeken múlik, mint nálunk általában.
Chargers LT
Na, ez nincs így. Jussunk tovább a csoportból, nekem ennyi.
csipkelli
Azóta eltelt 6-7 év, rutint szereztek, a legjobb csapatokban kezdők, és nem lettek rosszabb játékosok.
Kizárólag fejben lehet az okot keresni, ha nem lesznek eredményesek.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
Akkor Ariana Nur Dania Mohamed Zairi és Ziyodakhon Abdusattorova is fog lőni a döntőben, fasza.Én így láttam a szabályt... lőnek mind a hatvannégyen sokat (72 nyíl?), aztán knockoutJah, hogy mindenki lőhet? Nem esik ki a fele?32es vagy 16os döntő vagy íjászatban?A rangsoroló után nem egyenes kiesés megy egyből?
Sixo
#1 vs #64
#2 vs #63
Und so weiter
warr_b
Sixo
warr_b
több mint 1 éve
Én így láttam a szabályt... lőnek mind a hatvannégyen sokat (72 nyíl?), aztán knockoutJah, hogy mindenki lőhet? Nem esik ki a fele?32es vagy 16os döntő vagy íjászatban?A rangsoroló után nem egyenes kiesés megy egyből?
Sixo
#1 vs #64
#2 vs #63
Und so weiter
warr_b
Sixo

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Jah, hogy mindenki lőhet? Nem esik ki a fele?32es vagy 16os döntő vagy íjászatban?A rangsoroló után nem egyenes kiesés megy egyből?
Sixo
#1 vs #64
#2 vs #63
Und so weiter
warr_b
több mint 1 éve
32es vagy 16os döntő vagy íjászatban?A rangsoroló után nem egyenes kiesés megy egyből?
Sixo
#1 vs #64
#2 vs #63
Und so weiter

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
csipkelli
4 010
Amúgy kinek mi a minimum elvárás a magyar kézis lányokkal?"Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet."
Nálam most elérkezett az az idő, amikor villantani kell annak a már rutinos korosztálynak, akik 21éves koruk előtt agyonverték a világot és megnyertek mindent utánpótlásban Golovinnal.
Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet. A többi meg a női lelkeken múlik, mint nálunk általában.
Chargers LT
Na, ez nincs így. Jussunk tovább a csoportból, nekem ennyi.
több mint 1 éve
Igor szerinti esélyesek nagyon gyengén kezdtek a nőknél íjászatban.
több mint 1 éve
Amúgy kinek mi a minimum elvárás a magyar kézis lányokkal?Nálam most elérkezett az az idő, amikor villantani kell annak a már rutinos korosztálynak, akik 21éves koruk előtt agyonverték a világot és megnyertek mindent utánpótlásban Golovinnal.
Az biztos, hogy a tudásuk, tehetségük alapján a legjobb 4 kinézhet. A többi meg a női lelkeken múlik, mint nálunk általában.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
Tegnap egész jó guri foci meccsek voltak, a Japán 5-0 meglepő volt, könnyedén támadtak.Paraguay meg mintha valami megye 2-es csapat lett volna.
A franciák meg nagyon szép gólokat lőttek, de a 3-0 igazából sokkal szorosabb meccs volt.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
Nah Hojlund ha már focistának nem jó, kézilabdásnak legalább lő gólokat.
több mint 1 éve
Nem lesz egy Aranyérem és összes érem tippelde esetleg? ✌️
több mint 1 éve
hát akkor meg nem megváltoztatott végeredmény lett. kú-e-dé.nem csak állítólagnem módosítottak, csak félreértelmezte mindenki. nem lefújta a meccset a bírau, hanem félbeszakította. állítólag. akkor meg nem módosítás van.Szánalmas undorító ès fordítva is így gondolnám....Volt már ilyen korábban, hogy utólag módosítanak egy meccsen?
www.nemzetisport.hu/parizs2024/2024/07/soha-nem-latott-cirkusz-az-olimpian-ket-ora-utan-derult-ki-hogy-lesgollal-egyenlitett-argentina
dande2
Sixo
slowmotion
a cikkben is írják hogy a megszakítás után zárt kapuk mögött volt még 3 perc játék
www.skysports.com/football/news/15234/13184384/argentina-1-2-morocco-chaotic-olympics-opening-game-marred-by-crowd-trouble-causing-suspension-for-nearly-two-hours
de itt is suspension van
Negritis, a vajda
több mint 1 éve
nem csak állítólagnem módosítottak, csak félreértelmezte mindenki. nem lefújta a meccset a bírau, hanem félbeszakította. állítólag. akkor meg nem módosítás van.Szánalmas undorító ès fordítva is így gondolnám....Volt már ilyen korábban, hogy utólag módosítanak egy meccsen?
www.nemzetisport.hu/parizs2024/2024/07/soha-nem-latott-cirkusz-az-olimpian-ket-ora-utan-derult-ki-hogy-lesgollal-egyenlitett-argentina
dande2
Sixo
slowmotion
a cikkben is írják hogy a megszakítás után zárt kapuk mögött volt még 3 perc játék
www.skysports.com/football/news/15234/13184384/argentina-1-2-morocco-chaotic-olympics-opening-game-marred-by-crowd-trouble-causing-suspension-for-nearly-two-hours
de itt is suspension van
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!