Soccer
41 feliratkozó
több mint 1 éve
Én eltörölném a vb/eb selejtezőket és az NL-t is és bevezetném a hoki mintájára az A/B/C csoportos vb-ket (illetve kontinensviadalokat). Kevesebb meccs lenne év közben, szezon végén ugyanúgy lenne 2-3 hét edzőtábor és utána eb/vb. Meg lehetne tartani azt hogy minden második évben legyen csak torna, de így akár azt is be lehetne vezetni hogy standarden legyen mindig vmi és az eb/vb-k évente váltsák egymást.Ez már ott sántítana, hogy egy 16 vagy 24 csapatos VB-n lenne max 6-8 európai csapat (ugye a FIFA-ban a sok tagország miatt erős az afrikai/ázsia lobby), illetve ugyanaz a 6-8 csapat ingázna az A és B szintek között, és egy kisebb (Belgium, Kolumbia, Lengyelország, Paraguay, Svájc, stb.) országnak esélye se lenne feljutnia vagy kijutnia a "rendes" VB-re, annyira a nagy európai, és az érdektelen afrikai/ázsiai országok játszótere lenne egy ilyen VB.
Így talán a terhelés kevesebb lenne a játékosokon + nem lenne állandóan ez a közel 2 hetes leállás a nemzeti bajnokságokban/kupákban, egyszerűbb lenne megtervezni a BL/EL/EK naptárját is.
Plusz mivel mondjuk lenne 16 csapat A-s + 12/16 B-s 2 országban is lehetne EB-t rendezni, egy kisebb ország pályázhatna csak az egyikre, nagyobb ország megrendezhetné mindkettőt együtt.
davemayer
A valóság ellenben az, hogy az egyre több csapat reszvételével rendezett világesemények felé van elmozdulás, és szerintem ez jól is van így. Lehet van sok érdektelen meccs a a csoportkörben, de az egyeneskieséses rendszerben azért szinte mindig az aktuális legjobb tud nyerni, miközben egy jó formában futó Marokkó, Uruguay vagy Horvátország is oda tud érni a legjobb 4-be.
több mint 1 éve
Én eltörölném a vb/eb selejtezőket és az NL-t is és bevezetném a hoki mintájára az A/B/C csoportos vb-ket (illetve kontinensviadalokat). Kevesebb meccs lenne év közben, szezon végén ugyanúgy lenne 2-3 hét edzőtábor és utána eb/vb. Meg lehetne tartani azt hogy minden második évben legyen csak torna, de így akár azt is be lehetne vezetni hogy standarden legyen mindig vmi és az eb/vb-k évente váltsák egymást.Így talán a terhelés kevesebb lenne a játékosokon + nem lenne állandóan ez a közel 2 hetes leállás a nemzeti bajnokságokban/kupákban, egyszerűbb lenne megtervezni a BL/EL/EK naptárját is.
Plusz mivel mondjuk lenne 16 csapat A-s + 12/16 B-s 2 országban is lehetne EB-t rendezni, egy kisebb ország pályázhatna csak az egyikre, nagyobb ország megrendezhetné mindkettőt együtt.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 1 éve
San Marino feljutott a C-csoportba
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
Valamilyen témát a playoff követőkre is hagyni kell.Tehát akkor ha más testrészed is a labda útjában állhatna hogy ne legyen gól akkor kezezhetsz is. Szép indoklás, hogy miért nem kaptak 11-est a lengyelek.Offtopic.
Matthew99
Hol kúrtál koreai csajt, és utána felismerted e, azt mondd.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
Tehát akkor ha más testrészed is a labda útjában állhatna hogy ne legyen gól akkor kezezhetsz is. Szép indoklás, hogy miért nem kaptak 11-est a lengyelek.Offtopic.
Matthew99
Hol kúrtál koreai csajt, és utána felismerted e, azt mondd.
több mint 1 éve
Tehát akkor ha más testrészed is a labda útjában állhatna hogy ne legyen gól akkor kezezhetsz is. Szép indoklás, hogy miért nem kaptak 11-est a lengyelek.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Ne is mond, ráadásul kiderült hogy az anyja/anyjuk volt a nyerő😂✌️Ennyi dél-koreai él Afrikában? 😮 Durva!Én egyszer összejöttem egy dél-koreai csajjal, de következő reggel nem mertem odamenni hozzá, mikor a barátnőivel reggelizett, mert nem tudtam megmondani, hogy pontosan melyik is ő... Mocskos rasszista vagyokUgyanez Gambiában anno,
r.baggio
ozibozi
bogjosi
Eskü tesóknak néztek ki
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Ennyi dél-koreai él Afrikában? 😮 Durva!Én egyszer összejöttem egy dél-koreai csajjal, de következő reggel nem mertem odamenni hozzá, mikor a barátnőivel reggelizett, mert nem tudtam megmondani, hogy pontosan melyik is ő... Mocskos rasszista vagyokUgyanez Gambiában anno,
r.baggio
ozibozi
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Én egyszer összejöttem egy dél-koreai csajjal, de következő reggel nem mertem odamenni hozzá, mikor a barátnőivel reggelizett, mert nem tudtam megmondani, hogy pontosan melyik is ő... Mocskos rasszista vagyokUgyanez Gambiában anno,
r.baggio
több mint 1 éve
Én egyszer összejöttem egy dél-koreai csajjal, de következő reggel nem mertem odamenni hozzá, mikor a barátnőivel reggelizett, mert nem tudtam megmondani, hogy pontosan melyik is ő... Mocskos rasszista vagyok
r.baggio
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Én egyszer összejöttem egy dél-koreai csajjal, de következő reggel nem mertem odamenni hozzá, mikor a barátnőivel reggelizett, mert nem tudtam megmondani, hogy pontosan melyik is ő... Mocskos rasszista vagyokTessék, tanulni kell a MESTERTŐL: 😀
r.baggio
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Én egyszer összejöttem egy dél-koreai csajjal, de következő reggel nem mertem odamenni hozzá, mikor a barátnőivel reggelizett, mert nem tudtam megmondani, hogy pontosan melyik is ő... Mocskos rasszista vagyok

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Nevetséges...When the interviewer asked if he could have Son’s jersey, Bentancur replied
— The 44 ⚽️ (@The_Forty_Four) November 13, 2024
“it could be Sonny's cousin too as they all look the same”😬
pic.twitter.com/SMBiyfn4Fq https://t.co/zDhSY3yKUz
Szerkesztette: bogjosi
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
NL átszervezés előtt ott volt Észak-Macedónia, de a 6-7 fullkuka csapatból még az UEFA sem mer delegálni 😀Bármelyiknek örülnék a négyből. Ezek az igazi csapatok, bármit gondol is Sixo 😁az igazi az lenne, ha az EB-n is szerepelhetne a Nemzetek Ligaja D ligajabol is egy csapat. en adnam.
warr_b
csebi
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Bármelyiknek örülnék a négyből. Ezek az igazi csapatok, bármit gondol is Sixo 😁az igazi az lenne, ha az EB-n is szerepelhetne a Nemzetek Ligaja D ligajabol is egy csapat. en adnam.
warr_b
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Bármelyiknek örülnék a négyből. Ezek az igazi csapatok, bármit gondol is Sixo 😁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
One of:
— Football Meets Data (@fmeetsdata) November 18, 2024
🇳🇿 New Zealand
🇵🇫 Tahiti
🇳🇨 New Caledonia
🇫🇯 Fiji
...will play at the 2026 World Cup.
The winner of the bracket qualifies directly.
Runners-up go to inter-confederation playoffs.
NZL 🇳🇿 have the quality & play home so it would be a massive surprise if they are not the… pic.twitter.com/NJVYcBqzqI
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Nincs másfél évealaba nem jó szoposzlainak?Az osztrákok nagyon komoly projektet raktak össze. Van egy nagyon tiszta identitásuk, ahhoz illő edző, van egy flagship csapatuk amelyik tudott nevelni játékosokat hozzá úgy is, hogy ott is vannak légiósok nagyszámmal. Egyedül Szoboszlaiuk nincs. Nem mi lennénk az esélyesek.Milyen magyar vagy teÉrik a Magyar-osztrák selejtezőSimán kikapnánk tőlük.
ozibozi
Kenny
- JC6
Heisman nádor
fake.id
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
alaba nem jó szoposzlainak?Az osztrákok nagyon komoly projektet raktak össze. Van egy nagyon tiszta identitásuk, ahhoz illő edző, van egy flagship csapatuk amelyik tudott nevelni játékosokat hozzá úgy is, hogy ott is vannak légiósok nagyszámmal. Egyedül Szoboszlaiuk nincs. Nem mi lennénk az esélyesek.Milyen magyar vagy teÉrik a Magyar-osztrák selejtezőSimán kikapnánk tőlük.
ozibozi
Kenny
- JC6
Heisman nádor
több mint 1 éve
nem, majd márciusbanA NL oda-vissza még idén lesz?Az osztrákok nagyon komoly projektet raktak össze. Van egy nagyon tiszta identitásuk, ahhoz illő edző, van egy flagship csapatuk amelyik tudott nevelni játékosokat hozzá úgy is, hogy ott is vannak légiósok nagyszámmal. Egyedül Szoboszlaiuk nincs. Nem mi lennénk az esélyesek.Milyen magyar vagy teÉrik a Magyar-osztrák selejtezőSimán kikapnánk tőlük.
ozibozi
Kenny
- JC6
Heisman nádor
Dzsokijuing

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 1 éve
MárciusA NL oda-vissza még idén lesz?Az osztrákok nagyon komoly projektet raktak össze. Van egy nagyon tiszta identitásuk, ahhoz illő edző, van egy flagship csapatuk amelyik tudott nevelni játékosokat hozzá úgy is, hogy ott is vannak légiósok nagyszámmal. Egyedül Szoboszlaiuk nincs. Nem mi lennénk az esélyesek.Milyen magyar vagy teÉrik a Magyar-osztrák selejtezőSimán kikapnánk tőlük.
ozibozi
Kenny
- JC6
Heisman nádor
Dzsokijuing
több mint 1 éve
A NL oda-vissza még idén lesz?Az osztrákok nagyon komoly projektet raktak össze. Van egy nagyon tiszta identitásuk, ahhoz illő edző, van egy flagship csapatuk amelyik tudott nevelni játékosokat hozzá úgy is, hogy ott is vannak légiósok nagyszámmal. Egyedül Szoboszlaiuk nincs. Nem mi lennénk az esélyesek.Milyen magyar vagy teÉrik a Magyar-osztrák selejtezőSimán kikapnánk tőlük.
ozibozi
Kenny
- JC6
Heisman nádor
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Az osztrákok nagyon komoly projektet raktak össze. Van egy nagyon tiszta identitásuk, ahhoz illő edző, van egy flagship csapatuk amelyik tudott nevelni játékosokat hozzá úgy is, hogy ott is vannak légiósok nagyszámmal. Egyedül Szoboszlaiuk nincs. Nem mi lennénk az esélyesek.Milyen magyar vagy teÉrik a Magyar-osztrák selejtezőSimán kikapnánk tőlük.
ozibozi
Kenny
- JC6
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
Így is van Alex fiam, én sem csináltam volna jobban.David Luizon? akkor jár a pacsi 😮
— PuebloJuveVideos1 (@BraggiatoJ) November 16, 2024
Sixo