Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
"A meccs előtt harapni lehetett a feszültséget és a gyűlöletet, ami minket körülvett. A stadionba három ellenőrzőponton kellett átjutni, ahol igen sok provokáció érte a Magyar szurkolókat. itt leszarják az UEFA és az EU ilyen olyan szabályait, és eszmeiségét. Gyűlölnek. Gyűlölnek mert Magyar vagy. A szektorban amit átél az ember, rávilágít arra, hogy itt bizony nem lehet arról beszélni, hogy ez csak a politika, és egy kisebbség által felfújt konfliktus lenne. Ez sokkal több annál. Ez olyan mélyen gyökerező gyűlölet, amire nincs orvosság. Csak nézze meg az ember, hogy a Magyar Himnusz alatt milyen barátian viselkednek a Románok. Az a 3000 Magyar aki kiutazott, büszkén emelt fővel állta a sarat a stadionban és azon kívül is. Végre láttuk harcolni a csapatot, s ezzel teljesítették a minimális elvárást, amit feléjük támasztottunk. Ha így játszanak, akkor 100%-ban számíthatnak a bizalmunkra és a támogatásunkra. Azt is testközelből láttam, hogy a “vendéglátók” igen nagy energiákat fordítanak a kiabálásra és a dobálózásra, de az általuk kezdeményezett konfliktusokat minden esetben heves visszavonulással fejezik be. Ezt csak az tudja átérezni, aki kint volt, és nem is szeretnék leállni vitatkozni -azokkal akik stadion közelében sem voltak még- hogy erre mi szükség van.Ez a foci. Ennyi…"
Rekop György
több mint 11 éve
tudom, az irónia akkor nem jött át 😀nem, az aki ellopta, azt az újságok csupán B. Györgyként emlegették, nem biztos, hogy éppen ő volt ...ő volt az 😀😀Asbee
csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
nem, az aki ellopta, azt az újságok csupán B. Györgyként emlegették, nem biztos, hogy éppen ő volt ...ő volt az 😀😀
csebi
több mint 11 éve
Én örülök az eredménynek meg a mutatott játéknak de vegyesek az érzéseim. Azzal nem foglalkozom, hogy a románok láthatóan a szünetben elhitték, hogy vége a meccsnek. Engem az érdekel, hogy a fiaink eddig mi az istenért nem tudtak így játszani? Ha tudják ezt és tudnak hajtani akkor az utóbbi években miért nem láttuk ezt, miközben mindenki zsigerből nyilatkozza, hogy a nemzeti csapat az szent és megtiszteltetés itt játszani!?Matthew99Hol nyilatkozták?
1-1 ember valóban, de én pont ezt hiányoltam, hogy sok játékos még csak ennyire se vesződik az egésszel, hogy legalább megpróbálja elhitetni a néppel, hogy neki a válogatott mennyire szent és sérthetetlen, és fontos, megtiszteltetés, stb.
Mindegy, ez abszolút nem kötekedés, ne is vedd annak. Dárdait bírom, örülök is az ittlétének, igazából mázlinak vélem, hogy csak három meccset marad, amúgy szerintem megmérgezné az, ami a válogatottban, és a körül van a játékosoknál, a szövetségnél, az országban, stb.
És egyébként simán kinézem a játékosokból is, hogy most erre a 3 meccsre összeszedik magukat, utána Dárdai el, megint szarnak az egészbe, aztán ugyanott leszünk, ahol voltunk. És akkor majd megy a nagy mutogatás, hogy Pali elment, a csapat szétesett, stb, bla bla.
Szerintem sosem volt együtt és nem is lesz. A válogatott fele olyan egyénieskedő, nagypofájú, nemtörődöm faszból áll, akik nem képesek hosszútávon tartani ezt az egyébként teljesen kamu-mentalitásukat, amit Dárdai miatt magukra erőltettek.
több mint 11 éve
Én örülök az eredménynek meg a mutatott játéknak de vegyesek az érzéseim. Azzal nem foglalkozom, hogy a románok láthatóan a szünetben elhitték, hogy vége a meccsnek. Engem az érdekel, hogy a fiaink eddig mi az istenért nem tudtak így játszani? Ha tudják ezt és tudnak hajtani akkor az utóbbi években miért nem láttuk ezt, miközben mindenki zsigerből nyilatkozza, hogy a nemzeti csapat az szent és megtiszteltetés itt játszani!?

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
nem, az aki ellopta, azt az újságok csupán B. Györgyként emlegették, nem biztos, hogy éppen ő volt ...és akkor emlékezzünk meg szakértő gyurikáról ismétEz az a Casinó-s Bognár György? Ja nem, ez az a Bognár Gy. aki innen onnan ellopott pár millát? 😊Leon78
berger90
igazából az látszik, hogy a románok tudatosan készültek a szélen váltás (szélső elmozog, helyére felfut a hátvéd)+mélységi indításra, és a nyilatkozatból úgy tűnik, hogy készültünk erre, mégis gólt kaptunk...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
Áááá, a fenébe! Csak most láttam, hogy Dárdaira kellett volna szavazni.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 11 éve
Attól függetlenül, ha lenne magyar sportdiplomácia, elintézhetnének nekik egy zártkapus meccset gond nélkül. Kár hogy nincsen.bocs de mi azért kaptuk mert egy zsidó szervezet feljelentette a szurkolókat és az mlsz-t, az sokkal durvább...davemayer(Király sárgájánál először azt hittem, hogy Palival beszél az "idő" metafizikai mibenlétéről, vagy ilyesmi, de a közelinél láttam az arcán villódzó zöld fényeket, ezért utóbb inkább azt gondolom, hogy a 4. játékvezetőnél jelezte, hogy a szemébe lézereznek a román ellendrukkerek.)AtariVégig lézerezték, már az első félidőben is feltűnt egy román szögletnél.
Szóval ha balhé plusz petárdázás végig, plusz lézerezés miatt nem kapnak zártkaput, akkor a k... anyját az UEFA-nak, mi feleennyiért kaptunk.NB2
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 11 éve
áucs...bocs de mi azért kaptuk mert egy zsidó szervezet feljelentette a szurkolókat és az mlsz-t, az sokkal durvább...davemayer(Király sárgájánál először azt hittem, hogy Palival beszél az "idő" metafizikai mibenlétéről, vagy ilyesmi, de a közelinél láttam az arcán villódzó zöld fényeket, ezért utóbb inkább azt gondolom, hogy a 4. játékvezetőnél jelezte, hogy a szemébe lézereznek a román ellendrukkerek.)AtariVégig lézerezték, már az első félidőben is feltűnt egy román szögletnél.
Szóval ha balhé plusz petárdázás végig, plusz lézerezés miatt nem kapnak zártkaput, akkor a k... anyját az UEFA-nak, mi feleennyiért kaptunk.NB2
több mint 11 éve
bocs de mi azért kaptuk mert egy zsidó szervezet feljelentette a szurkolókat és az mlsz-t, az sokkal durvább...(Király sárgájánál először azt hittem, hogy Palival beszél az "idő" metafizikai mibenlétéről, vagy ilyesmi, de a közelinél láttam az arcán villódzó zöld fényeket, ezért utóbb inkább azt gondolom, hogy a 4. játékvezetőnél jelezte, hogy a szemébe lézereznek a román ellendrukkerek.)AtariVégig lézerezték, már az első félidőben is feltűnt egy román szögletnél.
Szóval ha balhé plusz petárdázás végig, plusz lézerezés miatt nem kapnak zártkaput, akkor a k... anyját az UEFA-nak, mi feleennyiért kaptunk.NB2
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 11 éve
Petárda, lézer, szemétdobálás, himnuszkifütyülés, balhé, rohamrendőr a lelátón <<< mocskos zsidók rigmus
több mint 11 éve
(Király sárgájánál először azt hittem, hogy Palival beszél az "idő" metafizikai mibenlétéről, vagy ilyesmi, de a közelinél láttam az arcán villódzó zöld fényeket, ezért utóbb inkább azt gondolom, hogy a 4. játékvezetőnél jelezte, hogy a szemébe lézereznek a román ellendrukkerek.)AtariVégig lézerezték, már az első félidőben is feltűnt egy román szögletnél.
Szóval ha balhé plusz petárdázás végig, plusz lézerezés miatt nem kapnak zártkaput, akkor a k... anyját az UEFA-nak, mi feleennyiért kaptunk.
több mint 11 éve
sokszor volt ekézve Dzsudzsák, én is számtalanszor szidtam, de most meg kell emelni a kalapot, csodálatos szabadrúgást lőtt egy olyan időszakban, ahol komoly nyomás volt rajta is és a csapaton iskár azért a "nem les" gólért, de ennek ellenére kihozták a maxot a srácok ebből a mérkőzésből

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
A román újságok provokálják ki ezt minden meccs előtt, nem kell foglalkozni az ilyenekkel. A román Miriuta meg a magyaroknak szurkolt. Teljesen normális ez szerintem, hogy egy focista inkább ragaszkodik ahhoz az országhoz, ahol játszott, mint amilyen nemzetiségűként született.Schleck
„Arra kérem a magyarországi szurkolókat, hogy a meccs végén tudják elismerni és elfogadni a román válogatott fölényét és győzelmét. Ez is a civilizáció jele” – zárta nyilatkozatát Jenei Imre.Szerencsére nem lett igaza. 😊
A civilizált viselkedésről már inkább nem is mondok semmit.
több mint 11 éve
A román újságok provokálják ki ezt minden meccs előtt, nem kell foglalkozni az ilyenekkel. A román Miriuta meg a magyaroknak szurkolt. Teljesen normális ez szerintem, hogy egy focista inkább ragaszkodik ahhoz az országhoz, ahol játszott, mint amilyen nemzetiségűként született.én vele kapcsolatban azt nem értem hogy gondoljon amit akar de ezt lenyilatkozni... és mit várt? bólogatást? Sztem akart egy jó pontot szerezni a saját hazájában... élj soká, élj boldogan...davemayerbiztos többen vagytok a trollfocin, de ezt muszáj idetenni 😀Nekem a Jenei Imis volt a kedvencem.
davemayer
Aki mellesleg megb@szh*tja a kib@sz*tt k#rva anyját!Vrijbloed
több mint 11 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/video-igy-unnepeltek-egyutt-dzsudzsakek-a-szurkolokkal-2369243Megindító videó!!!
Nem tudom volt-e valaha mostanában tuti nem, ekkora támogatásága egy szövkapnak.Toca
SZÉP VOLT FIÚK !!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!
több mint 11 éve
én vele kapcsolatban azt nem értem hogy gondoljon amit akar de ezt lenyilatkozni... és mit várt? bólogatást? Sztem akart egy jó pontot szerezni a saját hazájában... élj soká, élj boldogan...biztos többen vagytok a trollfocin, de ezt muszáj idetenni 😀Nekem a Jenei Imis volt a kedvencem.
davemayer
Aki mellesleg megb@szh*tja a kib@sz*tt k#rva anyját!Vrijbloed
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 11 éve
biztos többen vagytok a trollfocin, de ezt muszáj idetenni 😀Nekem a Jenei Imis volt a kedvencem.
davemayer
Aki mellesleg megb@szh*tja a kib@sz*tt k#rva anyját!
több mint 11 éve
biztos többen vagytok a trollfocin, de ezt muszáj idetenni 😀
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 11 éve
ja, tényleg, az edzőbuktató meccs...na, ez már eredmény.Törökországban mikor Böde jött. Nem volt olyan régHöri
utoljára mikor sikerült papírforma ellen pontot szerezni selejtezőn idegenben? Koeman alatt Dániában, egy már teljesen tét nélküli meccsen?slowmotion
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
És ehhez csak annyi kellett, hogy értelmesen, rendezetten tudjon beszélni és elmondja a kivitelezhető szakmai terveit.
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Néztem azt a sajtótájékoztatóját, ahol elmondta kik lesznek a stábtagok, ott megvett engem is. Nem úgy vártam a meccset, hogy "na nézzük a sok bohócot, ahogy beégetik a főbohócot", hanem bíztam a jó eredményben. Ez volt szerintem Dárdai első nagy sikere, hogy tudott változtatni a szurkolói hangulaton és mindehhez tényleg elég volt 1-2 sajtótájékoztató.
Mindazonáltal nagyon nehéz a dolga, mert sajnos alaptechnikákra kellene megtanítani az első csapatot. Egyenlőre öröm a döntetlen és a küzdeni akarás a fiúkban. Hosszú idő után jó szájízzel álltam fel egy válogatott meccs után, ezért hálás vagyok Dárdainak.
Bízom a következő 2 meccs/ 6 pontban. Ha nem jön össze, akkor is látszik, hogy van értelmes edzőjelölt, csak a következő generációt kellene "jól használhatóra" gyúrni és a keze aláadni.
több mint 11 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/video-igy-unnepeltek-egyutt-dzsudzsakek-a-szurkolokkal-2369243Nem tudom volt-e valaha mostanában tuti nem, ekkora támogatásága egy szövkapnak.
több mint 11 éve
Magyar foci nem lett jobb. De a válogatott igen. És amíg te annyit tudsz puffogtatni, hogy ha a románok beverik a helyzeteiket sima 3-0, én annyit tudok mondani, hogy a végeredmény 1-1 szóval miről beszélsz? Mellesleg ha már, a HA kezdetű mondataidat puffogtatod a szabályos, de elvett Szalai gólról is megemlékezhetnél.Ja, értem már, akkor elég néhány évente egy idegenbeli x, amúgy meg törődjünk bele, hogy szar az egész, rendben. Na, ezért tart itt az ország, hogy lőjek még egy hülye közhelyet 😛JakehomerAzért remélem nem az az életcélod, hogy megvárd amíg jobb lesz a magyar foci, mert akkor ritka unalmas lesz a következő pár éved. Ez a ,,ettől megint nem lett jobb a magyar foci'' is egy baromság, kb olyan mint a csúszunk mászunk szófordulat. Aki mindig csak azt keresi, hogy miért lehet szapulni, károgni, az ne nézzen magyar meccset, azoknak inkább a holland, és a német csapat meccseit ajánlom inkább, biztosan nem fog csalódni. Aki szereti a magyar nemzeti válogatottat, az azért nézi meg a meccset, mert szurkol, szorít a csapatért, persze jó lenne ha mindig nyernénk, de ez hiú ábránd.Romániában tényleg jó az x, ennek örülni kell, meg főleg annak, hogy a szokásostól eltérően nem estek össze a srácok 0-1 után. Ez a kúszás-mászás szerintem általában egy demagóg hülyeség, nagyon ritka az olyan, hogy nem próbálkoznak, akik ott vannak.Jakehomeregyébként hihetetlen, hogy meddig jutott a magyar futball, hogy már annak örülünk, hogy hoz a csapat egy X-t és kúsznak-másznak a srácok a pályán. Na, de legalább ez már van, köszönet érte Palinak.Amadeus91Nem akarok ünneprontó lenni, de ettől az x-től nem lett jobb a magyar foci.JakehomerNyomjad nyugodtan, mindig kell egy két károgó....
Egyébként meg senki nem mondta, hogy jobb lett a magyar foci, mindösszesen arról van szó, hogy ma végre azt hoztuk, amit a pályán kell hozni, taktikusan felálltunk az ősi rivális ellen, és elhoztunk egy pontot, ha nehezen is, de sikerült.Leon78
Ez nem hurrá hangulat, csak örülni kell a döntetlennek, és kész, semmi több aránylag jól játszottunk, talán nyerhettünk is volna, de ez másodlagos. A magyar nemzeti csapatnak szurkolni egy hitvallás még tv-n keresztül is, nemhogy élőbe, ami egy felejthetetlen élmény.Leon78
Én abban is bízom, hogy hátha belátja az MLSZ-nél is 1-2 ember, ha idejön egy gyakorlatilag 0 felnőtt tapasztalattal , kurva kevés idővel egy edző és csak mentalitással illetve azzal, hogy stabil fegyelmezett játézkot csinál a csapattal illetve olyan alapon rak össze egy válogatottat, hogy azt szakmai szempontból nehéz támadni, akkor rájönnek ők is hogy mi az egyik legnagyobb baja a magyar focinak. Mellesleg közel tökéletesen meccselt a padról Dárdai. Ettől nem lesz Mourinho, viszont ennek a közegnek egy ilyen ember kell aki helyrevágja az egokat és fegyelemre tanítja az embereket. Egyedül Varga beállítása tűnik hibásnak, illetve Gera szerintem azon a helyen nem hasznosabb ennyi idősen mint Tőzsér. Szalait meg kurva sokan támadják csak nem tudom mi a pöcsért. Egyedül vergődött a román védők között szinte végig. Igen néha pár centivel messzebb pattant a labda, de sokszor passzolni se volt kinek. Remek mezőny munkát tolt, egy rakat szabadrúgást csinált, 1 helyzetéből 1-et befejelt (nem adták meg de akkor is) és amikor a 2. félidőben már több magyar volt az ellenfél térfelén látszott , hogy így azért ő is többet és mind 4 román ellen fightolva.
Egyébként Romániából egy keretileg azért erősebb román válogatottól elhoztunk egy pontot és ahogy Dárdai is megmondta ez a kezdet azért a neheze még hátra van, de hogy ilyenkor is valaki csak nyafogni tud azt nem tudom megérteni.
több mint 11 éve
😀 Senki sem foglalkozott ezzel.Fantasztikus hangulat volt tegnap a helyen, ahol néztem a meccset. Teljesen telt ház, a magyar gólnál pedig elképesztően nagy őrjöngés! 😀VrijbloedNem szóltál nekik, hogy ez a döntetlen nem ér semmit és felesleges az öröm? o_oBazzani
több mint 11 éve
Fantasztikus hangulat volt tegnap a helyen, ahol néztem a meccset. Teljesen telt ház, a magyar gólnál pedig elképesztően nagy őrjöngés! 😀VrijbloedNem szóltál nekik, hogy ez a döntetlen nem ér semmit és felesleges az öröm? o_o

berger90
