Vizes Sportok

11 feliratkozó

több mint 9 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 017 — Lucas Scott
egyetlen dolog döntött:
Dumi 0/5, Sukno 3/6. egyik oldalon hozta magát a vezér, a másik oldalon sajnos nem. pedig már örültem, hogy Duminak megvolt a "kötelező" rossz meccse a görögök ellen, erre hozott egy még rosszabbat.

emellett saját magunknak is köszönhetjük. pl Garcia aki a két gólt lőtte 4-4 után, már a 2. negyed 5:33-tól két hibával játszott. egész meccsen összesen több, mint 27 percet. egy magát bmire is adó csapat kipontozza, akár egy párost provokálva, főleg mennyire épít Tucak a két bal kezes játékosra (náluk összesen 55 percet volt benn a két bal kezes nálunk 43 percet).

a centereinket kitolták állandóan 5-6 méterre. talán egyedül Decker tudott normálisan bemenni 2 méterre, egyből lett is kiállítás.
az is meglepő, hogy egy horvát csapat 7-szer többször próbálkozik kapura lövéssel.

a bírókkal sztem felesleges foglalkozni, talán egyetlen egy pillanat volt, mikor 4-4 után horvát emberelőny, kontra Pufi ellen sorminta volt, ami erős volt, de azt hiszem épp ezt játszották vissza, és jó ítélet volt a kontra. ilyenkor kellene ésszel játszani, és nem kontrázni, mert elvileg jönnie kell a kiállításnak is a túl oldalon.

meglepődnék, ha nem ez lett volna Dumi utolsó meccse. ahogy ő is mondta, hogy nagyon sokat kivesz belőle, és pihennie kell. talán azt tudom még elképzelni, hogy EB címe még nincs, ezért jövőre tesz egy próbát ezzel, de ilyen álom sorsolásunk kizárt, hogy lesz még egy. ezt ki kellett volna használni.
grat a horvátoknak, sajnos a délszlávok nyerni járnak Budapestre.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 241 — Csodabogár
Nem értem miért kell ilyen sportágakba ölni a pénzt, mint pl. a vízilabda, mikor semmi sikerünk. Miért nem fektetnek a fociba inkább? Abban legalább eredményesek vagyunk. Sosem értettem ezt.
petey
Ugye ez lemaradt "😛"? 😉
dande
gondoltam mindenki érti 😛

😉
petey
Trollfocin is ugyanezt olvastam😊
NB2
onnan 😀

több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com

dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....

ozibozi New York Giants 22 500
ritka lehetőség volt egy olyan csapatnak, akinél van pár jobb is, + még néhány akivel ki-ki meccset játszik
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
A hazai pálya miatt fáj ez nekem mert ilyen nem nagyon volt... S nem is tudom lesz e.....
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
basszus és ha a másik ágon vagyunk, lehet 5. helyért játszunk?????
ennek az ezüstnek is csak max jövő héten fogok örülni, ma nem!
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Túl sokat akartunk az élettől hogy ez összejöjjön.....

Egyébként persze gratula.....
több mint 9 éve
ozibozi New York Giants 22 500
csak szerencsével nem lehet VB-t nyerni
több mint 9 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 669 — Bears & Illinois fan
Azért szép volt FIÚK!

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 9 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 225
Az egész mentalitásunkat le kell cserélni, ha szeretnénk még egyszer aranyat.
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
nagyon dühítő, hogy nem tudtuk kihozni magunkból ami bennünk van
ezt az emberelőnyt is milyen idiótán oldottuk meg
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Dumi miért nem lőtted el mi fsz van hülye....
több mint 9 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 241 — Csodabogár
kibaszott Sukno

mekkora player bazmeg

több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Fszmba Dumi persze terített betli
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ezüst szombat bmeg s nem biztos h örülni tudok estleg aranyvasárnapnak....
több mint 9 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 225
Csak nekünk fújnak támadót???
Matthew99
Kifejezetten nincs sok okunk bírózni, de egyszer a sportdiplomáciánk is eljuthatna arra a szintre, hogy egy hazai rendezésű vb-döntőn ne román bírót kapjunk már.
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
game over
azért valahol rohadt dühítő, hogy csak mi magyarok tudunk a saját pályánkon beszarni!!!

Szerkesztette: NB2
több mint 9 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 662 — Invisible man
Csak nekünk fújnak támadót???

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Mégeszer nem engednek vissza......
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Mázlisták...
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 30 064 — nabege2@yahoo.com
kár volt megint átkapcsolnom a meccsre...
4-4-ről 4-6😕
több mint 9 éve
ozibozi New York Giants 22 500
van valakinek esetleg online streamje? ami nem mediaklikk :/
petey
 live.robinwidget.org/streamvideo8/hungary-vs-croatia-live-stream-4355382.html