Week 6
több mint 6 éve
West Virginia erősen ajánlott. Zseniális a hangulat a meccseiken főleg mikor 60 000 ember énekli a Country Roadsot. Imadoma forrás meg van, csak segítség kell mit érdemes nézni. Majd jobban utána nézek a dolgoknak, meg kellene egy csapat is aki kedvenc lesz.YouTube-on is nagyon sok meccs fent van.Köszi a választ. még annyit, hogy van itt olyan topik ahol az aktuális forduló elteltével a hozzáértők leírják melyik meccseket érdemes visszanézni(szoros vagy jó meccsekre gondolok)? A tyt-ről le tudom tölteni és megnézni utólagvalaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8
r.baggio
pfefe8
JustoVillar
pfefe8
Szombathelyi Haladás
Boston Celtics
Michigan State Spartans
Kansas City Royals
West Virginia Mountaineers
New Hampshire Wildcats
több mint 6 éve
a forrás meg van, csak segítség kell mit érdemes nézni. Majd jobban utána nézek a dolgoknak, meg kellene egy csapat is aki kedvenc lesz.YouTube-on is nagyon sok meccs fent van.Köszi a választ. még annyit, hogy van itt olyan topik ahol az aktuális forduló elteltével a hozzáértők leírják melyik meccseket érdemes visszanézni(szoros vagy jó meccsekre gondolok)? A tyt-ről le tudom tölteni és megnézni utólagvalaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8
r.baggio
pfefe8
JustoVillar
Steelers fan
több mint 6 éve
Köszi a választ, nézni fogom amit ajánlottál.Fk-ra szoktam írni heti összefoglalókat, amúgy az ncaa csevegőt ajánlom hasonló kérdésekre, önmagamtól nem írok be külön meccsajánlótKöszi a választ. még annyit, hogy van itt olyan topik ahol az aktuális forduló elteltével a hozzáértők leírják melyik meccseket érdemes visszanézni(szoros vagy jó meccsekre gondolok)? A tyt-ről le tudom tölteni és megnézni utólagvalaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8
r.baggio
pfefe8
r.baggio
Steelers fan
több mint 6 éve
Ingram nagy érvágás lenne...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
YouTube-on is nagyon sok meccs fent van.Köszi a választ. még annyit, hogy van itt olyan topik ahol az aktuális forduló elteltével a hozzáértők leírják melyik meccseket érdemes visszanézni(szoros vagy jó meccsekre gondolok)? A tyt-ről le tudom tölteni és megnézni utólagvalaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8
r.baggio
pfefe8
Szombathelyi Haladás
Boston Celtics
Michigan State Spartans
Kansas City Royals
West Virginia Mountaineers
New Hampshire Wildcats
több mint 6 éve
Fk-ra szoktam írni heti összefoglalókat, amúgy az ncaa csevegőt ajánlom hasonló kérdésekre, önmagamtól nem írok be külön meccsajánlótKöszi a választ. még annyit, hogy van itt olyan topik ahol az aktuális forduló elteltével a hozzáértők leírják melyik meccseket érdemes visszanézni(szoros vagy jó meccsekre gondolok)? A tyt-ről le tudom tölteni és megnézni utólagvalaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8
r.baggio
pfefe8

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
En is. Nfl-t már csak azért nezek, hogy a korábbi MSU és WVU játékosokat kövessem 😀én is full fall in love. és azt vettem észre, hogy sokkal jobban izgatottabb vagyok érte, mint a profi ligáért immáron. ugy érzem, hogy családiasabb.valaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?Sokkal jobb a hangulat egyetemi meccseken. A szurkolok között természetesen ott vannak az egyetemisták. Nekik külön szektorok vannak fenntartva. Általában ott a legelvetemultebb a hangulat. A többi néző pedig általában helyi vagy korábbi hallgato. Például a nagy városok közelében lévő egyetemeknel (Pl. Rutgers, Temple) döntően a korábbi egyetemisták vannak kint. Míg a vidéki egyetemeknel(Pl. West Virginia, Nebraska) ahol nincsenek profi csapatok ott meg az egész állam hatalmas lelkesedessel és rajongassal veti bele magát a szurkolasba.
pfefe8
youtu.be/4tjg5c7Wo4g
Ezt a számot hallgasd meg, nagyon atadja szurkolói feelinget.
JustoVillar
Ventura
Szombathelyi Haladás
Boston Celtics
Michigan State Spartans
Kansas City Royals
West Virginia Mountaineers
New Hampshire Wildcats
több mint 6 éve
Köszi.valaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?Sokkal jobb a hangulat egyetemi meccseken. A szurkolok között természetesen ott vannak az egyetemisták. Nekik külön szektorok vannak fenntartva. Általában ott a legelvetemultebb a hangulat. A többi néző pedig általában helyi vagy korábbi hallgato. Például a nagy városok közelében lévő egyetemeknel (Pl. Rutgers, Temple) döntően a korábbi egyetemisták vannak kint. Míg a vidéki egyetemeknel(Pl. West Virginia, Nebraska) ahol nincsenek profi csapatok ott meg az egész állam hatalmas lelkesedessel és rajongassal veti bele magát a szurkolasba.
pfefe8
youtu.be/4tjg5c7Wo4g
Ezt a számot hallgasd meg, nagyon atadja szurkolói feelinget.
JustoVillar
Steelers fan
több mint 6 éve
én is full fall in love. és azt vettem észre, hogy sokkal jobban izgatottabb vagyok érte, mint a profi ligáért immáron. ugy érzem, hogy családiasabb.valaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?Sokkal jobb a hangulat egyetemi meccseken. A szurkolok között természetesen ott vannak az egyetemisták. Nekik külön szektorok vannak fenntartva. Általában ott a legelvetemultebb a hangulat. A többi néző pedig általában helyi vagy korábbi hallgato. Például a nagy városok közelében lévő egyetemeknel (Pl. Rutgers, Temple) döntően a korábbi egyetemisták vannak kint. Míg a vidéki egyetemeknel(Pl. West Virginia, Nebraska) ahol nincsenek profi csapatok ott meg az egész állam hatalmas lelkesedessel és rajongassal veti bele magát a szurkolasba.
pfefe8
youtu.be/4tjg5c7Wo4g
Ezt a számot hallgasd meg, nagyon atadja szurkolói feelinget.
JustoVillar
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 6 éve
Köszi a választ. még annyit, hogy van itt olyan topik ahol az aktuális forduló elteltével a hozzáértők leírják melyik meccseket érdemes visszanézni(szoros vagy jó meccsekre gondolok)? A tyt-ről le tudom tölteni és megnézni utólagvalaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8
r.baggio
Steelers fan
több mint 6 éve
koszonom. jól átalakult az eddigiekhez képest. törölgettek oldalakat, ahonnan néztem az elmúlt években.hova lettek a linkek?sportsurge.net/#/events/7
Ventura
r.baggio
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 6 éve
😄Nem volt ez targeting...nem is értem a közvetítésben elhangzottakat...
warr_b
r.baggio
Remélem rendben van a cb srác.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
Nem volt ez targeting...nem is értem a közvetítésben elhangzottakat...
warr_b

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
nyert a Louisville! borzalmas csapat a Boston College, a főedzőjük repülni fog, de nagy győzelem ez az újjáépülő Cards-nak

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
valaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?Sokkal jobb a hangulat egyetemi meccseken. A szurkolok között természetesen ott vannak az egyetemisták. Nekik külön szektorok vannak fenntartva. Általában ott a legelvetemultebb a hangulat. A többi néző pedig általában helyi vagy korábbi hallgato. Például a nagy városok közelében lévő egyetemeknel (Pl. Rutgers, Temple) döntően a korábbi egyetemisták vannak kint. Míg a vidéki egyetemeknel(Pl. West Virginia, Nebraska) ahol nincsenek profi csapatok ott meg az egész állam hatalmas lelkesedessel és rajongassal veti bele magát a szurkolasba.
pfefe8
youtu.be/4tjg5c7Wo4g
Ezt a számot hallgasd meg, nagyon atadja szurkolói feelinget.
Szombathelyi Haladás
Boston Celtics
Michigan State Spartans
Kansas City Royals
West Virginia Mountaineers
New Hampshire Wildcats
több mint 6 éve
hova lettek a linkek?sportsurge.net/#/events/7
Ventura

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Nem volt ez targeting...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
hova lettek a linkek?
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 6 éve
valaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?természetesen, sokat dob a hangulaton, hogy a nagyobb stadionokban az adott egyetem 10-15 ezer diákja is szurkol a hazai csapatnak a korábbi végzősökön felül
pfefe8

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
valaki aki képben van az egyetemi focival plíz segítsen(én idáig elég vakon voltam, most a galaxy közvetítéssel kezdem megszeretni). Csak nekem tűnik úgy hogy a nézősereg klasszissal az nfl-es nézősereg felett van szurkolás, és hasonlók tekintetében? és egyben mi az összetétele a nézőknek(gondolok itt a az egyetemhez kötődőkre, helyiekre)?
Steelers fan
több mint 6 éve
Most nem volt szél 😊Könnyű XPKönnyű labdaszerzés 😁És könnyű TD 😀
warr_b
warr_b
ThundersNFL

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
Texas-W. Virginia igéretesebb prospectek?írjál a szagértők uraknak, majd beolvassák a kérdésed
ThundersNFL
www.facebook.com/groups/420535935224383/

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Könnyű XPKönnyű labdaszerzés 😁És könnyű TD 😀
warr_b
warr_b
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Könnyű labdaszerzés 😁És könnyű TD 😀
warr_b

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta