Mock draftok

30 feliratkozó

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Polk fasza, simán elfogadható első két kör, bár én az OT picket akkor is hiányolom, hiába gondolja Bazza úgy, hogy azt megoldják depthből. Az egyik OT fos, a másik meg öreg. Nálam mindenképpen OT pick lenne az első kör, persze ha korrekt OT bent lesz 1/23-ra.. Szarra fölösleges ellőni.Stez
Backus marad az LT.
Sztem ez 99%,még akkor is ha húzunk valakit.
Olvastam,hogy Fox is kap még egy évet a bizonyításra.Bazzani
Az RT akkor is lyuk marad. Backus meg egy évet még elkaristol és csókolom. Egy újonc első évében mehet RT-be maximum, aztán meg LT-nek, ha Backus visszavonul. Már persze ez akkor igaz, hogy ha lesz még bent jó OT, akire el is lehet lőni a cetlit. Ha nem, akkor a Konz pick teljesen korrekt, bár ahogy mondtad a Lions topikban, az első évében úgy sem kezdene, hanem Raiola még maradna.Stez
Az OLine legnagyobb baja középen van.
Raiola-n és Peterman-en úgy jönnek át ahogy akarnak, cserében viszont szarok futásblokkolásban.
Konz jön idén, jövőre meg egy LT ha senki nem válik be idén.
Ja és Culbreath-t ne felejtsd ki. Ha leszokik a drogokról akkor símán kezdő lehet. 😀

több mint 14 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 313
Polk fasza, simán elfogadható első két kör, bár én az OT picket akkor is hiányolom, hiába gondolja Bazza úgy, hogy azt megoldják depthből. Az egyik OT fos, a másik meg öreg. Nálam mindenképpen OT pick lenne az első kör, persze ha korrekt OT bent lesz 1/23-ra.. Szarra fölösleges ellőni.Stez
Backus marad az LT.
Sztem ez 99%,még akkor is ha húzunk valakit.
Olvastam,hogy Fox is kap még egy évet a bizonyításra.Bazzani
Az RT akkor is lyuk marad. Backus meg egy évet még elkaristol és csókolom. Egy újonc első évében mehet RT-be maximum, aztán meg LT-nek, ha Backus visszavonul. Már persze ez akkor igaz, hogy ha lesz még bent jó OT, akire el is lehet lőni a cetlit. Ha nem, akkor a Konz pick teljesen korrekt, bár ahogy mondtad a Lions topikban, az első évében úgy sem kezdene, hanem Raiola még maradna.Stez
Majd jön McNeill.
több mint 14 éve
Stez SMU Mustangs 47 795 — Whoops, looks like something went wrong.
Polk fasza, simán elfogadható első két kör, bár én az OT picket akkor is hiányolom, hiába gondolja Bazza úgy, hogy azt megoldják depthből. Az egyik OT fos, a másik meg öreg. Nálam mindenképpen OT pick lenne az első kör, persze ha korrekt OT bent lesz 1/23-ra.. Szarra fölösleges ellőni.Stez
Backus marad az LT.
Sztem ez 99%,még akkor is ha húzunk valakit.
Olvastam,hogy Fox is kap még egy évet a bizonyításra.Bazzani
Az RT akkor is lyuk marad. Backus meg egy évet még elkaristol és csókolom. Egy újonc első évében mehet RT-be maximum, aztán meg LT-nek, ha Backus visszavonul. Már persze ez akkor igaz, hogy ha lesz még bent jó OT, akire el is lehet lőni a cetlit. Ha nem, akkor a Konz pick teljesen korrekt, bár ahogy mondtad a Lions topikban, az első évében úgy sem kezdene, hanem Raiola még maradna.

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Polk fasza, simán elfogadható első két kör, bár én az OT picket akkor is hiányolom, hiába gondolja Bazza úgy, hogy azt megoldják depthből. Az egyik OT fos, a másik meg öreg. Nálam mindenképpen OT pick lenne az első kör, persze ha korrekt OT bent lesz 1/23-ra.. Szarra fölösleges ellőni.Stez
Backus marad az LT.
Sztem ez 99%,még akkor is ha húzunk valakit.
Olvastam,hogy Fox is kap még egy évet a bizonyításra.

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Látszik, h ebben a mockban GM Bazzani célja a futójáték felélesztése a C, a blokkoló TE és a FB választással (ez faszán is néz így ki), de a 2-3. kör sztem nem illik a képbe. Titus után már túlzás lenne még egy deep Wr, még akkor is, ha returnernek is jó Hilton. Futó pedig sztem se kell ilyen korán. Inkább egy LT potenciállal rendelkező Bobie Massie a 2-3. körben és mellé egy DE a korosodó KVB és a bizonytalan sorsú Avril mellé. De a LB sorba sem ártana azért vki.Robilluma
Mondjuk ehhez tegyük hozzá,hogy a mockot csak kiragadtam egy teljes offseasonból.
KR/PR igenis kell a csapatnak, kis túlzással élve az egyik legnagyobb need.
Kérdezz meg bármilyen Lions drukkert, vagy nézd meg az ottani mockokat. Mindenhol találsz benne visszahordót drafton vagy Royalt mondjuk FA-ben.
DE az érthető húzás lenne, de sztem L.Jackson és W.Young van annyira jó már,hogy pótolja KVB-t és Avrilt (marad sztem). Depth meg jöhet FA-ből.

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Lions mock 1. verzió:
1/23 Peter Konz, C, Wisconsin
2/23 Chris Polk, RB, Washington
3/23 T.Y. Hilton, WR/KR, Florida International
4/23 Mike Martin, DT, Michigan
5/23 George Bryan, TE, N.C. State
6/23 Cody Johnson, FB, TexasBazzani
DT minek? TE minek?Höri
Nem akarom ellőni a poént előre, de Williams-et (DT) elcseréljük, Heller(TE) meg nem lesz az 53as keretben.

több mint 14 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
Látszik, h ebben a mockban GM Bazzani célja a futójáték felélesztése a C, a blokkoló TE és a FB választással (ez faszán is néz így ki), de a 2-3. kör sztem nem illik a képbe. Titus után már túlzás lenne még egy deep Wr, még akkor is, ha returnernek is jó Hilton. Futó pedig sztem se kell ilyen korán. Inkább egy LT potenciállal rendelkező Bobie Massie a 2-3. körben és mellé egy DE a korosodó KVB és a bizonytalan sorsú Avril mellé. De a LB sorba sem ártana azért vki.


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Lions mock 1. verzió:
1/23 Peter Konz, C, Wisconsin
2/23 Chris Polk, RB, Washington
3/23 T.Y. Hilton, WR/KR, Florida International
4/23 Mike Martin, DT, Michigan
5/23 George Bryan, TE, N.C. State
6/23 Cody Johnson, FB, TexasBazzani
DT minek? TE minek?

több mint 14 éve
Stez SMU Mustangs 47 795 — Whoops, looks like something went wrong.
Polk fasza, simán elfogadható első két kör, bár én az OT picket akkor is hiányolom, hiába gondolja Bazza úgy, hogy azt megoldják depthből. Az egyik OT fos, a másik meg öreg. Nálam mindenképpen OT pick lenne az első kör, persze ha korrekt OT bent lesz 1/23-ra.. Szarra fölösleges ellőni.

több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 535
Lions mock 1. verzió:
1/23 Peter Konz, C, Wisconsin
2/23 Chris Polk, RB, Washington
3/23 T.Y. Hilton, WR/KR, Florida International
4/23 Mike Martin, DT, Michigan
5/23 George Bryan, TE, N.C. State
6/23 Cody Johnson, FB, TexasBazzani
Újabb RB második körben? Lehet, hogy azt inkább FA-ról kéne megoldania a Lionsnak.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Lions mock 1. verzió:
1/23 Peter Konz, C, Wisconsin
2/23 Chris Polk, RB, Washington
3/23 T.Y. Hilton, WR/KR, Florida International
4/23 Mike Martin, DT, Michigan
5/23 George Bryan, TE, N.C. State
6/23 Cody Johnson, FB, Texas

több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 535
Két dolog:

- Shawn: 3. körben QB-t? Aztán minek? Van sérült Vick, mögötte az elvileg backup szerepre kész Kafka. Meg egy újonc? Vick le fog sérülni legalább 2-3 meccsre, ez 100. Lehet Kafka elsőn katasztrófa lesz, akkor jöjjön rookie. Pont idén tanultuk meg, mennyit számít, hogy Vick mögött normális QB legyen. Ha Young kicsit jobb Seattle ellen, akkor PO, Giants meg kiesik. Egy újoncban meg ugyanennyire, sőt, hatványozottan benne van, hogy 2-3 meccsen dob ezer picket. Szerintem csak Griffin az idén elfogadható QB, akit behúzhatunk, mást nem tolerálok. De ő meg nem kerül hozzánk. Veterán kell ide, és kész.

- Beki: Smith-t kb. olyannak lehet elképzelni, mint az idén berobbant Aldon Smitht. Oké, utóbbi elég sokszor felállt OLB-nek már Missourin is, de sokszor volt fent ő DE-nek is. Ha 4-3-ba vitték volna, akkor DE lenne (megjegyzem, annak pocsék lenne szerintem). Smith is, DE/OLB hibrid lesz, szinte biztosan csakis pass rusher feladatokkal, futás ellen egyébként se jó.Deny
Wilson azért 3. kör mert szerintem ki fogják vinni a harmadikban legkésőbb. QB meg azért mert projectnek Vick és Kafka mögé teljesen jó. jelenleg ugye Trent Edwardsot próbálgatjuk, aki ugyan rutinos, de Wilson 3 év múlva sokkal jobb lehet. Ha más nem, később túl lehet rajta adni jó áron. Ráadásul ha az első 2 körben a 3 pickel meg tudjuk oldani a needeket, akkor simán belefér egy project QB választása, és stílusban méretekben ő illik Vickhez. Oké kicsit reach, de mint tudjuk Reid azért be szokott vállalni ilyeneket. Wilson lesz az idei Henerynk. Akkor se hitte senki, (rajtam kívül) hogy rúgót húzunk, ráadásul a 4. körben.
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Két dolog:

- Shawn: 3. körben QB-t? Aztán minek? Van sérült Vick, mögötte az elvileg backup szerepre kész Kafka. Meg egy újonc? Vick le fog sérülni legalább 2-3 meccsre, ez 100. Lehet Kafka elsőn katasztrófa lesz, akkor jöjjön rookie. Pont idén tanultuk meg, mennyit számít, hogy Vick mögött normális QB legyen. Ha Young kicsit jobb Seattle ellen, akkor PO, Giants meg kiesik. Egy újoncban meg ugyanennyire, sőt, hatványozottan benne van, hogy 2-3 meccsen dob ezer picket. Szerintem csak Griffin az idén elfogadható QB, akit behúzhatunk, mást nem tolerálok. De ő meg nem kerül hozzánk. Veterán kell ide, és kész.

- Beki: Smith-t kb. olyannak lehet elképzelni, mint az idén berobbant Aldon Smitht. Oké, utóbbi elég sokszor felállt OLB-nek már Missourin is, de sokszor volt fent ő DE-nek is. Ha 4-3-ba vitték volna, akkor DE lenne (megjegyzem, annak pocsék lenne szerintem). Smith is, DE/OLB hibrid lesz, szinte biztosan csakis pass rusher feladatokkal, futás ellen egyébként se jó.
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Daniels a Dukeból jön -> nem draftolják.

több mint 14 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 262 — NFL bracket champion '26
Na akkor bedobok egy Eagles-ös Mockot én is. cserékkel most nem bonyolítom.

1. kör 15 Luke Kuechly ILB, Boston College
2. kör 14 Bobby Wagner OLB, Utah State
2. kör 19 Jerel Worthy DT ,Michigan State
3. kör 13 Russell Wilson QB, Wisconsin
4. kör 4 Jerius Wright WR, Arkansas
4. kör 19 Philip Blake C, Baylor
5. kör 18 Markus Zusevics OT, Iowa
6. kör 17 Jaquise Smith DE, Missouri
6. kör 25 Tank Carder OLB, TCU
6. kör 32 Asa Jackson CB, Cal PolyShawn84
Worthy nem hiszem h benn marad a 2. kör közepéig, Wilson aki még kicsit reach a 3.ikban egyébként szvsz korrekt.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 14 éve
Shilkor Pittsburgh Steelers 4 162 — Falcons GM, 2021 Div1 winner
Daniels akkor reach, mint egy ház, sztem udfa-ként hamarabb kerül hozzátok, mint ötödik körben. akkor inkább már a fent említett Duke Ihenachokristof
Az egész safety class elég fos, de kell a depth. Amúgy a legtöbb helyen 5.-6. körösnek írják Danielst.
több mint 14 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 903 — no es importante
Daniels akkor reach, mint egy ház, sztem udfa-ként hamarabb kerül hozzátok, mint ötödik körben. akkor inkább már a fent említett Duke Ihenachokristof
Ihenacho-ból sose lesz profi safety, hiányzik belőle nagyjából minden, ami ehhez kell
Daniels persze szintén katasztrófa


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Daniels akkor reach, mint egy ház, sztem udfa-ként hamarabb kerül hozzátok, mint ötödik körben. akkor inkább már a fent említett Duke Ihenacho
több mint 14 éve
Shilkor Pittsburgh Steelers 4 162 — Falcons GM, 2021 Div1 winner
Steelers mock:

1. Dont'a Hightower ILB, Alabama
2. Zebrie Sanders OT, Florida State
3. Ladarius Green TE, Louisiana-Lafayette
4. Hebron Fangupo NT, Brigham Young
5. Matt Daniels SS, Duke
6. Chandler Harnish QB, Northern Illinois
7. Derek Dennis OL, Temple

Ha Sanders már nem lenne bent, B terv: Bobby Massie OT, Mississippi
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
De linebackerekkel nem tudod bővíteni a DL depthet, pont ezt mondom. Ha ezt akarod, akkor a DT-k közt keresgéljél, ott vannak a 300 font körüli arcok.Höri
Értem-értem, csak DE-nek voltak kikiáltva, holott jelölhetnénk így is őket DE/OLB. Ezért írtam, hogy ilyen mélységekben már nem ismerem a prospecteket, csak a posztjukra hagyatkoztam. 😊Beki
Csak a magasságot meg a súlyt nézd, és tudni fogod ki fér be 3-4-be DE-nek.
Tyron Crawford, Boise State, Derrick Shelby, Utah (kis nyári gyúrás után), Ryan Von Bergen, Michigan, ők lehetnek a vége felé célpontok leginkább.Shawn84
Rendben, értem. 😊
Legújabb hírek szerint Baron elvileg max. 8 héten belül felépül teljesen. Személy szerint egy OLB 1. és egy WR 2. körös húzásnak örülnék a legjobban, a safety kérdést talán megoldjuk FA alatt, de a rettegett RT probléma még így is fenn fog állni.
több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 535
De linebackerekkel nem tudod bővíteni a DL depthet, pont ezt mondom. Ha ezt akarod, akkor a DT-k közt keresgéljél, ott vannak a 300 font körüli arcok.Höri
Értem-értem, csak DE-nek voltak kikiáltva, holott jelölhetnénk így is őket DE/OLB. Ezért írtam, hogy ilyen mélységekben már nem ismerem a prospecteket, csak a posztjukra hagyatkoztam. 😊Beki
Csak a magasságot meg a súlyt nézd, és tudni fogod ki fér be 3-4-be DE-nek.
Tyron Crawford, Boise State, Derrick Shelby, Utah (kis nyári gyúrás után), Ryan Von Bergen, Michigan, Ethan Johnson, Notre Damme Ők lehetnek a vége felé célpontok leginkább.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
De linebackerekkel nem tudod bővíteni a DL depthet, pont ezt mondom. Ha ezt akarod, akkor a DT-k közt keresgéljél, ott vannak a 300 font körüli arcok.Höri
Értem-értem, csak DE-nek voltak kikiáltva, holott jelölhetnénk így is őket DE/OLB. Ezért írtam, hogy ilyen mélységekben már nem ismerem a prospecteket, csak a posztjukra hagyatkoztam. 😊
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
De linebackerekkel nem tudod bővíteni a DL depthet, pont ezt mondom. Ha ezt akarod, akkor a DT-k közt keresgéljél, ott vannak a 300 font körüli arcok.

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Életem első mock draftja, remélem valamennyire meg is felelhet a valóságnak (Jets):

1. Courtney Upshaw OLB, Alabama
2. Alshon Jeffery WR, South Carolina
3. Brandon Mosley OT, Auburn
4. Dan Herron RB, Ohio State
5. Duke Ihenacho SS, San Jose State
6. Jacquies Smith DE, Missouri
7. Julian Miller DE, West VirginiaBeki
na most se Smith, se Miller nem tudna DE-t játszani a Jets-ben, mert 250-260 fontos tömegük van. OLB-t tudnának, de Upshaw mellé minek még 2? Egy hátsó köröst még indokoltnak is érzek, de a tobzódást már nem.

Ha meg pass rusher kéne, akkor Bruce Irvinnel jobban jársz ha már WVU manusban gondolkodsz.Höri
Nos, az utolsó pickeknél már nem ismerem az embereket, az ő esetükben annyira nem néztem utána a részleteknek, ill. azért 2 DE-t írtam a végére, mert szerintem bővíteni kellene a DL depthet.
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Életem első mock draftja, remélem valamennyire meg is felelhet a valóságnak (Jets):

1. Courtney Upshaw OLB, Alabama
2. Alshon Jeffery WR, South Carolina
3. Brandon Mosley OT, Auburn
4. Dan Herron RB, Ohio State
5. Duke Ihenacho SS, San Jose State
6. Jacquies Smith DE, Missouri
7. Julian Miller DE, West VirginiaBeki
na most se Smith, se Miller nem tudna DE-t játszani a Jets-ben, mert 250-260 fontos tömegük van. OLB-t tudnának, de Upshaw mellé minek még 2? Egy hátsó köröst még indokoltnak is érzek, de a tobzódást már nem.

Ha meg pass rusher kéne, akkor Bruce Irvinnel jobban jársz ha már WVU manusban gondolkodsz.