Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 5 éve
mortirolo Chicago Bears 1 312
Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?
davemayer
Azt kell eldönteni h mennyire jó az OL, az ugyanis benne van a pakliban h Donald IR-re küldi rögtön az 1. héten.
empty taxi
Akkor mondjuk vonuljon is vissza most, ha pár ütéstől rögtön IR lesz.
Fields stílusa amúgy mennyire kerüli az ütéseket? Mert szerintem ő egy olyan srác, aki azért addig-addig mocorog és táncol a zsebben olykor, hogy időnként óhatatlanul is belelép az ütésekbe egy-egy nagy játékért. Lásd Wilson, Russell vagy Watson, Deshaun.

tüsi91
Ebben nagyrészt egyetértünk. Fields szeret mászkálni a zsebben, viszont nem igazán érzi jól, hogy hova kellene mozogni, így belelép a sackbe, plusz hajlamos túl sokáig várni a dobással, szereti megvárni amíg szeparálódik az elkapó, érzésre/bizalomra nem sokat dob, pedig jó célpontjai voltak az OSU-n.
Én kezdetném Fieldset, ha az edzői stáb nem teszi, azt max ilyen egészség-, ill. ebből fakadó önbizalom megóvási szándékkal tudnám tolerálni, de ezt is csak néhány fordulóig (feltételezve h Dalton nem kapcsol god mode-ba).
Fields másik hibája h túl "őszinte" játékos, keveset próbálja a szemével félrevezetni a back7-t, ez pont olyan dolog, amihez szvsz kell a meccsrutin h fejlődj.
empty taxi
Szerintem a helyzetre (Nagy és Pace billegő állása) tekintettel nem tehetik meg, hogy csak mondjuk a 16-17, fordulóban rakják be Fields-t. Az lenne az ideális, de nem hiszem, hogy Dalton tudja hozni, ami ehhez kellene. Kezdetni nem fogják, de mondjuk a bye week utáni meccs egy jó időpont lenne, bárhogy is alakuljon addig a dolog. Persze 0-4 esetén jönni fog az nem vitás.
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 454 — NFL bracket champion '26
Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?
davemayer
Azt kell eldönteni h mennyire jó az OL, az ugyanis benne van a pakliban h Donald IR-re küldi rögtön az 1. héten.
empty taxi
Akkor mondjuk vonuljon is vissza most, ha pár ütéstől rögtön IR lesz.
Fields stílusa amúgy mennyire kerüli az ütéseket? Mert szerintem ő egy olyan srác, aki azért addig-addig mocorog és táncol a zsebben olykor, hogy időnként óhatatlanul is belelép az ütésekbe egy-egy nagy játékért. Lásd Wilson, Russell vagy Watson, Deshaun.

tüsi91
Ebben nagyrészt egyetértünk. Fields szeret mászkálni a zsebben, viszont nem igazán érzi jól, hogy hova kellene mozogni, így belelép a sackbe, plusz hajlamos túl sokáig várni a dobással, szereti megvárni amíg szeparálódik az elkapó, érzésre/bizalomra nem sokat dob, pedig jó célpontjai voltak az OSU-n.
Én kezdetném Fieldset, ha az edzői stáb nem teszi, azt max ilyen egészség-, ill. ebből fakadó önbizalom megóvási szándékkal tudnám tolerálni, de ezt is csak néhány fordulóig (feltételezve h Dalton nem kapcsol god mode-ba).
Fields másik hibája h túl "őszinte" játékos, keveset próbálja a szemével félrevezetni a back7-t, ez pont olyan dolog, amihez szvsz kell a meccsrutin h fejlődj.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 31 581 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?
davemayer
Azt kell eldönteni h mennyire jó az OL, az ugyanis benne van a pakliban h Donald IR-re küldi rögtön az 1. héten.
empty taxi
Akkor mondjuk vonuljon is vissza most, ha pár ütéstől rögtön IR lesz.
Fields stílusa amúgy mennyire kerüli az ütéseket? Mert szerintem ő egy olyan srác, aki azért addig-addig mocorog és táncol a zsebben olykor, hogy időnként óhatatlanul is belelép az ütésekbe egy-egy nagy játékért. Lásd Wilson, Russell vagy Watson, Deshaun.

Én speciel abszolút nem aggódok a támadófal miatt.
Leno most hirtelen milyen jó játékos lett, hogy kirúgtuk. Az elmúlt két évben passprotban szánalmasan visszaesett, hát futni előtte sem tudtál feléje. A legjobb tulajdonsága amit kiemelnek vele kapcsolatban, hogy snapet nem hagyott ki mióta kezdő. Teszem hozzá ez egy ritka jó tulajdonság, de a játékával soha nem tűnt ki, persze a korábbi pro bowler mert vagy 3-an visszamondták. Ezt a meglehetősen átlag alatti szintet próbáljuk most upgradelni. Jenkins nem tudom milyen LOT lesz, mivel Leno szerintem hihetetlen szánalmas volt - a legrosszabb a támadófalban Cowardot leszámítva - nem gondolom, hogy rookieként ne tudna pass protban annyit. Abban megegyezhetünk, hogy futásblokkolásban nagyot léptünk előre.

Daniels tavalyi kiesése komoly érvágás volt, addig nagyon jól teljesített. Whitehair, amint kikerült guardba jól teljesített. Mustiphair centerbe állításával javultunk két poszton. Neki kellene megmutatni, hogy hosszútávon egy átlagos vagy jobb center lehet belőle. A jobb oldal az egyedül kérdéses, de Ifedi is korrektül játszott tavaly, legalábbis jobban mint Massie.

Nekem a véleményem továbbra is az, hogy két ennyire rossz QB-val egy támadófalat kiértékelni nagyon nehéz. Nem lesz ez TOP 5 egység, de ha esetleg végre NFL irányítókat kellene megvédeniük és nem olyanokat, akik tavaly voltak, főleg az egyiket, akkor arról fogunk majd jövőre beszélgetni, hogy hogyan tudnánk erről a jó közepes teljesítményről még előrelépni.
tüsi91
Azért remélem Leno nálunk kicsit magára talál... ahogy néztem, felénk nagyjából mindenki örül a leigazolásának.
Mondjuk legrosszabb esetben jön Cosmi, szóval nem nagy kockázat, eddig is a left tackle volt a falunk gyenge pontja 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?
davemayer
Azt kell eldönteni h mennyire jó az OL, az ugyanis benne van a pakliban h Donald IR-re küldi rögtön az 1. héten.
empty taxi
Akkor mondjuk vonuljon is vissza most, ha pár ütéstől rögtön IR lesz.
Fields stílusa amúgy mennyire kerüli az ütéseket? Mert szerintem ő egy olyan srác, aki azért addig-addig mocorog és táncol a zsebben olykor, hogy időnként óhatatlanul is belelép az ütésekbe egy-egy nagy játékért. Lásd Wilson, Russell vagy Watson, Deshaun.

Én speciel abszolút nem aggódok a támadófal miatt.
Leno most hirtelen milyen jó játékos lett, hogy kirúgtuk. Az elmúlt két évben passprotban szánalmasan visszaesett, hát futni előtte sem tudtál feléje. A legjobb tulajdonsága amit kiemelnek vele kapcsolatban, hogy snapet nem hagyott ki mióta kezdő. Teszem hozzá ez egy ritka jó tulajdonság, de a játékával soha nem tűnt ki, persze a korábbi pro bowler mert vagy 3-an visszamondták. Ezt a meglehetősen átlag alatti szintet próbáljuk most upgradelni. Jenkins nem tudom milyen LOT lesz, mivel Leno szerintem hihetetlen szánalmas volt - a legrosszabb a támadófalban Cowardot leszámítva - nem gondolom, hogy rookieként ne tudna pass protban annyit. Abban megegyezhetünk, hogy futásblokkolásban nagyot léptünk előre.

Daniels tavalyi kiesése komoly érvágás volt, addig nagyon jól teljesített. Whitehair, amint kikerült guardba jól teljesített. Mustipher centerbe állításával javultunk két poszton. Neki kellene megmutatni, hogy hosszútávon egy átlagos vagy jobb center lehet belőle. A jobb oldal az egyedül kérdéses, de Ifedi is korrektül játszott tavaly, legalábbis jobban mint Massie.

Nekem a véleményem továbbra is az, hogy két ennyire rossz QB-val egy támadófalat kiértékelni nagyon nehéz. Nem lesz ez TOP 5 egység, de ha esetleg végre NFL irányítókat kellene megvédeniük és nem olyanokat, akik tavaly voltak, főleg az egyiket, akkor arról fogunk majd jövőre beszélgetni, hogy hogyan tudnánk erről a jó közepes teljesítményről még előrelépni.

Szerkesztette: tüsi91
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 454 — NFL bracket champion '26
Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?
davemayer
Azt kell eldönteni h mennyire jó az OL, az ugyanis benne van a pakliban h Donald IR-re küldi rögtön az 1. héten.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 303
Így végképp érdekes lesz hogy ki kezd az első meccsen: a Rams D ellen kezdetni Daltont egyenlő a meccs feladásával, azt is meg tudom érteni ha nem pont ellenük idegenben akarják bedobni Fieldset az első nfl meccsére de ha nyerni is szeretnél esetleg akkor inkább ő.
Egyébként azt magyarázzátok már el hogy egy ilyen qbt hogy lehet elrontani azzal ha azonnal kezdeted? Játszott jópár ncaa primetime meccset, sok néző előtt, komoly ellenfelek ellen. Értem hogy az nfl más, de annyira azért nem lehet hogy egy ilyen játékos (sérüléssel nem számolva) totál beleálljon a földbe. Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?
davemayer
Én ezt úgy látom hogy ha jobb a campbe mint Dalton akkor kezdjen ő ellenféltől függetlenül...

több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 781 — "Grammar maci"
Így végképp érdekes lesz hogy ki kezd az első meccsen: a Rams D ellen kezdetni Daltont egyenlő a meccs feladásával, azt is meg tudom érteni ha nem pont ellenük idegenben akarják bedobni Fieldset az első nfl meccsére de ha nyerni is szeretnél esetleg akkor inkább ő.
Egyébként azt magyarázzátok már el hogy egy ilyen qbt hogy lehet elrontani azzal ha azonnal kezdeted? Játszott jópár ncaa primetime meccset, sok néző előtt, komoly ellenfelek ellen. Értem hogy az nfl más, de annyira azért nem lehet hogy egy ilyen játékos (sérüléssel nem számolva) totál beleálljon a földbe. Milyen kockázatot láttok abban ha egy ilyen rookie kezd rögtön?

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 134 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az idei menetrend. Megint prime time meccsel indul a szezon.
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 371 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Na ki lesz Fields első áldozata? 😄
több mint 5 éve
mortirolo Chicago Bears 1 312

dande
Green Bay idegenben szokásos főműsoridő. Itthon nem.
2011-től egy szezont leszámítva mindig így volt.
Persze jobbak voltak ebben az évtizedben, de ez hihetetlen egyoldalú.
tüsi91
Van annál sokkal nagyobb bajunk is.
Már az előszezonban összefuthatunk NVPTrub-bal. 😊
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023

dande
Green Bay idegenben szokásos főműsoridő. Itthon nem.
2011-től egy szezont leszámítva mindig így volt.
Persze jobbak voltak ebben az évtizedben, de ez hihetetlen egyoldalú.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 522 — Így remélem megfelelek nektek.....
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 163
Bizar halál eset történt. Tarik Cohen iker tesója meghalt mert agyon csapta az áram miután a rendőrök elől menekülve valami trafó központ berendezésén próbált átmászni. Hogy pontosan miért menekült a yardok elől azt még nem tudni...
Tomcsik
lényegében mindegy már.
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 303
Bizar halál eset történt. Tarik Cohen iker tesója meghalt mert agyon csapta az áram miután a rendőrök elől menekülve valami trafó központ berendezésén próbált átmászni. Hogy pontosan miért menekült a yardok elől azt még nem tudni...

több mint 5 éve
mortirolo Chicago Bears 1 312
Bears HC Matt Nagy Talks:
 www.youtube.com/watch?v=XkevwC7zmAc

Szerkesztette: mortirolo
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
6/228 Thomas Graham Jr., CB, Oregon

Ha valamit nehéz mezei nézőként scoutolni az a defensive backek. A közvetítés a labdát követi, s az illető védekezését csak akkor látod, ha felé megy a labda, vagy véletlenül képbe kerül, vagy csak feltétezheted, hogy a csávó jól csinálta a dolgát.

Na most cornert talán mindenki hamarabb szeretett volna, de az igazság az, hogy Jaylon Johnson tavalyi 2. körös választásán kívül DB csak és kizárólag a 4. kör vagy azután jött, szóval azt nem mondhatnánk, hogy ez a rezsim magas pickeket lőtt volna a secondarybe. Ilyen téren nem meglepő, hogy azonnali segítség nem érkezett.

Ami Grahamet illeti. Nem nagy darab CB, de a méretéhez képest fizikálisan próbál játszani. Nem is atletikus, de a technikája azon kívül, hogy néha talán túl agresszív így avatatlan szemnek rendben van. Játszott emberezést, zónát is, azaz ilyen téren elég tapasztalt, jó ösztönei, futball IQ-ja és labdaérzéke vannak. Azaz elmondható, hogy képességekben sokkal jobb prospect, mint a 6. kör vége, de fizikailag és atletikusságban meg messze elmarad a várakozásoktól, amit viszont én mondok, hogy a csipője viszonylag laza, elég könnyedén fordul és vált irány, ami viszont pozitívum. A fizikai hiányosságoktól még lehet jó CB valaki persze, de már hendikeppel indulni sose jó dolog. Emiatt választanak általában ezekben a körökben kevéssé kiforrott, de atletikus srácokat.

Nem játszott slotban, s nem is tudom mennyire lehetséges ez a profik közt. Egyetemen még jól emberezett, de NFL elkapók ellen én azt hiszem már komoly fizikai hátrányban lesz. Ezért én azt jósolom, hogy neki elsősorban egy Kyle Fuller féle zóna lehet megfelelő, sok off coverage, olvasni az irányítót és a játékot, beugrani a routeokba. Mögé azért kell majd safety, mert ha egyszer megverik, akkor nem igen jön vissza.

Kigyűjtöttem pár combine és pro day eredményt csak érdekességnek. Graham, Fuller, Callahan, Vildor,Johnson

Magasság [láb]: 5'10 ; 6'0 ; 5'9 ;5'10 ; 6'0
Tömeg [font]: 192 ; 190 ; 184 ; 191 ; 193
Karhossz [inch]: 31 ; 32,88 ; 30,63 ; 32,25 ; 31,38
Kéz méret [inch]: 8,88 ; 9,38 ; 9,25 ; 9,63 ; 9,38
Fesztávolság [inch]: 74,625 ; 77 ; 72,5 ; 75,5; 74,38
40 yard (20y, 10 y) [sec]: 4,49 (2,59, 1,61); 4,49 (2,61, 1,59) ; 4,47 (2,58, 1,50); 4,44 (2,62, 1,6) ; 4,50 (2,66, 1,59)
20 yard shuttle [sec]: 4,19 ; 4,19; 4,27 ; 4,28 ; 4,13
3 cone [sec]: 7,09 ; 6,9 ; 7 ; 7,14 ; 7,01
Vertical [inch]: 34,5 ; 38,5 ; 43 ; 39,5 ; 36,5
Broad [inch]: 121 ; 128 ; 132 ; 133 ; 124

Shelleyt nem raktam bele, mert ő félsérült volt a pro day idején. Szóval bárki lát valamit ebből? Fuller sem volt égimeszelő, Johnson sem, de ők azért az agilitásos, gyorsasági számokban messze jobbak voltak. Ezekben az atletikusságot mérő számokban Graham tényleg nem villogott, ezért is lett 6. körös. Nála a kérdés az lesz, hogy a játéktudásával mennyire tudja az atletikus képességeit palástolni. Ha tudja, akkor lehet belőle valaki, ha nem, akkor hamar kikopik a ligából. Amit még eltudnék képzelni vele kapcsolatban, hogy free safetyt játsszon egy cover 2 alapú védelemben.

Ami a corner helyzetet érinti, itt aztán szabad a vásár.
Johnson, Trufant, Shelley, Vildor, Graham, Burns, Roberson. A 2018-as Fuller, Amukamara, Callahan kezdő trió azért jobban festett.

Szerkesztette: tüsi91
több mint 5 éve
mortirolo Chicago Bears 1 312
Jól emlékszem, hogy Dalton miatt elvesztettünk egy 4. kört? A Dallas viszont kapni fog egyet, mi pedig Fuller-ért semmit?

mortirolo
RRH után járt volna egy valószínű 5.kör, de igen azt a Dalton igazolás kb ki is lőtte. Fuller után nem jár semmi mivel cutolva lett. Cutolt játékos után nem jár compesatory pick. A Dallas nem tudom hogy igazolt, de elképzelhető hogy Dalton elvesztése miatt jár majd nekik valami, mondjuk nem hinném hogy 4. kör, de ez nyílván az igazolásoktól és az érintettek fizetésétől függ...
Tomcsik
Köszönöm, most megnyugodtam. A jó draft-tól eltekintve ez még mindig a Bears.
mortirolo
Mivel Fullert cutoltátok, így nem számít bele a comp pick számításba.
empty taxi
A Fuller cut is Dalton miatt volt, ami így már 2 pick veszteség. Nem baj, nekünk úgyis is olyan sok van belőle...

Most már valóban lenne értelme pár gyors WR-nek. NVPTrub-bal eddig legjobb esetben úgy volt, hogy egy futás és egy dobás után jött a harmadik és 3-4, ami túl hosszú volt neki, így jött a levonulás. Most, hogy lesz QB-nk én azt várom, hogy legrosszabb esetben (mínuszos futás, majd 5 yard büntetés), harmadik és 17-nél Mooney fut, elkapja TD.
mortirolo
Minden driveban? Az kemény lenne...😀
csi77
Csak az első ötben, aztán jöhet Dalton. 😊

Egyébként a védelem szempontjából az is baj, ha nincs meg a first down és az is ha túl gyorsan van meg a TD, de a mieink már úgyis hozzászoktak, hogy állandóan Ők vannak fenn a pályán, szóval nem lesz gond.
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 674 — Bears & Illinois fan
Most már valóban lenne értelme pár gyors WR-nek. NVPTrub-bal eddig legjobb esetben úgy volt, hogy egy futás és egy dobás után jött a harmadik és 3-4, ami túl hosszú volt neki, így jött a levonulás. Most, hogy lesz QB-nk én azt várom, hogy legrosszabb esetben (mínuszos futás, majd 5 yard büntetés), harmadik és 17-nél Mooney fut, elkapja TD.
mortirolo
Minden driveban? Az kemény lenne...😀

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
mortirolo Chicago Bears 1 312
Most már valóban lenne értelme pár gyors WR-nek. NVPTrub-bal eddig legjobb esetben úgy volt, hogy egy futás és egy dobás után jött a harmadik és 3-4, ami túl hosszú volt neki, így jött a levonulás. Most, hogy lesz QB-nk én azt várom, hogy legrosszabb esetben (mínuszos futás, majd 5 yard büntetés), harmadik és 17-nél Mooney fut, elkapja TD.
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Damiere Byrd WR érkezett a Patriotstól.

Alacsony speedster, aki elsősorban a pálya szélén bevethető. Elmúlt két szezonban 79 elkapásból majd 1000 yardot szerzett. 4-5. WR-nek jött vélhetően minimális összegért.

Én örülök neki, hogy gyorsítják az offenset és főleg annak, hogy a nem teljesítő játékosokat az offenseban nem marasztalják. Bár termetileg Wims és Byrd ég és föld, szerintem előbbi Bears pályafutása közeleg a vég felé.

RObinson-Mooney-Goodwin-Byrd a pálya széle, slot egyelőre Miller-Newsome. Már Ridley helye is elég kérdéses.