Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 12 éve
Plusz konstans teljesítményt tudjon nyújtani. Ez fontos szerintem.
több mint 12 éve
Nálam valami olyamit, hogy a megnőtt komfortérzet miatt felszabadultabban játszik, ami meglátszik az offense teljesítményén is.Számomra azt jelenti, hogy SOKKAL jobb teljesítményt nyújt, mint tavaly, és jobbat a tavalyelőttinél is. Hogy a számára remélhetőleg javuló körülmények (jobb és több célpont, jobb fal, ami meg is védi) mellett / miatt az ő teljesítménye is meredeken javul.norris21A kérdés nekem az hogy mit jelent az hogy bizonyít? ha PO akkor minden oké, ha nem akkor tutira mennie kell? és ha nem dob sok INT-et de dob 2-3 TD-t legalább minden meccsen de kikap a csapat? nálam sokszor már az is siker ha túlél egy szezont, amennyit ütötték eddig...Jövőre lejár Cutler szerződése, nem? Ha sárgul akkor, egyértelműen szevasz-tavasz lesz, de én remélem zöldülni fog. Tavaly megkapta a jobb célpontokat, idén bízom benne, hogy jobb lesz a fal is előtte, hát most bizonyítson, én azt mondom!norris21Pont ezért kérdeztem. Ha összeáll a fal, az elkapók elvileg alkalmasak egy magasabb szintű passzjátékra, így sok minden múlik Cutleren. Na erre leszek kíváncsi, én is bízom benne......csi77
(egy hónapja nem voltam net közelében, most olyan vagyok mint egy kisgyerek a játékboltban, futkározok a sorok között és nem lehet a vigyort letörölni az arcomról 😀 )davemayer
megnőtt komfortérzet: több ideje van, ha jön a nyomás fel tud lépni a zsebben, szóval nem küzdenie kell, hanem játszania. Ha ez megvan akkor pedig reménykedünk, hogy megtalálja a WR-eket.
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Számomra azt jelenti, hogy SOKKAL jobb teljesítményt nyújt, mint tavaly, és jobbat a tavalyelőttinél is. Hogy a számára remélhetőleg javuló körülmények (jobb és több célpont, jobb fal, ami meg is védi) mellett / miatt az ő teljesítménye is meredeken javul.A kérdés nekem az hogy mit jelent az hogy bizonyít? ha PO akkor minden oké, ha nem akkor tutira mennie kell? és ha nem dob sok INT-et de dob 2-3 TD-t legalább minden meccsen de kikap a csapat? nálam sokszor már az is siker ha túlél egy szezont, amennyit ütötték eddig...Jövőre lejár Cutler szerződése, nem? Ha sárgul akkor, egyértelműen szevasz-tavasz lesz, de én remélem zöldülni fog. Tavaly megkapta a jobb célpontokat, idén bízom benne, hogy jobb lesz a fal is előtte, hát most bizonyítson, én azt mondom!norris21Pont ezért kérdeztem. Ha összeáll a fal, az elkapók elvileg alkalmasak egy magasabb szintű passzjátékra, így sok minden múlik Cutleren. Na erre leszek kíváncsi, én is bízom benne......csi77
(egy hónapja nem voltam net közelében, most olyan vagyok mint egy kisgyerek a játékboltban, futkározok a sorok között és nem lehet a vigyort letörölni az arcomról 😀 )davemayer
több mint 12 éve
A kérdés nekem az hogy mit jelent az hogy bizonyít? ha PO akkor minden oké, ha nem akkor tutira mennie kell? és ha nem dob sok INT-et de dob 2-3 TD-t legalább minden meccsen de kikap a csapat? nálam sokszor már az is siker ha túlél egy szezont, amennyit ütötték eddig...Jövőre lejár Cutler szerződése, nem? Ha sárgul akkor, egyértelműen szevasz-tavasz lesz, de én remélem zöldülni fog. Tavaly megkapta a jobb célpontokat, idén bízom benne, hogy jobb lesz a fal is előtte, hát most bizonyítson, én azt mondom!norris21Pont ezért kérdeztem. Ha összeáll a fal, az elkapók elvileg alkalmasak egy magasabb szintű passzjátékra, így sok minden múlik Cutleren. Na erre leszek kíváncsi, én is bízom benne......csi77
(egy hónapja nem voltam net közelében, most olyan vagyok mint egy kisgyerek a játékboltban, futkározok a sorok között és nem lehet a vigyort letörölni az arcomról 😀 )
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 12 éve
beállítások -> kedvenc csapat -> tádámm 😊

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Jövőre lejár Cutler szerződése, nem? Ha sárgul akkor, egyértelműen szevasz-tavasz lesz, de én remélem zöldülni fog. Tavaly megkapta a jobb célpontokat, idén bízom benne, hogy jobb lesz a fal is előtte, hát most bizonyítson, én azt mondom!norris21Pont ezért kérdeztem. Ha összeáll a fal, az elkapók elvileg alkalmasak egy magasabb szintű passzjátékra, így sok minden múlik Cutleren. Na erre leszek kíváncsi, én is bízom benne......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Jövőre lejár Cutler szerződése, nem? Ha sárgul akkor, egyértelműen szevasz-tavasz lesz, de én remélem zöldülni fog. Tavaly megkapta a jobb célpontokat, idén bízom benne, hogy jobb lesz a fal is előtte, hát most bizonyítson, én azt mondom!
több mint 12 éve
Ez meglehetősen szabad szellemű értékelés. A támadóknál az elmúlt év szenzációs játékát elnézve ki mit várt. Marshall mondjuk nálam is Blue Chip. (Mondjuk Fitz, White, Johnson, Wayne mind-mind elit, hát nem tudom Marshall mivel rosszabb náluk). A falnál Long LG, Slauson RG szerintem. Garza legalább nem csak nálunk gyenge. Jövőre új center kell nincs mese. Ezért is örültem volna Schwenkenek. Egy évet tanul, jövőre meg átveszi Garza helyét. AJ, Bennett a tavalyi év alapján reális, Forteben benne van/volt HQ szezon, Cutler tavalyi performansza inkább sárga volt, mint világos zöld... Martellus Bennett HQ-jával azért várnék még, ha azt hozza, amit a Giantsban akkor azért rendben leszünk.Én arra is kíváncsi leszek, hogy Jayjay idén zöldül végre vagy sárgul.....
Peanut és Jennings parádés szezont futott. Wright és Conte bőven elfogadhatót, bár Contenak voltak rossz meccsei. Jon Hoke és Gill Byrd remek munkát végeztek. Haydennel akadnak majd gondok. Peppers már azért nem elit. Még mindig jó játékos a posztján, de messze van már a csúcséveitől. Melton az egyik legjobb pass rusher DT, nem hiába srófolják az árát, de én nem tudok amellett elmenni, hogy futás ellen gyenge. Paea semmi extra, Woot-Woot pedig korrekt évet zárt, főleg a 2011-es gyötrelem után. Briggs OK, de ő se lesz fiatalabb, szerencsére már megvan a helyettes. DJ Williams és Anderson párosából reméljük az egyik beválik legalább. Jó veteránok, Emery munkáját a piacon csak dícséret illeti.
De vajon mi lesz McClellinnel?tüsi91
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Ez meglehetősen szabad szellemű értékelés. A támadóknál az elmúlt év szenzációs játékát elnézve ki mit várt. Marshall mondjuk nálam is Blue Chip. (Mondjuk Fitz, White, Johnson, Wayne mind-mind elit, hát nem tudom Marshall mivel rosszabb náluk). A falnál Long LG, Slauson RG szerintem. Garza legalább nem csak nálunk gyenge. Jövőre új center kell nincs mese. Ezért is örültem volna Schwenkenek. Egy évet tanul, jövőre meg átveszi Garza helyét. AJ, Bennett a tavalyi év alapján reális, Forteben benne van/volt HQ szezon, Cutler tavalyi performansza inkább sárga volt, mint világos zöld... Martellus Bennett HQ-jával azért várnék még, ha azt hozza, amit a Giantsban akkor azért rendben leszünk. Peanut és Jennings parádés szezont futott. Wright és Conte bőven elfogadhatót, bár Contenak voltak rossz meccsei. Jon Hoke és Gill Byrd remek munkát végeztek. Haydennel akadnak majd gondok. Peppers már azért nem elit. Még mindig jó játékos a posztján, de messze van már a csúcséveitől. Melton az egyik legjobb pass rusher DT, nem hiába srófolják az árát, de én nem tudok amellett elmenni, hogy futás ellen gyenge. Paea semmi extra, Woot-Woot pedig korrekt évet zárt, főleg a 2011-es gyötrelem után. Briggs OK, de ő se lesz fiatalabb, szerencsére már megvan a helyettes. DJ Williams és Anderson párosából reméljük az egyik beválik legalább. Jó veteránok, Emery munkáját a piacon csak dícséret illeti.
De vajon mi lesz McClellinnel?
több mint 12 éve
Ha a player typeokat jól sorolták be, és nincs okom azt feltételezni, hogy nem, akkor főleg a támadóink elég középszerűek.Főleg a fal.
Vélemények?csi77
több mint 12 éve
Azt hittem,hogy több lesz az elit...ilyenekre gondolok,mint pl: Forte, Marshall, Peppers és vártam gyenge besorolást kapó játékosokat is...Webb, Garza. Ami feltűnt még,hogy Longot nem kezdőnek titulálják.
Vélemények?csi77
több mint 12 éve
James Brown mit keres a kezdőben?DeleteŐ felelős a jó zenéért a meccsek alatt.
több mint 12 éve

Vélemények?
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve

Van cikk is:
www.profootballfocus.com/blog/2013/07/09/charles-tillman-trapped-within-not-made-by-zone-scheme/
több mint 12 éve
nem először látok a miskolci egyes villamos vonalán egy fehér Urlacher mezes arcot, esetleg innen valaki?kristofInkább a kék Hestert figyeld, az én leszek! 😊
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
nem először látok a miskolci egyes villamos vonalán egy fehér Urlacher mezes arcot, esetleg innen valaki?
több mint 12 éve
" As Aaron Kromer enters his first season as Bears offensive coordinator/offensive line coach, he hopes to replicate what transpired the last time he joined a new NFL team. " Ez miben változtatja meg a dolgokat? Erről nem beszélt senki és nem is volt várható. Érthető vagy érthetetlen döntés? Számomra abszolút az utóbbi.
több mint 12 éve
Ez komoly azért: profootballtalk.nbcsports.com/2013/07/05/michael-bush-played-last-year-with-bad-shoulder/Minden hozzáállás kérdése. Ennek a Bush gyereknek nagyon örültem mikor megláttam,hogy csatlakozik a csapathoz. Ez egy állat. Ezen cikk 100%osan bizonyítja ezt. Felmegy..megcsinálja amit kell és nem hőbörög.
Roppant kíváncsi leszek, hogy mennyire megyünk át pass heavy offensebe. A liga erre tart, s Trestman is inkább a levegőben támad. Mindenesetre ezt az RB tandemet ki lehetne használni, hamár 11 millát zsebre vágnak ketten.tüsi91
A pass heavy offense-ről meg csak annyit,a hogy már korábban szó is volt róla...Cutler nyilatkozatára alapozva..én idén nem várok el sokat tőlük. Max jön a kellemes meglepetés,de nem éltetem magam.
több mint 12 éve
Ez komoly azért: profootballtalk.nbcsports.com/2013/07/05/michael-bush-played-last-year-with-bad-shoulder/Roppant kíváncsi leszek, hogy mennyire megyünk át pass heavy offensebe. A liga erre tart, s Trestman is inkább a levegőben támad. Mindenesetre ezt az RB tandemet ki lehetne használni, hamár 11 millát zsebre vágnak ketten.
több mint 12 éve
Israel Idonije excited to play against BearsEz még mindig nem jelenti azt,hogy Cutler közelébe fog kerülni! 😛
www.prideofdetroit.com/2013/7/2/4486898/israel-idonije-lions-bears
😊Bazzani
több mint 12 éve
Israel Idonije excited to play against Bearswww.prideofdetroit.com/2013/7/2/4486898/israel-idonije-lions-bears
😊
több mint 12 éve
Újra előtérbe fog kerülni ahogy közeledünk a szezonhoz,hogy ki mit vár ettől..attól...amattól..meg a csapattól. Én spec Hestertől így már semmit sem. Legyen inkább kellemes meglepetés,mint megint még egy nagy csalódás.[De lehet csak kikéne vágni a 3 millás fizetésével együtt...
Lehet vissza kellene rakni CB-nek a visszahordás mellett!DA'BOT
Hamarosan kezdődik a TC és a preseason meccsekig is van 6 hét kb. A rosteren megint van fix helye 35-40 embernek, de arra kíváncsi leszek, hogy a perememberek mennyire cserélődnek ki.tüsi91
több mint 12 éve
[De lehet csak kikéne vágni a 3 millás fizetésével együtt...
Lehet vissza kellene rakni CB-nek a visszahordás mellett!DA'BOT
Hamarosan kezdődik a TC és a preseason meccsekig is van 6 hét kb. A rosteren megint van fix helye 35-40 embernek, de arra kíváncsi leszek, hogy a perememberek mennyire cserélődnek ki.
több mint 12 éve
Ezt a haverom fotózta este:Na, kedvenc városunk hokisai behúzták a tutit!ekkora az öröm
Jó lenne, ha a példa ragadós lenne!
Da Bears!laccoo74
jjncaa

+ akkor még pár kép a sűrűjéből:
fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/1044351_10151701559020272_642207267_n.jpg
fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/q71/s720x720/424540_10151701554830272_438367675_n.jpg
fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/q71/s720x720/1016645_10151701545655272_2090509641_n.jpg
fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/q71/s720x720/1001294_10151701557840272_1129362739_n.jpg
fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q71/s720x720/6967_10151701631015272_133112483_n.jpg
fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/1011322_10151701632450272_249819962_n.jpg
fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/q71/s720x720/1004765_10151701559985272_1411088773_n.jpg

E-A-G-L-E-S EAGLES !

jjncaa