Dallas Cowboys

32 feliratkozó

több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 533 — Lucas Scott
közben, hogy on is legyek: McCarthy marad. akkor maradtok ti is ez a 10-13 W, de maximum divisional round.
csebi
Próbálok tényleg nem elfogult lenni -- és miért is tennék keresztbe magamnak a részrehajlással -- amikor azt mondom nem bánom. Cowboys révén mindenki az ő hibáiról beszél ha ejt egyet, nem engedik el "ez faszság volt"-tal mint másnál, kivesézik még párszor. A jó megoldásai ellenben nem képzik közbeszéd tárgyát. Utóbbiból jóval több van, a 12-5 mérleg teljesen jó ha hozza őket. Stabil edző, aki egyszer nyert már nagyot és a tavalyi kifejezetten csalódást okozó szezon után ez inkább a kellemes meglepetés volt, magyarul felülmúlta a nagyon borúlátó szurkolói elvárásokat plusz úgy tűnik a vezetőség lécét is megugrotta. Én az első meccs után temettem az egész szezont, de ő egybe kovácsolta az egész csapatot és tudták hozni az eredményeket Cooper Rush-sal. Hiába szeretné az ember hogy a csapata minden évben SB-t nyerjen, a dolgok realitása, hogy rohadt nehéz azt még elbukni is és néha még a legjobb csapatoknak se sikerül nyerni (2007es Pats esetét pont neked felhozni... 😛). Kiszűrve a facebook és az fk egyes bérletes kommentelőinek átgondolatlan és gyakran rosszindulatú véleményét, azt mondom neked, hogy egy olyan kaliberű csapat mint az idei ha folyamat tudná hozni az ilyen 10-12 győzelmes alapszakaszokat és a rájátszást, már nagyobb esélyt adna egy rég áhított Super Bowl kampányra mint új és ismeretlen tényező a felfordulással együtt amit egy edzőváltás okoz. Big Mike ráadásul nem is az a tesze-tuszi karakter és Jones bábja mint ahogy sokan szeretik magyarázni a leosztást Jimmy Johnson Jason Garrett óta. Ez a szezon nem rajta ment el, hanem a franchise QB nem nőtt fel a feladathoz a 49ers ellen.
gyeek
hát de 2007ben a legjobb csapat nyert, te 😊

amúgy pedig lehet épp a fra qb nem nő fel a faladathoz miatt lenne értelme elgondolkodni minimum egy retoolon, de ahogy néztem abból a szerződésből nem tudtok kiszállni, szóval addig amíg nem nő fel marad ez vszeg mint best case scenario.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 153 — Stromfeld Aurél fan
közben, hogy on is legyek: McCarthy marad. akkor maradtok ti is ez a 10-13 W, de maximum divisional round.
csebi
Próbálok tényleg nem elfogult lenni -- és miért is tennék keresztbe magamnak a részrehajlással -- amikor azt mondom nem bánom. Cowboys révén mindenki az ő hibáiról beszél ha ejt egyet, nem engedik el "ez faszság volt"-tal mint másnál, kivesézik még párszor. A jó megoldásai ellenben nem képzik közbeszéd tárgyát. Utóbbiból jóval több van, a 12-5 mérleg teljesen jó ha hozza őket. Stabil edző, aki egyszer nyert már nagyot és a tavalyi kifejezetten csalódást okozó szezon után ez inkább a kellemes meglepetés volt, magyarul felülmúlta a nagyon borúlátó szurkolói elvárásokat plusz úgy tűnik a vezetőség lécét is megugrotta. Én az első meccs után temettem az egész szezont, de ő egybe kovácsolta az egész csapatot és tudták hozni az eredményeket Cooper Rush-sal. Hiába szeretné az ember hogy a csapata minden évben SB-t nyerjen, a dolgok realitása, hogy rohadt nehéz azt még elbukni is és néha még a legjobb csapatoknak se sikerül nyerni (2007es Pats esetét pont neked felhozni... 😛). Kiszűrve a facebook és az fk egyes bérletes kommentelőinek átgondolatlan és gyakran rosszindulatú véleményét, azt mondom neked, hogy egy olyan kaliberű csapat mint az idei ha folyamat tudná hozni az ilyen 10-12 győzelmes alapszakaszokat és a rájátszást, már nagyobb esélyt adna egy rég áhított Super Bowl kampányra mint új és ismeretlen tényező a felfordulással együtt amit egy edzőváltás okoz. Big Mike ráadásul nem is az a tesze-tuszi karakter és Jones bábja mint ahogy sokan szeretik magyarázni a leosztást Jimmy Johnson Jason Garrett óta. Ez a szezon nem rajta ment el, hanem a franchise QB nem nőtt fel a feladathoz a 49ers ellen.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 298 — Cowboys fan
Szia Zeke, a fizetésedet felezhetjük, vagy leszel inkább júniusi ember? Az 5-12 millió plusz hely.
slowmotion
most miért? több poszton is hasznosítható. ha kell, játszik csere centert ...

bocsi, ezt nem hagyhattam ki. nyilván nem ezen múlott, de mi a tököm volt ez az utolsó play?

amúgy igen, úgy látom én is, hogy Prescott-Elliott-McCarthynak ez maximum egy nfc chanpionship a plafon. ennél jobb védelmet már nem igen tudtok összerakni, és hát rohadt közel vagytok a caphez már ígyis a következő szezonban.
csebi
hát mondjuk ha nem pusztít dögvész a secondaryban... akkor Brownról nyeltük volna számolatlanul a yardokat.

Elliott? fullbacket játszhatna, de utoljára ki volt ilyen jól fizetve azon a poszton? talán Mike Alstott, és az nem ma volt 😮
slowmotion
ott volt mákunk, hogy ötödik körben belebotlottunk Bland-ba
szerintem emiatt Brown nem jön vissza
Lewis még egy évig szerződés alatt van, Diggs meg Bland fix, de kelleni fog ide valakit draftolni
(Mukuamu nem megoldás, slotban sem)

Az egyetlen reménységünk abban lehet, hogy Prescott 30ra felszívja magát fejben.
gyeek
szerintem Cousins-szindrómája van: akik ellen igazán mennie kellene neki, ott nem megy
és sok közepes meg gyenge csapat ellen űr számok, aztán az átlag meg magas

Broaddus felvetette, hogy ha kiesik a csapat és nem edzői hiba miatt, akkor el kell gondolkozni Prescott második szerződésén - ilyenkor merül fel az "rva-dilemma" hogy kockáztatsz a bizonytalanért, vagy megpróbálod kihozni a meglévőből a legjobbat, lásd a 49ers-nek Prescott szintű/képességű irányítóra sincs szüksége ahhoz, hogy legyőzzen egy komoly csapatot (Cowboys)
rva
Várjál már, Purdy Mahomes második eljövetele
slowmotion
továbbment vele a 9ers, nem?

na ugye. Meglesz neki a gyűrű is idén.
Amadeus von Dollárbaloldal
jó, hát Dilfer is szerzett gyűrűt, igaz ahhoz erősen kellett azért a Ravens D
több mint 1 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Szia Zeke, a fizetésedet felezhetjük, vagy leszel inkább júniusi ember? Az 5-12 millió plusz hely.
slowmotion
most miért? több poszton is hasznosítható. ha kell, játszik csere centert ...

bocsi, ezt nem hagyhattam ki. nyilván nem ezen múlott, de mi a tököm volt ez az utolsó play?

amúgy igen, úgy látom én is, hogy Prescott-Elliott-McCarthynak ez maximum egy nfc chanpionship a plafon. ennél jobb védelmet már nem igen tudtok összerakni, és hát rohadt közel vagytok a caphez már ígyis a következő szezonban.
csebi
hát mondjuk ha nem pusztít dögvész a secondaryban... akkor Brownról nyeltük volna számolatlanul a yardokat.

Elliott? fullbacket játszhatna, de utoljára ki volt ilyen jól fizetve azon a poszton? talán Mike Alstott, és az nem ma volt 😮
slowmotion
ott volt mákunk, hogy ötödik körben belebotlottunk Bland-ba
szerintem emiatt Brown nem jön vissza
Lewis még egy évig szerződés alatt van, Diggs meg Bland fix, de kelleni fog ide valakit draftolni
(Mukuamu nem megoldás, slotban sem)

Az egyetlen reménységünk abban lehet, hogy Prescott 30ra felszívja magát fejben.
gyeek
szerintem Cousins-szindrómája van: akik ellen igazán mennie kellene neki, ott nem megy
és sok közepes meg gyenge csapat ellen űr számok, aztán az átlag meg magas

Broaddus felvetette, hogy ha kiesik a csapat és nem edzői hiba miatt, akkor el kell gondolkozni Prescott második szerződésén - ilyenkor merül fel az "rva-dilemma" hogy kockáztatsz a bizonytalanért, vagy megpróbálod kihozni a meglévőből a legjobbat, lásd a 49ers-nek Prescott szintű/képességű irányítóra sincs szüksége ahhoz, hogy legyőzzen egy komoly csapatot (Cowboys)
rva
Várjál már, Purdy Mahomes második eljövetele
slowmotion
továbbment vele a 9ers, nem?

na ugye. Meglesz neki a gyűrű is idén.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 533 — Lucas Scott
nyilván vannak kivételek mint a philly DE Frisco esetén ez egy SB győztes alap lehetne. még nem tudjuk, hogy megnyerik sőt azt sem, hogy bejutnak. de érdekes az a Purdy stat is, hogy ha nem szakadnak el az emberei akkor hogyan teljesít. és akkor tegyél mellé egy Daniel Jonest (és akkor nem a top 5 irányítóról beszélek), akinek az elkapói akkor sem tudnának elszakadni a CBktől, ha azok vakok lennének.
csebi
ezen felnevettem 😀
ilyenkor rájövök, hogy félig tele van a pohár, nem félig üres
rva
ez volt egész szezonban a legnagyobb gondunk. nincs playmakerünk WR meg TE poszton. az, hogy nincs szó szerint kell érteni. 0 van. sőt néha ez mínuszba ment, amikor a tökéletes labdákat is folyamatosan droppolták. érted, mi istenként nézünk Hodginsra, aki a bills PSbe sem fért be.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
rva 4 096 — Me for President!
nyilván vannak kivételek mint a philly DE Frisco esetén ez egy SB győztes alap lehetne. még nem tudjuk, hogy megnyerik sőt azt sem, hogy bejutnak. de érdekes az a Purdy stat is, hogy ha nem szakadnak el az emberei akkor hogyan teljesít. és akkor tegyél mellé egy Daniel Jonest (és akkor nem a top 5 irányítóról beszélek), akinek az elkapói akkor sem tudnának elszakadni a CBktől, ha azok vakok lennének.
csebi
ezen felnevettem 😀
ilyenkor rájövök, hogy félig tele van a pohár, nem félig üres
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 533 — Lucas Scott
Jimmy Garoppolónál szerintem alapból jobb Purdy -- backup létére. Persze, rohadt erős a keret, de az összképet tekintve elvégzi a dolgát, és a Cowboys ellen jobban is végezte mint Dak, ez a (számomra) szomorú valóság. Nem tehetek mást és szerintem te sem, bízunk benne. 1 Eagles SB pont belefér 1 emberöltőbe. 😀
gyeek
bizony, néha úgy érzem, hogy az egy is sok, de gondolj bele nyernének még egyet aztán már hova raknák ezt a rengeteg szobrot ...

közben, hogy on is legyek: McCarthy marad. akkor maradtok ti is ez a 10-13 W, de maximum divisional round.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 153 — Stromfeld Aurél fan

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...
csebi
You're only as good as your backup QB is
slowmotion
ezzel sosem értettem egyet. jó mondás meg minden. de ha kidől a kezdő irányítód akkor dől minden kb ...
csebi
Ld. San Francisco? (Vagy Philadelphia.)
gyeek
nyilván vannak kivételek mint a philly DE Frisco esetén ez egy SB győztes alap lehetne. még nem tudjuk, hogy megnyerik sőt azt sem, hogy bejutnak. de érdekes az a Purdy stat is, hogy ha nem szakadnak el az emberei akkor hogyan teljesít. és akkor tegyél mellé egy Daniel Jonest (és akkor nem a top 5 irányítóról beszélek), akinek az elkapói akkor sem tudnának elszakadni a CBktől, ha azok vakok lennének.
csebi
Jimmy Garoppolónál szerintem alapból jobb Purdy -- backup létére. Persze, rohadt erős a keret, de az összképet tekintve elvégzi a dolgát, és a Cowboys ellen jobban is végezte mint Dak, ez a (számomra) szomorú valóság. Nem tehetek mást és szerintem te sem, bízunk benne. 1 Eagles SB pont belefér 1 emberöltőbe. 😀

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 533 — Lucas Scott

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...
csebi
You're only as good as your backup QB is
slowmotion
ezzel sosem értettem egyet. jó mondás meg minden. de ha kidől a kezdő irányítód akkor dől minden kb ...
csebi
Ld. San Francisco? (Vagy Philadelphia.)
gyeek
nyilván vannak kivételek mint a philly DE Frisco esetén ez egy SB győztes alap lehetne. még nem tudjuk, hogy megnyerik sőt azt sem, hogy bejutnak. de érdekes az a Purdy stat is, hogy ha nem szakadnak el az emberei akkor hogyan teljesít. és akkor tegyél mellé egy Daniel Jonest (és akkor nem a top 5 irányítóról beszélek), akinek az elkapói akkor sem tudnának elszakadni a CBktől, ha azok vakok lennének.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 153 — Stromfeld Aurél fan

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...
csebi
You're only as good as your backup QB is
slowmotion
ezzel sosem értettem egyet. jó mondás meg minden. de ha kidől a kezdő irányítód akkor dől minden kb ...
csebi
Ld. San Francisco? (Vagy Philadelphia.)

Szerkesztette: gyeek

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 692 — Pfizer & Moderna fan
Meccs kozben alatt es utan, letiltottam magamat a kommentelestol. 😊
Viszont igaz hogy az sf jobb csapat, de ez egy ki-ki meccs volt szerintem. Boven benne volt hogy mi nyerunk.
Ha siman kikapunk, azt lehet jobban elfogadtuk volna.
Kevessel vagyunk az SB szint alatt.. de alatta vagyunk

Pollardot en nem fizetnem meg, nem vagyok benne biztos hogy tudja tartani ezt meg 2-3 evig. Es Corum a drafton 😊

több mint 1 éve
sztaking Dallas Cowboys 412
Bubu város megveri a Dallast? fociban? nincs kérdésem ....
sztaking
Edző csere kívántatik.

Csapat csak egy van,az a Boys és a Ferencváros (Y)
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 533 — Lucas Scott

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...
csebi
You're only as good as your backup QB is
slowmotion
ezzel sosem értettem egyet. jó mondás meg minden. de ha kidől a kezdő irányítód akkor dől minden kb ...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
sztaking Dallas Cowboys 412
Bubu város megveri a Dallast? fociban? nincs kérdésem ....

Csapat csak egy van,az a Boys és a Ferencváros (Y)
több mint 1 éve
rva 4 096 — Me for President!

warr_b
a védelemből Brown, Barr és Fowler kivételével a többi háromra lesz szükség jövőre is (Wilson, LVE és Hankins) főleg futás ellen, gyakorlatilag miattuk lett értékelhető ez a védelem úgy egészként, ha nincs futás elleni védekezés, akkor a passrush semmit nem ér. LVE nagyon sokat fejlődött, szinte az első éves szezonját hozza, kérdés marad a "durability" azaz mennyi meccset tud lehozni sérülés nélkül.
Pollard valóban hiányozna, neki még lehet 1-2 jó éve - pont emiatt gondolkozhatnak egyébként FR tag-ben, mert nincs értelme többre leszerződtetni, futók 30 felett: MEH.
a Noah Brown / TY Hilton duóból az egyikre tuti szükség lesz, és ha lehet, én Hiltont tartanám meg, egy egész offseason szerintem csodákat művelne. Schultz is sokat fejlődött, kérdés a másik két rookie közül van-e egy olyan jó, aki megengedi azt a luxust, hogy Schultz-ot elengedjék. ez szintén hazárdjáték, én meghúznám az elengedést, kivéve, ha diszkont áron jönne, de hát ezen szezon után szerintem az esélytelen.
szintén igaz ugyanez Rush-ra, tuti van olyan QB-needy csapat, akiben felmerül, hogy náluk mire lenne képes kezdőként.
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 23 630 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...
csebi
Mi van, ötből négyet nyertek vele kezdőként idén, csak az Ígülsztől kapott ki.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 298 — Cowboys fan

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...
csebi
You're only as good as your backup QB is
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 533 — Lucas Scott

warr_b
mondjuk Cooper Rush mint kulcs játékos ...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
rva 4 096 — Me for President!
Szia Zeke, a fizetésedet felezhetjük, vagy leszel inkább júniusi ember? Az 5-12 millió plusz hely.
slowmotion
most miért? több poszton is hasznosítható. ha kell, játszik csere centert ...

bocsi, ezt nem hagyhattam ki. nyilván nem ezen múlott, de mi a tököm volt ez az utolsó play?

amúgy igen, úgy látom én is, hogy Prescott-Elliott-McCarthynak ez maximum egy nfc chanpionship a plafon. ennél jobb védelmet már nem igen tudtok összerakni, és hát rohadt közel vagytok a caphez már ígyis a következő szezonban.
csebi
hát mondjuk ha nem pusztít dögvész a secondaryban... akkor Brownról nyeltük volna számolatlanul a yardokat.

Elliott? fullbacket játszhatna, de utoljára ki volt ilyen jól fizetve azon a poszton? talán Mike Alstott, és az nem ma volt 😮
slowmotion
ott volt mákunk, hogy ötödik körben belebotlottunk Bland-ba
szerintem emiatt Brown nem jön vissza
Lewis még egy évig szerződés alatt van, Diggs meg Bland fix, de kelleni fog ide valakit draftolni
(Mukuamu nem megoldás, slotban sem)

Az egyetlen reménységünk abban lehet, hogy Prescott 30ra felszívja magát fejben.
gyeek
szerintem Cousins-szindrómája van: akik ellen igazán mennie kellene neki, ott nem megy
és sok közepes meg gyenge csapat ellen űr számok, aztán az átlag meg magas

Broaddus felvetette, hogy ha kiesik a csapat és nem edzői hiba miatt, akkor el kell gondolkozni Prescott második szerződésén - ilyenkor merül fel az "rva-dilemma" hogy kockáztatsz a bizonytalanért, vagy megpróbálod kihozni a meglévőből a legjobbat, lásd a 49ers-nek Prescott szintű/képességű irányítóra sincs szüksége ahhoz, hogy legyőzzen egy komoly csapatot (Cowboys)
rva
Várjál már, Purdy Mahomes második eljövetele
slowmotion

😀 (nem fűznék hozzá kommentárt, és enélkül is tudod, szóval nem neked szól)

uatu Indianapolis Colts 923 — uatu@freemail.hu
Szia Zeke, a fizetésedet felezhetjük, vagy leszel inkább júniusi ember? Az 5-12 millió plusz hely.
slowmotion
most miért? több poszton is hasznosítható. ha kell, játszik csere centert ...

bocsi, ezt nem hagyhattam ki. nyilván nem ezen múlott, de mi a tököm volt ez az utolsó play?
csebi
Az pont kiderült, hogy annak sem jó. Kiváló hot-dog árus, tablettartó, vízhordó még lehet belőle. Esetleg mascott.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 298 — Cowboys fan
Szia Zeke, a fizetésedet felezhetjük, vagy leszel inkább júniusi ember? Az 5-12 millió plusz hely.
slowmotion
most miért? több poszton is hasznosítható. ha kell, játszik csere centert ...

bocsi, ezt nem hagyhattam ki. nyilván nem ezen múlott, de mi a tököm volt ez az utolsó play?

amúgy igen, úgy látom én is, hogy Prescott-Elliott-McCarthynak ez maximum egy nfc chanpionship a plafon. ennél jobb védelmet már nem igen tudtok összerakni, és hát rohadt közel vagytok a caphez már ígyis a következő szezonban.
csebi
hát mondjuk ha nem pusztít dögvész a secondaryban... akkor Brownról nyeltük volna számolatlanul a yardokat.

Elliott? fullbacket játszhatna, de utoljára ki volt ilyen jól fizetve azon a poszton? talán Mike Alstott, és az nem ma volt 😮
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 153 — Stromfeld Aurél fan
Szia Zeke, a fizetésedet felezhetjük, vagy leszel inkább júniusi ember? Az 5-12 millió plusz hely.
slowmotion
most miért? több poszton is hasznosítható. ha kell, játszik csere centert ...

bocsi, ezt nem hagyhattam ki. nyilván nem ezen múlott, de mi a tököm volt ez az utolsó play?

amúgy igen, úgy látom én is, hogy Prescott-Elliott-McCarthynak ez maximum egy nfc chanpionship a plafon. ennél jobb védelmet már nem igen tudtok összerakni, és hát rohadt közel vagytok a caphez már ígyis a következő szezonban.
csebi
Nem kell ilyen negatív szögből szemlélni a dolgokat: a jövő évi cél az NFC csempjönsip!