Detroit Lions
35 feliratkozó
több mint 12 éve
Persze csak azért nem lenne baj ha 3 éven keresztül nem kéne kezdő futót húzni.Ez nem is volt vita tárgya. Én csak azt mondtam, felesleges mindenképpen korai pickben gondolkodni, RB needet lehet akár 3. körben is orvosolni...DenyAkkor a.: szar a fal futásblokkoláshoz; b.: sérülékeny játékosokat visznek... Ha a.; az igaz, akkor hozhatod Richardsont is, lényegtelen, ha utóbbi, akkor meg lehet középső körökben is biztosabb embert választani.Nem a tehetséggel van baj. Ha szar a fal attól az RB-d nem lesz sérült minden kis szartól. Nem ment a futójáték idén de ezzel a hírrel csak az derült ki h két évben draftolt a csapat korán RB-t amit kidobott picknek nevezhetünk.Blevi
Persze, a sérülések mindig benne vannak, főleg RB-nél, de azért nem mindegy, ki mennyire fogékony rá.Deny
több mint 12 éve
Ez nem is volt vita tárgya. Én csak azt mondtam, felesleges mindenképpen korai pickben gondolkodni, RB needet lehet akár 3. körben is orvosolni...Nem a tehetséggel van baj. Ha szar a fal attól az RB-d nem lesz sérült minden kis szartól. Nem ment a futójáték idén de ezzel a hírrel csak az derült ki h két évben draftolt a csapat korán RB-t amit kidobott picknek nevezhetünk.BleviPersze de ha már az elsőkben sem megy 😊BleviAkkor a.: szar a fal futásblokkoláshoz; b.: sérülékeny játékosokat visznek... Ha a.; az igaz, akkor hozhatod Richardsont is, lényegtelen, ha utóbbi, akkor meg lehet középső körökben is biztosabb embert választani.
Persze, a sérülések mindig benne vannak, főleg RB-nél, de azért nem mindegy, ki mennyire fogékony rá.Deny
több mint 12 éve
Nem a tehetséggel van baj. Ha szar a fal attól az RB-d nem lesz sérült minden kis szartól. Nem ment a futójáték idén de ezzel a hírrel csak az derült ki h két évben draftolt a csapat korán RB-t amit kidobott picknek nevezhetünk.Akkor a.: szar a fal futásblokkoláshoz; b.: sérülékeny játékosokat visznek... Ha a.; az igaz, akkor hozhatod Richardsont is, lényegtelen, ha utóbbi, akkor meg lehet középső körökben is biztosabb embert választani.Futót mindig lehet középső körökben is jót találni.DenyPersze de ha már az elsőkben sem megy 😊Blevi
Persze, a sérülések mindig benne vannak, főleg RB-nél, de azért nem mindegy, ki mennyire fogékony rá.Deny
több mint 12 éve
Akkor a.: szar a fal futásblokkoláshoz; b.: sérülékeny játékosokat visznek... Ha a.; az igaz, akkor hozhatod Richardsont is, lényegtelen, ha utóbbi, akkor meg lehet középső körökben is biztosabb embert választani.Persze de ha már az elsőkben sem megy 😊BleviJó tavaly meg tavalyelőtt is RB draft elől és akkor idén is? Vagy valami FA, de ott sincs sok esély bár vannak jó nevek. Mindenesetre ez rossz hír nagyon...BleviFutót mindig lehet középső körökben is jót találni.Deny
Persze, a sérülések mindig benne vannak, főleg RB-nél, de azért nem mindegy, ki mennyire fogékony rá.
több mint 12 éve
Persze de ha már az elsőkben sem megy 😊Futót mindig lehet középső körökben is jót találni.DenyLeShoure sérülésből vissza, Best???, Smith üveg, Morris backup, Williams szarJó tavaly meg tavalyelőtt is RB draft elől és akkor idén is? Vagy valami FA, de ott sincs sok esély bár vannak jó nevek. Mindenesetre ez rossz hír nagyon...Blevi
Érdekes lesz...Bazzani
több mint 12 éve
Futót mindig lehet középső körökben is jót találni.Jó tavaly meg tavalyelőtt is RB draft elől és akkor idén is? Vagy valami FA, de ott sincs sok esély bár vannak jó nevek. Mindenesetre ez rossz hír nagyon...BleviNagyon sajnálnám. RB temető vazze..., így ha igaz kinéz az RB draft... Bestet sajnálnám nagyon :/BleviLeShoure sérülésből vissza, Best???, Smith üveg, Morris backup, Williams szar
Érdekes lesz...Bazzani
több mint 12 éve
Jó tavaly meg tavalyelőtt is RB draft elől és akkor idén is? Vagy valami FA, de ott sincs sok esély bár vannak jó nevek. Mindenesetre ez rossz hír nagyon...Nagyon sajnálnám. RB temető vazze..., így ha igaz kinéz az RB draft... Bestet sajnálnám nagyon :/BleviLeShoure sérülésből vissza, Best???, Smith üveg, Morris backup, Williams szar
Érdekes lesz...Bazzani
több mint 12 éve
Nagyon sajnálnám. RB temető vazze..., így ha igaz kinéz az RB draft... Bestet sajnálnám nagyon :/BleviLeShoure sérülésből vissza, Best???, Smith üveg, Morris backup, Williams szar
Érdekes lesz...
több mint 12 éve
Nagyon sajnálnám. RB temető vazze..., így ha igaz kinéz az RB draft... Bestet sajnálnám nagyon :/
több mint 12 éve
Report: Many in Lions organization fear that Jahvid Best’s career is overhttp://profootballtalk.nbcsports.com/2012/01/28/report-many-in-lions-organization-fear-that-jahvid-bests-career-is-over/
😕
több mint 12 éve
Lions | Don Muhlbach hopes to returnSat, 28 Jan 2012 11:34:32 -0800
Detroit Lions impending free-agent LS Don Muhlbach said he hopes to re-sign with the Lions this offseason but it is not known if the team wants to bring him back.
--------------------------------------------------------------------------------
Lions | OC thinks Titus Young will be weapon for team
Sat, 28 Jan 2012 08:10:58 -0800
Detroit Lions offensive coordinator Scott Linehan said he thinks Titus Young is becoming a matchup problem for opposing defenses because of his speed and ability to make fast cuts. "He's a dangerous match-up for other teams," Linehan said. "To me, he might be the biggest match-up (advantage) we can continue to grow with the way people defend [wide receiver Calvin Johnson]. When he gets on the outside part of the field, he can get behind the defense, and if you have that opposite a player like Calvin, that's really when you got something."
több mint 12 éve
All assistant coaches are signed for Lions Posted by ttwentyman on January 27, 2012 – 4:45 pm
The Lions have confirmed the signing of all of their assistant coaches for the 2012 season.
Defensive backs coach Tim Walton and receivers coach Shawn Jefferson were the last to sign on the dotted line.
Walton interviewed with the Rams for their assistant defensive coordinator position last week, but ultimately decided to rejoin the Lions.
The Lions announced the signing of coordinators Gunther Cunningham (defense), Scott Linehan (offense) and Danny Crossman (special teams) earlier this month.
“I think we have a good group of coaches mixed with experience and younger guys, some former players, some guys that never played, but I like that dynamic and I like the consistency,” Lions head coach Jim Schwartz said after the season. “We were consistent from a preparation standpoint, from a game plan standpoint, from week-to-week.”
The Lions coaching staff has remained one of the most consistent since Schwartz took over in 2009.
Egyedül Crossman marasztalását nem értem.
Az egyik legszarabb ST a miénk. Mostmár a K és P posztokon is gondjaink voltak, visszahordásaink tulajdonképpen nincsenek, ellenben az ellenfél nagyon sokszor jó field pozíciót tud kialakítani ellenünk. Nem is sorolom tovább, érthetetlen.
több mint 12 éve
"Well we really want Calvin here long-term and I think it's important for us, important for Matthew (Stafford), it's important for the fans. He's a great guy on the field, he's a great guy in the locker room and he's a great guy off the field. They don't make many better people than Calvin Johnson. We really want to get this done with him. I think even Cris Carter would say that now (laughter). I've never seen anybody like him ... and you've heard it all before."(a kisebbik Ford nyilatkozata,próbáltam összevágni a lényegi részt)
Remélem valóban olyan ajánlatot teszünk elé ami visszautasíthatatlan. Nagyon szar lenne,ha a következő offseasonban kellene idegeskedni azon,hogy valaki netán beajánlja a fél várost neki és elmegy. Ő az egyetlen olyan szinte aki minden évében parádésan teljesített,még a 0-16osban is.
több mint 12 éve
Cortland Finnegan, CB, Titans. Age: 28. Cortland Finnegan is a really good cornerback unless he has to cover Andre Johnson. He's expected to reunite with Jeff Fisher in St. Louis.
Jó lenne ha inkább Schwartzal lenne reunite...
több mint 12 éve
2012 FA naptárReméljük sikerül megegyezni a fontos játékosokkal és nem kell tagelni.
Február 22. A franchise/transition tagek kiosztásának kezdete.
Március 5. A franchise/transition tagek kiosztásának határideje.
Március 12. Az ERFA és RFA játékosok tenderrel való ellátásának határideje.
Március 13. A 2012-es szezon, a szabadügynök szerződtetési periódus és a játékoscserék újbóli beindításának kezdete.
Van már valami elmélet, hogy ki kapja a taget ?Shephard
Lions | Will start on extension for Jim Schwartz
The Detroit Lions will focus on working on a contract extension for head coach Jim Schwartz now that they have all of the assistant coaches under contract for next season.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
2012 FA naptárFebruár 22. A franchise/transition tagek kiosztásának kezdete.
Március 5. A franchise/transition tagek kiosztásának határideje.
Március 12. Az ERFA és RFA játékosok tenderrel való ellátásának határideje.
Március 13. A 2012-es szezon, a szabadügynök szerződtetési periódus és a játékoscserék újbóli beindításának kezdete.
Van már valami elmélet, hogy ki kapja a taget ?
több mint 12 éve
RB Dan Herron (Ohio State)RB Doug Martin (Boise State)
OT Zebrie Sanders (Florida State)
OT Cordy Glenn (Georgia)
C Ben Jones (Georgia)
LB Zach Brown (North Carolina)
DB Trenton Robinson (Michigan State)
Velük beszélgetett a Lions stábja a Senior Bowlon.
több mint 12 éve
2011: Best of Matthew Staffordhttp://search.nfl.com/videos/search-results?quickSearch=stafford
2011 Best of Calvin Johnson
http://www.nfl.com/videos/nfl-pro-bowl/09000d5d826250e0/2011-Best-of-Calvin-Johnson
több mint 12 éve
Lions | Matthew Stafford not going anywhereThu, 26 Jan 2012 10:44:17 -0800
Detroit Lions vice chairman Bill Ford Jr. said he wouldn't trade QB Matthew Stafford "for any quarterback in the league." Ford is also adamant about getting WR Calvin Johnson signed to a long-term extension.
több mint 12 éve
Lions | Interviewing several playersTue, 24 Jan 2012 12:21:03 -0800
The Detroit Lions are spending time interviewing Michigan State DB Trenton Robinson, Ohio State RB Dan Herron and Boise State RB Doug Martin in advance of the Senior Bowl this week.
több mint 12 éve
Megatron nem játszik a PB-on,de ez nem akadályozta meg abban,hogy elvigye a WR korpsot Hawaii-ra.Detroit Lions wide receivers Nate Burleson, Titus Young, Nate Hughes, Maurice Stovall and Marcus Harris are having fun in Hawaii.
http://www.freep.com/article/20120124/SPORTS01/120124059/1049/sports01?utm_source=feedburner&utm_medium=twitter&utm_campaign=Feed%3A+FreepDetroitLions+%28freep.com+|+Detroit+Lions%29
több mint 12 éve
Celeb night at Palace,with Stafford,Raiola,and Denard Robinson in the house. 😀 http://www.prideofdetroit.com/2012/1/26/2736062/matthew-stafford-pistons-denard-robinson
több mint 12 éve
Culbreath-t letartoztatták. Marihuána volt nála.DenyNem hinném,hogy ezt tolerálni fogják neki.
több mint 12 éve
Culbreath-t letartoztatták. Marihuána volt nála.
több mint 12 éve
Lions WR Calvin Johnson expects to have extension talks ‘soon’http://www.detroitnews.com/article/20120123/SPORTS0101/201230425/1126/SPORTS0101/Lions-WR-Calvin-Johnson-expects-extension-talks-soon-
Helyes, helyes.
Fizessük meg rendesen és maradjon örökre. 😉