Detroit Lions

35 feliratkozó

több mint 14 éve
peach Atlanta Falcons 14 662 — a new hope (again)
ez sem lehetett egy egyszerű meccs... sajnálom , mert szurkolok a lionsnak , de stafford lassan = david carr 😕

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 14 éve
Escalade Indianapolis Colts 1 034 — #want
Ahogy már írtam máshol, a lassításon egyértelműen látszik, hogy CJ akár dedikálhatta is volna a labdát a földetérés előtt, annyira kontrollálta, szóval nevetséges az ítélet. Az, hogy nem fogta meg két kézzel, mert ő olyan laza csávó, hülyeség volt tőle, de akkora tenyérrel ő fél kézzel is úgy kontrollálta a labdát, mint ahogy össze tudta volna roppantani a vezetőbíró fejét (ami nem lett volna hülyeség). Sajnállak Titeket, MS sérülése meg a hab a tortán, ha ez vigasztal nekünk sem volt álomvasárnapunk a sok sérüléssel, szóval ne borítékoljátok még a vereséget ellenünk!somebody08
Eszembe jut egy egykezes Dallas Clark TD elkapás tavalyról. Ő azért elitnek lett kiáltva, CJ-t most baszkodják egy olyanért ami inkább tűnt elkapásnak mint az. Ennek a nyomorék túlszabálynak mennie kell, az eredményt sajnos nem lehet megváltoztatni. :/gyeek
Gondolom a Ravens ellenire gondolsz. Azért az kicsit más volt, ott a földhöz köze nem volt a playnek, egyszerűen úgy nyúlt ki és már nem variált. Nálam is egyértelmű TD, de van különbség 1 kezes elkapások között és CJ is csinálhatta volna okosabban.

több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 153 — Stromfeld Aurél fan
Ahogy már írtam máshol, a lassításon egyértelműen látszik, hogy CJ akár dedikálhatta is volna a labdát a földetérés előtt, annyira kontrollálta, szóval nevetséges az ítélet. Az, hogy nem fogta meg két kézzel, mert ő olyan laza csávó, hülyeség volt tőle, de akkora tenyérrel ő fél kézzel is úgy kontrollálta a labdát, mint ahogy össze tudta volna roppantani a vezetőbíró fejét (ami nem lett volna hülyeség). Sajnállak Titeket, MS sérülése meg a hab a tortán, ha ez vigasztal nekünk sem volt álomvasárnapunk a sok sérüléssel, szóval ne borítékoljátok még a vereséget ellenünk!somebody08
Eszembe jut egy egykezes Dallas Clark TD elkapás tavalyról. Ő azért elitnek lett kiáltva, CJ-t most baszkodják egy olyanért ami inkább tűnt elkapásnak mint az. Ennek a nyomorék túlszabálynak mennie kell, az eredményt sajnos nem lehet megváltoztatni. :/

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 14 éve
somebody08 Philadelphia Eagles 903 — Majd jövőre...
Ahogy már írtam máshol, a lassításon egyértelműen látszik, hogy CJ akár dedikálhatta is volna a labdát a földetérés előtt, annyira kontrollálta, szóval nevetséges az ítélet. Az, hogy nem fogta meg két kézzel, mert ő olyan laza csávó, hülyeség volt tőle, de akkora tenyérrel ő fél kézzel is úgy kontrollálta a labdát, mint ahogy össze tudta volna roppantani a vezetőbíró fejét (ami nem lett volna hülyeség). Sajnállak Titeket, MS sérülése meg a hab a tortán, ha ez vigasztal nekünk sem volt álomvasárnapunk a sok sérüléssel, szóval ne borítékoljátok még a vereséget ellenünk!
több mint 14 éve
MacPhisto Detroit Lions Michigan Wolverines 2 773 — Detroit vs. everybody
Stafford nélkül ez a csapat 0-16.

Megvolt az a meccsünk, amit nyerhettünk volna, uganúgy a bírók vették el, mint 0-16-os évben a Vikes meccset.
Buzi NFL, papolnak itt az any given sundayről, de mindig ugyanazok a csapatok nyernek.

Unom.

Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
DET UM
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Lions fear Stafford may miss 4-6 weeks with shoulder injury

http://www.nfl.com/news/story/09000d5d81a7cfd8/article/lions-fear-stafford-may-miss-46-weeks-with-shoulder-injury?module=HP_headlines

Fantasztikus.
Asszem oda a szépreményű szezon.
Backus a ProBowler.Bazzani
Stantont kell játszatni, sose kapott esélyt

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Lions fear Stafford may miss 4-6 weeks with shoulder injury

http://www.nfl.com/news/story/09000d5d81a7cfd8/article/lions-fear-stafford-may-miss-46-weeks-with-shoulder-injury?module=HP_headlines

Fantasztikus.
Asszem oda a szépreményű szezon.
Backus a ProBowler.

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
CJ teljesen birtokolta a labdát.
Leért két lába,térde,hasa,keze,faszomtudja.
Ha ez nem TD akkor szar a szabály.
Próbálom elhinni,hogy véletlenül ítélnek ellenünk a bírók.
Mindig.

Valami hír Staffordról? Egész szezonra out?

több mint 14 éve
Escalade Indianapolis Colts 1 034 — #want
Biztos én vagyok naiv, de hogyan tudod jobban kontrollálni a focilabdát, mint hogy egy kézzel kitartod? Régen húztam már fel magam ennyire számomra teljesen semleges meccsen... Egyetértek Brennaman-nel, nálam az hogy a labdára támaszkodott már egyértelműen új "act" volt (az ünnepléshez való elindulás). Nem elfelejtve, hogy a legközelebbi bíró tisztán TDt ítélt elsőre. Ki/mi győzte meg a crewt?!

Pereira eddig sem volt a szívem csücske... Ha nem tud egy egyenes válasszal előállni és csak ködösít, akkor hagyja az élő telefonos szereplést...

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
"If a player goes to the ground in the act of catching a pass (with or without contact by an opponent), he must maintain control of the ball after he touches the ground, whether in the field of play or the end zone. If he loses control of the ball, and the ball touches the ground before he regains control, the pass is incomplete. If he regains control prior to the ball touching the ground, the pass is complete."

Mondjuk ennek fényében Calvin tényleg ökör volt....és ezek alapján nem biztos, hogy catch volt....
több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Miért volt idióta?
Elbaszta szted az elkapást?Bazzani
Nekem úgy tűnt, hogy korán elkezdett ünnepelni. Ha észnél marad, akkor két kézzel fogja a lasztit, lehuppan a földre, és nincs ez a cécó. Az én szememben nagyon amatőr volt, hogy egy kézben tartja a labdát, és arra támaszkodva ér földet.DoM
De nem ér véget a játék ha birtokolja a labdát és lenn van a térde?Bazzani
Tavalyi Mourphy elkapás a Chargers ellen: http://www.youtube.com/watch?v=z7QwZCIwMyc

Újranézve CJ elkapását is: szerintem jó döntés a nem TD.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Pereira (korábbi főbíró) azt mondta, hogy nem tudják/fogják megfordítani az ítéletet. Elvileg az volt a baj, hogy földet érés után is végig birtokolni kell a labdát. Calvin Johnson meg arra támaszkodva érkezett a földre. A kérdés, hogy előtte vmi miatt már vége lett-e az elkapásnak. Szerintem ha TD-nek fújják a pályán, akkor azt hagyták volna meg "jó" döntésnek.

Viszont Calvin Johnson egy idióta volt.DoM
Miért volt idióta?
Elbaszta szted az elkapást?Bazzani
Nekem úgy tűnt, hogy korán elkezdett ünnepelni. Ha észnél marad, akkor két kézzel fogja a lasztit, lehuppan a földre, és nincs ez a cécó. Az én szememben nagyon amatőr volt, hogy egy kézben tartja a labdát, és arra támaszkodva ér földet.DoM
De nem ér véget a játék ha birtokolja a labdát és lenn van a térde?

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Ítélje meg mindenki maga.
Ha ez nem TD akkor ez a világ leghülyébb szabálya.

http://www.nfl.com/gamecenter/2010091207/2010/REG1/lions@bears#tab:watch

több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Lassan ott tartunk,hogy nézegetnünk kell a top5 QB-ket,mert Stafford válla teljesen tönkremegy.
Az a Pettigrew over Oher pick pedig az évtized betlije volt.
Abba bele sem merek gondolni,hogy komolyabb védelmek ellen mire lesz elég a Hill vezette offense. vagy normális elkapók ellen ez a secondary.

Amúgy szted az utolsó CJ elkapás TD volt?Bazzani
Pereira (korábbi főbíró) azt mondta, hogy nem tudják/fogják megfordítani az ítéletet. Elvileg az volt a baj, hogy földet érés után is végig birtokolni kell a labdát. Calvin Johnson meg arra támaszkodva érkezett a földre. A kérdés, hogy előtte vmi miatt már vége lett-e az elkapásnak. Szerintem ha TD-nek fújják a pályán, akkor azt hagyták volna meg "jó" döntésnek.

Viszont Calvin Johnson egy idióta volt.DoM
Miért volt idióta?
Elbaszta szted az elkapást?Bazzani
Nekem úgy tűnt, hogy korán elkezdett ünnepelni. Ha észnél marad, akkor két kézzel fogja a lasztit, lehuppan a földre, és nincs ez a cécó. Az én szememben nagyon amatőr volt, hogy egy kézben tartja a labdát, és arra támaszkodva ér földet.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
AZ szabályos TD volt.... sajnos a bírók nem engedték, hogy jogosan megverjetek bennünket....
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
A Pettigrew pickért is megérdemelnék. Óriási mázlitok volt, hogy tavaly a Packers nem tette tönkre Staffordot egy életre. Ha addig nem ébredt volna fel Mayhew, idén annak kellett volna a legelső dolognak lenni, hogy szerez egy normális LT-t. Bármi áron. Akár draft, akár FA. Ha van franchise QB-d, akkor meg is kell védeni. Én is "hittem" abban, hogy majd Sims miatt jobb lesz, de teljesen reménytelen eset.DoM
Lassan ott tartunk,hogy nézegetnünk kell a top5 QB-ket,mert Stafford válla teljesen tönkremegy.
Az a Pettigrew over Oher pick pedig az évtized betlije volt.
Abba bele sem merek gondolni,hogy komolyabb védelmek ellen mire lesz elég a Hill vezette offense. vagy normális elkapók ellen ez a secondary.

Amúgy szted az utolsó CJ elkapás TD volt?Bazzani
Pereira (korábbi főbíró) azt mondta, hogy nem tudják/fogják megfordítani az ítéletet. Elvileg az volt a baj, hogy földet érés után is végig birtokolni kell a labdát. Calvin Johnson meg arra támaszkodva érkezett a földre. A kérdés, hogy előtte vmi miatt már vége lett-e az elkapásnak. Szerintem ha TD-nek fújják a pályán, akkor azt hagyták volna meg "jó" döntésnek.

Viszont Calvin Johnson egy idióta volt.DoM
Miért volt idióta?
Elbaszta szted az elkapást?
Amúgy sztem TD volt a pályán az ítélet.

több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Én is Suh-t húztam volna.
De az első dolgom lett volna hozni a free agencyben egy LT-t.
Akármilyen áron.

Ha most komoly sérülése van (márpedig úgy néz ki),akkor vége a szezonnak.
Hill nem kezdő szintű.
Ő és a vicckategória Linehan mindent megtettek,hogy ne nyerjünk.
Nem passzoltunk 3ésfél negyeden keresztül.Bazzani
A Pettigrew pickért is megérdemelnék. Óriási mázlitok volt, hogy tavaly a Packers nem tette tönkre Staffordot egy életre. Ha addig nem ébredt volna fel Mayhew, idén annak kellett volna a legelső dolognak lenni, hogy szerez egy normális LT-t. Bármi áron. Akár draft, akár FA. Ha van franchise QB-d, akkor meg is kell védeni. Én is "hittem" abban, hogy majd Sims miatt jobb lesz, de teljesen reménytelen eset.DoM
Lassan ott tartunk,hogy nézegetnünk kell a top5 QB-ket,mert Stafford válla teljesen tönkremegy.
Az a Pettigrew over Oher pick pedig az évtized betlije volt.
Abba bele sem merek gondolni,hogy komolyabb védelmek ellen mire lesz elég a Hill vezette offense. vagy normális elkapók ellen ez a secondary.

Amúgy szted az utolsó CJ elkapás TD volt?Bazzani
Pereira (korábbi főbíró) azt mondta, hogy nem tudják/fogják megfordítani az ítéletet. Elvileg az volt a baj, hogy földet érés után is végig birtokolni kell a labdát. Calvin Johnson meg arra támaszkodva érkezett a földre. A kérdés, hogy előtte vmi miatt már vége lett-e az elkapásnak. Szerintem ha TD-nek fújják a pályán, akkor azt hagyták volna meg "jó" döntésnek.

Viszont Calvin Johnson egy idióta volt.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
szerk.: már válaszolt Bazzani. Backus a pro bowler...

Mayhewt el kell zavarni és mindenkit akinek köze van/volt a drafthoz.DoM
Én is Suh-t húztam volna.
De az első dolgom lett volna hozni a free agencyben egy LT-t.
Akármilyen áron.

Ha most komoly sérülése van (márpedig úgy néz ki),akkor vége a szezonnak.
Hill nem kezdő szintű.
Ő és a vicckategória Linehan mindent megtettek,hogy ne nyerjünk.
Nem passzoltunk 3ésfél negyeden keresztül.Bazzani
A Pettigrew pickért is megérdemelnék. Óriási mázlitok volt, hogy tavaly a Packers nem tette tönkre Staffordot egy életre. Ha addig nem ébredt volna fel Mayhew, idén annak kellett volna a legelső dolognak lenni, hogy szerez egy normális LT-t. Bármi áron. Akár draft, akár FA. Ha van franchise QB-d, akkor meg is kell védeni. Én is "hittem" abban, hogy majd Sims miatt jobb lesz, de teljesen reménytelen eset.DoM
Lassan ott tartunk,hogy nézegetnünk kell a top5 QB-ket,mert Stafford válla teljesen tönkremegy.
Az a Pettigrew over Oher pick pedig az évtized betlije volt.
Abba bele sem merek gondolni,hogy komolyabb védelmek ellen mire lesz elég a Hill vezette offense. vagy normális elkapók ellen ez a secondary.

Amúgy szted az utolsó CJ elkapás TD volt?

több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
szerk.: már válaszolt Bazzani. Backus a pro bowler...

Mayhewt el kell zavarni és mindenkit akinek köze van/volt a drafthoz.DoM
Én is Suh-t húztam volna.
De az első dolgom lett volna hozni a free agencyben egy LT-t.
Akármilyen áron.

Ha most komoly sérülése van (márpedig úgy néz ki),akkor vége a szezonnak.
Hill nem kezdő szintű.
Ő és a vicckategória Linehan mindent megtettek,hogy ne nyerjünk.
Nem passzoltunk 3ésfél negyeden keresztül.Bazzani
A Pettigrew pickért is megérdemelnék. Óriási mázlitok volt, hogy tavaly a Packers nem tette tönkre Staffordot egy életre. Ha addig nem ébredt volna fel Mayhew, idén annak kellett volna a legelső dolognak lenni, hogy szerez egy normális LT-t. Bármi áron. Akár draft, akár FA. Ha van franchise QB-d, akkor meg is kell védeni. Én is "hittem" abban, hogy majd Sims miatt jobb lesz, de teljesen reménytelen eset.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
szerk.: már válaszolt Bazzani. Backus a pro bowler...

Mayhewt el kell zavarni és mindenkit akinek köze van/volt a drafthoz.DoM
Én is Suh-t húztam volna.
De az első dolgom lett volna hozni a free agencyben egy LT-t.
Akármilyen áron.

Ha most komoly sérülése van (márpedig úgy néz ki),akkor vége a szezonnak.
Hill nem kezdő szintű.
Ő és a vicckategória Linehan mindent megtettek,hogy ne nyerjünk.
Nem passzoltunk 3ésfél negyeden keresztül.

több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
szerk.: már válaszolt Bazzani. Backus a pro bowler...

Mayhewt el kell zavarni és mindenkit akinek köze van/volt a drafthoz.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Backus meg ProBowler mi?
Hányszor kell Staffordnak megsérülni,hogy kibasszák Canadáig azt az idiótát.

Ja és Wade=Eric King.
CB istenek vagyunk.

több mint 14 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
A mai meccsen az igaszságos eredmény a kettős vereség lett volna. A Lions csak nekünk köszönheti, hogy szoros lett, mi meg a bíróknak, hogy nyertünk.tüsi91
És az hol igazságos, hogy a bíró meg valami húgyagyú ökör aki úgy alakítja a szabályokat, ahogy a fitymáját ráncigálja nyeri meg a meccset a Bearsnek?!gyeek
sehol valóban, de ezt le is írtam. mi nem érdemeltünk győzelmet a mai meccsen és nem voltunk vele egyedül
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Egyszer a tetves életbe ítélnének a mi javunkra kétes szituban.

Azért arra kíváncsi lennék,hogy miért nem passzoltunk egész meccsen,ha a végén ennyire ment?
sajnos kevés csapat van akit meg tudunk verni.
Staffordot nem kell erőltetni pár meccsig,most úgyis három tuti zakó jön.
Philly,Viking.Packers.

Billst,meg Ramset meg kell verni,hogy ne legyen újabb égés.

több mint 14 éve
gyeek LSU Tigers 8 153 — Stromfeld Aurél fan
A mai meccsen az igaszságos eredmény a kettős vereség lett volna. A Lions csak nekünk köszönheti, hogy szoros lett, mi meg a bíróknak, hogy nyertünk.tüsi91
És az hol igazságos, hogy a bíró meg valami húgyagyú ökör aki úgy alakítja a szabályokat, ahogy a fitymáját ráncigálja nyeri meg a meccset a Bearsnek?!