Jacksonville Jaguars
32 feliratkozó
több mint 7 éve
Jalen Ramsey egy vilagi csicska.Rossz topik haver. A műesése komolytalan volt, ez igaz, de attól még ő az egyik kedvenc szerintem itt sok embernél, ezért ez itt mellémegy.
KeyG
Iktriad, te meg engedd el ezt a miért nem Watson-t vagy Mahomes-t húzták ki tavaly, mert nincs értelme minden 3ik hsz-ban leírni. Bíztak Bortles-ben, és ha ebből indulsz ki, akkor jó döntés volt Fournette. Tavaly minden működött, egy negyedre voltunk az SB-től. Várható volt, hogy idénre lesz visszaesés, a Pats elleni után elhittük, hogy inkább feljebb megyünk, de közben meg bedőlt az egész. (Az, hogy ez most az O sérülései, Bortles játéka, Hackett playhívása, túl sok ego és Marrone hibája vagy más ok miatt van az már érdekesebb kérdés.) A tegnapi meccs egészen kritikán aluli volt, az idei szezonból ez a meccs zavar talán a legjobban, és nem azért mert azt hittem, hogy van esély a győzelemre, hanem mert egészen vállalhatatlan volt a játék. Taven Bryant-t sem kell szidni, azért mert az első szezonjában egy olyan védelemben, ahol korábbi pro bowlerek játszanak gimis focista szinten, ott ő sem tud sokat hozzátenni. Ha a 3.-ik évében is ilyen lesz, akkor valóban hiba volt a leigazolása, de egy védő falembert, nehogy már az első 14 meccse után mondjuk sz*rnak. Elment a szezon, ez van, jöhet a draft helyek nézegetése, meg az FA (megszoktuk az elmúlt 12 évben ezt a forgatókönyvet, nem kell meglepődni). Szerintem annyira nem rossz ez a keret, mint itt írjátok páran.
Annyi kérdés maradt még az idei szezonra (a top5ös draftpicken kívül), hogy Marrone megtartja-e az állását vagy sem. Ha 4-12 lesz a vége, és az öltöző teljesen szétesik, akkor nem hiszem, hogy maradna.
több mint 7 éve
felkeltem2-22-nél visszafeküdtem
közben 99 yardos futás előtt az volt az érzésem, hogy simán 20 yardot fog onnan futni a csávó, mint kiderült javíthatatlan optimista vagyok. Bontottam egy jó sört, hogy kicsit lenyugodjak.
Moncrief max minden második labdát képes lekapásra váltani, akkor jellemzően 9 yardért, neki nem mondták, hogy 10 yard kel la 1st downhoz, én k.rva messzire elkergetném
Bouye ameddig néztem mindig az elkapótól 2 méterre védekezett, aztán átszaladtak rajta mint óvoda pillangó csoportján a rota vírus, ott kb le is hívtam volna a pályáról, hogy zuhanyzóban szedje a szappant hajnalig.
Telvin Smith... édes f@szom... én annyira szeretném, ha megint jó lenne, de k.rvára nem az.
A O fal sírnivaló.
A védelemet egyetlen ember képes volt szétzilálni. Hogyan nem képesek ezt a feladatot megoldani??? Menjen mindenki a faszba.
Mostantól Kessler csak passzoljon, 0 futás, tök felesleges. Fornetti tud elkapni is, mutassa meg, hátha akkor többet is meg tud tenni a labdával mint 3 yard. És nem csak akkor, amikor meccs után összeszedik a lasztikat...
több mint 7 éve
A szezon fontos kérdése hivatalosan is eldőlt (nem lesz playoff 😕 ). Ez sajnos nem meglepetés, csak most már számolgatni sem kell...Én legszívesebben az egész O-t lecserélném a büdös p.csába!
Szerintetek melyik az a 2 (maximum 3) poszt, amit azonnal meg kéne oldani a következő szezonig? És ezek közül melyiket érdemes a draftról és melyiket a szabadügynök piacról?
Én a QB, TE és G pozíciókat erősíteném meg. A G pozíciót a piacról, a TE pozíciót draftról próbálnám meg. QB posztra viszont semmi ötletem sincs...
dioadam
több mint 7 éve
ennyiJalen Ramsey egy vilagi csicska.De azért földhöz vernéd a seggedet, ha nálatok játszana....
KeyG
iktriad
több mint 7 éve
Jalen Ramsey egy vilagi csicska.De azért földhöz vernéd a seggedet, ha nálatok játszana....
KeyG
több mint 7 éve
Jalen Ramsey egy vilagi csicska.Ez kva jó. El is tettem aláírásba, engedelmeddel.
KeyG
"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 7 éve
Jalen Ramsey egy vilagi csicska.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 7 éve
Carlos Hyde tegnap 3 snapet játszott. Megérte idehozni őt egy 5. körös pickért...Ouch.
A varjú majdnem teljes takarítást szeretne szezon után a front officeban és edzői stábban.
www.bigcatcountry.com/2018/12/7/18130443/jaguars-should-totally-clean-house-after-2018-season
A szezon fontos kérdése hivatalosan is eldőlt (nem lesz playoff 😕 ). Ez sajnos nem meglepetés, csak most már számolgatni sem kell...QB, WR, OL
Szerintetek melyik az a 2 (maximum 3) poszt, amit azonnal meg kéne oldani a következő szezonig? És ezek közül melyiket érdemes a draftról és melyiket a szabadügynök piacról?
Én a QB, TE és G pozíciókat erősíteném meg. A G pozíciót a piacról, a TE pozíciót draftról próbálnám meg. QB posztra viszont semmi ötletem sincs...
dioadam
több mint 7 éve
A szezon fontos kérdése hivatalosan is eldőlt (nem lesz playoff 😕 ). Ez sajnos nem meglepetés, csak most már számolgatni sem kell...itt párral lejjebb pont erről diskuráltunk.
Szerintetek melyik az a 2 (maximum 3) poszt, amit azonnal meg kéne oldani a következő szezonig? És ezek közül melyiket érdemes a draftról és melyiket a szabadügynök piacról?
Én a QB, TE és G pozíciókat erősíteném meg. A G pozíciót a piacról, a TE pozíciót draftról próbálnám meg. QB posztra viszont semmi ötletem sincs...
dioadam
azt pluszban hozzátenném, hogy OC is kell az új QB mellé. utóbbit top5-ben azért már lehet azt akasztani, azt már megszokhattuk, hogy "idén nem jó a QB class, majd jövőre". viszont akkor felesleges az új QB, ha ezt a Bortles féle offenset akarják tovább "tökéletesíteni". egész más támadószisztéma kéne, az már más kérdés, hogy ehhez lettek emberek válogatva eddig - mondjuk westbrook és chark szerintem jó lenne mélyebb passzokra is. ilyesmi TE is kéne. egy közepesnél jobb guardot meg le kéne akasztani a piacról valóban.
több mint 7 éve
A szezon fontos kérdése hivatalosan is eldőlt (nem lesz playoff 😕 ). Ez sajnos nem meglepetés, csak most már számolgatni sem kell...Szerintetek melyik az a 2 (maximum 3) poszt, amit azonnal meg kéne oldani a következő szezonig? És ezek közül melyiket érdemes a draftról és melyiket a szabadügynök piacról?
Én a QB, TE és G pozíciókat erősíteném meg. A G pozíciót a piacról, a TE pozíciót draftról próbálnám meg. QB posztra viszont semmi ötletem sincs...
NBII-es futballisták a f@szomat már
több mint 7 éve
Vajon mit csinál manapság Füves Alkesz?images.tmz.com/2016/08/24/0824-justin-blackmon-getty-3.jpgNyilván lesz több need a védelemben is, de oda nem kezdők kellenek. Telvin szerintem marad, meg tőlem Gipson is maradhat, ha nem találunk nála olcsóbban jobbat. Kellenek rotációs játékosok, kellenek future kezdők, de az offensebe kb instant kezdők kellenek, nem is kevés. QB, G, T, TE és lehet hogy WR is.Marqise Lee, Westbrook és Chark nem rossz kombó, de kell melléjük egy első/második számú WR, inkább sajna első.
winston
Amúgy amiket pl. ma is elejtett/nem kapott el Moncrief, azért is járna egy baromi nagy maflás annak, aki GARANTÁLT 10 milliót hozzá vágott márciusban, szerencsére csak idénre. A-Rob bezzeg nem kellett Coughlinéknak, mert sokat kért. Sok sikert a pótlására...
iktriad
(bocs)
winston
több mint 7 éve
Nyilván lesz több need a védelemben is, de oda nem kezdők kellenek. Telvin szerintem marad, meg tőlem Gipson is maradhat, ha nem találunk nála olcsóbban jobbat. Kellenek rotációs játékosok, kellenek future kezdők, de az offensebe kb instant kezdők kellenek, nem is kevés. QB, G, T, TE és lehet hogy WR is.Marqise Lee, Westbrook és Chark nem rossz kombó, de kell melléjük egy első/második számú WR, inkább sajna első.

Amúgy amiket pl. ma is elejtett/nem kapott el Moncrief, azért is járna egy baromi nagy maflás annak, aki GARANTÁLT 10 milliót hozzá vágott márciusban, szerencsére csak idénre. A-Rob bezzeg nem kellett Coughlinéknak, mert sokat kért. Sok sikert a pótlására...( | Csendben megjegyzem, ha Mahomes vagy Watson rosteren van, lehet sokkal könnyebben itt lehetett volna tartani...) |
Wow, ez nem semmi adatvisszakeresés. Köszi szépen.3 csapat végzett 3-1-es szezonkezdet után 4-12-vel: a '99-es 49ers, a '11-es Bucs, a '12-es Eagles és a '16-os Rams.Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Nem nagyon emlékszem ilyenre 1 szezon alatt.
Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
dioadam
iktriad
Közülük a Niners volt az aki PO-s idény után jutott ide, '98-ban a Divisional körben búcsúztatta őket a később Super Bowlig jutó Falcons.
empty taxi
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Nyilván lesz több need a védelemben is, de oda nem kezdők kellenek. Telvin szerintem marad, meg tőlem Gipson is maradhat, ha nem találunk nála olcsóbban jobbat. Kellenek rotációs játékosok, kellenek future kezdők, de az offensebe kb instant kezdők kellenek, nem is kevés. QB, G, T, TE és lehet hogy WR is.Arról is, de még nem volt meg hivatalosan a playoff, az pont a 14. héten lett meg, a divízió 1 héttel később.szerintem tavaly ilynekor a kiemelesrol volt mar szo.Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Nem nagyon emlékszem ilyenre 1 szezon alatt.
Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
dioadam
ja, most már hivatalosan is elkezdődött nálunk a draft szezon.
twitter.com/RapSheet/status/1070900348733321216
1 éve ilyenkor meg még azt néztünk, meglesz-e a héten a playoff...
iktriad
a 2. felidore tudtam felkelni, nem nagyon erte meg sajnos.
nagyon kivancsi leszek, hogy mi lesz az offseasonban, ki lesz a qb, plusz az o-falba is kell invesztalni boven. a wr sor ellegge 50-50, hogy egy rendes qb/fal kombo mellett kell-e egy igazi WR1, de elsosorban mindenkepp az offensebe kellene kezdoket szerezni.
winston
És a cutok miatt a D is eléggé meg fog gyengülni, megjegyzem Taven Bryan elég sokat volt fent 3T-ben, és sokszor lepkefing volt ő is a futás ellen és bár 1 vagy 2 felvillanása volt, azért pass rushban sem éppen azt kaptuk, amit Wyatt beígért, pedig most már az ideális posztján játszik. Na már most ha ő marad az egyik kezdő DT, akkor az nem sok jót jelent futás ellen, ha nincs mellé/mögé valaki (megjegyzem Abry Jones is simán cut áldozata lehet, mert 0 dead money keletkezne utána, más kérdés, hogy Dareus és Ankou nem biztos hogy elég NT-ben). Ja és sürgősen kellene egy pass rusher is, mert Calaison, akit 33 éves kor ide vagy oda, meg KELL tartani jövőre meg max. Yannickon kívül semmi nyomásnem jön senkitől. És akkor Telvin meg Gipson esetleges pótlása (főleg az utóbbié) szóba sem került.
Égető needek jelenleg:
Kezdő QB, 1. számú WR, RG, RT(LT?), TE, DE, FS, (és a cutok után DT)
És pénz FA-kre alig lesz a pótlásukra, a draftjaink meg látjuk milyen "jók", amióta TC visszajött. Kb. Westbrook az egyedüli nagy nyereség belőlük eddig, Meg esetleg Ronnie Harrison.
iktriad
több mint 7 éve
4 csapat végzett 3-1-es szezonkezdet után 4-12-vel: a '99-es 49ers, a '11-es Bucs, a '12-es Eagles és a '16-os Rams.Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Nem nagyon emlékszem ilyenre 1 szezon alatt.
Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
dioadam
iktriad
Közülük a Niners volt az aki PO-s idény után jutott ide, '98-ban a Divisional körben búcsúztatta őket a később Super Bowlig jutó Falcons.
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Arról is, de még nem volt meg hivatalosan a playoff, az pont a 14. héten lett meg, a divízió 1 héttel később.szerintem tavaly ilynekor a kiemelesrol volt mar szo.Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Nem nagyon emlékszem ilyenre 1 szezon alatt.
Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
dioadam
ja, most már hivatalosan is elkezdődött nálunk a draft szezon.
twitter.com/RapSheet/status/1070900348733321216
1 éve ilyenkor meg még azt néztünk, meglesz-e a héten a playoff...
iktriad
a 2. felidore tudtam felkelni, nem nagyon erte meg sajnos.
nagyon kivancsi leszek, hogy mi lesz az offseasonban, ki lesz a qb, plusz az o-falba is kell invesztalni boven. a wr sor ellegge 50-50, hogy egy rendes qb/fal kombo mellett kell-e egy igazi WR1, de elsosorban mindenkepp az offensebe kellene kezdoket szerezni.
winston
És a cutok miatt a D is eléggé meg fog gyengülni, megjegyzem Taven Bryan elég sokat volt fent 3T-ben, és sokszor lepkefing volt ő is a futás ellen és bár 1 vagy 2 felvillanása volt, azért pass rushban sem éppen azt kaptuk, amit Wyatt beígért, pedig most már az ideális posztján játszik. Na már most ha ő marad az egyik kezdő DT, akkor az nem sok jót jelent futás ellen, ha nincs mellé/mögé valaki (megjegyzem Abry Jones is simán cut áldozata lehet, mert 0 dead money keletkezne utána, más kérdés, hogy Dareus és Ankou nem biztos hogy elég NT-ben). Ja és sürgősen kellene egy pass rusher is, mert Calaison, akit 33 éves kor ide vagy oda, meg KELL tartani jövőre meg max. Yannickon kívül semmi nyomásnem jön senkitől. És akkor Telvin meg Gipson esetleges pótlása (főleg az utóbbié) szóba sem került.
Égető needek jelenleg:
Kezdő QB, 1. számú WR, RG, RT(LT?), TE, DE, FS, (és a cutok után DT)
És pénz FA-kre alig lesz a pótlásukra, a draftjaink meg látjuk milyen "jók", amióta TC visszajött. Kb. Westbrook az egyedüli nagy nyereség belőlük eddig, Meg esetleg Ronnie Harrison.
több mint 7 éve
szerintem tavaly ilynekor a kiemelesrol volt mar szo.Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Nem nagyon emlékszem ilyenre 1 szezon alatt.
Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
dioadam
ja, most már hivatalosan is elkezdődött nálunk a draft szezon.
twitter.com/RapSheet/status/1070900348733321216
1 éve ilyenkor meg még azt néztünk, meglesz-e a héten a playoff...
iktriad
a 2. felidore tudtam felkelni, nem nagyon erte meg sajnos.
nagyon kivancsi leszek, hogy mi lesz az offseasonban, ki lesz a qb, plusz az o-falba is kell invesztalni boven. a wr sor ellegge 50-50, hogy egy rendes qb/fal kombo mellett kell-e egy igazi WR1, de elsosorban mindenkepp az offensebe kellene kezdoket szerezni.
több mint 7 éve
Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Nem nagyon emlékszem ilyenre 1 szezon alatt.
Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
dioadam
ja, most már hivatalosan is elkezdődött nálunk a draft szezon.
1 éve ilyenkor meg még azt néztünk, meglesz-e a héten a playoff...
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Amúgy volt már ilyen szintű szétesésre példa az NFL-ben?Tavaly nem sok hiányzott a Super Bowl-hoz. Idén 3-1 volt a mérleg a 4. héten, amiből az egyik győzelem a főcsoport-döntő "visszavágóján" jött össze. És ezek után jött a nagy semmi...
NBII-es futballisták a f@szomat már
több mint 7 éve
Bekapott 99 yardos TD na az nagyon csúnya volt...A 4 Henry TD-ből 3 nagyon csúnya volt Jags szempontból.
ThundersNFL
több mint 7 éve
Bekapott 99 yardos TD na az nagyon csúnya volt...
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 7 éve
Nem hittem volna, hogy a meccset alul lehet múlni, de ez majdnem ott van. twitter.com/AllbrightNFL/status/1070902237617160197
Chris Polian rosszabb GM, mint Caldwell volt(neki sikerült a Peyton Manning-es Colts-ot beleállítani úgy a földbe, hogy - a segítségünkkel...- Luck és az 1/1-es pick lett a vége). A vezetőedző ötlet meg egyenesen Jesus Facepalm, akkor már maradjon Marrone...
Hogy lehet egy franchise ENNYIRE ELBASZOTT ÁLLAPOTBAN 1 KIBASZOTT ÉVVEL AZUTÁN, hogy 10 percre (és/vagy egy rossz bírói döntésre) volt a Super Bowltól? És miért van az, hogy a közeljövőnket is sűrű sötét felhők borítják teljes reménytelenséggel megfűszerezve?
Jelenleg az 1/5-ös pick a mienk. avagy másképpen fogalmazva
Megint keenumban röhögök.
Egy újabb "Lehetne egy Watsonunk vagy Mahomesunk és nem kéne most azon gondolkodni, mi legyen a 16, 5 milliós dead cap speceszel jövőre Bortles után" tweet annak alátámasztására, hogy Coughlin NAGYON elbaszta azt a tavalyi 1/4-es picket. És ez a stat a Titans meccs előttről van, azóta csak romlott az arány...
Egyébként jay Glazer szerint Bortles 100%, hogy megy a levesbe a szezon után. Bár az ő forrásaiban kevésbé bízom mint mondjuk Schefterében vagy Ratapapéban.
Kessler ugyan messze nem volt remek, de legalább a védelemmel ellentétben küzdött.
twitter.com/MadeByTim/status/1070901493589524480
Ha már a védelem szoba került, megszólalt a D szellemi vezére (bár ne tette volna).
Kedves Telvin
1: Ma megint szar voltál, nem először idén.
2. 4 meccses nyerő szériában van a Titans ellenünk, ha nem tűnt volna fel. Már egy ideje uralják a seggünket...
3. Ez után én különösen befognám a szám a Titansszel kapcsolatban.
Vajon csak trollkodik vagy vak?
Amúgy az utóbbi pár hétben sajna kezd úgy szétesni a csapat, mint Mularkey alatt 2012-ben. Nekem alapvetően nem lenne bajom Marronenal, de ha ez a folyamat folytatódik a következő 4 hétben is, akkor neki is mennie kell.
Ha már a Yulee Bulldozer szóba került (aki mellesleg csak és kizárólag a Jags ellen tud jól játszani).
GULP
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
A mai meccs margójára. Lassan úgy vagyok, hogy teljes takarítást akarok: COUGHLIN, Caldwell, Marrone, Wash, Bortles. Mindenki húzzon a picsába belőlük. Persze Khan meg fog tartani az 5 emberből minimum kettőt, ha nem többet. Because Jaguars.
A védelem meg szégyellje magát a mai produkcióért, élén Jalen "feldobom magam" Ramseyvel....Nem jósolok túl szép jövőt nekünk a következő 1-2 évben,..
A támadókat most békén hagyom, mert úriember nem rúg bele a földön fekvőbe. Ezt azért itt hagyom mementónak.
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Barry Church 11 nap alatt kezdő SS-ből inaktív lett. Az igen. több mint 7 éve
Itt van Bortles fájdalomdíja - őt jelöljük idén az év embere díjra.És a mi fájdalomdíjunk ezért a szezonért mi lesz kedves Jaguars? 😊
Úgy tűnik Ramsey és Calais bejut majd a Pro Bowlra idén is
Az utolsó Jags TD a Titans ellen nem éppen mostanság volt, ideje változtatni ezen.
Ha már TNF, bingo a ma éjjeli grindfestre.