NCAA eredménykövetés
- 1 aktív topik
CFB követő 2025
1 197
39
02:00 #24 North Texas @ #20 Tulane [AAC konfdöntő]
Los Angeles Rams
26 feliratkozó
több mint 3 éve
Jó reggelt!Gratulálok nektek még egyszer.
Így hogy aludtam rá egyet, még mindig hihetetlen amit tettünk.
Erre a SB-ra sokkal jobban rá voltam pörögve, mint a 18-asra. Akkor ha emlékeim nem csalnak, felvételről néztem, most pedig készültem, szabadsággal. Egész héten ezen pörögtem, s lejátszottam magamban a meccset. Egyszerüen elképzelhetetlennek tarottam, hogy a végső győztes a Bengals lesz. Mekkora hiba volt, mert nem számoltam a kulcs játékos sérüléssel.
Az első félidó végén (mikor OBJ kiesett), jöttem rá, hogy nincs célpontja Staffordnak. Kuppot kettőzik, és itt a vég. Ennek köszönhetően már letargiában töltöttem a szünetet. Abban biztos voltam, hogy a 3 pontos előnyt nem lehet megtartani, ezzel nem lehet meccset nyerni. Ezután jött a 3. negyedes kezdés, ami mindent alul múlt.
Az első playből egy 75 yardos TD, majd rögtön utána Int. Kész voltam, s egy kurva petákot nem tettem volna a sikerünkre. Biztos voltam a vereségben. Ehhez képest a game winning drive......leborulok KUPP nagysága előtt. Ezt a fickót nem lehet nem szeretni. Teljesen megérdemelt volt az MVP címe.
Nagyon örültem, hogy Withworth, Weedle, Donald, Stafford, OBJ gyűrűjének. Azt hiszem nincs olyan ember, aki tőlük sajnálná a bajnoki címet.
Kitérek még a face maskra. Amit a "riporterek" is mondtak, hogy ilyen felfogásban vezették a meccset, ez hülyeség. A szabály azért van hogy alkalmazzák, azt nem a bírók hozzák.
Egyébként egy igazi hülye vagyok, hogy szeretem magyar kommentárral nézni a meccseket, pedig van game pass előfizetésem. Többet nem hibázok, mert tönkre tesznek. A csúcs az volt a 2 órás felvezető műsorban, mikor 1óra 15 percig a CIN támadóiról beszéltek, s ezt mondták. Most elmegyünk egy reklámra, aztán megnézzük, mi történik, ha a Ramsnél van a labda. Én hülye arra gondoltam, most végre rólunk beszélnek, de NEM. Mert visszatérve, a CIN védelméről kezdtek regélni. Beszartam. Még Wéber Gabi is megjegyezte, hogy Kupp neve 15 perccel a vége előtt jött csak fel először.
Al
A face mask-et tényleg benézték, de szerintem a bíró nem látta. Nem gondolnám, hogy ez benne lett volna a "bírói felfogásban". Amelyik kamera állásból először ismételték, onnét nem látszódott. A következő ismétlésnél már tisztán. Szerintem bírói hibára is engedni kéne a piros zászlót, azzal a kitétellel, hogy ami nem teljesen egyértelmű, azt nem fogják megváltoztatni és az is beleszámít a 2 challenge lehetőségbe. Az edzők meggondolnák, mikor dobálják, de ilyen esetben indokolt lenne.
Lehetett érezni, hogy kompenzálni fogják a bírók, így is tettek a vége előtt. Visszakaptátok a TD-t. Ezeket a hülye kompenzálásokat el lehetne kerülni a challeng-el. Ha úgy érzi az edző, bedobja, ha nem látja olyan súlyosnak, akkor túl lehet rajta lépni.
több mint 3 éve
Hú bakker most láttam Higgins TDjét...............ilyet megadni??????????????????????? ha nem nyertek, teljesen jogosan lehet reklamálni, ezt nekünk 6x visszafújták volna, amennyit TD-t idén elvettek tőlünk.... Szóval pláne gratula!
több mint 3 éve
Az a baj, én ismerem Mac nyűgjét. S ha valakik mondhatják azt nekünk, hogy ne nyavajogjunk, akkor a Lions szurkolók biztosan köztük vannak, mert nekik ennyi sem adatott meg.Én a Rams 2005-2016 közötti idényeire értettem. Hogy mennyire mélyen volt akkor ez a franchise.Ez nem a Lionsról szól. Bazmeg a Bengalsszal játszani és utána beírni hogy mennyit szenvedtél, na hagyjál már.A Lions fanek gatekeepelik a szurkolói mélységeket és a szenvedést, beszarok 😀ddddEl se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Én örülök nektek, persze Stafford miatt, de azért ezt a kijárt, mennyit szenvedtetek, meg a szurkolói mélységeket gondold át.
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
MacPhisto
tenorx
MacPhisto
Pizsama
több mint 3 éve
Jó reggelt! Így hogy aludtam rá egyet, még mindig hihetetlen amit tettünk.
Erre a SB-ra sokkal jobban rá voltam pörögve, mint a 18-asra. Akkor ha emlékeim nem csalnak, felvételről néztem, most pedig készültem, szabadsággal. Egész héten ezen pörögtem, s lejátszottam magamban a meccset. Egyszerüen elképzelhetetlennek tarottam, hogy a végső győztes a Bengals lesz. Mekkora hiba volt, mert nem számoltam a kulcs játékos sérüléssel.
Az első félidó végén (mikor OBJ kiesett), jöttem rá, hogy nincs célpontja Staffordnak. Kuppot kettőzik, és itt a vég. Ennek köszönhetően már letargiában töltöttem a szünetet. Abban biztos voltam, hogy a 3 pontos előnyt nem lehet megtartani, ezzel nem lehet meccset nyerni. Ezután jött a 3. negyedes kezdés, ami mindent alul múlt.
Az első playből egy 75 yardos TD, majd rögtön utána Int. Kész voltam, s egy kurva petákot nem tettem volna a sikerünkre. Biztos voltam a vereségben. Ehhez képest a game winning drive......leborulok KUPP nagysága előtt. Ezt a fickót nem lehet nem szeretni. Teljesen megérdemelt volt az MVP címe.
Nagyon örültem, hogy Withworth, Weedle, Donald, Stafford, OBJ gyűrűjének. Azt hiszem nincs olyan ember, aki tőlük sajnálná a bajnoki címet.
Kitérek még a face maskra. Amit a "riporterek" is mondtak, hogy ilyen felfogásban vezették a meccset, ez hülyeség. A szabály azért van hogy alkalmazzák, azt nem a bírók hozzák.
Egyébként egy igazi hülye vagyok, hogy szeretem magyar kommentárral nézni a meccseket, pedig van game pass előfizetésem. Többet nem hibázok, mert tönkre tesznek. A csúcs az volt a 2 órás felvezető műsorban, mikor 1óra 15 percig a CIN támadóiról beszéltek, s ezt mondták. Most elmegyünk egy reklámra, aztán megnézzük, mi történik, ha a Ramsnél van a labda. Én hülye arra gondoltam, most végre rólunk beszélnek, de NEM. Mert visszatérve, a CIN védelméről kezdtek regélni. Beszartam. Még Wéber Gabi is megjegyezte, hogy Kupp neve 15 perccel a vége előtt jött csak fel először.
Szerkesztette: Al
több mint 3 éve
Én a Rams 2005-2016 közötti idényeire értettem. Hogy mennyire mélyen volt akkor ez a franchise.Ez nem a Lionsról szól. Bazmeg a Bengalsszal játszani és utána beírni hogy mennyit szenvedtél, na hagyjál már.A Lions fanek gatekeepelik a szurkolói mélységeket és a szenvedést, beszarok 😀ddddEl se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Én örülök nektek, persze Stafford miatt, de azért ezt a kijárt, mennyit szenvedtetek, meg a szurkolói mélységeket gondold át.
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
MacPhisto
tenorx
MacPhisto
több mint 3 éve
Azért a jövő évre a Niners-t se írd le szerintem, kíváncsi leszek, mit hoznak ki Lance-ből.Gratula! Ez a csapat még éveken át uralhatja az NFC-t, lekerült a teher McVay-ről és Stafford-ról is, plusz ez volt még csak az első közös évük, én Stafford-tól még jobb teljesítményt várok a továbbiakban, Donald egy szörnyeteg 😀 Kupp meg hihetetlen milyen szintre fejlődött fel, elképesztő!NFC-ben nem nagyon van vetélytárs. csak a Rodgerses Packers, ha az még létezik
Pep71
braxa88
több mint 3 éve
Ez nem a Lionsról szól. Bazmeg a Bengalsszal játszani és utána beírni hogy mennyit szenvedtél, na hagyjál már.A Lions fanek gatekeepelik a szurkolói mélységeket és a szenvedést, beszarok 😀ddddEl se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Én örülök nektek, persze Stafford miatt, de azért ezt a kijárt, mennyit szenvedtetek, meg a szurkolói mélységeket gondold át.
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
MacPhisto
tenorx
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 3 éve
A sok negatív yardos középen futáshoz képest valóban felüdülés volt. 😛Azért 4&1-re az a hívás a saját 30 yardosunk-on … na az a meccs játéka volt.McVayt se szidhatom többet?! 😀El se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Szavadon fogunk ☝😉😄
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
Nünüke
Pizsama
dogbite
több mint 3 éve
Azert Weddle tortenete is tundermese valahol. Visszatert a semmibol egy playoffra, egybol odavagtal neki, hogy hivja a vedojatekokat, es mint kiderult, tegnap a meccs kozepes elszakadt egy izom a vallaban, igy jatszotta vegig a meccset. Pectoral szakadasnal a jatekosok kb. mennek rogton serultlistara, de o nem, maradt a palyan es volt kulcsszerelese is, ami szerintem mar a serules utan jott.Azert ez nem semmi. Vannak sokan, akik megerdemeltek a gyurut amugy is, de o aztan vegkepp. Zsenialis!
több mint 3 éve
Azért 4&1-re az a hívás a saját 30 yardosunk-on … na az a meccs játéka volt.McVayt se szidhatom többet?! 😀El se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Szavadon fogunk ☝😉😄
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
Nünüke
Pizsama
Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 3 éve
Egyetértünk, így, hogy Brady lépett hülye lenne Rodgers az AFC-be menni. 49ers lehet még nagyon jó, ha bejön Lance vagy szereznek egy normális QB-t.Gratula! Ez a csapat még éveken át uralhatja az NFC-t, lekerült a teher McVay-ről és Stafford-ról is, plusz ez volt még csak az első közös évük, én Stafford-tól még jobb teljesítményt várok a továbbiakban, Donald egy szörnyeteg 😀 Kupp meg hihetetlen milyen szintre fejlődött fel, elképesztő!NFC-ben nem nagyon van vetélytárs. csak a Rodgerses Packers, ha az még létezik
Pep71
braxa88
több mint 3 éve
Gratula a Csapatnak, külön öröm számomra az OBJ gyűrű!! 😉

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Gratula! Ez a csapat még éveken át uralhatja az NFC-t, lekerült a teher McVay-ről és Stafford-ról is, plusz ez volt még csak az első közös évük, én Stafford-tól még jobb teljesítményt várok a továbbiakban, Donald egy szörnyeteg 😀 Kupp meg hihetetlen milyen szintre fejlődött fel, elképesztő!NFC-ben nem nagyon van vetélytárs. csak a Rodgerses Packers, ha az még létezik
Pep71
több mint 3 éve
Gratula! Ez a csapat még éveken át uralhatja az NFC-t, lekerült a teher McVay-ről és Stafford-ról is, plusz ez volt még csak az első közös évük, én Stafford-tól még jobb teljesítményt várok a továbbiakban, Donald egy szörnyeteg 😀 Kupp meg hihetetlen milyen szintre fejlődött fel, elképesztő!
több mint 3 éve
Szerintem (remélem) Stafforddal összekötik magukat még pár évre.Egyáltalán, itt lesz még?Jött valami cáfolat szerűség tőle is és Donald-tól is.
szata
www.turfshowtimes.com/2022/2/14/22932716/sean-mcvay-retirement-rumors-super-bowl-press-conference-aaron-donald
Pizsama
Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 3 éve
Édes istenem, BAJNOKOK VAGYUNK! Hihetetlen jó érzés egy hihetetlen szezon végén. Ez a meccs is olyan volt mint a szezonunk mikor novemberben zsinórban három meccset buktunk gyalázatos játékkal. És onnan is felálltunk, ahogy most is 20-13-nál mikor minden momentum náluk volt. És megcsinálta a csapat. Köszönöm hogy megélhettem, hogy átélhettem.
Imádom ezt a csapatot.
WHOSE HOUSE?!! 😂😂😂
Jövőre ugyanitt!
🤣😉
Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 3 éve
Egyáltalán, itt lesz még?Jött valami cáfolat szerűség tőle is és Donald-tól is.
szata
www.turfshowtimes.com/2022/2/14/22932716/sean-mcvay-retirement-rumors-super-bowl-press-conference-aaron-donald
Szerkesztette: Pizsama
több mint 3 éve
Egyáltalán, itt lesz még?
több mint 3 éve
De, azèrt egy kicsit lehet 😁McVayt se szidhatom többet?! 😀El se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Szavadon fogunk ☝😉😄
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
Nünüke
Pizsama
http://www.sportsgooru.com/2011-nfl-team-preview-st-louis-rams-2/
több mint 3 éve
McVayt se szidhatom többet?! 😀El se hiszem. 22 év után újra SB-győztes a csapat. Az a sok keserű év, a rosszabbnál rosszabb szezonok, borzasztó edzők és bust 1/1-es irányítók. Hogy milyen mélységeken ment keresztül aki ennek a csapatnak szurkolt.Szavadon fogunk ☝😉😄
S bár most meccs alatt McVay-t is többször elküldtem melegebb éghajlatra, de a végén Kupp és Donald csak megcsinálta a játékot,megnyerte nekünk, és csak ez számít!
Nem érdekel mit hoz a jövő, ez most tényleg kijárt már nekünk.
Minden elismerésem a Bengals-é. Remek csapat. Burrow a jövő nagy irányítója, és biztos nem utoljára láttuk itt.
Big Whit gyűrű, Weddle gyűrű, Miller második gyűrű. OBJ gyűrű. Kupp gyűrű + SB MVP cím. Stafford gyűrű! És természetesen Donald, a future HoF! Ezek a játékosok mind megérdemlik ezt a címet. Örülök hogy Rams játékosként érték el!!!
Talán mától kicsit kevésbé leszek szkeptikus és nem fogok folyton elégedetlenkedni.
Pizsama
Nünüke
több mint 3 éve
offEzt tessék überelni, kvázi SB gyűrűvel megkérni egy leányt 😛 😉Szerintem qrva gaz. A lanykeres a noknek nagy pillanat, beolvasztani a SuperBowlba, ami par percig szolhatott maximum a holgyrol, eleg proszto, de hat embere valogatja ugye. Szerintem ennel mar csak a kiss cam-es lanykeres a gazabb.
Rings for everyone! Except St. Louis and Cincinnati, of course. https://t.co/INUrRKGNAj
— Mike Kaye (@mike_e_kaye) February 14, 2022
Bár nem nektek drukkoltam gratula, Diamondshead44 reméljük odafönt örül!
dande
undisputedly
Akkor te ne így kérd meg a barátnőd kezét 😉 (én is négyszemközt tettem meg ezer éve, mert tudtam ,hogy a feleségem kiakadna ettől, másnak meg más a jön be...az összes nőt ugye nem ismerjük...sokszor azt az egyet se 😛)
on
több mint 3 éve
Ezt tessék überelni, kvázi SB gyűrűvel megkérni egy leányt 😛 😉Szerintem qrva gaz. A lanykeres a noknek nagy pillanat, beolvasztani a SuperBowlba, ami par percig szolhatott maximum a holgyrol, eleg proszto, de hat embere valogatja ugye. Szerintem ennel mar csak a kiss cam-es lanykeres a gazabb.
Rings for everyone! Except St. Louis and Cincinnati, of course. https://t.co/INUrRKGNAj
— Mike Kaye (@mike_e_kaye) February 14, 2022
Bár nem nektek drukkoltam gratula, Diamondshead44 reméljük odafönt örül!
dande
több mint 3 éve
Az a második pick volt, de igaz.Az érdem kis része az enyém, én provokáltam ki.Höri írta, hogy vár tőle egy LVP(Least Valuable Player) pillanatot, és az első Stafford picknél jött is. 😀
Gratu srácok, azért Skowronekkel a pályán nyerni minden tiszteletet megérdemel.
zacknorb
iktriad
Poloska vagyok.