NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
Kansas City Chiefs - New Orleans Saints
2
2
02:15, ARENA4
Minnesota Vikings
39 feliratkozó
több mint 6 éve
Atlanta - Carolina két PO-ért hajtó csapat idegenben akik most elég jól pörögnek.Most fog eldőni, hogy megyünk-e a first Seedért vagy nem.
Amúgy elég komoly a sorsolásunk idén, pillanatnyi first seed AFC, NFC-ben az összes PO contender csapat az Eaglesen kívül. Jó lenne következőből legalább 1-et hozni és akkor bye-weekra egész jó eséllyel mennénk.
több mint 6 éve
Jó meccs volt ez a Lions ellen, végére egészen paprikás lett. Ezzel a győzelemmel valszeg megvan a csoportgyőzelem.És Thielen 1000 yardos szezon, az szép.😊
több mint 6 éve
Pyrrus
665
nagyon szép meccs volt! az első drive után már nyultam a nyugtatóért,de a negyedig negyedig csak a körmör rágtam, aztán jöttek a söröskorsók! 😀Skol és így tovább!
több mint 6 éve
Ma is jók voltunk, végre olyan focit játszunk, amit a drukkerek is elvárnak. A rúgónk sajna bénázott kétszer, inkább most, mint januárban mondjuk. Ez a Harris gyerek ügyesen pótolta Sendejo-t, bakker, nem is kell nekünk safety, az a 4 srác, aki rosteren van, bőven fasza. Mondjuk Harrison Smith is nagyot játszott, de még az öreg Newman is jó napot fogott ki a secondary-ből. A védelmünkön semmi sem fog múlni, liga top 5 egység. Az offense és Keenum a kérdőjel, de mostanában nem lehet rájuk se panasz.
több mint 6 éve
CharlieF
765
Ez egy nagyon komoly teljesítmény volt ma! 7 ponton tartani a liga egyik legponterősebb offensét! Ami gyakorlatilag 0 lehetett volna, ha a nyitó drivera nem marad az öltözőben a D!A Rams idén arról is híres lett, hogy nagyon hatékony volt a félidei elemzés náluk, a második félidőre nagyon jókat húztak. Hát ma nem! Lenulláztuk őket a szünet után!
Nagyon szépen épül ez a csapat! Csütörtökön vissza kell vágni a Lionsnak! A mai játékkal simán sikerülhet. SKOL!
több mint 6 éve
CharlieF
765
Keenum marad kezdő vasárnap, ahogyan várható is volt. A legjobban szerintem Griffen foglalta össze, amikor a QB szituról kérdezték:"You know, at the end of the day, to be honest, if it ain't broken, you don't fix it. And that's all I've got to say. And it ain't broken, so you don't fix it."
Érdekes helyzet ez, én személy szerint nagyon drukkolok Teddy-nek, de igaza van Zimmernek, ami jól működik azon kár lenne változtatni.
Érdekes meccs lesz ez is.
több mint 6 éve
Teddy is baaaack 😊www.nfl.com/m/share?p=%2Fvideos%2Fnfl-game-highlights%2F0ap3000000875273%2FTeddy-Bridgewater-wipes-away-tears-on-the-sideline
A héten kemény meccs Rams ellen.
több mint 6 éve
Fasza meccs volt, és az ellenfél is jól tartotta magát, ők is jól játszottak. De ma nem lehetett minket megverni, még saját magunknak se, pedig a végefelé azt is megpróbáltuk.😊 A mai Vikings igazán impresszív csapat benyomását keltette, jó volt nézni a találkozót.
több mint 6 éve
Nagyon jó meccs volt, bevallom kicsit tartottam tőle, és nem is volt könnyű győzelem. Az Offense pozitív meglepetés volt, nagy kár volt a 2 int a végére. Szerencsére akkora volt az előny már akkor hogy a meccs meglegyen, de ebből tanulni kell. A Defense nem szokott 30 pontot kapni, de jó Redskinst vertünk meg, igazi csapatmunka volt. 7-2 😊 😊 SKOL!!! 😊
több mint 6 éve
9 nap után nem a legjobb hír, (eléggé megnémultatok ti is): Sam IR. Teddy aktív, kérdés, milyen állapotban.
több mint 6 éve
Tetszik, hogy az utolsó 3 meccsen a 2.félidőben bedaráltuk az ellenfeleket.Jöhet a pihi aztán öt meccsből 4 idegenben, kemény lesz.
több mint 6 éve
3. negyed elejéig szoros volt, de a vége sima siker. 6-2!😊
több mint 6 éve
Ennyire egy nulla offense-t, mint amit a Ravens hozott... Negyedik negyedig pontjuk se lett volna, ha a rúgójuk nem elite, és még 57-ről is simán beküldi. Nálunk is gyenge volt Keenum, de bakker, ez a Flacco évi 20 misit keres, és lóf*szt se csinál. A védelmükből éltek (ahogy mi is, de a mi #D-nk szerencsére jobb), de ilyen szar meccset rég láttam, és ha a Baltimore mindig ezt játsza, hát nagyon sajnálom a szurkolóikat, ez nézhetetlen.Tökéletesen összefoglaltad a lényeget. 😀 :S
Go Vikings!
Bár ezt a meccset speciel nem láttam, de a leírások alapján olyan volt, mint az idei összes többi meccsünk... Ez a leírás kb. bármelyik idei meccsünkre ráillik az első 2 meccs kivételével (ha nem vagyok nagyon szigorú)
Szerkesztette: Zsellér van de Vrij
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 6 éve
Remélem feljavul a játékunk, voltak jó periódusaink, de kevés. A futás néha ment, olyankor elég jól is, de megint nem volt bennünk az elsöprő erő (bár erről az ellenfél védelme is tehet). A győzelem bár megérdemelt, de nagyon szenvedős volt, nem voltunk jók. És a Ravens semmit se tett azért, hogy jobbak legyünk, minek küzdjünk, ha az ellenfél beéri ha negyedenként egyszer eljut addig, hogy 50+ ról tud rúgni egy FG-t... Ma sem nyílt ki a playbook nálunk, dögunalmas, vacak meccs lett így, ahol mindkét fél várta a vége sípszót, a közönség egyik fele meg bealudt, a másik meg átkapcsolt oda, ahol volt küzdelem.😊
több mint 6 éve
LeviPoki
2 799
Ennyire egy nulla offense-t, mint amit a Ravens hozott... Negyedik negyedig pontjuk se lett volna, ha a rúgójuk nem elite, és még 57-ről is simán beküldi. Nálunk is gyenge volt Keenum, de bakker, ez a Flacco évi 20 misit keres, és lóf*szt se csinál. A védelmükből éltek (ahogy mi is, de a mi #D-nk szerencsére jobb), de ilyen szar meccset rég láttam, és ha a Baltimore mindig ezt játsza, hát nagyon sajnálom a szurkolóikat, ez nézhetetlen.Kis túlzással mi évek óta a D-t töltjük emberrel,az O le van szarva,ez be is sült már egy ideje,főleg ezzel a DC-vel.Megérdemelt W volt,bár az első félidőben nem sokat tettetek Ti sem azért,hogy ez a meccs jó legyen.Aztán a másodikban már felébredt a csapat😊 Lehet duplán örülni,kikapott a GB is,karnyújtásra a PO,ha nem basszátok el.
Go Vikings!
több mint 6 éve
Ennyire egy nulla offense-t, mint amit a Ravens hozott... Negyedik negyedig pontjuk se lett volna, ha a rúgójuk nem elite, és még 57-ről is simán beküldi. Nálunk is gyenge volt Keenum, de bakker, ez a Flacco évi 20 misit keres, és lóf*szt se csinál. A védelmükből éltek (ahogy mi is, de a mi #D-nk szerencsére jobb), de ilyen szar meccset rég láttam, és ha a Baltimore mindig ezt játsza, hát nagyon sajnálom a szurkolóikat, ez nézhetetlen.
több mint 6 éve
Hali!Láttok bármi esélyt arra, hogy ezt a mai meccset elb@lfaszkodjátok?😀 Komolyan kérdezem.
(szerintem nem, nektek ezt a mait hozni kell).
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 6 éve
Nem fogják figyelembe venni, hogy szerinted jobb QB 😀Pedig bredford jobb qb mint teddy szvsz, ezt is figyelembe kéne venni.Teddy térde minimum akkora kockázat, mint Bradfordé. Marha nehéz lesz Spielmannek jó döntést hozni. Lehet hogy a pénz lesz az úr.Teddy is zöld utat kapott az orvosoktól, kíváncsi vagyok hogy fogja bírni az edzéseket. Ahogy lehetett látni a pálya szélén ott volt végig a csapattal amikor csak lehetett, bízom benne hogy nemcsak marketing és tényleg visszatérhet. Egy egészséges Bradford, Teddy Keenum QB trió jól hangzik. Bár ha Keenum hozza ezt a formát akkor el fogják vinni valaki mögé másodiknak, tegnap is egész jól tolta 😊 Skol!Mindhárom FA lesz év végén, és ha Bradford térde ennyire hektikus marad őt kétlem hogy megtartjuk ha ennyit kér.
vsanyi132
Toca
empty taxi
peach
Amúgy hosszabb távon több van Teddyben, de perpill mindkettő karriereje azon műlik mi van a térdével.
több mint 6 éve
Pedig bredford jobb qb mint teddy szvsz, ezt is figyelembe kéne venni.Teddy térde minimum akkora kockázat, mint Bradfordé. Marha nehéz lesz Spielmannek jó döntést hozni. Lehet hogy a pénz lesz az úr.Teddy is zöld utat kapott az orvosoktól, kíváncsi vagyok hogy fogja bírni az edzéseket. Ahogy lehetett látni a pálya szélén ott volt végig a csapattal amikor csak lehetett, bízom benne hogy nemcsak marketing és tényleg visszatérhet. Egy egészséges Bradford, Teddy Keenum QB trió jól hangzik. Bár ha Keenum hozza ezt a formát akkor el fogják vinni valaki mögé másodiknak, tegnap is egész jól tolta 😊 Skol!Mindhárom FA lesz év végén, és ha Bradford térde ennyire hektikus marad őt kétlem hogy megtartjuk ha ennyit kér.
vsanyi132
Toca
empty taxi
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 6 éve
Teddy térde minimum akkora kockázat, mint Bradfordé. Marha nehéz lesz Spielmannek jó döntést hozni. Lehet hogy a pénz lesz az úr.Teddy is zöld utat kapott az orvosoktól, kíváncsi vagyok hogy fogja bírni az edzéseket. Ahogy lehetett látni a pálya szélén ott volt végig a csapattal amikor csak lehetett, bízom benne hogy nemcsak marketing és tényleg visszatérhet. Egy egészséges Bradford, Teddy Keenum QB trió jól hangzik. Bár ha Keenum hozza ezt a formát akkor el fogják vinni valaki mögé másodiknak, tegnap is egész jól tolta 😊 Skol!Mindhárom FA lesz év végén, és ha Bradford térde ennyire hektikus marad őt kétlem hogy megtartjuk ha ennyit kér.
vsanyi132
Toca
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Teddy is zöld utat kapott az orvosoktól, kíváncsi vagyok hogy fogja bírni az edzéseket. Ahogy lehetett látni a pálya szélén ott volt végig a csapattal amikor csak lehetett, bízom benne hogy nemcsak marketing és tényleg visszatérhet. Egy egészséges Bradford, Teddy Keenum QB trió jól hangzik. Bár ha Keenum hozza ezt a formát akkor el fogják vinni valaki mögé másodiknak, tegnap is egész jól tolta 😊 Skol!Mindhárom FA lesz év végén, és ha Bradford térde ennyire hektikus marad őt kétlem hogy megtartjuk ha ennyit kér.
vsanyi132
több mint 6 éve
Teddy is zöld utat kapott az orvosoktól, kíváncsi vagyok hogy fogja bírni az edzéseket. Ahogy lehetett látni a pálya szélén ott volt végig a csapattal amikor csak lehetett, bízom benne hogy nemcsak marketing és tényleg visszatérhet. Egy egészséges Bradford, Teddy Keenum QB trió jól hangzik. Bár ha Keenum hozza ezt a formát akkor el fogják vinni valaki mögé másodiknak, tegnap is egész jól tolta 😊 Skol!
több mint 6 éve
Átvettük a vezetést a divizióban sőt 2. vagyunk NFC-ben. Jön a Ravens majd Londonban a Browns. Jó lenne mindkettőt hozni pihenő előtt 😊
több mint 6 éve
Csak akkor van esélyünk ha a D a maximumot ki tudja hozni magából, és az O képes legalább a közepesnél jobb játékra. Szerencsére letettünk Bradford erőltetéséről, az már a Bears ellen is hiba volt, szerencsénk volt hogy nem bosszulta meg magát. Kell egy jó meccs hazai pályán, bízom benne hogy sikerül felpörögni és végig koncentrálni. Jó csapatunk van, vannak hibák de otthon veszélyesek vagyunk, mindenkinek van félnivalója tőlünk. Skol!