Minnesota Vikings

40 feliratkozó

több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 916
Ha ez az eset nem egy sportolóval történik és úgy olvasunk róla, meg sem fordulna a fejekben hogy bármiylen enyhítő körülményen elgondolkozzunk. Vadállat nigger, rohadjon meg a börtönben - nagyjából ez lenne a konklúzió. És most is ennek kell lennie. Én szeretem AP-t, GB szurkolóként még mezem is van tőle de ez ilyenkor baromira nem számít, szétvert egy 4 éves gyereket! Nehéz elvonatkoztatni attól hogy ő Adrian Peterson, de el kell. Kapja meg azt ami ezért jár, és senki se bocsásson meg neki azért mert a pályán egy isten.
több mint 11 éve
VanillaSky 1 643
Ezt az egész eltiltósdit eleve hülyeségnek tartom, ittas vezetés 4 meccs, füvezés 4 meccs.... miközben mindenki leszarja, hogy ki füvezett, ki ivott, ki verte szarrá az asszonyt, vagy a gyereket
Sőt, akár a bentlakásos tevékenységre ítélt arcokat (pl Hernandez) is kiengedhetnék hétvégén meccsre, hétköznap meg edzeni. Egyszerűen jó nézni, ahogy a tojáslabdát kapkodja el és rohangászik vele, a nézőért mindent!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Ne vicceljetek már, van ott is GYIVI, meg rendőrség, az kezelje ezeket az ügyeket. Miért kéne mindenről azonnal értesíteni a munkáltatót? Ne legyen már egy sportszervezet bíróság, meg nyomozó hatóság egyszerre! Ezt az egész eltiltósdit eleve hülyeségnek tartom, ittas vezetés 4 meccs, füvezés 4 meccs.... miközben mindenki leszarja, hogy ki füvezett, ki ivott, ki verte szarrá az asszonyt, vagy a gyereket. A Ravens-Steelers rekordot döntött, biztos tiltakozásul nézték az emberek.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
Toca Minnesota Vikings 20 324 — Vikings fan
Fura hogy ha ilyen régóta megy a nyomozás, nem készültek fel és hoztak valakit. Mindenesetre ez meg a Bears meccs azt vetíti elõre hogy a Lions lehet az ellenfél a csoportban.Halfkey
Hát azért ahhoz nektek is kell javulni 😉
több mint 11 éve
Toca Minnesota Vikings 20 324 — Vikings fan
Nem hiszem el...
Banyard time lesz mindenki meglássa.
több mint 11 éve
Halfkey Green Bay Packers 32
Fura hogy ha ilyen régóta megy a nyomozás, nem készültek fel és hoztak valakit. Mindenesetre ez meg a Bears meccs azt vetíti elõre hogy a Lions lehet az ellenfél a csoportban.
több mint 11 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Adrian Peterson ellen elfogatóparancsot adott ki a Montgomery County Sheriff hivatala, de a játékos önként feladta magát. Ismertették vele a vádpontokat, majd 15000$-ban állapították meg az óvadékot, amit ki is fizetett, így elengedték.
A rendőrségen készült sztárfotó:
több mint 11 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
Ez most történt vagy korábban? Ha korábban, miért most derül ki? Gondolom akkor a Vikes is másképp építi fel az idényt, meg az Offseasont ha ezt tudják??????

Nyilván a gyereknek szüksége van nevelésre, de ha valóban ezt tette?????? Azért az......dande
az eset a hírek szerint még májusban történt
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 442 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ez most történt vagy korábban? Ha korábban, miért most derül ki? Gondolom akkor a Vikes is másképp építi fel az idényt, meg az Offseasont ha ezt tudják??????

Nyilván a gyereknek szüksége van nevelésre, de ha valóban ezt tette?????? Azért az......
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
McKinnon!
több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ki fog most futni AP hiányában egyébként? Asiata veszi át a szerepét egyedül, vagy megosztott carry várható?


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Tibi76 Pittsburgh Steelers 743 — Steelers fan
Alap, ha "role model" vagyok, akkor nem csinálok ilyeneket. Még ha AP-t anno ugyanígy fegyelmezték is... Az ő apja elítélt drogdealer volt, míg AP ugye nem ugyanez a kategória. Ugyanakkor álszent időket élünk, elcsattan egy pofon vmelyik családban és már benne vannak az esti retek klub híradóban... Nem tudom, hogy ez gusztustalanabb, vagy az, amit AP tett, de vmi kurva nagy gebasz van ezzel a világgal.

Főcím: AP megseprűzte a gyerekét, 4 oldalas exklúzív sztori
Ucsó oldal: az ISIS többezer kamaszlányt erőszakolt meg és végzett ki, 1 hasáb

Rossz amit AP tett, de vannak nála rosszabb emberek, apák. Sokkal rosszabbak.Go Vikings!
Megseprűzte?

Ez:  ll-media.tmz.com/2014/09/12/0912-adrian-peterson-son-injuries-5.jpg 1 héttel azután készült hogy megverte a gyereket.EasyGhost
dögöljön meg, erre nincs mentség.

"És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok."
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Most csekkoltam Twitter-emet, hát mondom tuti vmit rosszul értelmeztem, de visszaolvasva a topicot sajnos nagyon is jól olvastam.
Újabb agysebészünk van a többi zseni után.
Akármekkora sztár is Peterson az NFL-ben, remélem ő is megkapja a méltó büntetését.
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
Nem normalis...hanyszor utotte meg?
Biztos elgurult a gyogyszere....ezt nem neztem volna ki belole....
több mint 11 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
Alap, ha "role model" vagyok, akkor nem csinálok ilyeneket. Még ha AP-t anno ugyanígy fegyelmezték is... Az ő apja elítélt drogdealer volt, míg AP ugye nem ugyanez a kategória. Ugyanakkor álszent időket élünk, elcsattan egy pofon vmelyik családban és már benne vannak az esti retek klub híradóban... Nem tudom, hogy ez gusztustalanabb, vagy az, amit AP tett, de vmi kurva nagy gebasz van ezzel a világgal.

Főcím: AP megseprűzte a gyerekét, 4 oldalas exklúzív sztori
Ucsó oldal: az ISIS többezer kamaszlányt erőszakolt meg és végzett ki, 1 hasáb

Rossz amit AP tett, de vannak nála rosszabb emberek, apák. Sokkal rosszabbak.Go Vikings!
Megseprűzte?

Ez: 1 héttel azután készült hogy megverte a gyereket.
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
Ez meg mar szerintem olyan,hogy felolem lehetne akar 150 gyereke is 100 notol....kit erdekel....meccset akarok ,nem ejjel-nappal Petersont(vagy barki mast....)
több mint 11 éve
VanillaSky 1 643
Alap, ha role model
Mitől azok? Attól, hogy elismert NFL sztár közel sem következik, hogy bármiben is követendő példa lenne. Másrészről az egyetemi diplomájuk után sem kéne felhagyni az idomításukkal, mert azért az ügyek mindig előkerülnek és már az álszent, hogy ilyen embereknek a kezükbe nyomnak egy kamu diplomát, hogy aztán hatalmas pénzeket szakítsanak velük.

Rossz amit AP tett, de vannak nála rosszabb emberek, apák. Sokkal rosszabbak.
Biztos így van, de azért az is sokat elárul emberünkről, hogy feltehetően gondban lenne, ha az összes gyereke keresztnevét fel kéne sorolnia. (óvszerre pedig valószínűleg még futná neki)

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 11 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 779
Na hogy a fociról is essen szó, ezek után borzasztó kiváncsi vagyok a stábra, pontosabban arra milyen playbookkal jönnek elő a Pats ellen. Ez igy nagyon érdekes lesz. Eddig is vártam a meccset, de most még jobban.

Petersonnal kapcsolatban nem mondanék semmit. Nem tudom a részleteket és egyébként is az amerikai társadalom borzasztó fura és képmutató tud lenni néha. Nekem kettő csemete is össze sikeredett, a fiam 11 és abba a korba lépett amikor már komolyan próbálgatja a határokat. Ez nagyon sokszor iszonyúan idegtépő tud lenni, és egyszerűen elrendezhető erővel. Ilyenkor sokan előveszik azt a bizonyos atyai pofont. Embere válogatja, én nem vagyok a híve. Persze rommá verni a gyereket az más tészta, aki olyat tesz az beteg. De mégegyszer mondom, ennyi információból nem ítélnék meg senkit.

Ha Peterson nélkül megvernénk a Pats-et, (Istenem, add!) azt már az én nagyon kedves de bosszantóan Brady imádó barátom sem magyarázná meg! Évekig hallgatná tőlem, ÉVEKIG!
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
Nem tetszk ez nekem,hogy Rhodes jateka is allandoan kerdeses.Nagyon serulekeny...pedig oriasi CB!!!
több mint 11 éve
nfl_lover 912
Jason La Canfora
If this account is correct, and in fact backed up by recordings of the police interview, he should be banned for life

 houston.cbslocal.com/2014/09/12/exclusive-details-on-adrian-peterson-indictment-charges/mustaine
Egyik kedvenc játékosom (volt)...miért? Istenem, legalább az ekkora sztároknak lenne valami eszük...
több mint 11 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 280 — Bears & Illinois fan
Azért egy nevelő célzatú szülői pofon és egy vesszővel szétütöm a tested között van különbség...😊 És igen, egy normális és ép eszű szülő/ember (aki 1 pofont elereszt) fel tudja mérni indulatosság közben is, hogy kellő-e a dolog, aki meg egy kokszos/drogos/alkesz, stb állat, az meg leszarja, hogy mit kéne neki felmérni...tehát van különbség azért.
Mert én pl. anno általánosban még körmöst kaptam, meg tockost, stb. a tanártól...akkor az iskolán belüli erőszak volt? ...a mai szabályok szerint?! ...baromság! Bár ma is lenne joguk a tanároknak, nem lenne ennyi idióta tini. Kicsit elkanyarodtam, de hasonló dolgok ezek, mert tényleg kulturális ügy.Chargers LT
Az erőszak erőszakot szül, ez alapvetés. Korábban nem voltak szerinted "idióta tinik", ha pedig egy ilyennek lekevernél egy pofont azzal tényleg megoldanál szerinted bármit is? Meg leírva nagyon jól hangzik, hogy van a nevelő célzatú pofon (amit nyilvánvalóan mindkét fél rögtön így fog fel), meg a szétverés, átemenet nincs és nem is lehet, vagy "megnevelem" egy jól irányzott tockossal a gyereket, vagy addig ütöm, míg mozog...baggio
A puhaság meg impotenciát okoz, hogy én is írjak egy ilyen "alapvetést"......
Azt elfogadom, hogy az erőszak a nevelés csődje, de szeretem a tökéletes szülőkről kialakított képet, meg okoskodást, ideáltipikus családi környezetet, aztán az élet kissé mindig másképp alakítja a dolgokat.
Egy-egy jól irányzott szelíd pofon (tasli, pöckös, kokszi, mittudomén) szerintem igazolható. Szerintem gyermek és gyermek között is különbséget kell tenni, van akinél jól működik a szóbeli fegyelmezés, de akad, akinél nem. Ja és nem áll minden szülő mögött életviteli és nevelési tanácsadó......

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 579 — Bowl Winner
Alap, ha "role model" vagyok, akkor nem csinálok ilyeneket. Még ha AP-t anno ugyanígy fegyelmezték is... Az ő apja elítélt drogdealer volt, míg AP ugye nem ugyanez a kategória. Ugyanakkor álszent időket élünk, elcsattan egy pofon vmelyik családban és már benne vannak az esti retek klub híradóban... Nem tudom, hogy ez gusztustalanabb, vagy az, amit AP tett, de vmi kurva nagy gebasz van ezzel a világgal.

Főcím: AP megseprűzte a gyerekét, 4 oldalas exklúzív sztori
Ucsó oldal: az ISIS többezer kamaszlányt erőszakolt meg és végzett ki, 1 hasáb

Rossz amit AP tett, de vannak nála rosszabb emberek, apák. Sokkal rosszabbak.

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 368 — E/1
Te jo eg....na mondom benezek hatha van kis trash az utolso hsz-em ota...erre Peterson.
Hat nem ertem.....😕

Eleve majusi dolog....milyen erdekes,hogy ennek is Pont most kell ekkora segget keriteni.
De most barmennyire is szeretem Petersont ,arra szerintem nincs mentseg,hogy valaki a 4! eves gyereket uti-vagja egy husanggal.
több mint 11 éve
D11 Tampa Bay Buccaneers Miami Hurricanes 1 347 — Kalóz Kapitány
Igen át menet nincs! De a két véglet létezik, még ha szerinted nincs is értelme a nevelő célzatú tockosnak vagy kokszinak. Azért azt is el kell ismerned hogy azért az véglet nem ördögtől való bűn, míg amit AP csinált már nem ez a kategória.D11
Ha engem kérdezel, az. Mitől más egy gyerek, mint egy felnőtt? Mintkettő hibázik. Azt is nevelő célzatúnak tartanád, ha a munkahelyen a főnököd minden elkövetett hiba után nevelő célzattal egy tockost adna? Az elv ugyanaz, mitől elfogadható egy gyerek esetén és mitől nem az egy felnőttnél?peterk2005
Kezeld felnőttként a gyerekedet és majd jól elküld melegebb éghajlatra, mert ő is egyenrangúnak kezel téged, és az iskolában meg fogja tanulni, hogy verseny van, amiben vannak fegyverei és ezeket majd szépen alkalmazni fogja rajtad is otthon. Kell lenni egy hierarchiának a családon belül, mert ez így egészséges. Kicsit túl van ez kokszi dolog lihegve, sztem mindenki kapott gyerekorában. És nem lettünk idegbeteg gyerekverők tőle és agresszívabbak se mint amilyenek annélkül lettünk volna.D11
Az, hogy nem pofozom a gyerekemet, nálam nem azt jelenti, hogy felnőttként kezelem, hanem csak annyit, hogy nem pofozom. Ez már túl messzire vissz, de ha engem kérdezel, akkor az erőszak a tehetetlenség jele. Egyszerűbb elővenni egy pofont, mint elgondolkodni, hogy hogyan lehetne hatni máshogy a gyerekre. De nagyon elkanyarodtunk a témától...peterk2005
szerintem is. megértem amit írtok, egyszerűen kevésbé látom ezt tragikusan úgy érzem kicsit túl van lihegve ez, nyilván nem vagyunk egyforma érzékenységűre állítva, és nyilván mindenki magányügye a gyereknevelése vagy nem nevelése. amíg az nem káros se a gyerekre se a társadalomra nézve. adódjon az túlzásba esésből vagy attól , hogy magától nő a gyerek, mert minden rá van hagyva. amit AP tett féreg dolog ebben egyetértünk, a többiről meg nem látom értelmét vitázni.
több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Igen át menet nincs! De a két véglet létezik, még ha szerinted nincs is értelme a nevelő célzatú tockosnak vagy kokszinak. Azért azt is el kell ismerned hogy azért az véglet nem ördögtől való bűn, míg amit AP csinált már nem ez a kategória.D11
Ha engem kérdezel, az. Mitől más egy gyerek, mint egy felnőtt? Mintkettő hibázik. Azt is nevelő célzatúnak tartanád, ha a munkahelyen a főnököd minden elkövetett hiba után nevelő célzattal egy tockost adna? Az elv ugyanaz, mitől elfogadható egy gyerek esetén és mitől nem az egy felnőttnél?peterk2005
Kezeld felnőttként a gyerekedet és majd jól elküld melegebb éghajlatra, mert ő is egyenrangúnak kezel téged, és az iskolában meg fogja tanulni, hogy verseny van, amiben vannak fegyverei és ezeket majd szépen alkalmazni fogja rajtad is otthon. Kell lenni egy hierarchiának a családon belül, mert ez így egészséges. Kicsit túl van ez kokszi dolog lihegve, sztem mindenki kapott gyerekorában. És nem lettünk idegbeteg gyerekverők tőle és agresszívabbak se mint amilyenek annélkül lettünk volna.D11
Az, hogy nem pofozom a gyerekemet, nálam nem azt jelenti, hogy felnőttként kezelem, hanem csak annyit, hogy nem pofozom. Ez már túl messzire vissz, de ha engem kérdezel, akkor az erőszak a tehetetlenség jele. Egyszerűbb elővenni egy pofont, mint elgondolkodni, hogy hogyan lehetne hatni máshogy a gyerekre. De nagyon elkanyarodtunk a témától...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)