Minnesota Vikings
40 feliratkozó
több mint 14 éve
A legnagyobb pazarlás lenne, megint első körben QB-t húzni. Igazi őrültség. Amikor az O-line jelenleg nem alkalmas a passzjáték biztosításához. Ráadásul van két fiatal QB aki igazából semmit nem bizonyíthatott, még átlagos körülmények közt sem. Nincs O-line és a Wr állomány is számos sebből vérzik jelenleg.Remélem annyira nem őrült meg sneki, hogy újból QB-t húzzunk.
több mint 14 éve
Igen, előre kell néznünk, ebben a szezonban nem ez volt a nyerhető meccs, kikaptunk az egyik legjobbtól. Az elején a két labdaszerzés környékén még reménykedtem hogy partiban maradunk, viszont túl kevés volt most az offense is, a defense pedig hozta az idei megszokott formát.3 ember közül fogunk választani. Igazából ha okosan gondolkodik a vezetőség 2 logikus van 1 meg kitudja.
Én is abban bízom hogy komoly sérülés nélkül lehozzuk a szezon végét, és tudatosan a hiányposztokra draftolva és FA piacról a csapatot megerősítve fogjuk átvészelni a foci mentes időszakot. Hosszú lesz 😊 Viszont a jó draft pozíció miatt a topik fog pörögni, mindenkit fog érdekelni vajon kiket húzunk, szóval izgalmas lesz. Ja, és igazán fog hiányozni a Moss-ért elherdált pick....vsanyi132
OT Kalil lesz szerintem a választás vagy Claiborne CB. Blackmont is kinézem sajna a vezetőségből.
Vaagy a Colts nyer kettőt és visszük Luckot 😀
több mint 14 éve
Vikings signed C John Sullivan to a five-year, $25 million contract extension.NewmanVannak konkrétumok is a pénzről:
2012-ben 3 millió dollárt kap (garantált); 2013-ban 3.15 milliót (2 a garantált belőle), 2014-ben 3.65 milliót, utána pedig 4.65 millió 2015-re és 2016-ra is alapfizetése.
5 millió dollár az aláírás bónusza, 2013-tól pedig 100.000 dollárnyi workout bónusz is jár neki.
több mint 14 éve
Na, látom Mistral Raymond kezdő lett. 😛 Jólvan, tudom, hogy sérülések közjátéka során, de ez örömteli, tekintve arra, amin keresztül ment, ill. arra, hogy nálam van GM játékban. 😀
több mint 14 éve
Ez jó hír, máris jobb a kedvem 😊 Mintha ma lett volna..... 😊.... Ja, és igazán fog hiányozni a Moss-ért elherdált pick....vsanyi132Az nem fog hiányozni, mert 2011-es 3.kör volt, és Mallettet húzták be rajta. Mcnabbes tradenél van egy feltételes pick, nálunk meg a Giantstől egy 5.kör(Reynaud+Rosenfels)Pálca
több mint 14 éve
.... Ja, és igazán fog hiányozni a Moss-ért elherdált pick....vsanyi132Az nem fog hiányozni, mert 2011-es 3.kör volt, és Mallettet húzták be rajta. Mcnabbes tradenél van egy feltételes pick, nálunk meg a Giantstől egy 5.kör(Reynaud+Rosenfels)
több mint 14 éve
Igen, előre kell néznünk, ebben a szezonban nem ez volt a nyerhető meccs, kikaptunk az egyik legjobbtól. Az elején a két labdaszerzés környékén még reménykedtem hogy partiban maradunk, viszont túl kevés volt most az offense is, a defense pedig hozta az idei megszokott formát. Én is abban bízom hogy komoly sérülés nélkül lehozzuk a szezon végét, és tudatosan a hiányposztokra draftolva és FA piacról a csapatot megerősítve fogjuk átvészelni a foci mentes időszakot. Hosszú lesz 😊 Viszont a jó draft pozíció miatt a topik fog pörögni, mindenkit fog érdekelni vajon kiket húzunk, szóval izgalmas lesz. Ja, és igazán fog hiányozni a Moss-ért elherdált pick....
több mint 14 éve
Azért mert leiskolázott minket a Saints még ne tűnjön el mindenki. 😊A meccs mondjuk tragédia volt, de még ha többen reménykedtünk is, ez várható volt sajnos. Brees szétszedte az igen gyenge zónázásunkat. Sajnos S poszton teljesen reménytelenek vagyunk, ileltve CB poszton sincs most egyetlen valamire való játékos sem a bevethetőek közt. Maximum kiegészítő képességűek.
Remélem a holtszezon nagyon okosn töltik el, és megfelelő húzásokkal sikerül az OL, és a DB sor égető problémáit megoldani. Ha ez sikerül, már jövőre bíztatóbb évünk lehet.
Ebben az évben én az egyéni eredméyneknek szurkolok tovább a csapatban. AP menjen 1000 yard fölé mindenképp, Allen zsákoljon minnél többet. Toby, Rudolph hozzon össze minnél több yardot és pontot, és Harvin villantson párat még a szezonban, a fiatal Pondert és Webbet ne törjék ketté miközben tapasztalatot gyűjtanénak. A többi már csak ráadás erre az évre.
Jövőre erősebb hajót kell ácsolni, amit nem tép szét minden vihar, és ismét didalamasan szólhat a szarvkürt az ellenfél partjainál.
SKOL VIKES!
több mint 14 éve
Vikings signed C John Sullivan to a five-year, $25 million contract extension.
több mint 14 éve
Otthon azért csak nem kapunk akkora verést. Én szoros, izgalmas meccsre számítok, 10 pont különbségen belüli végeredménnyel. Hogy hova? 😊 meglátjuk 😛Lécci nyomjátok le a Szenteket! Szoritunk Nektek az öböl partról 😉 !diverdocHa 2 TD-n belül maradunk az is csoda lesz.Toca
egyébként ez sok mindent megmagyaráz, már ami a sokszor pocsék védekezést illeti:
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d8251ca2e/article/vikings-players-reportedly-brushed-off-defensive-playcalling?module=HP11_headline_stack
több mint 14 éve
Lécci nyomjátok le a Szenteket! Szoritunk Nektek az öböl partról 😉 !diverdocHa 2 TD-n belül maradunk az is csoda lesz.
több mint 14 éve
Lécci nyomjátok le a Szenteket! Szoritunk Nektek az öböl partról 😉 !

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 14 éve
http://www.profootballfocus.com/blog/2011/12/15/signature-stats-snapshot-offensive-tackle-pass-blocking-efficiency/Így Ponderinhonak is nehéz.
több mint 14 éve
Először is tényleg van potenciál a csapatban. Szerintem nem csak AP, de Allen, Harvin is nagyon nagyra hivatott az NFl történetében, valamint Kevin Williamset is vissza lehetne pörgetni egykori önmagához, mert ha elkapja a fonalat tud karcolni még mindig. Csak mostanában inkább eltűnik legtöbbször. ennyi meghatározó képességre már bőven fel lehet húzni egy sikeres franchise-t. valamint vannak akik szintén jó játékosk, vagy lehetnek jó játékosok.Idén jó párszor nem jön össze semmi, de ennek az évnek sajnos anyni. Pár jó húzással ismét top közelbe kerülhetnánk.
Rudolph, Ponder, Toby jó képességű fiatalok. Ha Gerhardot jöbban használjuk AP mellett félelmetes dolgokat csinálhatnak még, megfűszerezve egy két Harvin varázslattal. ez pedig csak segítség lehet egy fiatal QB-nak. Ponder jó lesz megfelelő rutinnal, meg a karján kellene erősíteni, de Webb játékát is élmény volt nézni, igaz másért mint egy dobálós QB-t. A Webb, Harvin, Toby backfield ütős volt. Ap-vel tivább spékelve egy rémálom lehet belőle, mindez jó játékokkal, jó hívásokkal kihasználva természetesen.
Az OL-t kell stabilizálni, és a sec-be meghatározó játéksot játékosokat találni, mert a jelenelgi védelem tud nyomást rakni a passzjátékra, csak néha kellene pár levadászott labda is, labdaszerzés, ami karcsú idén. Valamint az Lb sort is kicsit mentesíteni kellene a mélységi zónától, ezt pedig egy biztos sec tudná megtenni.
több mint 14 éve
Én Griffint sehol se tartanám meg. Idén nagyon gyenge teljesítményt nyújt (biztos van köze hozzá a 2 ACL szakadásnak is). A Lions ellen le is cserélték az 1. negyedben. Kövezzetek meg, de az utóbbi meccseken Benny Sapp az, aki elfogadható teljesítményt nyújt 😀 Winfieldet én is kipróbálnám safetynek, neki megvan a játékintelligenciája, hogy a lassulást ellensúlyozza, és a szerződése is lecsökken 3m-ra(7-ről)A secondary teljesítményről mindent elmond, hogy az 5. hét óta nincs interception.
Jared Allen pedig 5 sackre van Strahan szezonrekordjától.
több mint 14 éve
Ami látható, hogy ebben a csapatban igenis van potenciál, lehet nincsenek korszakalkotó zsenik a csapatban AP-n kívül, de a nagyja igenis jó játékos. Ponder, Webb, Rudolph kiforratlanok, de a munkamorál megvan, a tehetség dettó, ha kell dolgoznak mint egy igásló, de ez mit sem ér jó edzők nélkül... Olyan kell ide, aki kihozza a maximumot ezekből a fiatalokból, mert most még az 50% se nagyon van meg... 1 azaz 1 ember kell az OL-be, az a fickó akivel klikkelne a fal, mert néha körülményesek, egymás hibáit próbálják javítgatni (főleg Hutch), ha jönne egy jó tackle merem állítani, hogy rendben lenne a fal. Szóval egy új OC és OL coach meredeken javítana jövő évi esélyeinken. A védelemről sokat nem lehet mondani, kell egy új secondary, Winfield-et és Griffin-t meghagyni, de mind2 legyen safety (backupnak maradhat Jamarca és Mistral), komplett CB-sor csere, draftról, vagy trade-ből nekem mindegy, de leginkább a cover a védelem gyengesége. LB-sorban el kell gondolkodni EJ utódjáról, már nem bír végig egy teljes meccset, mindig visszaesik a meccs végére (persze azért megtartanám), Brinkley ha visszatér lehet képes váltótársnak, majd meglátjuk... Kicsi Henderson nem egy tragédia, de oda se ártana vki aki váltogatná, jelenleg az LB-sor vékonysága jól megmutatkozik minden meccsen... Singletary-t kinevezném DC-nek, a mostani nem egy tökös csávó, nem megyünk vele sokra.Go Vikings!Épp meg akartam kérdezni,hogy hova draftolnátok erre beírtad kérdés nélkül. 😀
Jöhetnél gyakrabban.
több mint 14 éve
Ami látható, hogy ebben a csapatban igenis van potenciál, lehet nincsenek korszakalkotó zsenik a csapatban AP-n kívül, de a nagyja igenis jó játékos. Ponder, Webb, Rudolph kiforratlanok, de a munkamorál megvan, a tehetség dettó, ha kell dolgoznak mint egy igásló, de ez mit sem ér jó edzők nélkül... Olyan kell ide, aki kihozza a maximumot ezekből a fiatalokból, mert most még az 50% se nagyon van meg... 1 azaz 1 ember kell az OL-be, az a fickó akivel klikkelne a fal, mert néha körülményesek, egymás hibáit próbálják javítgatni (főleg Hutch), ha jönne egy jó tackle merem állítani, hogy rendben lenne a fal. Szóval egy új OC és OL coach meredeken javítana jövő évi esélyeinken. A védelemről sokat nem lehet mondani, kell egy új secondary, Winfield-et és Griffin-t meghagyni, de mind2 legyen safety (backupnak maradhat Jamarca és Mistral), komplett CB-sor csere, draftról, vagy trade-ből nekem mindegy, de leginkább a cover a védelem gyengesége. LB-sorban el kell gondolkodni EJ utódjáról, már nem bír végig egy teljes meccset, mindig visszaesik a meccs végére (persze azért megtartanám), Brinkley ha visszatér lehet képes váltótársnak, majd meglátjuk... Kicsi Henderson nem egy tragédia, de oda se ártana vki aki váltogatná, jelenleg az LB-sor vékonysága jól megmutatkozik minden meccsen... Singletary-t kinevezném DC-nek, a mostani nem egy tökös csávó, nem megyünk vele sokra.
több mint 14 éve
Azért a facemask befigyelt a legutolsó playben. Még akár vissza is fújhatták volna csak lejárt az idő.VikingsHungaryAz volt.
És az,hogy lejárt az idő nem számít,mivel szabálytalansággal nem érhet véget a meccs.
több mint 14 éve
Ezt nagyon,de nagyon nem érdemeltük meg.Bazzaniha bementek a po-ba ezért kutya kötelességetek legalább egy kört nyerni a csoportnak 😊
és örüljetek, mert egyhamar remélem nem lesz 2 lions win ellenünk a csoportban 😊
több mint 14 éve
lúzerek vagyunk, de jövőre ezeket behúzzuk 😊 8. 7 vagy kevesebb pontos zakó idén
több mint 14 éve
Mán nem azért de ahogy elnézegettem Pondert simán francsh QB kaliber nyilván még fejlődnie kell de van benne potenciál (vagy az én szemem rossz 😛 ). A jövőt tekintve simán szívesebben nézegetném őt mint Vicket vagy Youngot szerencsétlenkedni. Persze lehet, hogy nálunk Kafka sem lenne rossz csak még nem volt igazán esélye bizonyítani, bár lehet az sem véletlen. Úgyhogy tessék nyugodtan AP meg Ponder köré csapatot építeni aztán olyan brutál lesz ez a csoport, hogy mindenki 13-3-l fog végezni a 3 verség egy-egy csoporton belüli. 😀dandeNekem is tökéletesen megfelel Ponder ahogy írtam egy jó edzővel 5x jobb lehet ,hátha még egy jó elkapót is kap. Sokak szerint nem clutch szerintem ezt még korai megmondani,főleg ilyen védelemmel.
több mint 14 éve
Mán nem azért de ahogy elnézegettem Pondert simán francsh QB kaliber nyilván még fejlődnie kell de van benne potenciál (vagy az én szemem rossz 😛 ). A jövőt tekintve simán szívesebben nézegetném őt mint Vicket vagy Youngot szerencsétlenkedni. Persze lehet, hogy nálunk Kafka sem lenne rossz csak még nem volt igazán esélye bizonyítani, bár lehet az sem véletlen. Úgyhogy tessék nyugodtan AP meg Ponder köré csapatot építeni aztán olyan brutál lesz ez a csoport, hogy mindenki 13-3-l fog végezni a 3 verség egy-egy csoporton belüli. 😀
több mint 14 éve
Mivel mi már úgyis offseasonben vagyunk gondolkodtam ,hogy mi a helyzet.Zygi Wilf ezen a héten kijelentette, hogy Frazier marad jövőre is a HC. Korábbi defensive játékosként nem ő hívja az O playeket, ez Musgrave feladata.
Ponder jónak tűnik,bár nem tűnik franchise QB alkatnak sokak szerint, de egy értelmes edzővel. (Mondjuk aki nem TE nélkül áll fel goal lineon ...) sokkal jobb lenne. Kéne egy klasszis WR, nem lepődnék meg ha esetleg behúznák Blackmont bár inkább CB-t húznék. Kéne még OT de nagyon ezt viszont inkább FA piacról képzelem.
Első pickünkkel én CB-t húznék legtöbb helyen Clainbornet írják nekünk, én Kirkpatrick hívő vagyok 😀 Aztán a végén lehet Kalil lesz OTnak.
Safetybe pedig rámennék Landryre, mert ő jó lenne a háznál 😀
Szóval egy Clainborne/Kalil/Kirpatrick draft, Landry és Grimes/Carr/McKenzie trióból 1 FA és olyan boldog lennék. 😀
és most visszahuppanunk a realitások talajára. 😀Toca
Draftról: Valószínű 3-nak választhat a csapat, én jobban örülnék egy letradenek, valami QB-t kereső csapat bejelentkezhetne, egy későbbi 1. körrel+ vmi OT vagy CB-vel 😊
több mint 14 éve
Mivel mi már úgyis offseasonben vagyunk gondolkodtam ,hogy mi a helyzet. Ponder jónak tűnik,bár nem tűnik franchise QB alkatnak sokak szerint, de egy értelmes edzővel. (Mondjuk aki nem TE nélkül áll fel goal lineon ...) sokkal jobb lenne. Kéne egy klasszis WR, nem lepődnék meg ha esetleg behúznák Blackmont bár inkább CB-t húznék. Kéne még OT de nagyon ezt viszont inkább FA piacról képzelem.
Első pickünkkel én CB-t húznék legtöbb helyen Clainbornet írják nekünk, én Kirkpatrick hívő vagyok 😀 Aztán a végén lehet Kalil lesz OTnak.
Safetybe pedig rámennék Landryre, mert ő jó lenne a háznál 😀
Szóval egy Clainborne/Kalil/Kirpatrick draft, Landry és Grimes/Carr/McKenzie trióból 1 FA és olyan boldog lennék. 😀
és most visszahuppanunk a realitások talajára. 😀