New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 12 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Mondjuk én, aki ritkán szólalok meg ebben a fórumban (tekintve, hogy hogy itt olyan tudás van, ami nekem nincsen). Azért egy-két ember még emlékszik talán, hogy 2003 óta elég kevés Pats mecset hagytam ki, kettőt volt szerencsém élőben is látni. Én például szívesen olvasom ezt a fórumot, mert friss hírek, infók jönnek. Nagyszerű elemzések, olyanok amikhez sok angol szöveget kellene átböngésznem, amire nincs időm.
Hát mondjuk ahhoz képest, hogy volt egy Brady sérülés, utána egy edzőmeccs, amit megnyertünk, ebből a fórumból az utóbbi két napban sok újat nem tudtam meg. Mondjuk a Tampa elleni meccs azért is fontos kérdés, mert ezután már kevés szerepet kapnak az alapemberek (ha jól tudom), inkább a keretszűkítés a téma. Mondjuk engem az jobban érdekelne, hogy ki-mit gondol a játékosok jelenlegi felkészültségéről, a csapategységről, végleges keretről. Helyette tök más a téma.

Namost: tőlem semmi ne álljon távolabb, minthogy én mondjam meg, miről lehet beszélni és miről nem. Csak felvetődött ez a dolog, és tudom, hogy van még pár tucat ember, akik nem szoktak írogatni, csak olvasni és ők talán egyetértenek velem.

Köszönöm a figyelmet!

We are all PATRIOTS!
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Megmondom a frankót, én k*ra szorítok, hogy JMD tartsa bent a keretben Tebow-t, aztán csak úgy vagányságból, rakja be kezdőbe. Lehetőleg a postseason-ban a Colts vagy a Broncos ellen. 😀peterk2005
Hát őőő, az nem lesz könnyű, tekintve ez a két csikócsapat el sem jut addig 😀

több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 28 496 — nabege2@yahoo.com
Ezaz, mindjárt megvan az 1 millió 😊 O_OWyatt
Meg is van! De csak TT miatt😊
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 812 — The only discipline that lasts, is self discipline
Megmondom a frankót, én k*ra szorítok, hogy JMD tartsa bent a keretben Tebow-t, aztán csak úgy vagányságból, rakja be kezdőbe. Lehetőleg a postseason-ban a Colts vagy a Broncos ellen. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 053 — Apu ökölbeszorított keze
Azt soha nem fogja senki sem látni.

több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Sobri: én értem, h hívő vagy, de a létezik-e Isten v sem párhuzam kurvára nem reális példa ebben az esetben. Te olyamsiről vagy meggyőződve amivel a fórumozók 99%-a nem ért egyet itt. Engem nem zavar amúgy, h folyamatosan ezt hangoztatod, inkább viccesnek találom, viszont sajnos vannak sokan itt akik ezt nem tudják annyira tolerálni.. (most azzal kapcs, h akkor az ő részükről helyes v érthető reakció-e, h inkább elmennek a fórumról, minthogy ezt olvasgassák az egy más kérdés)Szesze
Ha érted, akkor miről akarsz meggyőzni?
Én is viccesnek találom, ezért nem is értem, hogy zavarhat ez bárkit is.
Mások toleranciaszintjéről meg hagy ne foglaljak állást, mert az már nem lenne vicces.

Ezaz, mindjárt megvan az 1 millió 😊 O_OWyatt
Rajtam biztos nem múlik. 😉

több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ezaz, mindjárt megvan az 1 millió 😊 O_O

több mint 12 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Ha valaki ennyire erősködne Giants topic-ban, hogy egy másik játékosra cseréljék le Eli-t, én egy idő után szerintem itt hagynám fórumot. Asbee
Férfias és egyben konstruktív megoldás lenne részedről. 😉
Azért remélem az életben kissé kitartóbb vagy, ha az igazadról/véleményedről/érdekérvényesítésről van szó. Vagy ott is inkább hazamész?Sobri Jóska
Leginkább rád hagyom mint egy óvodásra. Akinek megmondja az ember, hogy jól van igazad van, megsimogatni a fejét és menjen tovább játszani.


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 12 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
Sobri: én értem, h hívő vagy, de a létezik-e Isten v sem párhuzam kurvára nem reális példa ebben az esetben. Te olyamsiről vagy meggyőződve amivel a fórumozók 99%-a nem ért egyet itt. Engem nem zavar amúgy, h folyamatosan ezt hangoztatod, inkább viccesnek találom, viszont sajnos vannak sokan itt akik ezt nem tudják annyira tolerálni.. (most azzal kapcs, h akkor az ő részükről helyes v érthető reakció-e, h inkább elmennek a fórumról, minthogy ezt olvasgassák az egy más kérdés)
több mint 12 éve
topin New England Patriots 2 348
Látom már hogy Tebow az Isten..Ha kivágják most, és SB-t nyerünk, az lesz hogy ő hozta meg a coolságot..ha kivágják, de nem nyerünk, az lesz hogy még Ő sem tudott segíteni az öreg chockeren..Ha Isteni csodaként beosonna a hátsó ajtón az 53-ba és nyernénk az SB-n az is miatta lenne, még ha pályára sem lép..ha pedig véletlenül valahogy befutna 12.embernek egy playre az SB-n..mert kb csak így kerülhetne offense playben pályára..és nyernénk holott büntit eredményezve a mutatványa..az is miatta lenne..értem..Tehát Tebow már mindenképp zseni és géniusz..csak valahogy ezt nem látja 32 GM az NFL-ben..mert szept.1. volt kb az utolsó dátum amikor ő rosteren volt bárhol is..ugye a 0 garantált fizuja is jelzi h mekkora nagy játékos..pont egyenes arányban van -1 yardjával..vagy azzal hogy nem teszi oda magát egy pre meccsen..ami nyilván ostobaság, hiszen TT jelleméből fakad hogy küzd..tehát azon a meccsen úgy akart mint még soha..veled ellentétben Sobri, Ő pontosan tudja hogy azért küzd jelenleg hogy még valaha pályára léphessen az NFL-ben..

aztán szeptembertől meg nem tudom mi lesz veled ebben a témakörben..előfordulhatna az valaha hogy beismerd, hogy megbukott a kis angyalod?
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Ha valaki ennyire erősködne Giants topic-ban, hogy egy másik játékosra cseréljék le Eli-t, én egy idő után szerintem itt hagynám fórumot. Asbee
Férfias és egyben konstruktív megoldás lenne részedről. 😉
Azért remélem az életben kissé kitartóbb vagy, ha az igazadról/véleményedről/érdekérvényesítésről van szó. Vagy ott is inkább hazamész?Sobri Jóska
Az a baj Sobri, h te azt a véleményedet, h egy fórum arra való, h akár teljesen parttalan vitát folytassunk a többiekkel most már lassan éveken át, általános érvényű igazságnak tartod. Pedig egy fórum pl sztem kurvára nem erre való..Szesze
Szívesen elolvasom, hogy szerinted egy fórum mire való.

Valamint nem szokásom parttalan vitákat kezdeményezni, de azt se kell szó nélkül hagynom, ha azt tapasztalom, hogy egy soha, semmilyen problémát nem prezentáló sportembert mindenféle aktualitás vagy ok nélkül, pusztán (mások szerint) szerényebb képességei miatt ócsárolnak, mintha ez lenne a fórum működésének normális menete.
Szerintem nem ez.

Nem szoktam magamtól, a semmiből se a Brady-, se a Tebow-témát előhozni, de ha valaki megteszi, mégpedig véleményoldalról, minősítgetve, akkor én csak aszerint használom a fórumot, ahogy az eredeti felvető is, aki kiírta az otrombaságát a monitoromra. Ez teljesen helyénvaló szerintem.
Nézd meg Tebow ideigazolásakor mennyivel elintéztem részemről a dolgot, és nézd meg, hogy van e olyan beírásom vele kapcsolatban, ami csak úgy a semmiből fakad, vagy pedig mindig egy fórumtárs beírására érkezik válaszul.
Pedig én is követem a twitterét, a róla szóló hireket, mégse ontom be ide számolatlanul, csak mert ideigazolt.

A Tebow-ról szóló polémia meg kb. annyira mozog a realitások talaján, mintha arról menne a disputa, hogy létezik e isten, vagy sem.
Aki úgy gondolja igen, nehezen lesz meggyőzhető, aki pedig nem, hiába próbálkozik ezt igazolni, mivel ugye valaminek a nem létezését nem lehet igazolni.
De ha már valaki elköveti azt a hibát, hogy megbánt egy hívőt, ne lepődjön meg azon, ha erre nem egy toleráns, beletörődő hozzáállás a válasz.


nyugalom ezen a TT dolgon nem kell sokáig izgulni, jönnek a keretszűkítések és ha van esze BB-nek akkor nem fogja megélni az 53as rostert. És ha ez így lesz akkor kb borítékolható hogy TT-nek a nagy NFL karrierje itt véget is ér, nem lehet olyat csapatot mutatni a ligában ahova egy ilyen irányító kellene mint amilyen ő. Az NFL más kávéház mint a college foci és kész.manuszka86
Így van.
Jön a keretszűkítés, és ha Tebow kikerül, akkor értelmét veszti róla az elmélkedés ebben a topicban.
Ha meg "nincs esze BB-nek", akkor jöhet erről a diskurzus.
És ha Tebow jelenléte csak annyit tesz hozzá a csapathoz, Bradyhez, hogy meghozza azt a plusz clutch-faktort, vagy leveszi a chockerséget, és behúzzuk a SB-t, már megérte, hogy idejött.
Ha meg ő lesz a kezdő QB a SB-on, és nyerünk, pláne.

több mint 12 éve
manuszka86 New England Patriots 2 612 — Patriots fan
nyugalom ezen a TT dolgon nem kell sokáig izgulni, jönnek a keretszűkítések és ha van esze BB-nek akkor nem fogja megélni az 53as rostert. És ha ez így lesz akkor kb borítékolható hogy TT-nek a nagy NFL karrierje itt véget is ér, nem lehet olyat csapatot mutatni a ligában ahova egy ilyen irányító kellene mint amilyen ő. Az NFL más kávéház mint a college foci és kész.

több mint 12 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
Ha valaki ennyire erősködne Giants topic-ban, hogy egy másik játékosra cseréljék le Eli-t, én egy idő után szerintem itt hagynám fórumot. Asbee
Férfias és egyben konstruktív megoldás lenne részedről. 😉
Azért remélem az életben kissé kitartóbb vagy, ha az igazadról/véleményedről/érdekérvényesítésről van szó. Vagy ott is inkább hazamész?Sobri Jóska
Az a baj Sobri, h te azt a véleményedet, h egy fórum arra való, h akár teljesen parttalan vitát folytassunk a többiekkel most már lassan éveken át, általános érvényű igazságnak tartod. Pedig egy fórum pl sztem kurvára nem erre való..
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
idén ez lesz:


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Ha valaki ennyire erősködne Giants topic-ban, hogy egy másik játékosra cseréljék le Eli-t, én egy idő után szerintem itt hagynám fórumot. Asbee
Férfias és egyben konstruktív megoldás lenne részedről. 😉
Azért remélem az életben kissé kitartóbb vagy, ha az igazadról/véleményedről/érdekérvényesítésről van szó. Vagy ott is inkább hazamész?

több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Tebow mérlege a Denver kezdő irányítójaként: 9-7 (0.562) - a PO-ban 1-1 (0.500). PO veresége során 5 gamewinning drive-re volt a győzelemtől.DoM
És mégis jobban bízok benne.
Akkor most mi legyen?

több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Tebow mérlege a Denver kezdő irányítójaként: 9-7 (0.562) - a PO-ban 1-1 (0.500). PO veresége során 5 gamewinning drive-re volt a győzelemtől.
több mint 12 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Azt azért finoman megjegezném, hogy az elmúlt Super Bowl vereségetek ha valakin biztos nem múlott, akkor az Brady. Kegyetlen sok egymás utáni sikeres átadása volt, amivel SB rekordot döntött. Meccs végén megoldott egy 4th & long szituációt. Az, hogy Welker nem tudta elkapni azt a labdát, amivel kivégezhettetek volna minket nem Brady hibája. Mikor Manningham megcsinálta a százszor nehezebb elkapást az sem. A Blackburn picknél nem kellett volna erőltetnie a nagy játékot, de ennyi.
Ha valaki ennyire erősködne Giants topic-ban, hogy egy másik játékosra cseréljék le Eli-t, én egy idő után szerintem itt hagynám fórumot. Páran itt is így fognak tenni, ha még hosszú ideig folytatódik ez, vagy már meg is tették...


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Úgy súlyozod az egyenleteban az x-eket és y-okat,hogy az Tebow felé mutasson.
Olyat mondani/írni pl,hogy egy preseason meccsből nem kell levonni messzemenő következtetéseket,mert itt nem kell odatennie magát egy backupbackup Qb-nak, aki a liga legrosszabb irányítóját nem volt képes kiszorítani előző idényben, eléggé hát...
Érdekelne,hogy a tud győzni cím hogyan nyilvánult meg pl a legutóbbi meccsen?
Vagy a Jetsnél?
Gondolom erre az lesz a válasz,hogy nem volt lehetőség adva neki.
Én meg erre azt mondom,hogy a lehetőséget edzésen és a preseasonban kell kiérdemelni.undisputedly
Úgy súlyozok ahogy akarok, hisz mindenki ezt teszi.
Statisztikákkal mindent lehet bizonyítani, meg az ellenkezőjüket is.
Szerinted aki szerint "Tebow szar" azt meggyőzné bármi statisztika? Dehogy győzné.
Ha nyerne egy SB-t, ahol ő a kezdő, az meggyőzne bárkit, aki szerint nem NFL-szint? Ugyan. "Szerencséje volt, jó volt a védelem, az edzők, az ellenfélnél sok volt a sérült, XY rossz napot fogott ki, stb." - ez menne.

Jól gondolod, a Jetsnél se kezdőként nem számoltak vele, se trükkös játékoknál, vagy speciális feladatokkal. (Puntprotector, ja 😊 )
Annak a Jets FO-nak Tebow odavitele csak egy volt a sok baromsága közül.
Most őszintén, van értelme komolyan foglalkozni egy FO-val, aki Sancheznek olyan szerződést adott, amilyet?

Azt viszont mondhatod, hogy a lehetőséget edzésen és preseasonban kell kiérdemelni.
Nem tudom megcáfolni, hogy ezt gondolod.
Én nem ezt gondolom, én az eredményekben hiszek.
(Melóban se megyek sokra egy műsorvezetővel, aki gyakorláskor szépen olvas fel súgógépről, kerek, egész mondatokban mond konfokat, tesz fel kérdéseket, aztán ha beindul a kamera meg leblokkol, és olyan lesz mint Galla a "Jajj, kamera!, Jajj, mikrofon!" - jelenetben.)
Én azt gondolom, hogy amikor Tebow tétmeccsen játszott, és volt esélye győzni, nyert is. NCAA, NFL egyaránt. Amikor a társak felnőttek hozzá, még az NFL PO-ban is győzött.Sobri Jóska
Ezzel még mindig nem magyaráztál meg semmit.
Tebow nem tudta kiszorítani Sanchezt a kezdőből, azt a Sanchezt aki a legrosszabb kezdő Qb a ligában.

Azt sem tudtad megmagyarázni,hogy miként illik a gondolatmenetedbe a tény,hogy szerinted Tom kiégett, Tebow pedig harcos, aki nem csinál mást csak győz.
Nos ha Tom kiégett, akkor hogyan magyarázod,hogy az eddigi preseason meccseken kifogás náélkül,elit szinten játszott, odatette magát, míg Tebow -1 yardos meccsel vétette észre magát.
Hogy lehet,hogy "Tebowt nem motiválta egy edzés", amikor Tebow harcos, aki vezér a pályán, és nem tud dobni,de legalább győz,miközben Brady már rég kiégett, de egy általád edzésnek titulált preseason meccsen szétszedi az ellen védelmét?undisputedly
Dehogynem. Arról nem tehetek, ha nem érted, amikor nincs teljesen kifejtve.
De ha akarod szívesen kifejtem:
Brady nagyszerű irányító, nagy kedvencem, de valami megtört benne, elmúlt a cool-sága, sorsdöntő PO-meccseken omlik össze, nem tudja vinni a csapatot, és ami ennek az eredménye: 8 év alatt 0 SB-győzelem.
(Persze lehet másban is mérni a sikert, mint SB-győzelemben, de egy 3 gyűrűs kezdőirányítónál ez a legegzaktabb mérőszám - számomra.)
Nem csak a preseason meccseken játszik ő kifogás nélkül, hanem évek óta az alapszakaszban is.
Nagyszerűek a statjai, rengeteg a győzelem, vann egy rakás rekord, stb.
Képességek, szaktudás tekintetében Brady top3 irányító jelenleg, és az alltime top5 is kinéz neki, majd az idők távlatából.
De sajnos mióta eltört benne valami (mondjuk a sérülése óta, az egyszerűség kedvéért), azóta nincs SB-győzelem, pedig volt SB, nem is egy.
Hiányzik az a plusz, az x-faktor, a coolság, nevezzük aminek akarod.
Ha megnézed a PO meccseit láthatod miről beszélek. Elég lenne az eredményeket, de úgy a korrekt ha azt mondom a mutatott teljesítményt is nézd.
Általában magam maradok a véleménnyel (és mivel vélemény, nem egzaktum, ezért ezzel semmi baj sincs), de Brady kiégett, chocker lett, nem cizellálom, értheted.

Eközben ha valóban követed Tebow sportéletét, nem csak trollkodsz, akkor tudod mit művelt NCAA-ben, majd minden Denver meccsen, amikor lehetőséget kapott kezdőként - hozzátéve, hogy az nem egy ráoptimalizált csapat volt, nem gyakorolt elötte a kezdőkkel, balkezesként állt be egy jobbkezes QB után, a playbookot menet közben gányolták hozzá, amiben mindig erős volt, a TE-k megjátszása, szinte nem is szereplhetett a repertoárjában, stb.
Mindezt úgy, hogy eközben edzéseken, mondjuk úgy, nem ő volt a király.
Ő éles helyzetekben, sorsdöntő szituációkban tudja hozni a maximumot - hidd el, van ilyen a sportban.
Pl. Brady Quinn, vagy T-Jack pont az ellentéte. Edzéseken, TC-ken istenkirályok, aztán jön a nyomás, vagy az éles helyzet, és egyből összeomlanak, bármilyen tehetségesnek is tűntek tét nélkül.

Remélem minden kérdésedre választ kaptál, ha nem, részemről szívesen folytatom.

több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Ez a sztori külömbese Tibóról szól, emlékszem Höri bevágott egy mokkot s azon az egyébként jó meglátáson, hogy Belicsek egy hiú dög, behúza Tibót. Erre replikázva vetettem egy mokkot 😀 😉 hogyha ezen a vezérfonalon megyünk, akkor a Tanítvány túlnövi mesterét és JMD fogja behúzni, mer ű még annális faxább. No és begyöt, bár ha Wájettnél lett vón fogó egyenként szedi le a körmeim 😉 És ugye tuggyuk, hogy a tékozló tanítvány visszadörzsölőzött, hozta az aduját is. Mindez azt jelenti nyúlinglendiül, hogy ez az éve van, azt vagy szevasz. TomBredi megkérdőjelezhetetlen a Kraft-Belicsek univerzumban, ezt kéne emésztgetni...

azóta se írtam mokkot, még egy ijen ügy kipattan, azt vége a renomémnek 😀


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 920 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Úgy súlyozod az egyenleteban az x-eket és y-okat,hogy az Tebow felé mutasson.
Olyat mondani/írni pl,hogy egy preseason meccsből nem kell levonni messzemenő következtetéseket,mert itt nem kell odatennie magát egy backupbackup Qb-nak, aki a liga legrosszabb irányítóját nem volt képes kiszorítani előző idényben, eléggé hát...
Érdekelne,hogy a tud győzni cím hogyan nyilvánult meg pl a legutóbbi meccsen?
Vagy a Jetsnél?
Gondolom erre az lesz a válasz,hogy nem volt lehetőség adva neki.
Én meg erre azt mondom,hogy a lehetőséget edzésen és a preseasonban kell kiérdemelni.undisputedly
Úgy súlyozok ahogy akarok, hisz mindenki ezt teszi.
Statisztikákkal mindent lehet bizonyítani, meg az ellenkezőjüket is.
Szerinted aki szerint "Tebow szar" azt meggyőzné bármi statisztika? Dehogy győzné.
Ha nyerne egy SB-t, ahol ő a kezdő, az meggyőzne bárkit, aki szerint nem NFL-szint? Ugyan. "Szerencséje volt, jó volt a védelem, az edzők, az ellenfélnél sok volt a sérült, XY rossz napot fogott ki, stb." - ez menne.

Jól gondolod, a Jetsnél se kezdőként nem számoltak vele, se trükkös játékoknál, vagy speciális feladatokkal. (Puntprotector, ja 😊 )
Annak a Jets FO-nak Tebow odavitele csak egy volt a sok baromsága közül.
Most őszintén, van értelme komolyan foglalkozni egy FO-val, aki Sancheznek olyan szerződést adott, amilyet?

Azt viszont mondhatod, hogy a lehetőséget edzésen és preseasonban kell kiérdemelni.
Nem tudom megcáfolni, hogy ezt gondolod.
Én nem ezt gondolom, én az eredményekben hiszek.
(Melóban se megyek sokra egy műsorvezetővel, aki gyakorláskor szépen olvas fel súgógépről, kerek, egész mondatokban mond konfokat, tesz fel kérdéseket, aztán ha beindul a kamera meg leblokkol, és olyan lesz mint Galla a "Jajj, kamera!, Jajj, mikrofon!" - jelenetben.)
Én azt gondolom, hogy amikor Tebow tétmeccsen játszott, és volt esélye győzni, nyert is. NCAA, NFL egyaránt. Amikor a társak felnőttek hozzá, még az NFL PO-ban is győzött.Sobri Jóska
Ezzel még mindig nem magyaráztál meg semmit.
Tebow nem tudta kiszorítani Sanchezt a kezdőből, azt a Sanchezt aki a legrosszabb kezdő Qb a ligában.

Azt sem tudtad megmagyarázni,hogy miként illik a gondolatmenetedbe a tény,hogy szerinted Tom kiégett, Tebow pedig harcos, aki nem csinál mást csak győz.
Nos ha Tom kiégett, akkor hogyan magyarázod,hogy az eddigi preseason meccseken kifogás náélkül,elit szinten játszott, odatette magát, míg Tebow -1 yardos meccsel vétette észre magát.
Hogy lehet,hogy "Tebowt nem motiválta egy edzés", amikor Tebow harcos, aki vezér a pályán, és nem tud dobni,de legalább győz,miközben Brady már rég kiégett, de egy általád edzésnek titulált preseason meccsen szétszedi az ellen védelmét?
több mint 12 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Tim Tebow drága kincs, jó ha van de jobb ha nincs


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Hogy a csapatvezetők is látják, hogy valami nem kóser, és Brady már egyedül nem képes átlökni a csapatot a vesztesből a győztesbe.Sobri Jóska
A Brady majd megoldja elhibázott koncepció volt. A Super Bowlokat sem ezen az úton nyerték. Tebow sem egymaga nyerte a meccseket a Denvernek volt olyan szerencséje, hogy a hosszúpasszaihoz volt olyan elkapó a csapatban, akit hatékonyan fel is lehetett használni (D. Thomas). A post Randy Moss korszakban például a fut-fut-fut passzol egy nagyot játék egyszerűen nem működhetett volna, mert nem volt hozzá elkapó (vagy egészséges Gronk). Amikor Welker ilyen szerepbe lett kényszerítve, csak a hibák és elejtett/eladott labdák jöttek.

Szerinted Tebow nem kerülhetett volna jobb helyre mint a Pats. Szerintem a Pats az egyik legrosszabb hely, ahova jöhetett mert a csapat egyféleképpen tud meccset nyerni (a pálya harmadát uralni képes 5-10 yardos passzjáték minimális hibaszázalékkal), bár ebből mintha kezdene kilábalni a csapat apró lépésekkel, de sok bizonyítékot a pályán még nem láttuk rá. Tebow-t ebbe a csapatba nem tudott beilleszteni, hogy számottevően növeld az SB esélyeit. A sok futáshoz és nagy rizikó faktorral rendelkező "mindent vagy semmit hosszú passzokhoz" stabil, minden területen átlag feletti védelem és átlag feletti/elit special teams játékra van szükség - intelligens HC és koordinátorok mellett.
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Nekem Tim Tebowal az ég egy adta világon semmi problémám nincs, de az ámokfutás miatt amit itt a fórumon az Ő védelmében művelsz komolyan szorítok, hogy kivágják lehetőleg már az első keretszűkítés során és ne kelljen senkinek szegény srác. Pedig hidd el egy NE TT vezetésével minden AFC-s csapat és szurkolói álmainak netovábbja lenne.Blaise
Mondhatni főnyeremény.
Pl Gyurcsányról is ezt mondta a Fidesz 2004-ben, hogy micsoda főnyeremény lesz nekik 2006-ra Gyurcsány, mint miniszterelnökjelölt.
Be is jött, mi?

több mint 12 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Nekem Tim Tebowal az ég egy adta világon semmi problémám nincs, de az ámokfutás miatt amit itt a fórumon az Ő védelmében művelsz komolyan szorítok, hogy kivágják lehetőleg már az első keretszűkítés során és ne kelljen senkinek szegény srác. Pedig hidd el egy NE TT vezetésével minden AFC-s csapat és szurkolói álmainak netovábbja lenne.