New Orleans Saints
46 feliratkozó
2 hónapja
Megérdemelte már nagyon Rattler.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
2 hónapja
Esetleg megint qb lesz ...Nem tudom... Én abszolút híve vagyok voltam a qb mivoltának.
Viktoár
Azt viszont láttam, hogy korlátolt és nem tud egy meccsen belül folyamatos kiemelkedőt játszani.
Mondjuk jelen állás szerint ez nem okozna visszalépést. 🙂
2 hónapja
Esetleg megint qb lesz ...
2 hónapja
Hill és Moreau edzésbe állt.Nem mondanám, hogy megválltó lesz Hill.
De egy két play-ben biztosan felüdülés lesz.
Tavaly is látszott az O-n, ha nem sérülten játszott. Mondjuk még nem tudni KM-nek mi az elképzelése vele.
2 hónapja
Szerintem is ez a forgatókönyv: bár határozottan fejlődött Rattler, még 2-3 vereség és jön Shough. Ő elkezd meccseket nyerni és vége is Rattler karrierjének, mert Shough lesz az irányítónk. Drafton elkerüljük az 1/1-et, végre wr-t draftolunk, aki beválik és így jövünk ki a szarból, mint a rakéta.Így lesz testvéreim
Mindörökké
2 hónapja
KM azzal dolgozik, amilye van. Rattler-nek mi megy egyáltalán valahogy? Az nem, ha sokat kell gondolkodnia és váltogatnia a célpontok között, hosszú dobások se nagyon mennek, a fal miatt olyan nagyon sok ideje sincs nézelődni, tehát marad ez az uptempo-offense, kevés huddle, Rattler felnéz, és odabassza a legközelebbi TE-hez, vagy Olave-hoz. Csak nekem az a benyomásom, hogy ehhez ő nem elég pontos és okos.A visszahordott puntot vissza kellett volna fújni.Az egyik kedvencem amikor az elkapó elfutott nehogy blokkolnia kelljen Rattler futásához (talán Cooks volt, de tőle nem csoda).
Ettől még szarok voltunk, de na.
Azt meg ne tegyük már a GM nyakába hogy playenként 2 zászlót dobtak ránk.
ML lecserélt szinte mindenkit tavalyról, most azért is ő a hibás, mert nulla fegyelmet tart az új garnitúra?
Ettől függetlenül nem lenne rossz ha a következő évi draftot már nem vele vinnénk végig.
atapapa
Amennyiben így folytatódnak a dolgok még két meccs és jön Shough mert, kényelmetlen lesz a helyzet. Majd ha nincs változás akkor még 12 és megy a teljes gárda GM, HC együtt.
A csapatra nem jellemző módon, de KM simán megtudja buktatni magát egy szezon alatt.
kijo
A Johnson + Olave kettős kapta el a passzai több mint 50%-át. Olyan, hogy második, meg harmadik számú elkapó, nem létezik, Cooks meg Shaheed nem lettek rosszabb elkapók, hogy most akkor ne is beszéljün arról, hogy ide lett hozva Vele egy negyedik körért, (3 meccsen 2 elkapás), plusz annyi wr-ban a wr-szobában, hogy önálló olvasószakkört alakíthatnának, és összesen 4 wr-kapott el labdát a három meccsen, de csak Shaheed és Olave van 10 elkapás felett, a többi resztli. Rattler fosik/nem tud másnak labdát dobni, csak aki közel van (Johnson) vagy tudja, hogy valahogy majd leszedi, mert zseni (Olave). Ezért nem okos.
Pontosnak meg azért nem pontos, mert Olave minden zsenijével éppenhogy el tudja kapni a felé menő labdák 60%-t (23/37) és azért neki nem 5-10 yardra dobálja fel, Johnson meg 5-10 yardon áll és úgy tudja a labdák 67%át elkapni (19/28) - oké van drop, mindkettőnek volt 1-2 csúnya, de erre az 1-2-re jön 3-4 túldobott, aluldobott, túl erősen hozzávágott labda.
A 3. legtöbb passz kísérlettel rendelkező qb, de csak 67% a sikeressége, amivel a 14., a leghosszabb passza 34 yard, amivel a 28., az átlagos passz-távolságban szintén a 28. Ebből, meg a meccsképekből nekem az jön le, hogy sok rövid-közepes passzal próbálna meg KM haladni, gyorsan, de ezt Rattler egyszerűen nem tudja kivitelezni. Ehhez jön még a nem túl potens futójáték, ami hát, szintén nem idén lesz a csúcson, és azért Kamarában is van egy adagnyi Michael Thomas, ahogy haladunk előre nulla győzelemmel, úgy lesz egyre kevesebb kedve játszani.
Ha Rattler nem fejlődik pontosságban és észben (aztán hogyan?) akkor ez a projekt kuka. Szerintem adni kell még pár meccset ennek, úgy a szezon felét, 8-9 meccs már elég minta, idén meg már úgyis mindegy. Ha nem megy, jöjjön Shough, nézzük meg őt is élesben. (Aztán trade-eljünk Burrow-ért, jöhetne még egy Cindarella - sztori és őt kedvelem is 😊 )
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
2 hónapja
Eddig jol nyomjuk.Nezni is szar. Marad a tippem, 1/1 de Loomis is huzzon el.

2 hónapja
A visszahordott puntot vissza kellett volna fújni.Az egyik kedvencem amikor az elkapó elfutott nehogy blokkolnia kelljen Rattler futásához (talán Cooks volt, de tőle nem csoda).
Ettől még szarok voltunk, de na.
Azt meg ne tegyük már a GM nyakába hogy playenként 2 zászlót dobtak ránk.
ML lecserélt szinte mindenkit tavalyról, most azért is ő a hibás, mert nulla fegyelmet tart az új garnitúra?
Ettől függetlenül nem lenne rossz ha a következő évi draftot már nem vele vinnénk végig.
atapapa
Amennyiben így folytatódnak a dolgok még két meccs és jön Shough mert, kényelmetlen lesz a helyzet. Majd ha nincs változás akkor még 12 és megy a teljes gárda GM, HC együtt.
A csapatra nem jellemző módon, de KM simán megtudja buktatni magát egy szezon alatt.
Szerkesztette: kijo
2 hónapja
A visszahordott puntot vissza kellett volna fújni.Ettől még szarok voltunk, de na.
Azt meg ne tegyük már a GM nyakába hogy playenként 2 zászlót dobtak ránk.
ML lecserélt szinte mindenkit tavalyról, most azért is ő a hibás, mert nulla fegyelmet tart az új garnitúra?
Ettől függetlenül nem lenne rossz ha a következő évi draftot már nem vele vinnénk végig.
2 hónapja
Én is csak összefoglalót néztem. Igen pl a két punt nálam bőven felveti a ST coach felelősségét, meg az első negyedben 7!! OL dead ball büntetés az OL coach felelősségét is. Tudom én is hogy Loomisnak, már vagy 2-3 éve nem itt lenne a helye, csak sajnos Bensonnének nincs bátorság kirakni. Talán, ha idén kikapunk mindenkitől 30-40 ponttal, és ilyen gyenge kerettel is minuszos lesz a fizetési sapka talán észbe kap.Hát ez a szánalom legalja volt, lehet, hogy gyenge a keret, de ilyen pontokat kapni mint az elején, meg ennyi zászlót beszopni, ez egyértelmű coaching hiba mindegyik. Aztán 21-0 után már nyilván esély nem volt, meg kedve sem volt senkinek játszani...A két elhibázott punt?
kapitnono
Simán nem random ausztrálokkal meg nevenincs punterekkel kéne foglalkozni, és évek óta nem megoldani ezt a posztot 😊
Továbbra is Loomis körül vannak a fő problémák.
Szerencsére jót aludtam
Gyurma Pappa

2 hónapja
Hát ez a szánalom legalja volt, lehet, hogy gyenge a keret, de ilyen pontokat kapni mint az elején, meg ennyi zászlót beszopni, ez egyértelmű coaching hiba mindegyik. Aztán 21-0 után már nyilván esély nem volt, meg kedve sem volt senkinek játszani...A két elhibázott punt?
kapitnono
Simán nem random ausztrálokkal meg nevenincs punterekkel kéne foglalkozni, és évek óta nem megoldani ezt a posztot 😊
Továbbra is Loomis körül vannak a fő problémák.
Szerencsére jót aludtam

2 hónapja
Hát ez a szánalom legalja volt, lehet, hogy gyenge a keret, de ilyen pontokat kapni mint az elején, meg ennyi zászlót beszopni, ez egyértelmű coaching hiba mindegyik. Aztán 21-0 után már nyilván esély nem volt, meg kedve sem volt senkinek játszani...

2 hónapja
Érdekes kérdés ez a labda vesztésés pontosan ez a szitu, ami magyarázza a meccs legjobbja választásom:Néztem a redzone-t, és nem hittem el, hogy azt fumblinak adták, komoly geciség volt a bírók részéről...
Egy kb 10 yardos, egyszerű checkdown passzt kellett dobjon meg Rattler. Ezen a távon kb fél yardot tévedett fölé és mögé. Kamara szerencsétlenségére el tudta kapni nagy bravúrral, (vagy nem, de a sporik complete passt ítéltek majd ugye fumblet) de annyira szar passz volt, hogy a háta mögül egy lézzel a fejéhez tudta szorítani csak, s mivel jó volt a coverage, ketten is rajta voltak (de ha ketten is voltak rajta, miért őt választotta Rattler) és mivel Fred Warner nem ma kezdte a popszakmát köszönte a könnyű labdát Kamara fejénél és kiütötte ...
Namármost pont Rattler pontatlansága és megkérdőjelezhető döntéshozatala - és persze Kamara bravúrja - vezetett a fumblehöz. Ezt Kamarán elverni azért erős, vastagon benne volt Rattler, ezért nem Rattler, hanem Kamara a legjobb nálam.
Viktoár
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
2 hónapja
Ez nem azt jelenti, hogy nem volt jó, sőt!Csak nálam Kamara volt a legjobb, Rattler pedig a 2.
Ennyi ...
Egyébként nekem kellemes meglepetés Rattler: egész csinosak a számai.
Viszont egy statisztikája nem javul, pedig az a legfontosabb: W-L statisztika 0-9 ...
Ezen kellene sürgősen faragni
2 hónapja
Érdekes kérdés ez a labda vesztésés pontosan ez a szitu, ami magyarázza a meccs legjobbja választásom:Egy kb 10 yardos, egyszerű checkdown passzt kellett dobjon meg Rattler. Ezen a távon kb fél yardot tévedett fölé és mögé. Kamara szerencsétlenségére el tudta kapni nagy bravúrral, (vagy nem, de a sporik complete passt ítéltek majd ugye fumblet) de annyira szar passz volt, hogy a háta mögül egy lézzel a fejéhez tudta szorítani csak, s mivel jó volt a coverage, ketten is rajta voltak (de ha ketten is voltak rajta, miért őt választotta Rattler) és mivel Fred Warner nem ma kezdte a popszakmát köszönte a könnyű labdát Kamara fejénél és kiütötte ...
Namármost pont Rattler pontatlansága és megkérdőjelezhető döntéshozatala - és persze Kamara bravúrja - vezetett a fumblehöz. Ezt Kamarán elverni azért erős, vastagon benne volt Rattler, ezért nem Rattler, hanem Kamara a legjobb nálam.
2 hónapja
szeretem Kamarat, de az egyetlen eladott labda az o nevehez fuzodik azzal a fumble-el, a leheto legrosszabb pillanatban, semmikeppen sem neveznem a legjobb jatekosunknak a 49ers ellen, ez tul nagy hiba volt.amugy rattler az osszes saints jatekos kozul a legjobb PFF ertekelessel rendelkezik 2 het utan, kellemes meglepetes. nyilvan nem lesz belole tom brady, de egy korrekt bridge QB-nak nez ki eddig.
aki teljes katasztrofa es surolja a hasznalhatatlan kategoriat az ruiz a fal kozepen. a ket tackle jonak tunik a fal szelen, mccoyrol tudjuk milyen fontos centerben, de a guard jatek kritikan aluli, oda mindenkeppen (ismet) draftolni kell sajnos...
2 hónapja
Ott, ottAhol a Szentek a Mennyországba kerülnek?Ja. Megmutatta, hogy balra a második ajtó 😉Ezt a trade-et nem láttam jönni, de még hasonlót se:Loomis azt mondta, amikor MVS-t elengedtük, hogy a wr szova megvan, az oké.
Ja'Lynn Polkért adtunk egy 27es 6 köröst és kaptuk őt meg egy 28as 7 köröst ...
Eddig még nem annyira furcsa, bár 3 éves projekt, DE
EGÉSZ ÉVRE SÉRÜLT!!!
Viktoár
Aztán jött Vele, most meg ez.
Lehet Loomisnak adósságai vannak az nfl-én belül és így törleszt 😀
MC12
Viktoár
Willie Parker
2 hónapja
ez eddig sokkal jobb, mint vartam. persze, a merleg 0-2, de azt vartam, hogy felmossak a csapattal a padlot es ertekelhetetlen lesz a QB teljesitmeny. ehhez kepest rattler egyertelmuen a legjobb jatekosunk volt tegnap, egy stabil NFL iranyito benyomasat keltette egesz meccsen.Részben egyet értek:
Banks szemelyeben eddig ugy tunik, hogy megvan a franchise LT, vegre nem lottunk melle az elso koros draft pickkel remelhetoleg…
a csapat hosszutavu jovojenek talan az lenne a legjobb forgatokonyv, ha szoros meccseken veszitenenk, ezzel jo draftpozicio lenne az ev vegere es a fiatal jatekosok tudnanak fejlodni. azert jo lenne majd par gyozelem, hogy ne legyen lazadas az oltozoben es megmaradjon az elso 2 hetben lathato kuzdoszellem. a kovetkezo ket meccs meg biztos zacsko a seahawks es a bills ellen, aztan az 5. heten johet majd ket 0-4es csapat merkozese a giants ellen (ez a ket csapat fix top5 pick lesz az ev vegen szerintem) majd a patriots hazai palyan.
ott mar illene meccset nyerni, nem tunik eddig 1/1nek ez a csapat a mutatott jatek es hozzaallas alapjan.
mate93
Banks úgy tűnik telitalálat
Tavaly az első két meccsen nagyon jól nézett ki a csapat, aztán minden megváltozott, zuhanórepülésbe kezdtünk (ne történjen most is így)
Rattler mutat életjeleket magáról, de szerintem nem ő volt a legjobb - szerintem Kamara.
A védelembe is akadt egy-két jó teljesítmény, de nem volt konstans - Rumph, Davis, Granderson, néha Reid és Werner
Még a Seattle elleni meccset nem temetném
A Bills viszont nagy falatnak tűnik, de annál értékesebb lesz egy esetleges meglepetés eredmény
A Giants elég izgalmas meccset játszott a Cowboys-szal, az se lesz sétagalopp
Szóval mindegy ki ellen szerezzük az első győzelmet, csak minél hamarabb tegyük ...
2 hónapja
Félve írom le de 2 forduló után szerintem jó ha összejön a 3/14 szezon. Aztán lehet építkezni 2026 (2027) drafton majd! Bár Loomist valaki fejbe vagy seggbe rúghatná már opciós lehetőségként a sok csodálatos döntése miatt!!szerintem 3-5 gyozelem van benne ebben az evben, en most 4-re tippelnek.
mrxxl77
loomissal kapcsolatban egyetertunk, szerintem new orleansban majd csak akkor lesz jo csapat, ha kitakaritjak ot es az embereit a front officebol. evek ota kritikan aluli draftok, keretmenedzseles, szerzodesek... ami a nagyobb baj, hogy szinte biztosan kap meg egy eselyt, hogy uj csapatot epitsen. csak akkor latok eselyt arra, hogy elkuldik ha hozunk egy 2-15os evet vagy rosszabat, ezt egyelore nem latom jonni.
2 hónapja
Ahol a Szentek a Mennyországba kerülnek?Ja. Megmutatta, hogy balra a második ajtó 😉Ezt a trade-et nem láttam jönni, de még hasonlót se:Loomis azt mondta, amikor MVS-t elengedtük, hogy a wr szova megvan, az oké.
Ja'Lynn Polkért adtunk egy 27es 6 köröst és kaptuk őt meg egy 28as 7 köröst ...
Eddig még nem annyira furcsa, bár 3 éves projekt, DE
EGÉSZ ÉVRE SÉRÜLT!!!
Viktoár
Aztán jött Vele, most meg ez.
Lehet Loomisnak adósságai vannak az nfl-én belül és így törleszt 😀
MC12
Viktoár
2 hónapja
Félve írom le de 2 forduló után szerintem jó ha összejön a 3/14 szezon. Aztán lehet építkezni 2026 (2027) drafton majd! Bár Loomist valaki fejbe vagy seggbe rúghatná már opciós lehetőségként a sok csodálatos döntése miatt!!
2 hónapja
ez eddig sokkal jobb, mint vartam. persze, a merleg 0-2, de azt vartam, hogy felmossak a csapattal a padlot es ertekelhetetlen lesz a QB teljesitmeny. ehhez kepest rattler egyertelmuen a legjobb jatekosunk volt tegnap, egy stabil NFL iranyito benyomasat keltette egesz meccsen.Banks szemelyeben eddig ugy tunik, hogy megvan a franchise LT, vegre nem lottunk melle az elso koros draft pickkel remelhetoleg…
a csapat hosszutavu jovojenek talan az lenne a legjobb forgatokonyv, ha szoros meccseken veszitenenk, ezzel jo draftpozicio lenne az ev vegere es a fiatal jatekosok tudnanak fejlodni. azert jo lenne majd par gyozelem, hogy ne legyen lazadas az oltozoben es megmaradjon az elso 2 hetben lathato kuzdoszellem. a kovetkezo ket meccs meg biztos zacsko a seahawks es a bills ellen, aztan az 5. heten johet majd ket 0-4es csapat merkozese a giants ellen (ez a ket csapat fix top5 pick lesz az ev vegen szerintem) majd a patriots hazai palyan.
ott mar illene meccset nyerni, nem tunik eddig 1/1nek ez a csapat a mutatott jatek es hozzaallas alapjan.
2 hónapja
Olyan ez a csapat most mintha mindenki dekoncentrált lenne.Mindig valaki (vagy esetleg többen) hibázik egy kicsit és ezért nem sikerül amit elterveztek.
Remélem azért összeáll az egység mert, ez a gárda nem 1/1-es.
2 hónapja
Ja. Megmutatta, hogy balra a második ajtó 😉Ezt a trade-et nem láttam jönni, de még hasonlót se:Loomis azt mondta, amikor MVS-t elengedtük, hogy a wr szova megvan, az oké.
Ja'Lynn Polkért adtunk egy 27es 6 köröst és kaptuk őt meg egy 28as 7 köröst ...
Eddig még nem annyira furcsa, bár 3 éves projekt, DE
EGÉSZ ÉVRE SÉRÜLT!!!
Viktoár
Aztán jött Vele, most meg ez.
Lehet Loomisnak adósságai vannak az nfl-én belül és így törleszt 😀
MC12