Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 12 éve
Ha már az év legjobbjairól esett szó, szerintem Barwin legalább egy honorable mentiont megérdemel. Szerintem az egyik legfontosabb letéteményese volt a védelem javuló játékának. Új játékosként gyakorlatilag azonnal beilleszkedett a csapatba és a védelembe, a játékstílusa és a hozzáállása is abszolút illik a csapatba, és a városhoz társított képhez is. Az első meccstől kezdve hozza azt amit vártak tőle, míg a többi játékosnak a védelemben hullámzóbb volt a játéka.BleedingGreenÉs a kemisztri kiépítésében is hatalmas szerepe volt.
Ő alakította ki azt a szokást, hogy minden csütörtökön az LB közösen elmenjenek vacsorázni vhova:
www.delcotimes.com/sports/20131119/barwins-team-bonding-efforts-fuel-eagles-winning-defense
több mint 12 éve
Ha már az év legjobbjairól esett szó, szerintem Barwin legalább egy honorable mentiont megérdemel. Szerintem az egyik legfontosabb letéteményese volt a védelem javuló játékának. Új játékosként gyakorlatilag azonnal beilleszkedett a csapatba és a védelembe, a játékstílusa és a hozzáállása is abszolút illik a csapatba, és a városhoz társított képhez is. Az első meccstől kezdve hozza azt amit vártak tőle, míg a többi játékosnak a védelemben hullámzóbb volt a játéka.Futás ellen a tight endek és elkapók számára szinte blokkolhatatlan volt, az ő oldalán legtöbbször nem sok sikert ígértek a külső futások, és ha mégis meglódult ott valaki, akkor képes volt gyorsabb futókat is rövidebb yardokra limitálni (szöget nem nagyon hibázott). Passz védekezésben az egyetlen igazán használható OLB-nk, sokkal többször is volt coverben mint a többi OLB, és legtöbbször jól megoldotta a feladatát. Termetéhez (6'4, 264) képest nagyon jól mozog coverben, remekül érzi a helyezkedést a zónákban, amit pedig a nagyobb termetű elkapók ellen művelt (pl. Marshall, Bryant, Colson ellen) az egy LB-től példaértékű. A LOS közelében elütött passzokban pedig nemcsak a csapat, hanem szerintem a liga egyik legjobbja is (ez a képesség hosszú ideig hiányzott a front7-ünkből). Emellett pedig a passrushra is jutott energiája.
Szerintem a legnehezebben helyettesíthető játékos lett volna, ha esetleg kiesett volna a védelemből. Ő volt az az OLB aki nagyobb kiszámíthatatlanságot adott a védelemnek. Nála tényleg figyelni kellett, hogy passrushra megy vagy coverbe, mert mindkettőt jól meg tudta oldani, nem csak tessék-lássék módon. Nélküle jóval kevésbé hasonlítottunk volna egy működő 34-es védelemre. Telitalálat volt a leigazolása.

több mint 12 éve
Szegény Graham :S www.csnphilly.com/football-philadelphia-eagles/be-starter-brandon-graham-will-have-go
Fasza rookie szezon, de szalagszakadás, aztán reménykeltő harmadik szezon és erre átállunk 3-4-re amiben nem tud érvényesülni. Ráadásul a szerződése is jó szar. :S
Elmúlt két évben JPP is 8,5 sack-et hozott össze, meg B.Graham is. 😛
Érkezett még pár játékos:
WRs Ifeanyi Momah & Will Murphy and LB Josh Kaddu.
több mint 12 éve
Shady, Mathis és Kelce a PFF All-Pro csapatában:www.profootballfocus.com/blog/2014/01/06/2013-pff-all-pro-team/
Offensive Player of the Year Mathis-el és Shady-vel:
www.profootballfocus.com/blog/2014/01/07/2013-pff-offensive-player-of-the-year/
több mint 12 éve
Kihagytad a legfontosabbat - Rihanna állítólag Kendricks után vágyódik 😀
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
Elmúlt napok hírei összefoglalva. Célkeresztben D-Jax és az új szerződése (?), Maclin és Cooper, valamint 10 új játékosunk. philly.blog.hu/2014/01/07/hirosszefoglalo_januar
több mint 12 éve
"Nate Allen talked with Howie Roseman today, said everything was very positive. He's hoping to return, but open to whatever happens."Nagyon remélem, hogy meg fogjuk tartani. Idén "kivirágzott", (nem mondom h Top10 safety, de nem volt szar) tud FS-t és SS-t is játszani, fiatal és végre úgy tudott aránylag jó teljesítményt nyújtani, hogy mellette minden volt csak rendszeres, normális safety játék nem. Még meg kéne kaparintani Jairus Byrd-ot (felőlem túl is fizethetjük) és mellette tökéletes lenne Allen. Valamint Wolff-al majd versenyezhet is. Szép álom. 😀
több mint 12 éve
MVP: Todd Herremans 
Még jó hogy Folesnak jó számai vannak:
Év támadója: Jason Kelce

bajszos herremans.
Év védője: Trent Cole

gyilok 2005-ös draft class. A korszakos zseniknek mindegy a séma, mindegy a poszt. Future HOF
Év special teamere: Donnie Jones

nem értem, miért nem ő rúgja a kickoffokat, meg a Field Goalokat.
Az év újonca: Bennie Logan
Amikor Elit földhöz vágta én már éreztem hogy kezdő lesz!
Az év meglepetésembere: Brandon Boykin

nálam már rég kezdene. több Intje van mint a többi CBnek összesen.
Az év csalódása: Patrick Chung

Őszintén megmondva, azt hittem hogy ő lesz a legjobb DB-nk idén, a fene se gondolta volna hogy ekkora balfasz.
AZ év mérkőzése: PHI-WAS
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
DeSean instagramon:"To clarify any info that yall people got twisted up!! I didnt ask for a new contract...Im blessed to be at the level where I feel my stats did the talking...injury free year & healthy wish the season would have ended different with a ring...but im hopeful that will happen soon...dont listen to mixed words i didnt say...tired of dumb info being twisted to what i didnt say word up!
The question was brought to me I didnt bring it up!! Know ya info before speakin str8 like dat"
Nem angolosoknak a lényeg, hogy elégedett ahol most van, nem kért új szerződést.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Már csak 105 nap 😀 "Chip Kelly said today the first spring workouts will start April 21."
A draft pedig május 8-10.e között lesz.
több mint 12 éve
(Kelce 6. körös pick volt.)MVP: Foles
Az év támadójátékosa: Shady
Az év védekező játékosa: Ryans
Az év speciális egység játékosa: Jones
Az év újonca: Zach Ertz
Az év meglepetés embere: R.Cooper
Az év csalódása: Damaris
Az év mérkőzése: Szezon első meccse a Redskins ellen.
Látni a csapatot és azt a kreatív támadójátékot, az up-tempot...Kurvajó volt.
több mint 12 éve
huhuhu ez nekem is tetszik. Ilyet írok én isAz év támadójátékosa: Todd Herremans
Kell megmagyarázni?
Az év védekező játékosa: Casey Matthews
Atom
Az év speciális egység játékosa: Alex Henery
Mindig róla beszéltünk, és akiről ennyit beszélnek az rossz nem lehet
Az év újonca: Zach Ertz
Szarul kezdte, de kurva jó lett a végére. Nálam a favorit az újoncok közül!!!
Az év meglepetés embere: Jason Kelce
Komolyan, isten2 kitett magáért idén. A legjobb center lett a ligában futás blokkolás terén.
Az év csalódása: Matt Barkley
Alex Heneryt akartam írni, de ő eleve egy szar. Barkley 1/1 is volt tavaly ilyenkor kb. Azt mi lett belőle, semmi.
Az MVP: Shady
THE REAL SLIM SHADY IS HERE BUHAHAHAHAHA
több mint 12 éve
Na értékelek kicsit szezont:Az év támadó játékosa: Nick Foles
Biztos sokakat meglep, hogy őt választottam, de a konzisztencia, és az elvitathatatlan NFL történelmi pillanatok miatt mindenképp kijár. Volt itt 7 TD-s meccs, all time 3. legjobb passer rating, PO-ba vezénylés utolsó meccsen Dallas ellen, helytállás a bivalyerős Saints ellen.
Nem sokkal maradt le a díjról nálam DeSean Jackson, aki az inkonzisztenciája miatt nem nyerte el nálam a dolgot, de karrier év volt neki is yardokban, TD-ben, elkapások számában. 77 yarddal maradt el Michael Quick franchise rekordjától. Egyébként még jó 3 szezon így 1000 yard körül, és simán megdönti a franchise rekordot karrier yardokban is, jelenleg a 4. az all time listán.
A harmadik emberem ide Kelce volt. Nagyon fontos láncszeme a falnak. Nem sűrven látni centert a második vonalban rohanni a futója előtt blokkolva. Érzésem szerint tudása zenitjét még el sem érte. Ne feledjük, hogy 7. körös pick volt.
Az év védekező játékosa: DeMeco Ryans
PFF ide, PFF oda, nálam Ő a legjobb. Futás ellen gyilkos volt idén is, bebizonyította, hogy 3-4-ben is megy neki a játék, valamint azt a terhet, amit a védelem irányítása jelent, nehéz felfogni, különösen sok pluszt kell ezért a számlájára pakolni. Volt jobb mérkőzése Kendricksnek, vagy a nagy playmakerünkké avanzsáló Boykinnak is, de emlegethetnénk még itt neveket, majd mindenkinek volt kiemelkedő, de rosszabb csatája is. Ryans nagyon kiegyensúlyozottan játszott idén. Örülök, hogy tőle tanulgathatnak az LB-k.
Az év speciális egység játékosa: Donnie Jones
Én úgy szoktam megítélni az ST-t, hogy ha felmennek a pályára, akkor ne legyen bennem kétely. Ez idén legfőképpen a punt alakulat esetében volt igaz. Jones pedig túl is szárnyalta az elvárásokat, leginkább csak kiváló puntjai voltak. Sokat köszönhetünk neki, és a cover team is jól megoldotta a feladatot.
Az év újonca: Earl Wolff
Nálam Ő kapja, leginkább az ár/érték aránya miatt. Kiszorította amíg egészséges volt Chungot, és mi sem mond el többet róla, mint hogy alig várta mindenki a visszatérését (persze ehhez sok köze volt Chung szimplán szar teljesítményéhez is).
Alapvetően nem volt rossz draft, rendkívüli panaszok nem lehetnek a pcikekre. Eartz, Logan és Lane is hozta a minimumot, és még többet is. Nagy franchise arcot azért nem szakítottunk most sem, így első év után nézve.
Az év mérkőzése: vs. Detroit Lions a.k.a. SnowBowl
Ez nálam vitathatatlanul a legszórakoztatóbb találkozónk volt. Itt minden megtörtént, aminek kellett. Momentum fordulatok, 20 centis hó, Shady rekord futott yard, Celek becsúszás, Megatron hóember, kétcsilliárd Stafford fumble, láthatatlan játékosok, "we can't see the goal line", stb.
Az év legrosszabb mérkőzése: vs Dallas Cowboys a.k.a. A puntcsata
Sajnos gondolom mindenkinek rémlik. 3 pontot tettünk fel a táblára. Kínkeserves egy meccs volt, ilyet soha többet! Erről elég is ennyit.
Az év meglepetés embere: Trent Cole
Ide rengeteg jelöltem van, de Colet választottam. Engem borzasztóan meglepett, hogy mekkora fejlődésen ment át. Év elején sem volt nagyon hátrányunkra, csendben végezte a dolgát. Aztán jöttek a sackek, futás ellen szokásos, de amire végképp nem gondol az ember, az, hogy még coverben sem volt rossz a végére. Gondolom mindenkiben él még a Saints ellen most milyen szépen védekezett a flatban, és ütötte el a lasztit.
Megemlíthető még itt Nate Allen is, no nem volt brutális faktor, de szemmel láthatóan fejlődött, nem kellett miatta fejet fogni. Bennie Logan szintén méretei ellenére jól látta el az NT feladatokat, főként futás ellen.
Az év csalódása: Patrick Chung
Sok csalódást keltő teljesítmény nem volt szerencsére. Nekem Chungról viszont nem nagyon van pozitív emlékem, de erősen él bennem, hogy kétszer is leszerelte a saját társát az ellenfélről, de a Saints ellen is miatta voltak a nagyobb volumenű hibák...
Végül, de leginkább első sorban:
Az MVP: LeSean Shady McCoy
Nem csak az év, de a franchise legértékesebb embere jelenleg. Jót tett neki Kelly futásra épülő rendszere. Rekordhegyek, franchise rekord futott yard, scrimmage yard, amikkel persze liga legjobbja is volt. Ha ezt kombinálja a 20 TD-s szezonjával, akkor kőkegyetlen ember lenne. A legjobb futó a ligában most, becsüljük meg!
Jövőre a legnagyobb need sorrend: OLB, S, CB, WR, K
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Tényleg, Logan Thomasszal mi van? 😛Logan Thomas future Hof, a legnagyobb király ez nem vitás 😛
Rataxes
De ezt rajtam kívül csak ő és max a családja gondolja így 😀 Mondjuk foles mögé simán behúzhatnánk.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Tényleg, Logan Thomasszal mi van? 😛A másik kérdés meg ugye az, hogy van-e annyi a két játékos között, amire persze én azt mondom, hogy még viccnek is rossz, de én bőven elfogult vagyok ugye Boyd-dal szemben. 😊Newmansemmi gond, én is az vagyok manziellel, gondolom sikerült leszűrni 😀eaglesmcnabb
Kár hogy Szabler már nem nagyon aktívkodik itt, az Ő véleményére kiváncsi lennék Foles-ról... Emlékszem a Kolb-Vick viták idején Ő nagyon a zsebirányítók felé húzott.
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
A másik kérdés meg ugye az, hogy van-e annyi a két játékos között, amire persze én azt mondom, hogy még viccnek is rossz, de én bőven elfogult vagyok ugye Boyd-dal szemben. 😊Newmansemmi gond, én is az vagyok manziellel, gondolom sikerült leszűrni 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Foles-nak jobb meccse volt mint Daltonnak eddig bármikor PO-ban. 13 pont volt talán a max amit fel tudott tenni eddig, emlékeim szerint 3 meccs 1 TD 6 inti a totalja talán. Nem azt mondom hogy Foles istencsászár lesz, mert messze van még tőle, de egyszerűen nem potyognak a fáról a jobbnál jobb irányítók, hány és hány franchise-t tudnánk mondani akik hosszú évek óta keresik a választ és a közelébe se jutnak. Minden Russel Wilsonra és Kap-re jut fejenként 5 bust, akik sose váltják be a reményeket.* Peyton Manning lost his first 3 playoff games. He had a total of 1 TD pass and 2 INTs. The Jets shut him out 41-0 in 2002, Manning’s 5th year as a starter.Most akkor kezdjünk olyanokat is sorolni, akiknél a "ha még fejlődik, akkor kurva jó lesz", aztán kiderült, hogy megvan a plafonja? Dalton is annak néz ki nagyon.
* Aaron Rodgers didn’t start a game until his 4th season. He threw a total of 59 passes in those years. Foles threw a total of 78 passes in his first 2 games as a rookie. Rodgers lost his first playoff game. ARZ beat him 51-45. Rodgers led a huge 4th Qtr comeback, but came up just short. Sound familiar?
* Drew Brees lost his first playoff game. San Diego fell to the Jets, 20-17. Brees put up good numbers, but a missed FG really hurt his team. The Chargers were at home and playing against a Wild Card team. Sound familiar. That game was in Brees 4th season and 3rd as a starter. He had 42 starts under his belt before that. Foles had 16 starts prior to Saturday.
* Andrew Luck lost his first playoff game, 24-9. He went up against the Ravens and they ate him alive. Luck was 28-54-288 with an INT.Bébé
Amúgy nekem a legkomolyabb bajom vele, hogy véleményem szerint egy Cam/Kaep féle irányítóval az O plafonját a csillagos égbe lőné fel Kelly. Értem én, hogy tud így is hatékonyat építeni, de úgy érzem valamilyen szinten limitálva van.
Viszont ha most megint új QB-t kezdenénk el próbálgatni, ugyanúgy kuka lehet a következő szezon.HighlanderEzt mondtam pontosan, hogy ezért kell dönteni. Ha beválik Foles, akkor jó, ha nem, akkor már a jövő év is elvesztegetett, mert tanulgathatna egy másik QB. Azt nem játszhatjuk, hogy adunk még egy évet Folesnak, aztán elkezdünk új QB-t kutatni, nem találunk, vissza Foles, blabla. Ebbe nem szabad belefutni. Ha Foles mellett teszi le a voksát Kelly, akkor vigye végig a dolgot. Ha nem, akkor minél előbb keresünk mást, annál jobb. Ez az én véleményem.
Egyébként remélem sokan nem néznek be hosszú évek óta QB needes csapat szurkolói ide, mert jó nagy fürdősnek tűnhetünk QB kérdésben FOles szezonja után 😀Eazzy
Véleményem szerint is új dimenziót adhatna egy gyorsabb irányító a csapatnak, de kérdés hogy milyen áron. Plusz 15 inti szezononként? Évente 2 agyrázkódás, max 60% completion átlag? Ezek worst case scenario-k, de érzékelteti hogy minden stílusnak vannak előnyei és hátrányai, nem lehet csak az előnyökre vágyni és mellette elhesegetni a hátrányokat.
Kelly szerintem valóban úgy gondolja magáról hogy ő egy equal opportunity scorer - azaz teljesen mindegy neki hogy meccseként 60-at passzolva, 40-et futva, csak fake field goal-okból vagy csak special team játékokból szerez pontokat, ő minél több pontot akar és a módja teljesen mindegy.( www.youtube.com/watch?v=QTiFRa70m48 😀 ) Innentől kezdve pedig ha Foles a saját keretein belül tud fejlődni (sose lesz 4.6 gyors, de lehet belőle egy pontos, és konzisztensen jó döntéseket hozó pocket QB), akkor Kelly tökéletesen elégedett lesz vele és olyan O-t fog alá rakni ami maximálisan kihasználja az adottságait, nem lebutítja a saját rendszerét. A saját rendszere egy dinamikusan változó egész, ami arra épül hogy kihasználja az ellenfél gyengeségeit a saját erősségeire építve, legyen ez bármi is. Kelly az első perctől azt hangoztatta, hogy számára a legfontosabb tulajdonság az, hogy ne csináljon turnovereket az O, ebben pedig kiemelkedő eddig Foles. Kelly draftolhatott QB-t tavaly és valamiért Barkley-t hozta el, senki nem erőltette rá, ő mégse mobilisat húzott.
Ha Foles jövőre nem fejlődik, sőt visszaesik a teljesítménye akkor viszont véleményem szerint hozzánk jobban passzoló QB class jön ki 2015-ben. Hundley (kinti elemzések szerint Kap-hez leginkább hasonlítható prospect, aki jó döntést hozott hogy visszamegy) Winston, Mariota, Briles. 4 akár top 10-es irányító, akik közül jó eséllyel szívesebben látnék mint a jelenlegi classból bárkit. A feltrade ára valószínűleg sok lenne, de ha tényleg oda jutunk hogy Foles nem megoldás, akkor QB-ért kb mindent (azért nem 3 1. köröst 😀). Idén építsük tovább a jó kis alapot, hogy jövőre akár beleférjen egy feltrade is ha szükséges.
több mint 12 éve
Így van, DeSeanra is ezt mondták, mondjuk én örültem neki, mert ő legalább jó játékos is volt emellé, Manziel meg kb. egy egyetemi sztár és kifújt. (aztán lehet rám cáfol 😊 )Manziel eröltetése meg aztán abszolút betesz a normális emberi észnek, egy elkényesztetett kis hülye kell ebbe a csapatba, akinek minden negyedik játéka kb. olyan, mint amit Eli a NE elleni döntőben dobott Tyreenek, azzal a különbséggel, hogy Eli nézte is hova dobja, Manziel meg kb. meg lát egy nagyobb tömeget és akkor az neki már elég is....erre nem lehet játékot építeni.Anno Desean-ra is ezt mondták, hogy kéne a fasznak egy ilyen mentalitású player.
Arról ne is beszéljünk inkább, hogy első kör elejét kéne feláldozni rá. (én leszek az első aki sírva fog röhögni azon a csapaton, amelyik behúzza :p nem látom magam előtt, hogy ne lenne bust belőle...no de ez már erősen magánvélemény)Newman
Nyugodtan jelentkezzen aki szerint hiba volt idehozni.
Az meg hogy bust lesz, pontosan annyi esély van rá mint hogy Boyd az lesz vagy bárki más, szerinted az lesz, szerintem meg nem, egyikünk se tudhatja. Camre is ezt mondták hogy ordas nagy bust lesz, NFLben nem él meg stb, Clausenre meg hogy mekkora király...
Barkleyban meg egyelőre nem látok többet mint Folesban, nem is írtam, csupán arra reagáltam miszerint "kéne egy jobb backup QB". Nehogymár ne legyen elég jó backupnak, mert lefosom a bokám.
egy szó mint száz, én csak attól rettegek, hogy úgy járunk mint a cincy, ők is kemény csapatot építettek fel, minden évben PO, aztán baszhatják, mert Daltonból többet nem tudnak kihozni, akármilyen bivaly csapatot is raknak alá.eaglesmcnabb
Camre is rálehetett nyomni a bust jelzőt, de azért teljesen más stílusban "bunkó", mint Manziel, az ő elhivatottsága megkérdőjelezhetetlen a sport iránt, kérdés nélkül beletesz mindent. Persze arcoskodik, meg hasonlók, de még bőven hibahatáron belül.
Arról inkább ne is beszéljünk, hogy Cam, mindamellett, hogy jó egyetemi QB volt, kb. prototípus felépítése is van (és ez azért vastagon benne volt az 1/1-ben szvsz), amivel kompenzálhatott volna, ha nem lett volna marha jó amúgy is első évében. (de az volt 😊 )
Az is benne van, hogy Boyd bust lesz, sőt, de azért óriási különbség van aközött, hogy egy top10-es picket vagy egy 3.köröst lövünk el az illetőre.
A másik kérdés meg ugye az, hogy van-e annyi a két játékos között, amire persze én azt mondom, hogy még viccnek is rossz, de én bőven elfogult vagyok ugye Boyd-dal szemben. 😊
több mint 12 éve
Pár napja olvastam,hogy QB téma és a nevek...Nézzük meg kik nyertek és mikor SB-t :
Flacco
Eli M 2x is...
Az elit QB-k:
PM ugye csak 1x tudott nyerni
Brady utoljára 2005ben
Áron 1x
Brees 1x
szóval itt elhangzott már Foles és az SB ...
azért látjuk nem olyan könnyű azt bezsebelni....
pedig a fenti 4 QB vitathatatlanul a legjobbak a 2000es években.
több mint 12 éve
Ja a még egy éven alapvetően a jövőév utánit gondoltam.EazzyNehezen tudom elképzelni, hogy jövőre ne kapnánk végre teljes képet Foles-ról, így nem hiszem hogy belefognánk egy "Daltonozásba". Szerintem ha egy kicsit is úgy látja Chip, hogy nem klappol valami, simán váltani fog a jövőév utáni szezonra. Ahogy már írtam is korábban nekem nagyon gyanús ez a Mariota féle "maradok még egy évet az egyetemen" história.
Közben egy kis Henery
Alex Henery's tenure as the Eagles' kicker could be coming to an end, reports the Philadelphia Inquirer. General manager Howie Roseman said he'll bring in competition for Henery, who missed a 48-yard field goal in the playoff loss to the Saints and hit his kickoffs too low.
több mint 12 éve
Ja a még egy éven alapvetően a jövőév utánit gondoltam.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Cam/Kaep féle irányítóval az O plafonját a csillagos égbe lőné fel Kelly. Értem én, hogy tud így is hatékonyat építeni, de úgy érzem valamilyen szinten limitálva van.Ugyanez jár a fejemben már egy jó ideje, de ha a meglévő lyukakat sikerül megfelelően betömni, akkor lehet h Foles is elég lenne a sikerekhez, persze csak akkor ha képes fejlődést produkálni.
Azt nem játszhatjuk, hogy adunk még egy évet Folesnak, aztán elkezdünk új QB-t kutatni,Szerintem az lenne a hatalmas luxus, ha egy ilyen számokat produkáló év után kiraknánk szerencsétlent a kezdőből, úgy h igazából beugróként vitte a csapatot PO szereplésig. Én hiszek benne, hogy képes még fejlődni, kérdés hogy ez a következő szezonra milyen mértékben mutatkozik majd meg. Rengeteget jelent majd, hogy az edzői stáb tisztába van a jelenlegi gyengeségeivel, és hogy már az offseason-ben úgy készülhet a következő évre, hogy ő a No.1.
Főleg, ha Mariotába szerelmes KellyEz meg a másik, hogy ő csak jövőre jön ki a draftra. Szóval még ez is a "kezünkre" játszik ilyen téren. 😀
Nyilván nem kioktatni akarok senkit, csak picit úgy érzem, hogy nagyon alábecsüljük ezt a Nicky gyereket, persze aztán lehet h én fogom tépni a hajam kövi szezonban a megmozdulásai miatt. 😀
több mint 12 éve
Főleg, ha Mariotába szerelmes Kelly 😀
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Amúgy nekem a legkomolyabb bajom vele, hogy véleményem szerint egy Cam/Kaep féle irányítóval az O plafonját a csillagos égbe lőné fel Kelly. Értem én, hogy tud így is hatékonyat építeni, de úgy érzem valamilyen szinten limitálva van. EazzyEzzel tökéletesen egyet értek.
Foles lenne az isten QB, ha 4,6 körül futná a 40-et. 😀
Ezt mondtam pontosan, hogy ezért kell dönteni. Ha beválik Foles, akkor jó, ha nem, akkor már a jövő év is elvesztegetett, mert tanulgathatna egy másik QB. Azt nem játszhatjuk, hogy adunk még egy évet Folesnak, aztán elkezdünk új QB-t kutatni, nem találunk, vissza Foles, blabla. Ebbe nem szabad belefutni. Ha Foles mellett teszi le a voksát Kelly, akkor vigye végig a dolgot. Ha nem, akkor minél előbb keresünk mást, annál jobb. Ez az én véleményem.EazzyEzzel nem teljesen. 😀
2014-ben legyen Foles, nézzük meg, hogy mit tud, aztán ha szar és ez csak egy kiugró év volt tőle, akkor jöjjön vki más. Plusz úgy tudom, hogy a drafton sincsen most olyan QB, aki kibaszott jó lenne és szinte semmi kérdőjel. De én úgy vok vele, hogy az első körben is jöhet QB én azt nem bánom. Ha Kelly beleszeret vkibe, akkor jöjjön. Azt bánnám, ha Foles-on továbbadnánk egy ilyen év után és nem adnánk meg neki a lehetőséget. De nagy eséllyel ez nem fog megtörténni.
több mint 12 éve
Maclint 1+1 évre nagyon szeretném leigazolni. Olcsó is lenne így és nincsen benne kockázat. Adnék neki egy esélyt. Remélem, hogy mindkettőjüket sikerül megtartani, azonban ettől függetlenül a draftról vagy vhonnan hoznék egy WR-t, mert slotWR-ünk az nagyon nincsen.