Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 13 éve
Az, hogy cover 2-re alkalmatlan emberekkel akarta ezt a taktikát játszani az egyértelműen az ő sara. A meglevő játékosállomány nyilván nem, de akkor olyan taktikát kellett volna kidolgozni, amit képesek megvalósítani a játékosok.Azt mondja meg nekem valaki, hogy milyen rendszert próbált Juan megvalósítani, mert a mai napig nem tudom. Először volt wide9 és mögötte valami húgymeleg cover-2, ahol senki sem találta a helyét. Ez elég nagy csőd volt. Utána visszavettünk a wide9-ból és futódownoknál már beljebb helyezkedtek a DE-ek. Ennek volt hatása (Washburn érdeme szintén). Ebben az időszakban elkezdtük többet blitzelni, több man-to-man volt. Ez néha működött is, de ha cover2-vel próbálkoztunk, akkor abból megint égés volt (vs NE). Az utolsó 4 meccsen gyengébb qb-k és offensek ellen jobban működött védelem, de ezeken a meccseken játszott legjobban a DL (Washburn), jóval könnyebb volt a secondarynek.BleedingGreenSzerintem egyértelműen wide 9 és cover2-ben gondolkoztak a playek nagy részére. Csak hát ebben rohadt nagy szerepe van a jó középső szekciónak. Az hogy ezt így be tudták nézni, azt meg már mindenki döntse el, akinek van elegendő rálátása, hogy ez kinek a hibája volt. Ilyen rendszerrel készülni, amikor nincs meg hozzá az alapkő. És innen nem tudott megújulni Castillo, ami egyedül az ő hibája, de kezdő DC-ként hogy nem ismeri az összes sémát, és az átmeneteket egyikből másikba, azt még idén el tudtam fogadni. Sok szépet nem láttam a szezonban, de a munkát láttam benne. Úgy gondolom jópár nagy nevű DC-nek meggyűlt volna itt a baja. Valószínűleg lenne jobb megoldás a szezonra (és 100%, hogy lett volna az előzőre), mint az ő maradása, viszont a még elérhető és megvalósítható megoldások közül nem biztos, hogy van ilyen.
Tavaly ő erőltette Casey draftolását, majd a kezdőbe való berakását. Ő nyilatkozta a lockout után, TC alatt, az előszezonban végig azt, hogy nem kell nekünk LB erősítés, Casey stabil kezdő szint (képességek felismerése: 1-es).BleedingGreenA nyilatkozatok tudjuk hogy mennek a csapatnál. 😊 A draftba nem tudom mennyi a beleszólása, biztos véleményezett persze, de nem tudom menniyre tartja az egészet kézben Reid és a játékosmegfigyelők. Viszont ha azt mondják neki, hogy bevásároltunk, ennyi volt a zseton, nem jó döntés, hogy a sajtó előtt is meg akarja erősíteni az újonnan draftolt önbizalmát, akiben az egyetlen reménység lehet, hogy működőképessé teszi a rendszert? Mit mondhatott volna? "Hát igen, ez van jó ratyik a LB-eink, kellene ember, mert csak ezt a semmirekellőt kaptam a 4. körben, rohadjon meg a tulaj, a GM és a HC, így gazdálkodunk abból, ami van?" Ez megindító és munkára sarkalló beszéd lett volna, biztosan sztár lett volna az öltözőben. 😊
Igazából szerintem az egész üzletpolitika bukott meg inkább, mint maga Castillo. Nagybevásárlás, játékrendszertől függetlenül, nem tudatos csapatépítés.Mardel
Nem hiszem, hogy a védelembe a drafton anélkül hoztak volna bárkit is, hogy arra ő rá nem bólintott volna.
Ő volt a DC, ha azt látja, hogy az emberek nem megfelelőek, akkor bizony ezt befelé fel kellett volna hoznia. Reid nem szokott beleszólni szerintem a védelem építésébe. Ha Juan azt kérte volna, hogy erősítsék meg a LB sort mint a védelem legyengébb egységét, szerintem megtették volna. Ezt neki kellet volna nyomatékosítani a GM és HC felé, gondolom megtette valamilyen szinten, de nem kellő eréllyel az biztos.
Nem a nyilatkozataival volt a baj, hanem hogy ő is elhitte amit mond. Egyérteműen erre utal, hogy Casey kezdett az első 4 fordulóban, holott már az előszezonban kiderült, hogy idén nem lehet rábízni a kezdő posztot, pláne nem a MLB-t.

több mint 13 éve
Pl Mario Williams egyáltalán nem volt jó amíg játszott,Shawn84ez rohadtul nem igaz, 5. meccsen sérült meg addigra volt 5 sackje.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Legalább a Red Zoneban fejlődtünk.Shawn84Meg short yardageban is. De egy-két probléma eltűnt, lettek helyette újabbak (turnover).

több mint 13 éve
Legalább a Red Zoneban fejlődtünk.
több mint 13 éve
Nem is volt az olyan rég, amikor még Marty vérét akartuk a játékhívások miatt... 😀Persze most a védelemről megy a szó, de az offense is megérne egy misét, főleg a passzjáték. Ha legalább az O működött volna rendesen (kevesebb turnoverrel főleg), akkor még ez a D is elég lett volna a playoffra, de többre nemigen (lásd elmúlt 2 év).BleedingGreenAzt mondja meg nekem valaki, hogy milyen rendszert próbált Juan megvalósítani, mert a mai napig nem tudom. Először volt wide9 és mögötte valami húgymeleg cover-2, ahol senki sem találta a helyét. Ez elég nagy csőd volt. Utána visszavettünk a wide9-ból és futódownoknál már beljebb helyezkedtek a DE-ek. Ennek volt hatása (Washburn érdeme szintén). Ebben az időszakban elkezdtük többet blitzelni, több man-to-man volt. Ez néha működött is, de ha cover2-vel próbálkoztunk, akkor abból megint égés volt (vs NE). Az utolsó 4 meccsen gyengébb qb-k és offensek ellen jobban működött védelem, de ezeken a meccseken játszott legjobban a DL (Washburn), jóval könnyebb volt a secondarynek.Erre gondoltam - csak lassan gépelek!
Castillo legnagyobb hibája szerintem az volt, hogy nem volt működőképes koncepciója, év közben agyalt azon mit kéne csinálni (a játékosok nyilatkozatai is megerősítik ezt). A játékosok nem igen bíznak benne.
Kicsit félek a drafttól, ha ő marad a DC. Tavaly ő erőltette Casey draftolását, majd a kezdőbe való berakását. Ő nyilatkozta a lockout után, TC alatt, az előszezonban végig azt, hogy nem kell nekünk LB erősítés, Casey stabil kezdő szint (képességek felismerése: 1-es).BleedingGreen
😊skizofita
több mint 13 éve
Persze most a védelemről megy a szó, de az offense is megérne egy misét, főleg a passzjáték. Ha legalább az O működött volna rendesen (kevesebb turnoverrel főleg), akkor még ez a D is elég lett volna a playoffra, de többre nemigen (lásd elmúlt 2 év).Azt mondja meg nekem valaki, hogy milyen rendszert próbált Juan megvalósítani, mert a mai napig nem tudom. Először volt wide9 és mögötte valami húgymeleg cover-2, ahol senki sem találta a helyét. Ez elég nagy csőd volt. Utána visszavettünk a wide9-ból és futódownoknál már beljebb helyezkedtek a DE-ek. Ennek volt hatása (Washburn érdeme szintén). Ebben az időszakban elkezdtük többet blitzelni, több man-to-man volt. Ez néha működött is, de ha cover2-vel próbálkoztunk, akkor abból megint égés volt (vs NE). Az utolsó 4 meccsen gyengébb qb-k és offensek ellen jobban működött védelem, de ezeken a meccseken játszott legjobban a DL (Washburn), jóval könnyebb volt a secondarynek.Erre gondoltam - csak lassan gépelek!
Castillo legnagyobb hibája szerintem az volt, hogy nem volt működőképes koncepciója, év közben agyalt azon mit kéne csinálni (a játékosok nyilatkozatai is megerősítik ezt). A játékosok nem igen bíznak benne.
Kicsit félek a drafttól, ha ő marad a DC. Tavaly ő erőltette Casey draftolását, majd a kezdőbe való berakását. Ő nyilatkozta a lockout után, TC alatt, az előszezonban végig azt, hogy nem kell nekünk LB erősítés, Casey stabil kezdő szint (képességek felismerése: 1-es).BleedingGreen
😊skizofita

több mint 13 éve
Azt mondja meg nekem valaki, hogy milyen rendszert próbált Juan megvalósítani, mert a mai napig nem tudom. Először volt wide9 és mögötte valami húgymeleg cover-2, ahol senki sem találta a helyét. Ez elég nagy csőd volt. Utána visszavettünk a wide9-ból és futódownoknál már beljebb helyezkedtek a DE-ek. Ennek volt hatása (Washburn érdeme szintén). Ebben az időszakban elkezdtük többet blitzelni, több man-to-man volt. Ez néha működött is, de ha cover2-vel próbálkoztunk, akkor abból megint égés volt (vs NE). Az utolsó 4 meccsen gyengébb qb-k és offensek ellen jobban működött védelem, de ezeken a meccseken játszott legjobban a DL (Washburn), jóval könnyebb volt a secondarynek.BleedingGreenSzerintem egyértelműen wide 9 és cover2-ben gondolkoztak a playek nagy részére. Csak hát ebben rohadt nagy szerepe van a jó középső szekciónak. Az hogy ezt így be tudták nézni, azt meg már mindenki döntse el, akinek van elegendő rálátása, hogy ez kinek a hibája volt. Ilyen rendszerrel készülni, amikor nincs meg hozzá az alapkő. És innen nem tudott megújulni Castillo, ami egyedül az ő hibája, de kezdő DC-ként hogy nem ismeri az összes sémát, és az átmeneteket egyikből másikba, azt még idén el tudtam fogadni. Sok szépet nem láttam a szezonban, de a munkát láttam benne. Úgy gondolom jópár nagy nevű DC-nek meggyűlt volna itt a baja. Valószínűleg lenne jobb megoldás a szezonra (és 100%, hogy lett volna az előzőre), mint az ő maradása, viszont a még elérhető és megvalósítható megoldások közül nem biztos, hogy van ilyen.
Tavaly ő erőltette Casey draftolását, majd a kezdőbe való berakását. Ő nyilatkozta a lockout után, TC alatt, az előszezonban végig azt, hogy nem kell nekünk LB erősítés, Casey stabil kezdő szint (képességek felismerése: 1-es).BleedingGreenA nyilatkozatok tudjuk hogy mennek a csapatnál. 😊 A draftba nem tudom mennyi a beleszólása, biztos véleményezett persze, de nem tudom menniyre tartja az egészet kézben Reid és a játékosmegfigyelők. Viszont ha azt mondják neki, hogy bevásároltunk, ennyi volt a zseton, nem jó döntés, hogy a sajtó előtt is meg akarja erősíteni az újonnan draftolt önbizalmát, akiben az egyetlen reménység lehet, hogy működőképessé teszi a rendszert? Mit mondhatott volna? "Hát igen, ez van jó ratyik a LB-eink, kellene ember, mert csak ezt a semmirekellőt kaptam a 4. körben, rohadjon meg a tulaj, a GM és a HC, így gazdálkodunk abból, ami van?" Ez megindító és munkára sarkalló beszéd lett volna, biztosan sztár lett volna az öltözőben. 😊
Igazából szerintem az egész üzletpolitika bukott meg inkább, mint maga Castillo. Nagybevásárlás, játékrendszertől függetlenül, nem tudatos csapatépítés.
több mint 13 éve
Na ez az amikor nem történik semmi a csapatnál s mintha mégis történt volna s beindul a talk. Reid tudthat vmit 😛
több mint 13 éve
Hát, nem tudom, ha ilyen keretet tesznek egy HC alá, akkor szerintem vétek kísérletezni. Nekem ez olyan, mintha mondjuk fognánk a Saints O-t, és odaadnánk egy rookie QB-nak, hátha hozza ugyanazt, mint Brees.Jó, hát amikor Reid kinevezte Castillo-t nagyon nem ilyen keretünk volt. 😀
Ezt az Eagles keretet 1-2 évnél tovább képtelenség lesz együtt tartani. Abból 1 elment erre a kísérletre.somoskovig
Castillo már évek óta rágta Reid fülét, hogy tegye át D# oldalra, mert, hogy ott érzi jól magát. Reid válasza erre az volt, hogy ha majd tudok szerezni egy olyan jó Oline-edzőt, mint te, akkor átkerülsz. Hát Mudd-ot Washburn/Reid ide tudta csábítani, szal Castillo átkerült a másik oldalra és egyből DC lett. 😀
Gondolom olyan DC nincsen aki Oline edzőt alkalmaz a stábjában, szal Castillo csak akkor kerülhetett be a stábba, ha Ő a stáb feje. 😀
Valamint azt is tudta Reid, hogy már csak 3 éve van vissza szerződéséből, szal ha Ő nem rakja át D# oldalra Castillo-t, akkor örökre a támadóoldalon marad. Az meg ugye senkinek se jó. 😀
több mint 13 éve
Azt mondja meg nekem valaki, hogy milyen rendszert próbált Juan megvalósítani, mert a mai napig nem tudom. Először volt wide9 és mögötte valami húgymeleg cover-2, ahol senki sem találta a helyét. Ez elég nagy csőd volt. Utána visszavettünk a wide9-ból és futódownoknál már beljebb helyezkedtek a DE-ek. Ennek volt hatása (Washburn érdeme szintén). Ebben az időszakban elkezdtük többet blitzelni, több man-to-man volt. Ez néha működött is, de ha cover2-vel próbálkoztunk, akkor abból megint égés volt (vs NE). Az utolsó 4 meccsen gyengébb qb-k és offensek ellen jobban működött védelem, de ezeken a meccseken játszott legjobban a DL (Washburn), jóval könnyebb volt a secondarynek.Erre gondoltam - csak lassan gépelek!
Castillo legnagyobb hibája szerintem az volt, hogy nem volt működőképes koncepciója, év közben agyalt azon mit kéne csinálni (a játékosok nyilatkozatai is megerősítik ezt). A játékosok nem igen bíznak benne.
Kicsit félek a drafttól, ha ő marad a DC. Tavaly ő erőltette Casey draftolását, majd a kezdőbe való berakását. Ő nyilatkozta a lockout után, TC alatt, az előszezonban végig azt, hogy nem kell nekünk LB erősítés, Casey stabil kezdő szint (képességek felismerése: 1-es).BleedingGreen
😊
több mint 13 éve
teljesen egyetértek. csak meg kell nézni a CB-ket a safetyket, LB sornál oké, szar az alapanyag. De DL-en kívül semmi sem működött. Attól, hogy jól blizeltünk és volt pár jó játékhívása még nem jó DC. Jó DC attól lesz, ha a játékosok fejlődnek az irányítása alatt, ha tud nekik tanítani taktikai és technikai dolgokat. Ilyesmire meg egyáltalán nem emlékszem, sőt, inkább visszafejlődés volt tapasztalható több esetben is.Shawn84Ez az, ami egy ilyen - kimondva break or bust - szezon előtt ad némi aggodalomra okot. Laikusként én még nagyon azt a konkrét védelmi elképzelést se láttam a játékon, amit megfogalmazott magában (vagy meg akart fogalmazni), így pedig egy igazi vezér nélküli D#-ben nincs meg a potenciál, hogy meccseket, adott esetben egy szezont eldöntsön.
több mint 13 éve
Hát, nem tudom, ha ilyen keretet tesznek egy HC alá, akkor szerintem vétek kísérletezni. Nekem ez olyan, mintha mondjuk fognánk a Saints O-t, és odaadnánk egy rookie QB-nak, hátha hozza ugyanazt, mint Brees.És? Akkor nem kell kinevezni. Ha kinevezték, akkor gondolom azért tették, mert azt gondolták, hogy képes kihozni az emberanyagból a maximumot. Ettől szerintem nagyon messze volt a defense.somoskovigJó de ha már Őt nevezték ki, akkor máshogy kell bánni vele.
Tom Brady összehoz egy 3300 yard 60% 20 TD 16 inti szezon-t meg egy rookie QB is, nehogy azt mond, hogy ugyanúgy ítéled meg a kettőt.Bébé
Ezt az Eagles keretet 1-2 évnél tovább képtelenség lesz együtt tartani. Abból 1 elment erre a kísérletre.
több mint 13 éve
Azt mondja meg nekem valaki, hogy milyen rendszert próbált Juan megvalósítani, mert a mai napig nem tudom. Először volt wide9 és mögötte valami húgymeleg cover-2, ahol senki sem találta a helyét. Ez elég nagy csőd volt. Utána visszavettünk a wide9-ból és futódownoknál már beljebb helyezkedtek a DE-ek. Ennek volt hatása (Washburn érdeme szintén). Ebben az időszakban elkezdtük többet blitzelni, több man-to-man volt. Ez néha működött is, de ha cover2-vel próbálkoztunk, akkor abból megint égés volt (vs NE). Az utolsó 4 meccsen gyengébb qb-k és offensek ellen jobban működött védelem, de ezeken a meccseken játszott legjobban a DL (Washburn), jóval könnyebb volt a secondarynek.1. Akkor vagy nem ilyen rendszert kellett volna csinálni (és a DC hülye), vagy nem ezeket a játékosokat kellett volna idehozni (Reid és a GM sara). Egyedül a DL működött, ami sokkal inkább Washburn érdeme.Azért tudok olyan csapatot mondani, ahol ezt megoldották, ráadásul teljes sémaváltással együtt (pl. Houston).somoskovigNyilván. Viszont én inkább abban érzem a hibát, hogy a játékosállomány még nem illeszkedett legjobban a rendszerhez. Plusz pontosan nem tudom a Houston tavalyi FA piacolását, de az emberek itt jelentősen lecserélődtek. E mellett valahol szerepelt már, hogy top 3 csapatban voltunk, akik a legtöbb rookie-t foglalkoztattuk.
Nem feloldozni akarom Castillot, csak sok olyan dolgot írunk a nevére szerintem, ami nem feltétlen az ős sara. Sok döntés kényszerhelyzet miatt született véleményem szerint.Mardel
somoskovig
Castillo legnagyobb hibája szerintem az volt, hogy nem volt működőképes koncepciója, év közben agyalt azon mit kéne csinálni (a játékosok nyilatkozatai is megerősítik ezt). A játékosok nem igen bíznak benne.
Kicsit félek a drafttól, ha ő marad a DC. Tavaly ő erőltette Casey draftolását, majd a kezdőbe való berakását. Ő nyilatkozta a lockout után, TC alatt, az előszezonban végig azt, hogy nem kell nekünk LB erősítés, Casey stabil kezdő szint (képességek felismerése: 1-es).

több mint 13 éve
4-3-ról álltak át 3-4-re. Szarok voltak, liga utolsók. Egyáltalán nem volt hozzá jó a keretük, de draftolták Wattot aki marha jól illik id, meg Reedet aki OLBként állat, és ezt is lehetett tudni előre, aztán draftoltac secondarybe is és még így is van pár emberük aki nem illik bele a sémába. Pl Mario Williams egyáltalán nem volt jó amíg játszott, Ryans sem éppen ebben a rendszerben a legjobb. De úgy néz ki 2 év alatt lehet összerakni egy teljesen más de jó védelmet. Mi csak cover 2-re álltunk át és teljesen becsődölt.Shawn84De gondolom Wade Phillips-nek van egy bevált taktikája, ami működik. És tudja, hogy az működik.
Juan-nak csak elképzelései lehetnek/lehettek mert még soha életében nem volt DC és ami még ennél is fontosabb soha életében nem állított össze gameplan-t meg playbook-ot.
Nem védeni akarom Juan-t mert jó csapatok ellen tényleg nem mutatott nagy erőt ez a D# (plusz Spags-ra, Williams-re simán lecseréltem volna) de ha nem tudunk/tudtunk helyette hozni jobb DC-t, akkor azért annyit megérdemel, hogy még1 évet kapjon. Aztán lehet, hogy úgy járunk vele, mint McDermott-tal, hogy második évében is rossz lesz, de hát ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg.
több mint 13 éve
4-3-ról álltak át 3-4-re. Szarok voltak, liga utolsók. Egyáltalán nem volt hozzá jó a keretük, de draftolták Wattot aki marha jól illik id, meg Reedet aki OLBként állat, és ezt is lehetett tudni előre, aztán draftoltac secondarybe is és még így is van pár emberük aki nem illik bele a sémába. Pl Mario Williams egyáltalán nem volt jó amíg játszott, Ryans sem éppen ebben a rendszerben a legjobb. De úgy néz ki 2 év alatt lehet összerakni egy teljesen más de jó védelmet. Mi csak cover 2-re álltunk át és teljesen becsődölt.1. Akkor vagy nem ilyen rendszert kellett volna csinálni (és a DC hülye), vagy nem ezeket a játékosokat kellett volna idehozni (Reid és a GM sara). Egyedül a DL működött, ami sokkal inkább Washburn érdeme.somoskovigKétoldalú a dolog. DL működött Washburn érdeme mindenképpen, viszont a futás elleni védelem bedöglött az előző évekhez képest, ami ugyancsak a DL és Washburn "érdeme". Egyetértek, hogy Reid a GM sara, mondjuk ha valakit, akkor Rosemannt és Washburn-t én sem bántanám. Viszont év kezdete előtt fel kellett volna fedezniük a korrelációt, és pótolni a hiányosságokat hátrébb.
A Houstonos dologhoz nem tudok hozzáfűzni, úgy látszik az ő keretük sokkal inkább illett a változáshoz, mint a miénk. Viszont itt Castillo változtatási kényszerben volt Washburn érkeztével, ez egyértelmű.Mardel
több mint 13 éve
És? Akkor nem kell kinevezni. Ha kinevezték, akkor gondolom azért tették, mert azt gondolták, hogy képes kihozni az emberanyagból a maximumot. Ettől szerintem nagyon messze volt a defense.somoskovigJó de ha már Őt nevezték ki, akkor máshogy kell bánni vele.
Tom Brady összehoz egy 3300 yard 60% 20 TD 16 inti szezon-t meg egy rookie QB is, nehogy azt mond, hogy ugyanúgy ítéled meg a kettőt.
több mint 13 éve
1. Akkor vagy nem ilyen rendszert kellett volna csinálni (és a DC hülye), vagy nem ezeket a játékosokat kellett volna idehozni (Reid és a GM sara). Egyedül a DL működött, ami sokkal inkább Washburn érdeme.somoskovigVhol Reid és Roseman sara is mert LBsor átlagnál rosszabb LBsorral nehéz épkézláb D#-t összerakni.
De Castillo is hibázott. Mert amit év elején nyomtunk az katasztrófa volt. Végül belátta, hogy szar és nem fog működni aztán jöttek fellángolások meg mélypontok (Pats elleni meccset pl nem veszem ide, mert az, hogy egy Pats-et nem tudott megállítani azt nem rovom fel neki.). Csak az a baj, hogy az utsó meccsen 4 csereQB ellen játszottunk és így nehéz megítélni, hogy tényleg fejlődött vagy csak a sorsolásnak köszönhető a D# jó teljesítménye. Mert a 4 csere QB ellen hozta a kötelezőt (4 meccs alatt 46 engedett pont), de hát akkor is.
több mint 13 éve
1. Akkor vagy nem ilyen rendszert kellett volna csinálni (és a DC hülye), vagy nem ezeket a játékosokat kellett volna idehozni (Reid és a GM sara). Egyedül a DL működött, ami sokkal inkább Washburn érdeme.somoskovigKétoldalú a dolog. DL működött Washburn érdeme mindenképpen, viszont a futás elleni védelem bedöglött az előző évekhez képest, ami ugyancsak a DL és Washburn "érdeme". Egyetértek, hogy Reid és a GM sara, mondjuk ha valakit, akkor Rosemannt és Washburn-t én sem bántanám. Viszont év kezdete előtt fel kellett volna fedezniük a korrelációt, és pótolni a hiányosságokat hátrébb.
A Houstonos dologhoz nem tudok hozzáfűzni, úgy látszik az ő keretük sokkal inkább illett a változáshoz, mint a miénk. Viszont itt Castillo változtatási kényszerben volt Washburn érkeztével, ez egyértelmű.
több mint 13 éve
teljesen egyetértek. csak meg kell nézni a CB-ket a safetyket, LB sornál oké, szar az alapanyag. De DL-en kívül semmi sem működött. Attól, hogy jól blizeltünk és volt pár jó játékhívása még nem jó DC. Jó DC attól lesz, ha a játékosok fejlődnek az irányítása alatt, ha tud nekik tanítani taktikai és technikai dolgokat. Ilyesmire meg egyáltalán nem emlékszem, sőt, inkább visszafejlődés volt tapasztalható több esetben is.És? Akkor nem kell kinevezni. Ha kinevezték, akkor gondolom azért tették, mert azt gondolták, hogy képes kihozni az emberanyagból a maximumot. Ettől szerintem nagyon messze volt a defense.somoskovigAzért tudok olyan csapatot mondani, ahol ezt megoldották, ráadásul teljes sémavltással együtt (pl. Houston).somoskovigCsak Wade Phillips-nek több, mint 15 éves DC múltja van csak az NFL-t nézve.
Juan meg 2-3 évig volt egy középiskolában DC a 80as évek végén. Azért van egy kis különbség.Bébé
több mint 13 éve
És? Akkor nem kell kinevezni. Ha kinevezték, akkor gondolom azért tették, mert azt gondolták, hogy képes kihozni az emberanyagból a maximumot. Ettől szerintem nagyon messze volt a defense.Csak Wade Phillips-nek több, mint 15 éves DC múltja van csak az NFL-t nézve.Nagyon rövid idő állt a rendelkezésre, és ehhez jött egy teljesen új rendszer, edzői stáb és rengeteg új beépítendő játékos. MardelAzért tudok olyan csapatot mondani, ahol ezt megoldották, ráadásul teljes sémavltással együtt (pl. Houston).somoskovig
Juan meg 2-3 évig volt egy középiskolában DC a 80as évek végén. Azért van egy kis különbség.Bébé
több mint 13 éve
1. Akkor vagy nem ilyen rendszert kellett volna csinálni (és a DC hülye), vagy nem ezeket a játékosokat kellett volna idehozni (Reid és a GM sara). Egyedül a DL működött, ami sokkal inkább Washburn érdeme.Azért tudok olyan csapatot mondani, ahol ezt megoldották, ráadásul teljes sémaváltással együtt (pl. Houston).somoskovigNyilván. Viszont én inkább abban érzem a hibát, hogy a játékosállomány még nem illeszkedett legjobban a rendszerhez. Plusz pontosan nem tudom a Houston tavalyi FA piacolását, de az emberek itt jelentősen lecserélődtek. E mellett valahol szerepelt már, hogy top 3 csapatban voltunk, akik a legtöbb rookie-t foglalkoztattuk.
Nem feloldozni akarom Castillot, csak sok olyan dolgot írunk a nevére szerintem, ami nem feltétlen az ős sara. Sok döntés kényszerhelyzet miatt született véleményem szerint.Mardel
2. Houston: Watt (DE) és Reed (OLB) újoncok, Joseph (CB) és Manning (FS) FA-k, plusz kiesett Mario Williams, Ryans pedig egy nagyon durva sérülésből jött vissza. Ja, Glover Quin pedig CB posztól átkerült SS-nek. Ez 5-6 poszt a kezdő 11-ből.
több mint 13 éve
Csak Wade Phillips-nek több, mint 15 éves DC múltja van csak az NFL-t nézve.Mondjuk ez csak rövidtávot tekintve jelenthet mentséget számára. Hosszú távon ettől függetlenül legalább olyan szintű munkát kell elvárjunk tőle. 😊 Hiszen DC-DC.
Juan meg 2-3 évig volt egy középiskolában DC a 80as évek végén. Azért van egy kis különbség.Bébé
több mint 13 éve
Csak Wade Phillips-nek több, mint 15 éves DC múltja van csak az NFL-t nézve.Nagyon rövid idő állt a rendelkezésre, és ehhez jött egy teljesen új rendszer, edzői stáb és rengeteg új beépítendő játékos. MardelAzért tudok olyan csapatot mondani, ahol ezt megoldották, ráadásul teljes sémavltással együtt (pl. Houston).somoskovig
Juan meg 2-3 évig volt egy középiskolában DC a 80as évek végén. Azért van egy kis különbség.
több mint 13 éve
Azért tudok olyan csapatot mondani, ahol ezt megoldották, ráadásul teljes sémaváltással együtt (pl. Houston).somoskovigNyilván. Viszont én inkább abban érzem a hibát, hogy a játékosállomány még nem illeszkedett legjobban a rendszerhez. Plusz pontosan nem tudom a Houston tavalyi FA piacolását, de az emberek itt jelentősen lecserélődtek. E mellett valahol szerepelt már, hogy top 3 csapatban voltunk, akik a legtöbb rookie-t foglalkoztattuk.
Nem feloldozni akarom Castillot, csak sok olyan dolgot írunk a nevére szerintem, ami nem feltétlen az ő sara. Sok döntés kényszerhelyzet miatt született véleményem szerint.
több mint 13 éve
Plusz egy nagyon fontos dolog: Mi van akkor ha Spags nem is akart idejönni?Gondolom Reid csak a színfalak mögött tolja a DC-keresést. Castillo a körülményekhez képest nem volt szar, de lehet van nála jobb DC a piacon. Most ha Reid kirúgta volna január elején akkor az nem azt jelenti, hogy Spags idejött volna vagy Williams vagy Nolan vagy akárki.
Az is igaz, hogy így elég nehéz DC-t találni, de hogy szétnézett a piacon Reid az tuti, mert különben a szezon végén lenyilatkozta volna, hogy mindenki marad és kész. (Jó tudom nála ez nem jelent semmit.)
