San Francisco 49ers

59 feliratkozó

több mint 12 éve
red6t6 San Francisco 49ers USC Trojans 989
Josszi, megérezte a csapat, hogy nem alszol... 😛
Nem mondom, hogy veszélyben volt bármikor is a meccsen a győzelem, de ezt a meccset a D és VD hozta. Sajnos a futásokat már nem öljük annyira, mint tavaly, és mi is csak akkor tudunk futni, ha már elfáradt a másik oldali D. Huntert is egy kicsit többet futtatnám, mert Gore nem fogja bírni az egész szezont ilyen darálóban. A passzjáték menne, az látszik, de az igazat megvallva Boldin is csak minden harmadik meccsén használható. Tegnap is nagyon halovány volt, egy TE-t levédekezni ezen a szinten már nem nagy kunszt, bár tegnap VD-t nem sikerült 😊. Hagyjuk futni Kapet, könyörgöm! Amíg ilyen szegényesek a lehetőségek az O-ban, addig nem kéne ezt a fegyvert pihentetni. A secondary ugyan néha meglepően jónak mutatkozik szökőévente, de Whitner (Hitner???? röhögnöm kell!) tegnap is a tavalyi SB formáját mutatta, úgyhogy ott még nagyon kéne az erősítés. Rogers és Brown sem üti meg nálam az elfogadható szintet, de szigorú vagyok, na! 😛 Akivel maradéktalanul elégedett vagyok az Reid, fantasztikusan játszik, nagyon nagy erősítés. Úgyhogy várom nagyon Cabtreet és Manninghamet, mert akkor végre lesz O is. A Titans ellen ennél több fog kelleni! GO 9ERS!

Go 9ers!
Go Trojans!
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
eztet nézzük ahogy a vörös tollasokat megfosztjuk a tollaiktól és bontott csirkét csinálunk belőlük 😀

petey
Na mi lesz ma ratyi falván?silent7939
mi lenne? a "ratyik" bontott csirkét dugnak fel maguknak 😀Josszi
ez kicsit forditva sült el xDGábor
őőő lehet 😀 who cares

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
Gábor San Francisco 49ers 590
eztet nézzük ahogy a vörös tollasokat megfosztjuk a tollaiktól és bontott csirkét csinálunk belőlük 😀

petey
Na mi lesz ma ratyi falván?silent7939
mi lenne? a "ratyik" bontott csirkét dugnak fel maguknak 😀Josszi
ez kicsit forditva sült el xD

több mint 12 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
eztet nézzük ahogy a vörös tollasokat megfosztjuk a tollaiktól és bontott csirkét csinálunk belőlük 😀

petey
Na mi lesz ma ratyi falván?silent7939
mi lenne? a "ratyik" bontott csirkét dugnak fel maguknak 😀Josszi
Hogy is mondjam.... gusztus dolga 😀
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
eztet nézzük ahogy a vörös tollasokat megfosztjuk a tollaiktól és bontott csirkét csinálunk belőlük 😀

petey
Na mi lesz ma ratyi falván?silent7939
mi lenne? a "ratyik" bontott csirkét dugnak fel maguknak 😀

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
eztet nézzük ahogy a vörös tollasokat megfosztjuk a tollaiktól és bontott csirkét csinálunk belőlük 😀

petey
Na mi lesz ma ratyi falván?
több mint 12 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 684 — Csodabogár
eztet nézzük ahogy a vörös tollasokat megfosztjuk a tollaiktól és bontott csirkét csinálunk belőlük 😀


több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
Kedves gyerekek, holnap iskola, és dolgozni is kell! Menjetek szépen aludni, én majd figyelek... 😊 GO 9ERS!red6t6
😀 tanbá kérem a GB ellenit is néztem éőben és nyertünk.. meg nekem felvételről megy mert van jó pár mp késés a gamepasson

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
red6t6 San Francisco 49ers USC Trojans 989
Kedves gyerekek, holnap iskola, és dolgozni is kell! Menjetek szépen aludni, én majd figyelek... 😊 GO 9ERS!

Go 9ers!
Go Trojans!
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
Magát a streamet sehogy. Az megoldható, amit a netes streamelt meccseknél is csinálnak, hogy a desktopról készítenek új streamet, és azt megosztják, de ehhez streaming szerver és több minden más - többek között felhasználó szintnél azért némileg több ismeret - is szükséges. És nem is legális, nem javaslom.

Ha csak 1-2 barátoddal akarod megosztani, akkor szerintem a legegyszerűbb a teamviewer. Egyszerűen indítsd el a gamepass-t a gépeden ők meg jelentkezzenek rá teamviewerrel és nézhetitek együtt. És ez idehaza legális is. (Privát megosztásban átadhatod azt a jogvédett anyagot amit te magad megvettél. A hangsúly a priváton van.)

(Feltételezem a megfelelő kimenő sávszélességed megvan mindehhez, különben nem kérdezted volna.)peterk2005
igen megvan, köszönöm szépen az infót és a szerzői jogi tanácsot! 😉 (Y)
a desktoprol illetve window megosztasrol gondolkodtam de mivel illegális akkor felejtős..
teamwievert megnézem

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 407 — The only discipline that lasts, is self discipline
Magát a streamet sehogy. Az megoldható, amit a netes streamelt meccseknél is csinálnak, hogy a desktopról készítenek új streamet, és azt megosztják, de ehhez streaming szerver és több minden más - többek között felhasználó szintnél azért némileg több ismeret - is szükséges. És nem is legális, nem javaslom.

Ha csak 1-2 barátoddal akarod megosztani, akkor szerintem a legegyszerűbb a teamviewer. Egyszerűen indítsd el a gamepass-t a gépeden ők meg jelentkezzenek rá teamviewerrel és nézhetitek együtt. És ez idehaza legális is. (Privát megosztásban átadhatod azt a jogvédett anyagot amit te magad megvettél. A hangsúly a priváton van.)

(Feltételezem a megfelelő kimenő sávszélességed megvan mindehhez, különben nem kérdezted volna.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
van valakinek technikai ötlete hogyan lehet megosztani egy gamepass streamet online?

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
Remélem okozunk meglepit holnap...
Futást idén nagyon jól fogjuk, így Kaep-nek kell majd dobálnia és ez az idei produktuma után nem túl jó előjel számotokra. Egy van amivel tuti nyerhettek, ha hagyjátok Kaep-et futni és sok TE játékot nyomattok.silent7939
TE játék lesz... a liga legjobb TE-jével (Y) nem fogjátok tudni egyszerre a futás és a Boldin ,Vernon elleni double covert megcsinálni.. vagy vagy...

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
 www.ninersnation.com/2013/10/11/4826006/its-alex-smith-stupid-colin-kaepernick-greg-roman-jim-harbaugh-49ers

na ebben van igazság... sajnosJosszi
Én nem gondolom, hogy azért nem futhat Kap, mert ha megsérül, akkor csak McCoy van ott, ez hülyeség. Ha így gondolkodtak volna, akkor nem Mc Coy lenne a második számú irányító. Én biztos vagyok benne, hogy most csak az altatás megy, és fogunk még hosszú futott Kap TD-t látni. Ha pedig végre lesz kinek passzolni, akkor a rakéták is beizzításra kerülnek. Türelem... 😉red6t6
nagyon remélem.... de elgondolkoztam azon amit olvastam... most tisztára Alex stílusban játszatják. pedig volt egy nyaruk hogy átalakítsák a taktikánkat és már nyáron tudvalevő volt hogy nem lesz Crabtree és Manningham sem... Kaep nem zsebirányító.. és nem gamemanager qb.. ahhoz még nem tudja olvasni a deffet és nincs meg a rutinja.. igaz szerencsére futnia sem kell ki a zsebből gyorsan hogy átlásson a falon mint egy diviziótárs másik irányítónak 😀😀😀
a futás most nem lesz könnyű hiszen erre készül a Cards... na majd este kiderül.. GO mi 😀

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 5 427 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
Azért remélem hétfő hajnalban lefelé fog konyulni a szátok.

49ers suck, Cards rule! 😉 (nem találtam azt a képet amin a kiscsávó Cards pólóban vizeli le a 49ers sisakot)Fucu
ja hogy Palmer fog minket szétbombázni? 😀😀 remélem eg y pick 6 fesztivál lesz akkor 😉
komolyan nem látom hogy tudna a Cards szétütni minket. persze azon kívül hogy előveszi Jim a Colts elleni playbookot...petey
egyszer volt Brocknak karácsony 😀
Látok minimális esélyt, de akkor nagyon sok mindennek klappolnia kell és ez mostanában nem jött össze (idén még nem).
A védelemben bízok nagyon. És egy Honey Badger pick6-ben 😊Fucu
szerintem egész jó csapat a cards, én amúgyis tőlük vártam jobb teljesítményt, mint a ramstől, a D igen csak kemény, de az O még elég gyenge, de hamarosan összeállhat a futójáték, Palmer meg arra azért alkalmas lehet, hogy megadja a csapatnak a lehetőséget a nyerésre
de most még nem 😀 ha nem követünk el óriási hibákat, ezt a meccset be kell húznunk
Honey Badger pick6re majd Reid válaszol 😀Gábor
Honey Badger nagytesója nálunk játszik! Az egyetemen is csak a cipőpucolója volt Reidnek! 😀😀😀
több mint 12 éve
Gábor San Francisco 49ers 590
 www.ninersnation.com/2013/10/11/4826006/its-alex-smith-stupid-colin-kaepernick-greg-roman-jim-harbaugh-49ers

na ebben van igazság... sajnosJosszi
Én nem gondolom, hogy azért nem futhat Kap, mert ha megsérül, akkor csak McCoy van ott, ez hülyeség. Ha így gondolkodtak volna, akkor nem Mc Coy lenne a második számú irányító. Én biztos vagyok benne, hogy most csak az altatás megy, és fogunk még hosszú futott Kap TD-t látni. Ha pedig végre lesz kinek passzolni, akkor a rakéták is beizzításra kerülnek. Türelem... 😉red6t6
én is így gondolom, hosszú szezonra készültünk fel, korai ellőni a puskaport, remélem így is lesz 😀

több mint 12 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Remélem okozunk meglepit holnap...
Futást idén nagyon jól fogjuk, így Kaep-nek kell majd dobálnia és ez az idei produktuma után nem túl jó előjel számotokra. Egy van amivel tuti nyerhettek, ha hagyjátok Kaep-et futni és sok TE játékot nyomattok.
több mint 12 éve
red6t6 San Francisco 49ers USC Trojans 989
 www.ninersnation.com/2013/10/11/4826006/its-alex-smith-stupid-colin-kaepernick-greg-roman-jim-harbaugh-49ers

na ebben van igazság... sajnosJosszi
Én nem gondolom, hogy azért nem futhat Kap, mert ha megsérül, akkor csak McCoy van ott, ez hülyeség. Ha így gondolkodtak volna, akkor nem Mc Coy lenne a második számú irányító. Én biztos vagyok benne, hogy most csak az altatás megy, és fogunk még hosszú futott Kap TD-t látni. Ha pedig végre lesz kinek passzolni, akkor a rakéták is beizzításra kerülnek. Türelem... 😉

Go 9ers!
Go Trojans!
több mint 12 éve
Gábor San Francisco 49ers 590
Azért remélem hétfő hajnalban lefelé fog konyulni a szátok.

49ers suck, Cards rule! 😉 (nem találtam azt a képet amin a kiscsávó Cards pólóban vizeli le a 49ers sisakot)Fucu
ja hogy Palmer fog minket szétbombázni? 😀😀 remélem eg y pick 6 fesztivál lesz akkor 😉
komolyan nem látom hogy tudna a Cards szétütni minket. persze azon kívül hogy előveszi Jim a Colts elleni playbookot...petey
egyszer volt Brocknak karácsony 😀
Látok minimális esélyt, de akkor nagyon sok mindennek klappolnia kell és ez mostanában nem jött össze (idén még nem).
A védelemben bízok nagyon. És egy Honey Badger pick6-ben 😊Fucu
szerintem egész jó csapat a cards, én amúgyis tőlük vártam jobb teljesítményt, mint a ramstől, a D igen csak kemény, de az O még elég gyenge, de hamarosan összeállhat a futójáték, Palmer meg arra azért alkalmas lehet, hogy megadja a csapatnak a lehetőséget a nyerésre
de most még nem 😀 ha nem követünk el óriási hibákat, ezt a meccset be kell húznunk
Honey Badger pick6re majd Reid válaszol 😀

több mint 12 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
Azért remélem hétfő hajnalban lefelé fog konyulni a szátok.

49ers suck, Cards rule! 😉 (nem találtam azt a képet amin a kiscsávó Cards pólóban vizeli le a 49ers sisakot)Fucu
ja hogy Palmer fog minket szétbombázni? 😀😀 remélem eg y pick 6 fesztivál lesz akkor 😉
komolyan nem látom hogy tudna a Cards szétütni minket. persze azon kívül hogy előveszi Jim a Colts elleni playbookot...petey
egyszer volt Brocknak karácsony 😀
Látok minimális esélyt, de akkor nagyon sok mindennek klappolnia kell és ez mostanában nem jött össze (idén még nem).
A védelemben bízok nagyon. És egy Honey Badger pick6-ben 😊



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 12 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 684 — Csodabogár
Fasza, elővették újra Aldon lövöldözős ügyét is... azt hiszem, egy darabig nem látjuk őt játszani, pedig nagyon fog hiányozni. 😕red6t6
hát várható volt hogy kreálnak egy bad guyt.. azért is ment gyorsan rehabra, kiváncsi vagyok Mr Goddeltől mit fog kapni..
más.. mit szóltok az újabb qb cseréhez?
Skelton waived rookie srác meg jött..

 blogs.sacbee.com/49ers/archives/2013/10/qb-carousel-49ers-drop-john-skelton-sign-bethel-thompson.htmlJosszi
Nemigazán értem, hogy miért cserélgetjük minden héten a 3. számú QB-kat, aligha hiszem, hogy egy igazi gyöngyszeme találunk majd. Vagy esetleg ennyire nincs dolga a QB edzőnek?Alabama Niners
Aldon, hát nehéz ügy. ugye volt 2 DUI, meg most a fegyvertartási. a gáz ezzel az hogy legálisan vette őket Arizonában, de ugye Californiában ezek a típusú fegyverek tiltottak, illetve bizonyos módosításon kell átesniük(tár kapacitás) és regisztrálni. na ő ezt nem tette meg. plusz hogy tetézzük hamis volt a rendszám a teherautón. *facepalm*
úgy néz ki egy Kerületi Ügyész nagyon fasza gyereket akar játszani és mindent ráúzni egyben.
szerintem lesz egy jó ügyvédje és csak szabálysértésre fogják mérsékelni az ügyeket. lesz bírság, meg esetleg felfüggesztett bünti, a fegyvereket bezúzatják, és Godell meg eltiltatja pluszban. ezeket tudom elképzelni, sittet nem.

QB ügyben meg nem tudom mi van. nem tud lekötni egy nr3 QB cserebere 😊

Moore-t meg rettentően sajnálom hogy nem maradt meg. csak jó riportok jöttek TC-ből meg PS meccsek után. bevállaltuk ezt a rizikót, és hát nem jött be 😕 nem tudunk mindenkit megtartani.petey
melyik Moore? Marlon?Josszi
bocs, Marcus Cooperre gondoltam

több mint 12 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 684 — Csodabogár
Azért remélem hétfő hajnalban lefelé fog konyulni a szátok.

49ers suck, Cards rule! 😉 (nem találtam azt a képet amin a kiscsávó Cards pólóban vizeli le a 49ers sisakot)Fucu
ja hogy Palmer fog minket szétbombázni? 😀😀 remélem eg y pick 6 fesztivál lesz akkor 😉
komolyan nem látom hogy tudna a Cards szétütni minket. persze azon kívül hogy előveszi Jim a Colts elleni playbookot...

több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
 www.ninersnation.com/2013/10/11/4826006/its-alex-smith-stupid-colin-kaepernick-greg-roman-jim-harbaugh-49ers

na ebben van igazság... sajnos

¯\_(ツ)_/¯
több mint 12 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
Azért remélem hétfő hajnalban lefelé fog konyulni a szátok.

49ers suck, Cards rule! 😉 (nem találtam azt a képet amin a kiscsávó Cards pólóban vizeli le a 49ers sisakot)



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 12 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 015
 instagram.com/p/fLjFZqltbf/#
Crabs már elég jól mozog. a jobb lába milyen kis satnya még 😊 tényleg reális lehet a November közepe.petey
huh... és akkor is kérdés milyen lesz ennyi kihagyás után...
a playoffra legyen 90%-os és elégedett leszek
Manningham előbb jön ugye?

a sok qb csere bere helyett nem lehetne behúzni mégy egy rutinos elkapót??.. ehJosszi
Milyen playoffról beszélsz? 😊)Leon78
szegény Cards drukkerek már elfelejtették, hogy az alapszakasz után van playoff 😊 de nyugi, hamarosan bővítik a PO résztvevők számát 😀Gábor
😛 xD 😀😀

¯\_(ツ)_/¯