Heti körképek - 2. hét - 1. rész

NFC North - Pap Dániel (konqueror)

Bár a bowl.hu fóruma összeomlott, az NFL vasárnapi fordulója azért nem maradhatott el. Az NFC North 4 csapata egyidőben, magyar idő szerint vasárnap héttől játszott, a Lions kivételével egyaránt NFC South csapat ellen.

 

Minnesota Vikings

A Minnesota az előző heti San Diego vereség kijavításának reményében fogadta a Tampa csapatát. Mikor 17-0 arányban vezettek a félidőben, nem hiszem, hogy megfordult volna a lila szurkolók fejében a vereség, pedig aztán mégis beütött a ménkű. A ménkű, kinek neve Josh Freeman. Az irányító immáron sokadik alkalommal fordította csapata javára a meccset, ezzel 1-1re alakítva a Tampa mérlegét, a Vikings viszont továbbra is nyeretlen. Pedig a Minnesota offense nem volt rossz ezúttal, McNabb megmutatta, hogy 39 yard helyett tud 228at is passzolni, Peterson pedig 120at futott, 2 TD-vel fűszerezve. Harvin volt a WR-eknél a kedvenc McNabb-célpont, hétszer is őt kereste a labdával, kvalitásait ismerve nem meglepő módon. Nem igazán lehet mit írni erről a meccsről, hiszen egyszerű a képlet, az első félidő a Vikes-é, a második pedig a Tampáé volt, újra előnyból adta le a meccset a Minnesota. A Tampából Parker dicsérhető a 98 elkapott yardja miatt, valamint Blount a 2 TD okán, persze nem elfelejtve Freeman teljesítményét sem, aki 14 győzelmét aratta, ebből 8 volt negyedik negyedben megfordított, vagy hosszabbításban kicsikart diadal. A Viking védelem szerintem ezúttal inkább hibáztatható a vereség miatt, főképp Jared Allen szabálytalansága lehet fájó, ami a meccs legvégén "segítette" a Kalózok támadását. Winfield 11 tackleje azért dicséretes.
 
Detroit Lions

 

A Detroit az első heti (nem is annyira meglepetés)győzelem után azzal a Chiefssel nézett szembe, akik hatalmas zakót kaptak a nyitányon a Billstől, plusz elveszítették idénre Eric Berryt, szóval nem túl rózsás hangulatban várták az összecsapást. A mérkőzésen aztán ugyanaz történt a csapatokkal, ami egy hete, megint örülhetett a Lions, a Chiefs viszont újabb súlyos vereséget szenvedett, 48-3 arányban diadalmaskodtak az Oroszlánok. Az egész héten alig edző Calvin Johnson 15 yardos TD-jével indult a parádé, melyet Succop mezőygólja követett, ekkor még nem gondolták a Kansas hívek, hogy többször nem lesz alkalmuk pontszerzésnek örülni. Ennél is nagyobb csapás volt azonban Jamaal Charles RB sérülése, gyakorlatilag a legjobb offense játékosát veszítette el a Chiefs az első negyedben. A Lions vérszemet kapott, és egyre csak vitte a pontokat, félidőben már 20-3 állt az eredményjelzőn Scheffler 36 yardos elkapása, és Hanson két mezőnygólja után. Hanson rekorder lett, 297. meccse volt ez a kékek színeiben, ez a legtöbb, amit egy játékos egyetlen csapattal elért. A második játékrészben sem állt le a Lions, egy 84 yardos drive után újra Calvin Johnson volt eredményes. Érdekes, hogy Megatron ezúttal csak 3 elkapást jegyzett, ezekből azonban kettő is TD-t eredményezett. Yardok tekintetében Burleson és az újonc Titus Young volt a király, mindketten közel kerültek a 100 elkapott yardhoz, valamint a futó Jahvid Best is 66-ig jutott (benne egy TD). Best a 4. negyedben 1 yardról eredeti munkakörében, futóként is beköszönt, akárcsak Williams. A negyedik negyedben a Detroit két fumblet is TD-re váltott, a Kansas pedig fokozatosan esett szét. Ezzel a sikerrel a Lions ugyanúgy 2-0s mérleggel VEZETI a csoportot, mint a Green Bay, gondoltuk volna ezt? A Chiefs kapcsán pedig az jutott eszembe, hogy izgulhatnak Indianapolisban, nem lesz könnyű megszerezni az 1/1-es pozíciót. Még egy adalék, ez volt a Lions történetének legnagyobb győzelme, egy 44-0-s Jaguars elleni győzelmet sikerült felülmúlni ezzel. Vasárnap megláthattuk, milyen az, mikor igazán harap az Oroszlánfalka.

 

Chicago Bears

A Bears az első héten rangadót nyert az Atlanta ellen, azonban nem volt megállás, a következő héten ugyanilyen, ha nem nagyobb erőpróba várt a csoport tavalyi győztesére a Saints ellen. Morálisan sem volt egyben a gárda, Urlacher édesanyja hétfőn elhunyt, a tragikus esemény bizonyára a csapattársakban is nyomot hagyott. Mégis a Chicago szerzett vezetést, Sanzenbacher 8 yardos elkapásával, mely egy 87 yardos hosszú drive végére tette fel a koronát. Ezen az első negyedben a korábban a Panthersnél szereplő Kasay mezőnygólja kozmetikázott, ezt pedig a másodikban megfejelte még két sikeres rúgással, az egyiket ráadásul 53 yardról tette a kapufák közé, ez mindenképpen megsüvegelendő. A Bearsnél Gould is lőtt egy field goalt, mégis szomorúak lehettek a Chicago szimpatizánsok, hiszen a félidő 16-10es Saints vezetést hozott, mivel Henderson révén a New Orleans TD-t is vitt. Devery Henderson egy hatalmas, 79 yardos elkapással nullázta le a Bears védelmét, még a második negyed legelején, ezt követték az emlegetett mezőnygólok. Szünet után ismét Gould révén lopakodott ellenfeléhez közelebb a Szeles Város csapata, de Meachem 4 yardos TD elkapása révén ismét megugrott a Saints. A New Orleans szerencséje (illetve a vezetőség dicsérete), hogy mind WR, mind RB posztokon elég hosszú a névsor, így például Colston kiesése sem vetette vissza őket jelentősen. A Bears a hajrában passzjátékok sorával igyekezett utolérni a Szenteket, azonban mégis a fehér mezes csapat szerzett újabb TD-t, a "kis nagy ember", Darren Sproles 12 yardos elkapása után. A visszajátszásoknál úgy látszott, Sproles kilépett a pályáról, de a bírók megadták a TD-t, mondjuk összességében nem ezen múlott a meccs. 30-13-ra, elég simán kapott ki a Chicago, akár bele is férhet ez, hiszen a Saintstől úgymond ki lehet kapni, bár a Falcons legyűrése után azért bőven akadtak, akik itt is sima sikert vártak. A Chicago hőse Forte volt, aki hazatért Louisiana államba, hiszen egyetemi tanulmányait is itt töltötte (a Tulane Green Wave csapatából draftolták). Forte ezúttal elkapásaival vált a csapat hasznára, lenyűgöző 117 elkapott yard állt a meccs végén a neve mellett, emellett pedig 49et futott. A támadóknál más nem tudott felnőni mellé, Cutler ugyan nem adta el a labdát, de csak egy TD-je volt, és kapott is rendesen, a hajrában volt olyan eset, mikor egymás után 3 playnél sackelték (összesen pedig hatszor), nincs új tehát a nap alatt a Bears támadófal terén. A védelem ura Briggs volt, 10 szereléssel, Urlacher szürkébben teljesített, de jelen esetben ez abszolút érthető.

 

Green Bay Packers

 

Kevés simább matchup volt a 2. fordulóban, mint a címvédő és a tavalyi 1/1-es csapat találkozása. Végül aztán nem sikerült borítania a papírformát Cam Newton csapatának, azonban nem volt ez olyan sétagalopp a Packersnek, mint ahogy számítottak rá, hiszen a félidőben még a Párducok vezettek. Aaron Rodgersnek és társainak azonban sikerült a maguk javára fordítani a meccset, ebben vastagon benne volt az ismét remekül játszó irányító (308 yard, 2 TD). Előbb Jennings 49 yardos elkapásával sikerült megszereznie a vezetést a harmadik negyed elején a bajnoknak, majd miután Clay Matthews megállította Newtont egy negyedik downos kísérletnél, Jordy Nelson 84 yardos elkapása 2 touchdownosra növelte a különbséget, megnyugtatva a Sajtfejű híveket. A vége azért meleg lehetett volna, mikor Newton 4 yardról bevitte a TD-t 37 másodperccel a vége előtt, de az onside rúgást sikerült visszaszerezni, és újra nyert a GB, veszített a Carolina. Cam Newton neve mellett nem lehet elmenni még az NFC North összefoglalóban sem, hiszen szerintem senki sem várta, hogy a tavalyi Heisman győztes az első két meccsén 400 yardokat passzol össze. Most ez történt, Cam Newton ezúttal 432 yardig jutott, 1 TD mellett háromszor eladva a labdát (viszont futott is egy TD-t, és 53 yardot is). Packers fanoknak ez nem jó hír, az viszont már inkább, hogy megjelent a futójáték, Starks 9 kísérletből 85 yardig jutott. A védelmen azonban szerintem van mit csiszolni, jó elkapó Steve Smith, de a 156 elkapott yard több, mint sok (a futó Stewart pedig kerek 100-ig jutott), Newton pedig mind futásban, mind passzban a vártnál jobban teljesített. Akiket ki kell emelni a védelemben, az Bishop (9 tackle), Woodson (2 interception), vagy Burnett, akiről a hét legjobb védője kapcsán emlékezek meg.
 
A hét támadójátékosa:
A Stafford-Megatron duót jelölöm, ismét remekelt a Lions offense két vezére. A QB ugyan eladta egyszer a labdát, de a 4 TD és a majdnem 300 yard mellé belefér, pláne ekkora diadalnál. A WR pedig kérdéses volt, hogy játszik-e, nem is kapott, csak 3 passzt, de kit érdekel mindez, ha abból kettő megint TD.

A hét védőjátékosa:
Morgan Burnett révén talán meglepő, hogy a Green Bayból választok (mégis megszorította a torkukat a Newton banda), Burnett azonban a statisztikai lap minden rubrikáját megtöltötte, hiszen volt 6 tackleje, 1 sackje, 1 interceptioje, és 1 fumblet is kiharcolt.

A hét special teamere:
Egyfajta életműdíj ez, Jason Hanson rekordja miatt is kapja az elismerést, bár a mezőnygólokkal sem fukarkodott a héten, amiből volt ráadásul 50 yard fölötti is. 297 meccs egyetlen csapattal, nem semmi teljesítmény, grat innen a Kárpátokból.
   
A hét újonca:
Titus Young. 89 elkapott yarddal vaskosan kivette a részét a Detroit mészárlásából, a Boise State korábbi játékosára érdemes lesz figyelni a jövőben is.

Rövid előretekintő:
2 meccs után a Detroit és a Green Bay 2-0, a Bears 1-1, a Vikings pedig 0-2es mérleggel áll. A hét végén csoportrangadókra kerül sor, a Bears és a Packers mindig jó meccseket vív egymással, most sem lesz ez másként. A másik meccsen pedig a csoport (egyik) veretlen és nyeretlen csapata találkozik, 2-3 éve simán rávágtuk volna, hogy ez bizonyára a Lions és a Vikings. Bizony, ők azok, csak nem úgy, hanem fordított sorrendben. Azért bízzunk benne, hogy ez is jó meccs lesz.

 

 

NFC South - Parrag Zsombor (shawnka)

A múlt heti összeomlás után (mind fórum, mind divízió szempontból), a Cam Newton vezette Carolina Panthers kivételével az összes csapat javítani tudta a mérlegét.

Atlanta Falcons(1-1) (vs. Philadelphia Eagles 35-31)

A szakértők által az NFC egyik legesélyesebbének tartott atlantai alakulat rendesen alulteljesített az első fordulóbeli chicagói szezonnyitón, így komolyan fel volt adva a lecke Mike Smith fiainak, hogy a Philadelphia elleni Sunday Night Football összecsapáson bebizonyítsák nem csak szóbeszéd volt a szezon előtti erősorrendekben elfoglalt helyezés. A találkozó pikantériája volt Michael Vick „hazatérése” a Georgia Dome-ba, hiszen a Sólymok 1/1-ként választották ki őt a 2000-es Drafton, és egészen a 2006-os szezonig irányította a csapatot több-kevesebb sikerrel. Matt Ryanék a Bears után egy újabb elit védelemmel nézhettek szembe, amelybe a nyáron 3 Pro Bowler is érkezett. Ryan 195 yardja elsőre talán nem tűnik kimagaslónak, azt viszont hozzá kell tenni, hogy a védelem fantasztikus helytállásának köszönhetően (főleg a 3 labdaszerzés) rendre remek mezőnypozícióban lépett gyepre az atlantai támadósor.  A 4 darab Touchdownt érő passza viszont annál inkább megsüvegelendő, ami karriercsúcsot jelent a negyedik idényében járó QB-nak. Legtöbbször a veterán tight endet, Tony Gonzalezt kereste labdáival, aki két elkapását sikeresen pontokra is váltotta, ezzel elérve pályafutása 90. TD-jét, amihez innen is gratulálunk. Michael Turner addig próbálkozott a futásokkal, amíg az egyikből el nem sikerült futnia 61 yardra, ismét hozott tehát egy 100+ yardos teljesítményt. A támadófal teljesítménye továbbra is aggasztónak tűnik, Ryan-t az ellenfél védői négyszer vitték a földre, ebben a szezonban ez összesen már 9, ami a tavalyi 23 fényében nagyon soknak tűnik a második hét után.  A védelemből Sean Weatherspoont említeném meg külön, a pálya minden szegletén felfedezhető volt. Nagyszerűen olvasta a Philly játékait, amelyeket egyedül hatszor, összességében kilencszer állította meg. Ugyan az Atlanta a 3. negyedben már vezetett 21-10-re, de egy könnyelmű Ryan interception után visszajött a meccsbe pennsylvaniai csapat, 21-31-ig meg sem álltak. LeSean McCoy és Jeremy Maclin a kiemelendő játékosok, mindketten 2-2 TD-vel segítették a Sasokat, ám Vick sérülése után már ők sem tudtak csodát tenni, pedig Mike Kafka igen bíztató játékot mutatott be a jövőre nézve. A 4. negyedben a hazai csapat nem engedett pontot, sőt csináltak 14-et Ovie Mughelli és Turner révén, így 35-31-re megnyerve a vasárnap esti rangadót. A harmadik fordulóban csoportrangadót játszik a Falcons a Tampa csapata ellen. Divízión belüli meccs révén parázs összecsapásra lehet számítani, érdemes lesz megtekinteni.

New Orleans Saints(1-1) (vs. Chicago Bears 30-13)

Az előző héten egy szoros meccset tudott játszani a 2009-es bajnok a 2010-essel, ám Drew Brees 419 yardja és 3 Touchdown átadása kevésnek bizonyult a Green Bay legyőzéséhez. Vasárnap ismét sikerült három 6 pontot érő passzt dobni, a 270 yarddal viszont elmaradt az 1. fordulóban látott teljesítménytől. Két forduló után Brees magabiztosabbnak néz ki, mint valaha. 67 százalékos pontossággal találja meg elkapóit és még egyszer sem adta el a labdát. A csoportrivális irányítók közül ezt már mindenki megtette, kíváncsian várom, hogy tud-e egy Tom Brady-féle interception-mentesség parádét produkálni.   Nem is volt többre szükség, hiszen a háromfejű futószörny 100 yard felett termelt. Pontokat nem sikerült nekik, de nagyban segítették a QB munkáját a remek tehermentesítéssel. Darren Sproles mondjuk inkább elkapó szerepkörben játszott, mivel 4 futása mellett 8 passzt kapott el, melyből egyik TD is lett. Nem meglepő módon Brees őt kereste legtöbbször a tojáslabdával. A kistermetű futójátékos mellett a második évében járó tight end, Jimmy Graham volt a másik gyakran megtalált célpont.  Mindenképpen megemlíteném Kasay teljesítményét: a veterán rúgó háromból három mezőnygólt helyezett el a póznák közé, különösen az 53 yardos field goal érdemel elismerést. Az előbb említett Kasay találatok mellett Henderson villant egy 79 yardos pontszerző elkapással, de Meachem is beköszönt a 3. negyedben egy 4 yardon átívelő passz lehúzása után. A chicagói tarsolyban a második félidőre csupán egy Gould FG volt válaszul, így a Saints iskolajátékkal lépett át a Medvéken 30-13 arányban. A new orleansi védelem ihletett napot fogott ki: 3 fumblet értek el, összeszedni azonban csak egyet tudtak. Jay Cutlert hatszor sackelték(Harper és Galette kétszer, McBride és Casillas egyszer-egyszer), és hatalmas nyomást helyeztek rá az egész összecsapás alatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 45 passzkísérletéből 19 volt összesen sikeres. A defense legjobbjának a tavalyi playoffban gyengélkedő Roman Harpert mondanám. 7 szerelése, 2 sackje és 1 kiharcolt (és oldalra kipattant) fumbleje magáért beszél.  Hétvégén a csapat a Houstonnal fog farkasszemet nézni. Azzal a Houstonnal, akiknek az arany-feketék lehetnek az első komolyabb próbatétel. Ugyan Arian Foster nem 100%-os még, de várhatóan lesz olyan állapotban, hogy komolyan megizzassza a Szentek eddig remekül működő védelmét.

Carolina Panthers(0-2) (vs. Green Bay Packers 23-30)

Mindenkire, aki hurrogott a 2011-es draft első választása után, hétről-hétre kezd rácáfolni a Carolina irányítója. Cam Newton ugyanis az első héten megdöntötte Peyton Manning évezredek óta fennálló rekordját, vagyis az „egy rookie irányító első kezdő mérkőzésén való passzolt yardjainak” számát. Sokan azt mondták, hogy az a 422 yard az Arizona védelmének gyengesége miatt jött össze és majd a Green Bay lerombolja az Auburn Heisman győztes irányítójának nimbuszát. Ez csak részben sikerült, Newton háromszor is eladta a labdát, ám 10 yarddal többet tudott passzolni, mint a Cardinals ellen egy héttel korábban. Az első negyedet egy Hét Jelenete címre is esélyes TD átadással nyitotta a Panthers, Brandon LaFell volt az fogadó. A második negyedben már 13 ponttal ment a charlotte-i gárda, amikor is Aaron Rodgers és a Green Bay begyújtotta a rakétákat. John Kuhn 1 yardos futásával szépítettek, majd Newtont kétszer is pickelte Charles Woodson. Közben Rodgers megtalálta Jenningst egy 49 yardos bombával, ami előnyhöz juttatta a Sajtfejűeket. Steve Smith egy szép elkapás után adta át a játékszert a Packersnek. Mason Crosby nem volt hajlandó hibázni a rövid FG kísérleteknél, így az utolsó negyedre 23-16-tal fordultak a csapatok. 3 perccel a vége előtt a Red Zone-ban a wisconsini csapat sikeresen állította meg a futni próbáló Newtont-t, ami után Jordy Nelson törte össze a Párducok minden reményét a győzelemre egy 84 yardos passz hat pontra váltásával. A maradék 2 percben a Carolina hipp hopp felért a Packers 20 yardosán belülre, főleg az egész meccsen régi fényében tündöklő Steve Smith-nek köszönhetően. 6 elkapásból 156 yardot szerzett a veterán elkapó. Newton berohant az endzone-ba, és az órán is maradt még közel 30 másodperc. A két csapat szurkolóinak valószínűleg a torkukban dobogott a szívük, mivel Olindo Mare onside kickre készült. Ezt Donald Driver szedte össze, Rodgers pedig lepörgette a maradék időt. A támadók részéről két ember érdemel kiemelést továbbá: Jonathan Stewart kereken 100 yardot kapott el, és Brandon LaFell, aki lehozhatatlannak tűnő labdákat fogott meg többször is. Defense oldalon érződik Jon Beason kiesése, de a Packerst 30 ponton tartani bravúros teljesítmény, főleg ha azt nézzük, hogy a csoportrivális New Orleans 42-t kapott tőlük. James Anderson remekül helytáll, Charles Johnson pedig bizonyítja, hogy nem véletlenül kapott a nyáron űrszerződést. A Párducok két szoros meccset buktak el az eddigi két fordulóban, egyaránt 7 pontnyi különbséggel. Newtont egyedül Tom Brady előzi meg a passzolt yardok tekintetében, eladott labdák terén viszont az első helyen áll. Jobban kell vigyáznia a disznóbőrre, és ha ezt sikerül megvalósítania – például már vasárnap a Jacksonville ellen – akkor könnyen meglehet az első győzelme idén a csapatnak.

Tampa Bay Buccaneers(1-1) (@Minnesota Vikings 24-20) - Fazekas Dániel (Deny)

Lehet Buccaneers helyett írhattam volna, hogy Come-Backaneers? A hétvégi meccs, és az elmúlt bő egy év alapján maximálisan jogos lehetne. De nézzük, mi is történt röviden vasárnap a Vikings elleni idegenbeli meccsen. Az első félidőben a játék minden elemében dominált a Vikes: Peterson minden futásból legalább 4 yardot hozott; Josh Freemant látva néha nem tudtam eldönteni, mióta is játszik ő a ligában; LeGarrette Blount futásai esetén örülhettek, ha 3 yardot haladtak. 17-0 állt az eredményjelzőn, mely inkább a Kalózokra nézve volt hízelgő. Aztán valami történt a szünetben, a csapat megtáltosodott, 2 play alatt megvolt az első TD, ami után sikeres onside kick következett és csak egy interception miatt nem lett újabb pontszerzés a támadás vége. Innentől fogva már dominálta a floridai csapat a mérkőzést, és 35 másodperccel a vége előtt 24-20 arányban a vezetést is megszerezte, mely már nem is változott.
Látható, két különböző képet festett magáról a csapat és nem meglepő módon, egyénileg is így volt nagyrészt. Persze vannak kivételek. Preston Parker talán élete meccsét játszotta, majdnem 100 elkapott yardig jutott, illetve a visszahordásai is jók voltak, de a FB Graham 5 elkapása is említést érdemel. Akik nagyon gyengén kalózkodtak, az a kezdő WR páros volt: Mike Williams negatív yarddal zárt, míg Benn csak egyszer kapta el a játékszert (mentségére szóljon, az TD lett). A védelemből Fostert lehetne kiemelni, aki amellett, hogy a legtöbb szerelésig jutott, sacket és fumblet is elért. Két meccs után kicsit aggasztó a védőfal, akik hiába raknak nyomást az irányítóra, nem képesek odaérni hozzá. Illetve egyelőre feltűnően sok az elhibázott szerelés is, amit pl. Peterson többször ki is használt. Rossz hír, hogy a jövő heti ellenfél futója, Michael Turner is ugyanezt fogja tenni várhatólag. Ezzel pedig rá is tértem a legaggasztóbb dologra. Márpedig az Atlanta Falconsra. Hiába áll mindkettő csapat 1-1-gyel, ég és föld a mutatott játék, óriási fejlődés kellene, hogy izgalmas legyen az a mérkőzés.

 

 

AFC North - Zandler Gábor (gabtsi)

Az első heti csoportrangadókon villámrajtot vett csapatok bizakodhattak abban, hogy tovább növelik a megszerzett előnyt. Miért nem történt így, és miként zárkózott fel a két verséggel kezdő csapat, ezt mutatjuk be most.

A második héten a Seattle Seahawks csapatára hárult az a roppant kellemetlen és hálátlan feladat, hogy a megcibált bajszú oroszlán, a Pittsburgh Steelers otthonába látogasson. Ahogy várható volt, Mike Tomlin fiai nagyon felszívták magukat, hogy feledtessék a szurkolóikkal és persze saját magukkal is az első héten megesett csúfságot. Ennek eredménye egy 24:0 arányú győzelemben manifesztálódott, amely annak ellenére is tisztes eredmény, hogy az ellenfél nem tartozik az NFL legjobb egységei közé. Amint az a számokból kiderül,  a hazaiak védelme teljesen lehúzta a rolót. Az a védelem, amelyről Warren Sapp úgy nyilatkozott a héten, hogy „lassú, öreg, és vége”. Hát nem így tűnt, hogy finom legyek. A Steeers D a negyedik negyedben engedte először a saját térfelére a Seattle támadóit, és a mérkőzés folyamán szinte totális dominanciát mutattak be a vendégek felett. Ennek eredményeként Tarvaris Jacksont öt alkalommal vitték a földre, és mindösszesen 159 passzolt és 31 futott yardot engedélyeztek a vendégeknek. Különösen az első hétvége előtt új szerződést kapó Troy Polamalu kívánta bizonyságát adni (már ha kellett bizonyítania bárkinek is), hogy nem hiába kapott történelmi szerződést. A Ravens ellen teljesen észrevehetetlen játékos a második héten bemutatott 8 szerelést, egy sacket és egy elütött labdája is volt, nem egyszer további nyomást helyezve Jacksonra.
A Steelers támadójátéka megfelelő mértékben tudott építkezni a védelem által megnyert mezőnypozíciós játékra, és bár Ben Roethlisberger továbbra sem karcolja a csúcsformát, de a támadófalnak inkább többé, min kevésbé sikerült megvédenie, így teljesítménye bőven elegendő volt a győzelemhez. A múlthéttel ellentétben nem adta el a labdát, ami mindig nagy előny, inkább a rövid passzok erőltette, mellyel sikerült pár Wallace-bombát megalapozni. Nagy segítségére volt a futójáték, ahol a szokásoktól eltérően kevesebb teher hárult az első számú futóra akit leginkább a félidők végén pihentettek. A korábbi elsőkörös választott Rashard Mendenhall harmadával több cipeléssel hozott össze ugyan gyengébb, de stabilabb átlagot és egy TD-t, mint az UDFA Isaac Redman- aki szintén TD-vel koronázta meg a vasárnapját. A négylábas etűd tehát eredményesnek bizonyult, a Steelers tudta futtatni a labdát és az órát is, és így az „öreg és lassú” védelem is gyűjthetett annyi oxigént, hogy sorozatról-sorozatra dominálhassa ellenfelét. A fiatal elkapók közül Mike Wallace újabb 100 yardos mérkőzést mutatott be, mely két hét alatt már a második, ugyanakkor kár, hogy jelenlegi mérkőzésenkénti átlaga így is kevés az ígért 2000 yardhoz, maximum egy nagyon kutya, 1800+ szezonhoz lehet elég.
A Pittsburgh a héten a vasárnap esti csúcsmeccsen a Colts-cal találkozik. Az időpontválasztás (ezáltal a kiemelés), még a szezon előtt történt, nem valószínű, hogy a Peyton Manning nélküli Colts komoly akadálya lesz egy jó felhozó mérkőzésnek, a jövő heti houstoni meccs előtt.

 

Nagy érdeklődéssel vártam, hogy a Baltimore Ravens miként tud átesni a Steelers-verésen, eljön-e a kimagasló teljesítmény utáni törvényszerű (?) visszaesés, vagy végletekig igazi az a henger, ami az első fordulóban villámstartot vett. Ahogy arról a mérkőzés előtt értekeztünk, nem tűnt előzetesen sem könnyű ellenfélnek a Titans, de a játékszínvonal ilyen szintű visszaesését ez sem magyarázza. Tulajdonképpen a játék mind a három elemében gyengébben teljesített a Ravens ellenfelénél, amelyből leginkább az offense visszaesése szembetűnő, hogy a védelem passzal verhető, nem volt újdonság.
Joe Flacco mindösszesen 197 yardot passzolt a mérkőzés során, egy TD átadására két eladott labda jutott, és az 5.3-as játékonkénti átlagot vagy az 51.2 irányító mutatót sem teszi majd az ablakba. Problémát okozott a megvédése is, háromszor került a földre a labdával együtt, és számtalan alkalommal engedte a front, hogy megüssék. Nem tudta felvenni a ritmust, egymást követték a 3 kísérletes drive-ok, mindösszesen  két 20+ yardos játékot tudott bemutatni, az egyikből lett a TD, egy blitz mögé beemelt átadást vitt végig Ray Rice. Ha már a futóknál tartunk, nagy gond volt az is, hogy nem igazán tudták a földön megteremteni a lehetőséget Flacconak, nagyon jól tömte a futást a Tennessee. A mérkőzés során elért 2.6 yardos átlag nagyon kevés. Ez is eredményezte azt, hogy a második félidőben alig volt pályán a Ravens offense. A harmadik negyedben alig négy és fél perc jutott Flaccoéknak, 3 felvonásban, ezt tetőzve a negyedik negyed elején rögtön eladta az irányító a labdát, és bár a védelem visszaadta a lehetőséget a támadóknak a zárkózásra, csak egy mezőnygólra futotta erejükből. Egy jó erőkből álló, de nem premier védelemnek számító csapat ellen sikerült 10 pontot összehozni, ezzel pedig lehetetlen meccset nyerni, főként ha a védelem is a sebezhető arcát mutatja.
A Hollók védekezése újra tanúbizonyságát adta annak, hogy hol támadható, és ha a front7 nem tud rendszeresen az ellenfele fölé kerekedni, akkor ezt ki is lehet használni. A legnagyobb gond, hogy nem tudták megnyerni a mezőnypozíciós küzdelmet, összesen hat, pontokat érő támadássorozatot engedett az egység, amelyből ugyan csak kettő volt hétpontos akció, de a további négy is hosszabb támadások végén született, amely szerzett labdák hiányában erősen nehezítette az offense munkáját. A front óriási küzdelemben volt ezúttal is – Terrence Cody agyrázkódást szenvedett – de nem tudtak olyan nyomást kifejteni, ami vagy limitált passzmennyiségbe vagy eladott labdákba hajszolta volna Matt Hasselbacket. A veterán irányító ennek megfelelően 358 yarddal terhelte meg őket, és csak egyszer adta el a labdát, egy szerencsétlen play végén, ahol Ngata kezéről leperdült a labda az egyik támadó falember sisakjára, onnan Terrell Suggs ölébe pattant. Ezen kívül szinte semmi, egy sack nem sok, annyi nem jött össze. A fókuszban természetesen Chris Johnson megállítása volt, nem ritkán 8 emberrel töltve a boxot ez sikerült is, és bár CJ2k még nincs belátható távolságban a csúcsformától, jó eredménynek számít. Kicsit rontja a képet, hogy egy, a mérkőzés kimenetele szempontjából fontos, futott TD-t engedtek a Titánoknak, valószínűleg a cserefutó Javon Ringer kevésbé emelte az adrenalint a jó teljesítményhez szükséges szintre. A futójáték védése nagy áldozatokat hozott viszont a passzvédekezésben, Kenny Brittnek újra nagy napja volt, a balhés, de roppant tehetséges játékosnak 9 elkapást, 135 yardot és egy TD-t engedtek. Mellette még további 3 játékosnak volt 14 yard felett az elkapásainak az átlaga, ami jól jelzi, hogy komoly problémát okozott a közepes és hosszúpasszok levédése, amit nem engedhet meg magának a csapat, akkor sem ha sérülések tizedelik a hátsó négyest. A hétvégi vendégjáték alkalmával, a St. Louis Rams ellen, biztos, hogy több kell.

A Cleveland Browns az első heti hazai fiaskót kívánta feledtetni az Indianapolis Colts otthonában. A matchupokat tekintve jó kilátásokkal vágtak neki a mérkőzésnek, amelyet végül sikerült is – főként az első félidőben kibontakozó csata után - behúzni, 29-17-re.
A mérkőzés kimenetelét tulajdonképpen Peyton Hillis dönthette és döntötte is el, a Colts moderált futás elleni védekezése nem tudott vele mit kezdeni, 27 futásból 97 yardot szerzett, ami ugyan elsőre nem tűnik egy brutális számnak, ám a két szerzett TD-vel, illetve azzal, hogy a rövid yardos szituációkban rendre jól teljesített, elvitathatatlanul nagy érdemei vannak abban, hogy a Barnák megszerezték idei első győzelmüket. Második hat pontot érő futása alig 4 perccel a mérkőzés vége előtt, tulajdonképpen a kegyelemdöfés volt a hazaiaknak, bebiztosítva az oly fontos mérkőzést. Ebből a futójátékból tudott építkezni Colt McCoy akinek (számokban) kiemelkedő játékra ezúttal nem volt szüksége, de jó szokásához híven ezúttal is nagy százalékban passzolt jól, a labdát pedig egyszer sem adta el. A támadófala az elmúlt héttel ellentétben ezúttal jobban segítette a munkáját, az első félidőben ugyan Freeney egyszer brutálisan a földbe döngölte, de onnantól kezdve ez egyszer sem jött össze. McCoy rendre kifordult a zsebből, és mozgásból próbálta megjátszani a társait. Amit két forduló távlatából ki kell emelni az a TE, Evan Moore, akit ezúttal nem használt ugyan sokszor az irányító, de szemmel látható kémia működik közöttük, és az állandó mismatch-et amit Moore jelent, rendre ki tudja használni a Browns játékmestere. Nincs kétségem afelől, hogy sokat fogjuk még ezt a kombinációt látni és hallani a jövőben.
A Browns védekezése – még ha nem is világbajnok támadókkal találkoztak az elő két fordulóban, összeállni látszik, az új védelmi front is szépen muzsikál. Phil Taylorról már megemlékeztünk a múlthéten, most egy másik újonc, nevezett Jabaal Sheard lesz terítéken. A fiatal DE először a fal jobb oldalán bontogatta szárnyait, ám átütő eredményt nem tudott felmutatni sem az első játéknapon Andrew Withworth ellen, sem a második mérkőzés elején. Majd ezután átkerült az erős oldalra, ahol már sokkal több babér termett neki (nem mellesleg e sorok írója számára rengeteg fantasy pontot gyűjtött). 5 tackle, 1 sack, 1 TFL és egy fumble recovery a neve mellett, impresszív számok egy újonctól, szó se róla. Emellett rendszeresen tudott nyomást gyakorolni Collinsra, amelyben természetesen nagy szerepe volt a mellette álló társaknak, elsősorban a remeklő Phil Taylornak. Sokan nem értettük, hogy miért rallyzott a Browns az idei draft első körében le, majd fel, hogy megszerezze a 3-4es rendszerbe gondolt Taylort, de az elő hetek után el lehetni mondani, hogy kiváló döntés volt. Joe Haden első heti remeklése nem folytatódott a várt módon, a sok tackle egy CB esetében sose nagy erény, emellett jellemzően buta szabálytalanságokkal hívta fel magára a figyelmet.
A Browns egyre érettebb játékot mutat be, fontos számukra, hogy azokat a mérkőzéseket, amelyeket meglehet, azokat meg is nyerjék. Ez megtörtént vasárnap, a hét végén sem állnak megoldhatatlan feladat előtt, amikor a Miami Dolphinst látják vendégül, kíváncsian várhatjuk, ezúttal melyik arcát mutatja az ohioi csapat.

A Cincinnati Bengalsszal kapcsolatos szezon előtti okoskodások vezérszála az volt, hogy bár újonc irányító van, aki ráadásul nem is egy rakétakezű, megkérdőjelezhetetlen zseni, de a jó ideje formálódó védelemnek illetve a futójátéknak hoznia kell magát és akkor meccseket lehet nyerni. No, vasárnap éjjel Denverben csak ez a két eleme a játéknak volt totális kudarc. Az Andy Dalton vezette passzjáték viszont igen is működött, tény, hogy leginkább a második félidőben, és egy erősen toldozott foldozott védelem ellenében, de működött és eredményes is tudott lenni.
A védelem ezzel szemben egyáltalán nem hozta a tőle elvárhatót. Kezdő futója hiányában a Broncos 131 yardot hozott össze a földön, ami megengedhetetlenül sok egy olyan csapatnak, amely védekezésében a futás megállítása kapja a fő hangsúlyt. A futásonkénti átlag még nem is tűnik, annyira borzasztónak, de feltűnő volt, hogy a kulcspillanatokban igenis meg tudja tenni azt a szükséges yard-mennyiséget a Denver, és ezzel egyszerűen (főleg középen) semmit nem tud kezdeni a Bengals. Rey Maualuga, mint a védelem vezére különösen gyengén teljesített, rendszeresen rossz szögből próbálta a playt megállítani, és ez bántóan sokszor nem is sikerült. A második félidőben valamelyest javult a védekezés, ugyan számszerűségben ez kevésbé mutatkozott meg, de ez is leginkább a szokásos nagy játékok miatt volt. Eric Decker a hazaiak fiatal elkapója élete mérkőzését játszotta, a második félidőben két TD elkapást is bemutatott a vendégek asszisztenciája mellett. Különösen a második volt nagyon röhejes, ahol a két évvel ezelőtti esethez valamelyest hasonló módon, a Deckert szerelni igyekvő Nate Clementset csapattársa, a kisegítésére érkező, Crocker ütötte telibe, biztosítva ezzel az elkapó számára a szabad utat az endzone-ig.
A futójáték a tigrisek oldalán egyáltalán nem ment, Benson keveset is próbálkozott (a szokásoshoz képest), de azt legalább kis hatékonysággal is tette. Az első félidőben több 3 és rövid (akár 1 yardos) szituációt sem sikerült futással megoldani, ami korábban nagy erőssége volt a támadófalnak, és ez nagyban hozzájárult a katasztrofális 1/11-es mutatóhoz, a 3. kísérletek során. Nehéz elképzelni, hogy ilyen mutatóval meccset lehet nyerni, de ez mégis majdnem sikerült. Ebben a legnagyobb szerepe a már említett Andy Daltonnak volt, aki egy gyengébb első félidő után, parádés játékot mutatott be a második játékrészben. Összesen 332 yardot passzolt, 2 TD átadás mellett, úgy, hogy a labdát egyszer sem adta el, és mindkét kezdő elkapója 100 yard feletti meccsel zárt. AJ Green második tétmérkőzésén megszerezte pályafutása második hatpontos elkapását (nem is akármilyet), és a már említett első 100yardos mérkőzést (összesen:124 yard).
Miután a védelem a mérkőzés végére megemberelte magát, folyamatos nyomást helyezett Kyle Ortonra, labdát is szerzett a Broncos térfelén, így lehetőséget biztosítottak Daltonnak, hogy élete első game-winning drive-ját bemutassa. A teher alatt ugyan nem roppant meg a fiatal játékos, de végül a Broncos kemény és intuitív védekezésének köszönhetően a fordítás elmaradt, ám Andy Dalton (és a Green-Simpson páros) személyében új remény költözött a Királynő városába.
1-1 a mérleg két mérkőzés után, ahogy a csoportban mindenkinek, és a léc egyre magasabban: a hétvégén a jó erőkből álló San Francisco 49ers érkezik vendégszerepelni, a Bengals 2011-es hazai premier előadására.

A csoportban tehát két forduló után minden csapat egy győzelemmel és egy vereséggel áll, a tánc azonban még csak most kezdődik.

 

 

AFC East - Rajnai Gergely (Rajna)

A liga legjobban rajtoló csoportja az AFC East, a két nagykutya mellett meglepetésre a Buffalo is igen jól kezdte a szezont. Nézzük meg kicsit részletesebben, ki milyen hetet zárt.

Buffalo Bills

Eredmény: 38-35-ös győzelem a Raiders ellen.
Mérleg: 2-0 (0-0 divízión belül)

Talán a hét legfordulatosabb meccse volt a Bills-Raiders, a támadófutball szerelmesei minden igényt kielégítő összecsapást láthattak a Ralph Wilson Stadiumban. A Buffalo a múlt hét meglepetéscsapataként szinte esélyes is volt, elvégre a Chiefs kiütése tekintélyt parancsoló, ám az első félidőben semmi sem klappolt. Már az első negyedben sem volt az igazi a házigazda együttes, de a másodikban összeszedtek egy tizennyolc pontos hátrányt, a múlt héten oly jól funkcionáló védelem teljesen összeomlott, még egy mezőnygól is kimaradt.
Aztán a második félidőben egy teljesen új Bills jött ki, Chan Gailey felrázta a csapatot, és rögtön az első drive-ból sikerült szépíteni, elkezdődött a Fred Jackson show. Szebbnél szebb játékokat követően a végén Ryan Fitzpatrick passza negyedik és gólra hozta meg a várva várt sikert a Bills-nek, így a csapat továbbra is hibátlan, ám ellenben az első héttel, itt már komoly problémák is felmerültek.
A védelem a második negyedtől kezdve teljesen ki volt szolgáltatva a Raiders támadásainak, aminél azért lesz majd keményebb ellenfél is a hátralévő találkozók folyamán. A három legjobb elkapója nélkül kiálló Oakland elkapói sokszor két buffalói között tudtak elkapásokat csinálni, és Darren McFadden megállításában sem jeleskedtek a hazaiak.
A támadók viszont abszolút pozitívumot jelentenek továbbra is. A Gailey-féle spread offense nagyon jól fekszik a csapat nem épp neves játékosainak, Ryan Fitzpatrick a liga legjobbjai között van a legtöbb statisztikai mutatóban. Steve Johnson meglepetéstársakat kapott, Scott Chandler és David Nelson is szépen összekutyulta a vendégek secondary-jét, a felszabadult területtel pedig Fred Jackson kiválóan élt. Gailey rendszerére jellemzően a hosszú passzok tulajdonképpen ki vannak zárva a repertoárból, de 5-15 yard között nagyon hatékonyan dolgozik Fitzpatrick, és ezzel jól tudja fárasztani a védelmet is. Roscoe Parrish azonban kidőlt a szezon hátralévő részére,
A jövő hét folyamán már a lehető legnagyobb falat érkezik: a New England érkezik a csapathoz. A védelemnek mindenképpen az első heti formáját kéne mutatnia a sikerhez, a támadóknak pedig mindenképpen lehet keresnivalójuk a Patriots középszerű védelme ellen. Ez a találkozó lesz a harmadik hét egyik rangadója.

Miami Dolphins

Eredmény: 13-23-as vereség a Texans ellen
Mérleg: 0-2 (0-1 divízión belül)

A Delfinek múlt hétfőn tisztes vereséget szenvedtek a Patriots ellen, legalábbis a támadósoruk bizakodásra adott okot a Texans elleni találkozót megelőzően. Ebből az offense-ből azonban gyakorlatilag semmit sem láthattunk vasárnap, Chad Henne még árnyéka sem volt múlt heti önmagának, Reggie Bush alig-alig kapott szerepet, és akkor sem megfelelően alkalmazták. Brandon Marshall és Daniel Thomas nagy pozitívumot jelentettek, de a gyenge támadófallal kiegészülve ez a társaság mélyen alulteljesített.
A védelem ugyan több-kevésbé jól dolgozott, de a kulcspillanatokban a Texans akarata érvényesült. Arian Foster, majd az ő sérülése után Ben Tate is könnyedén tette meg a szükséges yardokat, Andre Johnson pedig a legrosszabbkor csapott le. Igaz, ehhez kellett Vontae Davis sérülése is, látszik, hogy a Davis-Smith-Bell trió mögött nincs mélység a secondary-ben, és ez gondokat okozhat, illetve okoz máris. A problémára a frissen igazolt Nate Jones sem lesz megoldás, rajta kívül a védelmet erősítendő a Miami szerződtette a veterán falembert, Igor Olshansky-t.
Sok dolgon kell sürgősen változtatni Miamiban, de nem is a játékkal van főleg gond, hanem a rossz időzítéssel, az esetek nagy részében ugyanis a kulcsjátékokban rendre alulmarad a Fins. Mivel a divízió többi csapata nem veszített még mérkőzést, már komolynak tekinthető hátrányban vannak Marshallék. A Browns következik, és ha újabb zakó lesz a túra vége, akkor a szezon tulajdonképpen a legelején véget érhet Dél-Floridában.

New England Patriots

Eredmény: 35-21-es győzelem a Chargers ellen
Mérleg: 2-0 (1-0 divízión belül)

A Pats első heti lenyűgöző támadójátéka után mindenki hatalmas pontzuhatagot várt a Chargers ellen, és nem is ért senkit csalódás. Egy kiváló meccsen Tom Brady ismét bőven 400 yard felett teljesített, szinte hibátlanul játszva garantálta a győzelmet a Patriótáknak. A támadósorból ki kell emelni a támadófalat, amely az egész találkozó folyamán rengeteg időt adott Brady-nek, valamint a tight endek kiváló munkáját. Gronkowski és Hernandez voltak Brady fő célpontjai a kulcspillanatokban, mind a három touchdown az ő nevükhöz fűződik, így Hernandez sérülése nagy veszteség lehet az elkövetkezendő hetekben.
Érdemes megemlékezni a New England mentális erejéről is, a Patriots ugyanis a kulcsszituációkban nyerte meg a meccset, elsősorban itt nőtt ellenfele fölé. Az egyik fordulópont a Chargers megállítása volt negyedik és gólra, ami után ráadásul egy kilencvenkilenc yardos drive-al sikerült a vendégek önbizalmát a sárba tiporni. De ezen kívül még volt két interception és egy fumble is a Patriots térfelén a kaliforniai gárda részéről, ez bizonyult igazán döntőnek.
Ez a néhány játék (különösen Vince Wilfork emlékezetes futása) mentette meg a védelem becsületét, Philip Rivers ugyanis alig maradt el Brady mögött, Vincent Jackson tarthatatlan volt, és bár a futást több-kevésbé sikerült feltartóztatni, screen passzokból mindig sikerült előrehaladni a San Diegónak. A meccs kulcs tulajdonképpen az eladott labdák közötti eltérés volt, na meg a tigth endek közti váratlan különbség (Antonio Gates láthatatlan volt egész végig).
Száguldanak a Hazafiak, de a száguldás nem szabad, hogy elfeledtesse velük a problémákat a passz elleni védelem kapcsán, ugyanis a Bills támadósora legalább olyan hatékonynak bizonyult eddig, mint a New Englandé. Igazi pontzáporos csoportrangadóra van kilátás Buffalóban, ahol mindkét csapatról egy kicsit többet tudhatunk meg.

New York Jets

Eredmény: 32-3-as győzelem a Jaguars ellen
Mérleg: 2-0 (0-0 divízión belül)

A Jets múlt héten inkább túlélt, mint győzött a Dallas ellen, az ellenfél hibáiból élve sikerült akkor fordítani, de nem igen rossz jelek mutatkoztak a csapat körül. A Jacksonville elleni találkozó akár ki is vívhatná a tiszteletet, hiszen ellentmondást nem tűrően verték tönkre ellenfelüket, de az embernek mégis lehetnek rossz érzései Rex Ryan bandájával kapcsolatban.
A támadóknál nem minden klappolt a sok pont ellenére. Mark Sanchez ismét elkövetett két buta hibát, de természetesen ezen kívül jól játszott, több hajszálpontos átadása is volt, néha nyomás alatt is. Dustin Keller remekül indította a szezont, úgy tűnik, idén a tight endek fontosak lesznek az AFC Eastben. A támadófal munkáját azonban legfeljebb közepesnek lehet értékelni a Jaguars gyér passrush-a ellen, ráadásul Nick Mangold, a fal egyik sztárja kiesett legalább két hétre, tartalékja pedig nem igazán van. A futójáték is szenvedett, pedig ekkora előnyben nem lett volna kényszer passzolni. Természetesen alapvetően jól dolgozott ez az egység, de a későbbiekben ezek a hiányosságok visszaüthetnek.
A védelem ellenben dicséretet érdemel, a Jaguárok egy pillanatig sem érezhették magukat jól. A futás ellen folyamatosan nyolc-kilenc ember védekezett, így Maurice Jones-Drew-t többé-kevésbé sikerült semlegesíteni, a passzjátékot pedig a nagy nyomás és a jól dolgozó secondary atomjaira szedte. Igaz, az ellenfél Luke mcCown volt, de a négy interception így is-úgy is figyelemre méltó. Antonio Cromartie legjobb önmagát idézte, és úgy általában mindenki jól nézett ki – igaz, ez „csak” a Jaguars volt, lesznek ennél nagyobb kihívások is az év folyamán.
A Raiders ellen is a Jets lesz az abszolút favorit, ám Darren McFaddenékkel meggyűlhet a baja a védelemnek. Jó kis tesztnek ígérkezik, amin nem engedhet meg magának bukást a new yorki gárda, a csoportgyőzelemért folyó harc ugyanis nagyon élesnek mutatkozik.