Heti körképek - 3. hét - 1. rész

 

AFC East - Rajnai Gergely (Rajna)

 

Buffalo Bills

Eredmény: 34-31-es győzelem a Patriots ellen
Mérleg: 3-0 (1-0 a divízión belül)

És összejött. Nem hiszem, hogy sokan hittek benne, de a Bills legyőzte a New Englandet. Be volt a meccs harangozva rendesen, hogy a két legtermékenyebb támadósor csap össze vasárnap, de igazán senki nem gondolta komolyan, hogy az élete formájában játszó Brady-t megszoríthatja a Buffalo. Nem is így indult, hiszen a New England az első félidőben megette reggelire a házigazdákat, a Bills 0-21-ről állt fel, a Raiders elleni fordítás után most már végképp kiderült, hogy van bennük spiritusz. Ryan Fitzpatrick két interceptiont jegyzett a mérkőzés elején, ám képes volt felállni, és szinte hibátlan játékkal szedte atomjaira a Patrióták védelmét. Érdemes megemlékezni Fred Jackson újabb hatalmas napjáról, én még sosem láttam őt ilyen jól játszani, mondom ezt annak ellenére, hogy „csak” 74 yardot futott. Ám elkapásban is jeleskedett, kitűnően blokkolt, és a kulcsszituációkban mindig ott volt, szerzett egy igen fontos touchdownt közelről, valamint az ő elkapásának köszönheti Ryan Lindell a győztes mezőnygólt. 
Az elkapósort szintén hatalmas dicséret illeti – Steve Johnson, Scott Chandler és David Nelson szinte a „szokásosat” hozták, de Donald Jones kiugrására senki sem számított. A támadófal sem kap elég dicséretet, pedig ezen a héten egyik kezdő guardjuk, Kraig Urbik nélkül kellett játszaniuk, akit Chad Rinehart megfelelően helyettesített. Nagyon összhangban működő egység ez, amelyet nehéz lesz bárkinek megállítania.
A védelemről sem szabad elfeledkezni, hiszen a Chargers-nél és a Dolphins-nél is hatékonyabban védekeztek a Pats ellen, ráadásul négyszer kapták le Brady passzát a levegőből, ez nem gyakori eset. Tulajdonképpen ez hozta meg a győzelmet a Buffalónak, a meccs elejétől eltekintve a nyomás is ott volt Brady-n, különösen a védőfal munkáját érdemes kiemelni.
Lényeg a lényeg, kiváló munkát végez egyelőre a Bills, az egész AFC egyetlen hibátlan együtteséről beszélünk. Jövő héten már feltehetően Urbikkal és Morrisonnal kiegészülve állnak ki az eddig kevésbé sikeres Bengals ellen. Kérdés, hogy az újdonsült esélyesség nem nyomja-e agyon Chan Gailey bandáját, mert ha nem, tovább menetelhetnek a rájátszás irányába.

 

 

Miami Dolphins

Eredmény: 16-17-es vereség a Browns ellen
Mérleg: 0-3 (0-1 a divízión belül)

Újabb hét, újabb vereség a Delfinek számára. Ez talán a legfájdalmasabb eddig, hiszen a Cleveland azért nem olyan félelmetes ellenfél, mint a New England vagy a Houston. Ennek megfelelően nyeregben is volt a Miami az összecsapás nagy részében, az offense többször is közel került a TD-hez, de csupán egy alkalommal sikerült ezt összehozni. Daniel Thomas az egész meccsen energikusan játszott, nehéz volt őt szerelni, Chad Henne általában pontos volt, azonban a drive-okat nem igazán sikerült befejezni. 
A védelemről is pozitívan kell beszélni általánosságban. Montario Hardesty és Colt McCoy játéka is inkább átlagosnak volt nevezhető, mint jónak, McCoy-t rögtön az elején sikerült elbizonytalanítani egy interceptionnel, amit főleg a passrush kényszerített ki. Igor Olshansky is hatékonyan mutatkozott be, tulajdonképpen a defense dícséretet érdemel. Azonban a kulcsplayeknél kihagytak – a Browns utolsó drive-jánál negyedik kísérletre nagyon üresen maradt Hardesty az oldalvonalnál, és ez döntőnek bizonyult. A touchdownok szenzációs elkapásokból születtek, ezek miatt nem nagyon lehet a secondary-t korholni, ám az tisztán látszik, hogy a koncentráció nem az igazi egyik csapatrészben sem.

Apróságokon múlott a győzelem, ilyen volt Dan Carpenter kihagyott mezőnygólja, Reggie Bush fumble-ja, a már említett negyedik kísérlet, és még sorolhatnám. Fejben nagyon nincsenek rendben a dolgok, és ezért az edzői stábot lehet elsősorban okolni, ugyanis a csapat játéka egyáltalán nem olyan rossz, mint az eredmények mutatják, benyomásom szerint a Fins jobb együttes, mint a Browns. A három meccses hátrány viszont már-már behozhatatlannak tűnik ebben az erős csoportban, nem hiszem, hogy bárki nagy pénzt tenne most a Miami rájátszásba kerülésére. Próbálkozni persze mindig lehet, ezen a héten San Diegóban. A Chargers sem mutatott eddig lehengerlő játékot, úgyhogy megint ott az esély a Dolphins számára, ha fejben ott lesznek a pályán hatvan percen keresztül, akkor nyerhetnek is, annak ellenére, hogy alapvetően a Chargers az esélyes.

 

 

New England Patriots

Eredmény: 31-34-es vereség a Bills ellen
Mérleg: 2-1 (1-1 a divízión belül)

A Pats elszenvedte első vereségét, és bár az ellenfél neve meglepő lehet, de az eddig mutatott játék alapján ez igazi gigászi csata volt, nincs miért pánikba esni Bostonban. Az első félidő kiváló játéka talán túlságosan elbizakodottá tette a gárdát, esetleg a fáradtság játszott közre, de a védelem összeomlott, ez nagyon fontos jelzés, hiszen a korábbi hetekben is sok gond volt ezzel az egységgel, és ha a Patriótáknak nagy terveik vannak, kezdeni kell valamit ezzel a problémával. Passz ellen egyáltalán nem hatékony a defense, sem a passrush, sem a hátsó alakzat nem funkcionált megfelelően. Ráadásul nem csak egy-két párharcot nyert meg rendszeresen a Bills, hanem gyakorlatilag az egész elkapósor megverte a védőjét, egyik defensive back sem járt sok szerencsével. Kyle Arrington két interceptionje a meccs elején nagyon kellett a korai előny összeszedéséhez, de igazából a mérkőzés ezen szakaszában sem sikerült Fitzpatrick ellenszerét megtalálni, a két szerzett labda életmentő volt. A futás elleni védekezés legalább jól működött, Fred Jacksont az esetek többségében sikerült korán megállítani, de ez nagyon kevés – valamit ki kell főznie Belichickéknek, mert komolyabb offense-ek ellen egyszerűen csak a szerencsében bízhatnak, annyira sebezhető ez a védelem.
A támadókat természetesen általánosságban dicséret illeti, de ha mélyebben kívánjuk elemezni a meccset, a helyzet itt sem olyan rózsás. Brady négyszer adta el a labdát, ezen kívül hiába volt szinte tökéletes, ez túl sok hiba, megengedhetetlen ilyen védelemmel az ember háta mögött, ráadásul több interception is kifejezetten egyéni hibának tűnt részéről. Amikor ment a szekér, akkor is csupán két opció jött szóba. Wes Welker és Rob Gronkowski, a többiek csöndben maradtak és hibáztak is rendszeresen. Welkert azért érdemes kiemeleni, hiszen élete egyik legjobb meccsén van túl, a Bills védelme semmit nem tudott vele kezdeni, néha két védőt is simán megvert. A futójáték is jó kiegészítő fegyvernek bizonyult, meglepetésre Stevan Ridley vezetésével, de mindenki (Green-Ellis, Ridley, Woodhead) elég labdát kapott, és több-kevésbé hatékonyan tették a dolgukat. Az offense rendben van, ha Brady nem hibázik ilyen sokat egy meccsen.
A kilátások tehát akár rosszak is lehetnének, de végül is nem azok. A liga eddig tán legösszeszedettebben játszó csapata ellen szenvedett vereséget a New England úgy, hogy Brady négy interceptiont dobott, ez nem sokszor fog előfordulni. A védelmet viszont meg kell erősíteni hosszú távon, erre kitűnő alkalom lehet a Raiders elleni mérkőzés, az Oakland támadósora ugyanis eddig meglepően jól teljesít. 

 

 

New York Jets

Eredmény: 24-34-es vereség a Raiders ellen

Mérleg: 2-1 (0-0 a divízión belül)

Sokan megkongatták a meglepetésharangot a Raiders és a Jets találkozója előtt, így a mérkőzés kimenetele talán nem is annyira sokkoló, a játék képe annál inkább. Minden a feje tetejére állt, a Jets általában elit futóvédelme kártyavárként omlott össze, Darren McFadden bohócot csinált a sztárvédőkből. Passz ellen egyébként elég szépen dolgozott a defense, de ez nem volt nehéz, hiszen a házigazdák nem is igen kényszerültek arra, hogy a levegőben támadjanak. 
Pedig a meccs nem így indult, az első félidőben az ember úgy érezte, hogy a Jets kézben tartja az eseményeket. A védelem hozta a kötelezőt, a támadók pedig néhány szép play-jel magabiztos előnyhöz juttatták a vendégeket. Aztán a semmiből érkezett egy hetven yardos McFadden touchdown, és a játék képe innentől egészen a véghajráig oaklandi dominanciát mutatott. A csapat impotenciáját mutatta Cromartie elejtett kockoffja is, amiből a hazaiak újabb TD-t szereztek. Az egyetlen módja az ellenfél megállításának new yorki részről a Raiders fegyelmezetlensége volt, sok buta büntetéssel nehezítették meg a saját dolgukat. A meccs végére hiába támadt fel a Jets, kései volt Burress TD-je, és az utolsó percben Mark Sancheznek nem jött össze a szépítés – mint ahogy általában nem sok minden jött össze neki ezen a napon.
A támadóknál még így is inkább a passz működött, elsősorban a rövid átadások. LaDainian Tomlinson remekül kezdett ezen a téren, lassan el lehet gondolkodni azon, hogy megéri-e továbbra is Shonn Greene-t erőltetni. Az talán edzői hiba volt, hogy a második félidőben tulajdonképpen mindent Sanchezre bíztak, ő pedig sokszor képtelen volt rendesen ellátni a feladatát, hol a támadófal visszaesése miatt, hol pedig egyéni hibából. Az első negyedben dobott interceptionje pedig borzalmasan pontatlan és buta dobás volt. 
Sok területen akad tehát javítanivaló, Rex Ryan természetesen a védelemmel kezdte, mégpedig Aaron Maybin szerződtetésével. A tehetséges, ám NFL-ben eleddig megbukó passrusherre azért lehet szükség, mert az ellenfel irányítói eddig alig érezhettek magukon nyomást, nagyon gyengén teljesít ezen a téren a Jets. Miután ez volt a Ryan-éra leggyengébb meccse futásvédelem szempontjából, nem valószínű, hogy még egyszer ilyen katasztrófa fordulna elő, ha mégis, akkor alapvető változtatásokra lesz szükség. A Baltimore ellen élesben lehet kipróbálni az esetleges módosításokat – Ray Rice sem fog kegyelmezi, ha hibázik a védelem. Az offense gatyába rázása szintén fontos a liga egyik legrettegettebb védelme ellen, az eddig mutatott játék alapján nem a Jets lesz a találkozó favoritja.

 

 

AFC North - Zandler Gábor (gabtsi)

 

 

Előzetesen nem tűnt lefutott mérkőzésnek a Baltimore Ravens látogatása a St. Louis Rams otthonába, ám végül nem a szikrázó párharcok, hanem a rekordok halmozása miatt lett emlékezetes a „csata”. Mindenekelőtt a Ravens újonc elkapóját Torrey Smith kell kiemelni, aki életében először volt kezdő, és ezt pályafutása első három elkapásával a következőképpen honorálta: 74 yard TD, 41 yard TD, 18 yard TD. Mindezt az első negyedben, amivel lényegében el is döntötte a mérkőzést, végül 5 elkapásból szerzett 152 yarddal zárt. Mindez nagyban hozzásegítette Joe Flaccot karrierje legtöbb passzolt yardos mérkőzéséhez, 389 egységet teljesítve, emellett az említett 3 TD passz, illetve nulla eladott labda. Flacco akárcsak az első heti rangadón, és ellentétben a múlthéttel, nagyon magabiztosan vezette az offense-t, csövön volt, szűk ablakokba is nagy biztonsággal dobta a labdát, és a masszív előny birtokában nyugodtan vezényelte a csapatát, néhány hibától eltekintve jó teljesítményt nyújtott. Újabb TD-t már nem sikerült ugyan elérni, de mezőnygól kísérletekig rendre el tudtak jutni, más kérdés, hogy Bill Candiff szokásától eltérően – igaz ötven yardon túlról – kétszer is hibázott. A futás némileg háttérbe szorult a mérkőzésen, túlsúlyba kerültek a passzkísérletek, Ray Rice és Ricky Williams összesen kapott 14 cipelést, előbbi 9, utóbbi 8.4 yardot hozott futásonként, tehát a „mellőzés” oka nem az eredménytelenség volt, inkább Flacco formába hozása a hétvégi Jets elleni rangadóra. A védelem viszont még a támadókon is túltesz, egy harmadik harmados apró rövidzárlatot kivéve lenullázták a jó erőkből álló Rams offense-t, még csak egy mezőnygól kísérletet sem engedve. Ray Lewis legszebb napjait éli, más nagyságok ennyi idősen már a szakkommentáláshoz is öregek, ő meg bemutat 10 solo tacklet, és egy sacket. Az igazsághoz tartozik, hogy borzasztó módon pusztít előtte a Ravens védőfala, Haloti Ngata csendben araszol az év védőjátékosa címért, Terrence Cody jelenléte szinte teljesen ellehetetleníti a futást, Cory Redding pedig tőle soha nem látott nyomást helyez az irányítóra. A secondary azonban egyre nagyobb gondban van, Foxworth IR-re kerülésével jelentősen csökkentek a lehetőségek, ami a front7 egy gyenge napján komoly gondot okozhat. A héten a New York Jets együttesét látja vendégül a Ravens, nagy kérdés, hogy melyik arcát mutatja a csapat. A páratlan hetekhez páratlan teljesítmény társult, közte egy nagyon kilátástalannal. A labda mindkét oldalán kiderülhet az igazság, képes-e Flacco folyamatosan jó teljesítményre - egy erős védelemmel szemben, mit tud kezdeni a front7 egy decens támadófallal, mire képes a hátsó négyes, ha csökken a nyomás elöl. Ha ezekre a kérdésekre képes a Ravens pozitív választ adni, akkor helyt lehet adni Joe Flacco kijelentésének, miszerint a cél a Super Bowl.

A Pittsburgh Steelers indianapolisi vendégjátéka csak azért került a vasárnap kiemelt idősávjába, mert amikor a programot rögzítették, még számoltak Peyton Manning játékával, az elmúlt hetek eseményei alapján viszont nehezen hiszem, hogy bárki szoros, komoly csatát várt volna. És mekkorát tévedtünk. Ki merem jelenteni, hogy a Steelers szerencsével nyerte meg a mérkőzést, már amennyiben szerencsének lehet azt nevezni, hogy van egy Mike Wallace és egy kiváló védelem a tarsolyban. A harmadéves elkapó bámulatos gyorsaságával és kiváló labdaérzékével gyakorlatilag a hátán viszi Steelers offenset. A negyedik negyedig úgy nézett ki a pittsburghi pontgyár, hogy két hosszú Wallace elkapás után mezőnygól, majd még az első negyedben a mérkőzés jelenete. Big Ben kiszúrta, hogy a pálya jobb oldalát egyetlen védő őrzi (aki a saját emberével van elfoglalva), a center mögött állva biccentett Wallace-nak, aki a játék indulása után kérdés nélkül, két védőt lefutva keresztezte a pályát. Eközben Roethlisberger egy harmatos play-action fake után azonnal fordult és tüzelt álmai férfijának, aki meg sem állt a célterületig. 81 yardos TD, 10-0, fanfár, parádé. Majd ezután, sorrendben: fumble, fumble (belőle TD), INT, kihagyott mezőnygól, illetve két mezőnygól között két punt. Nem veretes mit ne mondjak, és a probléma, hogy ehhez elég volt két JÓ pass rusher és egy agilis védelem. A Steelers fal, élén az LT Jonathan Scottal, egyszerűen nem képes ellátni a feladatát, sem a futás segítésében - 67 yard a 100 yardos átlagnál bőven rosszabb Colts ellen, sem Roethlisbereger megvédésében - 3 sack, melyből 2 elvesztett labda, és további 5 ütés Big Benen. Védelmükre szolgáljon, hogy az utolsó pillanatban, amikor nagyon kellett összekapták magukat és jól helyezett passzokkal és egy irányító futással mezőnygól közelébe értek, amelyet sikerült is bebiztosítani, ezzel megnyerni a mérkőzést. Olcsó poén lenne azzal érvelni, hogy azért mert Scott már nem volt a pályán. A fényt viszont kétségkívül a védelem jelentette az indianapolisi éjszakában, ám ennek ellenére ambivalens érzéseink lehetnek az egységgel kapcsolatban. A sztárok ugyan megnyerték a mérkőzést (Harrison sack+fumble melyből Polamalu szerzett touchdownt), de nem alakult ki az érzés, hogy az egység dominálja az ellenfél vegetáló támadójátékát. Ez leginkább a futás elleni védekezés miatt lehet így, amely hosszú évek óta a Steelers erőssége, filozófiájának alapja. A tavalyi évhez képest 50%-os a visszaesés a mérkőzésenkénti átlagban, és egy Colts futójáték képes emelni az átlagon! A nagy kérdés, hogy ez visszaesés vagy átalakulás, mert a passz ellen ezzel szemben javulás mutatnak, jóllehet igazán komoly légierővel még nem találkoztak a szezonban. A kérdésre választ adhat a hétvégi Houston elleni összecsapás, különösen úgy, hogy a Texansnál az utóbbi időben potens futójáték is épült, így könnyen megtudhatjuk, hogy csupán a hangsúlyok eltolódásáról vagy valami problémáról beszélhetünk a vasfüggöny mögött. A Steelers eddigi legkomolyabb mérkőzése lesz, a legjobbjukra lesz szükség a győzelemhez.

Előzetesen is nehéz mérkőzésre számítottunk a Cleveland Browns – Miami Dolphins mérkőzésen, ám még annál is kiélezettebb csatát hozott a találkozó. Már a mérkőzés előestéje rossz hírrel szolgált a Barnák szerelmeseinek, mert a csapat elsőszámú futóját, Peyton Hillist egy betegség ledöntötte a lábáról, melynek következtében a mérkőzést is ki kellett hagynia. A legjobb skill játékos elvesztése sose öröm, különösen akkor, ha az egész támadófilozófia a futás hatékonyságán nyugszik. Montario Hardesty limitált számú cipeléseivel ugyan már bizonyította, hogy lehet rá számítani, de a hatékonyságot ilyenkor általában csökkenti a sokszorosára növekedő játéklehetőség. Végül nagyobb problémát ugyan nem okozott Hillis kiesése, Hardesty teljesítménye megfelelő volt, de egy nagy futásán kívül nem tudta konzisztensen segíteni Colt McCoy munkáját és ez sajnos a támadófalra is igaz. Annak ellenére, hogy Cleveland az egyik legjobb támadófallal rendelkező csapat a ligában, ám ebből nem sokat láttunk a vasárnapi mérkőzésen, inkább keserítették mint segítették a többiek munkáját. Pedig McCoy rászorult volna, mert ő sem élete mérkőzését játszotta, de az igazán nagy játékosok ismeréve, hogy akkor nyújtanak igazán jó teljesítményt, amikor arra a leginkább szükség van. A mérkőzésen rendszerint elhibázta az elkapóit, alul-, túl-, vagy egyszerűen mellédobta, kivéve az utolsó drive-ot, mellyel sikerült megnyerni a mérkőzést. A támadássorozat alkalmával 80 yardot tett meg a Delfinek célterületéig a McCoy vezette offense, ez alatt az irányító csak passzolt, majdnem 70%-kal (bőven felette az 50% alatti mérkőzésen belüli pontosságnak), benne egy sikeres 4. kísérlettel. A teljesítményre a korona a nap legszebb átadásával, egy Mohamed Massaquoi-nak adott 14 yardos TD-vel került fel, amellyel végül ugyan sikerült megnyerni a mérkőzést, de azonnal nem lélegezhettek fel a clevelandiek. Hátra volt még ugyanis egy lehetősége a Miaminak a mérkőzés megfordítására, ami ráadásul – a rendszeres buta clevelandi szabálytalanságok miatt – majdnem a félpályáról indult. A Browns védelme azonban, ahogy eddig végig a szezon során, nagyon megbízható teljesítményt nyújtott, és három sikertelen passzkísérletbe, majd egy eladott labdába hajszolták Ched Henne-t, így biztosítva be az első hazai győzelmet. Sokszor igazságtalan dolog kiemelni valakit, vagy valakiket egy igazi csapatteljesítmény után, de D’Qwell Jackson illetve Jabaal Sheard teljesítménye mindenképpen rászolgál erre. Előbbi egyszerűen mindenhol ott van a pályán, 10 tacklet átlagol három mérkőzés után, 2.5 sackkel bír, és igazi vezére a védelemnek. Teljesíménye mást sem hagyott figyelmen kívül, a díj megalapítása óta, első Browns játékosként kapta meg a hónap védőjátékosa címet az AFC-ben, teljes joggal. A szintén kiemelendő újonc endről szintén csak szuperlatívuszokban lehet értekezni. Amióta Sheard átkerült az erős oldalra, szinte megtáltosodott, ebben nyilván szerepe van abban, hogy nem a legjobb OT-kel kell szembenéznie, de így is bőven felül teljesíti egy újonc védőfalembertől elvárható szintet. A védelem összességében kicsit több yardot engedett, mint az egészséges mérték, de az ördög úgyis a pontokban lakozik. Azt viszont – egy esetet kivéve – csak mezőnygól formájában tudott rájuk írni a Dolphins, így teljesen megérdemelten, komoly erényeket csillogtatva húzták be a mérkőzést. A hétvégén a Tennessee látogat a Cleveland Browns Stadiumba, a feladat egyszerűbb nem lett.

A Cincinnati Bengals eddigi legkomolyabb tesztjére készült a harmadik héten, amikor a hazai premieren a San Francisco 49ers csapatát fogadta, és nyugodtan állíthatjuk, csúfosan elbukták a vizsgát. No nem a védők, akik megfelelő teljesítményt hoztak, hanem a támadók, akik képtelenek voltak az endzone-ba juttatni a disznóbőrt, és egyáltalán valami működő rendszerre hasonlítani. Pedig szépen indult, a nyitó drive-ban Andy Dalton 80%-kal passzolt (főként a Simpson-ügy miatt kezdő André Caldwellnek), Benson is tisztességgel futott, de a 1st & Goal helyzettel képtelenek voltak mit kezdeni. A forduló előtt, futás elleni védekezésben ligaelső 49ers ellen az volt Gruden terve, hogy passzal nyernek a fiúk, ám ehhez Dalton kiemelkedő játékára lett volna szükség, az újonc játékos ezt a terhet azonban nem bírta el. Ennek legnagyobb oka, a harmadik kísérletekben keresendő, ahol a Bengals a legutóbbi 21 próbálkozásból, mindösszesen kettő alkalommal volt képes first downt elérni, ami borzasztóan gyenge teljesítmény. A tényhez tartozik, hogy már az első két down se nagyon szokott sikerülni, így átlagban 7.3 yardot kellene megtenni harmadikra (Frisco ellen ez a szám 8.6 yard). Ezzel áll szemben Andy Dalton a fenti intervallumban elért 1.9 yard/passz átlaga, amellyel sem az első kísérlet jogát, sem a mérkőzést nem lehet megnyerni. Különösen úgy, hogy pályafutása első (és második) eladott labdáját is elkönyvelhette (és csak a 49ers védőin múlt, hogy nem növekedett ez a szám még tovább). Az irányító természetesen nem az egyetlen oka az offense gyengeségeinek. A hétközi események láthatóan megviselték az egységet, koncentrációs hibák sorozata (AJ Green két false start, és rengeteg drop mindenkitől), és a fal jobb oldalának gyenge teljesítménye, és a gyenge playhívás mind-mind kivette a részét ebből a katasztrófából. Akit változatlanul ki lehet emelni az Andrew Whitworth, aki dominálta Justin Smith-t, illetve a fáradhatatlan védelem, amely folyamatos (passzkísérletei 70+ százalékában) nyomás alatt tartotta Alex Smith-t, és a 3. negyedben engedte először térfelére a 49ers támadóit. Összesen 5 sacket + 5 TFL-t bemutatva tartották 226 yardon Alex Smith egységét, de ahogy az lenni szokott a rendszeres szereplés megtörte őket, és egy 72 yardos drive végén benyelték a mérkőzés egyetlen (érvényes) touchdownját. Ezután még sikerült összeszedni magukat, és Rey Maualuga révén labdát szereztek az Frisco 16 yardos vonalán, biztosítva a rövid pályát és a könnyű TD-t Daltonék számára. Erejükből azonban csak egy mezőnygólra futotta, így elveszítve az idény első hazai mérkőzését. A feladat nem lesz egyszerűbb a 4. héten sem, amikor az AFC legforróbb csapata, a Ryan Fitzpatrick valamint Fred Jackson fémjelezte Buffalo Bills látogat a Paul Brown Stadiumba. Jó kis erőpróba lesz a NFL jelenlegi harmadik legjobb védelmének.

 

 

NFC South - Parrag Zsombor (shawnka)

A 3. fordulóban megkezdődtek a csoporton belüli küzdelmek is. Az Atlanta Tampába látogatott egy L-betűt szerezni, a Carolina lemosta a pályáról a Jacksonville-t, noha ez csak a játéktér állapota miatt jelenthető ki, a Saints pedig hazai pályán győzött pontzuhatagos meccsen a Houston ellen.

Atlanta Falcons(1-2) @ Tampa Bay Buccaneers(2-1) 13-16

Két 1-1-gyel álló csapat találkozott vasárnap délután Floridában, és mindketten azzal a céllal léptek gyepre, hogy a divízión belül lépéselőnybe kerüljenek az egyik legkomolyabb riválisukkal szemben. A küldetést a Kalózoknak sikerült teljesíteni, köszönhetően Josh Freeman tavalyira emlékeztető játékának. A fiatal Kalózkapitány 180 levegőben szerzett yardja mellett megtett lábon 35-öt, ezzel a módszerrel szerzett is egy TD-t. 32 próbálkozásból 22 elkapó kezekre talált, iszonyatosan higgadtan játszotta végig a találkozót. Kedvenc célpontja ismét a FB Earnest Graham volt, 7 fogadásából 37 egységet kapart össze. LeGarrette Blount teljesítményére sem lehet panasz, az Oregon egyetem egykori kiválósága 81 yardig jutott, a fontos helyzeteket rendre megoldva. A védelemből az újonc Adrian Clayborn megszerezte első sackjét, amiből rögtön labdaszerzés is lett. A másik remeklő tampai Ronde Barber volt, 4 tackleje mellett háromszor ütötte le az éppen az ő embere felé repülő labdát, egyszer pedig sikerült is megszereznie azt. Matt Ryan sem játszott kifejezetten rosszul, 330 yardja pofásan hangzik ezen védelem ellen. Touchdownból most csak egyet dobott, viszont a labdát ugye eladta egyszer. Emellett volt két fumble is a neve mellett. A támadófal továbbra sem brillírozik a negyedéves irányító előtt, akit „csak” négyszer vittek földre a tampai védőjátékosok. Úgy látszik ez a szám stagnálni fog az évben, az meg ugye nem egészséges hosszútávon, ha a franchise QB-d többet fekszik a földön, mint egyszeri diáklány a veszprémi éjszakában egy alaposan átmulatott éjjel után a sötét parkban. Julio Jones és Roddy White ihletett napot fogott ki, egyaránt 100 yard felett zártak. Az újonc elkapó beharangozóban említett szárnybontogatása úgy tűnik kezd végbe menni, bár hat pontot érő passzt még nem sikerült behúznia. Az Atlanta vereségének egyik okaként a futójáték meglepő betlizését mondanám. Turner 20, Jacquizz Rodgers 7 futott yardja egyszerűen édeskevés egy playoffba vágyó csapat esetén. Lehet, hogy ezt a Green Bay elbírta tavaly, de ők legalább tudtak e nélkül is érvényesülni. A Falcons esetében is egy hajszálon múlott ugyan a siker, de ha a földön haladás úgy működött volna, ahogy az elvárható volt ettől a futójátéktól, és tudták volna megfelelően tehermentesíteni Ryant, akkor biztosan más eredmény pihenne az eredményjelzőn. A másik felelős nálam a D-Line. Az elmúlt két fordulóban nem sikerült sackelni az ellenfél irányítóját, a nyomás sem megfelelő a playek 70 százalékában. Babineaux kiesése nem hittem, hogy ennyire meg fogja állítani az Abraham-Edwards párost, de ezek szerint nem volt igazam. A secondary, de főleg a safetyk így is a vártnál jobban teljesítettek, DeCoud és Moore is le tudta halászni Freeman egy-egy passzát. Sean Weatherspoon überelte múlt heti produkcióját, 10 szereléssel zárt a másodéves játékos, élvezet nézni a játéka minden elemét.   A mérkőzés fordulatosan indult, Ryant a 3. playben már sackelték is, aminek fumble lett az eredménye, de Freeman azonnal vissza is adta a disznóbőrt a Sólymoknak egy könnyelműen megdobott labda után, amit DeCoud szedett le az endzoneban.  Az első félidőben javarészt területharcot látott a kilátogató publikum. A pontszerzési csendet mindkét alakulat egy-egy Field Goallal törte meg. Az atlantai mezőnygól után Josh Freeman egy 80 yardos drive-ot vezetett, aminek a végén ő maga tuszkolta be a játékszert a gólvonal mögé. Ezután még két tampai FG következett, így a negyedik negyedre 16-3-mal fordultak a csapatok. Feltámadni látszott az addig fantáziátlannak tűnő atlantai támadóegység, Ryan meg is találta Tony Gonzalezt egy TD átadásra. A visszatérő floridai offense 3 play után azzal a lendülettel le is ment a játéktérről, a Falcons előtt adott lett hirtelen a fordítás lehetősége. A Tampa 5 yardosáig sikerült is előrenyomulni, de ott a remekül és hősiesen teljesítő Kalóz védelem mezőnygólon tartotta a Sólymokat, a labda pedig már nem került vissza a georgai csapathoz. A Falcons a 4. héten a Seattle ellen javíthat a mérlegén, a papírforma szerint ez egy nagyon sima meccs lesz, gyakorlatban majd kiderül melyik arcukat mutatják a piros-feketék. A Tampára egy hétfő esti rangadó vár a küszködő Indianapolis csapatával. A csikók gyenge szereplése miatt ez egy sima találkozó lehet, de ezt tippelték sokan a Pittsburgh elleni Sunday Night Footballra is. Szoros küzdelemre számítok kedd hajnalban, érdemes lesz a Sport 2-re kapcsolni!

 

 

Houston Texans @ New Orleans Saints(2-1) 33-40

Elég volt múlt héten leírnom, hogy vajh meddig tart Drew Brees interception-mentessége. Nos, a választ megkaptuk vasárnap este, amikor Jonathan Joseph pickelte az amúgy kiválóan játszó irányítót. Brees dobott egy másikat is a 3. negyedben, ha már lúd legyen kövér elvégre. Nem okozott ez végül különösebb gondot, hiszen összejött 3 passzolt TD és 370 yard a találkozó végére. Mint tudjuk New Orleansban nincsen egy specifikus sztárelkapó, Brees rendelkezik 4-5 egyenrangú, kiegyensúlyozott célponttal. A héten kedvencei Jimmy Graham és Lance Moore voltak, de a passzjátékban egyre fontosabbá váló Darren Sproles is kapott szép számmal labdákat. Zseniális ennek az offensenek a sokszínűsége, kiszámíthatatlanok hétről-hétre, soha nem lehet tudni, hogy éppen kit fog a 9-es számú QB favorizálni. A passzjáték működött, a futójátéknak nem is kellett annyira. Ingram, Sproles és Thomas pontosan annyit tett hozzá a meccshez lábon, amennyi szükséges volt, előbbi kettő játékos pedig kulcsmomentumokban szerzett TD-t ezzel a módszerrel. A védelemben Jo-Lonn Dunbar volt a fő tacklegyáros, de Roman Harper is megmutatta miért igazolták újra az offszezonban. Jabari Greer interceptiont szerzett, ráadásul Texans szempontból a legrosszabkor, 26-24-es vezetésnél a 4. negyedben. A hibát Brees könyörtelenül használta ki Moore segítségével, ráadásul utána a 2 pontos játék is sikeres volt. Kevin Walter ugyan visszahozta a Houstont a meccsbe egy bravúros elkapás után, de Breesnek és a feltüzelt Szent támadósornak maradt még több mint 4 perce. Elég volt nekik ebből másfél, egy igazi misstackle parádé után Mark Ingram érkezett a célterületre. A TD után nekimentek ismét a 2 pontosnak, ahol az előzőhöz hasonlóan Moore-t kereste a QB a labdával, és lemásolva az előző extrát, ez is pontokat ért a hazai csapatnak. A hétvégén a Saints Jacksonville-be utazik, akik a múlt heti Carolina elleni vereség után egy újabb NFC South-ból érkező csapattal mérkőznek. Legutóbb 2003-ban játszottak az akkor még „Alltel Stadium”-ban. Az a meccs – az ún. River City Relay - drámai véget ért, miután 13-20-as Jaguars vezetésnél, egy utolsó másodperces lateral passzáradat folytán TD-t ért el a New Orleans, de John Carney kihagyta az extra pontot, így 19-20-ra győzött a floridai csapat. Csodálkoznék, ha most is ilyen szoros lenne a párharc, de az NFL világában bármi megtörténhet.

Jacksonville Jaguars @ Carolina Panthers(1-2) 10-16

Nem mindennapi mérkőzésre került sor a harmadik fordulóban Charlotte-ban. Egyrészt két újonc irányító által vezetett csapat feszült egymásnak, másrészt olyan vízözön szakadt a futballistákra, amilyet North Carolinában nagyon régen láttak. A Bank of America Stadium vízelvezető rendszere nem tudott hatékonyan működni, szabályosan állt a víz a pályán, de még a csatornákból is folyt visszafelé a H2O. A közvetítésnek sem tett túl jót a dézsából öntött csapadék, a térkamerák képein csak annyit lehetett látni, hogy eső és nagy szürkeség van. A szakemberek természetesen ezt a problémát is megoldották, bravúros képeket kaptunk a pálya melletti hősiesen helytálló operatőröktől.   Iktriad „Szánalom Bowl”-nak keresztelte el a találkozót, szerintem ennyire nem volt szörnyű a helyzet. Cam Newton először maradt profi pályafutása alatt 400 yard alatt, még a 200-at sem sikerült megütnie. Rójuk fel az esőnek, ilyen körülmények között nehéz lett volna 158 yardnál többet szerezni. Pozitívum, hogy nem adta el egyszer sem a labdát, és fejben is végig nyugodt tudott maradni, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az utolsó negyedben szerzett TD átadása kedvenc játszópajtásának, Greg Olsennek. A korábbi chicagói tight enddel egyébként hétszer találtak egymásra az este folyamán. Mondjuk lehet, hogy a TE poszttal már hazudtam, hiszen rendre elkapói szerepkörben használják Riveráék a blokkolni kevésbé tudó játékost. DeAngelo Williams teljesítménye jóval elmarad a várttól, de amíg Jonathan Stewart ilyen remek meccseket tud hozni a Párducoknak, addig ebből nem valószínű, hogy problémájuk lesz. A támadófal nem teljesített rosszul, az idei 1/1 nem került a földre. Nem úgy Blaine Gabbert, őt Greg Hardy és Charles Johnson is üdvözölte az NFL-ben, ráadásul előbbi 2 pontot ért a hazai csapatnak, mivel mindezt a Jaguár endzoneban sikerült végrehajtani. Gabbert előbb adta el a labdát, mint szerzett azzal pontot: feltéve, ha a safetyt nem számítjuk annak. A 2. negyed vége felé Sherrod Martin szedte le egyik passzát, de erre rákontrázva a szünet előtti utolsó playben a Carolina összeszerencsétlenkedett neki egy hatpontos átadást is. 10-8-cal kezdték a zárónegyedet, twitteren valaki viccesen meg is jegyezte, hogy milyen jó ez a Panthers-Jaguars baseball meccs. 6 perccel a vége előtt Olsen lenullázta a jacksonville-i védelmet, a biztonság kedvéért nekiugrottak a kétpontosnak is. Newton ismét szőke hajú társát találta meg a disznóbőrrel, ezzel 16-10-re alakítva a kijelzőn a számokat. Ez maradt a végeredmény is. Cam Newton tehát megszerezte első győzelmét Párducként, fanjaik joggal bizakodhatnak e csapat láttán. A LB-sor sem tűnik első blikkre rossznak a sérülések után, James Anderson messze a védelem legjobbja volt, de Jason Williams és Dan Connor teljesítménye is kielégítőre sikeredett. A következő fordulóban egy chicagói kirándulás vár a csapatra. A Bears idén egy győzelemmel (Falcons) és egy vereséggel (Saints) rendelkezik NFC South ellenfél ellen. Ha Newton és a Panthers támadóegysége tudja hozni azt a játékot, amit a Green Bay ellen sikerült, akkor a Medvék felköthetik a nadrágjukat, nem lesz könnyű dolguk.

 

NFC East - Borsik Tamás (Tomeee)

 

Eredmények:
Dallas Cowboys – Washington Redskins 18 – 16
Philadelphia Eagles – New York Giants 16 - 29

Dallas Cowboys

Megszenvedett a Cowboys az idei első hazai meccsén, de végül csak sikerült kiharcolni a győzelmet a Redskins ellen. Tony Romón látszott a sérülése, igazán hosszú passzra például nem is vállalkozott, de ennek ellenére heroikus játékot nyújtva vezényelte csapatát, pedig ebben a fordulóban minden volt a Dallas offense-e, csak olajozott nem. A center Phil Costa többször is túl korán indította a labdát Romo felé, és a támadófal többi tagja sem volt éppen csúcsformában. A receiverek között nagyon érződött Miles Austin hiánya, a helyén kezdő Kevin Ogletree nem mindig futotta pontosan a route-ját, Dez Bryant láthatóan nem volt még 100%-os, Jason Witten pedig nem tudott igazán kibontakozni, hiszen a Redskins nem meglepő módon felismerte hogy ő a legveszélyesebb jelenleg a potenciális célpontok közül. Érthető volt tehát Romo frusztráltsága, amit nem egyszer elég látványosan ki is mutatott. A futójáték az első félidőben értékelhetetlen volt, aztán a mérkőzés második felében végre megindult a szekér, Felix Jones megtalálta a réseket, és a végére 115 yardig jutva karriercsúcsot állított fel. Ami aggodalomra adhat okot, az a borzalmas redzone-offense, 3-szor jutott el a 'Boys 20 yardon belülre, és mindannyiszor mezőnygóllal kellett megelégedniük. Aki ebből profitált, az természetesen az újonc kicker, Dan Bailey, aki 6 field goaljával igazán emlékezetes estét nyújtva megnyerte a meccset csapatának. A támadósor gondjaival szemben a védelemmel igazán elégedettek lehetnek a szurkolók. Tulajdonképpen egyetlen épkézláb drive-ot tudott vezetni a Redskins, aminek a végén a meccs egyetlen TD-jét szerezte Tim Hightower, ezen kívül azonban uralták a helyzetet a hazaiak. A pass rushért leginkább felelős DeMarcus Ware-t ugyan szépen semlegesítette a Washington (egyetlen sackjét a negyedik negyedben szállította Ware), ettől függetlenül a nyomás egyfolytában ott volt Grossmanen, így igazán nagy játékot nem tudott összehozni a vendégek irányítója. A futójátékot is szépen megfogta a Cowboys, Hightower és Helu együtt sem érte el a 60 yardot a földön. Az egység legjobbjának ismét a fiatal Sean Lee bizonyult, aki 8 tackle mellett megint csak szerzett egy interceptiont is, és a meccset lezáró, Anthony Spencer által kiharcolt fumble-t is ő szedte össze.

New York Giants

Nem sokan számítottak arra hogy az Óriások győzelemmel távoznak a Sasok otthonából, végül mégis bekövetkezett a valószínűtlen. A rengeteg sérülés ellenére Eli Manning gyakorlatilag hibátlanul vezette a csapatot 4 touchdown passzt is kiosztva. A Mario Manningham és Domenik Hixon hiánya miatt előrelépő Victor Cruz nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt, mindössze 3 elkapásból jutott 100 yard fölé, két TD-jével pedig feltette a koronát produkciójára, ráadásul mindkét touchdown a bravúros kategóriába sorolható. A két futó, Ahmad Bradshaw és Brandon Jacobs is ellenállhatatlan volt, Bradshaw csaknem 140 scrimmage yarddal vetette észre magát, Jacobs pedig egy 40 yardos elkapás utáni TD-vel tette le a névjegyét.  A támadófal szolid teljesítményt nyújtott, a rendkívül erős Eagles D-line ellen ennél többet nem igazán várhattak el a meccs előtt a csapat szurkolói. A védelem már nem volt ilyen meggyőző, nyelték a yardokat becsülettel, de ami döntő volt, a vörös zónában 5 próbálkozásból 1 TD-t engedett a Giants. A védőfalból Jason Pierre-Paul nyújtotta a legmeggyőzőbb játékot, 9 tackle-je mellé 2 sacket is begyűjtött. A másik „hőst” a secondary-ben kell keresnünk, Aaron Rossra a múlt heti gyenge játéka után ez alkalommal egy rossz szót nem szólhatott senki, 2 interceptionnel is jelentkezett, ebből az egyik igazán demoralizáló volt, hiszen a Vick sérülése után beálló Kafka első passzkísérletét halászta le az egykori Texas Longhorns játékos. Az interceptionök mellett 3 leütött passzt is összehozott Ross. Kenny Phillips szintén odatette magát, 9 tackle mellett 1 interceptiont ő is zsákmányolt. Tény, hogy Vick sérülése kedvezett a Giantsnek, de semmiképpen sem szabad elvenni a védelem érdemeit, hatalmas győzelem volt ez, az egyik legnagyobb rivális otthonában.

 

Philadelphia Eagles

A sajtó által a szezon előtt a csapatra aggatott 'Dream Team' jelző most már tényleg elvesztette minden realitását, az Eagles 1-2-es mérleggel a csoport utolsó helyén szerénykedik jelenleg. Michael Vicknek egyelőre semmi nem akar összejönni idén, az agyrázkódás után most jobb karjának zúzódása (először mindenki törésnek hitte) miatt kellett elhagynia idő előtt a pályát, és amíg játszott sem mutatott csúcsformát. Rengeteg ütést kapott, ezek között volt néhány kései is, amit meccs után szóvá is tett, és a támadófallal sem lehetett elégedett Vick, egyfolytában menekülnie kellett. Legtöbbször Jeremy Maclint célozta, aki nem is okozott csalódást, de a többi elkapó meglehetősen szürke volt, az ex-Giants játékos Steve Smith például az irányító tökéletes passzát az ellenfél vörös zónáján belül nem hogy nem tudta elkapni, de még a cornerback Aaron Ross kezébe is ütötte a lasztit. Akiről viszont ismét csak ódákat lehet zengeni, az LeSean McCoy. Az ifjú running back kezdi Brian Westbrook legszebb napjait idézni, szinte minden helyzetből kihoz néhány plusz yardot hihetetlen irányváltásaival. A védelem továbbra sem akar összeállni, a D-line-nal nincs gond, de a linebackersor katasztrofális állapotokat mutat. Casey Matthews OLB-ként sem volt jobb mint középen, így nem meglepő módon a következő fordulóban már a szintén újonc Brian Rolle fog kezdeni a helyén. Jamar Chaney és Moise Fokou sem mondható stabil kezdőjátékosnak A secondary-ben is rengeteg a gond, egyik safety sem hozza az elvárt szintet egyelőre, Nnamdi Asomugha pedig nem találja a helyét, hatalmas csalódás lehet eddig az ő teljesítménye a szurkolóknak. Victor Cruz első touchdownja kiválóan szemlélteti a jelenlegi viszonyokat, elsőnek Kurt Coleman pattant le a játékosról, majd Coleman pár másodperccel később a szintén szerelni igyekvő Aso-t takarította el nagy igyekezetében, így megnyílt az út Cruz előtt, aki nem volt rest begyalogolni a labdával. Legalább a special teammel nincs probléma, Henery és Henry is megbízható játékot nyújt. Mindenesetre gyorsan megoldást kéne találniuk a Sasoknak a linebackerek és a secondary problémájára, különben fogják még kellemetlen meglepetések érni őket.

Washington Redskins

Csalódottak lehetnek a fővárosban, hiszen igen közel állt a csapat ahhoz hogy 2005 óta először 3 győzelemmel nyissanak egy szezont. Nem tudta azonban igazán kihasználni a Cowboys hibáit a Skins, a touchdown után egy értelmes drive-ot sem tudtak felmutatni Grossmanék,, ezért fordulhatott elő az hogy pusztán field goalokkal győzni tudott a Dallas. Grossman egyébként különösebb hiba, és extra teljesítmény nélkül tette a dolgát, tőle ennyit várhat el minden héten a szurkolósereg. Santana Moss és Jabar Gaffney szokásos elkapásai mellett ezúttal végre Chris Cooley is megmutatta magát, fullback hiányában még karrierje első futókísérleteit is feljegyezhette. A futójáték nem tudott kibontakozni, Hightower elkapásokból veszélyesebb volt, Ryan Heluban pedig látszik a lehetőség, de ez most sem bújt még elő belőle. A támadófal korrekt védelmet nyújtott Grossmannek, Trent Williams például szépen kivonta a játékból DeMarcus Ware-t, az OLB egyetlen sackje nem az ő lelkén száradt, inkább Jammal Brownén. A védelem egy nagy visszatérőt üdvözölhetett LaRon Landry személyében, a brutális ütéseiről híres safety pedig nem okozott csalódást, egy fumble-t sikerült már a meccs elején kierőszakolnia. Az újonc Ryan Kerrigan ismét dícséretes teljesítményt nyújtott, a héten pedig nem meglepő módon megválasztották szeptember hónap legjobb újonc védőjátékosának. Még DeAngelo Hallt érdemes megemlíteni, bár őt nem fényes produkciója miatt, inkább ellenkezőleg. A meccs előtt meglehetősen ellenszenves nyilatkozatokat tévő játékos (kijelentette hogy ha lesz lehetősége, szándékosan Romo törött bordáit fogja célozni) a secondary talán leggyengébb láncszeme volt, a mérkőzés egyik kulcsjátéka (Dez Bryan 30 yardos elkapása a negyedik negyedben) is főleg az ő lelkén szárad. A special teamben Graham Gano szépen rugdosta a field goalokat, az egyik kísérleténél azonban Rocca nem tudta rendesen lerakni a labdát, aminek meg is lett az eredménye, a Cowboys blokkolta a próbálkozást...nagyon hiányzott a végén az a 3 pont.

A negyedik játékhét párosításai:
Dallas Cowboys – Detroit Lions
Philadelphia Eagles – San Francisco 49ers
St. Louis Rams – Washington Redskins
Arizona Cardinals – New York Giants