A Pittburgh Steelers a Jacksonville Jaguars ellen zárta négymérkőzéses sorozatát, az AFC déli csoportjának csapatai ellen, amelyen valószínűleg mindenki egy megnyugtató, önbizalom-növelő összecsapásra számított, egy gyengélkedő, önmagát kereső ellenféllel szemben. Ennek megfelelően indult a mérkőzés, nyugodtan kijelenthető, hogy az első félidőben a Steelers dominálta a vendégeket, az első három drive végén pontokat (TD,TD,FG) is sikerült a táblára írni, mialatt a védelem (hatból) mindösszesen két drive-ban engedett first downt, illetve egyetlen mezőnygólon tartotta, a Blaine Gabbert vezette Jaguars offense-t. A 315 yardot haladtak a szünetig a hazaiak, elsősorban a sérüléséből (és korábbi szenvedéseiből) kilábaló Rashard Mendenhall vezetésével. A negyedéves futó már a második negyedben átlépte a 100 yardos álomhatárt, közte egy karrier-rekord 68 yardos futással, és a mérkőzést végül 23 futásból 143 yarddal és egy TD-vel zárta. No, de ami ezután történt arra, talán senki nem számított. Az (majdnem teljes) leolvadás, egy kihagyott mezőnygóllal kezdődött, melytől kezdve a Steelers minden támadósorozatát punttal fejezte be, és egyetlen alkalommal járt a Jaguars térfelén. Azok a lukak, amelyek a futójátékot segítették az első játékrészben, teljesen eltűntek, és Ben Roethlisberger is csak 1, azaz egy darab sikeres passz tudott bemutatni, emellett háromszor is földre vitték a záró félidőben. A védelem ezzel ellentétben az egész mérkőzésen megfelelő teljesítményt volt képes felmutatni, és bár engedett egy hosszú drive-ot, TD-vel a végén, igazán sosem engedte kibontakozni, a főként Maurice Jones-Drewra épülő Jaguárokat. A labda ezen oldalán a prímet főként két személy vitte, az elsőként Brett Kieselt kell kiemelni, aki pályafutása egyik legjobb mérkőzését hozva, 6 tackle-t, 2 sacket mutatott és egy elütött labdája is volt. Tény, hogy nem a liga legjobb egysége állt vele szemben, de egyrészt azt kell megverni, akit szembe állítanak, másfelől nagynevű játszótársai (bizonyos Smith és Hampton urak) nélkül kellett bizonyítania a védőfal szélén. Akit még ki kell emelni az LaMarr Woodley, aki zsinórban második mérkőzésén szerzett egynél több sacket, és bizonyítja a kétkedőknek, hogy nem csak és kizárólag James Harrisonból él. A hétvégén egy arizonai kirándulásra indul a Steelers, hogy a Cardinals-szal készüljön az idei schedule legnehezebb részére (Patriots, Ravens, 
Az idei év minden bizonnyal a nagy sorozatok megszakításáról lesz emlékezetes a Cincinnati Bengalsnál. Három héttel ezelőtt, a Buffalo Bills ellen egy 1988 óta tartó, míg két hete a Jacksonville Jaguars ellen egy 1995 óta tartó nyeretlenségi sorozatot sikerült átadni a múltnak. Ezen a héten az az Indianapolis Colts érkezett a Paul Brown Stadiumba, amely ellen 1997 (lényegében a Manning-era) óra nem sikerült győzni. Miután Peyton Manning nem játszhat, csak az volt a kérdés, hogy tud-e élni a Bengals az esélyesség terhével, és be tudja gyűjteni 4. győzelmét, az eddig nyeretlen vendégek ellen. A mérkőzése legalábbis jól indult, a védelem az első Colts drive-ban labdát szerzett, amelyet az Andy Dalton vezette offense-nek sikerült egy 44 yardos sorozat végén az endzone-ba juttatni, megnyugvást biztosítva a csapatnak. Az irányító, rövid profi pályafutása legjobb mérkőzését tudhatha a háta mögött, 32 passzából 25 volt sikeres (négy elejtett labda mellett), 264 yardot és egy TD-t elérve. A labdát nem adta el, és újonc létére hihetetlen érett játékot mutatott be. A találkozón elsőszámú célpontja Jerome Simpson volt, aki a kábítószer-ügye óta először nyújtott kielégítő teljesítményt, 6 elkapásból 101 yardot szerzett, de a TD passz AJ Greennek jutott, négyre növelve hatpontos elkapásainak számát. A passzjátéknál a két leginkább kiemelendő figura mégis a két OT, Andrew Withworth és André Smith, akik egyetlen nyomást sem engedtek, a liga egyik legfélelmetesebb DE párosának. Withworth egyre inkább erősíti helyét, mint a liga jelenlegi legjobb LT-je, míg Smith teljesítménye kezd felérni a draft-pozíciójához, ami az elő két év után nagyon örömteli. A futójáték azonban nem tudott lendületbe jönni, sem Ced Benson sem Bernard Scott nem tudott stabilan teljesíteni, jóllehet a szokásosnál többet rotálták őket. A védelem azonban ezúttal is kisegítette a csapatot, és bár azt nem lehet állítani, hogy dominálták volna Curtis Paintert vagy Donald Brownt, de amikor kellett odatették magukat. A műsor a már említett korai labdaszerzéssel kezdődött, Nate Clements varázsolta ki a labdát Dallas Clark kezéből, majd 20-17-es állásnál blokkolta Adam Vinatieri mezőnygól kísérletét. De ez sem lett volna (feltétlenül) elég, mert a rúgó Mike Nugent, a szezon során először hibázott, így a Coltsnak lehetősége adódott, hogy egyenlítsen vagy akár meg is nyerje a mérkőzést. Az első passzkísérlet meg is találta Pierre Garçont, aki egy érthetetlen oldalpasszal próbálkozott, amit Reggie Nelson ütött le. Carlos Dunlap felvette a labdát, és a majd kétméteres, 130 kilós defensive end, tight endeket megszégyenítő módon kígyózott át az ellenfél játékosain, egy 35 yardos TD-t szerezve. Zsinórban második alkalommal zárta touchdownnal a meccset a Bengals D, ami sokkal fontosabb, minthogy hány yardot engednek átlagban. A héten pihen a csapat, amire ilyen sorozat után szükség is van, főként, hogy keményedik a schedule és néhány héten belül jönnek a csoport nagyágyúi.
Nehéz eldönteni, hogy mit is gondoljon az ember a Baltimore Ravens csapatáról, ugyanis a győzelmi sorozat ellenére, nem alakul ki az az érzés – javarészt a támadók miatt, hogy ez egy igazi, verhetetlenség látszatát magán hordó egységet látunk a pályán. A győzelmet persze soha nem kell megmagyarázni, így igazságtalan lenne most arról beszélni, hogy mi van akkor ha, mert nincs ha. A Ravens nyert, ráadásul egy AFC playoff helyért harcoló csapat ellen, azaz a meccsel együtt tie-breakert is behúzták a Texans ellen, ami a végelszámolásnál különösen fontos lehet. Joe Flacco továbbra sem tudja igazán jó teljesítménnyel segíteni csapatát, passzolt ugyan 305 yardot, de a mumusának számító, Jonathan Josephet ezúttal is megtalálta a labdával, ellenben passzal nem nem érte el a végzónát – egy futott TD-t írhatunk viszont a neve mellé. Akit a támadó oldalon, változatlanul dicsérni lehet az Ray Rice, a harmadéves futó 101 yardja ugyan nem tűnik annyira exkluzívnak, de rendre hozza a szükséges távolságokat, rengeteg elhibázott szerelést kényszerít ki, illetve számottevő yardot gyűjt kontakt után is. A támadófal, annak is a bal oldala a jó kezdés után visszaesni látszik, Bryant McKinnie illetve André Gurode párost rendszeresen zavarba hozta Wade Phillips, és főként itt tudtak nyomást helyezni Joe Flaccora. Emiatt valószínűleg egész Maryland állam azért szurkol, hogy Ben Grubbs minél hamarabb visszatérhessen az LG pozícióba, hisz az ő teljesítménye nagyban felhúzhatja McKinnie-ét is. A támadók nagy szerencséjére, a védelem ezúttal is kiválóan teljesített, ugyan „csak” két labdát szereztek a meccsen, de igazán nem engedték kibontakozni a Texanst. Az első félidőben egyetlen touchdownt engedtek, egy olyan drive-ban amelyben 17 yardot kellett megtennie a Houstonnak a célterületig, illetve a második félidőben egy 80 yardos drive vége lett jutalompont. Ezen kívül a vörös zóna megközelítésére sem adott sok esélyt a Ravens. „Unalmas” lehet már hétről-hétre, de Haloti Ngata illetve Ray Lewis teljesítményére tényleg nem sok jelző maradt a szótárban, a legtöbb tacklet a mérkőzésen e két játékos jegyzi, továbbá mindketten kiharcolt 1-1 sacket is, az összesen szerzett négyből. Bár még csak a szezon egyharmadán vagyunk túl, de nehéz elképzelni nagyobb front runnert az év védőjátékosa címért, mint a szezon előtt – teljesen megérdemelten – nagy pénzért hosszabbító Ngata. A defensive tackle játéka alapjaiban határozza meg a liga egyik legjobb védelmének játékát, mind passz mind futás ellen kiemelkedőt nyújt. A héten Jacksonvile-be látogat a Ravens, óriási meglepetés lenne, ha nem folytatnák a győzelmi sorozatot.
Nem állítható, hogy könnyű feladat előtt állt a Cleveland Browns, amikor az Oakland Raiders otthonába látogatott, Al Davis halála óta az első csapatként. A végeredmény (17-24) nem írja le igazán, hogy mennyire fájóan nem voltak meccsben a Barnák, az hogy mindezek ellenére, egy sikeres onside-kick után még volt esélyük az egyenlítésre, elsősorban egy jobb utolsó negyednek és a védelemnek köszönhető. Colt McCoy pályafutása leggyengébb mérkőzését tudja a háta mögött, ami a pontosságot illeti (46.7%), és bár volt két TD-t érő átadása, de nem tudta igazán a fazonját szabni a Browns támadásainak. Egy elrontott hand-off miatt, a saját 25 yardoson veszítették el a labdát, amelyet könyörtelenül megbüntetett a Raiders. A tényhez tartozik, hogy a futójáték egyáltalán nem segítette a munkáját, összesen 65 yard a földön, jellemző, hogy egy McCoy-futás volt a leghosszabb kísérlet a mérkőzésen. Peyton Hillisnek mindösszesen 6 cipelés jutott, az első számú futóval gyanúsan nincs rendben valami, azon túl, hogy combhajlító-izom sérüléssel bajlódik. A trade deadline-ig tartottak a pletykák, hogy esetleg elcserélik, végül maradt, de a hírek szerint szerződéshosszabbítása nem úgy zajlik, ahogy szeretné. Kulcsszerepe volt Hillisnek a tavalyi moderált sikerben, és kulcsszerepe van a mostani szenvedésben is, kimászni a gondból viszont csak együtt tudnak. A védelem Joe Haden nélkül is tette a dolgát passz ellen, bár ebben nagy szerepe volt annak, hogy az Oakland irányítója, Jason Campbell az első félidő végén kulcscsont-törést szenvedett, a helyére beálló Kyle Boller pedig nem állt a helyzet magaslatán. Viszont a Haden helyén játszó Dimitri Patterson, nemhogy a feladathoz nem tudott felnőni (ami természetesen nem volt várható), de a Raiders passzai több mint kétharmadát rajta hozta. Néhány ima itt is belefér, hogy Haden mielőbb visszafoglalhassa helyét a kezdőben. Ami a problémát okozta a védelemnek, az a futójáték megállítása volt, Darren McFaddent, az előzőekhez képest, többé-kevésbé sikerült kontrollálni, a 91 yard összesen, illetve a 4.6 futásonként is a szezon átlaga alatt van a kiváló futónak, ami mellé egy TD-t szerzett ugyan a mérkőzés elején, ami azonban 4 yardról még „belefért” (volna). A gond, hogy a futójáték további szereplőinek is engedtek még 60 yardot, ami biztosította, hogy a labdabirtoklást fölényesen megnyerjék, és kézben tartsák az órát. Amin azonban elment a meccs, az a speciális csapatrész volt, amely ritkán főszereplő, a Browns esetén ráadásul inkább pozitív előjellel, de ezúttal két TD is a lelkükön szárad. Az első negyedbeli egyenlítés után, rögtön a kickoffból sikerült egy 101 yardos visszahordást benyelni, ami finoman szólva sem jött jó lélektani pillanatban. A már említett labdavesztésből (saját 25 yardon), sem lett volna akkora gond, hiszen a védelem nem engedett first downt az Oaklandnek, ám a mezőnygól-kísérlet egy trükkös játék volt, mely során Shane Lechler, a punter (a play során holderként) adott egy 35 yardos TD passzt, a TE Kevin Bossnak, aki érintés nélkül futhatott a célterületre. Ez a két nagy játék, egy mezőnygóllal kiegészülve, 17 pontos hátrányba taszította a Brownst, amelyet csak óriási csoda folytán tudtak volna ledolgozni, a csoda kapuját már látták ugyan, ám belépni nem sikerült. Idő azonban nincs a kesergésre, mert a hétvégén a szintén 2-3-as mérleggel álló Seattle Seahawks az ellenfél, és kötelező a győzelem.AFC West
A múlt héten az AFC West csapatai közül egyedül a Raiders játszott, a többiek pihenőn voltak, így túl sok mindenről nem lehet beszámolni a nyugati divízióból. Persze azért történtek váratlan események mindenhol kivéve a San Diegot talán.
Oakland Raiders
Ismét a kiváló special team munkának köszönheti a Raiders, hogy megnyert egy meccset, 2 TD-t is szereztek a speciális egységek a 7-pontos győzelem során. A csapat a szezonban először egymás után két meccset nyert meg, Al Davist halála után eddig méltóképpen tisztelik meg.
Az első félidőben abszolút a Cleveland fölé magasodott a csapat a látottak alapján, igaz ez pontokban nem igazán látszott meg, 14-7-es vezetéssel tudott a pihenőre vonulni a Raiders. A játékrész legnagyobb hatású eseménye Jason Campbell kulcscsont-sérülése volt egy QB futás során, amelynél Scott Fujita szerelése után nagyon szerencsétlenül földet érve pontosan a vállát ütötte meg. Campbellt másnap megműtötték, optimista várakozások szerint 6 hét múlva visszatérhet, de sokkal inkább számítsunk arra, hogy IR-re fogja rakni a csapat, és sanszos, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ezüst-fekete mezben láttuk a sokat szenvedett QB-t. Ami a veszteség ellenére meg kell hogy védje az elkeseredéstől a csapat híveit, az az a tény, hogy a Raiderrs eddig sem az irányítójáték miatt nyerte meccseit, hanem a futások voltak azoka, amelyekkel dominálták ellenfeleiket, Darren McFadden idén még egy szinttel feljebb lépett. Ezen a meccsen nem voltak túl hosszú futásai egy 24 és egy 11 yardos vágtától eltekintve, viszont szinte minden futása meghozta az adott szituációknál elvárt yardmennyiséget, lényegében nem volt 4 yard alatti playe. Ezért tekinthető különösen hatékonynak vasárnapi teljesítménye McFaddennek, aki a 6. hét után vezeti a ligát futott yardokban.
A védelem pár betlitől eltekintve jól játszott, bár a meccs végén kissé kiengedtek, és egy 95 yardos TD drive-ot engedett McCoyéknak, amely Mohamed Massaquoi elkapásával ért véget. A múlt héten egy 7. körös draftjogért megszerezte a csapat Aaron Curryt, aki a 2008-as draft egyik legtöbbre tartott védője volt, de a Seahawksnál csúfosan befürdött azután, hogy a seattle-iek az 1/4-es draftjogot áldozták rá. Curry egyből átvette az erős oldali LB posztját Quentin Grovestól, aki lényegében special team játékossá sorolódott vissza, szó mi szó, a tavaly érkezett ex-DE nem tudott igazán hatékony lenni a futások ellen az elmúlt másfél szezonban. Currynek a dime felállásokban szerepet kapó, a Houston ellen egy hibából TD-t engedő Jerome Boyd kirúgásával csinált helyet a csapat. Érdekesség, hogy az elmúlt két meccsen átlagosan a Raiders 28,5 blitzet hívott, rengetegszer küldik mostanában a safetyket is pass rushra. Ez komoly változás az első négy hét 8,5-es adatához képest, és Stanford Routt elmondása szerint örülnek is ennek a változásnak a játékosok, élvezik, hogy változatosabb az egyes posztok szerepköre, és persze mindenki imád blitzelni.
A hét, és talán a szezon legnagyobb híre a csapatok közötti tranzakciókat illetően, hogy Jason Campbell sérülése miatt a csapat megszerezte Carson Palmert a Cincinnatitől, aki az év eleje óta nem volt hajlandó a Bengalsnál lejelentkezni, és eddigi elcserélési kérelmeit rendre elutasította Mike Brown tulaj. A Raiders 2012-es első körös draftpickjét, illetve feltételesen a 2013-as 1, vagy 2. körösét adja oda a Cincinnatinek, ez utóbbi Palmer teljesítményétől függ. Ez borzalmasan nagy ár, és ezzel együtt nagy kockázat, főleg mivel Palmer megítélése igencsak ellentmondásos, ő 2005 körül a "majdnem elit" kategóriás QB-k közé tartozott, viszont 2008-as könyöksérülése óta nem tudott igazán jó játékot bemutatni, igaz ehhez a Bengalsban körülötte lévő káosz sem segített. Palmer már a Chiefs ellen is kezdő lesz, láthatóan abszolút nem bízik Hue Jackson Kyle Bollerben, aki a Browns ellen ugrott be Campbell helyére. Jackson annak idején komoly szerepet játszott abban, hogy Palmer a USC-hez kerüljön, tehát igen régi az ismeretségük, emellett Palmer legjobb éveiben 2004 és 2006 között ő volt a Bengals WR edzője. Érdekes lesz látni, hogy majd egy év kihagyás után, három nap felkészüléssel mire fog jutni a veterán QB.
Denver Broncos
A Broncosnál ahogy az a hétvégi meccs után várható volt, Tim Tebowt nevezték ki kezdő QB-nak, Kyle Orton abszolút nem tudott életet lehelni az offense-be, így a 7. héttől kezdve teljesült a Broncos szurkolók óhaja, az imádott Tebow lesz a Vadlovak irányítója. Ami rossz hír számára, hogy a csapat teljesítette Brandon Lloyd óhaját, aki elcserélését kérte, a tavaly karrierje legjobb évét záró elkapó St. Louisba került volt HC-je, Josh McDaniels kezei alá egy hatodik körös pickért cserébe, amely 5. körössé is változhat annak függvényében, hogy hány elkapása lesz a Ramsben Lloydnak. Orton eladásáról is beindultak a pletykák természetesen, de szinte majndem biztos, hogy a veterán QB maradni fog a szezon végéig, mivel idei 7, 379 millió dolláros fizetése közel lehetetlenné teszi elcserélését.
A Denver a Miamival csap össze vasárnap, Tebownak pontosan egy ilyen ellenfélre van most szüksége, a Dolphins a liga jelenleg talán legrosszabbja, ráadásul rövid hetük volt a Jets elleni hétfő esti rangadójuk miatt, amelyen kifejezetten kilátástalan játékot láthattunk tőlük.
Kansas City Chiefs
A Chiefs az utolsó két héten életjeleket mutatott azok után, hogy az első három fordulóban magasan az NFL leggyengébb csapatának tűntek, és nem volt olyan eleme játékuknak ami reménykedésre adott volna okot. Todd Haley alatt rezeg a léc, a pletykák szerint amennyiben miután 0-17-es hátrányban is voltak a Coltsszal szemben, nem verik meg őket, ki is rúgják a harmadik évében tartó vezetőedzőt.
Ez nem következett be, mivel a katasztrofálisan gyenge Indianapolis védelem ellen sikerült Casseléknek a fordítás, de ettől függetlenül nem lehetünk biztosak abban, hogy Haley megéri a szezon végét. Az egyik pozitív meglepetése a hétvégi meccsnek Jackie Battle játéka volt, az eddig vajmi keveste használt back Jamaal Charles hiányában kapott nagyobb szerepkört, és ezt 118 futott yarddal meg is hálálta meg. Biztosak lehetünk bennem, hogy Battle több lehetőséget fog kapni a Raiders futás ellen igen gyenge védelme ellen.
San Diego Chargers
A Chargers háza táján csendben zajlanak az események, szép lassan felépülnek a sérültek, mind Ryan Mathews (vádli), mind Vincent Jackson (combhajlító), mind Antonio Gates (talp). Mike Tolbert is felépült agyrázkódásából, de miután Mathews az elmúlt három meccs mindegyikén legalább 81 yard fölé jutott, nem valószínű, hogy a tavaly köztudatba robbant Tolbert 8-10 futásnál többet fog kapni a New York Jets ellen.
A Chargers pass rusha idén sem az igazi, kevés sacket jegyezhetnek eddig (8 zsákolás 5 meccsen), de Antonio Garay NT nagyon fogadkozik, hogy ez változni fog, és beindul a sack gépezet. Főleg Larry Englishtől várják a nagy kiugrást végre, a harmadéves OLB kezdi mutatni a lehetőségét, hogy jó pass rusher lehet, de még mindig nem teljesítette ki potenciálját.
AFC East
Buffalo Bills
Eredmény: 24-27-es vereség a Giants ellen
Mérleg: 4-2 (1-0 a division belül)
Már nem a Buffalo a csoport éllovasa, bár nem volt messze attól az év eddigi meglepetéscsapata, hogy legyőzze a Giants-t. Azonban a kulcspillanatokban nem sikerült felülmúlni az esélyesebbnek ítélt házigazdákat, így a végén alulmaradt a Gailey-banda.
A meccs az elejétől a végéig szoros volt, de valójában a Bills támadói az első félidőben két hatalmas játékon kívül nem igazán találta a fogást a Giants védelmén, így hiába a hét talán két legszebb TD-je, nem sikerült előnyt szerezni. A második félidőben pedig előjöttek a hibák – Ryan Fitzpatrick kétszer is Corey Webstert találta meg a passzával, tulajdonképpen ez döntött, mivel a Buffalo védelme egyetlen interceptiont sem tudott jegyezni – ez volt az első ilyen alkalom a szezonban.
A vereségért az internetes közvélemény a defense-t tette felelőssé, ám a képlet korántsem ilyen egyszerű. A védelem az elég jó formában lévő new yorki támadóegységet többé-kevésbé kordában tartotta egy ideig, a 27 kapott pont részükről nem is vészes, igazából egy labdaszerzés hiányzott az üdvösséghez. Néhány nagyobb mentést is produkáltak, így csak részben kenném rájuk az idei második zakót.
A támadók ugyanis az említett két play-t jobban is kihasználhatták volna. A Giants védelme rendszerint rossz szögekben támadta a labdás embert, ebből alig-alig láttunk plusz yardokat, és időnként – feltehetően a szokásosnál jóval erősebb passrush hatására – Fitzpatrick is bizonytalanabb és pontatlanabb volt az idén megszokottnál. Donald Jones hiánya Naaman Roosevelt TD-jét leszámítva minden play-ben megérződött, az újonc mellett CJ Spiller is sokszor slot elkapóként játszott, mérsékelt sikerrel. Összességében a támadók hoztak egy jó közepes szintet, de elmaradtak az eddig megszokott meccsnyerő kalibertől, és igazából ez okozta a Bills vesztét.
Nem feledkezhetünk ez a speciális csapatrészről sem, amely rendkívül hátrányos mezőnypozícióba kényszerítette a házigazdákat, ezzel kicsit megkönnyítve a védelem dolgát. Az, hogy ezt nem sikerült megfelelően kihasználni, a csapat éretlenségét mutatja. Nem bukott el a Bills továbbra sem, jó eséllyel pályázik a rájátszásra, de mind a támadóknál, mind a védőoldalon vannak problémák, amelyeket orvosolni kell. Esetenként szó szerint is, hiszen a kiváló DT, kyle Williams hiánya rendesen megérződött vasárnap, ráadásul ő még ki kell hagyjon legalább egy meccset. Shawne Merriman talán visszatérhet a jövő héten, de Donald Jones játékára nincs sok esély a közeljövőben, ráadásul Chris Hairston is megsérült a Giants ellen, gyengítve az egyébként remekül teljesítő támadófalat. Szabadnap következik Fred Jacksonék számára, ez sok javításra alkalmat adhat, talán a legjobbkor pihenhet a Buffalo.
Miami Dolphins
Eredmény: 6-24-es vereség a Jets ellen
Mérleg: 0-5 (0-2 a divízión belül)
Nem így indult az egész, de a Miami tovább csúszik lefelé a lejtőn. Innen már nincs igazi visszaút, bár a 11-5-ös mérleg jól hangzik, ebben a csapatban ez nincs benne, inkább az egy sikert érdemes megcélozni.
A meccset pedig kiválóan kezdték a Delfinek, korán vezetést szereztek, majd újra a vörös zónába kerültek, miközben a Jets semmit sem tudott letenni az asztalra. Aztán jött Matt Moore borzalmas interceptionje Darrelle Revis kezébe, ami megváltoztatta az egész meccset – 3-7-ről még lett volna visszaút, de a Miami erőtlen volt akkor, amikor kellett. A védelem másfél negyeden keresztül remekelt, Sanchezék mozdulni sem bírtak, ám az első félidő hajrájában összehoztak egy TD-t, és innentől kezdve szinte érdektelenné vált az este. Moore erőtlen volt, mindig csak Marshallt nézte, amivel nem járt olyan rosszul, mivel az elkapó átlagon felülit nyújtott, de ez önmagában kevés volt. A futójáték sem volt a legjobb, bár Reggie Bush időnként villantott valamit abból, ami eleddig rejtve maradt, de Daniel Thomas hétfőn inkább látszott újoncnak, mint jó RB-nek, ez eddig nem így ment.
Tulajdonképpen kár a Fins-ért. Sok reményteljes eleme van a csapatnak, de képtelenek összehozni egy sikert, komolyabb csapatok ellen pedig a remény is halovány. Egyedül Brandon Fields puntmunkája hibátlan eddig, a többiek rendszeresen botladoznak. Brandon Marshallt azért érdemes vállon veregetni a héten, hiszen Darrelle Revis mellett kapott el több mint száz yardot, ami egy jobb irányítóval több is lehetett volna, ez figyelemre méltó.
A Dolphins mostantól már leginkább egy-két tisztes győzelemben és Andrew Luckban gondolkodhat. A szezonnak – és előbb-utóbb feltehetően a Sparano-érának – vége, ebben a csoportban nem lehet 0-5-ről csak úgy felállni. A futballt Floridában jelenleg az egyetemi foci és a Tampa jelenti, erről tanúskodnak a szokásosnál is alacsonyabb jegyeladási számok. Nem könnyű most Miami szurkolónak lenni.
New York Jets
Eredmény: 24-6-os győzelem a Dolphins ellen
Mérleg: 3-3 (1-1 a divízión belül)
Kimászott a Jets a gödörből, még ha ez nem is a végleges verdikt. A Dolphins legyűrése manapság nem számít hatalmas dolognak, de ez nagyon kellett Ryanéknek.
A meccs kezdete ugyan nem ezt a végeredményt sejtette, de Darrelle Revis (és Matt Moore) egyetlen játékkal megváltoztatta a mérkőzés menetét. Bár a támadóegység még egy bő negyeden keresztül nem kezdte el a mérkőzést, az első first downt követően már minden normális kerékvágásban ment, ügyesen sikerült hosszú támadásokat vezetni, a huszonnégy pont pedig ezen a napon elég volt. Persze ez sem futásban, sem passzban nem lesz elég egy komolyabb ellenféllel szemben, de a labdára jól vigyáztak Sanchezék, ez kulcsfontosságú lesz a jövőben is. Külön dicséretet talán Santonio Holmes érdemel, aki képességeinek megfelelően produkált hétfőn, TD-je mellett kiváló blokkokkal vétette észre magát.
A védelem hozta a kötelezőt, Matt Morre megzavarása nem volt különösebben nehéz feladat, és bár a futás itt-ott utat tört magának, ez nem sok vizet zavart akkor, amikor igazán számított, a hat kapott pont önmagért beszél. Darrelle Revis nagy meccset hozott két szerzett labdával, de érdemes megjegyezni, hogy Brandon Marshall rendre otthagyta őt, ez aggasztó a jövőre nézve, de egyelőre a fanfárok elnyomják ezeket a károgásokat. Calvin Pace kiváló játékát kevesebben emlegetik, pedig nálam ő a hét legjobbja az AFC Eastben, rendszerint ott volt, ahol lennie kellett, Moore feltehetően még most is vele álmodik egy rosszabb edzés után.
A Ryan-banda tett egy apró lépést a gödörből való kilábalás felé, az áhított cél azonban messze van még. A héten a Chargers ellen kell bizonyítani, ez nem lesz egyszerű, itt ténylegesen kiderülhet, mennyire sikerült összerázni a társaságot a három sorozatban elszenvedett vereséget követően. Egy biztos, a hétfői produktum kevésnek ígérkezik a San Diego ellenében.
New England Patriots
Eredmény: 20-16-os győzelem a Cowboys ellen
Mérleg: 5-1 (2-1 a divízión belül)
Az ilyen meccsek miatt tartják sokan a Super Bowl egyik fő várományosának a New Englandet. Brady-éknek semmi sem jött össze, a védelem nem szerzett több labdát, mint az ellenfél, valahogy mégis nyerni tudtak a Hazafiak.
Rob Ryan védelme megint megette reggelire a Patriots támadóit, hatalmas nyomást helyezve Brady-re, hatékonyan megállítva a futást és fontos labdákat szerezve. Ez igaz volt körülbelül 57 percen keresztül, de az utolsó támadásra összekapta magát a hazai offense, és gyakorlatilag gond nélkül menetelt TD-ig három pontos hátrányban, ez a győztesek igazi jellemzője. Wes Welkert többnyire ügyes zónával sikerült kivenni a játékból, így bár sokszor el tudta kapni a labdát, előrehaladni nem igen tudott. Brady nagy fegyverei ezúttal (is) a tight endek voltak, Rob Gronkowski és Aaron Hernandez volt az a két célpont, amellyel a Cowboys nem nagyon tudott mit kezdeni. Aggasztó a két interception, bár igazából én egyiket sem írnám Brady számlájára, az utóbbi négy meccsen nem volt eléggé labdabiztos a híres tizenkettes. A futás nem emlékeztetett korábbi önmagára, teljesen reménytelen volt Green-Ellis-éktől bármit is várni, egy-két yard után megálljt parancsoltak nekik.
Amíg az offense önmagához képest gyengén muzsikált, addig a védelem brillírozott. A Cowboys gyengének nem mondható támadósorát tizenhat ponton tartani önmagában is szép teljesítmény, ha ehhez hozzátesszük a negyedik negyedben mutatott varázslatot (a red zone-ban mezőnygólon tartották Romoékat, majd idő szűkében egy gyors 3&out segítségével megadták a lehetőséget Brady-éknek a meccsnyerésre, akik éltek is vele), akkor valami egészen meglepőt kapunk. Lehet, hogy Romo 300 yard ölé ment, de csak egy touchdownig jutott a Dallas, ez bőven elég, és ebből mindenki kivette a részét. Ezen a meccsen látszott a leginkább, hogy a New England csapatként képes nyerni, ez pedig talán a legfontosabb erény ebben a ligában.
Pihenő jön a Patriots számára, nem éppen a legjobbkor, hiszen kitűnő passzban vannak Belichick tanítványai. Talán Chad Ochocinco megemberelése az egyetlen súlyosabb probléma, de ez végül is nem hatott ki igazán negatívan a passzjátékra. A formában tartás a Pats célja ezen a héten.
AFC South
Cincinnati Bengals – Indianapolis Colts 27 – 17
Az elmúlt években a Colts ilyentájt még veretlen szokott lenni, azonban idén még továbbra is nyeretlenek, hála a kulcshelyzetben elhibázott playeknek. Bár a mérleg megtévesztő lehet, de a két csapat egyenlő játékerőt képviselt, ezért nem meglepő, hogy a labdavesztések döntötték el a mérkőzést. A Coltsnak egy sack, interception vagy fumble kierőszakolás sem jött össze és a támadóktól is csak egy 22 yardos playre futotta. Ezzel szemben a Bengals összeszedett két fumblet, szerzett egy interceptiont és még egy mezőnygól blokkolást is fel tudtak mutatni. És hogy ezeknek mekkora szerepük volt a meccsen? A kihagyott mezőnygól az egyenlítést jelentette volna a Coltsnak, a két fumblenek köszönhetően 14 pontot szereztek és az interception után pedig már csak le kellett térdelni, hogy véget érjen a meccs. Az első fumble Dallas Clark hibája volt a legelső driveban. Egy elkapás után próbált még előre küzdeni, de a leérkezése előtt kiverték a kezéből a labdát. Ezt még sikerült helyrehozni, és bár a Bengals mindig egy lépéssel előrébb járt, a Coltsnak sikerült felzárkóznia egy-egy jó drivenak köszönhetően. Az előző rémálomba illő katasztrofális meccs és a mostani fumble után, Dallas Clarkban nagy volt a bizonyítási vágy és egy zseniális egykezes touchdown elkapással, azért megmutatta, hogy nem szabad leírni őt. Ennek a TDnek hála a Colts feljött 20-17-es hátrányra és pár perccel később egy 52 yardos mezőnygóllal akár egyenlíthettek volna, de egy elrontott snap és a későn lehelyezett labda miatt a Bengals játékosainak sikerült beleütni a labdába. Ennek ellenére a Colts kapott még lehetőséget, hála Mike Nugent kihagyott 43 yardos field goaljának. Így két és fél perce marad Curtis Painter számára, hogy a saját 25 yardos vonalától mezőnygól távolságon belülre vezesse a csapatát. A potenciális meccsnyerő drive nem sikerült hosszúra. Pierre Garcon érthetetlen módon nem szorított magához a labdát, amikor levitték a földre, ezért a labda a földre érkezése előtt kirepült a kezéből és Carlos Dunlap köszönte szépen és vissza is futott vele az endzone-ig. Ezzel a TDvel a Bengals előnye 10 pontra nőtt, de ismét a Coltshoz került a labda. Ezúttal Painter hibázott és ennek köszönhetően a Bengals secondary megszerezhette az idei első interceptionjét.
Az indianapolisi játékosok teljesen középszerű teljesítményt nyújtottak, többségük se pozitív se negatív irányba nem lógott ki. A gyenge teljesítményben az élen Jacob Lacey és a védőfal járt. Lacey már sokadik meccse nem képes rendes teljesítményt nyújtani ezért nem meglepő, hogy a második félidőre már a padra szorult. Dwight Freeney és Robert Mathis még Andy Dalton közelébe sem tudott jutni, a defensive tackle-ök pedig nem is találkoztak Cedric Bensonnal vagy Bernard Scottal. Velük ellentétben Antoine Bethea nagyon jó teljesítményt nyújtott a futásokkal szemben, illet az előző héten minden edzést kihagyó Powers is csak egyszer ingott meg A.J. Greennel szemben. A támadóknál Clark és Garcon teljesítményét is a súlyos árat követelő labdavesztések árnyékolják be. Painter az egész meccs folyamán csak rövid 10 yardnál kisebb passzokkal próbálkozott, amikkel sikeres is volt, főleg a pálya középső részén, de így elmaradtak a nagy játékok, amiket láthattunk tőle és Garcontól az elmúlt két meccsen. A pozitív meglepetést Donald Brown szerezte. Nagy segítséget jelentett Painter megvédésében, ráadásul a futásai is energikusak voltak.
A Colts egy újabb szoros, nyerhető meccset veszített el, mivel sem a védelemben sem a támadóknál nem tudott senki egy kis extrát nyújtani. Normális pass rush nélkül meglátszott, hogy bár a linebackereknek sikerül megállítani a futásokat, de ez ellen a secondary ellen, ha nincs nyomás az irányítón, akkor nehéz sikertelen passzt produkálni. A Saints ellen maximum tisztes helytállást és pár életképes támadó playt lehet reálisan elvárni az ezer sebből vérző Coltstól.
Baltimore Ravens – Houston Texans 29 – 14
A Texans továbbra sem tud bizonyítani a kétkedőknek, és még mindig csak két nyeretlen csapatot és a Steelerst tudta megverni. Ahogy azt már lassan megszokhattuk a Houstontól, most is csak három negyedig tudták tartani a lépést.
Andre Johnson hiányában a Texans továbbra is csak egy-egy nagy játéknak köszönhetően tud pontot szerezni, mivel Owen Daniels mellőzésével nem volt egy megbízható célpont sem, akihez lehetne fordulni a harmadik kísérleteknél. Az első touchdownnál szerencséje volt a Houstonnak. Joe Flacco kezéből Tim Jamison ütötte ki a labdát, így a drive a Ravens 17 yardos vonaláról indulhatott, de ennek ellenére is majdnem elmaradt a pontszerzés. Ben Tate az endzone előtt vesztette el a labdát, de Wade Smithnek sikerült először rávetődnie a labdára, így a második negyedben sikerült kiegyenlíteniük. A harmadik negyedben egy remekül időzített playaction passznak és Bernard Pollard rossz döntésének köszönhetően Jacoby Jonesnak sikerült elkapnia egy 32 yardos touchdown passzt, amivel már a vezetést is meg tudták szerezni. Azonban innentől kezdve a Ravens védelme esélyt sem adott Matt Schaubéknak, és miközben Ray Rice vezetésével és pár mély passznak köszönhetően a támadók sorra halmozták a pontokat, addig Ed Reedék first downt is alig engedtek a Texansnak.
Az elmúlt hetekben lehanyatló teljesítményű falnak nem meglepő módon Haloti Ngata ellen sem volt jó napja. Ennek köszönhetően sem Fosternek sem Tatenek nem termett sok babér a középső futásoknál. A védelemben a teljes secondary rossznapot fogott ki. Bár szerzett egy újabb interceptiont, de Jonathan Joseph összességében túl sokszor maradt alul Boldinnal szemben. Jason Allen borzalmas elmúlt két hete után visszatért Kareem Jackson, akinek Torrey Smith sebessége okozott gondot. A front sevenben debütált az újonc Brooks Reed és jó párost alkotott Barwinnal, de több esetben is Flacconak sikerült kibújnia a kezeik közül és a zsebben fellépve még egy sikeres passzt elengednie.
A védelem még csak-csak megállja a helyét a jobb csapatokkal szemben is, de Schaub nem tud csodát tenni kedvenc elkapója nélkül, és amikor már nem lehet futásokkal megtámogatni a passzjátékokat, akkor teljesen elakad a gépezet. A Texans számára ez egy tervezhető vereség volt, de így rossz szájízzel kell a Titanshoz látogatniuk, ahol egy vereséggel már akár behozhatatlan hátrányba is kerülhetnének, azok után, hogy az első hetet követően már biztos playoff résztvevőnek kiáltották ki őket.