In memoriam Junior Seau

 

Tiaina Baul „Junior” Seau 1969. január 19-én született Amerikai Szamoán, szegény családban, az angol nyelvet csak hét éves korában kezdte elsajátítani. Középiskolába viszont már a kaliforniai Oceanside városában járt, futball mellett pedig kosárlabdában és súlylökésben is jeleskedett, fociban tight end poszton válogatták be több all-star keretbe. Az érettségit követően a USC-re iratkozott be, de gyenge felvételije és tanulmányi eredményei miatt újonc idényében még nem játszhatott – kapott is érte hideget-meleget. 1988-ban mutatkozott be, immár linebackerként, és ekkor adták neki az 55-ös mezszámot. A Trojans-nál ennek különleges jelentősége van, a „Club 55” tagja például Jack Del Rio, Willie McGinest és Keith Rivers is, de Seau tette igazán ismertté, fiatal játékosok százai miatta választották ugyanezt a számot. 1989-ben 19 sacket produkált (összesen 107 tackle és 33 tackle for loss fűződött még a nevéhez) , és mivel jegyein nem tudott sokat csiszolni, idő előtt profinak állt.

 

 

Az 1990-es Draft ötödik helyén szerezte meg játékjogát a San Diego Chargers (három csúnya bust és egy future Hall of Famer – Cortez Kennedy – után). A helyi srác hamar közkedveltté vált a san diego-i szurkolók körében, már a debütáló kampánya is nagyszerűen sikerült, „tasmán ördög”-nek becézték. 1991-ben 85 szerelést jegyzett, alternatív Pro Bowlos lett, melyet aztán a következő 11 szezonban 11 további jelölés követett, és nem kizárólagos népszerűsége okán, hiszen 1991-től 2000-ig sorozatban tízszer az All-Pro csapatba is bekerült. Statisztikailag legjobb szezonját 1994-ben hozta össze, a Chargers-t Super Bowlba segítve (ahol a jóval esélyesebb San Francisco 49ers győzedelmeskedett). Ugyan 2002-re teljesítménye visszaesett és ezért elcserélték a Miamiba, ám Seau maradt San Diego emblematikus figurája, igazi példakép, és a Qualcomm Stadium közelében nyitott étterme máig a város egyik legfelkapottabb helye.

 

2003-ban remekelt a Dolphins-ban, azonban a ’04-es és ’05-ös idényt is sérültlistán fejezte be, 2006. augusztus 14-én ezért könnyek között jelentette be visszavonulását. A New England Patriots ellenben négy nappal később vissza is csábította, és utolsó négy aktív évét itt töltötte, bár teljes szezont csak 2007-ben játszott. 2006-ban kezét törte a Chicago Bears elleni mérkőzésen (ikonikus jelenet, amikor nagy fájdalmak közepette, összeszorított fogakkal vonult le a pályáról), míg ’08-ban és ’09-ben csupán epizódszerepet kapott, de így is a Pats szellemi vezére volt. Hivatalosan soha nem vonult vissza újra, igaz 2009 őszén már a „Sports Jobs with Junior Seau” című, egy évadot futó műsort forgatta. 1992-ben alapította a Junior Seau Foundation alapítványt, a 20. Junior Seau Celebrity Golf Classic névre hallgató jótékonysági eseményt pedig ez év márciusában rendezték.

 

Alakját két eset árnyékolta be. 2007-ben egy bárban két nőt dobált meg néhány pohár itallal, illetve 2010-ben családon belüli erőszakkal vádolták meg (akkor hajtott le kocsijával egy szikláról, bár elmondása szerint nem öngyilkossági szándékkal, csak elaludt a volánnál). A jelentések szerint 2012. május 2-án tényleg önkezűleg vetett véget életének; mellbe lőtte magát. Hogy miért tette, azt valószínűleg soha nem tudjuk meg, de az egyre sűrűsödő tragédiák mellett lassan senki nem mehet el szó nélkül. Sok tudós nem zárja ki, hogy a brutális szerelések „velejárója”, az agyrázkódások és fejsérülések felelősek nem egy zátonyra futott karrierért, mely halálba kényszeríti a tv-képernyőkön immortalizált játékosokat.

 

 

Junior Seau a Super Bowlt játszó ’94-es San Diego nyolcadik halottja, három gyermeket hagyott hátra, és rengeteg – köztük sok-sok magyar – szurkolót, akik játéka miatt szerettek bele abba a csodálatos sportágba, amit mi amerikai futballnak nevezünk.

 

Nyugodjék békében