NFC North figyelő - 9. hét

NFC North 9. hét körkép

Bevezető:
A 9. héten mind a négy csapat pályára lépett, kisebb-nagyobb győzelmi reményekkel. A 2-5tel álló Vikingsnek minden győzelem innentől úgy kell, mint egy falat kenyér, hogy kozmetikázzák szezonjukat, ebben a Cardinals akarta megakadályozni őket. A másik 2-5ös csapat a Lions, nekik keményebb dió jutott, az előző héten Packers által lenullázott Jets. Ha már Packers, övék volt a héten a főmeccs egy SNF személyében, az idén halovány Dallast fogadták. A Bears pedig kimozdult az országból, és Torontóban futott ki a pályára a féltávnál az NFL egyetlen nyeretlen csapata, a Bills ellen.

Vikings:
Vikings, akkor Favre. A ki tudja hány sérüléssel küszködő veterán QB természetesen ezúttal is kezdő volt, vélhetően ő járókerettel is a pályán maradna legszívesebben. A Cardinals pedig a Warner utáni időszakban van, ha szabad ezt mondani, építik a csapatot. A meccs kapcsán előzetesen az az érzésem volt, hogy bármi megtörténhet. Nos, nem csalódtam megérzésemben, egy végletekig kiélezett, hosszabbításba hajló csörtét vívtak a felek. Brett Favre ezúttal megemberelte magát. Öreg, sérült, erre odapakolt a fanoknak egy 446 yardos meccset, és egy végső hajrában kicsikart egyenlítést, ahol Shiancoenak adott TD passzt. Az offensenek erőt adott vezérük teljesítménye, Peterson is kiválóan játszott, 81 yardot futott, 1 TD-vel (ezzel szerezte meg a meccs elején a vezetést a Vikes), valamint 63 elkapott yardja is volt, szintén egy TD-vel. Harvin is hozta magát, 126 elkapott yarddal. Most már egyértelműen ő Favre kedvenc célpontja, 9 elkapott labdája volt. A védelemben a szokott nevek vannak, Greenway és Henderson nyomták a tackleöket, de említsük meg Jared Allen 2,5, Edwards 2 sackjét is. A Cards 4 pontszerzését 4 különböző módon érte el, volt mezőnygól, Anderson TD passz Robertsnek, fumble return, és az általam a hét előtt még nem is ismert Stephens-Howling kickoff visszahordása, ez utóbbi nem a Vikings ST dicsérete. A meccset a hosszabbításban végül Longwell mezőnygólja döntötte el. A Vikes megszerezte 3. győzelmét, önbizalommal telve léphetnek jövő hétvégén pályára a Bears ellen.

Lions:
Előző héten egy fantasztikus győzelem a Skins ellen, ilyen előjellel léptek a kékek pályára, a Jets pedig vélhetően vissza akarta állítani megtépázott renoméját. Ugyanis ki lehet kapni egy Packerstől, de a nulla szerzett pont egy SB álmokat dédelgető csapattól nagyon kevés. A baljós árnyak ezúttal is beigazolódtak, legalábbis részben. A Jets behúzta a meccset, viszont ez is hosszabbításba torkollt. Pettigrew TD-jével szerzett vezetést a Lions, de a félidőben már a Jets vezetett, Folk mezőnygólja és Braylon Edwars TD-je jóvoltából. Ez utóbbi egy 74 yardos elkapás volt. A harmadik negyedben Stafford maga vette kézbe az ügyet, 1 yardról futott TD-t egy 4 perces drive megkoronázásaként, az extrapont azonban kimaradt. A negyedik negyed elején Burlesonnak adott TD-t ezután Stafford, és ezzel vezetett a Lions, nagy meglepetés nézett ki ekkor. Sanchez azonban megirigyelte kollégája produkcióját, és ő is futott egy 1 yardos TD-t. Ezután Folk egyenlített mezőnygóljával, és a héten már a második NFC Northot érintő meccsen volt hosszabbítás. A Lionsnál Stafford nem adta el a labdát, kétszer adott TD passzt, és futott is egyet, jól vezette csapatát. Beigazolódott viszont, amit vártam, Calvin Johnsonnak csupán egy elkapása volt 13 yardért, Revis és Cromartie levette őt a pályáról. Viszont ott volt Burleson, 113 elkapott yarddal. A Lions újabb szoros meccset bukott el, vélhetően a szezon, vagy akár a meccs előtt "belefért" volna a vereség, de így, ahogy alakult, fájó emlék lesz ez a Lions rajongóknak.

Bears:
Olyan meccs volt ez, ahol mindkét csapat idegenben lépett pályára, a Bears bye week után, a Bills pedig győzelem nélkül, viszont a Bears senki ellen nem mehet biztosra, így ez is érdekes meccsnek ígérkezett. A Torontóba kilátogatók az első negyedben nem láthattak pontokat. Utána Olsen szerezte meg a vezetést a Mackóknak, Cutler 4 yardról találta meg őt, ezt azonban még abban a negyedben kiegyenlítette a korábbi Harvard alumni Fitzpatrick és Roscoe Parrish összjátéka 14 yard távolságból. Ezután a futók kerültek elő, előbb Chester Taylor, majd Fred Jackson futott közelről TD-t, utóbbinál azonban a Bears kiválóan teljesített, blokkolták az extra pontot. A TD utáni ráadásokkal probléma volt a Billsnél, mert a negyedik negyedben futott McIntyre TD-nél a kétpontost sikerült megállítani a Chicagonak. Ezután pedig jött a Vanderbiltesek mókája, Cutler Bennettnek adott TD passzt egy 2 perces drive végén, majd a kétpontosnál megmutatta a Bears, hogy miképp is kell ezt csinálni, Forté kapta el JC passzát. Szoros meccs volt, ahol a Bears offense nem igazán ficánkolt, a Bears passzvédekezése pedig néha a múlt évi teljesítményt mutatta, Steve Johnson 145 yardot kapott el egymaga, a Bills pedig végig a passzt erőltette, 51 passzkísérlete volt Fitzpatricknak. A védelem azonban ezúttal is hozta magát, Urlacher és Briggs mellé felnőtt Jennings és Manning is. Cutlert pedig csak egyszer sackelték, és picket sem dobott! Ez akár jó előjel is lehet, viszont a jövő héten a Vikings nem lesz egy leányálom, főleg most, hogy önbizalmat csepegtetett beléjük a hétvégi győzelem.

Packers:
A Packers a Jets legyűrése után a Dallas ellen is nyerni ment fel a fűre, azonban intő jel lehetett az előző hét, ahol csupán mezőnygólokat tudtak szerezni. Na a héten ez nem így alakult, a Packers megsemmisító vereséggel ütött újabb szöget a Dallas koporsójába, a második negyedben 28 pontot szerezve. Rodgers ezúttal is remekelt, 3 TD passz, nulla eladott labda. A futóknál Kuhn és Jackson azonos mennyiségű carryt kapott, kicsivel a fullback volt eredményesebb yardokat tekintve, azonban TD-t Jackson futott, és volt egy elkapott TD-je is. Elkapóknál ismét Jones volt a leginkább produktív, de Jennings sem sokkal maradt el mögötte. A védelem teljesítményére pedig Matthews interceptionből visszahordott TD-je tette fel a koronát a hajrában, végképp elsüllyesztve a Dallas képzeletbeli hajóját. A Tehenészeknél egyre nagyobb a baj, az idei szezon már biztosan megy a levesbe. Jövőre vélhetően személyi változások lesznek a szakmai stábban. A Packersnél nincs ilyen gond, vezetik a csoportot, jövő héten pedig pihenhetnek a szezon hajrájára, bye weekjüket töltik ugyanis a Sajtfejűek.

A hét támadójátékosa:
Brett Favre. Ugyan dobott 2 picket, de volt 2 TD-je is, a 446 yard pedig kivételes. Lehet karrierje során utoljára oszthatom ki az offense player of the week díjat Favrenak, hát élek is a lehetőséggel. Honorable mention viszont Rodgers, aki több TD passzt adott, nulla interceptionnel, viszont kevesebb yarddal.

A hét védőjátékosa:
Tim Jennings. 7 szóló, 2 asszisztált tackle, valamint egy pick is, ez elég a hétre.

A hét jelenete:
A TD passz, amivel a Vikings döntetlenre mentette a meccset, ha úgy vesszük, playoff reményeiket életben tartva. Ezután a győzelmet is kicsikarták.

Rövid előretekintő:
A következő hét is kissé hiányos lesz a csoportban. Ez azonban szokás szerint egy halálos csoportrangadóval jár együtt. A Vikings jobb szezonra számított, a Bears pedig rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt idén is, összecsapásuk minden bizonnyal mindenkit a monitor elé szegez ezúttal is. A Bills ezúttal Kanada helyett Buffalóban fogadhat NFC North csapatot a Lions személyében, a Packers játékosok pedig megérdemelt pihenőjüket töltik, ami rá is fér a csapatra.

Pap Dániel (konqueror)