NFC North körkép - 10. hét

NFC North - Pap Dániel (konqueror)

Bevezető:
A Lions a hétvégén Buffalóba látogatott, a Bears és a Vikings pedig egymás ellen lépett pályára, ez a két mérkőzés jutott az NFC Északi csoportjának vasárnap. A Packers hiányzik a felsorolásból, mivel a 10. héten szabadnaposak voltak. Lássuk a minket érintő két összecsapást.

Vikings @ Bears:
A Vikings és a Bears csatája a hét egyik leginkább várt összecsapása volt. Az első negyedben Cutler egy szép, bevállalós futással indított, viszont egy interceptiont is fel lehetett vésni a neve mellé, ami ugyanakkor sokkal inkább Knox hibája volt, egy elkapható labda repült felé, a játékszer azonban a play végén a Vikingshez került. A Bears elkapói ekkor nem álltak a helyzet magaslatán, Hester kétszer is elcsúszott. A Vikings az első negyed végén Longwell mezőnygóljával vezetett a Szeles Városban. Nem telt el azonban sok idő, és fordult a kocka, a Bears került előnybe. Cutler mindig is olyan irányítónak számított, aki felvállalja a sokszor túl rizikósnak tűnő szituációkat is. Most is hasonlóképp cselekedett, 3 ember közé hajította a labdát, amit Greg Olsen kapott el a gólvonalon, ezzel a 6 ponttal valamint Gould extrájával 7-3ra változott az állás a hazaiaknak. Hozzátartozik, hogy a Bears az előző playből is TD-t vitt, amit azonban nem adtak meg a játékvezetők. Szomorú hír volt ezután a Bears rajongói számára, mikor Favre hosszú passza és Harvin elkapása után újra a vendégek kerültek lépéselőnybe, a touchdownnál Chris Harris safety és Tim Jennings CB csúnyán elváltotta a zónát, az elkapó pedig üresen maradt, és nem követett el semmilyen hibát. Harvin idén már sokadszorra bizonyította klasszisát. Akárcsak Devin Hester, aki 14-10re módosította az állást, ezt is visszanézték a bírók, de érvényben maradt a pályán meghozott ítélet. Megkapta a labdát a Minnesota, Favre azonban talán azt hitte ő Tarvaris Jackson, ugyanis maga indult el a labdával, Melton azonban fumblet erőszakolt ki. A Chicago azonban nem növelte előnyét, Gould elhibázta a mezőnygólkísérletet. Hozzá kell tenni, hogy korábban Longwell is hibázott, továbbá erős szél fújt Chicagoban, ez nem könnyítette meg a rúgók dolgát. Mindenesetre érezni lehetett, hogy ez a fél yard még hiányozhat a legvégén. A félidő után következett 1-1 újabb mezőnygól Longwelltől és Gouldtól, a red zone offense egyik csapatnál sem volt valami fényes, főleg a Vikings oldalán volt ez érezhető. A Bears részéről mást érezhettünk, a special team remekül teljesített, Hester visszatalált régi returner formájához, valamint még Idonije teljesítményét lehet kiemelni, mind defense, mind ST játékosként. Cutler azonban izgalmasabbá tette a meccset, end zone picket dobott Abdullahnak, abban a szituációban talán üdvözítőbb lett volna a mezőnygól és a biztos 3 pont, fogalmazhatnák úgy is, hogy megint előjött Cutler sokszor felesleges kockázatvállalása. Ebben a tekintetben sokszor a fiatal Favre-ra emlékeztet, aki szintén bízott az erős karjában, és bedobta "bárhová" a labdát. Utána azonban javított, 3. TD passzát Kellen Davisnek adta a meccsen, 27-13as Bears vezetést okozva. Favre Briggsnek dobott interceptionjét követően pedig elúszni látszott a hajó. Hozzá kell tenni, hogy vélhetően téves döntést hoztak a bírók, mert a labda a challenget követően a Bearsnél maradt. Miután pedig elvesztették, Favre újra eladta a disznóbőrt, Chris Harris javított valamicskét a Harvin TD-nél elkövetett hibájánál. A Bears részéről igazi "chicagos" meccset láthattunk, turnoverekkel, jó védelemmel, pazar ST-vel, míg a Vikings háza táján nagy bajok vannak. Favre fejében biztos megfordul, hogy miért jött vissza, az idei szezon nagyon nem jött be neki. Childresst is egyre inkább támadják, Moss elüldözése sem segít a helyzetén. A Bears ellen még a védelem sem játszott jól, a special team kifejezetten rossz volt. Jövő héten a Packers ellen lesz módjuk a javulásra, viszont ha tippelni kéne, akkor sima GB sikert mondanék. A Bears pedig újra feltámadt, kijelenthető, hogy a playoff a Chicago és a Green Bay között fog eldőlni.

Lions:
Ha soccer lenne, akkor minden bizonnyal kiesési rangadóról beszélnénk, azonban ez szerencsére az NFL. A Lions oldalán a legnagyobb gondot az jelentette, hogy az utóbbi meccseken jól teljesítő Stafford nem tudta vállalni a játékot. Shaun Hill kezdte a meccset - interceptionnel. Nem igazán ment a Lionsnek, viszont a Bills sem szárnyalt. A csapatoknak nem sikerült az eddigi mérlegükre rácáfolni. A vezetést a Buffalo szerezte meg Fred Jackson 1 yardról begyötört TD-jével, egy 5 playes pontszerző drive lezárásaként, a Billst még Spiller sérülése sem tudta visszavetni. Jackson szétfutotta a Lionst, bőven 100 yard fölé jutva, sőt egy TD elkapással is segítette csapatát, míg a Lions csupán mezőnygólra volt jó, Hanson hiányában Rayner értékesítette azt. Ilyen előjelekkel fordultak a csapatok a negyedik negyedre. A Bills ezután is a konzervatív playhívásban bízott. Furcsa volt látni, hogy egy csapatban a futónak közel ugyanannyi futott yardja van, mint ahány passzolt yardja a QB-nak. A Lions ellenfelei számára pedig jelzés lehet, hogy az NFL leggyengébb mérlegű csapata milyen könnyedén haladt ellenük. Azért nem volt sétagalopp a meccs, ugyanis pontokban nem mutatkozott ez meg, de a Detroit támadói sem életük meccsét játszották, Rayner csupán kozmetikázni tudott az eredményen. Azon az eredményen, ami nem várt mód szoros lett a hajrában, ki más, mint Calvin Johnson kapott el TD passzt. Legyen akárki a QB Detroitban, Megatron mindig jól játszik, jobb csapatban lenne a helye. Izzasztó pillanatok következtek a TD-t követően, hiszen egy sikeres kétpontossal meglett volna az egyenlítés, azonban Hill passzkísérlete nem lett jó. Rayner onside kickkel próbálkozott utána, de a Bills szerezte meg a labdát, Fitzpatrick letérdelt, a Bills pedig behúzta első idei győzelmét. A Lions idén nem először bukott el szoros meccsen, újfent a falba verhetik a fejüket szurkolóik, bár hozzá kell tenni, hogy ez a meccs a hajrában vált szorossá, ott csillant fel az esély. A jövő héten a Dallas ellen játszhatnak, akár meg is csíphetik a szétesőben levő, bár a hétvégén Giantset verő Tehenészeket.

A hét támadójátékosa:
Calvin Johnson. 10 elkapásból 128 yard, a végén egy majdnem meccset kiegyenlító TD receptionnel. Megatron idén is csillog a pályákon, kérdés, hogy mikor nyitja majd ki a száját, hiszen ő parádés, a csapat már nem annyira az.

A hét védőjátékosa:
Lance Briggs. 5 szerelés mellett a hajrában ő szerezte a meccset végleg lezáró interceptiont, kiemelkedő alakja volt annak a védelemnek, ami megállította Petersont, és Favreot is nagy hibákra késztette. "Honorable mention" még Israel Idonje, aki nem csak a védelemben, hanem a special teamben is jól játszott. Lehet, hogy a múltheti hazatérés Kanadába adott neki plusz energiákat.

A hét special teamere:
Chicago Bears ST. Nem szeretnék senkit sem kiemelni, az egész egység remekelt, ők szállították a győzelmet. Maynardnak volt remek puntja a meccs végén, Hesternek nagy visszahordásai, ahol a blokkok is mindig a helyükön volt, Idonje például. Gould is a kihagyott mezőnygólt leszámítva tette a dolgát. Vasárnap este méltó volt a Bears ST a klub hagyományaihoz.

Rövid előretekintő:
Újfent lesz csütörtöki mérkőzés az NFL-ben, ezúttal NFC North érdekeltséggel is. A Bears a Miami otthonába látogat, szoros meccsre számítok. A Vikingsre újabb csoportrangadó vár, a bye weekről visszatérő Packerst fogadják, míg a Lions az idén gyenge szezont futó Dallas ellen nyomul majd, fura leírni, de győzelmi esélyekkel.