NFL mérkőzésbeharangozók - 13. hét

A 13. játékhét összecsapásainak rövid előretekintőjét olvashatjátok.

Miami Dolphins - Oakland Raiders
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, Sun Life Stadium

 

Az AFC Westet vezető Oakland Raiders esélyesként utazik a feltámadt Dolphins otthonába, bár a hazaiak az elmúlt egy hónapban csupán egyszer kaptak ki, és a Dallas elleni vereség is hajszálon múlott csupán. Bár a Miami kissé későn kapott észbe, és a rájátszásban már nem kell reménykedniük, az ünneprontó szerepét még nagyon is el tudják játszani, borsot törhetnek például most a Raiders orra alá is. Hue Jacksonéknak nagyon nagy szükségük van a győzelemre, ha be akarják biztosítani csoportvezető helyüket, a Broncos szorosan a nyomukban lohol. Az ezüst-feketék nem nyertek sorozatban négy meccset 2002 óta, most szeretnék ezt is összehozni. Az elmúlt két évben megannyi 2002 óta tartó rossz sorozatot már sikerült megtörniük, de a Dolphins ellen az utóbbi pár szezonban megszenvedett a csapat, nehéz lesz behúzni a meccset. A Fosztogatók ismét nélkülözni fogják Darren McFaddent, az eleinte enyhe bokaficammal diagnosztizált futó immáron 4. meccsét fogja kihagyni. A Raiders persze nem is sietteti visszatérését, amióta átvette kezdő helyét Michael Bush, a legtöbb yardot hozta az NFL-ben a negyedéves running back, futásban, elkapásban (főleg screen passzoknál) is remekül teljesít a 245 fontos játékos. Carson Palmer ezúttal is kénytelen lesz Jacoby Ford és Denarius Moore nélkül játszani, főleg ez utóbbival kezdett komoly összhangot kiépíteni a Raiders színeiben 5. meccsére készülő QB. A másik irányító, Matt Moore a kezdeti szerencsétlenkedések után kezdi nyeregben érezni magát, az utóbbi négy meccsen 113,9-es QB ratinget hozott össze. Lényegében az ő passzaival készítették elő a terepet a futások számára, amelyek során már Reggie Bush és Daniel Thomas is elő tudott rukkolni értékelhető teljesítménnyel, a szezon elején főleg Bush katasztrofálisan gyengén játszott. A Raiders háza táján nem felhőtlen az öröm a 7-4-es mérleg miatt, csütörtökön letartóztatták Rolando McClain másodéves MLB-t, egy lövöldözésben való részvétele miatt otthonában, az alabamai Decaturban, szinte bizonyosan nem fog játszani a Dolphins ellen. A fiatal védelemre komoly terhet fog róni hátsó hetese vezéralakjának elvesztése. Jobb hír, hogy mindkét csapatnál kezd felgyógyulni a secondary, a Dolphinsnál Yeremiah Bell SS, a Raidersnél Chris Johnson CB épült fel végre sérüléséből, mindketten hadra foghatóak lesznek. Érdekesség, hogy a Dolphins jobb guard posztját Vernon Carey kiesése miatt nem egy játékos fogja játszani, hanem forgásban fogja megoldani a csapat, John Jerry, Nate Garner és Ryan Cook egyaránt kaphat snapeket RG-ben

 

Houston Texans - Atlanta Falcons
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, Reliant Stadium

 

Igazi playoff hangulatú mérkőzés kerül megrendezésre Houstonban vasárnap este, noha a két résztvevő külön konferenciában tanyázik. A Houston a csoportelsőségért küzd, míg az Atlanta az egyik wild card helyet szeretné megcsípni, de még az NFC déli divíziójának első helye sem kizárt.
A nehezebb helyzetben mindenféleképpen a Texans van jelenleg. Matt Schaub és Matt Leinart is kidőlt a szezon hátralévő részére, ezért a North Carolina egyetemről érkezett újonc, T.J. Yates kapja meg a karmesteri pálcát. Múlt héten 8 passzt teljesített 70 yardért, de nem tűnt teljesen elveszettnek a fiatal irányító. Segítségképpen a héten érkezett mögé a veterán Jake Delhomme, bár a hírek szerint a vezetőség bizalma töretlen Yates felé. Az is segítheti a dolgát, hogy Andre Johnson személyében van egy fantasztikus „go-to-guy” az arzenáljában, illetve a vendégek legjobb cornerbackje, Brent Grimes sérülés miatt nem léphet pályára. Ennek ellenére ne számoljunk komoly passzjátékkal a hazaiaktól, főleg ha van két olyan futód, mint Arian Foster és Ben Tate. Foster 157 yardot átlagol meccsenként, nem is kell mondanom, hogy ezzel vezeti az NFL-t.  Tate tökéletesen tudja tehermentesíteni, meglátjuk mire mennek majd az atlantai védők ellen, akik történetesen a második legjobban védekeznek a futásokkal szemben. Hatalmas feladatnak ígérkezik ez mindkét oldalon, érdemes lesz figyelni a Foster-Tate vs . Lofton-Weatherspoon csatát.
A labda másik oldalán Matt Ryanék egy olyan védelemmel fognak farkasszemet nézni, akik Wade Phillips kezei alatt ligaelitté nőtték ki magukat. Átlagban 16 pontot kapnak és 268 totál yardot. Ez papíron a legjobb védelemmé teszi őket, de a gyakorlatban is ott vannak a top 3 között. Ryan az elmúlt 4 héten olyan játékot nyújtott, amit mindenki várt tőle. Úgy látszik a szezon közepére, de inkább hajrájára megtalálták a közös hangot Mike Mularkey-val és Bob Bratkowskival, a Texans védelme pedig remek kihívás lesz számukra. Észrevették végre azt is, hogy tartózkodik egy Roddy White nevű úriember is a pályán a támadások alkalmával, ráadásul használni is elkezdték. Ennek eredménye lett az, hogy már a 3. legtöbb elkapással rendelkezik és a first downok tekintetében is ugyanezen a helyen áll. Jonathan Josephék viszont piócaként fognak rátapadni, úgyhogy a passzok nagyon el lesznek osztva Harry Douglas, Tony Gonzalez és ha éppen egészséges, akkor Julio Jones között. A támadófal teljesítményén nagyon sok fog múlni, hiszen a Houston front sevenje félelmetes, 35 sacket szereztek már a szezon során, de az irányítók siettetésében is remekül helytállnak. Ezt remekül tükrözi, hogy már 15 passzt halásztak le a védők összesen.
Egy rendkívül kiélezett találkozóra van kilátás tehát, ahol két teljesen eltérő stílus fog összecsapni. A védelmek dönthetik el a meccset, így nem számítok sok pontra, viszont hogy végig fej-fej mellett fognak haladni a csapatok, abban biztos vagyok.

Parrag Zsombor (shawnka)

 

Pittsburgh Steelers - Cincinnati Bengals
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, Heinz Field

 

Az AFC északi csoportja lassan annyira kiegyenlítetté válik, hogy nehéz premier mérkőzésről beszélni, akkor, amikor egy hétvégén a csoport minden tagja egymással játszik, de a jelenlegi mérlegek alapján a Bengals pittsburgh-i kirándulása tűnik fontosabbnak az idei év szempontjából. A két csapatot egyetlen győzelem választja el egymástól, amelyet 3 héttel ezelőtt mért a Steelers a Cincinnati csapatára, egy szoros mérkőzés végén. Amennyiben a Bengals ismét vereséget szenved, nehéz helyzetbe kerül a rájátszásért folytatott küzdelemben (könnyen elveszthetik a jelenleg birtokolt 6. kiemelt helyet). A másik oldalon a Steelers célja továbbra is, hogy tapadjon a Baltimore Ravens együttesére, és várja, hogy hibázzon legnagyobb riválisa, amivel esélye lehet a csoport (és talán a konferencia) első helyére, egyúttal a szabad hétvégére a rájátszás első körében. A vendégek nagy esélye lehet, hogy az első mérkőzésen parádés TD elkapást bemutató AJ Green ezúttal (remélhetőleg) végigjátssza a találkozót, és az előző fordulóhoz hasonló teljesítménnyel segíti csapatát. A védelemben ugyanakkor fontos hiányzók vannak, hiszen Carlos Dunlap ezen a héten sem edzett, játékára kevés esélye van, míg Nate Clements DE társához hasonlóan egy combhajlító sérüléssel küzd, erősen kérdéses a szereplése. Az ő kiválásával mindkét kezdő cornerbackjét elveszítené a Bengals, ami óriási csapás, különösen most, amikor a liga egyik legjobb passzjátékával és WR sorával kell szembenézni. Mike Wallace az utóbbi időben moderált teljesítményt hoz, de talált más kedvelt célpontokat Big Ben, így Emmanuel Sanders vagy Antonio Brownt is sűrűn hozza játékba Roethlisberger (bár előbbi játékos apróbb sérüléssel bajlódik). A védelembe minden bizonnyal visszatér LaMarr Woodley, aki a 8. hét óta nem volt akcióban, és mivel előtte párja James Harrison volt kényszerpihenőn, hosszú idő után állhat össze újra a liga egyik legrettegettebb pass rusher párosa. A Bengals támadófalának a legjobbját kell nyújtani, ha nem szeretnék Andy Daltont folyamatosan a földön, illetve rigókat dobálva látni, illetve az elkapó sortól, is nagy meccs kell, beleértve az utóbbi heteken jó formát mutató, és egyre többször WR pozícióból induló Jermaine Greshamet. Troy Polamalu egy agyrázkódás-szerű sérülést szedett össze a Cheifs ellen, mely után nem tért vissza a meccsbe, de nagy meglepetés lenne, ha kihagyná a csoportrangadót. Mindkét csapat bőven találhat olyan match-upot amelyek erőltetésével megszerezheti a győzelmet, de óriási meglepetés lenne, ha az egyre több sebből vérző vendégek meg tudnák nyerni a meccset, jóllehet erre eddig a szezon során mindig volt esélyük, de ez most minden eddiginél keményebb lesz.

 

Chicago Bears - Kansas City Chiefs
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, Soldier Field

 

A csereirányítók összecsapása lesz ez a mérkőzés, várhatóan nem kell kiugró passzjátékokra számítanunk egyik csapattól sem. Tyler Palko harmadjára lesz kezdő a Chiefsben Matt Cassel sérülése után, első két meccsén borzalmas játékot mutatott, igyekezni is fogja nyilván Todd Haley minimálisra szorítani szerepét a támadjójátékban, várhatóan igen konzervatív gameplannel fognak előrukkolni a Chiefs offense-ének vezetői. Ez extra terhet fog róni a futókra, és a támadófalra; a Steelers ellen az előző meccsen nem igazán sikerült beindítani a betömörült defense ellen a futójátékot, a három RB, Jones, Battle és McCluster együttesen hozott 85 yardot a földön. A Bears offense hasonló cipőben jár, annyi különbséggel, hogy Caleb Hanie már első meccsén mutatott a Raiders ellen életjeleket 3 borzalmas interceptionje ellenére, Johnny Knoxszal sikerült összehoznia pár igen szép játékot. Náluk az a kulcs, hogy a várhatóan Matt Forte levételére koncentráló Chiefs defense-t mennyire fog sikerülni a levegőben meglepni, illetve Tamba Halit kordában tudják e tartani. Hali lényegében az egyetlen legitim pass rushere a Kansas Citynek, 7 sackjével toronymagasan vezeti a vendégeket, rajta kívül senki másnak nincs kettőnél több zsákolása, a csapat utolsó a ligában az elért sackek tekintetében 13-mal. Így pass protectionben maximálisan Halira kell koncentrálnia a Chicagonak, várhatóan gyakran fog a bal tackle J'Marcus Webb segítséget kapni egy extra blokkoló tight end vagy running back formájában. A másik oldalon természetesen a veterán Julius Pepperse kell kiemelt figyelmet fordítani, a 30 évesen még mindig eszméletlenül atletikus DE szintén képes egymaga domálni a meccseket. 

 

Denver Broncos - Minnesota Vikings
December 4. magyar idő szerint 19:00, Mall of America Field

 

A vikingek Pass védekezése nem büszkeségük fő forrása. Ellenben Tim Tebow olyan irányító, aki elsőre fut, aztán kérdez. Főleg a liga egyik legjobb pass rusher egysége ellen nem valószínű, hogy önmagától változtatni fog ezen, amíg nem muszáj.
A túloldalon az ifjonc QB Christian Ponder kezdőbe dolgozta magát (vagyis az egykor McSzebb napokat látott Donovan küzdötte ki magát a padra). Várhatóan pár sackkel, és nagy nyomással számolnia kell Pondernek. Tehát nagy légi parádé csak akkor lesz a meccsen, ha ő ennek ellenére képes lesz gyorsan jó döntéseket hozni. Esetleg ki tudja használni, hogy Bailey (CB)nek nincs igazi párja, ráadásul a slot WR és a TE is megjátszható, főleg ha Kyle Rudolph (TE) játékra jelentkezik. A veterán safety Dawkins néha megcsillan, de már nem képes bejátszani a pályát.
Ezzel viszont akár lehet nyerni. Ugyanis a Broncos a low score taktika híve. Futnak az órával együtt, várnak a végső megsemmisítő csapásra. Azonban, ha az ellenfél képes komoly előnyt kiépíteni, akkor passzolni kell. Érdekes lenne látni, hogy mit és hogyan tesz ilyen esetben a Denveri támadógépezet, a liga 29. passzvédelme ellen?
Ellenben addig futnak sokat. A Vikingeknek futás ellen nem huszon-, csak simán kilencedikek, bíznak magukban. Talán nem alaptalanul.
Az ő futásaik ellenben Adrian Petersonra épültek, aki valószínűleg nem játszik sérülés miatt. Toby Gerhartnak muszáj valamit nyújtani, különben széttépik Pondert.
Valamint a félidőben ha nem lesz meg a Denvert passzkényszerre kárhoztató előny, akkor képesnek kell lenni kivételesen valamiféle váltásra. Sok csapat ezt jól megoldja, a Vikingek eddig kevésbé.

Mikó Zsolt (ulpianus)

 

Buffalo Bills - Tennessee Titans
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, Ralph Wilson Stadium

 

Két ötven százalék körüli együttes találkozik vasárnap Buffalóban, ráadásul mindketten bőven a szezon előtti elvárások felett teljesítenek. Ez már önmagában szoros összecsapást sejtet, és a csapatok mélyebb áttekintése sem teszi sokkal könnyebbé helyzetünket, ha tippelni szeretnénk.
A Bills támadói az év elején a liga legjobbjai voltak, ám a Washington legyőzése után förtelmesen visszaestek. A múlt heti, Jets elleni feltámadás alapján azonban reményeket kelthet, Fitzpatrickék passzjátéka úgy működött, mint akkor, amikor az egész NFL őket csodálta másfél hónapja. A sok sérülés ellenére a támadófal jól dolgozott és az elkapók is rendkívül jól játszottak, nagy érvágás viszont Fred Jackson kiesése a szezon hátralévő részére, nélküle hiányzik az az átütő futójáték, ami teljessé tette ezt az offense-t korábban. A Titans védelme ellen azonban talán ez is elég lehet, ha tudnak vigyázni a labdára, ugyanis a Titánok nem igazán teljesítettek jól védekezésben 2011-ben. Fő erényük a labdaszerzés és a vörös zónabeli védelem, amivel limitálni tudják a kapott pontokat, de Chan Gailey repertoárja ellen ez lehet, hogy kevés lesz. A Bills-nek nagyon sok jó elkapója van, míg a Titans secondary-je vékonyka, ezt kihasználhatják Fitzpatrickék, kérdés, hogy gyakorlatilag futás nélkül ez mire lesz elég.
A Tennessee támadása annak ellenére elfogadhatóan működik idén, hogy Chris Johnson meg sem közelíti azt a szintet, amit szerződése alapján elvárnak tőle. Ez alól pont a múlt hét volt a kivétel, amikor a Tampa defense-ét darabokra szedte, halovány reménysugarat nyújtva az együttes szurkolóinak arra, hogy még idén lesz itt stabil és jó futójáték. A passzok mindenesetre remekül működnek, különösen a körülményekhez képest, hiszen Matt Hasselbeck kevéssé ismert elkapókkal dolgozik Kenny Britt sérülése óta, mégis sikerül szállítani a győzelmeket. Ebben nagy szerepe van a támadófalnak, amely átlagon felüli blokkolással segíti a veterán irányítót, ám most ez nem lesz könnyű, mivel David Stewart sérülés miatt nem biztos, hogy ott lesz a fal jobboldalán, helyette pedig csak Mike Otto van, akinek igen kevés NFL-tapasztalata van. A Buffalo szegényes passrush-a ellen talán elegendő lehet, hiszen a Bills egész évben borzalmasan kis nyomást helyezett az irányítókra. Igazából a védelem csak a szerelések terén nyújt elfogadhatót, valamint a labdaszerzésekben volt kiváló – egészen addig, amíg ment a csapat szekere, az elmúlt egy hónapban azonban már ez sem jön össze. Márpedig nyomás nélkül Hasselbeck nagy kárt okozhat a hazaiak védelmében, egy esetlegesen feltámadó Johnsonról nem is beszélve.
Kiszámíthatatlan meccs lesz ez, hiszen mindkét csapat hullámzó teljesítményt nyújtott a szezon folyamán. A csapatok profilja hasonló, sok fog azon múlni, hogy melyik védelem tudja összekapni magát, különösen a labdaszerzésekre gondolva. A meccsnek nem kis tétje van, hiszen bár a Bills szinte biztosan búcsút inthet már az idei playoffnak, a Titans még reménykedhet, ám nem engedhet meg egy vereséget magának itt. Nagyon érdekes találkozó lesz ez, amit mindenkinek ajánlok.

 

Washington Redskins - New York Jets
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, FedEx Field

 

A hét egyik legtisztább meccsének ígérkezik ez a találkozó, amelyen a pocsék formában lévő, sérülésektől sújtott és egyébként is gyengécske Redskins fogadja a jó erőkből álló és bizonyítási vágytól égő Jets-et. De nézzük meg, mégis miért is érdemes megtekinteni az összecsapást vasárnap.
A Washington támadói egészen katasztrofális idényt tudhatnak magukénak. Rex Grossman össze-vissza hajigálja a lasztit, a futójáték gyakorlatilag nem létezik, a támadófal pedig – főleg a sérülések okán – szétesett. Minderre rácáfolt a múlt heti seattle-i vizit, ahol Grossman ugyan folytatta az egész idényen átívelő interception-parádét, de ezt leszámítva kiválóan működött minden részleg, Roy Helu is rendesen futkorászott, ez pedig győzelmet ért. Persze a Jets (még a sérült Mike DeVito hiányában is) kőkemény védelmével szemben ezt nem lesz könnyű megismételni, pláne, ha Grossman nem tanul meg végre vigyázni a lasztira. Mindenesetre ha Darrelle Revis a várakozásoknak megfelelően kiveszi a játékból Santana Moss-t, akkor nem marad igazán jó elkapó a Skins számára, arra pedig nehéz gondolni, hogy Helu egyedül feltörje a Jets védelmét.
A vendégek támadósora már korántsem olyan kiegyensúlyozott és acélos, mint a defense, de amikor nagyon kell, Mark Sanchez is össze tudja kapni magát, mint azt a múlt héten is megmutatta a Buffalo ellen. Azonban ehhez szükség volna a kiegyensúlyozatlan támadófal brillírozására, valamint egészséges futókra, egyikre sincs garancia. Különösen nehéz lesz ez a Redskins rendkívül jó erőkből álló védelmével szemben, amelyet ugyan sérülések tizedelnek, de így sem lesz egyszerű dolga a vendégeknek Orakpóék bedarálásával. A nagy kérdés az lesz, hogy a front seven el tud-e bírni az ellenfél támadófalával, amennyiben nem, hiába minden erőfeszítés, a Jets meg fogja tudni oldani azt a nem túl nehéz feladatot, hogy jobbat hozzanak, mint a Skins támadói.
Bár egyoldalúnak tűnik a meccs, meg kell jegyeznünk, hogy a Jets pocsék formában van, a Bills ellen szenvedve győztek, előtte pedig kétszer simán kikaptak, míg a Redskins pont múlt héten újra életjeleket mutatott. A Jets-en hatalmas a nyomás, hiszen legfeljebb egy meccset bukhatnak már idén, ha be szeretnének kerülni a rájátszásba, a Redskins-nek pedig már teljesen mindegy, ezt kihasználhatják a házigazdák. Az AFC Wild Card-helyei iránt érdeklődő szurkolóknak nem érdemes kihagyni a találkozót.

 

New England Patriots - Indianapolis Colts
2011. december 4. magyar idő szerint 19:00, Gillette Stadium

 

Az elmúlt évek egyik legnagyobb rivalizálása volt ez a mérkőzés, amit mindig be lehetett karikázni előre a naptárban, mint a meccs, amit mindenképp érdemes megtekinteni. Az idei évben viszont nincs így. A két csapat teljesen különböző játékerőt képvisel, de láttunk már idén is hasonló körülmények közt meglepő eredményt születni, tehát lássuk, hogyan nyerheti meg mégis a meccset a Colts. Az új védelmi koordinátornak Mike Murphynek ki kell találnia, hogyan fékezi meg a belső futásokat. A dolgát tovább fogja nehezíteni, hogy Drake Nevis nem épült fel az újabb sérüléséből és az előző héten láthattuk mennyire sebezhető a Colts a futásokkal szemben nélküle. A Colts mellett szól viszont, hogy a tight endek nem villogtak idén ellenük. Ha ezúttal is sikerülne megállítani a Gronkowski-Hernandez párost az nagy lépést jelentene a meglepetés felé. Amikor a Coltsnál van a labda érdemes lesz figyelni Jeff Saturday és Vince Wilfork párharcát. A vendégeknek mindenképp a futójátékra kell alapozniuk a játékot és hosszabb driveokat vezetve egy kis pihenést biztosítani a védelemnek. A futások megsegítésére ott lesz a passzjáték is, mivel védelemmel ellentétben a támadóknál megvannak a megfelelő fegyverei a vendégeknek. Reggie Wayne-nek nem szabad, hogy gondot okozzon a Patriots secondary, ami a legtöbb yardot engedte az egész ligában. Pierre Garcon sebessége mindig magában hordozza egy mély passz lehetőségét és Austin Collie-hoz is lehet fordulni, ha egy fontos harmadik kísérletről van szó. Az egyetlen probléma, hogy attól még, hogy nincs Peyton Manning, azért a túloldalon még ott van Tom Brady, aki nem teszi meg azt a szívességet, hogy eladja a labdát. Ráadásul kedvenc célpontja Wes Welker is kezd újra beindulni pár gyengébb hét után. Nem a védelmekről fog szólni a mérkőzés és sok pontra számíthatunk, ha nem is mindkét csapat miatt, de az egyiktől biztos.

 

Tampa Bay Buccaneers - Carolina Panthers

2011. december 4. magyar idő szerint, 19:00, Raymond James Stadium

 

Néhány éve szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy Bucs-Panthers összecsapáson a liga legrosszabb védelmei közül kettőt is láthat a nagyérdemű. Mindkét csapatot erős védelem jellemezte, törekedtek a fizikális futballra, ez valamiféle állandóságot jelentet a párharcban. Manapság azonban teljesen más a helyzet. A Panthers az első fordulóban elvesztette védelmének vezérét Jon Beason személyében, azóta pedig csak keresi magát a csapatrész. Persze nem lehet egy játékos hiányára fogni azt az ipari mennyiségű szerencsétlenkedést, amit meccsenként összehoz a Párducok védelme, egészen elképesztő szerelési kísérleteket mutatnak be olykor a játékosok. Ami biztos, hogyha valakinek ott van a fantasy csapatában LeGarette Blount, nehogy véletlenül a padon felejtse, garantálva van neki a szezon legjobb meccse. Ezt arra is alapozom Carolina védelem gyengélkedése mellett, hogy Josh Freeman sérüléssel bajlódik, előfordulhat, hogy kénytelen lesz kihagyni az összecsapást, a pénteki nyilatkozatok alapján csak közvetlenül a mérkőzés előtt születik döntés arról, hogy szerepelhet-e a fiatal irányító. Nos akár ő kap szerepet, akár Josh Johnson lesz a beugró, valószínűsíthető, hogy nem indítanak instant légicsapást a Panthers védelem ellen, inkább a földön próbálják megnyerni a mérkőzést.
Ez a fentieken túl azért is tűnik logikus választásnak, mert bár a vendégek védelme kritikán aluli, a támadósoruk az idén minden várakozáson felül teljesít, a Tampáénál jobb védelmeket (alsó hangon is akad legalább 25 ilyen az NFL-ben) is az őrületbe kergetett. Cam Newton bizonyította, méltó volt arra, hogy elsőként válasszák ki a drafton. Azt sejteni lehetett, hogy nagyon mobilis, de hogy a passzjátéka is ilyen ütemben fejlődik arra nagyon kevesen mertek volna fogadni. Ráadásul az utóbbi meccseken a csapat futójátéka is összeállt, rendszerint legalább 150 yarddal terheli meg az ellenfél védelmét a Williams-Stewart-Newton futószörny, így akad aggódnivalója a Bucs szurkolóinak is. A végeredményt tekintve nehezen megjósolható az összecsapás, a hazai pálya a Bucs mellett szól, azonban a Panthers a Colts múlt heti legyőzéséből akár még önbizalmat is meríthetett és nem kizárt, hogy olyan dolog történik, amire már két éve nem volt példa, két meccses sikersorozatot raknak össze Carolina játékosai.

 

Cleveland Browns - Baltimore Ravens
2011. december 4. magyar idő szerint 22:05, Cleveland Browns Stadium

 

A Ravens kapcsán nagy kérdés, hogy át tudják-e lépni saját árnyékukat, hogy egy komoly ellenfél ellen nyújtott nagy teljesítmény után elkerüljék a leolvadást, ami ebben a szezonban nem egyszer következett be, előzetesen gyengébbnek tartott ellenféllel szemben. Különösen akkor, ha az aktuális ellenfél, a Browns egyáltalán nem egy gyenge, sokkal inkább egy balszerencsés csapat benyomását kelti, hihetetlen vereségekkel. Azaz a Cleveland számára legalább olyan fontos, hogy átlépjék azt a bizonyos árnyékot, hiszen jószerivel saját magukat verik meg hetek óta, a győzelem kapujában követnek el gyerekes hibákat. A csoportban egyre inkább kiegyenlítődő erőviszonyok miatt óva intenénk bárkit is attól, hogy országos kettesre vegye a meccset, mert bár a játékosállomány minősége a labda mindkét oldalán a Ravens felé billenti a mérleg nyelvét, egyáltalán nem lefutott találkozóról van szó, két piszok kemény védelemmel, erőteljes futójátékkal. A hazaiaknál ez a futójáték újra visszatérhet a régi vágányra, Peyton Hillis már az elmúlt héten is szerephez jutott, míg váltótársa Montario Hardesty ezen a mérkőzésen térhet vissza újra a gyepre. Kérdés persze, hogy a támadófal miként tud lukat ütni a félelmetes formában lévő baltimore-i defensive frontra, de ha nyerni akarnak, erre kiemelten szükség lesz, ahogy Colt McCoy tisztántartására is. A Ravens 9 sacket mutatott be az elmúlt héten, ebből Terrell Suggs egymaga hármat vállalt. Ehhez hasonló teljesítményt nem érdemes várni tőle, hiszen ezúttal a liga egyik legjobbja Joe Thomas néz vele farkasszemet. A hazai oldalon neves hiányzó, TJ Ward kivételével nincs, és ugyanez elmondható a vendégekről is, ahol eddig egyedül Chris Carr kapott „out” státuszt, illetve a védelem vezére Ray Lewis játéka is kérdéses, de vele kapcsolatban semmi sem lenne meglepő, ha úgy alakul a helyzet, simán levágja a sérült lábfejét, és úgy fut ki a pályára. A Ravens az elmúlt héten már erőltette a futójátékot, és bár sok örömük nem volt benne, erre a mérkőzésre sem szabad az arányokból visszavenni, hiszen elsősorban a földön verhető a Barnák védelme. A második oldalon inkább McCoy karjában van a győzelem lehetősége, amennyiben meg tudják védeni, képes lehet károkat okozni a vendégek hátsó alakzatában. Két emelkedőben lévő célpontja, Jordan Norwood illetve Greg Little segítheti ebben, különösen, ha utóbbi nem ejti el fontos pillanatokban a labdát. Nagy különbségű meccsre ne számítson senki (bár természetesen ez is benne van a pakliban), inkább egy utolsó pillanatokig kiélezett küzdelemre. A Barnák jövője és hite szempontjából fontos a meccs, míg a Ravens a nagy rivális Steelers-szel fut versenyt a csoport első helyéért, és a botlás itt már nem igen fér bele.

 

Arizona Cardinals - Dallas Cowboys
2011. december 4. magyar idő szerint 22:15, University of Phoenix Stadium

 

Régi riválisok találkozásának lehetünk szemtanúi. A két csapat sokáig egy csoportban volt (2002-ig, amikor megalakult az NFC West), igaz az örökmérleg erősen a Dallas felé billen. Érdekesség, hogy a Cardinals Arizonába költözése utáni első alapszakasz mérkőzését a Cowboys ellen vívta.

A legnagyobb hír, hogy Kevin Kolb egy hónapos kényszerpihenőt követően visszatér a pályára. Látva Skelton utolsó három heti játékát sokan várták már ezt a pillanatot. Kérdés, hogy milyen formában játszik majd, mert sérülése előtt nem hozta a tőle elvárhatót. A Covboys védelme biztosan meg fogja izzasztani, különböző felállásokkal, blitzekkel. Ezért lesz fontos a támadófalnak a megbízható teljesítménye. Ezt hivatott megakadályozni DeMarcus Ware, aki idén is kimagasló teljesítményt nyújt. 14 sackjével a legtöbbet szerezte az NFL-ben. Jó esély van rá, hogy tovább gyarapítja majd ezt a számot, mivel Levi Brown a bal, míg Jeremy Bridges vagy Brandon Keith a jobb oldalon sem rendelkeznek olyan képességekkel, hogy hosszabb ideig tartani tudják. Ezért lenne fontos A múlt héten látott remek futójáték, vagy legalább is Beanie Wells 228 yardjának legalább a fele. Ekkor lekerülne a nyomás Kolbról és nyugodtabban tudna passzolni Larry Fitzgeraldnak. Sokat fogja keresni és a Dallas secondary-nek, biztosan kettőznie kell majd a remek elkapót.
A másik oldalon Tony Romo remek formában játszott novemberben. Csupán két INT-je volt, azok is a Hálaadási összecsapáson. Miles Austin biztosan nem lép pályára sérülése miatt, de így is elegendő célpontja maradt. Dez Bryant párharca Patrick Petersonnal remeknek ígérkezik. Az előző heteket alapul véve kinéz Bryantnek egy jó mérkőzés, mivel az újonc cornerback többször hagy teret az elkapóknak. Austin hiányában Laurent Robinson lépett elő második számú elkapónak, rá felállástól függően A.J. Jefferson vagy Richard Marshall fog figyelni. A futójáték megállítása fontos lesz a Cards védelméne. Az újonc DeMarco Murray több mint 800 futott yardnál tart. Fontos lesz, hogy ne hibázzanak rajta szerelést a védők, mert akkor sok kellemetlen percet élhetnek át. 
Tavaly karácsonykor találkoztak egymással szintén Gelndaleben és rendkívül izgalmas mérkőzésen, nyertek a hazaiak.

 

New York Giants - Green Bay Packers (Sport tv által közvetített mérkőzés)
2011. december 4. magyar idő szerint 22:15, MetLife Stadium

 

A Nagy Almába (New York City) utazik a Packers, a címvédő idén egyedüliként eddig veretlen mérleggel áll, és vezetik is az NFC Északi divízióját. A tökéletes szezon hajszolásában azonban egy olyan ellenfél vár ezúttal rájuk, akiknek már van némi tapasztalatuk a hibátlan idények elrontásában. Így van, a Giantsről beszélek, akik még annó a Patriots makulátlan szezonjába rondítottak bele azzal, hogy legyőzték őket a Super Bowlon. Hasonló nagy meglepetés lenne, ha most is győzni tudnának. A Green Bay már most megnyerheti a csoportját, ha legyőzik a Giants csapatát, és a Lions veszít vasárnap éjjel a New Orleans ellen. További érdekes statisztikai adalék, hogy a Packers mostani kiváló formája is a Giants ellen indult. Tavaly az utolsó előtti fordulóban a Giants győzelme esetén rájátszásba juthatott volna, a Packers pedig vereség esetén biztosan nem juthatott volna be a playoffba. Akkor és ott nyerni tudtak Rodgersék, sőt, azóta nem kaptak ki, beleértve rájátszást és alapszakaszbeli találkozót egyaránt. A Giants pedig végül lemaradt a playoffról, és idén sem ők az esélyesei egy Green Bay elleni meccsnek, még hazai pályán sem. A Giants vezetőedzője, Tom Coughlin arról beszélt, hogy szeretnének visszavágni, de ez nagyon kemény dió lesz. Egyik csapat sem a futójátékáról híres. Vendégoldalon már lerágott csont minden egyes elemző cikkben, hogy az Aaron Rodgers vezette, passjátékra alapozó offense mennyire könnyedén gyűri le az ellenfeleket, még akkor is, ha a védelem netán egy gyengébbik napján sok yardot enged az aktuális riválisnak. Most sem várható más, és mivel szerintem nem a secondary remek játéka lesz az, ami megállítja a Green Bayt, így szinte az egyedüli reménysugár a pass siettetők hatékony munkája lehet. Itt hagyományosan jó a Giants, korábbról Michael Strahan neve lehet ismerős, a mostani keretben pedig Justin Tuck és Osi Umenyiora személyében vannak egészen kivételes képességi defenzív endek a csapatban. Fájó pont lehet a Giants drukkereknek, hogy Umenyiora ezúttal könnyen lehet, hogy kihagyja a meccset, bokasérülése miatt. Sérülések vannak a másik oldalon is, a Lions elleni hálaadásnapi meccsen Sitton a térdét, AJ Hawk és Desmond Bishop a vádliját, James Starks pedig a bokáját fájlalta, egyelőre nem tudni, hányan lesznek ott a pályán New Yorkban. Említettem a futójáték nemlétét az egyik oldalon, nos, a Giants hasonló cipőben jár. Bradshaw és Jacobs ugyan remek képességűek, mint egyének, de a futójáték idén nagyon gyatra a hazaiaknál, meccsenként átlagban mindössze 82 yardot futnak, és labdacipelésenként is csak 3-at. Ebben a támadófal is ludas, a Packers ellen nagy lendületet adhatna a futásnak az, ha az elmúlt 4 meccset sérülés miatt kihagyó Bradshaw visszatérne. Passzjátékoknál Victor Cruzra kell odafigyelnie a Sajtfejűeknek, Charles Woodson cornerback újabb nagy ellenfelet kap a detroiti Calvin Johnson után. Az is benne van, hogy Woodson lesz a meccs embere egy (vagy több) esetleges interceptionnel, mivel az ő vezette Packers secondary ligaelső a szerzett labdák tekintetében (22). Érdekes meccsre van kilátás, ahol a tökéletes alapszakasztól 5 győzelemre levő Packers az egyértelmű esélyes. A Giantsnek, ha nyerni akarnak, meg kell próbálnia minél nagyobb nyomást helyeznie az irányítóra, mikor pedig náluk van a játékszer, akkor az eddigieknél hatékonyabban futtatni a labdát, és nem elveszíteni azt. Ha ezek teljesülnek, benne lehet a meglepetés a dologban.

Pap Dániel

 

San Francisco 49ers - St. Louis Rams
2011. december 4. magyar idő szerint 22:15, Candlestick Park

 

Csoportrangadó keretén belül találkozik egymással az NFC West első és utolsó helyezettje. Győzelem esetén a San Francisco már most megnyeri a csoportot és 2002-óta először ismét szerepel majd a rájátszásban.

A sikkerre minden esélye megvan. Igaz, hogy a Ravens elleni találkozót elvesztették, de most egy jóval szerényebb teljesítményt nyújtó Rams lesz az ellenfelük. A támadófal munkája kérdéses lesz. Érdekes összecsapás lesz Anthony Davis és Chris Long párharca. Feltéve ha Long játszani fog, ugyanis alig edzett a héten bokasérülés miatt, de saját bevallása szerint játszani fog. Ezzel igyekszik tovább gyarapítani eddig megszerzett sackjei (10) számát. Ha mégis limitált lesz csak a játéka a fiatal Robert Quinn kaphat több szerepet. Fontos lesz a futójáték megalapozása. Láthattuk Beanie Wells mit művelt múlt vasárnap a Kosok futás elleni védelme ellen (228 yard), így bízhatunk benne, hogy Frank Gore is kiugró teljesítmény nyújt majd. A védelemből hiányozni fog Darian Stewart, aki agyrázkódást szenvedett a Cardinals ellen, pedig a fiatal safety fontos eleme a futás és passz elleni védelemnek. Jó hír Gorenak, hogy Adam Snyder és Bruce Miller is játékra készek, velük sokkal hatékonyabb a futójáték. Braylon Edwards azonban kérdéses, mivel nem edzett a héten. Ez jó hír a hiányos Rams secondarynek.
Támadó oldalon is kérdések vannak a vendégek oldalán. Sam Bradford rásérült a bokájára, keveset edzett a héten és kérdéses a játéka. Ha nem tud játszani A.J. Feeley veszi át a kezdő szerepet. Emiatt még nagyobb teher hárulhat Steven Jackson vállára, mivel neki kellene szállítani a yardokat (és pontokat). Ez azonban a legnagyobb feladat a 49ers védelme ellen. A futás elleni védelmük a legjobb az NFL-ben és (ezt minden beharangozóban illik leírni) idén nem kaptak futott TD-t. Igaz, hogy ezúttal azzal az emberrel néznek szembe, aki a legutolsó TD-t szerezte ellenük a földön, de az még tavaly a 16-ik héten volt. A támadófal egy héttel többet gyakorolhatott a legújabb felállásban. Ez is kevés lehet a remek San Francisco-i front7 ellen. Adam Goldberg két sacket engedett múlt héten és ezúttal sem lesz könnyű napja.

 

New Orleans Saints - Detroit Lions - SNF
2011. december 5. magyar idő szerint 02:20, Mercedes-Benz Superdome

 

Hétfő hajnalban ismét bekapcsolják a szirénákat New Orleansban, ugyanis újfent igen komoly légitámadás várható a Mercedes-Benz Superdome légterében. A Detroit Lions csapata próbálja majd útját állni a Drew Brees vezette Szentek rohamainak, és teszik majd mindezt úgy, hogy legjobb védőjátékosukat, Ndamukong Suht kénytelenek lesznek nélkülözni eltiltás miatt, valamint a secondary nagy része edzések helyett inkább a szomszédos szanatóriumot látogatja. Azonban ettől még nem reménytelen az Oroszlánok helyzete, Matthew Stafford is képes lehet Brees-i magaslatokba emelkedni, pláne, hogy a hírek szerint ujjsérülése már a múlté, így nem kell a rendkívül mutatós, azonban az eredményesség szempontjából kevéssé hatékony kesztyűjét viselnie. Calvin Johnson semlegesítése bármely védelemnek komoly nehézségeket okoz, és valljuk meg, azért a Saints passz elleni védekezése hagy némi kívánnivalót maga után.  Ezen kívül még abban is bízhatnak a detroiti szurkolók, hogy a Saintsnek majd fele annyi ideje volt felkészülni erre az összecsapásra, mint kedvenceiknek tekintettel arra, hogy míg a New Orleans hétfő este még intenzív oktatásban részesítette a Giantset, addig a Lions csütörtökön tudta le kötelező vereségét a címvédő ellenében. Illetve amikor legutóbb a New Orleans ekkora verést mért valakire, mint most a Giantsre, utána rögtön egy kínos kudarc következett az addig nyeretlen Rams otthonában.
Ezzel nagyjából letudtam azt a részt, hogy mi szólhat a vendéggyőzelem mellett, minden más a hazaiak győzelmét jövendöli. Jobb csapat jelenleg a Saints, hajtaniuk is kell a csoportgyőzelemért (egy meccs hátrányban követi őket a Falcons), hazai pályán is játszanak. Azonban ha pusztán egy dolgot kellene kiemelnem, miért fog hazai siker születni - most lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem - én a futójátékot említeném. Pierre Thomas, Mark Ingram és Darren Sproles nagyon jól kiegészítik egymást, adott esetben kellőképpen tudják tehermentesíteni Breest is (nem mintha rászorulna erre a remek irányító) és a Lions védelme amúgy is hadilábon áll a futás megállításával. Amondó vagyok, figyeljünk hétfőn hajnalban erre a három emberre, mert igen szép dolgokat fognak mutatni nekünk.

 

Jacsonville Jaguars - San Diego Chargers - MNF
2011. december 6. magyar idő szerint 02:30, EverBank Field

 

Kapóra jött a hazaiak tulajdonos- és edzőváltása, így legalább más témát is lehet boncolgatni az országos televízió adás alatt a passzjáték hanyatlása mellett. Shahid Khan új csapata a ligában a legkevesebb, 12.5 pontot ír fel a táblára átlagosan, ehhez képest a 3-8-as mérleg még hízelgőnek is mondható. A múlt héten lecserélt, de a bizalmat továbbra is élvező újonc, Blaine Gabbert a legutóbbi 5 meccsen 2 TD passzt tudott felmutatni, nem csoda, hogy már több, mint hat hete nem sikerül 20 pont fölé jutni. Jason Hill, a gárda eddigi második számú elkapója ebben már nem segíthet, a nagy változások során az ő szűrét is kitették. Várhatóan egy másik újonc, Cecil Shorts kap több lehetőséget ezen lépés után. Maurice Jones-Drew hozza az elvártat, már átlépte az 1000 yardos lélektani határt, és új váltótársra lelhet Dujuan Harris személyében. Harris az előszezonban kitett magáért, eddig azonban a végig formán kívül szereplő Deji Karim kapott bizalmat a rotációban. Eleve érdekes kérdés, hogy változik-e valami a játékhívást illetően a megbízott edző, Mel Tucker debütálásakor, mert bár Jack Del Rio védő szellemiségű edző volt, most biztosan nagyobb szabadságot kap az OC, Dirk Koetter is.
A másik oldalon is most vagy soha hangulat uralkodhat. A sorozatos vereségek után egy gyengébb ellenféllel szemben, hétfő este vissza lehet találni a helyes útra. A legutóbbi Jacksonville elleni találkozó jól sikerült, Mike Tolbert felülmúlta Jones-Drew számait, míg a másik futó, Ryan Mathews múlt vasárnap hozta a szezon legjobb teljesítményét. A hét közben eldőlt, hogy Marcus McNeill nem tér vissza a pályára idén, jött a helyére a Chiefs-ből kitett Jared Gaither, és amilyen lyukas momentán a támadófal, talán már első meccsén bekerülhet az aktív keretbe. A Chargers 5 játékost nélkülöz a falból, ez Rivers idei gyenge játékára is nagyban kihat, de ha minden jól megy, most Floyd is bevethető lesz, így pedig Jacksonnal és Gates-szel ki lehet használni, hogy a Jaguars kezdő cornereit vesztette korábban. A fontos hiányzók között Terrence Knighton neve is ott lehet, neki a bokája szorul műtéti beavatkozásra, de előfordulhat, hogy a szezon végéig ezt elnapolják.
Nincs nagy eltérés a két csapat között a mérleget tekintve, de mivel a San Diego sokkal kevesebbet kínlódik azzal, hogy pontokat szerezzen, ők a találkozó esélyesei. A Jaguars abban bízhat, hogy a szokásos koreográfiát adja elő az ellenfél, és a labdaeladásokkal magukat verik meg.