NFL mérkőzésbeharangozók - 14. hét

Nem sok van hátra, de itt a következő játékhét

 

Jacksonville Jaguars - Tampa Bay Buccaneers
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, EverBank Field
 
Két tragikus formában levő floridai gárda találkozik vasárnap Jacksonville-ben. A Jaguars alig két hete túl is esett az ilyenkor elkerülhetetlen edzőváltáson, azonban Jack Del Rio nélkül sem mutatott semmi extrát a csapat, ha csak azt nem, hogyan lehet elérni egy hétfő esti „rangadón”, hogy az utolsó negyedet üres lelátók előtt játsszák le a résztvevők. A Tampával kapcsolatban is pletykálnak esetleges edzőváltásról, azonban nehezen hiszem, hogy egy rosszul sikerült idény miatt kivágnák Raheem Morrist. Nagyon fiatal csapat dolgozik a kezei alatt, ilyenkor sokkal ingadozóbb a játékosok formája, az, hogy nem sikerült hozni a tavalyi produkciót benne van a pakliban, ha jövőre is hasonló gondjaik lesznek, akkor inoghat meg alatta a pad.
Josh Freeman a múlt heti összecsapást vállsérülés miatt volt kénytelen kihagyni, a héten is csak limitált edzésmunkát végezhetett, azonban úgy tűnik, ezúttal ő fogja irányítani a vendég alakulatot. Ennek LeGarrette Blount is kifejezetten örülhet, tudniillik a Panthers elleni összecsapás után nehezményezte, hogy Johnsontól nem tartott annyira a Párducok secondaryje, így elég nehezen tudott kibontakozni a futójáték. Azért Freeman visszatérésével is lesz neves hiányzó, Aqib Talib combsérülése miatt lesz kénytelen kihagyni a találkozót. Ez akár érzékeny veszteség is lehetne, ha a Jaguars lenne az ellenfél, akinek a passzjátékát elnézve gyakorlatilag tökmindegy kik játszanak az ellenfél secondaryjében, hiszen Blaine Gabbert csak szökőévente dobja túl a line of scrimmage-t. Az egy dolog, hogy gyenge a Jacksonville elkapósora vagy, hogy a fal sem védi meg kellőképpen az amúgy is újonc irányítót, de ennek ellenére azért illene legalább időnként megpróbálni a mélyebb passzokat, különben teljesen fölösleges volt az első kör elején irányítót draftolni, erre a játékra egy hetedik körös QB is tökéletesen alkalmas lenne. Természetesen a Jacksonville-nél is akadnak majd hiányzók, a csapat pechjére elsősorban a védelmet sújtják a sérülések, így a szezon elején a liga élmezőnyébe tartozó alakulat szép lassan kezd szétesni. Aaron Kampman és Matt Roth továbbra sem állhat a csapat rendelkezésére, így igen érdekes felállások várhatók majd a védőfalban, hiszen több sérült DE-del rendelkezik a Jags, mint egészségessel, könnyen előfordulhat, hogy DT pozícióból kényszerül embert küldeni a fal szélére Mel Tucker. 
Ezeknek az összecsapásoknak a végkimenetelét nagyon nehéz megjósolni, mindkét gárda önbizalmának rengeteget jelentene egy győzelem, hitet adhatna a játékosoknak az utolsó fordulókra, a szurkolókról már nem is beszélve.
 
Kocsis Gábor (gabokocka)
 
 
New York Jets - Kansas City Chiefs
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, MetLife Stadium
 
Lassan ráfordulnak a célegyenesre a csapatok. A Chiefs esélyei a rájátszásra elég halványak. A szezon startjában elvesztették vezéreiket. A Jets azonban egy nagy hajrával még befuthat. A Patriots megelőzése nehéz ügy, de egy Wild card hely elérhető. Ehhez azonban vasárnap nyerni kell. Sanchez továbbra sem képes igazán meggyőző teljesítményre, bár vannak szép percei, és jó elkapói (Santonio Holmes, Plaxico Burress valamint Dustin Keller). Inkább Greene az, aki megtalálta futócipőt, és a Jets offense nem meglepő módon ettől beindult. Run heavybe kell a jó futás. A KC futásvédelme gyenge, bár vannak jó napjaik. A Jets nagyjából minden jobb meccse után játszik egy szoros találkozót, képtelenek átmenteni a formájukat. Pontosabban a rossz formát még csak tudják tartani, de a jót eddig nem igazán. Márpedig utoljára nyertek megnyugtató különbséggel.
A Chiefsnél Thomas Jones, a tavalyi kezdőduó egyik tagja, az egykoron 3 évet Jetként játszó HB elkopott. Még megpróbálja szezon végéig az all time futott yardrekordot, de többre nagyon nem képes idén. A noname egysíkú erőfutó Jackie Battle és a sérülékeny scatback/WR McCluster is beelőzte a HB rosteren. Az irányító a főnököknél még nagyobb gond, mint ellenfelénél. Orton, aki Cassel helyére érkezett, egy play alatt lesérült, játéka erősen kérdéses. Palko semmit nem képes hozzátenni a légitámadásokhoz, bár neki is van elkapó tirumvirátusa (Dwayne Bowe, Steve Breaston, Jon Baldwin). Stanzi hosszabb távú rookie project, még nincs kész. De talán muszáj lesz beállnia. Sokan várják (én is), ami a fentieket átgondolva érthető.
A védelmekkel is vannak problémák. Mégis ebben bízik mindkét egység. Revisék alig várják Palko homály passzait, ahogy a Chiefs idén meggyőző IT vadász egysége Sancho dobásait.
A Jetsnek meg is van rá minden alapja. Jó védelem az övék. Földön verhető, de a Chiefs túlzottan nem tud futni. Levegőben Palko olyan gyenge, hogy elég beállni 8an a boxba és vége mindennek. Nem véletlen, hogy a Chiefs az elmúlt 5 meccsen 10 pontnál többet nem szerzett. Weis (OC) utódjaként, jobb híján kinevezett Bill Muir folyamatosan kapja a számonkéréseket. Amennyiben meg akarja tartani az állását, jobb ha előhúzza a pontszerző nyulat a kalapból. Másrészt a Jets nagyszájú vezetőedzőjének Rex Ryannek, ha veszít, kevesen fogják komolyan venni a "SB-t nyerünk" fejtegetéseit a közeljövőben.
És ha minden támadás elakad, akkor lehet a végén Joe McKnight (RB), a Jets visszahordója dönti el a mérkőzést. Aki idén az egyik legjobb kick returner a ligában (Legtöbb 40+ yardos KR (5), legtöbb yard (940), leghosszabb KR (107 TD)).
 
Mikó Zsolt (ulpianius)
 
 
Cincinnati Bengals - Houston Texans
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, Paul Brown Stadium
 
Mindkét együttes – különböző esélyekkel – a rájátszásért küzd, és bár nem közvetlen riválisok a harcban, mégis nagyon fontos győzelmet szerezhet mind a Texans, mind a Bengals. A Houson győzelme esetén, egy Titans vereség mellett már biztos résztvevője az utószezonnak - a franchise történetéten először, míg a Cincinnati gyakorlatilag az életben maradásért küzd, jelenleg csak a konferencia mérleg tartja őket a 6. kiemelt helyen, ezen tehát rontani nem lenne jó. Nem véletlen, hogy Marvin Lewis egyenesen pályafutása legfontosabb mérkőzésének nevezte a vasárnap esti összecsapást. A probléma, hogy mindkét oldal elfogyóban van a szezon végére, rengeteg sérülés hátráltatja a csapatokat. A Texansnál biztos nem játszhat André Johnson, aki 6 mérkőzéses kényszerpihenője után sérült meg újfent, míg a hazaiak legjobb pass rushere Carlos Dunlap maródi továbbra is, ezen a héten sem edzett. Andy Dalton a szezon során eddig egyszer találkozott újonc kollégával (Blaine Gabbert), melyet győzelemmel teljesített, de olyan komplett csapat, mint amelyet TJ Yates vezet, nem nagyon akadt még az idei menetrenden. A kulcskérdés, hogy a Texans (és Yates) miként tud támaszkodni a futójátékra. Az Arian Foster – Ben Tate páros 3 yarddal futott kevesebbet, mint a teljes New York Giants, és bár a szezon elején a Bengals erősségének számított a futójáték megállítása, ez az utóbbi hetekben kevésbé igaz, különösen a periméteren. Mike Zimmer a héten erre is helyezte a fő figyelmet, illetve a labdaszerzésekre, amelyben nagyon alulteljesít a csapat. Egyértelműen kiemelt figyelem hárul majd Jonathan Josephre, aki pályafutása első 5 évét töltötte Cincinnatiben, és először tér vissza vendégként, illetve nem elhanyagolandó kérdés, hogy AJ Green megállításában is kiemelt szerepe lesz. Joseph hétről hétre bizonyítja, hogy Pro Bowl kaliberű cornerback, és minőségi pass rush mellett szinte verhetetlen, nagy csemege lesz a párharcuk. Ahogyan a mérkőzés is várhatóan hatalmas küzdelmet hoz, két kemény védelem és két újonc irányító néz egymással farkasszemet. Amelyik csapat jobban rá tudja kényszeríteni a saját erősségét a másikra nagy lépést tesz a győzelem felé, de hogy ez piszok nehéz lesz, ahhoz kétség sem férhet. Ha minden marad a jelenlegi állás szerint, lesz egy visszavágó a rájátszás első körében, Houstonban, a szezon egyik legnagyobb meglepetéseként.
 
Zandler Gábor (gabtsi)
 
 
Washington Redskins - New England Patriots
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, FedEx Field
 
 
Carolina Panthers - Atlanta Falcons
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, Bank of America Stadium
 
A Falcons múlt heti houstoni vereségével már aligha érheti utol a New Orleans Saints-t az NFC South élén, így minden győzelemre szüksége van, hogy wild card helyen bejusson a rájátszásba. Ezúttal nem más lesz a feladatuk, mint a szezon végére egyre inkább összeálló Panthers otthonában kaparintsák meg a számukra oly fontos W-t. Ahogy említettem, kezd összeállni Ron Rivera kezei alatt a Carolina, ennek nyomatékosítására nem is találhatnának jobb alkalmat, mint az egyik legnagyobb rivális elleni hazai mérkőzést. Motivációban tehát nem lesz hiány, kérdés hogy ez miként hat majd a játékosokra. Matt Ryan idén gyengébb mutatókat produkál, mint tette azt az elmúlt években, ráadásul idegenben mindig is rosszabbul teljesített, mint a Georgia Dome közönsége előtt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a Panthers védelme megoldhatatlan feladatot jelentene számára pláne, hogy Michael Turner rendkívül jó mutatókkal bír a Carolina elleni meccseken, s mint tudjuk, a jó futójáték az irányítók egyik legjobb barátja. 
Nem is akkor kell majd aggódnia a Falcons szurkolóinak, amikor náluk lesz a labda, hanem amikor a Cam Newton vezette Párducoknál. Rengeteg fegyvere van az újonc irányítónak, a futójáték is régi fényében tündököl, manapság lelassítani is nehéz a Panthers támadóit, nemhogy megállítani. S hogy még nehezebb legyen Mike Smith legénységének a dolga, a csapat legjobb CB-je, Brent Grimes sérülés miatt nem lehet ott a pályán vasárnap. A másik oldalon a LT, Jordan Gross játéka kérdéses, hiányában akár az is előfordulhat, hogy két újonc falember játszik majd a támadófal két szélén, mert jelenleg az első számú beugró Gross helyére hetedik körben draftolt Lee Ziemba, míg a túloldalon már jó régóta az UDFA Byron Bell kezd. Ennek ellenére nem szabad Cam Newtont félteni, hiszen olyan helyzetekből tud kiszabadulni, hogy az ember szája tátva marad, azonban jó lesz vigyáznia, mert John Abraham és Ray Edwards nem ma kezdte a szakmát. 
Igencsak valószínű, hogy húsz pont körüli teljesítménnyel ezt a meccset nem lehet majd megnyerni, jó esély kínálkozik egy pontokban gazdag, az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésre, melyet nem meglepő módon a kevesebbet hibázó, a labdára jobban vigyázó csapat nyerhet meg. Mint az NFL meccsek döntő többségét…
 
Kocsis Gábor (gabokocka)
 
 
Miami Dolphins - Philadelphia Eagles
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, Sun Life Stadium
 
Még mindig nincs vége az Eagles playoff reményeinek, szóval a legvérmesebb drukkerek ebben a verzióban bízzanak: Az Eagles megnyeri az összes meccsét, a Dallas kikap minimum háromszor, a Giants kikap minimum kétszer, és máris ott a csoportgyőzelem. Két vereség után persze nem sok embernek van kedve számolgatni, viszont Andy Reid újra számolhat Michael Vickkel, aki két törött bordájának kikúrálása után újra a gyepen lesz. Az NFL legtöbb (29) labdaeladásával munkálkodó gárdája így ismét a padon köszöntheti a múlt csütörtökön 4 interceptionnel erre az arányra rásegítő Vince Youngot. Ezért is kéne több labdát nyomni LeSean McCoy kezei közé, aki az NFC éllovasa futott yardok tekintetében, és 15 futott+elkapott touchdown-jával a csapat történetének egyik legjobb idényét éli egyénileg, Steve van Buren 1945-ös, 17 TD-s philadelphiai rekordnak számító szezonja akár ezen a napon háttérbe szorulhat.
A Dolphins sokkal jobb formában van jelenleg, 0-7-es kezdés után nyertek 5-ből 4 meccset, ezeken pedig imponáló, 139-54-es pontarányt mutattak fel. Matt Moore közel két harmados hatékonysággal célba talál a passzkísérleteivel ezen nyerő periódus alatt, Reggie Bush pedig jó úton halad karrierje első 1000 futott yardos szezonja felé. Ráadásul az Eagles ellen általában jól ment neki a játék, most egy a korábbiaknál gyengébb védőegységgel tudnak csak kiállni a vendégek. Míg a túloldalon a halovány rájátszás remény, Floridában Sparano mester további sorsa jelenthet plusz motivációt, hiszen ha új rezsim érkezne a városba, senkinek sem lenne garantált helye a csapatban. Ezért is érdemes küzdeni az összes delfinnek.
Meglepő módon alig van sérült a két csapatban. Miamiben mindenki hadrafogható az aktív keretből, Philadelphiában pedig ketten, Dominique Rodgers-Cromartie és Jeremy Maclin kaptak kérdéses státuszt. Egyértelműen utóbbi szereplése a fontosabb, hiszen elkapásban, és elkapott TD-kben is a csapat éllovasa, és DeSean Jackson visszaesése miatt messze van az Eagles passzjátéka az elvárt szinttől.
Nehéz jósolni a mérkőzést illetően, mert bár a Dolphins szárnyal az utóbbi hetekben, simán előfordulhat, hogy Vick visszatérése hatalmasat dob együttesén, és győzelemmel térnek haza. Ehhez viszont a védelem javulása szükséges, amely a Miaminál gyengébb támadósorokból is királyt tudott csinálni már néhányszor.
 
Herczeg Ádám (Höri)
 
 
Tennessee Titans - New Orleans Saints
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, LP Field
 
Két jó szériában lévő csapat, az egyik a csoportelsőségért a másik a playoffbajutás reményéért küzd. A Saints passzjátéka termelte a legtöbb yardot az idei évben, de a Titans secondaryjének megvannak a képességei, hogy felvegyék a harcot a new orleansi elkapókkal. Akeem Ayers az elmúlt hetekben nagy fejlődésen esett át, de még mindig hiányosságai vannak a tight endek levédekezése terén. Ez nem túl jó hír akkor, amikor az NFL legjobb tight endjét kellene semlegesíteni. A Saints első számú célpontja Jimmy Graham az előző héten átlépte az 1000 yardos határt, ami a tight endek közül neki sikerült elsőként, ráadásul a touchdown elkapások terén is csak a Patriots játékosa Rob Gronkowski előzi meg. Graham mellett Darren Sproles is fontos tagja a Saints passzjátékának. Meglepő módon a villámgyors futó rendelkezik a második legtöbb elkapással a csapatban, és a Saints előszeretettel állítja szembe az ellenfél kevésbé atletikus linebackereivel. A vendégek viszont nem számíthatnak a kezdő futójukra az újonc Mark Ingramre, akinek a helyét Pierre Thomas és Chris Ivory veheti majd át. A túloldalon az igazán veszélyes fegyver az elmúlt hónapban életre kelő Chris Johnson, aki a legutóbbi négy meccsen megduplázta a yardjainak a számát és három győzelemre vezette a csapatát. Hasselbeck nagyon jól kezdte az évet, de az elmúlt hetekben csak árnyéka volt önmagának, ami együtt járt azzal, hogy a driveok sorra elakadtak a harmadik kísérletnél. Mivel a Saints védelmébe az előző héten visszatért Jonathan Vilma, ezért a Titans passzjátékának is fel kell javulnia, különben nem fogják tudni tartani a lépést a Saints ponterős támadóival.
 
Geist Miklós (Ork)
 
 
Baltimore Ravens - Indianapolis Colts
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, M&T Bank Stadium
 
Ezen a meccsen csak a Ravensnek van vesztenivalója. A hazaiak szinte minden poszton és párharcban esélyesebbnek számítanak, ráadásul egy botlás a hétközi Steelers győzelemnek köszönhetően még a csoportelsőségükbe is kerülne. A forgatókönyv hasonló lehet a Ravens számára, mint az előző héten a Browns ellen. A Colts azonban építhet a Patriots elleni játékra és arra, hogy van esély Pat Angerer visszatérésére is. A Ravens számára akkor lehet kellemetlen perceket szerezni, ha a meccs elején sikerült megfogni Ray Ricet, és kihasználva a Ravens tacklejeinek gyengeségét elvenni a hosszú passzok lehetőségét, ami a Colts secondary leggyengébb pontja. A Ravens legnagyobb előnye a Coltsal szemben a nagy játékokban rejlik. Joe Flacco erős kezében mindig benne van egy hosszú passz lehetősége, emellett Ray Riceban is mindig benne van, hogy a pálya bármelyik pontjáról egy play alatt eljut az endzoneba. Ezen kívül a védelmet sem kell félteni, ha egy kierőszakolt fumblere lenne szükség, illetve az indianapolisi special team az egyik legsebezhetőbb a ligában. Ha a Colts meg akarja nyerni a meccset mindenképp pozitív turnover mutatóval kell zárniuk a meccset és Dan Orlovskynak érdemes lesz távol tartania magát Ed Reedtől. Bár az esélyek a Ravens mellett szólnak, láthattunk már tőlük meglepő eredményeket gyengébb csapatoktól, ezért nem szabad előre a számukra elkönyvelni a győzelmet még a nyeretlen Colts ellen sem.
 
Geist Miklós (Ork)
 
 
Detroit Lions - Minnesota Vikings
2011. december 11. magyar idő szerint 19:00, Ford Field
 
A szezont sötét lóként beharangozott, majd ragyogó 5-0-ás mérleggel kezdő Lions az utóbbi időben a liga közellenségének lett beállítva. Sorozatos büntetések, personal foulok, sportszerűtlen viselkedések csúfították el a legutóbbi két, nemzeti televízó által is közvetített meccsüket, a csoportrivális Packers és a Saints ellen. Suh és Pettigrew volt a két fő bűnös, a defensive tackle két meccses eltiltást kapott egy GB játékos megtaposásáért, Pettigrew pedig egy játékvezetővel való összetűzés miatt lett leparancsolva a pályáról. Mindkét meccsen 11-11 büntetést kapott "Motor City" csapata, erre különösen figyelni kell a Vikings ellen. Még akkor is, ha a Minnesota meglehetősen padlón van. Adrian Peterson valószínűleg nem tud pályára lépni majd vasárnap, ezzel lehet ki is húzták a méregfogát a Vikingeknek, csodálatos képzavarral élve. A Lions erőssége a passzjáték, a liga egyik legjobb elkapója van a soraikban, és Staffordtól is számtalanszor láthattunk már 300, vagy akár 400 passzolt yardos meccseket is. Ez nem túl jó előjel egy olyan Vikingsnek, akik ellen egy hete passzolt Tebow idénycsúcsot jelentő 202 yardot. Az idei szereplés alapján egyértelműen esélyesebb a Lions, és rájuk is igaz az, ami a Chicagora, miszerint muszáj nyerni a wild card hely miatt (jelenleg a Falcons, a Bears, és a Lions mérleg alapján holtversenyben állnak ilyen téren).
 
Pap Dániel (konqueror)
 
 
Denver Broncos - Chicago Bears
2011. december 11. magyar idő szerint 22:05, Sports Authority Field at Mile High
 
Két, még a rájátszásért is harcban levő csapat randevúzik vasárnap este az egy mérföld magasra épült városban. Denverben minden Tim Tebowról szól idén. Az irányító elérte azt, hogy az NCAA után az NFL-ben is az egyik leginkább kitárgyalt játékos legyen. Ráadásul ehhez még passzolnia sem feltétlenül kell. Az érdekes Broncos játékstílusról ulpianus már írt cikket a bowl.hu blogjára, most csupán annyit tennék hozzá, hogy ez a taktika újabb nagy teszt előtt áll. Urlacher, Briggs, és Peppers olyan játékosok, akik ellen minden egyes yardért meg kell majd küzdenie  a Broncosnak. A másik oldalon a Chicagonál elég súlyos gondok vannak a támadóknál. Cutler sérült, Hanie játszik helyette, egyelőre kevesebb, mint több sikerrel. Pletyka szinten szóbakerült a chicagoi születésű Donovan McNabb, sőt, még a farmján traktorozgató Brett Favre megszerzése is, de természetesen egyik sem valósult meg. Ráadásul a Chiefs ellen kidöglött Matt Forte is, szóval elég kérdőjeles lesz a Bears offense teljesítménye. Nem számítok sok pontra, öldöklő küzdelemre annál inkább, hiszen a rájátszás álmok eléréséhez a győzelem több, mint kötelező mindkét fél számára.
 
Pap Dániel (konqueror)
 
 
Arizona Cardinals - San Francisco 49ers
2011. december 11. magyar idő szerint 22:05, University of Phoenix Stadium
 
Három héttel ezelőtt találkozott legutóbb a két csapat. Akkor a szorosabb első félidő után sima hazai siker született. Ezúttal szorosabb találkozóra van kilátás. Három éve nem tudott nyerni a Cardinals a 49ers ellen ez még nagyobb motivációt ad nekik. A 49ers pedig hiába nyerte már meg az NFC West-et hajtanak az NFC második helyéért és az elsőkörös pihenőért a rájátszásban.
Ezúttal is az fog dönteni melyik csapat tudja hibára kényszeríteni az ellenfelet és ezekből a támadók pontokat tudnak-e szerezni. Az előző összecsapáson a San Franciscónak sikerült ezt végrehajtania. A védelem ezúttal is majdnem ugyanabban a felállásban fog pályára lépni. Egyedül Patrick Willis játéka kérdéses, aki megsérült a Rams ellen és nem edzett egész héten. Larry Grant jól játszott a helyén és nem szükséges sérülten játszania a védelem vezérének. Nélküle is fogható a Cardinals offense, akik múlt héten az első félidőben hozták a szokásos semmilyen játékot. A második játékrészben viszont feltámadtak. Beanie Wellsnek csupán 84 yardra van szüksége, hogy profi pályafutása során először elérje az 1000 futott yardot. Bár nem tűnik soknak, de nem valószínű, hogy ezen a találkozón fogja elérni ugyanis a 49ers védelme 71,8 yardot enged az ellenfél futóinak átlagban. A másik játékos, aki átlépheti az 1000 yardot ezen a találkozón Larry Fitzgerald. Neki 57 yard kell, hogy hatodszor pályafutása során elérje ezt a határt. Utóbbi Kevin Kolbon múlik igazán. A Niners védelme a levegőben verhető, de csak, ha a támadófal időt tud biztosítani neki. Sok esélye lesz Aldon Smithnek, hogy tovább gyarapítsa sackjeinek a számát Lewi Brown vagy Jeremy Bridgers ellen.
Támadó oldalon még mindig a futásokra alapoznak Harbaugh-ék, de a Cardinals védelme sokat javult ezek levédekezésében az utóbbi hetekben. Ráadásul a redzoneban elbizonytalanodnak mostanában, ami nem igazán jó. Alex Smiht képes a levegőben megnyerni a mérkőzést, ráadásul Braylon Edwards is játékra kész sérülése után. A Michael Crabtree – Patrick Peterson párharc második felvonása ismét remeknek ígérkezik. Ráadásul az újonc corner jobban teljesít eredeti posztján is. A Rams ellen láthattuk, hogy a támadófal megzavarható. Ez jó alkalom a fiatal pass rushereknek (Sam Achonak és O’Brien Schofieldnek), hogy még több önbizalmat szerezzenek. Kyle Williamsre lesz érdemes még figyelni, aki harmadik számú elkapóként okozhat gondot (valószínűleg) Michael Adams ellen.
Inkább védelmi csatára lehet számítani. Az a csapat fog nyerni, aki kevesebbszer fogja eladni a labdát.
 
Kiss Ferenc (Fucu)
 
 
San Diego Chargers - Buffalo Bills
2011. december 11. magyar idő szerint 22:15, Qualcomm Stadium
 
 
Green Bay Packers - Oakland Raiders (Sport TV által közvetített mérkőzés)
2011. december 11. magyar idő szerint 22:15, Lambeau Field
 
Az eddig veretlen Green Bay otthonába látogat az Oakland Raiders, amely három meccses győzelmi sorozat után a múlt héten kikapott a szezont nagyon gyatrán kezdő, de október vége óta megtáltosodó Miami Dolphinstól. Ezzel a Raiders átadta az AFC West divízió vezető helyét a szintén 7-5-tel álló Denver Broncosnak gyengébb csoporton belüli mérlege miatt. A vendégeknek csupán egy győzelemre van szükségük, hogy már biztosan beállítsák a tavalyi 8-8-as mérleget, de a csoportgyőzelemhez legalább még kettő meccset meg kell nyernie a Broncosnak illetve a Raidersnek; szoros lesz a befutó. A Green Baynek ezzel ellentétben nem nagyon kell számolgatnia, a liga egyetlen hibátlan mérlegű csapataként, és a 49ers mellett a másik már biztos csoportgyőzteseként, ezáltal playoff-résztvevőjeként nekik már a január az elsődleges, bár még nem vállalhatják a lehető legkevesebb kockázatot, az első fordulós pihenőt még ki kell harcolniuk a rájátszásban. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy a már most betonbiztos MVP Aaron Rodgers és kompániája teljes fegyverzetben fog felvonulni a Fosztogatók ellen. Rodgers 37 TD passzt adott mindössze 5 interception ellenében, passzainak több mint 70 %-a célba ért. Egy elemzés tanúsága szerint, amely 3 októberi és novemberi mérkőzést fogott át, és Rodgers összes incomplete passzát vette számba, az irányító azokon a meccsen dobott több mint 90 passzából írd és mondd, 8 valóban rossz volt, a többi incomplete mind drop, illetve üres elkapó hiányában kidobott passz volt... Ismerve a mai NFL paritását, és az átlagos irányítók teljesítményét, ezek egészen embertelen adatok, és teljes mértékben alátámasztják azt a vélekedést, hogy talán minden idők legjobb irányító-szezonját láthatjuk. A Raiders 19-re lapot húzva a franchise irányító Jason Campbell sérülése után két első körös draftcetlit beáldozva megszerezte a Cincinnatitől Carson Palmert, aki eddig megbízhatóan irányította az ezüst-feketéket a kezdeti botladozások után. Palmernek rendkívül hiányozni fog két kedvenc célpontja, Jacoby Ford és Denarius Moore, a fiatal elkapók még pénteken is csak rövid sprinteket tudtak az edzéseken végrehajtani, egészen biztosan nem fognak játszani. A kezdő elkapók Darrius Heyward-Bey, illetve Chaz Schilens lesznek. A 31 éves QB-nak szintén nem adatott meg még a Darren McFaddennel való játék, a Raiders legjobb támadójátékosa már 6. meccsét hagyja ki makacs bokasérülése miatt, a Chiefs elleni meccs első félidejében szállt ki Run DMC, Palmer pedig a másodikban debütált a Raiders színeiben. Helyettese Michael Bush lesz, aki bár az elmúlt 6 hétben vezette az NFL-t scrimmage yardok tekintetében, egy nagy hiányosságát már többször is megszenvedte a támadóegység harmadik kísérleteknél: katasztrofális passz protektor, képtelen felvenni rendesen egy blitzet - nem egyszer sackelték be miatta kulcsfontosságú downoknál Palmert. Mivel a Green Bay egyetlen gyenge pontja a passzvédelme - bár vezetik 23 interceptionnel a ligát -, nagyon nagy szükség lesz arra hogy Bush és az egész támadófal időt tudjon biztosítani Palmernek, másképp nem fogja tudni a Raiders a lépést tartani Rodgersékkel. A Packers offense egy olajozottan működő gépezet, az idén egészen kiválóan játszó Jordy Nelson és társai egészen biztosan legalább 25-30 pontot fognak vinni a sérülésektől tizedelt Raiders secondary ellenében. Bár az év elején megaszerződést kapott Stanford Routt nagyon jól játszik a jobboldali CB posztján, a másik corner pozíció átjáróház volt idén a Raidersnél, 4 különböző játékos kezdett már Routt túloldalán az állandó sérülések miatt. Épp emiatt számíthatunk arra, hogy Rodgersék tűzijátékot fognak rendezni a Lambeau Fielden.
 
Demeter Ádám (Döme)
 
 
Dallas Cowboys - New York Giants - SNF
2011. december 12. magyar idő szerint 02:20, Cowboys Stadium
 
Hatalmas meccsre van kilátás a Dallas otthonában, hiszen az NFC East trónjáért küzdő két csapat csap össze, először idén. A New York múlt héten majdnem meglepte a Green Bay-t de végül egy hajszállal alulmaradtak Manningék. A remek szezont futó irányító egyébként egy célpontját visszakapja a héten valószínűleg, Mario Manninghamről van szó, aki két hetet hagyott ki. Mellette a bombaformában lévő Victor Cruz és Hakeem Nicks is a rendelkezésére fog állni természetesen, így adott egy újabb emlékezetes levegőbeli performansz lehetősége. A támadófalon fog múlni minden, a Cowboys pass rush ugyanis az NFC-ben a legtöbb sacket jegyzi, mondani sem kell, hogy DeMarcus Ware vezetésével, aki 15-nél jár egymaga. A Packers ellen az idén tetszhalott állapotban vegetáló futójáték is mutatott életjeleket, jót tett Ahmad Bradshaw visszatérése, bár ő maga nem könyvelhetett el nagy sikert, de Brandon Jacobs így jobban tudott érvényesülni, és a rá jellemző romboló stílusban törtetett. A Cowboys defense futás ellen a liga első harmadában helyezkedik el, úgyhogy nem lesz könnyű kiegyensúlyozott támadójátékot összehozni Coughlinéknak. A másik oldalon Tony Romo is örülhet egy visszatérőnek, talán még jobban mint Manning Manninghamnek, hiszem a hosszú idő óta a pályán kívül lévő Miles Austin húzhat újra mezt. Dez Bryanttel, Laurent Robinsonnal és Jason Wittennel félelmetes csapatot alkothat, főleg hogy a Giants védelme passz ellen nagyon gyenge, hiába erős a pass rush, valahogy ez nem elég idén a linebackerek és a secondary gyenge coverage-a miatt. Futás ellen sem sokkal fényesebb a helyzet, a Dallas újonc futója, DeMarco Murray visszatérhet a rivaldafénybe a múlt heti visszafogott teljesítménye után. A New York 1 győzelemmel van lemaradva a Dallas mögött, így ha két vállra fektetnék a hazaiakat, újra holtverseny lehetne a csoport első helyén (pontosabban ugye az egymás elleni eredmény miatt a Giants ugrana az első helyre).
 
Borsik Tamás (Tomeee)
 
 
Seattle Seahawks - St. Louis Rams - MNF
2011. december 13. magyar idő szerint 02:30, CenturyLink Field
 
Szezon előtt az ESPN-nél nem gondolták volna, hogy ez a párosítás elég egyoldalúnak igérkezik majd. Nincs mit tenni láthatjuk, hogy a Rams 2008 után először szerepel Hétfő Esti rangadón, míg a Seahawks múlt héten is fő műsoridős mérkőzést játszott.
Ez lesz a második alkalom, hogy idén találkoznak. Az előző összecsapáson a Seahawks nyert és ennek a találkozónak is ők az esélyesei.
Újabb támadófal embert kell nélkülöznie Tarvaris Jacksonnak, mivel Russell Okung mellizom sérülés miatt idén már nem játszhat. Ezért az eddigi jobb oldali guard Paul McQuistan fogja védeni a vak oldalt. A futójáték lehet az igazi fegyver, mivel Marshawn Lynch „Beast Mode-ban” játszik mostanában és ne feledjük, hogy a Rams rendelkezik a legrosszabb futás elleni védelemmel. Viszont ha sikerül megfogniuk a futást, akkor bajban lehet a Seattle, főleg ha nem tudják megvédeni Jacksont, aki nagy nyomás alatt elég bizonytalan teljesítményre képes. A jobb oldalról Chris Long fog támadni, aki legutóbbi hat mérkőzésén 9 sacket jegyzett és így jár 12-nél a szezonban. A Rams gyenge secondaryje ellen az sem lehet gond, hogy Sidney Rice nélkül játszanak majd a Tengeri sólymok. Golden Tate megmutatta, hogy lehet rá számítani, pedig nem sok lehetőséget kap idén viszont az utolsó két meccsén kapott el TD-t.
A St. Louis támadóinál még nagyobb a gond. Az első és második számú irányító is sérült. A.J. Feeley biztosan nem fog játszani és Sam Bradford is csak nagyon keveset edzett pénteken, így nagy esély van rá, hogy Tom Brandstater fog kezdeni. Ez persze azt vonja maga után, hogy a futójátékra nagyobb hangsúlyt fognak fektetni. Erre idén alig volt példa pedig a lega egyik legjobb futója Steven Jackson. Viszont a Seahawks futás elleni védelme jó és Jackson soha nem tudott még 100 yard felett futni a Seattle ellen. A jó futás elleni védelem egyik fontos alapja Kam Chancellor aki hatalmas ütközéseket szokott bemutatni (pénzbüntetéseket is szépen gyarapítja) érdemes lesz figyelni, ahogy Jackson és ő találkoznak. Ha mégsem megy majd a futás muszáj lesz passzolni és minden esély megvan rá, hogy Brandon lloyd legalább egy elképesztő elkapást be fog mutatni. Már szokásává vált, de most a javuló formát mutató Brandon Browner fogja őrizni. Az elkapásokhoz el is kell jutni, ami az irányítón múlik őt pedig meg kell védeni. Ha valaki nem emlékezne, felidézném, hogy a legutóbbi Seahawks-Rams meccsen Chris Clemons három sack-et és két kiharcolt fumblet jegyzett köszönhetően a csere csereéje elleni játékának. Most „csak” a csere ellen kell játszania, de sok jóra nem számíthat Adam Goldberg sem.
Nem ez az első olyan párosítás, ami túl egyoldalú lenne, de van esély egy remek mérkőzésre.
 
Kiss Ferenc (Fucu)