Offseason csapatértékelők - 13. Arizona Cardinals

Írta: Fucu — 2014. február 25., 23:16

Sikerül tovább fejlődniük és eséllyel pályázni a csoport első helyére?

Offseason csapatértékelők - 13. Arizona Cardinals

13. ARIZONA CARDINALS
Mérleg: 10-6

Ez történt 2013-ban:
Nagy változások után indult a 2013-as szezon a Cardinals számára. Januárban távozott Ken Whisenhunt vezetőedző és Rod Graves általános igazgató is. Helyüket Bruce Arians és Steve Keim vették át. Utóbbi nem pocsékolta az idejét, 2012-höz képest szeptemberre a fél csapat kicserélődött. Arians egy edző kivételével mindenkit elküldött, és a saját embereivel töltette be a posztokat. Az első nyolc mérkőzésen hullámzó teljesítményt mutatott a csapat. Arians érkezésével a támadójáték javulását várta mindenki, de ez nem igazán mutatkozott meg a bye weekig. Főleg Carson Palmer túl sok labdaeladása és a futójáték teljes hiánya miatt. Ráadásul három csoportmeccset is buktak, amivel nagyon megnehezítették a saját dolgukat a csoportelsőségért vívott harcban. Az egy hét pihenő után azonban javulás következett be. Palmer kevesebb labdát adott el, és a támadójáték is jobban muzsikált. A védelem pedig még a 2012-es szinten is túllendült, és az év végére a liga 10 legjobb védelme között (ezen belül az egyik legjobbak voltak futás ellen) tartották számon. Ezeknek a javulásoknak köszönhetően az utolsó nyolc mérkőzésükből hatot megnyertek, és a két vereség alkalmával is volt esélyük a győzelemre. Az egyik legnagyobb fegyvertény a hat győzelem alatt a Seahawks legyőzése Seattle-ben.

Edzőváltások:
A tavalyi edzői stábból mindenki maradt.

Draftjogok:
1/20, 2/20, 3/20, 4/20, 5/20, 6/20. A hetedik körös draftjog a Carson Palmer csere miatt a Raidershez került.

Mozgástér (cap space): kb. 15 millió dollár

Lejáró szerződésű játékosok (UFA): Rashard Mendenhall (RB), Eric Winston (RT), Yeremiah Bell (SS), Antoine Cason (CB), Karlos Dansby (ILB), Jim Dray (TE), Jay Feely (K), Mike Gibson (C), Jeff King (TE), Bryan McCann (CB), Andre Roberts (WR), Frostee Rucker (DE), Matt Shaughnessy (OLB), Kory Sperry (TE)

Korlátozott jogú szabadügynökök (RFA): Javier Arenas (CB, RFA), Jake Ballard (TE, RFA), Marcus Benard (OLB, RFA), Andrew Rich (CB, RFA), Alfonso Smith (RB, RFA), Ronald Talley (DL, RFA), Alameda Ta'amu (NT, ERFA), Everrette Thompson (DL, ERFA)

*félkövérrel az alapember

Hiányposztok: OL, CB. OLB, S

Várható tervek a holtszezonra:
Steve Keim első GM-ként eltöltött évében sok olyan játékost igazolt, akik egyéves szerződéssel játszottak 2013-ban. Ezért a mostani holtszezonban sokan szabadon igazolhatóvá váltak, de csak páran vannak, akiket jó lenne a Cardinalsnak visszaigazolni. Az idei évben nem várható akkora mozgás a keretben (a szabadügynökök helyének feltöltésén kívül), mint tavaly. A fizetési sapka alatt viszonylag nagy hely van, köszönhetően Larry Fitzgerald szerződésének módosításának, ami pár héttel ezelőtt történt meg.

Az irányító poszton nem várható változás. Carson Palmer nehéz kezdés után (sok eladott labda) a szezon végére összehozta a 4000 passzolt yardot, valamint jobban összhangba is került az elkapóival. Drew Stanton a biztos pont a cserepadon, második számú irányítónak megfelelő. Azonban ne lepődjünk meg, ha a draft középső köreinek valamelyikében érkezik egy irányító, mivel Palmer utolsó évét kezdi meg a szerződéséből.

A két első számú elkapó személye nem fog változni. Larry Fitzgerald igaz nem érte el az 1000 elkapott yardot (nem sok kellett hozzá), de 10 elkapott TD-t szerzett és még mindig az egyik legjobb WR a ligában. Michael Floyd sokat fejlődött és megmutatta miért is lett első körben kiválasztva. 1000 yard felett zárt, pedig a szezon nagy részében sérülésekkel együtt lépett pályára. A harmadik elkapó helye kiadó, ugyanis Andre Roberts nem fog visszatérni a csapathoz. Egy harmadik számú WR érkezésére lehet számítani, de ezt valószínűleg a drafton fogja megoldani Keim. Arians előnyben részesíti erre a posztra a gyors elkapókat.

A futóknál érdekes helyzet alakult ki. Rashard Mendenhall egyéves szerződéssel játszott tavaly, amikor nem volt sérült. Azért nem valószínű, hogy visszatér a Cardsba, mert Andre Ellington személyében egy rendkívüli játékost sikerült draftolni. Igaz méretei nem all-down futóéra emlékeztetnek, de Arians azt nyilatkozta, hogy 2014-ben nagyobb szerepet szán a fiatal játékosnak. Mögötte a szintén második évét kezdő Stepfan Taylor jó lehet beugrónak. Elérkeztünk Ryan Willamshez. Újonc és második évében is korán sérülést szenvedett, ezért nem játszott, tavaly elméletileg egészséges volt, de mind a 16 találkozón inaktív volt. A fizetése miatt (és azért mert nem használják) elküldés vár rá, mert egy év alatt csak kitalálták volna mit kezdjenek vele a pályán.

A TE poszton is változásokra van kilátás. Jelenleg egyedül Rob Housler van a keretben, aki jelentős játékidőt tud felmutatni 2013-ból. Ráadásul elég hullámzó teljesítményt nyújtott, de számítanak rá, így a lecserélésére nincs esély. Jeff King ideje lejárt. Túl sokat sérült és a korban is benne van, így nem fog visszatérni. Jim Dray újraigazolására van esély, mivel hasznos tagja a csapatnak. Housler mellett a második legtöbbször megjátszott TE volt (nem volt sok választási lehetőség), és a blokkolásban is hasznos volt, valamint a speciális csapategység egyik oszlopos tagja. Jake Ballard szezon közben érkezett, és elkapott TD–t is szerzett, az edzőtáborra valószínűleg visszahozzák, ha csak nem kap jobb ajánlatot a piacon.

Elérkeztünk az évek óta gyenge pontnak számító támadófalhoz. Kezdjük azzal, hogy már az előszezonban gyengült az egység, mivel Jonathan Cooper (2013-as első körös draftolt) bokatörés miatt egész évre kiesett, és emiatt változtatni kellett az összetételen. Szezon közben Levi Brown elcserélésre került, és a szezont Bradley Sowell fejezte be ezen a poszton. Így jelenleg a bal oldali tackle az egyik legnagyobb hiányposztja a csapatnak. Kellemes meglepetés volt Eric Winston szereplése a jobb oldalon, viszont szabadügynök, de újraszerződtetése nem lenne buta dolog. A fal közepén Daryn Colledge lehet gondban, fizetése miatt (7,275 milliót foglal el a sapka alatt) és mert Paul Fanaika elég jól helytállt jobb oldali guardként. Palmer vak oldalára mindenképp kell egy megbízhatóbb tackle. Idén a szabadügynökök között is lehet csemegézni, de Keim nem fogja túlfizetni az illetőt. A másik lehetőség a draft, amely elég mély a támadófalemberek tekintetében.

A védelem Todd Bowles vezetésével a liga egyik legjobbja lett a szezon végére, pedig sérülések tömkelege hátráltatta a védőkoordinátor munkáját.

Az NFL egyik legjobb háromemberes védekező fala található a sivatagban. Calais Campbell klasszis a maga posztján, 2013-ban a második legtöbb sacket szerezte a csapaton belül. Darnell Dockettnek valóban jobban feküdt Bowles rendszere, és az elmúlt évekhez képest jobb teljesítményt nyújtott. Viszont 32 éves és valószínűleg jövőre elbocsátásra kerül, így a helyére érkezhet a draftról egy fiatal játékos. A fal közepén Dan Williams és Alameda Ta'amu felváltva játszottak a szezon második felében, és ez jó hatással volt mindkettőjük teljesítményére. Utóbbi sajnos ACL szakadást szenvedett az utolsó alapszakasz mérkőzésen, így valószínűleg csak a 2014-es szezon második felében lehet bevethető állapotban. A csereemberek közül Frostee Rucker kapott még több szerepet, de ő is egy évre szerződött tavaly és nem valószínű, hogy idén is a Cardinalsban fog játszani.

Lorenzo Alexander, Sam Acho, Alex Okafor. Három játékos akik már a szezon első felében egész évre kidőltek, komoly gondot okozva ezzel az edzői stábnak. Szerencsére John Abraham olyan jól teljesített (11,5 sack) a szezon második felében, hogy Pro Bowlra is mehetett. Mellette Matt Shaughnessy is megbízhatóan játszott, pedig neki teljesen új volt az OLB poszt, viszont szabadon igazolhatóvá válik egyéves kontraktusa következtében, és a sérültek felépülése miatt nem biztos, hogy vissza fog térni.
Középen az év egyik legpozitívabb csalódása Karlos Dansby volt. Élete legjobb szezonját teljesítette, pedig leginkább cserének szánták a leigazolásakor. Keimnek egyik legfontosabb feladata lesz az újraigazolása, és emiatt valószínűleg Jasper Brinkley elküldésre kerül. Daryl Washington helye biztos feltéve, hogy a pályán kívüli dolgai miatt nem kap eltiltást az NFL-től.

A védelem hátsó részének legbiztosabb tagja Patrick Peterson, aki újonc szerződésének utolsó évébe lép. Ha a szabadügynök igazolások és a draft után marad pénze a csapatnak, egy szerződéshosszabbítás kijár neki. Jerraud Powers helyzete érdekes. Elküldésével több mint 2 millió dollárt spórolna a csapat, csak rajta és Petersonon kívül Justin Bethel (Pro Bowler special team játékos) és a korlátozott szabadügynök Javier Arenas vannak a keretben. Ha elküldik Powerst, a CB is hiányposzt lesz még jobban, mint amilyen most. A safety helyzet is hasonló. Yeremiah Bell egy évre érkezett, és bár volt több megingása, összességében megbízhatóan játszott. Rashad Johnson több sérülést is elszenvedett (emlékezetes az egyik ujjpercének elvesztése), de ezek ellenére is picivel többet vártak tőle. Kellemes meglepetést okozott viszont Tyrann Mathieu játéka, aki pár hét után megkaparintotta a kezdő free safety posztot. Sajnálatos módon súlyos térdsérülést szenvedett és kérdéses, hogy a szezon kezdetére egészséges lesz-e. Ide is érkeznie kell új játékosnak.

A speciális csapatrésznél lehetnek változások. Jay Feely szabadon igazolhatóvá válik és visszatérése igencsak kérdéses. Voltak olyan mérkőzései, amikor a biztosnak tűnő mezőnygólt is kihagyta. Nem szabad meglepődni, ha érkezik más a helyére. Dave Zastudil két éves szerződést kapott, így nem megy sehova.

Előretekintés:
Idén is sok lyukat kell betömniük Keiméknek, de biztos nem fognak túlfizetni senkit. Legfontosabb lesz a támadófalat megerősíteni, legyen az szabadügynök piac vagy draft. A secondarybe is kiemelten fontos lesz erősíteni. Tavaly láthattuk, hogy magabiztosan és határozottan tevékenykedett, és ezt idén is folytatni fogja.
Az edzői stábban nem történt változás, így minden adott a tavalyi munka folytatásához. Támadó oldalon kérdés, hogy a 2013-as szezon második felében bemutatott jobb játék folytatódik-e 2014-ben. Palmer és az elkapói között erősödhet a bizalom a végigdolgozott holtidény alatt, és Arians rendszerét is jobban ismerik már. A védelem alapemberei adottak (mínusz Dansby), de egy kis erősítéssel idén is a legjobbak között lehetnek, ami elengedhetetlen egy olyan csoportban, mint az NFC West. Egyértelmű, hogy a Cardinals célja 2014-ben a rájátszás, és látható volt tavaly, hogy nincsenek nagyon lemaradva a két éllovastól.

Kiss Ferenc (Fucu)


Hozzászólások

több mint 10 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 23 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
"ezen belül az egyik legjobbak voltak futás ellen" - mármint a legjobbak 😛
több mint 10 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 13 — #BeRedSeeRed
"ezen belül az egyik legjobbak voltak futás ellen" - mármint a legjobbak 😛Dexxter Tailor
Ne kötözködj :p
több mint 10 éve
Ez a Daryl pályán kívüli dolgai elég erős csúsztatás.... 😀
több mint 10 éve
"...és eséllyel pályázni a csoport első helyére?"
mi ez a szag? jaa, fő az optimizmus 😉

THIS IS THE WAY
több mint 10 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 13 — #BeRedSeeRed
Ez a Daryl pályán kívüli dolgai elég erős csúsztatás.... 😀catattack
mire gondolsz? Valamikor nyár végén lesz a tárgyalása a nőverés ügyben.
több mint 10 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 13 — #BeRedSeeRed
"...és eséllyel pályázni a csoport első helyére?"
mi ez a szag? jaa, fő az optimizmus 😉Cardinalis
ez egy kérdés csak, mert a potenciál megvan a csapatban.