Szezonértékelők I

 

 

AFC West

 

Denver Broncos

 

Nem sokan gondolták volna, hogy a Denver két egymást követő évben képes lesz elbukni a szezon utolsó heteiben a lényegében biztos playoff-helyet. A tavalyi fiaskó a régóta a csapat emblematikus figurájának számító Mike Shanahan fejébe került, Pat Bowlen tulaj úgy érezte, az arcpirító szezonzáró (21-52-es vereség a Chargers-től) világos jele annak, elfáradt a Shanahan-Broncos kapcsolat. Hogy friss vért pumpáljon a Vadlovak ereibe, a tulaj a csodagyerekként számon tartott Patriots OC Josh McDaniels-t szerezte meg HC-nek, amitől azt remélte, hogy fiatalos lendület költözik a csapatba. Ez kezdetben a franchise QB Jay Cutler legalábbis ellentmondásos elcserélésében nyilvánult meg, majd a nyár folyamán a 2008-ban ligaelit offense másik vezéralakja, Brandon Marshall is komoly vitába keveredett Mcdaniels-szel, sokáig tűnt úgy, hogy ő is búcsút fog mondani Denvernek még a szezon előtt. Ilyen viharos offseason után nem sokan mertek volna arra fogadni, ami az alapszakasz első felében történt. A Broncos egy hihetetlenül szerencsés play segítségével egy kevés pontot hozó meccsen megverte az első fordulóban a későbbi playoff-csapat Bengals-t; ezután nem volt megállás, kora ősszel a szó legszorosabb értelmében dominált a Denver.

 

6-0-ig úgy tűnt, hogy ez a Broncos akár a végső sikerre is eséllyel pályázhat, elit defense-t adekvát, leginkább west coast stílusba sorolható offense támogatott, amely pontosan annyit teljesített, amennyire szükség volt a kiváló védőmunka mellett. A támadóalakulat többé kevésbé egyenletes teljesítményt nyújtott a szezon egészét nézve, más kérdés, hogy ez nem mindig volt elég, nagyban a védelem játékára volt utalva a csapat. Kyle Orton a szezon első felében lényegében hibátlanul játszott, első interceptionját az 5. fordulóban dobta. Az offense igazi ásza azonban nem Orton, hanem az elkapó Brandon Marshall volt, aki a viharos offseason után Pro Bowl-szezont produkált, 1120 elkapott yardja ugyan nem olyan sok, de sok meccsen lényegében ő volt az offense egyedüli életképes eleme. Kiváló példa erre a Colts elleni mérkőzése, ahol NFL-rekordot jelentő 21 (!) elkapást produkált Marshall. Kiemelendő még Correll Buckhalter játéka, aki sérüléséséig remek teljesítményt nyújtott kezdő HB-ként. A védelem a szezon ezen részében egyértelműen egy elit egység benyomását keltette. Sorozatos labdaszerzések, fojtogató futás elleni védekezés, és főleg Elvis Dumervil személyének köszönhetően folyamatos nyomás az ellenfelek irányítóin voltak a Broncos D ismérvei. Ezzel együtt világosan észlelhető volt a tendencia, mely szerint egyre jobban kielemezték Mike Nolan legényeinek játékát, és találták meg a gyenge pontokat az ellenfelek; a 3. fordulótól kezdve minden meccsen nőtt a kapott pontok száma.

 

A 7. héten pihent a csapat, a következő fordulótól kezdve pedig úgy tűnt, mintha egy másik csapat játszana a narancssárga-kék mezekben, homlokegyenest más képet mutatott a Denver játéka a szezon második felében. A Baltimore ellen elszenvedte szezonbeli első vereségét a csapat, ezt további három követte. A 11. fordulóban mélypontra jutottak Ortonék, a csoportrivális Chargers megalázó, 3-32-es vereséget mért a Denverre. Ortonnál már a kezdeti sikerek során is kérdés volt, hogy tud e meccset nyerni akkor is, amikor nem dominál a védelem. Erre nem sikerült teljesen egyértelmű választ kapni, de az összképet tekintve inkább a nem a megfelelő válasz. Ettől függetlenül a Cutler trade során Colorado-ba érkezett QB magasan a várakozások felett teljesített, legtöbbször igazi vezére tudott lenni az offense-nek, ez főleg szembetűnő volt Chris Simms beugrása idején (az említett Chargers meccsen ő volt a kezdő), amikor is minősíthetetlen játékot produkált az offense. A vereségszériát két győzelemmel sikerült ideiglenesen túllépni, ezen a két játéknapon domináltak D. J. Williams-ék, a Giants és a KC elleni győzelmek során sikerült ismét kiváló teljesítményt nyújtania a defense-nek. Összeségében a 2008-as védelemhez képest minőségi volt az ugrás, a 3-4-es sémára való átállást igen hamar sikerült megoldani köszönhetően Nolan nagyszerű munkájának. Főleg a már említett Dumervil érdemel elismerést, aki a DE-ből OLB posztra való váltást olyannyira sikeresen oldotta meg, hogy 17 sackjével az egész NFL legtöbbjét szerezte. A frontból mellette a DE Vonnie Holliday nevét érdemes megemlíteni, ő 5 sackkel zárt, míg a belső LB párost alkotó Andra Davis és D. J. Williams igazi tackle-gyárosokká nőtték ki magukat. A secondary az NFL legidősebbje volt 2009-ben, ehhez képest a Brian Dawkins vezette egység igen korrekt játékot mutatott, Champ Bailey is a tőle szokásos elit szintű játékot nyújtotta. A szezont ismét négy egymást követő vereséggel zárta a Broncos, amelynek összeomlása a Chiefs elleni utolsó fordulóbeli 24-44-es fiaskóval vált teljessé. Bár a többi meccs úgy alakult az utolsó fordulóban, hogy a Kansas City legyőzésével sem sikerült volna playoffba jutni, ez nem sokakat vigasztalt.

 

Az denveri újoncok közül kiemelendő Knowshon Moreno, aki a 2009-es drafton a csapat első választottja lett. Moreno kiegészítő szerepkörben határozottan jobban játszott, Buckhalter kiesése után nem igazán tudta a feature back szerepét sikeresen felvállalni. Bár 1000 yard fölötti szezont produkált, mindezt igen gyenge, 3,5 yardos átlaggal teljesítette. Ezzel együtt ígéretes megmozdulásai voltak a ex-Bulldog RB-nek, megfelelő rotációban használva évekig alapköve lehet a Denver offense-nek. A többi rookie nem igazán volt kiemelkedő, a másik elsőkörös játékos, Robert Ayers nevét érdemes kiemelni még esetleg, a Tennessee egyetemről érkezett játékosnak limitált lehetőségei során voltak szép megmozdulásai OLB poszton.

 

A Denver jobb szezont játszott, mint azt a legtöbb elemző várta, de tudva, hogy 6-0-ás kezdés után csupán 8-8-cal sikerült zárni, és megismétlődött a 2008-as összeomlás, nem lehet azt mondani, hogy akárki is elégedett lehet a tavalyi évvel. Az offseason fő témája Denverben Marshall sorsa lesz, illetve azt is érdekes lesz figyelni, hogy McDaniels-ék hogyan oldják meg az irányítókérdést, számítanak e hosszútávon Ortonra, esetleg a drafton próbálnak szerezni egy újonc QB-t, akit elképzeléseiknek megfelelően "építhetnek" fel.

 

Kansas City Chiefs

 

A Kansas City is új HC-vel vágott neki a szezonnak, a 2008-ban NFC-győztes Arizona Cardinals offensive koordinátora, Todd Haley lett a Főnökök vezetőedzője. A front office-ban is komoly változások történtek, Scott Pioli érkezett GM-nek a Patriots-ból, ő pedig "hozta magával" Matt Casselt és Mike Vrabelt a Hazafiaktól. Casseltől várták azt, hogy az évek óta irányítógondokkal küszködő csapat élére állva megoldja a franchise QB problémáját. Ez - kisebb, reménykedésre okot adó jelek mellett - nem igazán valósult meg, Cassel az egyik legrosszabbul teljesítő kezdő QB volt 2009-ben. Persze nem egy személyben a fiatal irányító okolható az offense impotenciájáért, sem a támadófal, sem az elkapósor nem tudott megfelelő támogatást nyújtani neki. Az offensive line folyamatosan fel volt forgatva, sorozatos sérülések tizedelték Branden Albertéket, alig volt egymást követő hét, melyen azonos összetételű támadófalat lehetett kiállítani. A szezon elején nem igazán találta a ritmust egyik csapategység sem, és Haley, valamint stábja is tipikusan rookie edzőkre jellemző hibákat követett el. Rendkívül szembetűnő volt a nem is olyan régen még sztárfutóként számon tartott Larry Johnson kritikán aluli játéka. LJ-n október végére kijött a frusztráció, és Twitter accountján megvető megjegyzéseket tett edzőjére, illetve a médiának is megengedhetetlen hangvételben nyilatkozott. Ezután a csapat eltiltotta őt, majd november 9-én kirúgták a 30 éves játékost. Ennek az eseménynek a pozitív hozadéka Jamaal Charles feltűnése volt. A másodéves futó Johnson cutjáig leginkább részidős futónak számított, és miután megörökölte a kezdő helyet, szárnyakra kapott.

 

Charles végül egészen kiváló, 5,9 yardos átlaggal zárta a szezont, és lett a Chiefs szezonjának fő pozitívuma. Különösen érdekes statisztika, hogy futásonként 3,6 yardot az első kontakt után szerzett, ezzel toronymagasan vezette az NFL-t ezen a téren. A botrányosan gyenge évkezdést - a 6. fordulóban sikerült először nyernie a csapatnak, a hasonlóan gyenge Redskins ellen - fokozatosan javuló teljesítmény követte, az év vége felé már itt-ott igen biztató jeleket fedezhettünk fel az offense játékában. A Chargers-től kirúgott WR, Chris Chambers a csapat leghasznosabb elkapója lett 9. heti leigazolása után, főleg az első számú receiver, Dwayne Bowe eltiltása miatt jött jól a veterán meglepően hasznos játéka. A védelem egész évben jól játszott, de a legtöbbször a kritikán aluli támadójáték kiszolgáltatott helyzetbe hozta Haliékat. Az említett Tamba Hali Elvis Dumervilhez hasonlóan DE-ből váltott 2009-ben OLB posztra - a Chiefs is átállt 3-4-es sémára -, és társához hasonlóan remek játékkal rukkolt elő, az más kérdés, hogy nem igazán kapta meg az őt megillető elismerést szélesebb körben. A szezon lezárásaként megalázó vereséget mértek a fejben teljesen szétesett Broncos-ra, Derrick Johnson 2 INT return TD-vel tette le a névjegyét. Ki kell emelni Brandon Carr és Brandon Flowers nevét, a cornerback tandem egész évben megbízhatóan játszott, más kérdés, hogy a safety-játék abszolút nem segítette őket, így különösen nehéz feladatuk volt a legtöbb esetben. A csapat főleg a Cover 2 sémát részesítette előnyben, ennek köszönhetően a CB-páros minimális yardmennyiséget engedett a elkapások után.

 

A Kansas City 2009-es draft class-ából egyelőre az elsőként és az utolsóként választott játékos tett le számottevő produkciót az asztalra. Tyson Jackson, az 1. kör 3. választásával szerzett defensive end ugyan egyelőre nem lett egy "playmaker", de egy 3-4-es endnek nem is ez a feladata, viszont Jackson az első fordulótól kezdő volt, és bár a szezon elején néha nagyon nem találta a helyét, fokozatosan javuló tendenciát mutatott, és bizony neki is köszönhető Tamba Hali kiugró szezonja. Mivel a Chiefs birtokolta az utolsó, 255. picket a drafton, ezért hozzájuk került Mr. Irrelevant játékjoga. A kicker Ryan Succop már az edzőtábor előtt bebiztosította magának helyét az 53-as keretben, egész évben megbízhatóan rúgott a fiatal játékos, kickoffoknál, field goaloknál egyaránt megbízható volt a 2009-es draft utolsó választottja.

 

A Chiefs-nek végül 4 győzelmet sikerült elérnie, a csoport utolsó helyén zártak ezzel. A jövőbe tekintve nagyon fontos, hogy a megaszerződést kapott Cassel minőségi ugrást mutasson 2010-ben. Hatalmas kockázatot vállaltak Pioliék a 6 évre szóló 63 milliós szerződéssel, ha Cassel nem válik be, akkor évekig fogják nyögni az elhibázott befektetést. 2010-re 11,75 millió dollár a fizetése a 28 éves irányítónak, ez posztján a 3. legtöbb az NFL-ben. Elsősorban a frissen igazolt Charlie Weis OC-től várják azt, hogy "felhúzza" Cassel játékát; Weis elismert QB-szakértő, többek között Tom Brady karrierjének felívelésében is kulcsszerepet játszott. Egy másik Patriots ex-koordinátor, Romeo Crennel lett a csapat DC-je. A két koordinátor a legnagyobb New England sikerek idején dolgozott együtt Bill Belichick keze alatt, így méltán várhatnak a csapat szurkolói komoly javulást a Chiefs játékában.

 

Oakland Raiders

 

A 2002-es AFC győzelem óta tartó mélyrepülés során megszokhatták a Raiders hívei, hogy mindig "a következő év már biztos jobb lesz" mantraszerű ismételgetésébe kell kapaszkodniuk, hogy aztán rendszeresen cserben hagyja őket a csapat. A szezon nyitómeccsén, egy hétfő esti rangadó keretein belül csupán hajszál választotta el a csapatot a bombameglepetéstől, a Chargers csupán az utolsó másodpercekben tudta megszerezni a győzelmet a Coliseumban. Ezen a meccsen a helyenként kiváló játék, és nagy play-ek máza mögött a figyelmes szemlélő már megfigyelhette azokat a jeleket, amelyek arra utaltak, hogy a szoros meccs ellenére nem szabad hátradőlni, lehetnek még itt gondok. Ennek megfelelően a csapat, élén JaMarcus Russell-lel a második héttől kezdve igazi mélyrepülésbe kezdett, és bár a Chiefs ellen a második fordulóban sikerült megszerezni a győzelmet, arcpirító vereségek következtek. Már az augusztusi edzőtábor előtt és annak során is aggasztó híreket lehetett hallani a 2007-es draft első választottjának minősíthetetlen hozzáállásáról és munkamoráljáról. Russell kritikán aluli teljesítményt nyújtott, a 2008 végi jó játéka által táplált remények hamar szerte foszlottak, igazság szerint nemhogy előrelépést nem mutatott, inkább regressziót tapasztalhattunk nála. Talán a legnagyobb hiányossága az, hogy a zsebben abszolút nem találta helyét, egész egyszerűen nem érzi, honnan, és mikor jön nyomás a védelmek részéről, ezen kívül a játék számos elemében teljesített pocsékul.

 

Ezt megelégelve november 15-én Tom Cable a cserepadra küldte Russellt, és a 2. számú QB Bruce Gradkowskit küldte csatasorba, aki az ezután következő fordulókra feltüzelte a csapatot, csupaszív játéka az egész támadóegységet fellendítette. A Raiders Gradkowskival az élen megverte a Bengals-t és a Steelers-t is, ráadásul mindkettő comeback győzelem volt, vesztes állásból sikerült fordítania a csapatnak, ez nem igazán volt jellemző az elmúlt években a Raiders-re. Gradkowski a Washington elleni hazai meccsen megsérült, mindkét térdében szalagsérülést szenvedett, a második félidőt Russell játszotta végig. A következő héten Charlie Frye kapott lehetőséget, miután ő is megsérült a Broncos ellen, ismét Russell ugrott be, aki ezúttal pár másodperccel a vége előtt TD drive-ot vezetett, és megnyerte a meccset a Broncos ellen. Ennek ellenére maradt az eredetileg 3. számú Frye a kezdő a szezon hátralévő részére, aki nem igazán tudott pluszt hozzátenni az offense játékához. Az elkapók az egész szezon során pocsékul teljesítettek, a drafton sokak által reachnek (túl korai húzásnak) értékelt Darrius Heyward-Bey pocsék teljesítményt nyújtott, a felé dobott passzok kevesebb, mint negyedét (!) kapta el. A másik rookie elkapó, Louis Murphy viszont nagyszerű mérkőzésekkel vétette magát észre, bár ő is hajlamos volt fordulókra eltűnni. A legtöbb elkapást ismét a kiváló TE Zach Miller hozta össze, ő volt az egyetlen a szezon során - a sérüléséből igen későn visszatérő Chaz Schilens mellett -, akivel JaMarcus Russell valamiféle összhangot ki tudott építeni.

 

A védelem a szezon előtt Richard Seymour személyében komoly erősítést kapott, ennek ellenére az általánosan megszokott lyukacsos futás elleni védekezés jellemezte a csapatot, a meccsek többségében az ellenfél egyik - némely esetben kettő - futója elérte a 100 yardot a földön. Nehéz megállapítani, hogy ez a védőfal, vagy a linebacker sor gyengeségének tudható be, mindenesetre az, hogy az eredetileg DE Trevor Scott kapta meg az erős oldali LB szerepét a szezon második felében, sejteti, hogy Howardékkal nem voltak igazán elégedettek John Marshallék. A védelemben egy újoncot érdemes kiemelni, a defensive end Matt Shaughnessy rotációs játékosként nem egyszer vétette magát észre lelkes játékával. A secondary a megszokott képet mutatta. Az alapvetően Cover 1-et játszó, emberfogásra alapozó sémában a strong safety Tyvon Branch lényegében 4. linebackerként számos tackle-t gyűjtött be. Hihetetlen, de Nnamdi Asomugha-ra még kevesebbet dobtak az ellenfelek irányítói, mint az ezt megelőző években, összesen 28-szor tesztelték az All-Pro CB-t. Ennek ellentételezéseképpen túloldali párja, Chris Johnson lett az egyik legtöbbet célba vett CB az NFL-ben, ha hihetünk a statisztikáknak, pontosan 100-szor dobtak rá a szezon során. Egészen elképesztő differencia ez. A 4. évében végre valamit mutató Michael Huff FS bíztatóan kezdte a szezont, 3 interceptiont is szerzett az első két fordulóban, utána nem láthattunk tőle kiugró teljesítményt, de megbízhatóan játszott a sokat kritizált ex-Longhorn.

 

A Raiders 2009-ben sem tudta elkerülni a kétszámjegyű vereséget, 2008-hoz hasonlóan 5-11-gyel zárt a csapat. Al Davis, a csapat hírhedt tulaja nem rúgta ki Tom Cable-t, így évek óta először fog megkezdeni két egymást követő szezont ugyanazzal a HC-vel a csapat. A Raiders-nél a legégetőbb kérdés egyértelműen a franchise QB-é. A csapathoz az a Hue Jackson érkezett OC-nek, aki elismert QB-guru, vezetésével még egy utolsó esélyt fog kapni JaMarcus Russell. Vannak spekulációk, amelyek másik irányt mutatnak, eszerint Gradkowski van előnyben a 2010 kezdője címéért, és hogy várhatóan a Raiders draftolni is fog egy irányítót, és Russellnek minimális az esélye arra, hogy valaha is kezdő legyen Oaklandben, eljátszotta Davis bizalmát. Akárhogy is lesz, amíg ezt a kérdéskört nem tudják megnyugtatóan megoldani a vezetők, addig nem fogunk az Öböl túloldalán playoff csapatot látni.

 

San Diego Chargers

 

A Chargers érdekes transzformáción ment keresztül 2009-ben. A szezon előtt a GM A. J. Smith döntés elé kényszerült. Választania kellett két running backje, az élő legenda LaDainian Tomlinson, és a kis termetű "change-of-pace" running back Darren Sproles között, mivel egyaránt olyan szerződéses szituációban voltak, hogy mindkettejüknél radikális megoldásra volt szükség, ha meg akarta őket tartani a csapat. Végül Smith úgy döntött, hogy nem választ közöttük, még egy évre bepréseli mindkettejüket a fizetési sapka alá. LT szerződését átstrukturálták, Sproles pedig megkapta a franchise taget. Ők ketten lettek 2009-ben a legjobban fizetett running back duó az NFL-ben, együttesen 13 millió dollárt kerestek. Ennek ellenére a Chargers futójátéka a liga egyik - ha nem a - leggyengébbje volt tavaly. Különösen gyengék voltak a rövid yardos szituációkban. LT és Sproles ketten együtt alig érték el az 1000 yardot, és az, hogy ez nem került a csapat playoff helyébe, annak köszönhető, hogy idén a passzjáték végleg elit szintre nőtte ki magát San Diego-ban Philip Rivers vezetésével. 

 

A Chargers nehezen kezdte a szezont, a Raiders ellen kínkeservesen sikerült csak kiszenvedniük a győzelmet. Kulcssérülések is hátráltatták a csapatot, mind a támadó-, mind a védőfal alapköve kiesett; a NG Jamal Williams IR-re került, míg Nick Hardwick center csupán a rájátszásra épült fel teljesen bokasérüléséből. 5 fordulóval a szezonkezdet után 2-3-mal állt a csapat, és ekkor nem úgy tűnt, hogy sok közük lesz a csoportgyőzelemhez a Broncos addig makulátlan mérlege miatt. A 7. fordulótól azonban beindult a Bolts-henger, sorozatban 11 győzelem következett, és szép lassan elfogyott a Denver előnye a csoport élén. November 22-én helycsere történt az AFC West képzeletbeli trónján, a Chargers megalázó 32-3-as vereséget mért idegenben riválisára. Ezután még az a luxus is belefért, hogy az utolsó két fordulóban pihentessék a kezdőket, ugyanis a második kiemelést az AFC rájátszásra a 15. játékhétben bebiztosította a csapat. A rájátszásban ismét elbukott a Chargers, a második kiemelésnek köszönhetően a wild card kört kihagyva rögtön a konferenciadöntővel kezdték meg a playoffot a san diego-iak, ahol az előzetesen egyértelműen esélytelenebbnek tartott New York Jets-et fogadták. A Jets védelme nem hagyta érvényesülni Rivers-éket, és Nate Kaeding rúgó sem brillírozott, 3 mezőnygólt hagyott ki a szezon során egyébként nagyszerűen teljesítő kicker, ezek közül kettő abszolút értékesíthető volt, és berúgásuk a Chargers továbbjutását eredményezte volna.

 

Mint fentebb írtuk, hihetetlen ambivalencia mutatkozott meg a támadójáték két aspektusában, de mivel az NFL-t már régóta a passz mozgatja, ez a tény Chargers támadójátékát pozitív fénybe helyezte. Rivers idén MVP-kaliberű szezont futott, elsőszámú elkapója, Vincent Jackson idén évek óta tartó egyenletes fejlődés révén elit célponttá vált. Az ellenfelek védelmei igazán nehéz helyzetbe kerültek ezáltal, mivel Antonio Gates továbbra is All Pro-szinten teljesített, sőt, statisztikailag élete legjobb szezonját játszotta, emellett Malcolm Floyd és a backfieldről Darren Sproles is komoly veszélyt jelentett a passzjátékban. A támadófalban Hardwick kiesése nem okozott nagy törést, de a futásblokkban érezhetően visszaesett a csapat Scott Mruczkowski cserecenterrel a fal közepén, az említett rövid-yardos szituációk gyakori sikertelensége leginkább az ő számlájára írható. A falban még Jerome Clary okozott kisebb csalódást, az évek óta magas szinten teljesítő jobb tackle teljesítménye 2009-ben visszaesett. Az újonc játékosok közül a jobb guard Louis Vasquezt kell kiemelni, aki 14 meccsen volt kezdő, és abszolút érett játékot tanúsított egyetlen rookie-ként az offense-ben.

 

A védelem fő hátráltatója a már említett NT kérdés volt, Williams kiesése után hosszú hetekig keresték Rivera-ék a megfelelő megoldást, egy ideig a draftolatlan újonc Ogemdi Nwagbuo vette át a nose szerepét, az ő sérülése után végül hármas, helyenként négyes rotációt alkalmazott a csapat, többé-kevésbé így sikerült kiküszöbölni Pro Bowlerük hiányát. Ami fájóan hiányzott 2009-ben a Chargers védelméből, az az elit pass rusher. Shawne Merriman 2007-ben futott utoljára jó idényt, azóta nem láttunk tőle kiugró teljesítményt, és Shaun Phillips - bár ő egy igen komplett LB - sem az igazi ebben a műfajban. Az újonc Larry English-nek voltak ugyan momentumai, de egyelőre ő sem váltotta meg a világot. A konzisztens pass rush hiányában a secondary-nek is voltak nehéz napjai, ennek hamar áldozatul is esett Clinton Hart strong safety, akit október 14-én rúgtak ki a csapattól. Az ő helyét a 2009-ben 6. körben húzott, USC-ről érkezett safety, Kevin Ellison vette át, aki rookie-hoz képest kifejezetten érett játékkal rukkolt elő Eric Weddle mellett. Weddle 2009-ben a védelem talán legjobbja volt, harmadik évére teljesen beérett a fiatal FS.

 

A Chargers február végén kirúgta Ladainian Tomlinsont, ezzel lezárult egy korszak a franchise életében. 3 éve még talán az NFL legjobb backfieldje volt a San Diego-é LT-vel, Sproles-szal és az azóta Atlantában vitézkedő Michael Turnerrel; mára pontosan itt találhatjuk a legnagyobb hiányosságát a csapatnak. Ugyan Sproles RFA-ként maradhatott volna a csapatnál, a vezetőség hagyja, hogy tesztelje a piacot. Ő egyébként sem lehet franchise futó, rá meccsenként 10-15 futásnál többet nem lehet bízni méretei miatt. Emiatt az offseasonben és várhatóan a drafton is elsőszámú fontossággal fog szerepelni az RB kérdés. A védelemben több poszton is komoly döntések várnak a csapatra, és bár várhatóan továbbra is a liga legjobb csapatai között kell majd számolni a Chargers-szel, ez az offseason akár egy negatív trend elindulásának első állomása is lehet.

 

 

NFC West

 

Arizona Cardinals (10-6, Csoportgyőzelem) 

 

A tavalyi Super Bowl résztvevőjénél nagyobbak lettek az elvárások a 2008-as szereplést követően. A csapat magja egyben maradt és minden adott volt, hogy ismét a csoport első helyén zárják az évet, ismételten bejutva a rájátszásba. A statisztika azonban ellenük dolgozott mivel rendkívül kevés csapat tudott rájátszásba kerülni, miután előző évben a Super Bowlon szerepelt.

 

A szezonkezdet nem úgy indult, ahogy a Cardinals szurkolók várták volna. A nyitó fordulóban hazai pályán vereség (0-1) a csoportellenfél 49erstől. Ezután egy keleti parti túrát követően győzelemmel tértek haza Jacksonville-ből (1-1), hogy a harmadik játékhéten a Sunday Night rangadón belül megmérkőzzenek az Indianapolis Colts-al, Glendale-ben. A hazai szurkolók ismét vereséget láthattak, mivel a Colts lejátszotta a pályáról a Cardnals-t (1-2). Ekkor sokan úgy gondolták, jókor jön a bye week és rendbe lehet szedni a gondolatokat, de többen úgy vélték, ez a korai szünet még a szezon végén visszaüthet. Az egy hét pihenőt követően hárommérkőzéses győzelmi sorozatot produkált a Cardinals. Először a Houston-t hazai pályán (2-2), míg a Seattle-t idegenben (3-2) győzték le, azonban ebből a háromból a New York Giants elleni Sunday Night mérkőzés volt a legfontosabb (4-2). Megmutatták, hogy egy jó csapat ellen is tudnak nyerni. Ezt a szép győzelmi sorozatot a Carolina Panthers szakította meg (4-3), amikor is szabályosan átfutottak a Cardinals védelmén és nem mellesleg hat eladott labdába kényszerítették Kurt Warner-t. A következő három mérkőzés ismét három győzelmet hozott, igaz az ellenfelek nem tartoztak a legerősebbek közé. A Chicago-t idegenben (5-3), a Seattle-t hazai pályán (6-3), míg a St. Louis-t (7-3) idegenben sikerült legyőzni. Azonban a Rams elleni mérkőzésen Kurt Warner agyrázkódást szenvedett, így a Tennessee elleni idegenbeli mérkőzésen Matt Leinart volt a kezdő irányító és igaz vereség lett belőle (7-4), de nem a fiatal irányítón múlt a dolog, hanem inkább a védelmen, akik 99 yardos meccsnyerő drive-ot engedtek a Titans-nek két és fél perc alatt. A Minnesota ellen egy újabb Sunday Night mérkőzés következett, ezúttal már Warner-el a fedélzeten és az eredmény jókora meglepetésre Cardinals siker lett (8-4). A következő heti Monday Night mérkőzés több szempontból is fontos volt. Egyrészről visszavágni a San Francisco-nak a szezonnyitón elszenvedett vereségért, másrészről egy győzelemmel bebiztosíthatták volna sorozatban második csoportgyőzelmüket. Egyik sem sikerült, mivel Frank Gore átszáguldott a védelmen és Warnerékat teljesen hatástalanította a 49ers védelem (8-5). Ezután következett egy könnyednek ígérkező Lions elleni összecsapás és minden úgy is alakult, ahogy várható volt. A félidőre 17 pontos előnnyel vonult le az Arizona, de mintha az öltözőben maradtak volna, és a harmadik negyedben kiegyenlített a Detroit, de a végén csak sikerült kicsikarni a győzelmet (9-5). Következett az utolsó előtti játékhét, amikor is a Rams látogatott Glendale-be. A mérkőzés sima hazai győzelmet (10-5) hozott, ezzel 1976 után először ismét 10 győzelmet ért el a Cardinals, valamint sorozatban másodszor nyerték meg a csoportot. Az utolsó Packers elleni összecsapásnak már nem volt tétje, mivel tudható volt, hogy a Wild Card mérkőzésen ugyanezzel a csapattal találkoznak majd szintén hazai pályán. Warner csupán egy drive-ot volt fent, és a védelemből is a kezdők ugyanennyit, így a vereség sem maradt el (10-6).

 

A rájátszás első köre igazi légi parádét hozott (mondhatjuk azt is, hogy a védelmek nem álltak a helyzet magaslatán), playoff rekordot jelentő 96 pont esett összesen. Rendkívül izgalmas mérkőzésen, hosszabbítás után tudott nyerni az Arizona. A következő körben a New Orleans ellen idegenben próbálták megszerezni a győzelmet, de a Saints sokkal jobban játszva megérdemelten nyert véget vetve a Cardinals szezonjának.

A szezon vége után nem sokkal Bertrand Berry és Kurt Warner is bejelentette visszavonulását. Az offseason sok változást tartogat, az Arizona számára kérdés, miként tudják helyettesíteni a visszavonulókat, illetve az esetleges távozókat.

 

San Francisco 49ers (8-8)

 

Mike Singletary első teljes szezonját kezdte meg vezetőedzőként, és 8-8as mutatóval teljesítették a 2009-es évet. Ez volt az első év 2002 óta, amikor nem negatív mérleggel zárta a szezont a San Francisco, de már hét éve nem jutottak a rájátszásba.

 

Pedig jól indítottak, egyből két csoport ellenfél legyőzésével. A szezonnyitón Glendale-ben a Cardinals-t (1-0), míg a következő héten hazai környezetben a Seahawks-t győzték le (2-0). A harmadik játékhéten Minneapolis-ba látogattak és egy változatos és izgalmas mérkőzésen csak az utolsó pillanatban kaptak ki a Vikings-től (2-1). Ezután következett egy „nullázás” a Rams felett (3-1), de bye week előtt beleszaladtak egy csúnya vereségbe (3-2) hazai pályán az Atlanta ellenében, így jókor jött az egy hét pihenő. Volt idő rendbe rakni a dolgokat a fejekben, nem mellesleg Michael Crabtree (2009-es draft első körös választottja) is aláírta végre szerződését és edzésbe állt. A Houston elleni meccsen történt meg az igazi változás. Az addig kezdő Shaun Hillt lecserélte Singletary és helyére a korábbi 1/1-es és eddig nem sokat mutató Alex Smith-t állította be. Igaz a mérkőzést elveszítették (3-3), de Smith nem játszott rosszul, és bizonyította a szezon hátralevő részében, hogy van még benne potenciál. A következő két találkozóról is vereséggel távozott a 49-ers, először a Colts otthonából (3-4) kis különbséggel, míg hazai pályán a Titans-tól kaptak ki (3-5). A Chicago elleni győzelmet követően (4-5) a Packers elleni vereség következett (4-6), majd ismét egy győzelem a Jacksonville felett (5-6). Az első csoportellenféltől elszenvedett vereségre a Seattle elleni visszavágóig kellett várni (5-7), és itt is csak az utolsó másodpercekben rúgott Olindo Mare FG-al tudott nyerni a Seahawks. Még így is maradt esélyük a csoport első helyére, de ehhez a Monday Night meccsen le kellett győzniük az Arizonát. A feladatot teljesítették (6-7), de a következő heti Eagles elleni vereséggel (6-8) és a Cards Lions feletti győzelmével végérvényesen elúszott a playoff. A hátralevő két mérkőzésnek az volt a tétje, hogy ismét negatív mérleggel vagy esetleg hosszú idő után először nem olyannal zárnak egy szezont. Mivel az utolsó két mérkőzésen, a Detroit ellen hazai pályán (7-8) és a Rams ellen idegenben (8-8), győztek meglett az 50%-os győzelem-vereség mutató.

 

Egy hullámzó teljesítményű szezonon van túl a San Francisco, de jó úton haladnak a playoff felé, csak a szoros meccseken kellene fejben ott lenni jobban. Végre Alex Smith is mutatott valami, hogy lehet belőle egy megbízható kezdő irányító, és mivel ugyanaz marad jövőre is a támadó koordinátor (Smith NFL-es pályafutása során először), így minden bizonnyal javulást láthatunk tőle jövőre. Kérdés, hogy mi lesz a támadó fal jobb oldalával. Lehetséges, hogy ismét a szabadügynök piacról hoznak oda embert? Vagy a drafton próbálják megoldani ezt a kérdést? A secondary is lyukas kicsit, Nate Clements jó CB, de a másik oldalon Walt Harris nagyon sérülékeny és nincs igazán megfelelő csere mögöttük. Valamint Frank Gore tehermentesítésén is el kellene gondolkozni, mert bár ismét 1000 yard fölött futott idén, de sérülésekkel bajlódott. Az eddigi tudatos építkezést kell folytatni és akkor szeptemberben ismét neki lehet feszülni az NFC West elhódításának.

 

Seattle Seahawks (5-11)

 

A 2008-as kiábrándító szezon után, mint az tudott volt már szezon elején, Mike Holmgren távozott a csapat éléről és az addigi segédedző és defensive back coach Jim Mora Jr. vette át a csapat vezetését. Sok változáson ment keresztül a csapat a 2009-es offseasonban, mind edzőileg, mind játékosilag. A változások nem jöttek be és ismét egy csalódást keltő szezont produkált a Seattle.

 

A szezont jól kezdték, az első mérkőzésen hazai környezetben „nullázták” le a csoportellenfél St. Louis-t (1-0). A törés (szó szerint) a második héten kezdődött, amikor a San Francisco otthonában játszottak. Matt Hasselbeck irányító egy goal line szituációnál nem talált célpontot magának, így megpróbálta saját maga bevinni a labdát a célterületre, de ekkor Patrick Willis oldalról hatalmas erővel szerelni tudta. A mérkőzés elvesztésén kívül (1-1) a veterán irányító bordatörést szenvedett, és kénytelen volt kihagyni a következő két meccset. A Chicago ellenében bosszantó kihagyott FG-ok miatt kaptak ki (1-2), míg az Indianapolis könnyebben jutott túl a Seattle-ön (1-3). Ez a hárommérkőzéses vereség sorozat a Jacksonville ellen szakadt meg (2-3), ekkor ismét nullára tudtak nyerni. A hatodik héten ismét csoportellenfél következett, de ezúttal vereséget szenvedtek a Cardinals-tól (2-4). A bye week-et követően sormintát leíróan (mondhatni hullámzóan) teljesített a csapat. A Dallas elleni sima vereséget (2-5) a Detroit elleni győzelem követte (3-5), ami után egy Glendale-i túra volt soron, de a Cardinals otthonában nem sikerült nyerniük (3-6). A Vikings otthonából is vereséggel távoztak, mégpedig elég nagyarányúval (3-7). November végén a Rams ellen sikerült javítaniuk a győzelmeik számán (4-7), valamint bravúros győzelmet arattak a San Francisco ellenében (5-7), de a szezon utolsó négy mérkőzésen négy vereség még a legelvakultabb szurkolókat is elszomorította. Ezekből három kiütéses vereségek voltak, kezdve a Houston-al (5-8), folytatva a nagyon gyenge Buccaneers-szel (5-9) és befejezve Green Bay-ben (5-11). Az utolsó héten a Titans-től szenvedtek vereséget hazai pályán, beállítva az 5-11-es győzelem-vereség mutatót. Ez csak egy győzelemmel több, mint amit előző évben szereztek.

 

A szezon végén lemondott a csapat GM-e és nem sokkal az alapszakasz vége után Jim Morával is szerződést bontottak. Az új vezetőedző Pete Carroll lett, aki a USC egyetem edzője volt, de korábban dolgozott már NFL vezetőedzőként is.

 

Az offseason-ban rengeteg változás várható a Seahawks-nál. Carroll új edzői stábbal fog együtt dolgozni. Sok kérdés merül fel a jövővel kapcsolatban, amikre válaszokat fogunk kapni az elkövetkezendő hónapokban. Matt Hasselbeck öregszik, vajon idén hoznak utódot? A támadó fal sérülésektől szenvedett az utóbbi években és ráadásul Walter Jones is valószínűleg visszavonul, ide is kell a fiatalítás. Egy megbízható all-around RB is jól jönne, de legalább egy erőfutó, mert a Jones-Forsett páros nem mindig tudja megoldani a rövid yardos szituációkat. A védelembe is kell a vérfrissítés, főleg safety posztra. Rengeteg tenni való van, ha újra a csoportelsőségért akarnak harcba szállni.

 

St. Louis Rams (1-15)

 

Egy 2-14-es szezont követően már csak jobb jöhet, gondolták a Rams szurkolói. Az újjáépítés szellemében új edzővel, a korábbi védekező koordinátor Steve Spagnuolo-val vágtak neki a 2009-es szezonnak. Rengeteg változás történt, új edzők jöttek, elküldték a régi, de sokat kereső játékosokat.

 

A szezon nem indult jól a Kosok számára. Az első héten a Seahawks otthonába látogattak, de vereséggel (0-1), sőt szerzett pont nélkül távoztak. Következett egy Washingtoni kiruccanás, ami szintén vereséggel végződött, de csupán 2 ponttal kaptak ki (0-2), nem úgy, mint a következő öt mérkőzésből négyen. A Green Bay hazai pályán fektette két vállra őket (0-3), és a következő San Francisco-i vendégszereplésük alkalmával az idényen belül már másodszor maradtak pont nélkül (0-4). Az ismételten csúnya vereséget hazai pályán a Vikings-től (0-5) egy majdnem győzelem követte Jacksonville-ben, de végül hosszabbításban nyerni tudtak a Jaguárok (0-6). A hetedik játékhéten az Indianapolis is átgázolt rajtuk (0-7), és a bye week előtti Lions elleni mérkőzés tűnt az egyetlen olyan hátralévő összecsapásnak, ami a hozható kategóriába tartozott. Detroitban azonban megtört a jég és a Rams megszerezte első győzelmét (1-7) a szezonban. A bye week után az akkor még veretlen Saints látogatott az Edward Jones Dome-ba, és jóval nehezebben nyertek (1-8), mint az többen gondolhatták. A Rams az egy hetes szünetet követően már nem mindig volt az a könnyű ellenfél, mint a szezon első felében. Következett két hazai mérkőzés csoportellenfelekkel szemben. Először az Arizona dolgát nehezítették meg, de maradtak alul (1-9), majd egy héttel rá a Seattle távozott győzelemmel (1-10) St. Louis-ból. Chicago-ban egy rendkívül gyenge színvonalú mérkőzésen maradtak alul (1-11) és ezt követte a Titans otthonában elszenvedett 40 pontos vereség (1-12). Az újabb győzelemhez a Texans ellen voltak a legközelebb, de nem sikerült végrehajtaniuk a bravúrt, három ponttal maradtak alul (1-13). A szezon utolsó két mérkőzése csoportrangadó volt (Cardinals, 1-14 és 49ers, 1-15), de hiába küzdöttek egyszerűen nem tudtak győzelmet szerezni. Az utolsó vereségükkel biztossá vált, hogy az áprilisi draft-on ők választanak elsőként.

 

A tavalyi után jött egy rosszabb szezon, az elmúlt három évben összesen hat mérkőzést nyertek. És hiába a csúfos szezon, Spagnuolo-nak tovább kell folytatnia a megkezdett utat, mert a szezon második felében mutattak életjelet a javulásra. Kérdés mi lesz Marc Bulger-rel (és vaskos fizetésével), mert sérülékeny és az évek során az önbizalma is megcsappant, de még nincs mögötte olyan fiatal játékos, aki később átveheti a helyét. Ezt valószínűleg a drafton fogják megoldani, de ezen kívül is sok helyen kell erősíteni a keretet.

 

Összességében azt kell mondani, papírforma végeredmény született a csoportban a Cardinals első helyével, de kis szerencsével a 49ers odaérhetett volna. A Seahawks-ot a sérülések is hátráltatták, míg a Rams a teljes újjáépítés elején jár.

 

Demeter Ádám (Döme) & Kiss Ferenc (Fucu)