A zone blitz

Ezúttal a zone blitzet fogjuk szemügyre venni tudásunkhoz és a lehetőségekhez képest a lehető legalaposabban.

A zone blitz

(A cikk több mint 2 éve frissült utoljára, ezért a benne szereplő információk elavultak lehetnek. További stratégiai írásainkat az Archívumban találod)

A futball történetének tanulmányozása során könnyen észrevehető tény, hogy a védelmek fejlődése túlnyomórészt az újabb offense trendekre adott természetes reakcióként értelmezhető. Persze megjegyzendő, hogy ez alól mindig is voltak kivételek, volt amikor nem a szükség hozta a változásokat, hanem a kísérletező kedv; talán a legjobb példa erre Buddy Ryan agyszüleménye, az egy külön misét megérő 46 defense. Jelenlegi tárgyunk, a zone blitz az egyre passzközpontúbb támadójáték ellen bevethető fegyverek tárházának bővítéséül szolgált a 80-as évek közepén.

A zone blitz manapság egy igen népszerű és gyakran használt fogalom futballberkekben, közvetítések során gyakran találkozhatunk vele, olvashatunk is róla itt-ott. Általánosan megfigyelhető jelenség, hogy a legtöbben csak tudni vélik azt, hogy miről van szó. A zone blitz intézményét felületesen ismerők téves prekoncepciója az, hogy a zone blitz minden esetben zónázó védőfalemberekhez köthető, ez viszont nem igaz, egy zónázó DE se nem elégséges, se nem szükséges feltétele annak, hogy egy blitzet zone blitznek nevezzünk. A zone blitz egész egyszerűen az, amit a neve is mutat, olyan blitz, amely mögött a védelem zónázik, nem pedig embert fog.

A 20. század túlnyomó részében a blitzek emberfogással párosultak, hiszen az emberfogás - elvileg - megnehezíti a rövidebb route-ok megfutását, illetve fordított szemszögből megkönnyíti levédekezésüket, a hosszabb route-okat pedig nem lesz ideje megvárni az irányítónak a blitzelő védők miatt. Nagyon egyszerű elmélet ez, és persze működhet is, de az emberfogás az igazán robbanékony és gyors elkapók ellen életveszély, márpedig az ilyen elkapók egyre nagyobb számban jelentek meg az idők folyamán. Ezzel párhuzamosan fejlesztették ki az offense koordinátorok a blitz elleni fegyvereket. Ilyenek pl. a hot readek, ezek pontosan a blitzeket használják ki. Egy egyszerű hot read során az elkapó látva hogy egy hozzá közeli ember blitzel, egy megegyezéses rövid route-ot fut meg a védő által elhagyott helyre, hogy az irányítónak legyen gyorsan egy üres célpontja, és hamar meg tudjon szabadulni a labdától. Valószínűleg mindenki látott már screen passzokat, ezek is nagyszerű antiblitz fegyverek. Főleg a run and shoot offense-ek alkalmazták ezt a módszert, meccsenként négyszer-ötször meghúzták azt, hogy a singleback blokkot szimulált a legszélső rusheren, majd "kiszivárgott" a nyílt terepre, ahol senki nem volt, aki rajta védekezne. Mondani se kell, senki nem vitte túlzásba a blitzelést run and shoot csapatok ellen.

A modern zone blitz feltalálását illetően megoszlanak a vélemények, mind személyi, mind időbeli szempontból. Az általánosan elfogadott nézet szerint Dick LeBeau dolgozta ki a zone blitzet a 80-as évek közepén-végén. Erről maga az edző egy, a Sports Illustratednek adott interjújában a következőt mondta: "Amikor én játszottam, a csapatok olyan 65 %-ban futottak, de akkoriban megfordult ez a trend. Ki kellett találnunk valamit, hogy megállítsuk a passzjátékot." LeBeau az Ohio State-en jóbarátja volt a legendás kosárlabdaedzőnek, Bob Knightnak, és az egyetem után is megmaradt köztük a jó kapcsolat, gyakran beszélgetnek azóta is. Természetesen a privátabb jellegű témák mellett gyakran szóba került a két fél között a nyomásgyakorlás kérdése egymás sportjában. Knight edzői pályafutása első két évtizedében kifejezetten ellene volt a zónázásnak, és bár egész karrierje során a szoros emberfogás híve volt, a 80-as évek elején fokozatosan bevonta a nyomásgyakorláson alapuló zónavédekezési sémákat a védekezési repertoárjába. Az újdonságok iránt mindig is nyitott LeBeau ezt hallva természetesen azonnal elgondolkozott azon, hogy vajon mi módon lehetne ezt átültetni a futballba. 1984-ben megkapta első koordinátori állását a Cincinnati Bengals-nél, ahol ezt megelőzően 4 évet töltött el secondary edzőként, ekkor kezdte el implementálni a zone blitzet a saját elképzeléseinek megfelelően. LeBeau nagy szerencséjére a Bengals akkor HC-je, Sam Wyche igazán nyitott edző volt, minden elsőre bizarrnak tűnő ötletet megfontolt. Így tett LeBeau új sémájával is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Wyche visszaemlékezései szerint igazán heves vitát sikerült lebonyolítaniuk DC-jével, amikor az először vázolta neki elképzeléseit. Több mint egy évig dolgoztak a rendszeren, mire sikerült közös nevezőre jutniuk, ekkora viszont teljesen kiforott elképzelésekkel sikerült megkezdeni a nyári edzőtábort. Cris Collinsworth, aki jelenleg az NBC-nél szakkommentálja Al Michaelsszel a vasárnap esti főrangadókat, a Bengalsnál volt elkapó a 80-as években, így első kézből láthatta a zone blitz megszületését. Collinsworth elmesélte, hogy eleinte teljes megrökönyödéssel látták, hogy néha a 300 fontos falemberek is visszaléptek coverage-be az edzéseken, abszolút nem értették, mit akarhatnak az edzők ezzel, fogalmuk sem volt, hogy éppen egy kisebb forradalom zajlik le szemül előtt.

A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy létezik egy másik irányzat a zone blitz megszületését illetően. Eszerint a zone blitz LeBeau-hoz közvetetten jutott el, kitalálása nem hozzá köthető, egy bizonyos John Rosenberg volt a rendszer szülőatyja. Rosenberg 11 szezont töltött el a Penn State-nél és már a Nittany Lionsnál elkezdte kidolgozni a blitz alapjait, amivel aztán Joe Paternoék a '87-es Fiesta Bowlon robbantottak nagyot - bár ekkor már 4 éve a profik között dolgozott Rosenberg. A meccsen a Heisman győztes, és szinte minden létező díjjal kitüntetett sztárirányító Vinny Testaverde 5 interceptiont dobott, köszönhetően a Penn State komplex védelmének. A felvételeket tanulmányozva valóban felfedezhetünk a modern zone blitzekre kísértetiesen hasonló megoldásokat. Rosenberg a USFL-ben is edzősködött, és állítólag a Philadelphia Stars-nál eltöltött években többek között a ma Green Bay defensive koordinátor Dom Capers-szel közösen alakították ki a zone blitz-családot. Mivel a Rosenberghez közeli forrásokban több igen komoly évszámbeli ellentmondás is található, ezért legalábbis fenntartásokkal kell kezelnünk ezt a verziót a zone blitz létrejöttét illetően.

Abban minden forrás egyetért, hogy a zone blitz igazán akkor teljesedett ki, amikor Bill Cowher lett a Pittsburgh Steelers vezetőedzője 1992-ben. Cowher nem kispályásokból állította össze az edzői stábot: a secondary edző LeBeau lett, a linebacker edző Marvin Lewis, a védelem koordinátora pedig Capers lett. Cowher teljes mértékben rájuk bízta a védelem összeállítását, ők pedig nem haboztak, 3-4-es védelmi alapokra egy egész zone blitz családot telepítettek. A védelem hihetetlen sikereket ért el, megmutatkozott, hogy mit lehet elérni az új rendszerrel, ha igazi sztárjátékosok játsszák azt. Rod Woodson, Greg Lloyd, Levon Kirkland neve remélhetőleg ismerős a legtöbb NFL rajongónak, a Capers-LeBeau rendszer az ő képességeik, és a séma  újszerűsége, ezzel együtt páratlan integritása révén halálos fegyverré vált.

 

Fire zone

Mint már említettük, a zone blitz nem más, mint olyan blitz, amelyhez zónázás kötődik a nyomást nem gyakorló védők részéről. Könnyű elképzelni, hogy ha ezt fejetlenül csinálják, akkor milyen nagy területek maradhatnak üresen a pályán. Gondoljunk csak bele, egy 4-3-ban felálló csapat elküld egy LB-t és egy safety-t blitzre, marad 5 ember, akinek el kellene osztania az egész pályát. Ha a blitzelők ráadásul még egy oldalról is érkeznek, akkor ezt nyugodtan deklarálhatjuk öngyilkosságnak. Egy kicsit is összeszedettebb offense e láttán csukott szemmel csinálja meg a hot readet, az irányító egy gyors passzt dob a blitz oldali elkapójának, aki körül nagy valószínűséggel égen-földön nem lesz senki. Persze ésszel használva azért különösebb koncepciót köré vonva is lehet zónázásból blitzelni, viszont ilyenkor komoly teher hárul a blitzelők mellett maradó játékosokra, akiknek nagyobb zónákat kell bejátszaniuk.

LeBeau pontosan ezt szem előtt tartva kezdte el kidolgozni azt a blitz-családot, amely azóta is zone blitz néven hivatkozunk - némileg felületesen. A cél természetesen elsősorban az volt, hogy valamivel biztonságosabb legyen a blitz, mint a fentebb felvázolt esetben, de ezen kívül más is motiválta LeBeau mestert. Úgy gondolkodott, hogy a blitzek ne csak nyers erőn alapuló támadások legyenek, hanem keltsenek zavart is, és az egyszerű blitz elleni sémák ne működjenek az offense részéről. A fő irányelv az volt, hogy 5 ember csinálja a nyomást, és a zónaelosztás 3-3 legyen, vagyis 3 játékos az alsó, rövid, 12 yardig terjedő zónákat őrzi, a másik három pedig a mély területet harmadolja. LeBeau ezt a csomagot fire zone-nak nevezte el, a mai napig így hivatkozunk rájuk. Persze ahhoz, hogy hat ember adekvát módon le tudja osztani a területeket egymás között - ne feledjük, a pálya 53 és 2/3 yard széles! - komoly koordináció szükséges, nem elég kijelölni pontokat, ahova passz esetén hátra kell mozogniuk a védőknek, ennél összetettebb a feladat. Erről kicsit később részletesen is fogunk írni. Hozzá kell még tenni, hogy használatos a 2-4 elosztás is, ahol Cover 2 van a blitz mögött, de ezt csak nagyon atletikus safety-párossal lehet megoldani a plusz lyuk miatt a mély zónák között. 2 deep - 4 under elosztást a zone blitzek maximum 10 %-ában láthatunk, azt is szinte csak az NFL-ben. 5 emberrel már nem lehet zónázni, illetve óriási kockázatot vállalva meg lehet próbálni, de ekkor olyan hatalmas lyukak fognak keletkezni a védők között - mindegy milyen elosztásban dolgoznak -, hogy az felhívás egy tangóra. Létezik olyan variáció is, amikor 4 ember rushol, és 7 marad coverage-ben, ekkor persze a coverage tekintetében nagyobb flexibilitásra van lehetőség. Persze nem arra gondolunk, amikor egy 4-3-as felállás során a 4 falember megy pass rushra, a többiek pedig zónáznak mögöttük (lsd.: Tampa 2), körmönfontabb dolgokról van szó, ahogy később láthatunk is majd erre példát.

Ami a legszembetűnőbb és legismertebb része a fire zone-nak az az, hogy gyakran védőfalemberek veszik fel az egyik alsó zónát. Sokan ezzel magyarázzák a séma sikerét, mondván az irányítót megzavarja hogy az általa üresre várt zónában ott a falember, és emiatt interceptiont dob neki. Ez a hasonló témákban már megszokott túlegyszerűsítése a dolgoknak.

A modern zone blitzek főleg a 6-emberes pass protection sémák ellen lettek kifejlesztve, amelyek a passz-központú csapatok elsődleges eszközei az irányító megvédésére. Most csak a lehető legfelületesebben nézzük meg, miről szól a 6-emberes rendszer. Az 5 OL mellett egy RB vehet részt az irányító megvédésében, a backnek az egyik oldali legszélső embert kell blokkolnia. Azzal, hogy két egymás melletti védő jön blitzelni valamelyik oldalon, az RB-nek mindenképpen maradnia kell protectionben. Ezzel egyidejűleg viszont az egyik támadófal-játékos levegőt fog blokkolni, ez vagy a blitz túloldalán lévő T, vagy G lesz, esetleg a center. Így a védelem hiába küldött csak 5 embert, az offense-ből 6-ot kényszerített arra, hogy protectionben maradjon; 4 elkapójuk maradt csak.
 

Példák

 

Nézzünk meg egy teljesen általános fire zone blitzet LeBeau 2002-es playbookjából:

 
Az ábrán látható, hogy a Sam illetve a Buck linebacker blitzel. A strong safety, a Mike, és az ún. Elephant osztja el az alsó három zónát. Az Elephant a Bengals-nél DE/LB hibrid poszt volt, erős hangsúllyal a DE-n. Érdekesség, hogy a USC-nél 2006-ban Brian Cushing lényegében ugyanezt a posztot játszotta, és Carrollék szintén Elephant néven hivatkoztak rá. A mély zónákat értelemszerűen a 2 CB, ill. a FS osztja meg. Ami a lényege és lelke az egész dolognak, az nem az, hogy az elephant zónázik. Ez abból a szempontból fontos, hogy azzal hogy ő is besegít a coverage-be, lehetővé teszi, hogy a defense egyáltalán zónázhasson. Ami a fire zone-nak a lényegi ereje, az az, hogy a két blitzelő által elhagyott területre egy jó passzvédekező tud belépni, a strong safety és azzal, hogy pont a blitzelők felé lett elforgatva a coverage, azonnal kizárják egy alap hot read lehetőségét.

Lényegében ugyanez a blitz egy 3-4-es felállásból így néz ki.

 

 

Könnyen látható, hogy a 3-4-es felállások jóval inkább kedveznek a fire zone-oknak, mivel nem muszáj egy falembert elküldeni coverage-be, ahol vélhetően nem sok eséllyel venné fel a versenyt egy WR-rel, hanem a plusz LB-vel meg lehet oldani az alsó zónák elosztását. Ezzel egyébként adtunk is egy válaszlehetőséget arra a kérdésre, hogy miért van újra egyre inkább terjedőben a 3-4 az NFL-ben...

A fire zone-ok erejét az adja, hogy számos permutációt lehet belőle csinálni, a 3 mély védő, a 3 rövid védő, és az 5 blitzelő számos kombinációban adódhat. Persze az észszerűség azért ennek is határt szab, egy NT-vel nem lehet valamelyik külső deep 1/3-ot levédekezni. Most további létező zone blitzeket fogunk megnézni, főleg college playbookokból szemezgetve.

A fire blitzek legfőbb zászlóvivője manapság LeBeau mellett a jelenlegi Alabama főedző, Nick Saban, akit nyugodtan nevezhetünk az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb defense edzőjének. Saban kedvenc coverage-e a Cover 3, álláspontja szerint a legfontosabb egy jó védelem számára a pálya közepének biztosítása. Saban 2001-es LSU playbookja a mai napig talán a legkimerítőbb forrás ezzel a coverage-dzsel kapcsolatban, a legapróbb részletekig megtalálhatóak benne az egyes játékosok teendői. Az NFL-t is megjárt, ám ott csupán marginális sikereket elérő Saban a zone blitzeket csomagban, párosával hívja, és leginkább a field/boundary igazodást preferálja a fal felállásával összhangban. Ez a következőt jelenti: az, hogy a labda melyik hash markon van, befolyásolja azt, hogy az offense milyen formációkból milyen playeket tud hívni. Ha a hashen van a labda (és a statisztikák szerint a meccseken kb. 85 %-ban valamelyik hash mark közelében van, nem pedig középen), akkor kb. 15 yard marad az adott hash és az oldalvonal között, és ez komolyan behatárolja a lehetőségeit az offense-nek azon az oldalon. Értelemszerűen kevesebb hely van futni, és több elkapót sem érdemes arra az oldalra rakni, mert nem lesz lehetőségük minden route-ot megfutni. Ezt az oldalt nevezik szakzsargonban boundary-nek, a túlsó, nagyobbik részt pedig fieldnek. Sabannél az ehhez való igazodás a gyakorlatban a következőt jelenti: ha a fal 3-emberes felülete (surface), magyarán a TE-oldal a field felé van, akkor az egyik, ha 2-emberes felület van a field felől, akkor a másik blitz megy. A Field Philly/Atlanta egy ilyen páros blitz, struktúrájuk igen hasonló, fő "motívumuk" a keresztező Mike és Will.
3-emberes field esetén a Philly megy, ekkor a két A-lyukon támad a két LB a két DT és az egyik end mellett. A másik end két lépést tesz az irányító felé, hogy a tackle-t lefoglalja, majd visszalép coverage-be.

 

 


Ha nincs TE a field oldalon, akkor pedig az Atlanta blitz lép érvénybe, amely annyiban tér el a Phillytől, hogy a Will és a Mike a field felőli A és B lyukon kereszteznek. A Willnek az Atlanta esetében ún. Read Out felelőssége van, ami annyit tesz, hogy amennyiben futást érzékel a boundary irányába, akkor megszakítja a blitzet, aminek ilyenkor nem sok értelme lenne, és a boundary felőli B-lyukat tömi.

 

 

A Nebraska Bo Pelini vezetőedző irányítása alatt ismét visszatért az NCAA élvonalába, és habár a 90-es évek "csodacsapatainak" szintét nem is éri el egyelőre ez a Cornhuskers, a védelmük az elmúlt 3 év során ismét az elit kategóriába lépett a védelmi guru Pelini vezérletével. Elég annyit mondanunk, hogy a 2010-es draft messze legjobb játékosa, Ndamukong Suh is Pelini keze alatt lett az a pusztító erő, amit azóta a a profik közt a Lionsben látunk hétről hétre dominálni. Bár Pelini nem támaszkodik annyira a zone blitzre, mint sok más kollégája, és sokkal inkább emberfogással megtámogatott 6 és 7 emberes blitzekre esküszik, a Blackshirts régi-új dominanciája okán érdemes megnézni egy általa nagyon gyakran használt fire zone-t. Ezt a blitzet, illetve különböző mutációit nem csak a Nebraska, hanem szinte az össze NCAA csapat használja, olyannyira elterjedt playről van szó, hogy igen gyakran hivatkoznak rá NCAA blitz néven. A front under felállásban áll fel, ez azt jelenti, hogy a DL a gyenge oldal felé van eltolva. A blitz kulcsa a 7-es technikában lévő end ún. stick mozgása, melynek során két falembert is átlépve az erős oldali A lyukat támadja. Ez - elvileg - némileg megnyitja a B lyukat a Mike számára. A túlsó oldali end passz esetén zónázik. Ezt a blitzet főleg 1 TE-s felállások ellen szereti hívni Pelini, a blitz szerkezete biztosítja, hogy a TE-t minden lehetséges route-nál helyzeti előnyben vegye fel a Will, az FS vagy az SS valamelyike.

 

A Ravens defense több mint egy évtizede folyamatosan a profi liga egyik legjobbja, ebben a kiváló játékosok mellett a nagyszerű, sokszor formabontó sémáknak van igen komoly szerepe. A futás elleni védekezésük már már legendás, nagyon ritka alkalom, amikor egy futó át tudja lépni a 100 yardot ellenük. A betonkemény rush defense mellett a Ravens védelme alkalmazza talán a legjobban a zone blitzet az NFL-ben. Az Odd Field Fire Zone nevű play esetén az Odd a páratlan számú falemberre utal, a Ravens playbookjában az Odd egészen specifikusan olyan DL elosztásra utal, amelyben a front a lehető leghagyományosabb 3-4-es felállást veszi fel: a 2 DE 4-es, a Nose pedig 0 technikában áll fel. Tágabb értelemben Odd front lehet bármely 3 falemberes felállás technikáktól függetlenül. A Field utal a pár bekezdéssel feljebb már emlegetett nagyobb pályarészre. Természetesen nagyon könnyű a Field helyett mondjuk Backs/Right/Left módosítót alkalmazni, és más szabályok alapján oldalt választani a blitz fősodrának. Az egyik oldalon három ember fog két lyukat támadni, a túloldalon a falemberek generálják a pass rusht. A fal mellett egy azonos oldali OLB/ILB páros támadja a passzolót, alapesetben az OLB támad a B, az ILB a C lyukon. Ez alól kivételt egyedül az jelent, ha a blitz oldalán áll egy slot receiver, ekkor az OLB megy kívül és az ILB belül, ezt "Scrape" hívószóval kommunikálják egymás között.


 

A védelem-orientált Bob Stoops 12 éve az Oklahoma Sooners vezetőedzője, csapata rendszeresen az NCAA legjobbjai között van, az évek során számos védőjátékosa kelt el az NFL drafton. Stoops fő ismérve, hogy ő a passz ellen inkább az overload zone blitzekre esküszik, és fire zone-okat inkább futás elleni blitzként alkalmazza. Az overload (túltöltés) annyit tesz, hogy az egyik oldalát a pass protectionnek túlterheli azáltal, hogy több védőt küld rushra, mint ahány blokkoló van.
 

A front a labdához igazodik. A Field Rip Dogs 3 blitz során a front a field/boundary alapján áll fel. A diagramon látható, hogy a field oldalról érkezik a túltöltés, a Sam, a Mike, és a Field End támadja lényegében a tackle-t, és a guardot, ez az overload része a blitznek. A Nose és a Boundary End passz esetén a Hook, illetve a Flat zónákba lép vissza, futás olvasása esetében természetesen nem lépnek hátra, hanem tömik az A, ill. C lyukat. A futás elleni felelősség miatt a snap után az első két lépést előre teszik meg ezek a falemberek is, és ezzel azt is elérik, hogy a center és a másik tackle rájuk összpontosítson.

Ez a blitz láthatóan nem fire zone, és a mindössze 4 rusholó miatt alacsony kockázatúnak számít, a 7 coverage-ben lévő ember lehetőséget ad arra, hogy rendesen levédekezzék az elkapókat is. Ha futásra számít Stoops, akkor az Opposite utótagot csapja hozzá a play nevéhez, ezzel a nose-t kiveszi coverage-ből, és az ellentétes A-lyukon mint amin áll, megy ő is rushra. Ez már fire zone.

 

A jelenkori NFL talán legizgalmasabb, legváltozatosabb védelmével a Green Bay Packers rendelkezik, köszönhetően a már említett Dom Capersnek; a jelenlegi sajtfejű DC az egyik legjobb védelmi stratéga a profik között. Capers kreativitásának köszönhetően az Oaklandben "csak" jó játékosnak tartott Charles Woodson igazi jolly jokerré vált Green Bayben, 2009-ben CB-től teljesen szokatlanul az év védője díjat nyerte el, persze ez főleg annak tudható be, hogy hihetlenül kreatív módokat talált arra Capers, hogy kihasználja a kivételes képességű játékos adottságait. 2010-ben is egy Packers játékos volt az egyik legfőbb várományosa az év védője díjnak, ezúttal a Matthews futballdinasztia 4. NFL-ben játszó tagja, Clay III volt szoros versenyben az elismerésért hasonló okokból, végül a kiváló Steelers safety, Troy Polamalu kapta meg az elismerést, 17 szavazatot kapott Matthews 15-ével szemben. Bár a Green Bay védelme akár egy külön cikket is megérdemelne, most csupán a zone blitzek aspektusából tekintjük meg Capers komplex rendszerének egy szeletét. A Packers védelem 2010-ben a legtöbb meccsen a snapek nagyjából 25-45 %-ában állt fel a hagyományos 3 falember, 4 linebacker felállásban, voltak olyan találkozók, amelyen szinte végig nickel illetve dime felállást választott Capers bizonyos okokból; nem egyszer a stratégiai megfontolások mellett a sérülések is közrejátszottak, példátlan sérüléshullám rázta meg idén a Green Bay védelmet, Matthews túloldalán idén 5 OLB fordult meg, de az ILB-knél is számos játékost kellett kényszerűségből bevetni. A szezon egy pontján még az is felmerült, hogy az alapvetően DE/DT-t játszó Cullen Jenkins lesz a másik külső linebacker a nickel/dime csomagokban, mivel nyilvánvaló coverage-beli hiányosságai ellenére akkor ő volt a legjobb rendelkezésre álló pass rushere a csapatnak erre a posztra... A Capers nickel 2 DT-t, 2 Rush LB-t, 2 ILB-t és a 4 secondary játékos mellett egy nickelbacket jelent, ez utóbbi legtöbbször Woodson szokott lenni. Ez a felállás kiválóan alkalmazható zone blitzekhez, hiszen az ebből hívott fire zone-ok 95 %-ában coverage-be kizárólag olyan játékosok mennek, akik ebben képzettek, nem DE-k esetlenkednek a nyílt terepen. Egy gyakran alkalmazott blitzük a következő:

Élesben a Dallas ellen láthatjuk ahogy Woodson blokkolatlanul tudta Kitnát támadni.

Talán már mindenki hallott Capers ún. Psycho csomagjáról, amely nevéhez méltóan egy egészen extrém 1 falemberes felállást jelent. Az egy darab nose tackle mellett 5 linebacker és 5 defensive back alkotja a formációt, könnyű elképzelni hogy a lehetőségek szinte végtelenek egy ilyen csoport esetében, tényleg csak a józan ész szab határt a rush kombinációknak. Futás ellen persze teljesen alkalmatlan ez a front, kizárólag egyértelmű pass downok esetén hívja a Psychot Capers. A koordinátor még 1999-ben dolgozta ki a csomagot a Jacksonville koordinátoraként, majd 10 év után 2009-ben vette elő ismét első green bayi évében. Tökéletes példáját láthattuk a csomag által okozott zavarnak a Pack szeptember 19-én a Bills ellen játszott meccsén, a lentebb látható blitznél először gyenge oldali nyomást sejtetett a védelem, végül Jenkins slantelt balra, az 59-es számú Brad Jones követte, ezzel mindhárom belső Bills falember figyelmét elvonták, és ezt kihasználva A.J. Hawk nagy kerülőt megtéve blokkolatlanul tudta megütni a Bills QB Trent Edwardsot a slotból érkező Woodsonnal egyetemben. Edwards nem tudott végighaladni elkapóin, siettette dobását, amely megpattant, a pálya közepén lévő Brandon Chillar pedig karrierje első interceptionét gyűjtötte be vele.

 

A coverage


A fire zone-ok esetén mind a 6 zónázó embernek jól meghatározott feladatai vannak azon felül, hogy egy meghatározott helyre mozognak passz olvasása esetén. A legtöbb csapat a fire zone-oknál nem "rendes" zónázást alkalmaz, amely során a zónázó védőnek egy meghatározott helyre mozogva kell várnia a passzt, hanem úgynevezett mintaillesztést (pattern matching). Ennek célja az, hogy a védők ne a "semmin" védekezzenek, hanem felvegyék a zónájukba érkező embereket, és - ez a lényeg -, bizonyos esetekben a zónájukat el is hagyva ne engedjék a coverage érzékeny területein szabadon garázdálkodni az elkapókat. A mintaillesztésről sokat lehetne írni általánosságban, most csak a fire zone-ra vonatkozó szabályokat ismertetjük.

 

A Seam/Scif drop


A alsó zónák közül a két szélső bejátszására kettő, csupán kis mértékben eltérő technika alakult ki, a Seam és a Scif drop. A Seam az elterjedetebb ezek közül, LeBeau ezt alkalmazza a mai napig a Steelersnél. A seam játékos kívülről a 2. elkapóhoz viszonyul, célja kívülről befelé kényszeríteni ezt a játékost. A 2. elkapó (innentől a könnyebség kevéért #1, #2, stb. hivatkozást használunk az egyes elkapókra) legveszélyesebb route-ja pontosan a seam route, amely a Cover 3 gyenge pontját támadja a pálya közepén lévő safety és a pálya szélén lévő CB között, lényegében egy sima fly-ról van szó. Amennyiben ezt a route-ot futja az elkapó, a seam játékosnak el kell mennie vele mélyre, innentől egy az egybeni emberfogásról van szó. Ha #2 megpróbál a pálya széle felé vágni (comeback, deep out), akkor a külső oldali viszony miatt jó pozícióban lesz a védő ennek levédekezéséhez.

Ha az elkapó befelé indul, akkor a seam játékos követi, de amint eléri az ábrán szaggatottal jelzett határt, át kell adnia a 3RH embernek. Ennek oka #3, akivel szemben egy esetleges flatbe tartó route esetén komoly hátrányba kerülne a védő, ha tovább követné a befelé tartó elkapót.

Amennyiben #3 kijön a flatbe, még akkor is le kell rá váltania, ha #2 elvitte magával mélyen.

Egyetlen esetben nem kell elvinnie mélyen #2-t, ez pedig az ún. slash release, ekkor az addigi #1-et veszi fel, majd passzolja tovább a 3RH játékosnak. #2-t a corner intézi.

A Seam mellett a másik iskola a Scif (Seam-Curl-Flat) dropot alkalmazza, ez egy belső technikát jelent, a Scif játékos #2 belső oldalára fog felállni. Komoly hangsúlyt fektetnek Scif esetén #2 megütközésére, erre azért van szükség, mert az alapvető eltérés a Seamhez képest az, hogy a Scifet játszó védő nem követi vertikálisan #2-t, mivel ehhez hátat kellene fordítani a QB-nak, így nem látná a flatbe tartó elkapókat. Mindent hot route-ra azonnal reagálni kell, ha ilyen nincs, akkor az esetlegesen a seambe tartó elkapót útja megváltoztatására kell kényszeríteni. Ezután a curl zónába kell mozogni, és ügyelni arra, hogy a flatbe érkező passzokra jó pozícióban tudjon reagálni.

A Scif és a Seam is életképes variáció a fire zone-oknál, mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A Seam nagyobb elterjedtsége elsősorban annak köszönhető, hogy a Seamet játszó játékos sokkal könnyebben tud force lenni futás esetén, ami egyszerűen azt jelenti, hogy könnyebben tudja befelé kényszeríteni külső futásoknál a futót. A Scif játékost ezzel szemben #2 könnyebben meg tudja blokkolni a pálya belseje felé egymáshoz képesti pozíciójuk miatt. Ez bubble screeneknél is hátrányos.

Ezt a dropot a 0, ill. 1-es technikában lévő tackle-ök kivételével bármelyik játékos végrehajthatja a védelemben.

 

A 3 Receiver Hook drop

 

Az alsó zónák közül a középsőt őrző játékos technikájának neve 3 Receiver Hook, ez természetesen arra utal, hogy #3-t olvassa, és az általa mutatottakra reagál. #3 legtöbbször running back, aki gyakran marad pass protectionben, a legelső szabály erre vonatkozik. Ha #3 blokkol, akkor 10 yard mélységig megy el a 3RH játékos, szemét #3-n tartva egy esetleges chaeck release-re számítva (Ha nincs kit blokkolnia, akkor pár mp-vel a play indulása után fut egy route-ot a back). Ha #3 egyenesen a pálya mélye felé indul meg (vertical release), akkor a 3RH játékos követi, de nem megy vele végig, mint azt a Seamet játszó játékos tenné, hanem leadja őt a free safety-nek. Egy out esetén azt lekommunikálva átadja #3-t a Seam játékosnak, mélységet szerez, és megkeresi az első befelé tartó route-ot.

Ha pedig #3 átvág a formáción mondjuk egy drag route-tal, akkor viszi magával, majd a zónahatáron leadja őt a Seam embernek.

Ezt a dropot csak a CB-k nem csinálhatják, rajtuk kívül az NT-től kezdve az FS-ig bárki lehet a Hookban.

A mélységi coverage

A mély zónákat szinte kivétel nélkül a két CB illetve az FS osztja meg egymás között. A cornerek a hagyományos Cover 3 feladataiktól eltérően sokkal jobban koncentrálnak #1-re - "rendes" C3-ban inkább #2-n keresztül olvassák az offense-t -, egyedül keresztnél nem kell #1 route-ját megjátszaniuk. Könnyen megérthető hogy ez miért van, ha visszatekintünk a Seam dropnál már felvázolt slash release-re, amit egyébként általában jól jelez előre a két WR közötti kis távolság a felállásban.

Ez az agresszív technika lehetőséget ad arra, hogy akár a receiver arcába beleállva, press technikából is végre lehessen hajtani, nem muszáj 6-7 yard mélyen felállnia a CB-nek mint alap C3-ban. Ez pedig a QB-k számára nehezíti meg az olvasást, egy WR-től egy yardra álló cornertől azért nem deep 1/3 felelősséget várnak az irányítók. Persze ennek végrehajtásához szuperatletikus játékos kell, szinte csak NFL-ben látunk ilyet, ott is igen ritkán.

A free safety feladata nem sokban különbözik a megszokott középső 1/3 levédekezésének módszerétől. Ha mindkét oldalán mély route-ot lát, akkor felezi köztük a távolságot, ha csak az egyiken, akkor azt fogja favorizálni. Fontos, hogy figyelnie kell #3-at, hiszen ha az kijön a flatbe, akkor a Seam játékos le fogja adni a mélyet futó #2-t, akit neki kell felvennie.
 

 

Összegzés

 

A zone blitz az elmúlt 3-4 évben reneszánszát éli, egyszerű taníthatósága, ezzel együtt látszólagos komplexitása kedvelt fegyverévé teszi a védekező koordinátoroknak a fire zone-okat. Bár a magas szintű futball mára olyan sebességet ért el, hogy élőben szinte lehetetlen megállapítani, hogy pontosan mit is csinál egy defense egy adott play során, és a rossz kameraszögek sem segítik a mélyebb megértést, ha azt látjuk, hogy a snap előtt a védők ide-oda mozognak, esetleg 6-an, 7-en felállnak a LOS-ra, a snap után pedig 5-en mennek el pass rushra, a többiek visszahátrálnak, akkor nagy valószínűséggel egy fire zone-t látunk éppen. Felvételeket tanulmányozva, egy egy játékot sokszor visszanézve azért már könnyebben felismerhető hogy ponosan mi is történik. Arra bíztatok mindenkit, hogy ha legközelebb meccset néz, akkor ne a labdát kövesse, hanem figyelje a linebackerek, és a többi védőjátékos mozgását. Akár az aktuális Super Bowl párosítás is remek alkalmat nyújthat erre, a Capers vs. LeBeau összecsapás igazi ínyenceknek való csemege lesz....

Írta: Demeter Ádám