Edzőtáborra fel! NFC West

Az NFL jelenleg legerősebb csoportja a soros.

Edzőtáborra fel! NFC West

 

Arizona Cardinals

Edzőtábor helyszíne: University of Phoenix Stadium, Glendale, Arizona

Kezdete: Újoncoknak: július 23. Többieknek: július 25.

No 2. Cornerback:

Patrick Peterson az első számú ez evidens, de Jerraud Powers és Antoine Cason személyében két olyan játékos is érkezett a szabadügynök piacról, akik kezdő potenciállal rendelkeznek. Azonban bármelyikük is lesz a második számú, a „vesztes” is sok lehetőséget kaphat a nickel CB szerepkörben.

Belső linebacker:

Daryl Washington az első négy mérkőzést kihagyja eltiltás miatt. Így három játékos küzd majd a két kezdő posztra. A korábbi Cardinals játékos Karlos Dansby és a szabadügynökként leigazolt Jasper Brinkley a legesélyesebbek, de a második körben draftolt Kevin Mintert sem szabad leírni. A nagyobb kérdés az, hogy ha Washington visszatér az eltiltásból, ez a négy játékos miként fog osztozni a snapek számán.

Safety:

A tavalyi szezonhoz képest új kezdő safety párosa lesz a Cardsnak. Adrian Wilson helyét az eddig is ebben a csapatban játszó és tavasszal újra szerződtetett Rashad Johnson veszi át, míg a free safety posztra egy veterán és egy újonc pályázik. Nagy valószínűséggel Yeremiah Bell lesz a kezdő FS, aki megbízható játékos még így 35 évesen is, de Tyrann Mathieu hatalmas potenciállal rendelkezik.

Kezdő futó:

Bruce Arians pár hónapja kijelentette, hogy Rashard Mendenhall a kezdő futója a csapatnak. Azonban ne feledjük, hogy elég sérülékeny játékosról van szó. Igaz aki a helyére pályázik (Ryan Williams) az utóbbi két évben 3 meccsen szerepelt és mindannyiszor a sérült listán kötött ki. A sötét ló az idei draft ötödik körében draftolt Stefan Taylor, aki remekül beleillik Arians rendszerébe.

 

 

San Francisco 49ers:

Edzőtábor helyszíne: Marie P. DeBartolo Sports Center, Santa Clara, California
Kezdete: Újoncoknak: július 19. Többieknek: július 24.

Elkapó:

Michael Crabtree Achilles-ín szakadása miatt Kaepernick elveszítette kedvenc célpontját (valószínűleg egész szezonra). Anquan Boldint egy zacskó szotyiért szerezték meg a Ravenstől és utólag még jobb cserének tűnik. A friss Super Bowl-győztes elkapó első számú lesz valószínűleg, de kérdés a mögötte lévő rangsor. Mario Manningham és Kyle Williams is súlyos sérülés után térnek vissza, de az edzőtábort a PUP listán kezdik. A tavalyi első körös draftolt, A.J. Jenkins egy évet készült, mert tavaly alig játszatták. Valamint ott van az idén negyedik körben draftolt Quinton Patton is.

Free Safety:

A Donte Whitner melletti poszt kiadó, ugyanis Dashon Goldson inkább a nagy lóvét választotta és a Buccaneersben folytatja pályafutását. Az Ő helyére pályázik a legnagyobb eséllyel az idei draft első körében kiválasztott Eric Reid. A szabadügynök piacról érkezett Craig Dahl, valamint C.J. Spillman is küzdhet játékidőért, de valljuk be nem kezdő szintű játékosok, de mélységnek megfelelnek.

Védekező fal:

Két fontos távozója volt ennek a csapategységnek a holtszezonban Isaac Sopoaga és Ricky Jean-Francois személyében, mégis igen jó névsor áll a rendelkezésükre. Ugye a legjobb 3-4-es DE, Justin Smith és a másik szélen Rya McDonald helye adott, de Sopoaga távozásával új kezdő lesz a háromemberes fal közepén. A jelöltek a két éve alatt alig pályára lépő Ian Williams, valamint a szabadügynök piacon megszerzett korábbi 1/5-ös Glenn Dorsey. RJF pótlására több jelentkező is van, mint például az alkalmanként a támadó sorban is feltűnő Demarcus Dobbs – Will Tukuafu páros, vagy az edzőtábort sérülésből felépülés miatt a Non-Football Injury listán kezdő újonc Tank Carradine és Quinton Dial duó. És persze ne feledjük a rögbi játékosból lett olimpiai döntős diszkoszvetőt, Lawrence Okoye-t sem, igaz neki az elsődleges célja a practice squadba kerülés lesz.

Cornerback:

Carlos Rogers helye az egyik oldalon biztos, de párja még kérdéses. Tarell Brownt a tavasszal szerződtetett Nnamdi Asomugha szoríthatja ki a kezdőből, aki két kiábrándító Eagles-ös év után próbálja a renoméját helyrehozni. A frissen megszerzett Eric Wright is beleszólhat a küzdelembe, ahogy Chris Culliver is, aki lassan de biztosan fejlődik.

 

 

Seattle Seahawks:

Edzőtábor helyszíne: Virginia Mason Athletic Center, Renton, Washington
Kezdete: július 24. mindenkinek egységesen

 

Nickel Cornerback:

A két kezdő, Richard Sherman és Brandon Browner helye megkérdőjelezhetetlen. Viszont a mai NFL-ben már nagyon fontos szerep jut a harmadik számú cornernek. Antoine Winfield korát meghazudtolva kiváló játékos és tökéletesen beleillik a Seattle védelmébe. Ugyanakkor ott van a tavaly szépen teljesítő Jeremy Lane, valamint a tehetséges, de igen sérülékeny Walter Thurmond is. Winfield csak elveszíteni tudja a helyét.

Csere Tight End: A Zach Miller - Anthony McCoy páros jól kiegészítették egymás a tavalyi szezonban, de utóbbi Achilles-ín szakadást szenvedett tavasszal és idén nem lép pályára. Így a második számú TE egy NFL tapasztalattal nem rendelkező játékos lesz. Az idei draft ötödik körében választott Luke Willsonnak nagyobb esélye van odakerülni, mint a tavalyi draftolatlan újonc Sean McGrathnak.

Linebacker:

Pete Carroll és csapata a tavalyi és a tavaly előtti drafton is lelt olyan játékosra, aki idén már stabil kezdő a linebacker sorban. Azonban a harmadik helyen várható kisebb csata a kezdőbe kerülésért. Malcolm Smith 2011-es hetedik körös draftolt kiérdemelte a bizalmat, hogy a depth chart harmadik helyét elfoglalja. Azonban a hírek, miszerint a tavalyi első körös Bruce Irvint linebacker poszton is kipróbálják az edzőtáborban nem nyugtathatják meg Smitht.

Csere irányító:

Russell Wilson kirobbanthatatlan a kezdő helyről. A csere posztért Brady Quinn és Tarvaris Jackson fognak küzdeni tudván azt, hogy a Seahawks nem szokott három irányítót az 53-as kereten tartani. Jackson lehet előnyben a korábbi Seattlei (le)szereplése miatt.

 

 

St.Louis Rams

Edzőtábor helyszíne: Rams Park Training Center, Earth City, Missouri
Kezdete: Újoncoknak: július 21. Többieknek: július 24.

Bal oldali Guard:

Ez az egy poszt van a támadófalban ami még nyitott és nagyjából négy játékos küzd meg ezért a helyért. A tavalyi edzőtáborban Rockevious Watson érdemelte ki a kezdő szerepet, de egy mérkőzés után IR-re került, idén eltiltás miatt kihagyja az első találkozót. Shelley Smith jelenleg a legnagyobb esélyes a kezdésre, de Chris Williams (a korábbi első körös választott) és a sokoldalú újonc Barrett Jones is esélyes a poszt elnyerésére.

Kezdő futó:

Vége a Steven Jackson érának, így új kezdő futója lesz a Ramsnek, de biztos, hogy nem fog akkora terhelést kapni mint a legendás S-Jax. Daryl Richardson tavaly hetedik körben draftoltként lett második számú futó Jackson mögött, de a 89 kilójával nem bír el ennyi labdacipelést. Isaiah Peadet simán kiszorította Richardson, pedig egy második körben draftolt játékostól többet várt az ember. Hogy még érdekesebb legyen a helyzet idén az ötödik körben érkezett Zac Stacy, akit Maurice Jones-Drew klónként emlegetnek méretei miatt, valamint mert ezek ellenére jól fut középen.

Kezdő elkapók:

Tele van fiatal játékossal ez a poszt, de igazi első számú nincs közöttük ezért nehéz megjósolni kik lesznek Sam Bradford kedvenc célpontjai. Chris Givens tavaly majdnem 700 yardot kapott el a jelenlegi társaságból ő szerezte a legtöbb yardot. Az egyik helyre neki van a legnagyobb esélye. Tavon Austinért felcseréltek a drafton Fisherék és nagyon sok lehetőség van benne (ugye a Percy Harvin párhuzam), de valószínűleg a slotban használható a legjobban. Austin Pettis az offseasonben nyújtott teljesítményéért kiérdemelte a No 2. helyet a depth charton, de ez nem ér semmit, ha az edzőtáborban és az előszezonban nem nyújtja ugyanazt a játékot. Brian Quick a hosszú labdákkat kapta el tavaly, igaz nagyon kevés lehetőséget kapva, de neki is megvan a lehetőség, hogy komoly szerepet kapjon egy jó edzőtáborral

 

Kiss Ferenc (Fucu)

 


Hozzászólások

több mint 11 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 16 — JAFL Tampa GM
nem szeretnék vitatkozni de szerintem az NFC North a legerősebb csoport. Itt van két nagyágyú és két "kutyuska"..
több mint 11 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 13 — #BeRedSeeRed
Örülök, hogy csak ez az egy hiba van benne.