Legkedveltebb hozzászólások

Büszkeség és balítélet avagy "Ahogy Bazza látta" különkiadás

This is just the beginning. From now all roads go through Detroit.Dan Campbell

Ültem itt vagy 10 percet a monitor előtt, mert azt se tudtam hol kezdjem az egész sztorit. Lelkesedtem Dan Campbellért amikor idejött. Végre valaki aki magával tudja ragadni a drukkert. Nem egy Bamba Jabba aki ugyanolyan arcot vág amikor (nagyritkán) nyer a csapat meg amikor fél kiló parizert vesz a boltban. Vagy a Rakétamérnök akinél már az előszezonban látszott, hogy pussy az egész csapat.
Bevallom engem is magával ragadott ez a mentalitás eleinte, mert ugye Jim Schwartz (neki miért nem volt beceneve????) nagy kedvencem volt és ő is hasonló habitust képviselt.
Aztán ugye kicsit alábbhagyott ez a szerelem Nagyduma iránt. Nagyon úgy nézett ki (legalábbis én úgy láttam), hogy az egész figura nem több mint némi színház. Voltak akik akkor is hittek benne amikor rohadtul nem ment a szekér, nekik innen is nagy respekt. Persze Lions drukkerként már nehezebben hisz az ember, pár apró kivételtől eltekintve leginkább a csalódások kövezték ki a Detroit drukkerségem útját.
Naszóval Nagyduma. Vagy jelenleg jobban megérdemelné a Nagygolyó becenevet,mert ennek a csávónak tényleg akkora tökei vannak, hogy egy tenyészbika sírva könyörögne a receptért. Minden meccsre NYERNI megyünk. Sokszor ez még szül meggondolatlan dolgokat, meg rossz döntéseket, de látszik, hogy tanulgat a hibáiból.
A legfontosabb amit ez a csávó elhozott nekünk az a RESPEKT.
Régen lesütött szemmel kellett mondani egy NFL-es beszélgetésben, hogy Lions drukker az emberfia.
Hány de hány kérdést kaptam, hogy "Miért pont azok a szarok?". Jó mondjuk Sampdoria és Újpest drukkerként viszonylag edzettebb vagyok már a sikertelenség témában szóval nem okoz gondot ilyenkor a válaszadás.
Visszatérve az elismerésekre. Amikor a csoportellenfelek drukkerei jönnek a bandwagonra, vagy csak méltatják jó szóval a csapatot az már egy olyan lépcsőfok amit nem is emlékszem mikor léptünk meg utoljára.
Mi lettünk a szimpatikus győztes, ahogy itt egy Packers drukker nagyon találóan írta a héten.
Voltak a szezonban nagyon nehéz pillanatok, de ha visszagondolok akkor jó szájízzel emlékszek majd rá. Olyan csapatok jutottak PO-ba akiket könnyedén vertünk meg (Jax, Giants) vagy akiknél szerintem jobbak tudnánk lenni (Seahawks és gyengélkedő Vikings). De mindenki tudta, hogy ez még nem a m i évünk. A mi évünk neadjisten éveink most jöhetnek. A legjobbkor lehetünk jók. A Bears történelmi mélységekben, a Packers egy Rodgers visszavonulásra van a középcsapattól, a Vikingsnál meg nagyon félrement itt valami a szezon végén. Szóval a legjobbkor lehetünk jók. 50év purgatórium után talán eljöhet a mi időnk.
Persze voltunk mi már egy jó draftra meg egy szabadügynök piacra a kiváló csapattól, csak valahogy mindig elmaradt a várva várt kiugrás. És most sem kell nagy képzelőerő, hogy meglássuk a buktatókat. Ben Johnson elmegy főedzőnek valahová, a védelem nem lesz jobb, sérülések vagy csak nem várt erősödések csoporton belül. Szóval én óvatosan lennék bizakodó.

Nem szezonértékelőnek szántam de azért kiemelnék pár játékos a jó és a rossz oldalon is.
Nézzük a támadókat először kiket a zseniális Ben Johnson vezetett. Emberünk úgy rántotta elő a trükköket mint a bűvész a cilinderből. Minden meccsre jutott valami amit szájtátva nézett az NFL rajongók azon része akik még néztek Detroit meccseket. Gondolkodtam, hogy utoljára mikor volt ilyen látványos az offense-ünk, talán a Linehan-i időkben, de ott sem a nagy játékhívások hanem a Stafford-Megatron bombák miatt.
Maradjunk annyiban, minden Lions drukker imádkozzon azért, hogy a csapatok még ne tartsák érettnek Johnsont egy főedzői állásra.
Kezdeném Jamaal Williamsel. Őszinte legyek azt se nagyon tudtam ki ő amikor idejött, mondom kellet Swift mögé egy jó csere ám legyen. Emberünk a legnagyobb közönségkedvenc lett, igazi leader az öltözőben, nem mellékesen futott 1000+ yardot és megdöntötte Sanders TD rekordját. Nálam ő az év játékosa. Basszus tartsuk meg valahogy.
Nagyon szerettem Golden Tate játékát, az egyik kedvencem akit láttam Lions mezben. Erre jön ez az Amon-Ra gyerek és mindent megcsinál amit Tate tudott úgy, hogy az NFL drukkerek jó része még mindig nem tudja ki is ő.
Jared Goff. Várjál leírom ahogy érdemli, JARED GOFF. Hát egy Lyukas garast nem adtam volna, hogy ez a csóka itt megél két szezont. Mit megélt, szabályosan megsértődnék ha nem ő kezdene jövőre.
Vagy ez a támadófal. Mi akik Jeff Backusokon, meg Gosder Cherilusokon nevelkedtünk (és ők még a jobbak voltak...) nem is hisszük el amit látunk. Sewell zseniális, Ragnow talán alltime a legjobb centerünk, Decker stabil, Jackson meg egy elképesztően alulértékelt kincs.
És akkor itt vannak még a meg nem énekelt hősök. A TE-ek (Brock Wright, Zylstra) akik Hock cseréje után szintet léptek. Vagy az elkapók akikből szerintem a saját családjuk se nézett ki már sokat. Leginkább Kalif Raymondra gondolok, de DJ Chark sem a HoF felé robogott a Jax-es éveiben.
Voltak itt apróbb csalódások is persze. Sokszor elmondtam már, hogy Jameson Williamstől nagyobb berobbanást vártam és nekem Swift inkonzisztens játéka sem igazán tetszett, de ha csak egyben tudják tartani ezt az egységet a támadófalba pedig raknak némi mélységet én bele tudok látni itt egy PO menetelést

A védelem. Na azért itt voltak problémák. Imádom Glenn habitusát. Igazán olyan edzőnek tűnik akiért tűzbe tudnak menni a többiek. Szakmailag még nem igazán bizonyított. Két gyalázatosan gyenge év a serpenyő egyik oldalán, hatalmasat fejlődő fiatalok és év közbeni javulás a másikon.
Hutchinson. Nem tudom reklámoztam e itt valaha, de nekem a kedvenc nemLions játékosom a ligában az TJ Watt. Hát kaptunk egy hasonmást. Nincs játék amiben ne 100%-ot nyújtana, mindig ott van az irányítók arcában és látszik rajta, hogy imád ebben a csapatban és ezeknek az edzőnek a keze alatt játszani.
A személyes kiskedvencem Isaiah Buggs. Olyan stabilitást adott a fal közepén amire szerintem az edzők sem számítottak. Vagy az újoncok: Kerby Joseph akitől DramaQueen Rodgerst kiveri a víz, Malcolm Rodrigo Rodriguez aki úgy játszott mint valami 10éves veterán, James Da Problem Houston a sackszörny, micsoda draft Mr.Holmes.
De azért kérdőjelből jóval több van. Melyik Okudah igazi arca? A szezon eleji shutdown corner vagy az év végi borzalom? Miért nem zavartuk még el Oruwariye-t a városból? Anzalone aki igazi vezér de minden passzjátéknál remeg miatta a gyomrom? Onwuzurike aki két év alatt nem volt képes pályára lépni. Látunk e még valamit az Okwara testvérekben? Miért nem működik csapat szinten az egység ha részekre bontva nem is néz ki vészesen rosszul? Szerintem a következő szezon ott dől el, hogy a defense milyen változásokon megy majd keresztül.

Összefoglalva remek munka Nagygolyó Dan Campbell. Szeretném kérni, ha már végre én is beálltam azok sorába akik tudnak hinni a dologban akkor ne okozzanak már jövőre csalódást.
Reméljük jövőre nem kell újra a pesszimista oldalamat megvillantani, bár állítólag sokak számára az szórakoztatóbb.

OFF

Elnézést, muszáj itt is megosztanom: azt hiszem én lettem a Pro Football Focus csapat első magyar tagja 😊

ON

Mindenek előtt jobbulást, és mielőbbi felépülést Bazza barátomnak.
Bazz írt, hogy valamit szedjek össze Darrell Bevellről, úgyhogy ez most róla szól

Kezdeném azzal, hogy nem annyira egyszerű ez a feladat, mert egy olyan csávóról beszélünk, aki elég introvertált, és nehéz megállapítani, hogy az aktuális vezetőedző hol végződik, és hol kezdődik Darrell Bevell. Amikor olyanokat hallasz tőle, hogy good/great competition, tremendous job,……akkor Pete Carrollt hallod konkrétan még ugyanúgy is hangsúlyoz:
 www.youtube.com/watch?v=hbjEBA7SOEk
 www.youtube.com/watch?v=2d8r2dh3nWU&t=675s

Térjünk rá a legfontosabb nyitó kérdésre, hogy lehet, hogy Matt Patricia felvette azt az embert, aki pont ellene hívta azt a végzetes utolsó játékot, amely kísérti a Hawks teljes szervezetét. Ha valaki, akkor Patricia pontosan ismeri kortársait a labda másik oldaláról, szóval ha kora regnáló top 5 DC-je Bevellt választja a csapatába korábbi ellenfelei közül, az elég sokat elmond Bevell képességeiről. (A játék elemzése nem témánk, de röviden annyit, hogy már a snap pillanatában ütemvesztett lett a játék, hemzsegett az egyéni hibáktól).

Seahawksról is fogok írni, de a 2009 es Viking minden tekintetben izgalmasabb csapat. Vikingesben talán többet láttunk az igazi Bevellből, a Hox viszont picit korszerűbb játékot játszott. Annyi még a történeti lezáráshoz, hogy Bevell és Carroll viszonya nem volt harmonikus, nagyrészt Tom Cable szerepe (minden idők legrosszabb OL edzője címszó alatt találtok többet) miatt, másrészt Carroll, és Bevell nem vélekedtek hasonlóan számos kérdésben.

És itt már rá is kanyarodunk a nyomorult apró részletekre. Bevell támadásépítésében az 1 pro los + max 12, és egy pro mélységi bevett paraméter, és ez fontos, mert mindkettő un. terület –ütem passz. (A Pro azt jelenti, hogy a QB opciója a döntés- gimitől, már a fejlesztési folyamat része, az ilyen opciók beépítése). Terület- ütem passznál a szabad területre befutó játékos úgymond proaktívan törekszik az érkezési zóna felé, módosíthat az érkezési routen, de csak ütemen belül, és adott területen belül.
1. pro opció jellemzően egy-két hááá- tehát döntően 2/4, vagy 3/4edes játék. Nem beszélünk róla de amerika páros ütemű kultúra, a beszéd, a zene, a páraratlan ütem egy kicsit idegen. Lehet az első pro opció blitztől/nyomástól „el-felé” játék (underneath, backdoor, stb pl.), de majdnem ugyanígy működik, amikor a blitz mögé játsszuk be a labdát. Egyszerűbben a konkrét route valójában másodlagos, az érkezés a lényeg. A másik ilyen pro opció a mélységi opció, amikor valamit észrevesz a QB. Tipikus esete a Seattle GB NFC döntő utolsó játéka, amikor a GB valahogy elfelejtett Safetyt tenni a pozícióra, de nem is csapdázott. Elég emlékezetes volt, de akinek esetleg nincs meg beteszem az utolsó pár percét a meccsnek, amúgy is lesz még erről szó.

 www.youtube.com/watch?v=VspkLkjYob0&t=1778s

Nem szorosan a téma része de érdemes azt kicsit egyenesbe tenni, ez nem Madden, a támadó játékoknak mindig van egy architektúrája, és ennek része az ütemezés és az egyensúly. Ez a 2 talán legfontosabb dolog, amely köré elvek épülnek. Mindig ütemen belül kell gondolkodni, és nem lehet a megkomponált játékban minden routot piszkálni, mert felborul az egész, ilyenkor át kell hívni, vagy az opciós játéknál nem megtartani a labdát, stb. végső esetben időt kell kérni.

Ütem nagyon fontos. 190+ magas irányító is neccesen látja be a releaset mélységi routenál, főleg kifelé. Ő leginkább zsigerből a 2. ütemnél a „szurikátázásnál” el tudja dönteni, hogy 4. ütemre az emberem, aki területre megy ott lesz, vagy nem lesz ott megjátszható módon. Ha igen, akkor van egy kb 2*3 m ablak amibe be kell dobni, hogy össze tudja szedni, de ez csak az összeszedés, ha azt akarom, hogy pontos legyen a passz, és minimális esélye legen a védőnek az összeszedésre akkor ennek a negyede, és külső váll. Higgyük el, hogy ekkora az az ablak, ezen belül tud még játszani a nyakán a védővel az elkapó. Gimiben már ezt gyakoroljuk rogyásig, mondjuk naponta 40-szer.(ennél több alkalommal nincs értelme terhelni a dobó vállat). A teljes route futás az ütemről szól, és egyértelműen az elkapó kell, hogy irányítsa a folyamatot. Amint a védő átveszi az irányítást ott nem lesz elkapás, ott ütemvesztés lesz. Érezni kell a jammet, a parryt, érezni kell, hogy a corner meddig hátrál, tudnod kell, hol akarod tartani, ha kifelé mész, akkor be kell hoznod, és onnan kell megcsinálni a cselt. Az ilyenekről kicsit kevesebbet beszélünk, pedig lényeges aspektusa a játéknak. Én sajnos egy gitárszólót is zokogva tudok elemezni órákig, nagyon hasonló a helyzet a routekkal. 
Nagyon fontos meccs, a már említett GB Seattle. Az utolsó 5 percig még Baldwin sem volt képes a megfelelő oldalra húzni magát, és ugye ott volt 3 nagyon erős drive a végén, ahol ebbe belenyúlt Bevell. Nagyon érdekes volt, rájött, hogy mi a GB védelem sweetspotja, és ahhoz képest kb. 1 ütemmel eltolta a játékokat (hozzáteszem el is fáradt a GB védelme- ha nem fáradt volna el, akkor nem lett volna ennyire egyszerű a plusz ütemet érvényesíteni). Az utolsó passzoknál, már Lynch is Wilsont védi, hogy meg legyen az idő a következő ütemre, és közepesen mély területre. Az utolsó drive utolsó előtti driveban látja Wilson, hogy a GB a pálya közepét akarja megvédeni (nem is nagyon jól áll fel) a védő, és ahogy a befelé védekező védőt Baldwin kifelé megveri, az kulcs .

Azért emelem ki ezt a meccset, mert ez a meccs a Seahawksnál a romlás kezdete. A meccs jelentős részében a Hox szenvedett, parádézott a Packers védelem, és azért mert igazából feltörték a Seattle alapjátékát + a 2014 évi Seahawksnál voltak gondok a játékok kivitelezésével, voltak gyenge egyéni, és csapat teljesítmények. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy bár kellett több óriási mázli (az Onside kick- a 2 pontos), de a meccs végén a GB védelem, nem tudta hol van, szinte teljesen eszköztelennek látszottak, pedig pokoli jól játszottak 50-55 percig. Pete Carroll ért ennyire a támadó focihoz, hogy belenyúljon, de ez közmegegyezés szerint Bevell műve volt. Láttunk ilyen meccset korábban is pl. a Tampa ellen, egészen komikus volt…. és innentől sok ilyen meccsünk volt, sajnos.
Nagyon sok alkalommal 2017-ig képtelen volt az O pontokat feltenni a táblára a meccs valamelyik kritikus szakaszában. Aztán 17-ben már az volt, hogy az akkor már jórészt értelmezhető fal, és futójáték nélküli Wilson ugyanezzel az ütemmegtolással területre bedobta a labdát, és az arra járó, Richardson, Lockett, Baldwin „valamilyen bravúrral” leszedte, villám TD, még egy villám TD. Rettenetes volt, néha eszembe jutott a legendás (talán 89-e suzukai beszélgetés, Senna és a mérnöke közt… : nincs meg két fokozatom/ ne válts alul!/ miért?/mert a motornak 3000 alatt nincs vezérlő software. Kicsit ezt éreztem én is, olyan volt, mintha a csapatnak nem lett volna elképzelése a támadójátékról, futottunk ész nélkül, aztán Wilson csinált rá korábban nem jellemző 1/6 szakaszokat. Annyira eltért a minta a korábbiaktól, hogy én totálisan zavart állapotnak tekintem, és semmilyen következtetést nem vonnék le. Aztán év végén mind Bevell, mind Cable elmentek. Nélkülük sokkal jobb lett a fal, és sokkal unalmasabb a támadójáték.

Vissza minden idők egyik legtehetségesebb SB-t nem nyerő csapatához 2009 és a Minnesota Vikings-hez. Mi a fontos? Masszív fal, brutális alap futójáték- ne feledjük Peterson-Chester Taylor duót-, amire fel lehet építeni bármit. És ez a bármi egy rendkívül diverzifikált passzjáték, és 6 célpont akit komolyan kell venni, mert a dombról látható mennyiségű elkapása van, és van 2 súlyponti célpont, akire külön figyelni kell.
Ez szinte blueprint, annyira alapvető recept a sikeres támadó alakulatoknál. Emlékezzünk Manning-Edge-Harrison-Wayne-Stokley-Clark alakulatra, vagy Brady, Moss, Welker, Marroney, Faulk, Gaffney+ Stallworth (bár ő mumusnak volt ott).
Ez az alap, és a seattlei út végén az az igazság vár, hogy Bevellnek kell a fal, és kell a futás, mert nagyon diverzifikált a támadójáték, és enélkül nem megy.

Van egy, szerintem elvi hiba a Bevell szemléletében, méghozzá az, hogy nagyon kevés pro típusú ütem-játéka van. Ismeriő a curl, meg a hook, stb (drasztikus irányváltás, vagy stop&go típusú) játékokat, de biztonsági okokból un. edge of breakup poziba, és ütemre teszi, tehát olyan pontra, ahol, már lazul a védelem sűrűsége, kezdenek kialakulni a párok a mozgások. Ugye azért edge of breakup név is, mert a packpedalból, vagy egyéb jam+ r&r mozgássorból, éppen bontakozik ki a támadó és a védő játék, pozíciót váltanak a DB-k, illetve az LB sor is elkezdi lekövetni a támadó játékot (szokták úgy hívni, hogy sodródik a játék felé, vagy polarizálódik). Ilyenkor sebezhető a védelem, mert már irányváltásban vannak a DB-k, az 1 ütem lement a DL nyomásából, LB-k meg a „lestoppollak várj meg” mozgássort gyakorolják. Ez egy nagyon biztonságos hívás, de nem igazán rövid játék ez sem. Baldwin / Berrian milliót csinált. Nagyon fontos, hogy ebben pl. tök más, mint Shanahan, vagy McVay. Shanahan Atlantában tele volt valójában minor read játékokkal emberre, ütemen belül.

Bevell még Brett Favrenál is alig engedett olyan 0 ütemű passzt, amelynél a snapet követően azonnal indul a passz oldalra a slotba, a másik elkapó meg takarít (Manning classic, de a Patriots is gyűjteményes verses kötetet adott ki a témában). Szóval szerintem hiányzik a 0- és az 1 ütem az ő világképéből, hozzáteszem, ezekről sokan hiszik, hogy biztonsági játékok, de valójában nem azok, igazából kúrva veszélyesek.
Még annyi, hogy pont azért, mert Bevell nehezen azonosul kötött route ütem intervallum játékokkal, a Te-eket is inkább nagytestű WR-ként használja. Ebben Schottenheimer sokkal korszerűbb.

Érdekes, hogy Seattleban, és Minnesotában is működött az alábbi evolúció a támadásépítésben: futás, majd néha nem adjuk át és passz, (Russell Wilsonnál nem adjuk át, majd QB sneak.- másik kor, fiatal mobil irányító, bár Favre nagyon tökösen megcsinált kemény futásokat maga is). De már 2009-ben megvoltak a fake handoffok, opciós játékok, méghozzá patika-mérlegen adagolva. Mindegyik játék lényege már ekkor is az időcsinálás, a nagy területjátékhoz.

Nagy vonalakban ennyi. Nézni fogom a Lions meccseit, szeretem ezt a csapatot. Remélem idén a zebrák nem győzik le az oroszlánokat!

üdv.
(ui. ezt most gyorsan írtam a régi jegyzeteimből, nem annyira szerkesztettem, lesznek alany állítmány tárgy hibák, de remélem érthető)