Legkedveltebb hozzászólások

több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 319 — 49ers GM
Sziasztok!

Szeretnék beszámolni Nektek az oldallal és fórummal kapcsolatos fejleményekről.

Kezdjük a legfontosabbal: ma reggel megszületett a megállapodás az érintettek között, így a bowl.hu weboldal, főrum és minden egyéb működéshez szükséges dolog végre a szerkesztőség tulajdonába kerül. Nem tudom, mennyire tudjátok, de az oldal történetében (2004-ben indult a dolog ugyebár) még sosem volt olyan, hogy a háttér is a saját kezünkben lett volna, így bár az elmúlt napok történései miatt egy kicsit sír az egyik szemünk, de igazából nem csak a másik nevet, hanem mindkettő. 😊 Innentől kezdve az általunk kitűzött célok, fejlesztések megvalósulása már csak a mi ügyességünkön, elhivatottságunkon (és pénztárcánkon) múlik.

A jövőről:
1. Ez a fórum felület minden funkciójával együtt életben marad. Szeptemberre pedig szeretnénk megvalósítani azokat a fejlesztéseket is, amikről már sok szó esett, de eddig elmaradtak (pl. hozzászólások írásának/formázásának egyszerűsítése hosszabb hsz-ek esetén, tartalmi kommentek kiemelése a főoldalra cikként, stb.) Megmarad az adatbázis, minden korábbi beállítás és az a több, mint 1.500.000!!!! hozzászólás, ami szinte egyedülállóvá teszi ezt a közösséget.
2. Továbbra is tartjuk, hogy szeretnénk a Fűzővel kifelé csapatával dolgozni a jövőben. Ennek fő oka, hogy nem csak a közösség fennmaradását reméljük, hanem szeretnénk állandó főoldali tartalommal is rendelkező oldalt működtetni, erre pedig náluk alkalmasabb és aktívabb partner nincs a magyar amerikai focis közösségben. Nyilván nem lehet minden cikkben egyszerre minden igényt kielégíteni, de próbálunk megvalósítani egy olyan egyveleget, amiben hírek, elemzések, könnyebben és nehezebben fogyasztható tartalmak egyaránt helyet kapnak. Illetve mi is lelkesebben írunk, ha nagyobb forgalommal és olvasottsággal találkozik a munkánk.
3. Szeretnénk formailag is megújulni, nem csak szöveges cikkeket és időnként podcast-eket produkálva, hanem akár rövid videós elemzéseket, bejelentkezéseket, stb.
4. A FK és bowl.hu közötti együttműködés technikai részletei jelenleg kidolgozás alatt vannak, ezek után fog kikristályosodni, hogy pontosan milyen formában is megy tovább az együttműködés, számos jobbnál jobb lehetőség van a fejünkben erre vonatkozóan. Itt szeretném kiemelni, hogy bár korábban mindkét oldalon voltak ellenérzések a másik fél kapcsán, de abszolút segítőkész, nyitott és támogató hozzáállást tapasztaltunk részükről az elmúlt napok káoszában, ezúton is köszönet nekik. Kicsi ez a magyar amerikai focit szerető közösség ahhoz, hogy kooperáció helyett irtsuk egymást. 😊
5. Részünkről ez vonatkozik a FD fórumra is, ha szükségét érezték, hogy ebben a helyzetben ezeket a lépéseket megtegyék, legyen így. Mi innentől azon fogunk dolgozni, hogy mind tartalom, mind felhasználói élmény szintjén olyan színvonalat nyújtsunk, ami miatt minket érdemes választani, ha verseny van, akkor úgy. Természetesen senkit nem korlátozunk és kényszerítünk választásra sem a két oldal között, viszont a fair működést elvárjuk mindenki részéről.
6. A technikai részekre (átadás/átvétel, új szerverre költözés, admin jogok visszaállítása, stb.) a jövő héten fog sor kerülni, remélhetőleg ez látható fennakadást nem fog okozni semmilyen formában.

Ezúton is köszönet mindenkinek, aki a megoldás-keresésben segítségünkre volt, és legfőképp Nektek az összes csalódott, dühös, támogató, szomorú és kioktató kommentért egyaránt, ebből látszik, hogy nem csak nekünk fontos ez az egész. Azon leszünk minden erőnkkel, hogy ezt megháláljuk és mindenki megtalálja az oldalon azt, ami miatt érdemes velünk lenni. 😊

több mint 10 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
Végre elkészültem a Steelers draftjának - szigorúan teljesen szubjektív - értékelésével.

A Steelers draftjainak elemzésénél mindig a főgóré, a Steelers elnök Art Rooney II aktuális szezonzáró értékelésével kell kezdeni. Ott van a csapatértekezleteken, ismeri a hiányosságokat és ő az, aki meghatározza, hogy milyen legyen a csapat arculata. Az utóbbi években meglehetősen jól irányba rakta a draft ( és a teljes offseason) alakulását.

A 2011-es szezon értékelésének kulcsmondata Rooney-tól a Broncos elleni bicebóca Roethlisbergerrel elszenvedett PO zakó után:
"We need to take fewer sacks,'' Rooney said when addressing areas to improve on the offensive side of the ball.Art Rooney II
Eredmény: 1. kör David DeCastro OG, 2. kör Mike Adams OT

2012-es szezonértékelés a védelemtől mindössze 37 sackes szezon és nem csak Steelers szinten sokkolóan alacsony turnover szám után:
"We have to get more pressure on the quarterback," Rooney said. "Anybody will tell you that creates turnovers."Art Rooney II
Eredmény: 1. kör Jarvis Jones OLB

2013 értékelés:
At the same time, Rooney noted the decline of the defense as a concern.
"Obviously, we want to get better. We slipped on defense in some areas this year, particularly in terms of stopping the run; we're not anywhere near the top of the league, which is where we've typically been and where we want to be. There's no doubt there's room for improvement there."Art Rooney II
Mit jelentett ez? Tekintve, hogy a védőfal két kezdő (Heyward, McLendon) és két backup (Cam Thomas, Arnfelt) kaliber játékosból állt, minden bizonnyal érkeznie kellett legalább egy, de inkább kettő játékosnak a frontba.
A kettőből melyik posztra kellett korán érkeznie játékosnak (ha egyáltalán tervbe volt véve)? Ez már trükkösebb kérdés.
Persze a válasz is lehet egyszerű: mindkettőre, DE és NT posztra is. Azonban volt a csapatnak épp elég needje az utóbbi évek gyenge draftjai és ugyanilyen szintű rostermenedzsmentje miatt, így a draft elején valószínűleg csak az egyik kerülhetett megoldásra, ráadásul McLendonnal a nyilatkozatok alapján kezdőként számolnak (ami persze nem nem zár ki egy pozíciós upgrade-et). A teljes draft értékelésemet is ezen kérdés köré építem fel, mert a végeredmény tudatában is ez osztja/osztotta meg a szurkolókat leginkább: Nix vs Tuitt/Hageman?
A 34 NT vagy a 34 DE a fontosabb poszt a mai nflben, a mai Steelers D-ben, melyik poszt van inkább megoldva a jelenlegi kerettel és melyik az erősebb class a drafton? Ezek a kérdések foglalkoztathatták a Steelers szurkolókat a draft előtt.

És az újságírókat is, neki is szegezték a kérdést egy offseason sajtótájékoztatón a GM Kevin Colbertnek (aki nem szokott mellébeszélni):
On the relative value of nose tackles in today’s pass-happy NFL:
“It has changed over the years. It has become more passing, more sub-package defenses. I think our numbers were close to 60 percent sub-package defense last season, and that percentage has increased because of the change offensively. It doesn’t change the way we evaluate. In a 3-4 defense you’re still going to start with a nose tackle. You have to get into third down situations, and those second-and-longs, too. If you don’t have that player help you get to those extended downs then you’re going to have problems. Nose tackle will always be important to our defense.”Kevin Colbert
Ez a lényeg. Hiába van fenn csak 40%-ban a base D egy NT-vel a center előtt, ha ezalatt a 40% alatt nem működik a runD, mert a két OG között a LoS bedől, akkor az egész D nem működik, mert nincsenek 2nd/3rd and long szituációk. Így van felépítve a LeBeau D. A baseD-nek fogni KELL a futást.

A DL coach John Mitchell a draft előtt pontosan leírta a Steelers front7 filozófiáját és ezzel együtt értékelte a tavalyi védelmet, kitérve persze az ő egységére:
„You look back at our season last year, up front I tell my three guys ‘you’ve got to eat up five guys.’ If we don’t do that the linebackers aren’t going to be able to make plays. We’ve had great linebackers here because the front has kept them free.”
“If they double-team the nose tackle in our scheme, now they’re playing with nine and we’re playing with 10. What we have to do up front is make that ball go to the unblocked guy in our scheme. We didn’t do a very good job of that last year because the ball went north and south. We have to make the ball go east-west because we have the speed to run that ball down when it goes east and west.
“When you let that ball go north and south on you, you’re not a very good front.
We have to be a lot better up front.”John Mitchell
Elég egyértelmű, hogy a védőfal és a NT poszt megerősítése volt az egyik prioritása a draftnak.

McLendon pedig bármennyire is szeretném ezt hinni, a LoS tartásában nem elég jó. A felvételeken és a statokban is látszik:
Football Outsiders calls nose tackle the Steelers’ greatest position of need, based on McLendon’s average tackle following a gain of 3.0 yards, the worst of any starting tackle in a 3-4 defense.
Ő egy méretéhez képest nagyon atletikus nose, aki alkatát és játékát tekintve inkább egy NT-DE hibrid. Remekül ér ki az oldalvonalhoz a külső futásoknál, screeneknél, jól mozog a pályán, egy ember blokkjáról jól jön le, de a duplablokkokkal komoly gondjai vannak, mert nincs elég ereje a megtartásukhoz. Nem nagyon rossz bennük de nem is nagyon jó. Átlagos. Csak az kevés egy Steelers NT-től. Az ő skillsetje sokkal inkább illene LDE-be, ott még klasszis játékos is lehetne belőle.
Mitchell hasonló véleménye róla:
What he can do is run to the ball. He has to learn to get off blocks and keep his pad level down. He is not going to be as strong as Casey. Chris (Hoke) was very intelligent, and Steve is also. He has to be able to take things from the classroom to the field. If he can be Steve and not Casey or Chris, he will be okay. I’m not worried about him at this time.John Mitchell
Ez alapján joggal lehetett azt gondolni, hogy egy kezdő NT-t fog a Steelers draftolni, mert ezzel két legyet üthet egy csapásra, két játékos is az ideális posztjára kerül. Ezzel kapcsolatban annyi lehetett kérdés, hogy McLendon elég jó lenne-e Heyward párjának az 5-6 DB-s védelmi felállásoknál, ahol a nose lemegy a pályáról? Illetve ha nem, akkor a draftolt új NT elég jó pass rusher-e ahhoz, hogy akár ő is bennmaradhasson McLendon helyett?

A védőfal snap eloszlás 2013-ban, amikor csak két DL játékos volt pályán, azonban okot ad az aggodalomra (vastaggal szedettek távoztak):
Heyward 521
Hood 306
Keisel 243
Woods 64

McLendon 37
Fangupo 7

Ennyire hátul volt McLendon a pass rush-listán, ez pedig újabb kérdéseket vethetett fel. Ha jön is egy kezdő NT, honnan jön majd az interior nyomás 4 emberes védőfal esetében?
Ez a kérdés az edzői stábot is foglalkoztatta, akik persze már beszéltek a játékosokkal az OTA-k alatt. Heyward ilyen infók tudatában válaszolt így egy riporternek a draft előtt:
When asked if nose tackle in a 3-4 scheme has become devalued with teams playing more nickel or dime than their base defense, Heyward said, “The nose tackle position is vital. I think it’s the most critical position on our defense in the run.”
Then Heyward added this: “I think our nose tackles have to be ready to play in sub package this year.”
“Steve can rush, Cam can rush,”
Heyward said, “and we’re looking for them to add more to this defense.”Cam Heyward
Hoppá. Eddig minden Nix draftolása mellett szólt, hiszen az ő egyik legnagyobb erénye, hogy méretei ellenére robbanékony játékos, jó első lépése van, sűrűn látni a backfielden. Mintha csak az ő draftlását írták volna körbe. Ekkor már komolyan reménykedtem a draftolását illetően (utóbbi évek kedvenc college prospectje számomra).

Azonban szokás szerint érkezett a kijózanító „pofon” a Nix-fanoknak Tomlin szájából a pre-draft sajtótájékoztatón:
I think that there’s a premium on pass rush capabilities and probably interior pass rush capabilities,” said Coach Mike Tomlin. “Probably a stronger case for that than there has been in other years, simply because of the number of snaps that we’re playing in sub-package football, and by sub-package football I mean (the times when) the offense has three or more receivers on the field, we have three or more cornerback-like bodies on the field.”Mike Tomlin
Csezd meg. A dolog itt eldőlt, lejátszották a 12. menetet, a HC nyert. Tuitt > Nix. Aki szerint ez nem volt eldőlve már a draft előtt, az nem ismeri Tomlint vagy nem tudja értelmezni a „kinyiltatkoztatásait”. Mert ez is egy ilyen volt.
Ezzel a relációval nekem az a bajom, hogy ez egyben ezt is jelenti: (várhatóan) elit LDE + közepes NT > nagyon jó LDE + (várhatóan) elit NT. Én jobban szeretem a 3/3-at, mint a 3/2-t. No meg nem tehetek róla, személyes „szerencsétlenségem”, hogy a kedvenc posztom bármilyen védelemben a NT. Mert egy extraklasszis, középen megállíthatatlanul romboló nose, ha még a backfieldet is rendszeresen látogatja, akkor komoly megfélemlítő erővel bír, pláne ha emellé még az ellenfelek számára arrogáns karakterrel, domináns személyiségtípussal is rendelkezik. Nix ennek a mintapéldánya. Poe mellett az utóbbi legalább 5 év legnagyobb NT ígérete. A lényeg, hogy ilyen nem jön ki minden évben (elég megnézni az NFL NT felhozatalát, eléggé visszaesett színvonal a 2000-es évek közepéhez képest). A jó 34-es DE-t sem könnyű draftolni, de azt gyakrabban, elég végignézni a 2011-es első kört, ott kijött kb 5 (A 34-es DE persze szintén tud megfélemlítő erő lenni, a’la Watt, de nálam az úthenger akkor is ijesztőbb a versenymotornál, pedig egyik elé sem szabad lépni, de ez már totál szubjektív).
Tuittból is lehet extraklasszis DLineman persze, aki öli a futást és rommá sackeli a QB-kat, szóval nem gáz a kiválasztása, csak ettől még lyukas maradhat a fal közepe. McCullers remélem ezt máshogy gondolja 😊.

És akkor jöjjön a tényleges draft, hogy mi valósult meg mindebből a jóslatomból, mert szombat reggel hatig ez csak egy megérzés volt.

Needek, Big Board.
A Steelers needek felismeréséhez elég megnézni pár tavalyi meccset, a Steelers board felállításához pedig szokás szerint nem kellett tudni részecskét gyorsítani, elég volt megnézni a 30 fős pre-draft vizit listát. Újfent SZÁNALMAS B@ZMEG.
A tavalyihoz hasonlóan nem fogom most is felsorolni a játékosokat, íme táblázatba rakva a „Steelers visit board”, #justincase. A vizitálók mellé csupán azon kevés játékos került bele, akivel a pro day előtt/után együtt vacsorázott a stáb, illetve a pro day-én a pozíziós gyakorlatokat egy Steelers edző vezette. Jól látható, hogy azon a poszton, ahova kerestek játékost, szépen sorban kihúzták az embereket, kb olyan sorrendben, ahogy egy ’tipikus’ szurkolói boardon voltak felsorolva, és amilyen posztokra még nem jött ember, ott a bennmaradók között BPA-ztak (Zumwalttal rá is dupláztak az ILB posztra, mert ott már BPA volt). Persze így megy ez máshol is, csak épp nem szokták előre nyilvánossá tenni a vizit listával... Archer és McCullers volt a kakukktojás, sárga háttérrel jelölve, mondhatnánk, de utólag kiderült, hogy a ST edző Danny Smith egy scout társaságában gyakorlatoztatta a kis speedstert a pro day-én. A Vols pro day-én pedig egy Steelers LB coach gyakorlatoztatta a DE/34OLB prospect Jacques Smith-t, McCullers-szel egy csoportban, nem gondoltam korábban, h lehet összefüggés.
Szóval megint hű de jól megtévesztettek mindenkit.

Az már más kérdés, hogy a balf@sz Cowboys war room miért lepődött meg azon, hogy 3 vizitáló ILB - közte Shazier - után kihúzta a Steelers a Buckeyes LB-t. Az eggyel előttük húzó csapatról nem gyűjtöttek semmi infót? Vegytiszta profizmus!

1/15 Ryan Shazier, ILB, Ohio State
Benn volt még a Polamalu stílusban fejvadászó Pryor rover safety-nek (ilyet kerestek még Bucannon és a nagydarab és nagyot ütő Nick Williams személyében, Polamalu esetleges utolsó éve miatt), Nix, Tuitt vagy Hageman a DL-be, számtalan magas, jó felépítésű WR, a favorizált Benjaminnal az élen és Dennard vagy Roby is cornernek. Végül nem védőfal lett belőle, mert megérezték/tudták/szerencséjük volt, hogy csúsznak, nem is CB szerencsére, hanem a legnagyobb playmaker potenciállal bíró védőjátékos, Shazier.
Amíg Timmons mellett csak egy 2 éves sérülésből visszatérő Spence, egy backup Buck ILB szintű Vince Williams és egy inkább ST player Garvin alkotja az ILB corps-t, addig a Timmons melletti Mack ’playmaker’ ILB poszt igenis neednek minősült. (Moats nem lesz ILB, ő első számú OLB backupnak jött, a másodosztályú James Madisonon is 43 speed rusher DE volt, a Billsben kényszerből állt csak be a LB sorba, mert méretre csak oda illett abban a hibrid 43 D-ben, de attól még nem az a posztja, még akkor sem, ha vész esetén tudja is játszani. Erre a Zumwalt pick csak ráerősített.)

Ezzel a választással új könyvet adtak ki a védelmi szakemberek Pittsburgh-ben. Alább olvasható a nyilvános ízelítő.
A Steelers D adaptálódása a passzorientált offense-ekhez. ELSŐ FEJEZET.
I think he just represents what’s going on in football today. College football, with the ability to spread people out, you need people that can play in vertical and horizontal space. He has shown the ability to do that. It has leaked over into the professional game. Just the other day we were talking about the expansion of sub-package football and what that means to defenses going forward. This is a guy that really excels under those circumstances.Mike Tomlin
What’s happening today is there are multiple receiver personnel groups, like 60-65% of the time that’s the case. It’s not 50-50 anymore, but trending more towards that. This guy fits the part of the game that is starting to put faster people on the field. We’re going to try and match them.
Has speed been something that has been lacking on defense the past couple of years?
Larry Foote got hurt last year so we moved Lawrence inside to take Larry’s position when we played our sub-package. Then we would move Troy Polamalu down to linebacker, and Troy had done this before. We were playing Troy on second-down in that situation too. I think this will take a little bit of pressure off of him and maybe on third-down we’ll have a new package. We have a few ideas.Keith Butler
What we needed was a defensive playmaker. He fits the bill in that regard. Not only in terms of his skill set but in terms of what he did there on the field. Highly productive football player, over 100 tackles the last two years. I think 150 last year. He gets after the quarterback, he’s rushed the passer and he makes plays in coverage as well. That’s what he is, he’s a defensive playmaker. Bigger than anything, bigger than position needs what we needed was a defensive playmaker.Mike Tomlin
Túl sok kommentárt ehhez nem kell fűzni, sebességet kellett csempészni a védelembe, a gyorsuló offense-ek és a sok sub package felállás miatt, de ha lehet, akkor nem úgy, hogy Polamalut kinevezzük LB-nek. Shazier pedig azzal, hogy a statisztikai lapokon komoly számokat hozhat, főleg TFL terén (ami a Steelers-nél a jól feépített, precíz 2nd/3rd and long védekezés miatt szinte egy megállított drive-val ér fel), előnyt élvezett más pozíciókkal szemben.

Szerepkör:
Obviously, we’re always very comfortable looking at Ohio State defensive tape. They asked him to do a lot of similar things that we could envision asking him to do. In their base defense, he played inside and in sub-package football, he got after the quarterback quite a bit.Mike Tomlin
Again this kid is talented and unique. He’s going to continue to grow and his ability to make plays laterally in the backfield as tackles for losses I think that is very important for today’s defenses. One thing, it gives coach LeBeau and Coach Tomlin another option defensively. I mean you think about the inside rush possibilities with him, Lawrence and Troy and whoever else we add to the mix it will be exciting.Keith Butler
LeBeau elemében lehet, mert úgy fest, hogy jön pár új, Shazier gyorsaságára épített blitz csomag.

A játékára térve, bennem azért vannak kérdőjelek. Egyrészt sok az ismeretlen tényező, hiszen 220 font körül játszott a Buckeyes-ban, ami megkönnyíti a mozgást a pályán. Freshman szezonjában ilyen elképesztő gyorsasággal mozgott a pályán:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Shazierfreshmansidelinetackle.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ShazierfreshmanRBspeedtackle.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ShazierfreshmanRBspeedtackle2.gif
Félelmetes! Ezekről a jelenetekről beszélt Tomlin & Colbert, amikor azt mondták, hogy a pályát széltében és hosszában is be tudja játszani. A sebessége a 4,38-4,4-es pro day-es 40 yardját látva nem kopott a 15 fontos izomgyarapodás után (235-tel mérlegelt), de az irányváltásairól túl sokat nem tudni (a rookie minicampen nem látszott ilyesmi, de ott kb 230-on volt már).
További kérdőjel, hogy sokszor kicsit szögletesen, mereven mozgott, a súlyához képest relatíve komoly magassága miatt néha kajlának tűnt:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Shazierstiffness.gif
A súlypontja kicsit magasan volt néha és az ösztönei, blokkok közötti mozgása sem volt mindig oktatófilmbe illő:
A húzóguard eltakarítja az útból:  www.kephost.com/images/2014/05/24/ShaziersealedbypullingOG.gif
Csúnyán mellé megy a futásnak:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Shazierbadgapcontrol.gif
Ezek azonban kijavíthatóak. A plusz izomtól a súlypont is lejjebb kerül, az ereje, initial contactja is javul, jobban jön majd le a blokkokról és az aprólékosan felépített LeBeau D-ben a kiváló LB edzők miatt remélhetőleg nem fog rossz gapeket választani. Itt vannak olyan jelenetek, már a tavalyi évből, amik miatt draftolva lett.
A backfield elképesztő sebességű támadása, hozzá is ér a RB-hez:  www.kephost.com/images/2014/05/24/ShazierTFLattempt.gif
Kiér az oldalvonalhoz, még ha nem is szerel:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Shaziersidelinetackle.gif
Két szép blokkról lejövetel:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Shaziershedsblock.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ShaziershedsTEblock.gif
És ismét csak a sebesség (kicsit lassú reakció után)  www.kephost.com/images/2014/05/24/Shazierslowreactiongoodspeed.gif

Ami pedig a karakterét, játékhoz való hozzáállását illeti, nagyon kellett már egy ilyen Harrison kiállású zorall arc a LB sorba. Gondolom nem én vagyok az egyetlen olyan Steelers drukker, akinek nem csak a defense y/a mutatója számít, hanem az egységet körüllengő hagyományosan pokróc/vagány/ijesztő/arrogáns/félelemkeltő stílus is. Sokan valószínűleg emiatt is lettünk Pittsburgh (és AFC North) szurkolók és nem a meglévő SB trófeák miatt.
Shazierrel nyugodtan lehet mondani, hogy megindult a védelem retökösítési folyamata 😀.

Mivel nem mindenki képes az értő olvasásra, ezért mellékelek néhány „találd meg a Deebóval azonos részleteket” rejtvényt, kizárólag 6-12 éves kor közöttieknek, hátha ebből lejön a hasonlóság.
Sajtótájékoztatón:
 binaryapi.ap.org/b66916bc28de4971a7439d4f790e5c48/940x.jpg
 theozone.net/football/2013/Buffalo/shazier.jpg
Ritka okos tekintet pózolásnál:
 menofthescarletandgray.com/wp-content/uploads/ryan_shazier.jpg
 cbssports.com/images/blogs/James_Harrison_Mens_Journal_Roger_Goodell.jpg
Groteszk izomzat:
 www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_5_4_v8wr4oy6nc.gif
Oldalvonal melletti ábrázat:
 www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_5_15_krn6eggspz.gif
Aki pedig látott már Shaziertől highlights videót, az tudja, hogy a Harrisontól nem idegen sisakkal előre, faltörő kos módjára történő szerelési stílust az OSU linebackere sem veti meg…
Csak két példa:
 www.kephost.com/images/2014/05/26/Shazierhit.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/26/Shazierhit2.gif

Azonban ezekből a képekből nem szabad ítélkezni, rendkívül profi hozzáállású, tudatosan készülő játékos Shazier, aki ez erőnléti edzőjének minden egyes étkezéséről küldött egy fotót az offseasonban. Az edző édesapjával is szoros kapcsolatot tart fenn, naponta beszélnek a fociról és arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy sikeres játékos legyen valaki az nflben. Az sem túl meglepő, hogy a focistáknál nem szokványos pszichológia szakon tanult az Ohio State-en. Ott ugyanis tudni kell feldolgozni a játékosok többsége számára értelmezhetetlen könyvekbe kódolt karaktereket.
Vezére lesz a Steelers D-nek.

Mindent egybevetve a játékából a stáb egy új James Farriort akar szerintem kihozni (’97-ben 1/8 volt, prospectként is hasonlítottak), aki remekül mozgott a pályán, a blitzeket nagyon jól érezte és kőkeményen szerelt (Butler említette is a hasonlóság kapcsán, hogy szerinte DPoY szinten játszott az egyik évben). Méretre és karakterre is nagyon hasonlóak. Remélem elér ugyanarra a játékszintre.

2/14 Stephon Tuitt, DE, Notre Dame
Tuitt scoutolása sem a szurkolóknak, sem az nfl szakembereknek nem volt könnyű, hiszen - ahogy a mockomban is írtam - egy jó számokat hozó 2012-es szezon, majd egy offseasonban végrehajtott sérvműtét után 2013-ban túlsúlyosan, eléggé gyenge produkcióval rukkolt elő a Notre Dame védőfalembere. Ez azonban nem zavarta a védőfal edzőjét, John Mitchellt:
If you look at him during his sophomore year, this guy was probably one of the best defensive linemen in college. He had 11 sacks. He played the run very well. He was a dominant player. Before the 2013 season, he had an injury. He had a hernia. He wasn’t able to train, and he got heavy. If you go back and look at him as a sophomore, he played around 308 to 310. Last year he played around 330 to 335.
If you look at him from the 2013 season and you compare him to the 2012 season, you will see a different guy.
If this guy had been healthy
coming into his junior year, he probably would have been in the top-ten guys drafted. We feel like we got a steal in the second round with our pick.John Mitchell
Mithell azt is elmondta, hogy milyen szempontokat vesz számításba védőfalemberek scoutolásakor és Tuitt megfelel-e ezeknek:
There are three things when I evaluate a player that I look for. One, can this player stay on his feet? Two, is he physical? And three, will he run to the ball? A lot of other people put a lot more premium on guys who can rush the passer, but in this division and in this league, if you do not stop the run you don’t have a chance to win many football games. The thing that I like about Stephon is that he can stack, he can shed, he can get off, and he can run to the ball.John Mitchell
Valószínűleg mindkét Fighting Irish védőfalember Mitchell kívánságlistáján szerepelt (erről majd a 3/19-nél), de mint már korábban is írtam, a dolog el volt dőlve, ugyanis újra előjött a 34 DE> 34 NT vagyis Tuitt>Nix reláció, ami egyértelműsíthette a választást:
A Steelers D adaptálódása a passzorientált offense-ekhez. MÁSODIK FEJEZET.
The game has changed, most of the teams want four or five receivers, so you have to make an adjustment to who you’re going to keep on the field and who you’re going to take off of the field. At one time, this league was a running league and people ran the ball so you could play with the same guys for three downs. Now, that’s not the case anymore.John Mitchell
Kár, mert szerintem Nix jobb játékos a maga posztján, mint Tuitt.

Tuittnak további erénye, hogy LDE és NT poszton is bevethető nyers fizikai ereje miatt, ami fontos szempont a meccsnapi aktív roster kialakításánál:
A lot of times I go into a game with five defensive linemen active, so I have to have two with the flexibility to play nose and end. Cam Thomas gives us that. Steve McClendon gives us that. Chris Hoke, when he was here, gave us that. Stephon Tuitt, who has played inside some, he played pretty well inside; we have a lot of flexibility with this draft choice.John Mitchell
Mitchell ugyan nagyon jókat mondott Tuitt 2012-es felvételéről, de nem minden szép és jó, rengeteget kell még javulnia Tuittnak a játék minden területén. Sokszor túl hamar kiegyenesedett, védtelenné téve a felsőtestét a támadófalemberek első kontaktjának és sokszor az egyensúlyával is gondok voltak. Mindez a kicsit merev mozgásával párosítva aggodalomra ad okot. Ilyen játékokat eredményeztek ezek a hibák a Stanford ellen (mérvadó csapat DL játékosoknak):
Yankey simán megfogta egy-az-egyben:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuitt1on1downvsYankey.gif
Egy double team átment rajta, mint az úthenger (RDE-ben):
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuittlostdoubleteam.gif

Persze ezek előfordulnak, pláne egy college szinten remekül felépített és képzett Stanford OL ellen. További mentő körülmény, hogy ekkor Tuitt még csak 19 éves volt és most is még mindig csak 20 éves! Ez is a draftolása és a hibák figyelmen kívül hagyása mellett szólt, hiszen ennyire fiatal falambereknél még a szokásosnál is nagyobb az upside. A „plafon” szintje szinte megjósolhatatlan, de azért kockázat is van, mert mi van, ha ennyit tud és kész.

A Stanford és a szintén jó OL képzéséről is ismert BYU ellen az általánosan mutatott kissé szürke játéka mellett azért voltak jó megmozdulásai is szép számmal, amik a gyémánt felszín alatt csillogásaként is felfoghatóak.
Klasszikus stack and shed egy TE, majd a RT ellen, ilyenekben remélhetőleg a Steelers-nél sem lesz hiány:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/TuittstackandshedTE.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/TuittstackandshedRT.gif
Hatékony swim move belülről, majd 5 tech-ből, az OT ellen, ez kelleni fog a nickel/dime csomagokban, elvégre emiatt lett Nix fölé értékelve:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuittswimmove.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuittswim5techsack.gif
Üldözési képesség, mozgás a pályán, hozzáállás, minden, mi szem-szájnak ingere:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuittrun.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuitttackle.gif
Az elemi erejének bizonyítéka, hogy olykor ilyen szinten képes mindent borítani belül. Ez az a jelenet, amit sűrűn szeretnénk látni tőle a Steelers mezében, elképesztően erős:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuitt3techbullrush.gif
Ugyanez talajszintről, brutális:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuitt3techbullrush2.gif
Itt pedig 5 techből nyomja össze a zsebet (kicsit Justin Smith mozgására emlékeztet engem ennél a play-nél):
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Tuitt5techbullrush.gif

Tuittnál a fiatalsága és a rossz formában játszott utolsó éve miatt nehéz jósolni, hogy mit várhatunk tőle idén illetve hosszú távon. John Mitchellen rengeteg múlik majd, ki kell hoznia belőle az általa említett top10-es tehetséget!

3/19 Steelers: Landry Jones, QB, Okalhoma (a 2013-as drafton kiválasztva, az idei 3/19-es elcserélése után)
Tapsot neki. Nem lenne olyan nagy (direkt ilyen homályosan fogalmaztam 😊 ) gondom ezzel a tavalyi QB választással, még a pontosan ezen a helyen kiválasztott Nix elszalasztása ellenére sem, ha Jones backup QB-nak lett volna draftolva, aki egy év Big Ben ÉS Gradkowski mögötti padozás és tanulás után idén feljebb lép egy fokot a ranglétrán és már megelőzi a derék Bruce-t. Azonban Gradkowski nem volt contract yearben tavaly és az a helyzet, hogy idén sem lesz és ráadásul még csak 31 éves és még csak rosszul sem játszott, amikor lehetőséget kapott a preseasonben illetve korábbi állomáshelyein beugróként. Egy #3 QB megszerzéséért kellett feláldozni az idei bombaerős drafton a 3/19-et? Nagyszerű elgondolás. De nem csupán Nix lehetett volna célkeresztben itt, hanem egy minőségi, a Steelers által keresett magas és atletikus CB is, mint például Desir vagy a Martavis Bryant-Donte Montcrief fizikális WR páros egyike.
Röhejes választás volt Jones-é.

3/19 Texans: Louis Nix, NT, Notre Dame
Rendben, nem volt már meg ez a cetlije a Steelers-nek, de trédelni is szabad ám. Két éve Ta’amuért a 4/9-re trédelt fel a stáb 10 helyet egy 6. körös beáldozásával, Landry Jones-ért is adtak egy következő évi egykörrel erősebb cetlit. Itt viszont az elmúlt 5 év Poe melletti legjobb NT prospectje volt elérhető a 3. kör közepén, ami ajándék kategória. John Mitchell szavai is azt sugallják, hogy minőségi játékosnak tartották:
How much five technique did Tuitt play at Notre Dame, and what side was it on?
JM: Well they played him on both sides. Basically he played a lot more on the right side but they moved him around. They had a player there, Louis Nix III, so they could do a lot with those two players.John Mitchell
Az olyan kifogások pedig engem nem érdekelnek, hogy „Akkor miért csúszott eddig?” meg „A többi 31 GM is továbbengedte.”. Egyrészt nem sok 2gap 34 D-t játszó csapat volt kezdő NT needdel (a Chargers pedig előbb inkább egy speed rushert húzott a poszt fontossága miatt és csak később Carrethers-t), másrészt ott van a térdsérüléssel végigküszködött tavalyi év. Erre azt tudom mondani, hogy Greg Hardy-t is sérülések hátráltatták az Ole Miss-en (láb és csuklósérülés), ami miatt csak egy szezont játszott végig (ő is feleslegesen maradt 2008 után egy extra évet, ahogy Nix-nek sem kellett volna az extra 2013-as szezon). Ezek után landolt Hardy a 6. körben. A rajta lévő franchise tag és az elmúlt két szezon remek játéka alapján mondhatjuk, hogy bevált.
Valami hasonlót érzek én Nix csúszásával kapcsolatban is. Na és persze a Texans is, mert nem restelltek draftolt QB nélkül beáldozni a 4/1 mellé az 5/1-es pickjüket is a feltrédjüknél (Tony Pauline AFC South draftjának értékelésében azt írta, hogy 2/1-re is már ő volt az egyik célpontjuk, de más kulcsposztokat is meg kellet oldani, ezért nem húzták ki korábban). Ennyire volt fontos választás Romeo Crennel - akkor még - klasszis NT nélkül felálló 34-es D-jébe.
Egy Steelers szinten pocsék front7 javítására egy Shazier-Tuitt-Nix hármas előrehozott Karácsony lett volna a szurkolóknak. És ki hitte volna, hogy ezt össze is lehet hozni? A következő 6-8 év domináns frontjának alapjait tehették volna le Colberték, akiket az elmúlt évek pocsék csapatépítése után is „királlyá koronáztam” volna.
Igazi mélyütéssel ért fel nekem Nix elszalasztása és mindig is az ő sikerességéhez fogom mérni ezt a Steelers draftot. (Egyedül akkor tekintek majd el ettől, ha McCullers-ből sikerül kihozni a benne rejlő - kétségkívül óriási - lehetőségeket. De erről majd később.)

*3/33 Dri Archer, RB/WR/KR, Kent State
Ajjajajj. Hát ez meglepő volt (elsőre) és fájt. Azok után, hogy Nix tovaszállt a houstoni széllel, de Martavis Bryant valamint a Justin Ellis-DaQuan Jones NT duó még elérhető volt, ahogy CB posztra Desir vagy Breeland is, ez a választás egy újabb (de a 3/19-ös választás végigszenvedésénél jóval kisebb) tökönrúgással ért fel. Lehet be kellene iratkozni egy mazo tanfolyamra.
/A szerencse (és a 4. kör WR-t húzó csapatai) viszont a Steelers mellett álltak és Bryant legalább elérhető volt a negyedik körben. A két NT viszont már nem./
Archer választása után jöttek is a kérdések mindenfelől, szakértőktől, szurkolóktól: Hogy történhetett meg, hogy egy Steelers-nél egy kezdő kaliberű NT-nél fontosabb volt egy meccsenkénti 6-8 play-re jó OW? Amikor két éve egy Ta’amuért képes volt feltrédelni a stáb a 4. kör elejére, akkor egy sokkal jobb képességű Ellis-Jones páros miért nem kellett 3/33-on? Whisenhuntnak és a Steelers-ben ex-secondary edző, most Texans DC Ray Hortonnak elég jó volt kezdő 34 NT-nek Jones, Tomlinnak nem? Ellis pedig ugyanolyan (sőt…) atletikus, ideális NT alkattal bíró falember, mint Ta’amu, akire a „leromboljuk a játékát és felépítjük a nulláról” nevezetű Mitchell projekt ugyanúgy állt volna, csak nagyobb upside-dal.

A kulcs Archer draftolásánál a sokoldalú használhatósága volt, ha csak egy tipikus gyors, alacsony súlypontú 3rd down RB lenne returner képességekkel, akkor nem reachelt volna érte a stáb Haley kérésére ill. nem engedte volna tovább Bryantet vagy a NT páros egyikét (Bryantért állítólag a WR edző Mann már itt is nagyon verte az asztalt).
Azonban ő egy egyszemélyes offense lehet egy dink-and-dunk sémában, egy igazi matchup nightmare a sebessége és az érett elkapójátéka miatt, akire külön playbookot lehet és kell is rajzolni. Használható a Haley által tavaly bevezetett wildcatben, a sebességére épító sweep/end around/reverse játékokban, pitch passzok utáni oldalsó futásoknál, normál sebességű offense-ben, de különösen no-huddle-ben RB-slot WR poszt között mozogva LB-ek elleni matchupot keresve illetve tipikus 3rd down szituációs fociban draw playeknél és RB passzoknál. A lehetőségek tárháza nyitva van Haley előtt, megkapta Dexter McCluster „olcsóbb”, gyorsabb, de irányváltásoknál gyengébb Steelers-es verzióját (őt 2/4-en draftolta Haley a Chiefs-ben).

És akkor egy kis „trailer” abból, amire számíthatunk tőle a Steelers-ben (a Kent State OC-je ügyesen használta).

1) Returneri képességét nem kell különösen ecsetelni, az észvesztő sebessége mellett jó érzéke is van a cover csapat játékosainak kikerülgetéséhez. Ez a sebesség brutális:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ArcherreturnTD.gif

2) 3rd down szituációs football, a sebességét kihasználva.
Draw play:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ArcherdrawplayI-f.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerdrawplay2.gif

RB screenek:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ArcherRBscreen.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ArcherRBscreen2.gif
Stpephens-Howlingra is rajzolt tavaly ilyet a stáb, láthattuk pre-seasonben:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ArcherRBscreen3LSH.gif
Mély route-ok becsempészése ilyen RB passzokba:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ArcherRBdeeproutePA.gif

Közönséges erőfutásra is használható ésszerű keretek között, itt 12 personnelből (1 RB, 2 TE) keményen megy be a darálóba:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archer21personnelinsiderun.gif
Itt viszont ugyanilyen felállásból nem akad fenn a front7-en:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archer21personnelinsiderun2.gif

3) Trükkös játékok.
Wildcat:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerwildcat.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerwildcat2.gif

Option:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archer2RBoption1.gif
A pitch passz után az ütemet vesztő védő nek nincs esélye az oldalirányban sprintelő RB ellen:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archer2RBoption2.gif

Tisztán versenyfutásos szituációk:
Sweep:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerjetsweep.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerjetsweep2.gif

End around/reverse:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerendaround-bunch.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerreverse.gif

4) És végül, szerintem a legfontosabb, szituációs dink-and-dunk foci, RB-ként slot WR pozícióból játszva. Nagyon természetesen kap el és jó route-okat fut:
Vs LB, az nflben is sok ilyet láttunk tavaly:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot1.gif
Jó keze van, egy az előzőhöz hasonló route-nál megvan a catch:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot2hand.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot3.gif
Slant route vs LB, esélytelen a védő:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot6slantTD.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot8.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot7deep.gif
Ha viszont a mély route-ot védik passznál:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot5hitchroute.gif
Gördülékenyek az irányváltásai:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot4in-outroute.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslot4in-outroute2.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archermotion-underneathroute.gif
Itt is LB ellen, az ismétlésnél látszik, hogy a kigyorsítás után nincs esélye az amúgy atletikus védőnek:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslotout-deepfrommotion.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Archerslotout-deepfrommotion2.gif

Ez viszont még közel sem azonos azzal, amit a Steelers-ben látni fogunk tőle, Todd Haley mindjárt hozzá is tett a fentiekhez egy-két extra pozíciót 😀 :
So how do the Steelers plan to use the small-but-dynamic rookie?
Playing in the backfield, playing some slot, playing some H-back, playing some fullback and helping the special teams.Todd Haley
Ráadásnak itt van még a WR edző Mann elképzelése is a használatáról, avagy jöhet egy kis „jerry-rigging” 😊 :
Will Dri Archer have a role as a receiver?
Oh yeah. When I saw him, not that I’m playing back memories, but I had a little guy in Cleveland named Gerald McNeil, they called him ‘Ice Cube,’ and he reminds me of him. He was a very important receiver for me, so I think after talking to Coach Tomlin and Coach Saxon, he’ll probably move from running back to receiver to return guy. I can visualize us ‘jerry-rigging,’ is the word I use, stuff for him, things he can do well and not just put him in every down but ‘jerry-rig’ stuff for him where everybody knows he’s going to get it, but they just can’t do anything about it.
Richard Mann
Így azért már érthetőbb a választás egy fokkal, egy McCluster, Percy Harvin vagy Cordarrelle Patterson szerepkörű és sebességű playmaker sosem árt és ők az utóbbi években elég jó számokat hoztak ki a rájuk épített playbook-részletből. Azonban a Bell-Blount-Brown-Wheaton-Moore-Bryant-Miller-Spaeth sor nem gyenge abban, amire használni fogja őket a stáb, Bell draftolásának ráadásul egyik oka a jó elkapókészsége volt, konkrétan hogy használható slot WR-ként is. Szóval mennyi snapre lesz jó Archer és vajon megérte ezért a szerepért egy ilyen erős drafton egy 3/33-at adni? A - reméhetőleg ’IGEN’ - válasz még várat magára. A hasonló szerepre két éve az ötödik körben draftolt Chris Rainey-nél rosszabb biztos nem lesz… Szerencsére a karakterük ég és föld egymáshoz képest.

4/18 Martavis Bryant, WR, Clemson

Talán a legjobb ár/érték arányú választása a stábnak a drafton. #1 WR-t 4. kör második felében nem szokás draftolni különösebb red flagek nélkül, de szerencsére az idei WR class nagyon mély és tehetséges volt, ami segített.
Én a mockomban beírtam az első körbe, mert annyira tehetségesnek tartom, szerencsére a WR coach Richard Mann egyetért:
Was this a guy that you thought could go as early as the second round?
We felt like we never know when they are going to go. Beauty is in the eye of the beholder. He lasted. We were delighted we were able to get him. Felt like a second, third round guy. Probably had he played more, stayed another year he would have been a first rounder for sure. He’s played basically one year.Richard Mann
Bryant tavalyelőtt Sammy Watkins, DeAndre Hopkins és a Cards rosterét megcsípő Jaron Brown mögött sok lehetőséghez nem juthatott, tavaly pedig a Clemson O Watkins-ról szólt, hasonlóan, ahogy a Steelers O Antonio Brownról. Sok nagy biztonságú passzt dobtak Sammy-re, míg Bryantre a túloldalán csupán a védelem megnyújtásának szerepe jutott, vagy szimpla elterelő célpontként működött. Meglehetősen bekorlátozták a játékát. Ehhez jött még Tajh Boyd gyenge, run-first játéka és inkább a biztosabb célpontok erőltetése a passzjátékban. Nem csoda, hogy nem voltak jó statisztikái Bryantnek.

Azonban ezektől még a tény tény maradt, ő egy magas és szélvészgyors elkapó, pont amilyenre szükség volt az utóbbi években meglehetősen hasonló felépítésű és játékstílusú elkapókat felsorakoztató WR corps-ban.
Richard Mann össze is foglalta a lényeget:
Good afternoon. Let’s talk a little bit about the guy we just chose in the draft. He is a big receiver that we were kind of hunting. We needed a guy different from what we have. We are delighted to get him. We think he has great length. He will be a great weapon in the red zone for us. One of the things he does very well is track the football. We feel like we got a guy to put opposite of Antonio Brown. I’m delighted to get him, and I’m surprised he lasted that long. He’s what I have been hunting.

Would you say he has good speed for a big guy?
He has excellent speed for a big guy. Excellent speed. He does a really good job of tracking the ball. He does a good job of what I call putting a hump in his back and catching it over the top.

Why did you need a tall WR so bad?
A lot of times in my opinion, you get cheap touchdowns in the redzone. A lot of times people know where the ball is going to go and there is nothing they can do about it. If there is a mismatch and that’s what we think we have with the reach that he has, the arms, and the wingspan, I feel like we can get some cheap touchdowns down there.Richard Mann
A Steelers-ben a Watkins-hoz hasonlóan „feature WR” szerepben játszó Antonio Brown túloldalára szánják, a vonal mellé, de remélhetőleg változatosabb route-csomagot építenek fel köré. Ugyanis ő nem csak egy egyenes vonalban gyors speedster (persze ez sem rossz dolog, ha valaki jó benne), mint például Torrey Smith, ugyanis laza csípője és higanymozgása miatt szinte minden route-ot meg tud futni.
A college-ban még 200 font alatt játszott, de már megkezdte az nfl-akklimatizálódást, a combine-on már 211 font volt, az ilyen izomgyarapodás pedig a hasonló felépítésű AJ Greennek is nagyon jót tett, még gyorsult is tőle.

Már említettem, hogy túl jó számokat nem hozhatott a Clemsonban, íme pár példa az okokra.
Decoy szerepben használták sokszor (eredményesen):
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantdecoy1.gif (TD lett végül)
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantdecoy2.gif

Boyd sokszor akkor se dobta neki a labdát, inkább Watkins-t választva, ha tök üresen volt, kalimpált a kezeivel és Boyd is látta (vagy nem...). A CB off coverben védte a mély passz (kellett is), a sima stop route ül, erre ez jön:
Bryant bal oldalon kalimpál.  www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantstoproutenothrow.gif
Jobb oldalon ua.  www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantstoproutenothrow2.gif
Itt pedig egy szép double move után a jobb oldalon tisztára játssza magát (éppen látszik a végén), de Watkins-nak megy a passz:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantsmoothdoublemove.gif


Mann említette, hogy nagyon jól szedi le a fölé dobott passzokat („One of the things he does very well is track the football”), ami a RZ-ban különösen jól jön, de sima mély passzoknál is nagy sikere volt ilyen megharcolt szituációkban:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/BryantdeepcontestedvsJT.gif (a Pats hátsó körös választása, Jemea Thomas ellen)
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantdeepcontested2.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantdeepcontested3.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantdeepcontested4.gif
Nagyon jó a labdaérzéke és a mozgáskoordinációja is.

Zónázás és off-cover ellen jól jön, ha egy ilyen magas WR lazán, sebességvesztés nélkül vált irányt a rövidebb route-okon, hogy ne legyen egydimenziós a játéka.
Szép piruett, és jó testkontroll:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantoffcoveroutsideroute.gif
Jó labdaérzék:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantoffcoverinsideroute.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantoffcoverinsideroute2.gif
Laza mozgás a balszélen:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantsmoothness.gif
Már korábban beraktam a pro day videóját, de itt sem hagyom ki, 211 fontosan is nagyon légiesen, macsakmozgással futja az útvonalakat:  www.youtube.com/watch?v=s4pJ8GbGrCQ

Press cover ellen cselezőkészsége is segíti, utána pedig speed, speed, speed:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantdeepsmooth.gif

A blokkolásával voltak gondok, mert a 6’4-es magassága mellé 200 font alatti súllyal játszott, ilyen alkattal pedig jól blokkolni nagyon nehéz.
How is Martavis’ blocking ability at this point in his young career?
It’s adequate. By that I mean it will get better ( 😀 ). We have to push him and work on it and make it important.Richard Mann
De legalább a hajlandóság megvan benne:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Bryantwillingtoblock.gif

Egy hihetetlenül alulértékelt, sztárpotenciállal rendelkező #1 elkapót draftolt szerintem a Steelers, akinek a határ a csillagos ég, és a Haley-playbook…

5/17 Shaquille Richardson, CB, Arizona
Hát nem egy tipikus Steelers CB az biztos, mert kiváló méretei ellenére kifejezetten puhán játszik (ellenben a tavalyi 5. körös, azóta teljesen eltűnt Hawthorne-nal). Futójátéknál határozatlan a szereléseknél, sokszor rossz ütemben érkezik, túl sokat teketóriázik és nem egy odaverős fajta. Az egész corner class egyik legkevésbé fizikális játékosa, aki sokszor ráadásul mintha kerülné a kontaktot. A WR blokkoktól is nehezen szabadul. A vállát bele szokta ugyan tenni a szerelésekbe, de csak amolyan „útakadálynak”, olykor keresztbe feküdve, sokszor túl alacsonyan.
Na de akkor jöjjön a jó oldala a játékának. Magas, igen atletikus, jó felépítésű CB (6’0, 194), aki jól követi press covernél az elkapók mozgását, mert laza a csípője, jól fordul és jó a recovery speedje is. Nem könnyű elszakadni tőle. Folytatódott vele a Lake ideje alatt előtérbe kerülő magas, atletikus, press-first CB-k draftolása. El is mondja az okát:
We are really excited to draft Shaquille Richardson from Arizona in the fifth round. He’s a really tough competitor. At six-feet tall he’s a good size and is aggressive with bump and run coverage. He does a good job tackling. He’s a smart, young corner that can come in and contribute. He gives us a good size out there and somebody that has the ability to put a lot of pressure on tall receivers that have been drafted lately in the last few years.Carnell Lake
Off covernél puha játékát jó ütemérzékével kompenzálja, általában gyorsan reagál a WR mozgására, a QB-t jól olvassa, ilyenkor időben ér oda az elkapóhoz és szépen szerel.
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Richardsonoffcovertackle.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Richardsonoffcovertackle2.gif

Emellett igazi playmaker, tipikus ballhawk corner, akinek jó keze van, és jól érzékeli, hogy mi folyik körülötte. Jó példa erre Mariota felütött passzának ügyes visszalöbbölése.
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Richardsonint.gif

További előnye, hogy a karakterét, játékát a DB coach Carnell Lake ismeri, hiszen még UCLA edzőként sikeresen recruitolta a csapathoz (transzferelt az Arizonába, mert ha jól emlékszem tévesen meggyanúsították lopással).
Ha a szereléssel kapcsolatos problémáit kijavítják (igazi hard hitter viszont nem lesz soha, azzal nem kell számolni), akkor egy Cortez Allen stílusú #2 CB még lehet belőle. A két, utóbbi fél évben felszedett és az edzők által nagyon dícsért zsebdinamit CB, az 5’9 magas, 4,35-ös 40 yardra képes Antwon Blake és Brice McCain mellé ilyen magas, elsősorban oldalvonal melletti cornerre volt szükség. 5. körben sokkal nagyobb tehetséget nehéz leakasztani.
Do you think Shaquille adds size to your CBs?
I think at this point, as you can see, there was a big run on corners this year. Five corners went this year in the first round. With the size of the receivers that are coming out, it’s just a different game a little bit. Obviously coverage is first and size is second. If you can get them both, it’s rare. I think Shaq, especially for the fifth round, has that ability. He has some height, he has some size to him, and he has some coverage ability.Carnell Lake
Nehéz a középső-hátsó körös CB választásokra mit modani. Jó CB sokakból lehet jó képzés mellett, Lake pedig eddig nem okozott csalódást.

5/33 Wesley Johnson, OT, Vanderbilt

"We're real excited to get a player like this at this time in the draft,'' Munchak said. "The first thing you hear about him is that he's very versatile. He's made more than 50 starts in the SEC at all three positions, so he's a guy we feel can come in and play either center, guard and tackle, depending on where we need him to play. And he's battle-tested, playing in the SEC.Mike Munchak
Munchak a 7 perces sajtótájékoztatóján túl sokat nem mondott róla, de nem is nagyon kellett. Nagyon kedvelem a játékát, egyik kedvenc OL prospectem volt idén.
A Vanderbilt támadófalában a „néha a kevesebb több” mondást könnyebb-jobb verzióra változtatták. Ennek szellemében Johnson ránézésre maximum 285 fonttal játszotta végig a szezont. Muszáj ezzel kezdeni, mert minden mással ennek tudatában kell foglalkozni. Ilyen alacsony OT súllyal egészen biztosan lennie kell olyan szituációnak, ahol az ellenfél erőfölényben van, pláne az SEC-ben, a „nagyobb, erősebb, gyorsabb” konferenciában. Ennek ellenére 50 zsinórban lejátszott meccsen 2 holdingot fújtak rá (az egyiket majd megmutatom) és 7,5 sacket szereztek róla (ami 171 playenként 1 sacket jelent). Ez egyvalaminek volt köszönhető: a kiváló technikájának. A testtartása remek, jó az egyensúlya, vékony, de ugyanakkor erős játékos, akinek erős az első ütése. Futásblokkolása letisztult, jól tudja egész testének erejét a karjaiba fókuszálni. Atletikus, másodvonalba jól fellépő játékos, nem véletlen, hogy Munchak szeme megakadt rajta. A legszebb pedig az egészben az, hogy nagy fejlődési lehetőségek vannak benne, amennyiben akarja (vagy inkább érti a szükségességét) és tudja is feljebb tornázni a súlyát. Az akarattal nincs baj Vanderbilten végzett játékosként, a képességét pedig már részben megmutatta, amikor előbb 297 fonttal mérlegelt a combine-on (de úgy is kicsit vékony volt, van még hely izomnak szerencsére), majd egy hónap múlva a pro day-en már 302 font volt. Ha 310-re fel tudna menni, az nagyban javítaná az nfl-es kilátásait.

A 285 fontos súlyát figyelembe tartva kell nézni a következő play-eket.
Kezdem a kevés negatívummal. Néha a speed rush-sal problémái voltak, ha jól lesülyesztette a pass rusher a belső vállát. Lemaradt a lába, illetve karból nem tudta megtartani az embert. A plusz izom és egy kis technikai képzés ezen remélhetőleg segít:
Ez holdingot ért, Vanderbiltes karrierje alatti összesen kettőből az egyiket 😊 :  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonsackspeedrush.gif
Vs Ealy:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonsackspeedrush2.gif

De nem mindig volt gond a speed rush, Clowney ellen az egész meccsen jól játszott, itt például gyönyörűen kísérte:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/JohnsonmirroringClowney2.gif

Másodvonalbeli és húzóblokkoknál nagyon jó, igazi ZBs fit:
Kiveszi a LB-t:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsoncutblock2ndlevel.gif
Az oldalvonalhoz is kiér:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsoncutblockoutside.gif
Húzó Ot balra, a végén egy tetszetős, gonosz ráadás lökéssel, hadd érezze a földön lévő pass rusher, hogy nincs keresnivalója:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonpullingleft.gif
Ismét húzó LT balra:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonpullingleftoutside.gif

Remek futásblokkolása a wildcat/unbalanced line felállásoknál többször is kijött, rendszerint a jobb oldalra ment a futás ilyen játékoknál (#67, a jobb oldalon):
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonrunblockunbalancedlinerigthside.gif
Munchak említette, hogy mivel 7 OL embert szokott a csapat beöltöztetni, ezért sokoldalú falemberekre van szükség. Amellett, hogy Johnson mind az 5 poszton bevethető (centert is játszott), atletikussága miatt 6. OL embert is tud játszani, kvázi blokkoló TE-et, amit pedig a Steelers előszeretettel alkalmazott tavaly Mike Adams pályára küldésével. Ilyen felállás lehet az előző gif-en látott felállás, csak Johnson mint extra, 6. OL lenne a jobb oldalon, nem pedig a látott TE-LT csere menne végbe.
Ehhez a felálláshoz egy kis extra adalék, hogy az egzotikus felállásokat nem nélkülöző Vanderbilt offense-ben Johnson többször elkapónak állt fel 😀!
Íme az egyik ilyen (vagy várja a labdát a jobb oldalon WR-ként és azért integet, vagy figyelemelterelés, de igazából mindegy is 😊 )
 www.kephost.com/images/2014/05/24/JohnsonWRwildcat6thOLSteelers.gif

Írtam, hogy bull rush ellen a könnyebb testsúlya miatt szenvedett olykor, de mint a statok is mutatják, technikából és erőből mindig kompenzált:
Remek a testtartása, és a keze is erős:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonvsbullrush.gif
Ealy erős, de megtartja:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonvsbullrush2.gif
Simán megfogja, visszatámad belőle és kioszt egy palacsintát:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonvsbullrushdominatedbackward.gif

Végül a futásblokkolása, először a seal blokkok, amiket nagyon érez a jó testtartása és lábmunkája miatt.
Jobbra mozogva megkerüli az embert és „elzárja”, tökéletes:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonsealblockfrommovement.gif
Ealy ellen, simán:  www.kephost.com/images/2014/05/24/JohnsonsealblockvsEaly.gif
Balról a második, mögötte futnak:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonsealrunblock.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonsealblockeasy.gif

És drive blocking, erőből előre. Ilyen fizikummal is megy, ami nem rossz dolog.
Balról a 3., van ott kakaó. Nem nagyon látszik, de 5 yardot tolja erőből hátra a DT-t:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonrunblock5yarddown.gif
Ealy-t ragadja meg és rajta marad addig, amíg hanyatt nem vágja:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/JohnsonrunblockEaly.gif
A RDE-t szépen eltakarítja az útból:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonrunblockpancake.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Johnsonrunblock.gif

Nagyon jó OL húzásnak tartom Johnsont, remélem megtalálta Munchak Gilbert vagy Beachum utódját OT poszton. Kellett már egy fizikális játékos OT posztra, ő pedig vékony alkata ellenére is az volt. Alig várom, hogy előszezonban mit mutat majd.

6/16 Jordan Zumwalt, ILB, UCLA
A legérthetetlenebb és emiatt egyben a legrosszabb választás szerintem. ILB poszton BUCK szerepre ott van Timmons, Vince Williams és vész esetén az OLB backup Moats is, MACK posztra pedig Shazier, Spence és Garvin. Minek kellett Zumwalt? Ösztönzőnek az ILb corps-nak és ST only playernek? Úgy látszik igen:
He’s an inside guy but does he have the versatility to play outside?
He’s a long, tall kid, but I would see him as an inside guy too at this point. He’s a kid that can provide some backup for us, and he should be able to play some special teams for us. Great competition at the inside linebacker position, we are going to have some.Keith Butler
Ráadásul úgy, hogy OLB poszton jelen pillanatban rendelkezésre áll egy 1 évre szóló transition taget aláírt, fél év korrekt produkcióval rendelkező Worilds, egy semmit sem mutató, NFL OLB-nek fizikálisan tavaly még nagyon gyenge Jarvis Jones (és a májusi kondiedzés képei nem túl biztatóak…), egy pass rushert legutóbb 4 éve, a college-ban a másodosztályú James Madisonban (remekül) játszó Moats és egy coverezésen kívül semmire sem jó Chris Carter.
De Tomlin&Colbertnek mégis egy elsősorban BUCK ILB kellett, mert a draft/visit boardon ott volt és itt value picknek számított.
Is that what you go for in the sixth round?
I think we look for the highest guy on the board at that point in time in terms of what grade we put on him. Sometimes it meets a need and sometimes he’s just the highest guy on the board, the best player on the board.Keith Butler
OLB persze ezután sem jött, Shaquil Barrettre pedig a Broncos jobban rámozdult a két csapat külön kis recruiting csatájában. Az OLB állomány ezzel nevetségesen gyenge maradt.
Marad az imádkozás, hogy Jarvis Jones a „trying”-nál kicsit tovább is jut a nyitómeccsig:
Re: On Jarvis Jones:
He’s put in a lot of work. He is trying to get stronger.Keith Butler
Na de ezekről Zumwalt nem tehet. Milyen játékos is ő?
Egy nagyon magas (6’4), de emellé csupán 235 fontot nyomó LB, aki leginkább a LB sor közepén érzi jól magát, egy Pats-es Brandon Spikes szerepkörben, ahonnan jó ütemérzékkel támadhatja a két A gapet és kedvére zúzhatja a futókat, mint a képen:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ZumwaltAgap.gif

Ütközni ugyanis nagyon tud vékony alkata nem akadály, ezt nem lehet tanítani. A Steelers LB edzője, Butler tavalyi nyilatkozata alapján két (nem tanítható) dolgot keresnek ők a LB prospecteknél: speed és hitting ability. Shaziernél mindkettő megvan, Zumwaltnál csak az egyik, de ez is draftot ért:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Zumwalthit.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/Zumwalthit2.gif

A probléma nála az, hogy az atletikussága hagy némi kívánnivalót maga után és akkor finom voltam. Ez alapján a Steelers D gyorsítási folyamatába sehogyan sem illik Zumwalt. OLB poszton gyakorlatoztatták a rookie minicampen, de csak azért, mert ott kevesen voltak és neki volt tapasztalata benne, mert a UCLA nickel és dime felállásában, 4 emberes védőfalnál LDE-t játszott. Pass rush képessége nincs sok, de a futást ölte ebből a pozícióból is és jó ütemérzékével, helyzetfelismerésével képes volt nagy játékokra.
Szép runD a TE ellen:  www.kephost.com/images/2014/05/24/ZumwaltvsTEasnickelLDE.gif
Ugyanez a RT ellen:  www.kephost.com/images/2014/05/24/ZumwaltvsRTasnickelLDE.gif
És egy sack gyorsan olvasva a játékot:  www.kephost.com/images/2014/05/24/Zumwaltsack.gif

Igazi szerepe talán special teamben lesz (eleinte biztos), ahol ütközési készsége forced fumble-kban gyümölcsözhet. Sebesség viszont ide is kell és az nincs sok. Az egész játékhoz való hozzáállását az ütközései utáni reakciói mellett talán ez a szó szerint „odab@szós” 😀 ST játék mutatja. Észre fogjátok venni, h hol van 😉 :
 www.kephost.com/images/2014/05/24/ZumwaltSTfuckfest.gif

Talán abban lehet bízni, hogy a szükséges legalább 10 font izomgyarapodás jótékony hatással lesz a gyorsaságára.
Ha tippelnem kellene egy játékost, akkor szerintem ő lesz az a draftoltak közül, aki nem lesz rajta az 53-as rosteren.

A draftolásában az is közrejátszhatott, hogy Luo Spanos, a Bruins DC-je korábban a Steelers D-nél LB és quality control coach. Emiatt egy átlag college D-hez képest sokkal több hasonlóság van a UCLA és a Steelers LB játéka között:
He is a UCLA kid that played in a very similar defense that we want here. The transition for him will probably be a little bit easier. Lou Spanos was the coordinator out there last year. They did a lot of similar things that we do. They did some things that normally colleges do so that will be a little bit different for him. A lot of colleges play field defenses, and that is what they did out there a little bit. The nomenclature is a lot of the same so it is probably going to be a pretty easy transition for this kid in terms of trying to learn our defense.Keith Butler
*6/39 Daniel McCullers, NT, Tennessee

Végre valahára jött NT poszra is valaki, akinek reális esélye is van kiszorítani McLendont a kezdőből. A NT prospectek elengedése utáni Tomlint célzó szitokáradatba burkolt imáim úgy látszik sűrű felmenői csuklások formájában meghallgattattak és nem volt más választása, behúzta Tuitt aka The Hound mellé játszópajtásnak McCullers-t, vagyis The Mountaint.
Majdnem annyira jó választás ez a 6. körben, mint Nix lett volna a második-harmadikban. Ha sikerül John Mitchellnek játékost faragni belőle, akkor ez lehet a Martavis Bryant pick mellett a legjobb ár/értékű választás a Steelers draftján.
Igazi óriás a 6’7 magas NT, aki önmagában jó látványt nyújt egy védőfal közepén a kolosszális termetével. Az extrém nagy/erős/hasas (kéretik aláhúzni a megfelelőt, egyszerre többet is lehet), mindig szívesen látott vendég LeBeau védelmének „orrában”. Azonban nem ezért jó választás McCunami, mert a nagy =/= erős, ezt mindenki tudja, aki például Mike Adams játékán is footballszocializálódott. McCullers viszont a mérete mellé bikaerős. Erős a felsőteste, erős a lába és bele tudja vinni a kontaktjába minden font súlyát. Amennyiben nem akarja (márpedig a Vols-ban sem tette), akkor hátrafelé szinte mozdíthatatlan. 4 SEC csapat ellen is megnéztem, de ha a kontakt megvolt és egymással szemben állt 1 vagy 2 OL játékossal, akkor onnan ő már csak előrefelé mozgott, vagy maradt egyhelyben. Nem is kell több egy 34 nose-tól.
When you see him on tape and compare him to the guys he played against, you like seeing two guys at one position. He’s a big guy, he can run and they have a tough time moving him from the point of attack.John Mitchell
Magassága, alkata miatt LDE poszton is játszhatna akár, Mitchell nála is kiemelte a 0-3 tech közöti átjárhatóságot. Ehhez persze gyorsulnia kell:
He’s a big guy. You know the thing I like about him is that he is going to give us some flexibility. He’s a guy that can play outside or inside. I think I’m going to start him inside because the bigger you get those guys inside you make it tough to run inside. It’s going to help us quite a bit.John Mitchell
A kulcs nála az lesz, hogy fel tudja-e gyorsítani a mozgását nfl-kompatibilisre. Ehhez minden segítséget meg fog kapni, táplálkozási szakértőktől kezdve, nfl kondiprogramon keresztül mindent. Ha sikerül neki a gyorsaságát átlagos szintre hoznia, akkor egy megállíthatatlan buldózer lesz a base D első vonalában. Ha nem, akkor nem lesz maradása a ligában. Emiatt csúszott idáig a drafton (bár nálam a 6. kör utolsó pickje óriási túlzás).
Focista pályafutása alatt mindig gond volt a súlya. Középiskolában 400 font fölé is ment, de már 12 évesen is 270 fontot nyomott. Ekkor elment az általános iskola focicsapatához egy válogatásra, de elküldték, mondván „our team is already set.” Abban az évben egy lány is volt a csapatban 😀. De tudta a választ az elutasításra: “I couldn’t run a sprint without dying.” 😊. Van egy humora, az kétségtelen.
360 fonttal érkezett Tennessee-be két év kitérő után, de senior szezonjára 347 fonttal jelentkezett! Kb ez az a súly, amire le tud menni. Amire le KELL mennie. A combine-on közelítette 352-vel, mindössze 18%-os testzsírszázalékkal, a Steelers-nél pedig 360 fonttal mérlegelt a rookie minicampen. Számára az offseason és a TC a fogyásról fog szólni. Már most is bőven erről szól. Érdemes elolvasni ezt a cikket róla:  mmqb.si.com/2014/05/20/daniel-mccullers-nfl-draft/

A DL edző felé is záporoztak az ilyen jellegű kérdések.
He’s in pretty good shape right now. He’s still a young guy, so we are proud of him trying to get down – 358-360 that’s a little heavy for us. So going through training camp he is going to lose some weight. He’ll get with “Gie” (Coach Garrett Giemont) and we’ll find out what’s the best for him to play at.
The thing that we’re going to want him to do is to move, and I told you we play football from the inside-out, so he’s going to have to be able to move from tackle to tackle. Right now at the size he’s at, I think he may have a few problems doing that consistently, play in and play out.John Mitchell
Ezt persze McCullers is tudja:
"I was getting a lot of talk about my playing leverage and playing intensity on every play. I'm working on it. I feel like I can be a dominant player if I just get in the best shape possible. I'm trimming down, working on my feet and quickness every day. I'm going to go in with the mindset that I'm going to get better."Daniel McCullers
Vagy
"Show that I can run to the ball, that I do have speed and that I will use it," McCullers said "Run to the ball. That's what they've wanted me to do from the moment they brought me here."Daniel McCullers
Vannak persze kérdőjelek a játékával kapcsolatban, kondícionális és technikai is, de Mitchell feladata felkiáltójellé egyenesíteni ezeket. A tehetség ott van (nem is kevés), csak elő kell bányászni.
It’s going to be my responsibility to get these guys up to speed, get them to where they can play, get them where they can understand our technology and get them ready to compete in the NFL. When you look at guys from size, ability, the things they can do to play on this level, they have the ability to do that; they have all the attributes that they can be pretty good football players for us.John Mitchell
És akkor egy kis bemutató, itt lesz a legtöbb, egyrészt mert McCullers-nél Shazierrel és Tuittal szemben az utolsó szezon mérvadó, másrészt a kedvencemről, a NT posztról van szó, harmadrészt jó látni ezt a monstrumot, ahogy rombol a védőfalban.
/Annyit még tudni kell, hogy senior évében 43-at védekeztek, és ugyan állt fel 0/1 technikában is, de legtöbbször egy guarddal szemben, 3 tech-ből indult. Ez a LeBeau védelemben egy DE posztja lehet, ha épp nem az OT-vel szemben áll fel./

Itt is a rosszal kezdem. A magassága és a súlya együtt olykor hátrányára válik, mert ha lassan kapja el a snapet, vagy túlságosan kiegyenesedik, védtelenné téve a felsőtestét, akkor egy gyors, technikás C/OG ki tudja billenteni az egyensúlyából.
A lassú release miatt a C-RT párosa szépen seggre ülteti, ez a legrosszabb játéka:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersBADRELEASE.gif
Jól látszik, hogy a másik DL ember mennyivel jobban reagál:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersSLOWsnapreaction.gif
És még egyszer, ez az nfl-ben kevés lesz:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersSLOWsnapreaction2.gif
Lassan reagál és totyog:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersSLOWsnapreaction3.gif

És akkor a jó play-ei, szerencsére sokkal több van.
Mielőtt azt hinné mindenki az előbbi képek után, hogy ebből a tankhajó sebességű játékosból sosem lesz gyors játékos, íme az ellenpélda, hogy jó kondiban tud jól mozogni, mert alapjáraton, egy 350-360 fontos mangalicához képest jó atletikus képességekkel rendelkezik.
Hoppá-hoppá! Ez a szezon legeleje, itt még közel lehetett a feljebb említett 347 fonthoz, ez tűnik a maximumnak gyorsaság terén:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techfastperfectrelease.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersmovementskill.gif
Lassan kapja el a snapet, de jól mozog és a végén még ugrik is egyet 😀 :
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersmovementskill2.gif
Ismétlés talajszintről, csak hogy mindenki érezze, mekkora ez az ember :o :
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersmovementskill3.gif

A LG ellen 3 tech-ből indulva:
Olyan erővel és dinamikával képes megindulni, hogy mindez a méretével együtt teljesen kiszolgáltatottá teszi a LG-ot, félelmetes :  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techRDEstrongLGnochance.gif
Hátulról ugyanez:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techRDEstrongLGnochance2.gif
És újra (bár a LG talán elbambult kissé)  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techRDEstrongLGnochance3.gif
Futás ellen, a South Carolina centere gyereknek tűnik mellette:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techRDEstrongLGnochance4.gif
Itt is futás ellen, 1vs1, a Bama LG-ja egy yard előrehaladást sem tud kiszenvedni.  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techRDEstrong2.gif
Egy kézzel ugyanő odébbrakva:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techRDEstrongslow.gif
Szépen megtalálja a RB-t:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersslowreleasepocketpushedwithpower2.gif

A RG ellen 3 techből indulva, a Steelers-ben is játszhat innen:
Erő, gyorsaság, méret. Feltartóztathatatlan (többször nem írom ezt a szót le 😊 ). A RG mozgását érdemes figyelni mindkét esetben:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techLDEstrongRGnochance.gif
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techLDEstrongRGnochance2.gif

Klasszikus 34-es D-nél alapkészségnek minősülő stack and shed technika (megtartja a blokkot és lejön róla a játék olvasása után).
Sok ilyet szeretnénk látni a Steelers-ben tőle, mint a következő, iskolajáték:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersreleasebeattracktackle-SteelersDL.gif
A Pats által draftolt Halapio előrefelé sokat nem halad:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techstackandshedslow2.gif
És még egyszer:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techstackandshedslow.gif
A Bama RG-ja is tehetetlen:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers3techstackandshed.gif
Ellenállhatatlan, itt is érdemes a guard mozgását nézni. Esélye sincs, csinálhat akármit, ez McCullers tehetségének igazi indikátora:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersstack1handtackle.gif
Blokkolhatatlan:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersreleasebeattracktackle-SteelersDL2.gif


A hozzáállásáról is kérdőre szokták vonni, pedig azzal nincs gond, a Bama ellen 10-42-nél az egész drive-ban ő játszik a legenergikusabban, elhivatottan, gyönyörű játék a drive végén tőle, megállíthatatlanul megy a labda felé:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersat10-42goodrundapproachingthecarrier.gif

Double teameket kötelező vonzani és megtartani egy 34 NT-nak. Itt sincsenek problémák.
A LG-C párost tartja:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullers2teamkept.gif
A Bama C-RG párosa short yard szituban egy yardot halad visszafelé. Ez az elmúlt két évben hiánycikk volt a Steelers D-ben:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersshortyard2teamkept.gif
Újabb tökéletes double-team felvétel:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersshortyard2teamkept2.gif
Oldalirányban mozog a futó felé, közben végig tartja a LoS-et:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersshortyard2teamsidelinemovementwithpower-SteelersDL.gif

1-es technikában, NT-ként felállva a center már a legelején meg van verve. Ass-blocking a javából:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersgoodreactioncenterunbalanced1.gif
Ugyanez talajszintről 😊 :  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersgoodreactioncenterunbalanced2.gif

A végére jöjjön egy kis NT pass rush. Tőle senki sem vár Nix-től látott látványos swim move-okat robbanékony első lépés után. Tőle az kell, hogy erőből nyomja ösze a zsebet amennyire tudja, érjen a lehető legközelebb a QB-hoz, tegye be a több, mint 36 incses kezeit a passzsávba és üsse el a labdákat, ha tudja. Márpedig tudja.
Ennél jobban nem lehet csinálni:
 www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersvspassbullrushpocketcollapsedtippedpass-SteelersDL.gif
Valahogy így, a center ellen:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersgoodreleasevsCunstoppable.gif
A LG-C párost együtt is hátratolja:  www.kephost.com/images/2014/05/24/McCullersslowreleasepocketpushedwithpower.gif

Az Oregon elleni egy gifet leszámítva kb 30 jó játékot szedtem össze, mindössze 4 csapat ellen. 4 SEC csapat ellen, hogy pontos legyek. Mindegyiken dominálta a LoS-et. Ha John Mitchell képes lesz felépíteni a játékát, a táplálkozási és erőnléti szakemberek/edzők pedig ideális formába hozzák, akkor kincset találtak Tomlinék a 34-es védelembe! Aki nem mellesleg a méretei miatt hihetetlenül látványos játékra képes. Remélem, hogy a 2015-ös szezonban már ő lesz a kezdő NT. A tehetsége megvan hozzá.
Így még Nix elszalasztása sem fáj annyira.

7/15 Rob Blanchlower

Beceneve: Gronkflower. Juhuhúú, akkó mingyá mekkora sztíl, apukám!
Persze ma már mindenki Gronkosítja a nevét, Godzillából is simán lehet Gronkzilla, hiszen nagy, jó érzékkel szedi le a körülötte szálldosó repülőket és szeret a belvárosi szórakozóhelyeken ruha nélkül tombolni. Blanchflowernél viszont még belefér, hiszen UMass játékosként a hazai meccseken a Pats pályáján garázdálkodhatott és a keresztneve is Rob, így már minden világos 😊. De azért nem egy kávéház a kettő, Hóvirágból inkább egy jó dual-threat #2 TE-et kellene a stábnak varázsolnia, aki Spaeth helyét akár át is vehetné jövőre.
A TE coach James Daniel véleménye róla:
What does he do well that caught your eye?
He has a high level of aggression. He’s a two-phase guy, which is different than a lot of the guys you have coming at you right now. We look for guys that are either going to be run blockers or they’re going to be pass receivers. He’s adept at both of them so that is something that interests us in him. He’s playing in a multiple formation offense so that gave us a chance to look at him in a lot of things.
Does he have a nasty little attitude when he plays?
Somewhat. That’s usually what attracts me to them, so yes.James Daniel
A Western Michigan elleni meccsfelvételén (  draftbreakdown.com/video/rob-blanchflower-vs-western-michigan-2013/ ) pontosan látszik, hogy Daniel mit értett dual-threat TE és multiple formation O-ben látott sokrétű szerep alatt. Állt fel FB-nek triple I formationben, inline TE-nek, H-back-nek az OT mögött, a QB mellett kvázi RB-nek és elkapónak is. A blokkolásával nagy gondok nincsenek, keményen, jó testtartással blokkol és igazi tapló hozzáállása van ráadásnak (erre utal a fenti bevastagított „somewhat” 😊 ). A sípszó után már-már Cody Wallace vagy Embernasty szinten mocsok módon „viszi tovább” a blokkokat. Ez természetesen hatalmas piros pont 😀. De nem csak paraszt, hanem igazi fighter is, nagyon jó hozzáállású vezéregyéniség. Kevés ilyen van a csapatban, szóval szeretettel várjuk 😊.
Elakpójátékban is használható, a fenti videón is látszik, hogy jó érzékkel nyúl a labdáért, nem túl merev mozgású, végsebessége átlagos, de nem fénysebességgel hagyja el a LoS-et. Highlights-okban viszont ezzel szöges ellentétben meglepő gyorsasággal mozog (itt is látszik a bevágásokon:  www.youtube.com/watch?v=U7GSbwseqOo ), csakhogy ezek általában 2012-es felvételek, ugyanis 2013-ban - ahogy a fenti videóból is kiderül - sérvvel játszotta végig a szezont, és egyetlenegyszer sem edzett augusztus óta, csak a meccsnapokra öltözött be! Így pedig az utolsó szezonjából nehéz kiindulni. (Ez az idei Steelers draft class specialitása.) Remélhetőleg egészségesen hozza a korábbi elkapóformáját, amin majd segít, ha vékonyabb és gyorsabb lesz.
Palmer és Paulson lehagyása és a #3 TE poszt megkaparintása a DC-on nem szabadna, hogy gondot okozzon. Nekem nagyon tetszik ez a választás, 7. körben soha rosszabbat.

Összefoglalva:
Rizikós draft. Shazier, Bryant, Johnson, Zumwalt és McCullers izomzata és súlya, emiatt pedig játéka komoly változáson kell, hogy átmenjen senior évükhöz képest, ez pedig mindig hordoz magában kockázatot.
Tuitt, Blanchflower és Archer utolsó éve pedig értékelhetetlen sérülések miatt.
Ez nyolc draftolt a kilencből.
És az is jó kérdés, hogy miért csúszott jelentőset 4 Steelers draft pick is. Remélem, hogy Tomlin & Colbert most túljárt a többiek eszén.
Merthogy a tehetségük szerintem elvitathatatlan. A stáb is úgy gondolja, hogy Shazier, Tuitt és Bryant első körös tehetség, McCullers pedig kezdő NT alapanyag. Szerintem Johnson is jó lehet egy kezdő szerepre két év múlva a LT-LG-RT hármas valamelyikén. Archer pedig kiegészítő, de fontos, momentum-changer szerepre érkezett az O-be.
Soha rosszabb draftot.


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 2 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 347 — capitaine du château de Vienne 1487
Testament Of Big Ben


LEGÁCI
szent lecke a szentkönyvbű

Királyok 1
1:1 Seljövende anap melyen a választás 1:2 esett, s a próféták böktek 1:3 s leen amaz, nevezett Kóver és Kolbert, kik megolvasták, és mondák SónAnderz 1:4 lejövend akkor a fijú 1:5 neve Dan, az atyától származék 1:6 kit ismertek Art nevén 1:7 mivel ő a Bukkméker 1:8 az ő hatalmával, mivel hatalmas ő a hatalmasok között is 1:9 nevében és hatalmában a fiú szóla 1:10 nem leszen, nevezett SónAnderz, Arkanzá fattya, mer mondom bizony 1:11 ki eljövend, annak neve Benjámin 1:12 jöve ő Miamiból, ami nem Florida 1:13 leszen ő a legkisebb fijú a legkedvesebb gyermek 1:14 áldjátok tehát a fijút, s a fijúnak választását Bent 1:15 mert hatalmas vagy mind közül kinek neve Dan

Mózes 1
3:15 a nagy isten megjelőlé elsőként Csárlit 3:16 kineve neve Beccs. és jelet raka Tommira 3:17 akit ismertek, mint Őrültkutyák 3:18 hatalmas volt a jel és a súlya alatt csontok törtek 3:19 hogy eljövendjen a ti prófétátok, Ben 4
4:3 s küzde ő a gonosznak seregével, először 4:4 s megizlelé a vereség ízét 4:5ám az első ember ki kapta, legyen áldott 4:6 neve pedig El 4:7 Rendel El, minthogy el lett rendelve
5:7 s felbuzgólkodék az ő prófétájok, s szarrá és fossá veré a Miamit 5:8 ami Florida
8:17 megveré a Hazafiakat, majd kikapá tőle 8:18 minthogy rendelé El, a hatalmas isten 8:19 nem megyen egyből a legkisebb 8:20 hanem megyen a Tom, aki a Kecske... a harmadikra

Példabeszédek
6:6:6megleve az ő jutalma, mert megérik, miként végigvivék, álltig idegenben 6:66 de nem kapá minnek neve emvípi, kapá azt Hímes nevű 66:6 de legyen ő a legkisebb, legkisebb a mindenek Bejaminja, áldassék..

Prédikátor
s meglesé a gonosznak műhelye, melyben honol a sötétség szíve, s megirigyelé hamvasságát a legkisebbnek... s tevé őt a motorra, majd levevé. dulván, le...
levevé még őt, őbelőle megszabadíttatik amelyet hívnak vakbélnek

s hiába fijaim, a ti jeletek pedig lesz a csíkos alsó, melyet kaptok és viselitek az idők végezetéig, emlékezve mit tett Kimo, azzal a bizonyos Palmerrel, mert ez a jel az ő jelük és ti viselitek...

Mózes 2 Tomlin 1
elvétetett a Kóver, mert idejéből kifutott, s eljövend a messiás, akit ismertek, mint Séf, a nevén Tomlin, ám ő a hitében mindig cover, de nem az...

...az miben mondták az iszonyat eljövetele, mikor a csíkos alsókba szájtátva nézitek a miamibeliek, akik floridaiak, csak nézitek a legnagyobb csapást, amit pontokra lehet ütni, csak nézitek, de bizony mondom néktek, higgyétek is, higgyétek s nyertek, ... mert hárommal is lehet, csak hárommal

és megáldá azúr, mégegyszer, de nem adá azt amit hívtok emvípínek, kapá azt Sántónió nevű

Rúth 1
s nem csak megvezettetet a Benjámin, nem, meg is tévedett, amaz helyen, neve Tahó-tó, s elvesze belőle a Benjámin, s marada az, minek neve Lőcs, avagy a Gerlyedelem... meglelé büntetését is, hogy tiltásba essen, s megtalálja a Benjamint.. Súlytották csapásokkal, elsőbben Séjmúr nevű arcának vonásait, majd enGatya, ki a gonosznak harcosa, hogy orrának vonalát is - de adatott győzelem, de mégsem adatott öröm, mert az pokolbeli fattyú, Áron, ki azóta átkozott, s átkában vive magával mindannyiunkat, hogy nem kapánk többet abból a bizonyosból, de ő sem..

Tomlin 2
s elhatározá a messiás, hogy megölé ő a Lőcsöt, hogy elvevé az ékszereit, s adá azt egy kézbe, Asli az Őriző, ki a golyókat markolja szorosan, hogy elsorvasszák a Gerlyedelmet,

...csakhogy megszületék méges a Hattyú, merha nem lészen tesztoszteron, mondom néktek, az ösztrogén a pokolba visz, s mért rá óriási csapást, mikor ellene küldte isten harcosát, ki benjáminabb a benjáminnál, a neve Tibó, a Tehén, s adott neki leckét, hosszú lecke volt..

Eszter
s méne s kéré a messiását adná neki még időt, s mindig kapá időt az ő messiásától, de nem szabadulhatik, mikor jöve megin az, kit vezete a Tibó, mostmár vezete a Mening, a Törtnyakú, s nem lelénk örömöt

s leledze a számok bűvöletében, mik lévén: nevük rekord és fizetési csekk

Énekek Éneke
| 100 évre titkosítva |




Sutianap levele a makkosháziakhoz 1:1

"Fijaim, Híveim, MotyoróK!

Most mindenki jelentkezzen szépen csöndben, aki Roethlisberger előtti Steelerst nézett aktívan! Nalássátok, most egyön a pillanat a szörnyű bizonytalanság, me ugye Séfbácsit kiabálják mindig, de Rötyivel se nem vót soha negatív szezonuk, főfogtátok eztet. Ő fölfogta, elég időt töltött le nálunk, s persze ki is használta."

... hogy elmékezzetek csak tik az elejire, nem a végire, hogy legyen a szivetekbe a Benjamin, a benjáminos Benjamin..

Szerkesztette: sutianap


Aki nem hiszi, annak utánajárnak