Legkedveltebb hozzászólások

"Ahogy Bazza látta" avagy szezonértékelő 2016
Vicces, hogy a bevezetőt írtam meg utoljára. Sokkal nehezebb papírra vetni egy ilyen szezonértékelőt mint gondoltam, mert annyi gondolat van ilyenkor a magamfajta egyszerű kocadrukker fejében, hogy lehetetlen mindet szórakoztatóan megfogalmazni. Nem lesz benne szakmaiság, nem lesznek benne számok, nem lesznek benne meglepő dolgok.
Érzések, gondolatok, ellentmondások.



20 éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen, 10 éve szeretem ugyanazt a nőt, 10 éve van ugyanaz az autóm, 8 éve lakom ugyanabban a lakásban. Szeretem a biztonságot, szeretem a már bevált jól működő dolgokat. Ez sok szempontból rossz tulajdonság és nagyra becsülöm azokat akik mernek váltani, rá mernek lépni az ismeretlen ösvényre még ha az néha kudarccal is végződik. Hogy ennek mi köze a csapathoz?
Bob Quinn hasonló helyzetben volt, egy nehéz döntést kellett meghoznia és ő a kitaposott utat választotta. Én aki szinte mindig ugyanilyen döntéseket hozok az életben nem értem. Azóta sem értem és ha egyedül is maradok itt a fórumon a véleményemmel akkor sem fogom ezt feldolgozni egyhamar.
Tényleg megpróbáltam többször is arról az oldalról megközelíteni amilyen érveket felhoztak itt a Caldwellt pártolók. Valóban nem várt senki ettől a csapattól PO-t. Elhiszem, hogy a játékosok bíznak benne. Elismerem, hogy valóban kellett a csapatnak ez a nyugodtabb mentalitás a Jim Schwartz féle tombolás után. 3 évből kétszer rájátszásba jutottunk. Érvek, jelentős érvek a maradása mellett.
Én mégsem ezt a döntést hoztam volna. Miért? Mert már marhára unom, hogy nekünk elég a középszer mert mi régen nagyon rosszak voltunk és örüljünk ennek is. Én nem 20 csapat drukkereinél szeretnék boldogabb lenni a szezon végén hanem mindnél. Túl nagy álom a Super Bowl? Nyilván. Most kiröhögnek sokan? Biztos. Van garancia arra, hogy ez egy másik edzővel sikerülne? Semmi. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez Bamba Jabbával soha nem fog megtörténni.
Benne ez a maximum, ezt bizonyította egy sokkal jobb kerettel két éve és bizonyította ezt egy általam jóval gyengébbre taksált brigáddal is idén. A gyengébb csapatokat legyőzhetjük, de a komolyabb edzői stábbal bíró alakulatok ellen már a felkészülésnél, motivációnál, taktikánál elbukunk.


De nézzük az idei szezont, miben volt ez jó és miben volt vállalhatatlan.
Olyan volt a csapat, mint amikor eszel valamit de hiányzik belőle a jó fűszerezés. Jól laksz, de valahogy mégis hiányérzettel állsz fel az asztaltól. Emlékezni fogunk egy fantasztikus támadósorra? Én biztos, hogy nem. Lassú, unalmas tuszakolásra annál jobban. Nem működő futójáték, elejtett labdák, vörös zónás bohózat. Majd a meccsek végén Stafford heroball. Pár év múlva elismeréssel fogunk csettinteni ha visszagondolunk erre a védelemre? Emlékezni sem fogunk rá.
Ennek a csapatnak nincs arca. Volt már rettegett támadósorunk (Megatron-nal, Jahvid Best-tel és Titus Young-gal), volt már NFL szinten is elitnek számító védelmünk (Suuuuuuuuuuuuuuuuuuh), most egyik sincs. Van két ligaszinten átlagos csapatrész amiből nem meglepően egy közepes eredmény jött ki.
Persze egy középszerű csapat sem rossz ha egy felfelé ívelő szakaszban van. De én nem látom, hogy jelenleg több lenne a bizakodásra jogot adó dolog, mint a kérdőjel.
A támadófal helyzete a sok beleölt pick ellenére sem stabil, ráadásul két régebbi és sokszor jól teljesítő "bútordarab" (Reiff, Warford) szerződése lejár. A legbiztosabb kezű elkapónk 37 éves. A franchise RB (aki még ezt nem is bizonyította ráadásul) egész éves sérülésből tér majd vissza. A nagyreményű első körös tight end leginkább az elejtett labdáiról jut eszünkbe.
A védőfal jelenleg csak a futást nem tudja megállítani meg nyomást nem tud generálni. A védőfal legjobbja 33 éves, a sztár (vagy inkább csak annak tartott) Ansah a tavalyi sack-jeinek mindössze a hetedét hozta. Mi lesz DeAndre Levy-vel? Képes még NFL szinten teljesíteni? Mert amit a szezon utolsó meccsein (ahol egyáltalán pályára tudott lépni...) láttunk tőle, azt bárki lehozza. Valóban Rafael Bush-ok és Tawon Wilsonok a megoldások a safety poszton? Lesz végre egyszer normális CB állomány a csapatnál?
Lehetne még percekig sorolni a kérdéseket és problémákat amire remélem Bob Quinn a helyes válaszokat hozza majd.

Én valamiért bízom ebben az emberben. Nem igazán tudom megindokolni de valahogy úgy érzem, hogy ha vele sem sikerül a csúcsra jutni akkor senkivel. Bizonyára a Matt Millen éra miatt kicsit alacsonyan van nálam a léc, de jó érzés látni/hallani, hogy ez az ember tudja mit miért tesz. Nem minden lépésével értek egyet, nem minden húzása jött be de a jövőnek építkezik nem csak egynapos tervei vannak. Ezért is volt számomra érthetetlen Caldwell megtartása. A tavalyi év tökéletes alkalom lett volna arra, hogy a saját embereivel kezdje meg az építkezést. De ezen már átrágtam magam egyszer. Ami a legnehezebb dolog lesz, hogy végre kialakuljon egy igazi Lions kultúra. Én nem szeretem a Steelerst vagy a Patriotsot a Green Bayt meg egyenesen rühellem, de el kell ismernem, hogy ezeknek a csapatoknak van egy varázsa. Ehhez kellenek Bill Belichick-ek meg Mike Tomlin-ok, Tom Brady-k meg James Harrison-ok (Packers-öst direkt nem említek), de leginkább sikerek. Ha ezeket a csapatokat látom játszani az utálat mellet elfog az NFL érzés, Elfog a varázs ami körülövezi ezeket a franchise-okat.
Rólunk mi jut eszébe az embereknek? A sikertelenség, a kudarc, a 0-16, pár elcsalt meccs, állandóan méltatlankodó szurkolók, egy lepusztult város, nulla múlt nulla jelen.
Valamit elsősorban ebben a dologban kellene előrelépni (nem pár éves munka az biztos), legyenek meghatározó játékosok akiért érdemes rajongani, ha megvannak akkor ne engedjük el őket. Nem nyerhetsz meg minden meccset, de borzasztó úgy leülni mintahogy most ültem le a Seahawks meccs elé, reménytelenül, "legyen már vége" érzéssel.
És akkor visszaértünk oda ahol az egész gondolatmenet kezdődött. Ti el tudtok egy csapatot képzelni aminek kultusza van és Jim Caldwell a vezetőedzője? Nem hinném. Jim Schwartz sem volt ilyen, de mögé be tudtam állni a sorba, mert láttam benne a tüzet. Igaz majdnem felgyulladt tőle az egész franchise de az már egy másik történet.


Szezon MVP:
Matthew Stafford QB

A csapat arca, az egyetlen olyan játékos aki nélkül biztos a csapat veresége, a Comeback Kid.
Sokszor gondolkozok azon, hogy hány remek játékos karrierjét tudja tönkretenni ez a Lions. És most nemcsak Barry Sandersre vagy Megatronra gondolok. Voltak itt ígéretes játékosok akik teljesen eltűntek a süllyesztőben, meg voltak akik más csapatba szerződve hatalmas sikerek részesei lehettek/lehetnek. Mi lett volna mondjuk a SB győztes Cliff Avrilből ha nálunk marad? Vagy mennyire csuklana Van Noy anyukája ha a mi sorainkban vitézkedett volna és nem éppen gőzerővel az AFC döntőre készülne?
Nagyon kíváncsi lennék, hogy mire lenne képes Stafford egy olyan csapatban ahol nem egy botrányos támadófal mögött játszana évről évre, ha olyan helyen irányítana ahol a futójátéknak legalább szikrája létezne vagy neadjisten olyan elkapói lennének akik nem ejtenék el minden második passzát.
Gyanítom, hogy az idei Dallast ő is könnyedén rájátszásba vitte volna, a Pats vele is SB esélyes volna, de a Steelers vagy a Giants sem lenne vele látványosan rosszabb sőt.
Matt elit játékos és nemcsak a nagy comeback-ek miatt. Nemcsak a hatalmas fordítások miatt amivel tulajdonképpen megmentette az ő játékát megnehezítő edzői stáb seggét.
Addig a pillanatig amíg a Bears ellen Zenner el nem rontotta a játékot és ezáltal Stafford szabad prédává vált az OLB Floyd előtt komoly esélye volt az MVP címre. Hátán vitte a csapatot, elhitette a szurkolókkal és a csapattársakkal, hogy minden meccset meg tudunk nyerni. Pedig kiölték a játékából azt ami miatt én (és gondolom a szurkolók többsége) megszerettük, a nagy játékokat. Ez egyrészt a Cooter féle minimalista játék egyik ismérve, másrészt a társak gyengesége. Ezért érzem azt, hogy vérzik a szemem amikor a támadásainkat nézem, mert a pálya kétszer akkorának tűnik mint ami valójában. Kis játék, kis játék, kis játék, kis játék... Pedig ennek a gyereknek olyan a karja mint az ágyú. Meg is mutatta abban a meccsenkénti egy-két hosszú játékban amit engedtek számára illetve az utolsó drive-os csillogásokban.
Aztán jött a már említett sérülés és megmutatkozott, hogy mit ér ez a csapat ha ő nem játszik elit szinten. Mit ér Cooter ha igazán kreatívnak kell lennie. Mit ér Caldwell ha baj van, mi a végeredmény ha nem jön a heroball.
Stafford szerződése 2017ben lejár. Olvasom a kinti véleményeket és fogom a fejem. "Ne adjunk neki nagy szerződést!", "Átlagos irányító.", "Cseréljük el most.". Hogy mi van?
Kapásból van vagy 10 csapat (lehet keveset mondtam de nem számolok utána) aki 1 perc múlva bekínálná neki a nagy dealt.
Oké, hogy Michigan, oké hogy 6.kör de azért Jake Rudock nem lesz Tom Brady ezt biztosra merem mondani mégha a messzi USA-ban páran ezt is gondolják. Remélem Bob Quinn észnél lesz és erre a problémára cirka 6 évig nem kell majd újra visszatérni.

Legjobb támadó:
Anquan Boldin WR

Bob Quinn egyik legnagyobb húzása volt Boldin leigazolása. Persze utólag már marha okos vagyok én is, amikor először olvastam, hogy hozzánk kerül hááááát finoman szólva is szkeptikus voltam. Úgy éreztem, hogy megette már a kenyere javát. Persze teljesen érthető döntés volt az idehozatala hisz az akkor még nagyon tetszetős Tate-Jones kettős mögött eléggé jól láthatóan lyukas volt a roster. Andre Roberts, Jeremy Kerley, TJ Jones voltak a jobban hangzó nevek, de egyikük sem számított igazán biztos célpontnak. Persze a sors fintora, hogy a Boldin igazolás miatt elcserélt Kerley remek szezont zárt Frisco-ban.
És miért választottam őt a legjobb támadónak? Nem ő jegyezte a legtöbb elkapott yardot, sem a legtöbb elkapást. Mégis azt érezte az ember, ha necces a szitu akkor ott van Anquan. Harmadik vagy negyedik down-os szituációkban rendre őt kereste Matthew, mert bízhatott benne, hogy elkapja az "öreg".
Elkapásainak egyharmada ezeknél a 3.és 4. down-os helyzeteknél született.
A legjobb fegyverünk volt a red zone-ban, csapatszinten kiemelkedő 8 TD elkapása figyelemre méltó.
Abban a szakaszában a szezonnak amikor 9 meccsből nyolcat nyertünk kulcsszereplő volt.
És, hogy látjuk e még Lions mezben? Ha most kellene válaszolnom akkor azt mondom, hogy igen. Talán egy ilyen év még lehet benne, de kérdés, hogy más csapat is ugyanígy gondolja e ezt. Egy olyan csapat ahol jobban megnyílik majd a pénztárca.

Legjobb védő:
Darius Slay CB


Élénken él az emlékeimben a 2013-as NFL draft. Nemcsak azért mert a csapat történek egyik legjobban sikerült draftja, hanem azért mert több kedvencem is hozzánk került. Imádtam az Ansah picket, Warford hatalmas kedvencem volt és Justin Hunter (az akkori legnagyobb favoritom a drafton) is kis híján nálunk landolt. Csak a Titans betrade-elt elénk és én majdnem dührohamot kaptam, pedig a FO által bevallottan Hunter lett volna a pickünk. Hunter azóta jóformán kikopott a ligából (5 év alatt volt 1300 elkapott yardja). Így esett a választásunk Darius Slay-re akiből azóta a liga egyik legjobb cornere lett.
A pályán jól teljesít, a pályán kívül normális életet él. Nem dumál hülyeségeket, nem egy nagyképű pöcs.
Big Play Slay ahogy magát nevezi Dre Bly óta a legjobb Lions CB. Rashean Mathis-el párban alighanem a csapat (általam látott) történetének legjobb párosa voltak. Sajnos Nevin Lawson már messze nem az a szint mint Mathis.
Slay a védelem egyik legfontosabb játékosa, olyan akire az ellen drukkerei is elismerően csettintenek. Sérülései ellenére is a defense motorja volt. Két meccsnyerő játéka (A Philly elleni FF és a Vikings elleni INT) a szezon legszebb mozdulatai közé is be fog kerülni ha lesz ilyen válogatás rólunk.

Pozitív meglepetés:
Kerry Hyder JR DE/DT
Hogy kicsoda? Na igen. Feltettük páran ezt a kérdést magunkban amikor parádézott a preseason meccseken. Az utolsón például 3 sack-et szerzett.
Aki kevésbé Lions expert annak itt egy video az idei évéről:

Azon kívül, hogy Nick Fairley igazolványképével bárhová bemehetne nem sokat tudtam róla.

Nekem is utána kellett nézni, hogy ki ez a srác. A New York Jets volt az első csapata ahová UDFA-ként került, tavaly óta játszik nálunk. Ez azért meglepő mert én konkrétan nem emlékszem rá, pedig még meccsen is szerepelt.
Ezek szerint nem Bob Quinn találmánya amit én mindvégig gondoltam, de ennek nincs nagy jelentősége.
Ő a szezon legnagyobb Lions felfedezettje, 8 sack-je magáért beszél. A nemlétező passrush egyetlen igazi fegyvere volt. Az első meccses drukker meg nem mondta volna, hogy nem ő a csapat agyonsztárolt védője hanem Ziggy Ansah.
Igazából én még várnék egy évet a nagy lelkendezéssel, mert játszott nálunk egy bizonyos George Johnson ugyanezen a poszton 2014-ben aki ugyanilyen ünnepelt sztárocska lett. 6 sack-es szezon után, majd eligazolt Tampába nagy reményekkel és kb most az NFL-ben sincs már.
Úgyhogy várunk és remélünk.
Először is azt, hogy nálunk kezdje meg a szezont, mert lejár a szerződése. Szerencsére ERFA, így viszonylag könnyebben megtartható.

Legnagyobb csalódás:
Marvin Jones WR

Csalódásnak lehet e nevezni egy olyan szezont ahol elkapott yardokban karriercsúcsot dönt egy WR?
Kezdjük az elejéről és döntsük el.
Marvin Jones a szabadügynök piac legjobb elkapójaként érkezett hozzánk, a Patriots orra elöl happoltuk el. Az előszezonban és az edzéseken olyan teljesítményt nyújtott amely alapján az újságírók joggal nevezték a Lions Nr.1 wide receiver-ének.
Az első három fordulóban ámultunk bámultunk. Zseniálisan rázta le a védőket, bravúrelkapásokat produkált, fantasztikusan működott közte és Stafford között a kapcsolat. A Green Bay elleni meccs volt a korona, ahol több mint kétszáz yardot kapott el és szerzett két TD-t.
Aztán történt valami (gondolom a csapatok elkezdtek felkészülni belőle) és szinte eltűnt a pályán. Volt még pár jobbacska meccse, de meg sem közelítette korábbi formáját.
Védőt a legritkább esetben rázott le, előkelő helyre küzdötte magát az elejtett labdák listáján, az endzoneba csak labda nélkül jutott.
Pedig hatalmas szükség lenne a következő szezonban egy jó Marvin Jones-ra, mert mélységi passzjáték nélkül megint ezt a döglődést kell majd nézni.
Sokan azt mondják, hogy Jim Bob Cooternek sikerült Megatront pótolni, szerintem meg marhára messze vagyunk attól amit vele tudott ez a csapat.
Nézzük is meg Calvin legjobb 2016-os megmozdulását ahol két védővel a nyakán (akik még a mezt is letépik róla) dolgozik és a végén megint begyűjti a közönség elismerését:
 www.youtube.com/watch?v=zymRg1yfkIU

Legjobb újonc:
Taylor Decker OT

Nem könnyű dolog franchise LT-t találni. Első látásra úgy tűnik, hogy Bob Quinn-ek sikerült. Decker (aki a szezon összes meccsén kezdő volt) az előszezon első meccsétől kezdve fejlődött. Egyre érettebb játékkal cáfolta azokat, akik a draft előtt nem tartották alkalmasnak NFL szinten a bal oldalra.
Az NFC North legjobb újonca lett (Jordan Howard-al karöltve), bekerült az év rookie csapatába. Érdekes, hogy az az Ohio State-ről érkező újoncok milyen remek évet zártak (Zeke, Decker, Michael Thomas, Bosa, Apple).
Jó volt látni, hogy a komolyabb passrushereket is könnyedén tudta levenni a pályáról. Volt olyan, hogy három meccsen keresztül még siettetést sem engedett, nemhogy sack-et.
Nekem amúgy ez az egész rookie class tetszik. Nem egy sexy class, de hasznos játékosok érkeztek. Deckeren kívül inkább hosszabb távú befektetésnek tűnnek nem azonnali segítségnek, de már ebben a szezonban is csillogtattak páran komoly erényeket. A'Shawn Robinson jól dolgozott a fal közepén, az egyik legtöbb leütött passz fűződik a nevéhez a falemberek közül. Killebrew nagyon hasznos volt a third down játékoknál. Glasgow LG és C poszton is kezdett több meccsen, játékára nem sok panasz lehet. Zettel hasznos csere volt a védőfalban ugyanezt hozta Dahl is a támadók oldalán. Elsőre nem volt ez rossz Bob Quinn-től. Kicsit biztonságinak tűnhet, remélem idén jobban rámegy majd a playmakerek megtalálására.


Konklúzió:
Ezt a szezont a 2017-es év után lehet majd leginkább megítélni. Új GM érkezett. Ha ez a 9 győzelem csak egy építkezés kezdete, akkor elégedettek lehetünk. Viszont ha az amit én gondolok (egy kiugrott év ami leginkább a szerencsének meg a jó sorsolásnak köszönhető) akkor újabb nehéz évek várhatnak ránk. Mondjuk abban meg igazán edzettek vagyunk. Kupát a kézbe vagy zacskót a fejre, ez itt a kérdés Uraim.


(Következőleg egy keret elemzéssel szeretnék jelentkezni. Free agency és draft tippekkel. Persze ha van rá igény.)

Szerkesztette: Bazzani

Katy Perry @ Glendale

Februàr 1.

NFL DRAFT 2020 KI KICSODA?

A teljesség igénye nélkül, de igyekezve a legfontosabb nevekről nem megfeledkezni, készítettem egy összeállítást azokról a jövőre draftjogosulttá váló prospectekről, akikre - az egyelőre radar alatt repülő és majd csak az aktuális idényben berobbanó játékosok mellett - a leginkább érdemes lesz figyelni a 150 éves college foci idei szezonjában.

Dőlttel jelöltem az underclassmaneket, tehát azokat, akiknek a mostani szezonon túl is van egyetemi játékjogosultságuk, vagyis még nem biztos, hogy ott lesznek a jövő évi újoncbörzén.

Tua Tagovailoa, QB (Alabama)
Egyesek már azon polemizálnak, hogy korszakos játékos, vagy “csak” simán 1/1-et érő franchise QB matéria. Tény, a játék bizonyos elemeiben olyan minőséget képvisel, ami egyetemi irányítótól - pláne olyantól, aki mindössze egy éve kezdő - ritkán látható. Pontosság tekintetében például az NFL-kezdők döntő többsége a nyomába sem ér. Szintén egészen kivételes, ahogy a nyomást kezeli, a zsebben és azon kívül egyaránt. Kellően mobilis, "lábon" is veszélyes irányító. Lesznek majd, akik belekötnek a magasságába és a karerejébe, de ezeket a kritikákat annyira kell komolyan venni, mint anno Mayfield esetében - egyik vonatkozásban sem fog az NFL legszűkebb elitjéhez tartozni Tua, de mindkét téren bőven megfelelőek az adottságai. Ami releváns kérdéseket vethet fel, az a tartóssága: tavaly mindenféle kisebb sérülést összeszedett, arról tehát még nem ártana meggyőznie mindenkit, hogy bírni fogja a gyűrődést. A “korszakos játékos-e” és “Steve Young második eljövetele” jellegű eszmefuttatásokat én egyelőre meghagyom másoknak, abban viszont biztos vagyok, hogy amennyiben Tua ezen az úton halad tovább, és jövőre QB needes csapat kezébe kerül az 1/1, akkor nem lehet majd kérdés, hogy kit kell választaniuk.

Justin Herbert, QB (Oregon)
Arm talent tekintetében ő viszi a prímet a jövő évi classban, prototípus méretekkel van megáldva, és még fehér is, így a sztereotipikus franchise QB megszállottjai biztosan komálni fogják őt. Döntéshozatal és nyomáskezelés terén azonban jelentős javulást kell produkálnia ahhoz, hogy valóban olyan, prémium picket érő irányító legyen, amilyennek sokan vizionálják.

Jake Fromm, QB (Georgia)
Fromm olyan irányító, akinek a fő negatívumán, az NFL-átlagtól látványosan elmaradó karerősségén már nem igazán lehet korrigálni, fejben viszont jól láthatóan NFL-kompatibilis QB. A kérdés az, hogy a mentális képességei mennyit tudnak kompenzálni fizikális adottságain, lehet-e belőle így több egy teljesen középszerű NFL-kezdőnél, vagy kb. Andy Dalton szintje jelenti majd számára a plafont.

Jacob Eason, QB (Washington)
Az mind szép és jó, hogy valaki elit recruit volt, majd produkált egy egész ígéretes freshman szezont, de pusztán ezek alapján első körös tehetségnek kikiáltani egy olyan játékost, aki két éve látott utoljára pályát éles meccshelyzetben, azért elég meredek dolog... Márpedig Eason kapcsán itt-ott lehetett hallani ilyen véleményeket is, miközben sokáig még a saját csapatán belül sem nevezték ki egyértelmű első számú QB-nak. Én maradok a konzervatív “először várjuk meg, mit mutat ebben az idényben” álláspontnál vele kapcsolatban.

Jordan Love, QB (Utah State)
A draftközösség idei Group of Five-os kedvence. A legegyszerűbben úgy tudnám behatárolni, hogy jó alapanyag, de még messze nem késztermék: prototípus fizikum, kellő mobilitás, kifogástalan karerősség jellemzi | biztos sokak számára pech, hogy nem fehér | , mentálisan azonban még komoly hiányosságokkal küzd - nem kezeli jól a nyomást, lassú a post-snap olvasása, a döntéshozatala is bőven hagy kívánnivalót maga után. Mentségére legyen mondva, még csak junior idénye előtt áll, és mindössze másfél szezonnyi kezdő tapasztalattal bír, úgyhogy bőven lesz még ideje csiszolódni, és kell is fejlődnie nem is keveset ahhoz, hogy létjogosultságuk legyen a vele kapcsolatos korai körös prognózisoknak.

K.J. Costello, QB (Stanford)
A sztereotipikus NFL irányító egy újabb mintapéldánya, akinek az ügyét ráadásul az is segíti, hogy pro-style offense-ben pallérozódik. Azt nem vitatom, hogy egyetemi szinten Costello jóval átlagon felüli QB-nak számít, NFL prospectek viszonylatában viszont nem látok benne semmi extrát. Ha már Stanford, ő sokkal inkább Kevin Hogan, mint Andrew Luck.

D’Eriq King, QB (Houston)
Nem tudom, hogy Cardinals-szimpatizáns-e, feltételezem nem, de vélhetően legalább annyira szurkol majd Kyler Murray beválásáért, mint a Cards-drukkerek. D’Erik királynál “lábon” talán nincs is jobb QB a jelenlegi egyetemi mezőnyben, ami persze egy NFL-be vágyó irányítónál azért messze nem elsődleges szempont, de a passzjátékban általa mutatottak alapján sem tűnik olyan prospectnek, akiből ne lehetne kihozni valamit. Ellenben a fizikuma még azt a szintet sem üti meg, mint az idei 1/1-esé. Volt idő, amikor egy Kinghez hasonló prospectet kapásból a “még karrier backupnak sem jó” kategóriába sorolt volna mindenki, a közelmúltban viszont - ha nem is drasztikus mértékben, de - elkezdett nyitottabbá, innovatívabbá válni az NFL. Ennek a Cougars irányítója is haszonélvezője lehet, de ahogy említettem, külső segítségre is szüksége lesz egy Kyler Murray által elindított metaforikus lavina formájában.

Travis Etienne, RB (Clemson)
Azt gondolom, vitán felül áll, hogy szigorú értelemben vett futóként (pure runnerként, ha úgy tetszik) ő a legjobb a jelenlegi egyetemi mezőnyben: végsebessége és robbanékonysága egyaránt elit szintű, irtózatosan jól hárítja a szerelési kísérleteket, remekül lát a pályán, a fizikuma is megvan a workhorse terheléshez. Arról, hogy valódi feature back lehet-e az NFL-ben, az fog dönteni, hogy a passzjátékban képes lesz-e jelentősen fejlődni; ezen a téren eddig vajmi keveset mutatott. Ha az előttünk álló szezonban eloszlatja ezeket a kételyeket, egyenes út vezet számára az első körbe.

De'Andre Swift, RB (Georgia)
Etienne mellett a másik olyan prospect, akiben látom a potenciálisan első körös RB-t és azt, hogy első naptól all-down back lehet az NFL-ben. Ráadásul a játék azon elemében, amiben a Clemson sztárjának még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy legitim mindenesként lehessen rá tekinteni, abban Swift egyenesen a class legjobbja; ritka az olyan college RB, aki elkapások terén annyira kiforrott, mint ő. Nincs igazán gyenge pontja a játékának, ráadásul még pro-style rendszerben is edződik, úgyhogy a kezdő futót kereső csapatok döntéshozói biztosan nagy megelégedéssel fogják figyelni a meccsfelvételeit.

Jonathan Taylor, RB (Wisconsin)
Megint egy top college RB a Wisconsinról, aki - bár eltérő stílusú játékosokról beszélünk - futóként összességében nem sokkal marad el Etienne szintjétől. Az egyik bökkenő, ami miatt kétségek merülhetnek fel a valódi feature backként való alkalmazhatóságát illetően, ugyanaz, mint Clemson-os kollégája esetében: kérdéses, hogy a passzjátékban milyen hozzáadott értéke lehet. A másik probléma a labdabiztossága: két év alatt 12 fumble került a neve mellé. A tendencia legalább pozitív, tavalyelőtt nyolcszor, tavaly már “csak” négyszer ejtette ki a labdát, de kellene tőle egy sallangmentes szezon ilyen szempontból, ha el akarja oszlatni a kételyeket.

A.J. Dillon, RB (Boston College)
A kiemelkedő statisztikák miatt egy ideig még biztosan a korai körökbe fogják prognosztizálni a legtöbben, Dillon azonban egy old-school RB, és a mai NFL-ben a hasonló skill settel bíró futók iránt már nincs akkora kereslet, mint korábban. Committee backként nekik is meglehet a maguk hozzáadott értéke, de ennek ellenére még a nem feature RB-ben gondolkodó csapatok sem szívesen támaszkodnak ennyire egydimenziós futókra, lásd például Jordan Howard esetét. Játékstílusa és karaktere miatt igazi közönségkedvenc lehet majd Dillon, de nem látok benne többet egy harmadik napos prospectnél.

Najee Harris, RB (Alabama)
Valószínűleg ő lesz idén a Tide legtöbbet használt RB-je, valószínűleg hasonlóan produktív lesz, mint elődei, valószínűtlennek tartom viszont, hogy az (inkább még a draft process elején felmerülő) első-második körös jóslatok beigazolódnak majd vele kapcsolatban. Bár eltérő stílusú játékosokról van szó, az alapprobléma Harrisnél is ugyanaz, mint Dillonnál: egydimenziós futó. Ha a skill setjét nézem és azt, hogy Bama-játékos, mondhatnám, hogy valahol a Derrick Henry - Bo Scarbrough spektrumon mozog, de tartok tőle, hogy jóval közelebb helyezkedik el ennek a spektrumnak az utóbbi végletéhez. Az eddig látottak alapján egy szimpla power back, aki a passzjátékhoz érdemben nem igazán tud hozzátenni, és nem is tűnik kellően atletikusnak, robbanékonynak. Bama-szurkolóként attól nem tartok, hogy csalódást okozna, az NFL-beli jövőjét illetően azonban már igencsak szkeptikus vagyok.

Eno Benjamin, RB (Arizona State)
Ha idén is hasonló számokat hoz, mint tavaly, akkor a Christian McCaffrey - Phillip Lindsay jelenségnek is köszönhetően népes rajongótáborra számíthat draft berkekben, hát még ha Devin Singletary is beválik a profik között... Az említett urakhoz hasonlóan Benjamin is azon futók közé tartozik, akik nem rendelkeznek prototípus feature back méretekkel, de ettől függetlenül workhorse terhelés alatt is képesek voltak kiválóan teljesíteni NFL- és/vagy NCAA-szinten. A méreteket leszámítva az ASU sztárja is rendelkezik azokkal az alapvető tulajdonságokkal, melyek ahhoz kellenek, hogy valakiből valódi all-down back legyen az NFL-ben - nagyon nehéz földre vinni, a meccsfelvételek alapján az atletikusságával sincs gond, elkapásoknál is remekel. Ha így folytatja, alulméretezettség ide vagy oda, őt már nem fogják úgy ignorálni a drafton, mint anno Lindsay-t.

Ke'Shawn Vaughn, RB (Vanderbilt)
A draft alighanem legjobb végzős futója - a szó szoros értelmében vett futója, mert a passzjátékban finoman szólva sem jeleskedik, ellenben a földön még az SEC-védelmeknek is komoly fejtörést okozott a megállítása. Ha összességében nem is olyan kvalitású játékos, de hasonló home-run hitter, mint Etienne: tavaly hét 60+ yardos futást is összehozott. Nem (ő sem) az a fajta RB, akire egyes egyedül lehet alapozni egy NFL-csapat futójátékát, de committee backként nagyon hasznos játékos lehet.

Trey Sermon, RB (Oklahoma)
Őt is szokás a korai körökbe jósolni, és a mutatós statisztikák biztosan nála is meglesznek ahhoz, hogy ez a tendencia egy darabig még folytatódjon, főleg úgy, hogy Jalen Hurtsszel a fedélzeten nyilván nagyobb hangsúly kerül majd a futójátékra, mint egy Kyler Murray vezette offense-ben. Ettől függetlenül én csak a korábbi Sooners-es Samaje Perine-hoz hasonló prospectet látok Sermonban, aki az egyetemi mezőny egyik legjobb támadófalával megtámogatva, Big 12 védelmek ellen nyilván elit számokat képes hozni, de egyénileg messze nem olyan kaliberű játékos, aki egy harmadik napos picknél többet érne, arról nem is beszélve, hogy a skill setje sem olyan, amilyennel a mai NFL-ben igazán érvényesülni lehet.

J.K. Dobbins, RB (Ohio State)
Egy újabb powerhouse újabb túlértékelt futója. Ráadásul nála nem hogy az elit játék, még az elit egyetemi statisztikák sincsenek meg; tipikusan az a fajta játékos, aki sokkal jobb atléta, mint amilyen futballista. Sermonhoz hasonlóan vélhetően Dobbinsra is nagyobb terhelés vár idén egy top irányító távozása után; meglátjuk, hogyan birkózik meg vele és mennyit fejlődik junior évére.

Cam Akers, RB (Florida State)
Őt is felvezethettem volna ugyanazzal a mondattal, mint Dobbinst, ha csak az előző szezonjából indulnék ki, de az összképet nézve ő jelenleg inkább enigma, mint túlértékelt játékos. Ígéretes freshman idényt követően tavaly teljesen el volt veszve, bár ehhez az FSU egészen pocsék teljesítményt nyújtó támadófala is alaposan hozzájárult. A Seminoles támadójátéka sanszosan ebben a szezonban sem lesz közönségcsalogató látványosság, de Akersre érdemes odafigyelni, mert egy egyáltalán nem tehetségtelen, ráadásul all-down skill settel felvértezett futóról van szó. Ha az FSU offense hasonló kínokon megy majd keresztül, mint tavaly, és ez megint látványosan kihat Akers teljesítményére és számaira, akkor a draft előtti hónapokban bizonyosan gyakran fogják az ő nevét egy mondatban említeni a ”better NFL than college player” kifejezéssel.

Jerry Jeudy, WR (Alabama)
És már megint itt tartunk, Quinnen Williams után egy újabb Alabama-játékost kell korszakos tehetségként hype-olnom. De még mielőtt az elfogultság vádja érne: a meccsfelvételei alapján még a vak is láthatja, hogy egyáltalán nem túlzás őt ebbe a kategóriába sorolni. Biztos vagyok benne, hogy (az eddigiekhez hasonlóan) sokat lehet majd hallani vele kapcsolatban, hogy “ő a legjobb WR prospect [illessz be egy tetszőleges elkapót] óta”, bár így hirtelen nem is tudom, meddig kellene visszamenni, hogy olyan WR-t találjunk, aki karrierje ezen fázisában hozzá fogható volt. OBJ biztosan az egyik leggyakoribb név lesz az előbbihez hasonló kijelentéseknél, de az az igazság, hogy draft prospectként például ő sem tartott azon a szinten, ahol most Jeudy mindössze két college szezon után. Röviden-tömören: összerakni is nehéz lenne nála jobb, a mai futballhoz ideálisabb elkapót. A route-futása egészen briliáns; NFL-szinten is nehéz olyan WR-t találni, aki vetekszik vele ezen a téren. Nagyon biztoskezű játékos; az a dinamika, ahogy sebességvesztés nélkül húzza be a labdát, megintcsak egyedülálló. Parádés az elkapás utáni játéka is, lekövethetetlen irányváltásokkal kergeti őrületbe a védőket. Rendkívül atletikus, ennél fogva persze nem is a legrobosztusabb receiver, de fizikálisan is bárkivel felveszi a versenyt. Megkockáztatom, rövid időn belül az NFL egyik | ha nem a | legjobb elkapójaként lesz számon tartva.

Laviska Shenault Jr., WR (Colorado)
10-ből 11 szakértő Sammy Watkinshoz hasonlítja a Colorado sztárját, és valóban nehéz lenne ennél jobb párhuzamot találni, elnézve kettejük skill setjét, játékát, na meg persze a hosszú haj... Kíváncsian várom, hogy Shenault milyen edzők kezei alá kerül az NFL-ben, mert bár a képességei megvannak ahhoz, hogy igazi go-to receiver legyen (route-futásban azért még szeretnék látni tőle idén egy látványos előrelépést), de a hozzáadott értékének egy jelentős része jelenleg is abban rejlik, hogy nem csak úgymond hagyományos elkapóként használják, hanem mindenféle úton-módon próbálják a kezébe adni a labdát (returnerként, futásoknál, különböző gadget playeknél, stb.), és nem kis részben ennek köszönhető, hogy annyira élményszámba megy, amit a pályán csinál. Kár lenne, ha az NFL-ben “megölnék” a játéka ezen részét.

CeeDee Lamb, WR (Oklahoma)
Natural receiver. Bizonyára mindenki találkozott már ezzel a kifejezéssel. A jövőre draftjogosulttá váló elkapók közül csak Jeudy testesíti ezt meg jobban, mint Lamb, akinek egészen szenzációs a mozgáskoordinációja, nagyon jók a kezei, az akrobatikus elkapásokat is szinte rutinszerűen csinálja meg. Route-futásban kell még sokat fejlődnie, de ez sem negatívumként értendő - természetes, hogy egy leendő junior, akitől az Oklahoma rendszere nem követel meg túlzottan komplex route-ismeretet, másodévesként még igencsak kiforratlannak tűnik ezen a téren. Játéka, skill setje engem Allen Robinsonra emlékeztet, egy fokkal gyorsabb kiadásban.

Tee Higgins, WR (Clemson)
Elsődlegesen masszív felépítéséből és kiváló ball skilljeiből élő elkapó, akibe nem nehéz belelátni, hogy idővel leendő NFL-csapata első számú receivere legyen. Ugyanakkor felmerülhetnek kérdőjelek az atletikusságát illetően, és olyan konkurencia mellett, mint amilyen a jövő évi drafton WR fronton alakulóban van, ezek a bizonyos kérdőjelek jó néhány draftpozícióba fájhatnak. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy akik a "next big thing"-et keresik a Clemson most már mondhatni tradicionálisan erős WR-képzésében, azoknak nem feltétlenül Higgins háza táján érdemes nézelődniük - bátrabbak már most fogadhatnak arra, hogy csapattársa, Justyn Ross lesz a 2021-es draft elsőként kiválasztott elkapója.

Jalen Reagor, WR (TCU)
Elképesztően atletikus elkapó, aki tavaly egészen botrányos QB-játék mellett is összeszorgoskodott több mint 1000 yardot és 9 TD-t. Az ő reális draftértékének meghatározása azért nem lesz könnyű szerintem, mert - noha távolról sem egy kizárólag slotban elképzelhető "törpéről" beszélünk - nem rendelkezik a legideálisabb méretekkel, a Big 12-ben viszont nem fogják túlzottan veretes defensive backek / védelmek tesztelni, így nehéz lesz belőni, hogyan veszi fel a versenyt (főleg fizikálisan) az NFL-kaliberű védőkkel.

Henry Ruggs III, WR (Alabama)
Aligha mondok azzal újat bárkinek is, hogy nem Jeudy a Tide egyetlen, potenciálisan első kört érő elkapója. Több szempontból Ruggs is egy leendő első számú NFL WR erényeit csillogtatja, összességében viszont még igencsak kiforratlan a játéka. A Bamánál is mindenekelőtt a sebességére építettek eddig, ami például egészen páratlan, sokak szerint már Tyreek Hill kaliberű. Meglátjuk, mennyivel válik komplexebbé a játéka a mostani szezonban; ezen fog múlni, hogy egy azonnal a mélyvízbe dobható vagy egy inkább projekt jellegű elkapót látnak majd benne az NFL-csapatok. Előbbi még ebben a felhozatalban is első kört érhet, utóbbi esetén viszont épp a WR class mélysége miatt jó pár draftpozíciót bukhat.

Tylan Wallace, WR (Oklahoma State)
2017-ben összesen 7 elkapás, tavaly 1491 yard. Wallace gyakorlatilag szó szerint a semmiből robbant be és tette le az asztalra közel másfélezer yardjával - szigorúan statisztikai értelemben véve - az évezred ötödik legjobb teljesítményét a Power 5 csapatok elkapói között. Ugyanakkor hiába a lehengerlő számok, egy még igencsak nyers játékosról van szó, ami egyrészt a rutintalanságából, másrészt abból ered, hogy technikai finomhangolás szempontjából nem épp a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a Cowboys filozófiája/rendszere. Vélhetően a méretei miatt is sokan ki fogják kezdeni; Reagorral karöltve a szokásos “szélen is megállja majd a helyét, vagy csak slot receiver lesz belőle” dilemmák fő alanya lehet. Én amondó vagyok, minden további találgatás előtt nézzük meg, milyen fejlődést és játékot mutat idén az Okie State egyelőre (nem negatívan értendő) one-year wonder elkapója.

Collin Johnson, WR (Texas)
Hasonló játékost látok benne, mint korábbi csapattársában, Lil'Jordan Humphrey-ban: nagydarab possession receiver, aki fizikális fölényét kihasználva egyetemi szinten még képes domináns játékot nyújtani (pláne a Big 12 híresen "acélos" védelmei ellen…), de nem elég atletikus ahhoz, hogy az NFL defense-ek ellen is igazán hatékony legyen. Humphrey-t például ki sem választották az idei drafton, és bár Johnson esetében ekkora szabadesést azért nem vizionálok, de nem a mostani az az éra, amikor a hozzá hasonló elkapók előkelő picket érnek.

Tyler Johnson, WR (Minnesota)
Még egy Johnson, akinek az NFL-jövőjével kapcsolatban atletikus korlátai miatt vagyok borúlátó. Collin és Tyler közül szerintem utóbbi tud majd jobban érvényesülni a profik között, mindenképpen őt tartom tehetségesebbnek, nem is olyan régen csak az lett volna a kérdés, hogy az első körön belül hol kel el, manapság azonban az atlétikailag limitált possession receiverek nem éppen az aranykorukat élik.

DeVonta Smith, WR (Alabama)
Smith sem ügyetlen gyerek, igaz ő már nem hogy Jeudy-nál, de Ruggsnál is lényegesen limitáltabb potenciállal bíró prospect. Méretei miatt - versenysúlya még talán a 180 fontot sem éri el - eleve csak slot receiverként jöhet számításba, ahhoz viszont megvannak a képességei, hogy ebben a szerepkörben hasznos tagja legyen egy NFL-offense-nek. Kérdés, hogy mennyi lehetősége lesz bizonyítani, mert Jeudy helye megkérdőjelezhetetlen, nyilván Ruggs sebességét sem szívesen nélkülözi majd a Bama, és minden bizonnyal a tavaly abszolút újoncként is 848 yardig és 7 TD-ig jutó Jaylen Waddle-nek is egyre nagyobb szerepet szánnak Tuscaloosában.

Donovan Peoples-Jones, WR (Michigan)
DPJ egyelőre a DGB-i úton: ahogy anno Dorial Green-Beckham, úgy a Wolverines elkapója is egekig magasztalt elit recruitként érkezett az egyetemi mezőnybe, ahol az azóta eltelt két évben bár voltak jó pillanatai, de a pályán nyújtott teljesítményével eddig nem tudta igazolni az őt övező hype létjogosultságát. A korai körös jóslatokat sem elsősorban a meccsfelvételeinek köszönheti, és ugyan kétségtelenül van benne upside, de ha ezen a fejlődési pályán marad, akkor nem lesz belőle első-második körös pick, főleg nem ebben a WR classban.

Jared Pinkney, TE (Vanderbilt)
A tight end class talán legsokoldalúbb és egyben legbiztonságosabb prospectje, aki ugyanakkor relatíve alacsony "plafonnal" bír - nagyjából minden téren megüti azt a szintet, amit egy korrekt NFL-kezdőnek tudnia kell, de semmiben sem igazán kiemelkedő.

Colby Parkinson, TE (Stanford)
A szokásos Stanford tight end, nem a megszokott fajtából. Palo Alto-ból többnyire sokoldalú, in-line szerepkörben és ezáltal blokkolásban is kimondottan jártas tight endek kerülnek az NFL-be, Parkinson azonban a manapság divatos atletikus "move" TE-k vállfajába tartozik, aki J.J. Arcega-Whiteside és Kaden Smith árnyékából kilépve elsősorban elkapások terén igyekszik majd olyat alkotni, aminek reményei szerint egy aránylag korai draft pick lesz a jutalma.

Albert Okwuegbunam, TE (Missouri)
Kiemelkedően produktív két szezonon van túl az SEC-ben (18 meccsen 17 TD), így értelemszerűen jelentős hype övezi, abban azonban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy Albert O draftértéke is egyenes arányban lesz a statisztikáival. 50/50-es szituációkban és red zone-ban nyilvánvalóan nagy hasznát veszi majd leendő csapata, atletikus hiányosságai miatt viszont erősen kétlem, hogy az NFL-védelmek ellen is akkora fegyvernek fog bizonyulni, mint egyetemi szinten. Egy középső körös játékosnál többet én egyelőre nem látok benne.

Grant Calcaterra, TE (Oklahoma)
Mark Andrews után egy újabb elkapásokra specializálódott tight end az Oklahomáról, akinek passzjáték terén - Sooners-es elődjéhez hasonlóan - az NFL-ben is meglesz a maga értéke, a komplex kezdő TE-t kereső csapatok azonban jobban teszik, ha messziről elkerülik, vagy legalábbis nem erre a szerepkörre draftolják őt. Hozzáteszem, elkapóként sem kecsegtet annyira kimagasló potenciállal, a meccsfelvételek alapján nem tűnik túlzottan atletikusnak.

Jake Ferguson, TE (Wisconsin)
A tight end class talán legnagyobb sleepere és legnagyobb upside-dal bíró játékosa. Mindössze egyetlen szezonnyi, egyébként is limitált mintából még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de ha idén azt produkálja, amire első éve alapján képesnek tűnik, akkor a most még minimális visszhangot kapó Ferguson ázsiója ugrásszerűen megnőhet a szezon folyamán/végére. Remek elkapó tight end lehet belőle, a Badgers rendszere pedig garancia arra, hogy megannyi egyetemi poszttársával ellentétben a blokkolás rejtelmeibe is alapos betekintést nyer.

Andrew Thomas, OT (Georgia)
Olvastam egy találó megjegyzést vele kapcsolatban: You ask the prospect making machine to create an offensive tackle and they come out looking like Thomas. Ez csak a felépítésére vonatkozott, de tulajdonképpen Thomasra mint prospectre kompletten ráhúzható ez a megállapítás. Tökéletes fizikum, masszív felépítése ellenére nagyon atletikus, technikailag képzett, futásblokkolásnál igazi bulldózer, ahhoz is mindene megvan, hogy elit passzblokkoló legyen, és három teljes szezonnyi, pro-style offense-ben szerzett kezdő tapasztalattal érkezhet a “nagyok” közé. Nehéz jelen pillanatban kevesebbet belelátni egy NFL-szinten is (alsó hangon) átlagon felüli franchise LT-nél.

Tristan Wirfs, OT (Iowa)
Gőzerővel üzemel tovább az OL-gyár Iowában, és úgy tűnik, a szezon végén egy igazán elit produktum kerül le a futószalagról Wirfs személyében. Bruce Feldman idei Freaks Listjének első helyezettje lehet Thomas fő kihívója az OT1 státuszért folyó versenyben, elvégre ő ugyancsak minden adottsággal és - Kirk Ferentz tanítványa lévén - a kellő technikai előképzettséggel is rendelkezik ahhoz, hogy minőségi kezdő vakoldali tackle legyen az NFL-ben. Eddigi meccsfelvételei csak hangyányival kevésbé meggyőzőek, mint georgiai vetélytársáé. Wirfs csapattársa, Alaric Jackson egyébként szintén előkelő pozícióra pályázhat az OT-k rangsorában.

Walker Little, OT (Stanford)
Az ő nevével is rendszeresen lehet találkozni első körös mockokban, amivel még nincs baj, azzal viszont nem tudok egyetérteni, amikor valaki Thomas és/vagy Wirfs elé sorolja őt; szerintem egyértelműen (legalább) egy szinttel mögöttük van. De hogy milyen kaliberű játékosról van szó, azt az is jelzi, hogy közel két évtized alatt ő volt az első, aki már true freshmanként is bekerült a Stanford támadófalának kezdő ötösébe, holott tehetséges offensive linemanek tömkelege fordult meg a Cardinalnál ebben az évezredben. Benne van a potenciális franchise LT, de lesz azért még mit csiszolni rajta, főként a futásblokkolásán.

Trey Adams, OT (Washington)
Amikor pályára lépett, domináns teljesítményre volt képes, de az utóbbi két évben rengeteg időt töltött kényszerpihenőn - tavalyelőtt ACL-szakadást szenvedett, tavaly pedig hátsérülés miatt hagyta ki a szezon nagy részét. Az eddigiekből kiindulva nem az a kérdés, hogy egy első körös talentumot láthatunk-e majd a meccsfelvételein, hanem hogy milyen hosszú lesz a filmszalag.

Prince Tega Wanogho, OT (Auburn)
Nagyon nyers, de fizikális-atletikus adottságai miatt óriási upside-dal bíró, a játék egyik részében remeklő, másik aspektusában borzasztóan kiforratlan vakoldali tackle az Auburnről. Ismerős történet? A kolosszális bustnak bizonyuló Greg Robinsonnal ellentétben Wanoghónak nem a futás-, hanem a passzblokkolás az erőssége, ami kissé abszurd, ha azt nézzük, hogy az egykori nigériai labdarúgó csak középiskolásként váltott erre a sportra, ráadásul az Auburnre még védőfalemberként érkezett. Ennek ellenére pass protectionben már technikailag is mutat kifejezetten biztató jeleket, a futójáték támogatásánál azonban rengeteget kellene fejlődnie ahhoz, hogy draft prospectként több lehessen projekt játékosnál.

Shane Lemieux, OG (Oregon)
Az Oregon a mezőny egyik legjobb támadófalát vonultathatja fel az idei szezonban, melynek fő letéteményese a tackle Calvin Throckmorton mellett az a Lemieux, akit a legtöbben jelenleg a legjobb (végzős) draft-jogosult guard prospectnek tartanak. A futásblokkolásban nyújtott produkciójával nincs gond, nekem viszont azzal kapcsolatban egyelőre vannak fenntartásaim, hogy pass protectionben is képes lesz-e olyan színvonalat hozni, ami egy első kört érő OG-től elvárt.

Trey Smith, OG (Tennessee)
A másik Trey-hez hasonlóan nála is az egészség a legbizonytalanabb tényező: tavaly vérrögöket találtak a tüdejében, ami miatt a szezon utolsó öt meccsén már nem lépett pályára. Egyébként ígéretes játékosról van szó, igazi fizikális-atletikus szörnyeteg, ötcsillagos recruitként érkezett Knoxville-be, az első meccstől kezdve alapember a Vols támadófalában, tackle-t és guardot egyaránt játszott. A draft média egyöntetű álláspontja jelenleg, hogy a profik között utóbbi poszton lehet jövője, bár nem lepődnék meg, ha idővel szárnyra kapnának vele kapcsolatban a “de RT azért még lehet” témájú okfejtések.

Creed Humphrey, C (Oklahoma)
Nem mindennapi módon a Sooners támadófalának kezdő ötöséből négyen is elkeltek az idei drafton, és könnyen lehet, hogy az egység legtehetségesebb tagja még csak köztük sem volt. Humphrey tavaly redshirt freshmanként, tehát mondhatni nulla tapasztalattal a tarsolyában is szenzációsan játszott, ebből kiindulva egyesek - kissé talán elhamarkodottan - odáig merészkednek, hogy már most az utóbbi tizeniksz év egyik legígéretesebb center prospectjének kiáltják ki. Redshirt sophomore támadófalember ritkán jön ki a draftra, de a jövő évi center class egyelőre nem tűnik különösebben egetrengetőnek, így már csak emiatt is érdemes lehet az idény végeztével profinak szegődnie.

Tyler Biadasz, C (Wisconsin)
Igaz, hogy a jövőre várható center class első blikkre összességében nem tűnik túl extrának, de természetesen akad azért magasan jegyzett prospect a poszton Humphrey-n kívül is, és nem meglepő módon Wisconsinban leledzik az illető. Biadasz a nagyobb rutinból is fakadóan jelenleg komplettebb, NFL-készebb prospect, mint Humphrey. Az idei draft előtt, redshirt sophomore-ként valami érthetetlen oknál fogva “return to school” értékelést kapott az advisory boardtól, és bár egy év egyetemi játékjogosultsága még marad az idei szezon után is, tovább már aligha halogatja a váltást - ha úgy játszik, mint eddig, gyakorlatilag borítékolható az első/második körben történő kiválasztása.

Derrick Brown, DT (Auburn)
Ha Jeffery Simmons nem szenved ACL-szakadást februárban, könnyen lehet, hogy három belső védőfalember is top 10-ben kelt volna el az idei drafton. A jövő évi interior DL class tagjai közül jelenleg egyedül Brownban látom azt, hogy hasonló magasságig juthat. Sokoldalú, passz és futás ellen egyaránt domináns játékra képes defensive tackle; ha nem is Quinnen Williams szintje, de hasonló kaliberű prospect lehet, mint Simmons lett volna egészségesen.

Raekwon Davis, DT (Alabama)
A közvélemény egyértelműen első körös talentumként kezeli, és azt ugyan nem mondom, hogy nem látom benne a potenciált, hogy idővel valóban olyan prospect legyen, aki első napos picket ér, de jelenleg szerintem sokkal inkább köszönheti a hype-ot annak, hogy elit recruit volt és a Bama védelmében játszik, mint annak, amit ténylegesen nyújt a pályán. Azt nem kétlem, hogy alaposan meggyűlik majd vele az NFL offense-ek baja, ha felé futnak, engem viszont még egyáltalán nem győzött meg arról, hogy pass rush-ban is olyan hozzáadott értékkel bírhat, hogy érdemes lehet majd őrá áldozni az első 32 draftjog valamelyikét.

Javon Kinlaw, DT (South Carolina)
Tulajdonképpen Davis ellentéteként is felfogható olyan szempontból, hogy Kinlaw elsősorban pass rush terén mutat olyan potenciált, ami alapján hosszú NFL-karrier állhat előtte, és a futás elleni játéka teszi bizonytalanná, hogy all-down játékos válhat-e belőle a profik között is. Ahogy Jerry Tillery példája is megmutatta az idei drafton, a mai NFL-ben már egy alulméretezett, de pass rush-ban kiemelkedő DT is érhet első kör végi picket. Kinlaw - akinek az esetében még csak alulméretezettségről sem beszélhetünk - komplexebb és konzisztensebb játékkal hasonlóan előkelő draftpozíciót célozhat meg.

A.J. Epenesa, EDGE (Iowa)
A Hawkeyes történetének legmagasabban jegyzett recruitja úgy lett tavaly sack-bajnok a Big Tenben, hogy - az ultrakonzervatív Kirk Ferentz-féle edzői stábnak köszönhetően, akik mindenáron a végzős veteránokat részesítették előnyben - egyetlen meccsen sem szerepelt kezdőként, és összességében a snapek felében sem tartózkodott a pályán. Epenesa NFL-kész fizikummal (magassága 6-6, súlya 280 font körül van) és komplex skill settel rendelkező, mérsékelt rutinja ellenére technikailag is képzett EDGE, aki elsősorban erőből dolgozik, bár felépítéséhez mérten kifejezetten atletikus játékos, akkor sem jön zavarba, ha sebességből kell megvernie az emberét. Kétlem, hogy különösebben visszavetné majd az all-down terhelés, ebben az esetben pedig nehéz lesz őt letaszítani az EDGE class éléről.

Chase Young, EDGE (Ohio State)
Nyilván a powerhouse programnak is köszönhető, de jelenelg talán a legbejáratottabb név EDGE fronton. Nick Bosa kiválásával került reflektorfénybe, és nem ijedt meg a mélyvíztől, Epenesa mögött holtversenyben a második legtöbb sackkel zárt tavaly a Big Tenben. Alapvetően a “pehelysúlyú” college speed rusherek kasztjába sorolható, de távolról sem egy átlagos egydimenziós edge bender, kifejezetten tetszetős a pass rush repertoárja. Brian Burnshöz tudnám leginkább hasonlítani, és ha Young így folytatja, akkor - főleg egy, az ideinél gyengébbnek tűnő EDGE classban - nem nagyon kell rosszabb draftpozíciótól tartania annál az 1/16-nál, ahol az FSU defensive endjét kiválasztotta a Panthers áprilisban.

Yetur Gross-Matos, EDGE (Penn State)
Ideális felépítéssel és atletikussággal megáldott védő, aki minden egyes snap során fáradhatatlanul robotol a pályán, bár sokszor eléggé ész nélkül... Nagyon nyers játékos még, technikailag és főleg a játék mentális részében rengeteget kell fejlődnie ahhoz, hogy legitim korai körös prospect lehessen. Ha valaki olyan adottságokkal rendelkezik, mint ő, az egyetemen még el tud boldogulni a “nekirontok az ellenfélnek, aztán majd csak lesz valami” taktikával, az NFL azonban már más kávéház.

Kenny Willekes, EDGE (Michigan State)
Ha nem lett volna még elég a Big Ten EDGE-ekből... Willekes egy 8,5 sackes, 20,5 TFL-es junior szezon után már fontolgatta, hogy profinak álljon, de maradt végzős évére, miután kedvezőtlen előrejelzést kapott a várható draftstátuszát illetően. Az advisory board pesszimista jóslatában nyilván jelentős szerepet játszott az erős konkurencia és Willekes bowl-meccsen elszenvedett szárkapocscsont-törése. Nála majd az lesz a nagy kérdés, hogy atletikusság terén is képes-e hozni azt, amit egy minőségi kezdő NFL EDGE-nek tudnia kell. Gyakorlatilag - miután az ő fizikumával az interior rusherként való bevetés nem igazán opció - ezen múlik, hogy all-down vagy early-down 4-3 DE lesz belőle.

Julian Okwara, EDGE (Notre Dame)
Sebesség és robbanékonyság szempontjából nincs párja az idei EDGE classban (na jó, talán egy), kézhasználatának és pass rush repertoárjának viszont még drasztikusan kellene javulnia, és erősödnie sem ártana ahhoz, hogy az NFL-ben több lehessen egyszerű szituációs speed rushernél. Nyers adottságai miatt óriási upside-dal bír, de az igazán előkelő draft pickhez még egy komoly technikai fejlődésen kell átesnie végzős évében.

Curtis Weaver, EDGE (Boise State)
Produktív két szezonon van túl a Mountain Westben, kapja is a dicsérő szavakat minden irányból, én viszont finoman szólva sem ájultam el a meccsfelvételeitől. Ha van olyan prospect, akiről ordít, hogy jelentős részben az ellenfelek gyengébb minőségének köszönheti az eredményességét, az ő. Weaver a Jonathan Bullardokra és Owa Odighizuwákra emlékeztet (és őt is leginkább 4-3-as strong-side base endként tudnám elképzelni), akikbe mindenáron jobb pass rushert próbál belelátni a draft média, mint amilyenek valójában, majd a drafton már a vártnál később, de még így is viszonylag korán kelnek el, hogy aztán minimális hasznukat lássa a csapatuk.

Jabari Zuniga, EDGE (Florida)
Kezet foghat egykori csapattársával, Jachai Polite-tal; a Jets idei harmadik körös pickjéhez hasonlóan ő is képes egészen domináns periódusokat produkálni egy-egy meccsen, de nem tudja konzisztensen ugyanazt a magas színvonalat hozni. A probléma alapvetően az, hogy számtalanszor ő az utolsó ember, aki elindul a snap után, illetve sokszor előfordul, hogy ha első szándékból nem sikerül megvernie a blokkolót, akkor már nem marad válaszlépése, és teljesen kiveszik a játékból. Ezeket korrigálnia kell, mert egyébként az adottságai megvannak ahhoz, hogy remek base end - interior rusher keverék legyen belőle az NFL-ben.

Darrell Taylor, EDGE (Tennessee)
Ha már inkonzisztens játék, akkor itt van rá az iskolapélda. Eltelt gyakorlatilag egy fél idény úgy, hogy Taylor egyetlen sacket sem csinált, majd a Georgia ellen rögtön hárommal jelentkezett, ami után újabb fél szezonnyi teljes csend jött ilyen szempontból, hogy aztán a Kentucky ellen négyszer vigye földre a QB-t. Meccseken belül ugyanez a helyzet, villanásai vannak, de képes hosszú időszakokra teljesen eltűnni. Érdemes figyelni az ő fejlődésére, mert atletikusság tekintetében Okwara szintjén van, tehát jó alapanyag, csak rengeteg munka lesz vele.

Alton Robinson, EDGE (Syracuse)
Ha már úgyis benne vagyok az Okwarával való hasonlítgatásban, Robinson felfogható kb. az ő light verziójaként is, valamivel mérsékeltebb atletikussággal, de NFL-készebb fizikummal, és talán egy fokkal kiforrottabb technikával. Az interjúk alkalmával neki egy középiskolai lopásos-letartóztatásos ügy miatt is magyarázkodnia kell majd, aminek következtében junior college útján került a Syracuse-ra.

Dylan Moses, LB (Alabama)
Nincs draft sokra tartott Alabama linebacker nélkül, ráadásul Moses az a fajta játékos, akiről elhiszem, hogy közelebb lehet C.J. Mosley (és Reuben Foster) szintjéhez, mint a Reggie Ragland vagy Rashaan Evans fémjelezte kategóriához - vagyis akiből nem csak college-ban, hanem az NFL-ben is átlagon felüli LB lehet. Futás és passz ellen egyformán magas színvonalon tud teljesíteni, valódi playmaker, játékintelligenciája, ösztönei kimagaslóak, és igazi vezéregyéniség. Azaz megvannak azok a tulajdonságai, melyek ahhoz kellenek, hogy egy NFL-védelem kulcsfigurája legyen.
És akkor pár nappal a rajt előtt edzésen ACL-szakadást szenved...

Isaiah Simmons, LB (Clemson)
Néhány éve még egy olyan prospectet, aki felépítésileg félúton volt a linebacker és a safety között, egyöntetűen tweenernek és karrier special teamernek kiáltott volna ki mindenki, a mai NFL-ben azonban már nagy értékkel bírhat egy ilyen hibrid jellegű játékos. A rendkívül atletikus, coverage-ben remeklő Simmons akár a class legjobb LB prospectje is lehet, amennyiben bizonyítja, hogy a passzvédekezés mellett a játék egyéb területein is képes all-down játékosként helytállni. Ahhoz azért, hogy valaki az NFL-ben is átlagon felüli linebacker legyen, nem elég pusztán jó atlétának lenni, ezen a poszton kiemelten fontosak az ösztönök, a játékintelligencia; meglátjuk, hogy juniorként mit mutat Simmons ezen a téren.

Troy Dye, LB (Oregon)
Megosztó prospect, érthető okokból. Skill setjét tekintve pontosan az a fajta sideline-to-sideline LB, amilyet a mai NFL megkövetel, fejben viszont jól láthatóan nincs azon a szinten, mint atletikusság szempontjából. Előtte van még persze egy végzős szezon, de egy korai körökbe vágyó linebackernek három végigjátszott idénnyel a háta mögött nem éppen ott kellene tartania, ahol ő...

Bryce Hall, CB (Virginia)
Gyakorta lehet hallani/olvasni az aktuális class tagjaival kapcsolatban olyan okosságokat, hogy az előző drafton "ő itt meg ott mehetett volna ki", "ő lehetett volna a posztja legjobbja", és hasonlók. A 2020-as prospectek között erre a legjobb példa talán Hall, akiről kis túlzással már mindenki megállapította, hogy ha nem marad végzős évére, akkor ő lett volna az elsőként kiválasztott CB az idei újoncbörzén. Ha megnézzük, hogy az első corner 1/30-nál ment ki (és még ehhez is kellett egy totál konzervatív gondolkodású, a korral haladni nem képes front office), akkor a hasonló kijelentések többségével ellentétben ez annyira talán nem is légbőlkapott feltételezés. És könnyen lehet, hogy jobban járt volna, ha kijön már az idei draftra, mert a jövőre alakuló CB classban - főleg, ha a sebességével kapcsolatos kételyek beigazolódnak - már jóval nehezebb lesz hasonlóan előkelő pozíciót kiharcolnia...

Kristian Fulton, CB (LSU)
Exit Greedy, enter Fulton. Avagy sokra tartott LSU cornerback nélkül sincs draft. Az utóbbi hónapokban gyakorlatilag az összes draftszakértőtől elhangzott már az a megállapítás, hogy az előző szezonban még a saját csapatán belül sem Williams volt a legjobb CB, és valóban, a press man cornert kereső csapatok egészen biztosan odáig lesznek Fulton meccsfelvételeitől. Kérdés, hogy a doppingügye - ami miatt egy teljes évre eltiltották - mennyire riasztja majd el őket. Korai még ilyenekről találgatni, de könnyen lehet, hogy ugyanazt láthatjuk majd a következő draftszezonban, mint az ideiben: egy tehetsége alapján egyértelműen első kört érő LSU cornerback, aki pályán kívüli problémák miatt csúszik.

Paulson Adebo, CB (Stanford)
Ha már press cornerek... Bár a Stanford sem kis csapat, gyanítom, ha Adebo valamelyik nagyobb figyelmet kapó playoff contendernél (vagy épp az LSU-nál, ha már CB-ről van szó) játszott volna úgy tavaly, ahogy tette azt a Cardinal színeiben, akkor most az ő neve is felbukkanna minden első körös mockban. Ehelyett egyelőre eléggé radar alatt kúszik - hangsúly azon, hogy egyelőre. A tavalyi volt az első szezonja alapemberként, ehhez képest igazi shutdown corner módjára vette le az elkapókat a pályáról. Rendkívül fizikális játékstílus és szenzációs labdaérzék jellemzi; ha a most következő idényben is úgy teljesít, mint egy évvel ezelőtt, akkor legfeljebb egy váratlanul gyenge combine-nal (a meccsfelvételek alapján nem tűnik úgy, hogy az atletikusságával bármi gond lenne) vagy valamilyen pályán kívüli afférral tudja majd aláásni első körös értékét.

Jeffrey Okudah, CB (Ohio State)
A Buckeyes mostanság látszólag kiapadhatatlan első körös CB-gyárának legújabb produktuma lehet. Itt-ott már az előző szezonban is megközelítette a játéka minősége a Lattimore-Ward kettősét; ha ebben az ütemben fejlődik tovább, ő is megcélozhatja akár az első kör első felét is.

Trevon Diggs, CB (Alabama)
A Bamának így is félelmetes a WR-állománya, hát még ha bátyjához, Stefonhoz hasonlóan a kisebbik Diggs is a labda ezen oldalán maradt volna... De nem ok nélkül konvertálták elkapóból cornerbackké Trevont, és bár a kezdőbe csak tavaly verekedte magát és mindössze egy fél szezont bírt, így is sikerült egy potenciálisan NFL-kezdő press corner erényeit csillogtatnia. Túl kicsi minta ez ahhoz, hogy pusztán ez alapján egyértelműen első kört érő prospectté legyen kikiáltva (pedig sokan megteszik), de ha az előttünk álló idényben konzisztensen a tavalyi formáját tudja hozni, akkor rohamléptekben indulhat meg felfelé a draft boardokon.

C.J. Henderson, CB (Florida)
Korai körökbe várt Gators defensive back nélkül szintén nehéz elképzelni egy draftot. Henderson is igazi man-to-man corner, az ehhez szükséges fizikális-atletikus adottságokkal, még ha nem is olyan kaliberű height-weight-speed prospect, mint Diggs. Cserébe viszont képzettebb, kiforrottabb játékos, és az eddig látottak alapján playmaker képességeknek sincs híján. Úgyhogy egy újabb potenciális első körös várományos a jövő évi CB classban.

A.J. Terrell, CB (Clemson)
Diggs-szel és Hendersonnal venném egy kalap alá; ő is tipikusan man coverage-re termett CB, akinek a felépítése és gyorsasága egyaránt megvan ahhoz, hogy az NFL-ben is helytálljon ezen a téren, akár press cornerként is (technikailag valahol félúton helyezkedik el az említett két játékos között). Viszont ha összehasonlítom a többi prémium CB-vel, nem igazán látom, mivel tudna kiemelkedni a többiek közül, miben tudna extrát nyújtani hozzájuk képest. Őt egyelőre sokkal inkább egy NFL-csapat korrekt második számú kezdőjeként, mintsem első számú shutdown cornereként tudom elképzelni, ugyanakkor előbbi (draft)értéke sem lebecsülendő.

Jaylon Johnson, CB (Utah)
Csak ha valakinek még ezek után is hiányérzete lett volna press cornerekből... Johnson az itt említett CB-k közül a legfizikálisabb játékot bemutató egyed, akinél egyúttal a legfeltűnőbb hiba is az, hogy hajlamos túlságosan is agresszívan fellépni az elkapókkal szemben. Ezen mindenképpen csiszolnia kell majd; a felépítése és atletikussága megvan ahhoz, hogy enélkül is elbírjon a WR-ekkel. Emellett ráadásul igazi ballhawk; azt is mondhatnám, hogy tipikus Seahawks CB alapanyag.

Jeff Gladney, CB (TCU)
Rendszeresen elhangzik vele kapcsolatban, hogy Jason Verrett óta a TCU legjobb cornere, bár nem mintha az azóta eltelt időben akkora klasszisok fordultak volna meg a poszton a Horned Frogsnál. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy Gladney valóban impresszív teljesítményt nyújtott a pályán, nem mellesleg ő az előkelő draftpozícióra pályázó cornerbackek talán leggyorsabbika. És ha már CB-mezőny - a legtöbben a jövő évi WR classról zengenek ódákat, teljesen jogosan, de elnézve az itt felsorolt neveket, a corner-felhozatal is egészen kivételes lehet.

Grant Delpit, S (LSU)
Egész jó volt az idei safety class, de igazi blue-chip prospect nem volt benne. A jövő éviben lesz. Feltéve persze, ha Delpit jelentkezik a draftra. Tehetsége és sokoldalúsága miatt sokat fogják Derwin Jameshez hasonlítani, de amíg a Chargers klasszisa elsősorban "vonalközeli" safety, addig a már-már inkább press corner felépítésű Delpitnek egyértelműen a coverage a fő specialitása. Safety-átlagtól elmaradó fizikumából is adódik, hogy nem szerel elég konzisztensen, ezen a téren mindenképpen fejlődnie kellene, ezt leszámítva viszont nem lehet számottevő hiányosságot felfedezni a játékában. Nem nagyon draftoltak mostanában olyan safety-t, akinek a passzvédekezéshez olyan érzéke, játékintelligenciája, ösztönei voltak, mint neki. És mondom ezt úgy, hogy egy true juniorról beszélünk, aki mögött mindössze egy olyan szezon van, amit kezdőként játszott végig.

Xavier McKinney, S (Alabama)
Mintha csak Minkah Fitzpatrick klónját kapta volna az Alabama McKinney személyében. Előbbi inkább a CB, utóbbi inkább a safety poszthoz áll közelebb alapvetően, az viszont közös bennük, hogy mindketten slot cornernek a legideálisabbak. Fitzpatrickhez hasonlóan McKinney is jóval átlagon felüli playmaker képességekkel megáldott, futás ellen is kifejezetten hasznos, sokoldalú defensive back, még ha nem is egészen olyan szintű tehetség, mint közvetlen elődje.

Brandon Jones, S (Texas)
Az egyetemi mezőny egyik legjobb safety-párosát vonultathatja fel idén a Longhorns, bár ez nagyobbrészt inkább a jövőre még nem draft-jogosult Caden Sternsnek köszönhető, mintsem Jonesnak, akiben - kósza korai körös jóslatok ide vagy oda - én egyelőre nem igazán látok többet egy tipikus box safety-nél.

Reggie Floyd, S (Virginia Tech)
Akik kedvelték Johnathan Abramet és az utóbbi évek többi hasonló típusú prospectjét, azok Floydot is komálni fogják, de nekem ugyanaz a bajom vele, mint Abrammel és társaival (köztük az imént említett Jones-szal): atletikusság és cover-képességek terén jelentős hiányosságokkal küzdő, klasszikus box safety-k. Lehet, hogy látványosakat ütköznek, és volt olyan időszak, amikor még az ilyen skill settel bíró játékosok is érhettek korai picket, a mai NFL-ben azonban már nem terem nekik babér.