Legkedveltebb hozzászólások

NFL DRAFT 2020 KI KICSODA?

A teljesség igénye nélkül, de igyekezve a legfontosabb nevekről nem megfeledkezni, készítettem egy összeállítást azokról a jövőre draftjogosulttá váló prospectekről, akikre - az egyelőre radar alatt repülő és majd csak az aktuális idényben berobbanó játékosok mellett - a leginkább érdemes lesz figyelni a 150 éves college foci idei szezonjában.

Dőlttel jelöltem az underclassmaneket, tehát azokat, akiknek a mostani szezonon túl is van egyetemi játékjogosultságuk, vagyis még nem biztos, hogy ott lesznek a jövő évi újoncbörzén.

Tua Tagovailoa, QB (Alabama)
Egyesek már azon polemizálnak, hogy korszakos játékos, vagy “csak” simán 1/1-et érő franchise QB matéria. Tény, a játék bizonyos elemeiben olyan minőséget képvisel, ami egyetemi irányítótól - pláne olyantól, aki mindössze egy éve kezdő - ritkán látható. Pontosság tekintetében például az NFL-kezdők döntő többsége a nyomába sem ér. Szintén egészen kivételes, ahogy a nyomást kezeli, a zsebben és azon kívül egyaránt. Kellően mobilis, "lábon" is veszélyes irányító. Lesznek majd, akik belekötnek a magasságába és a karerejébe, de ezeket a kritikákat annyira kell komolyan venni, mint anno Mayfield esetében - egyik vonatkozásban sem fog az NFL legszűkebb elitjéhez tartozni Tua, de mindkét téren bőven megfelelőek az adottságai. Ami releváns kérdéseket vethet fel, az a tartóssága: tavaly mindenféle kisebb sérülést összeszedett, arról tehát még nem ártana meggyőznie mindenkit, hogy bírni fogja a gyűrődést. A “korszakos játékos-e” és “Steve Young második eljövetele” jellegű eszmefuttatásokat én egyelőre meghagyom másoknak, abban viszont biztos vagyok, hogy amennyiben Tua ezen az úton halad tovább, és jövőre QB needes csapat kezébe kerül az 1/1, akkor nem lehet majd kérdés, hogy kit kell választaniuk.

Justin Herbert, QB (Oregon)
Arm talent tekintetében ő viszi a prímet a jövő évi classban, prototípus méretekkel van megáldva, és még fehér is, így a sztereotipikus franchise QB megszállottjai biztosan komálni fogják őt. Döntéshozatal és nyomáskezelés terén azonban jelentős javulást kell produkálnia ahhoz, hogy valóban olyan, prémium picket érő irányító legyen, amilyennek sokan vizionálják.

Jake Fromm, QB (Georgia)
Fromm olyan irányító, akinek a fő negatívumán, az NFL-átlagtól látványosan elmaradó karerősségén már nem igazán lehet korrigálni, fejben viszont jól láthatóan NFL-kompatibilis QB. A kérdés az, hogy a mentális képességei mennyit tudnak kompenzálni fizikális adottságain, lehet-e belőle így több egy teljesen középszerű NFL-kezdőnél, vagy kb. Andy Dalton szintje jelenti majd számára a plafont.

Jacob Eason, QB (Washington)
Az mind szép és jó, hogy valaki elit recruit volt, majd produkált egy egész ígéretes freshman szezont, de pusztán ezek alapján első körös tehetségnek kikiáltani egy olyan játékost, aki két éve látott utoljára pályát éles meccshelyzetben, azért elég meredek dolog... Márpedig Eason kapcsán itt-ott lehetett hallani ilyen véleményeket is, miközben sokáig még a saját csapatán belül sem nevezték ki egyértelmű első számú QB-nak. Én maradok a konzervatív “először várjuk meg, mit mutat ebben az idényben” álláspontnál vele kapcsolatban.

Jordan Love, QB (Utah State)
A draftközösség idei Group of Five-os kedvence. A legegyszerűbben úgy tudnám behatárolni, hogy jó alapanyag, de még messze nem késztermék: prototípus fizikum, kellő mobilitás, kifogástalan karerősség jellemzi | biztos sokak számára pech, hogy nem fehér | , mentálisan azonban még komoly hiányosságokkal küzd - nem kezeli jól a nyomást, lassú a post-snap olvasása, a döntéshozatala is bőven hagy kívánnivalót maga után. Mentségére legyen mondva, még csak junior idénye előtt áll, és mindössze másfél szezonnyi kezdő tapasztalattal bír, úgyhogy bőven lesz még ideje csiszolódni, és kell is fejlődnie nem is keveset ahhoz, hogy létjogosultságuk legyen a vele kapcsolatos korai körös prognózisoknak.

K.J. Costello, QB (Stanford)
A sztereotipikus NFL irányító egy újabb mintapéldánya, akinek az ügyét ráadásul az is segíti, hogy pro-style offense-ben pallérozódik. Azt nem vitatom, hogy egyetemi szinten Costello jóval átlagon felüli QB-nak számít, NFL prospectek viszonylatában viszont nem látok benne semmi extrát. Ha már Stanford, ő sokkal inkább Kevin Hogan, mint Andrew Luck.

D’Eriq King, QB (Houston)
Nem tudom, hogy Cardinals-szimpatizáns-e, feltételezem nem, de vélhetően legalább annyira szurkol majd Kyler Murray beválásáért, mint a Cards-drukkerek. D’Erik királynál “lábon” talán nincs is jobb QB a jelenlegi egyetemi mezőnyben, ami persze egy NFL-be vágyó irányítónál azért messze nem elsődleges szempont, de a passzjátékban általa mutatottak alapján sem tűnik olyan prospectnek, akiből ne lehetne kihozni valamit. Ellenben a fizikuma még azt a szintet sem üti meg, mint az idei 1/1-esé. Volt idő, amikor egy Kinghez hasonló prospectet kapásból a “még karrier backupnak sem jó” kategóriába sorolt volna mindenki, a közelmúltban viszont - ha nem is drasztikus mértékben, de - elkezdett nyitottabbá, innovatívabbá válni az NFL. Ennek a Cougars irányítója is haszonélvezője lehet, de ahogy említettem, külső segítségre is szüksége lesz egy Kyler Murray által elindított metaforikus lavina formájában.

Travis Etienne, RB (Clemson)
Azt gondolom, vitán felül áll, hogy szigorú értelemben vett futóként (pure runnerként, ha úgy tetszik) ő a legjobb a jelenlegi egyetemi mezőnyben: végsebessége és robbanékonysága egyaránt elit szintű, irtózatosan jól hárítja a szerelési kísérleteket, remekül lát a pályán, a fizikuma is megvan a workhorse terheléshez. Arról, hogy valódi feature back lehet-e az NFL-ben, az fog dönteni, hogy a passzjátékban képes lesz-e jelentősen fejlődni; ezen a téren eddig vajmi keveset mutatott. Ha az előttünk álló szezonban eloszlatja ezeket a kételyeket, egyenes út vezet számára az első körbe.

De'Andre Swift, RB (Georgia)
Etienne mellett a másik olyan prospect, akiben látom a potenciálisan első körös RB-t és azt, hogy első naptól all-down back lehet az NFL-ben. Ráadásul a játék azon elemében, amiben a Clemson sztárjának még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy legitim mindenesként lehessen rá tekinteni, abban Swift egyenesen a class legjobbja; ritka az olyan college RB, aki elkapások terén annyira kiforrott, mint ő. Nincs igazán gyenge pontja a játékának, ráadásul még pro-style rendszerben is edződik, úgyhogy a kezdő futót kereső csapatok döntéshozói biztosan nagy megelégedéssel fogják figyelni a meccsfelvételeit.

Jonathan Taylor, RB (Wisconsin)
Megint egy top college RB a Wisconsinról, aki - bár eltérő stílusú játékosokról beszélünk - futóként összességében nem sokkal marad el Etienne szintjétől. Az egyik bökkenő, ami miatt kétségek merülhetnek fel a valódi feature backként való alkalmazhatóságát illetően, ugyanaz, mint Clemson-os kollégája esetében: kérdéses, hogy a passzjátékban milyen hozzáadott értéke lehet. A másik probléma a labdabiztossága: két év alatt 12 fumble került a neve mellé. A tendencia legalább pozitív, tavalyelőtt nyolcszor, tavaly már “csak” négyszer ejtette ki a labdát, de kellene tőle egy sallangmentes szezon ilyen szempontból, ha el akarja oszlatni a kételyeket.

A.J. Dillon, RB (Boston College)
A kiemelkedő statisztikák miatt egy ideig még biztosan a korai körökbe fogják prognosztizálni a legtöbben, Dillon azonban egy old-school RB, és a mai NFL-ben a hasonló skill settel bíró futók iránt már nincs akkora kereslet, mint korábban. Committee backként nekik is meglehet a maguk hozzáadott értéke, de ennek ellenére még a nem feature RB-ben gondolkodó csapatok sem szívesen támaszkodnak ennyire egydimenziós futókra, lásd például Jordan Howard esetét. Játékstílusa és karaktere miatt igazi közönségkedvenc lehet majd Dillon, de nem látok benne többet egy harmadik napos prospectnél.

Najee Harris, RB (Alabama)
Valószínűleg ő lesz idén a Tide legtöbbet használt RB-je, valószínűleg hasonlóan produktív lesz, mint elődei, valószínűtlennek tartom viszont, hogy az (inkább még a draft process elején felmerülő) első-második körös jóslatok beigazolódnak majd vele kapcsolatban. Bár eltérő stílusú játékosokról van szó, az alapprobléma Harrisnél is ugyanaz, mint Dillonnál: egydimenziós futó. Ha a skill setjét nézem és azt, hogy Bama-játékos, mondhatnám, hogy valahol a Derrick Henry - Bo Scarbrough spektrumon mozog, de tartok tőle, hogy jóval közelebb helyezkedik el ennek a spektrumnak az utóbbi végletéhez. Az eddig látottak alapján egy szimpla power back, aki a passzjátékhoz érdemben nem igazán tud hozzátenni, és nem is tűnik kellően atletikusnak, robbanékonynak. Bama-szurkolóként attól nem tartok, hogy csalódást okozna, az NFL-beli jövőjét illetően azonban már igencsak szkeptikus vagyok.

Eno Benjamin, RB (Arizona State)
Ha idén is hasonló számokat hoz, mint tavaly, akkor a Christian McCaffrey - Phillip Lindsay jelenségnek is köszönhetően népes rajongótáborra számíthat draft berkekben, hát még ha Devin Singletary is beválik a profik között... Az említett urakhoz hasonlóan Benjamin is azon futók közé tartozik, akik nem rendelkeznek prototípus feature back méretekkel, de ettől függetlenül workhorse terhelés alatt is képesek voltak kiválóan teljesíteni NFL- és/vagy NCAA-szinten. A méreteket leszámítva az ASU sztárja is rendelkezik azokkal az alapvető tulajdonságokkal, melyek ahhoz kellenek, hogy valakiből valódi all-down back legyen az NFL-ben - nagyon nehéz földre vinni, a meccsfelvételek alapján az atletikusságával sincs gond, elkapásoknál is remekel. Ha így folytatja, alulméretezettség ide vagy oda, őt már nem fogják úgy ignorálni a drafton, mint anno Lindsay-t.

Ke'Shawn Vaughn, RB (Vanderbilt)
A draft alighanem legjobb végzős futója - a szó szoros értelmében vett futója, mert a passzjátékban finoman szólva sem jeleskedik, ellenben a földön még az SEC-védelmeknek is komoly fejtörést okozott a megállítása. Ha összességében nem is olyan kvalitású játékos, de hasonló home-run hitter, mint Etienne: tavaly hét 60+ yardos futást is összehozott. Nem (ő sem) az a fajta RB, akire egyes egyedül lehet alapozni egy NFL-csapat futójátékát, de committee backként nagyon hasznos játékos lehet.

Trey Sermon, RB (Oklahoma)
Őt is szokás a korai körökbe jósolni, és a mutatós statisztikák biztosan nála is meglesznek ahhoz, hogy ez a tendencia egy darabig még folytatódjon, főleg úgy, hogy Jalen Hurtsszel a fedélzeten nyilván nagyobb hangsúly kerül majd a futójátékra, mint egy Kyler Murray vezette offense-ben. Ettől függetlenül én csak a korábbi Sooners-es Samaje Perine-hoz hasonló prospectet látok Sermonban, aki az egyetemi mezőny egyik legjobb támadófalával megtámogatva, Big 12 védelmek ellen nyilván elit számokat képes hozni, de egyénileg messze nem olyan kaliberű játékos, aki egy harmadik napos picknél többet érne, arról nem is beszélve, hogy a skill setje sem olyan, amilyennel a mai NFL-ben igazán érvényesülni lehet.

J.K. Dobbins, RB (Ohio State)
Egy újabb powerhouse újabb túlértékelt futója. Ráadásul nála nem hogy az elit játék, még az elit egyetemi statisztikák sincsenek meg; tipikusan az a fajta játékos, aki sokkal jobb atléta, mint amilyen futballista. Sermonhoz hasonlóan vélhetően Dobbinsra is nagyobb terhelés vár idén egy top irányító távozása után; meglátjuk, hogyan birkózik meg vele és mennyit fejlődik junior évére.

Cam Akers, RB (Florida State)
Őt is felvezethettem volna ugyanazzal a mondattal, mint Dobbinst, ha csak az előző szezonjából indulnék ki, de az összképet nézve ő jelenleg inkább enigma, mint túlértékelt játékos. Ígéretes freshman idényt követően tavaly teljesen el volt veszve, bár ehhez az FSU egészen pocsék teljesítményt nyújtó támadófala is alaposan hozzájárult. A Seminoles támadójátéka sanszosan ebben a szezonban sem lesz közönségcsalogató látványosság, de Akersre érdemes odafigyelni, mert egy egyáltalán nem tehetségtelen, ráadásul all-down skill settel felvértezett futóról van szó. Ha az FSU offense hasonló kínokon megy majd keresztül, mint tavaly, és ez megint látványosan kihat Akers teljesítményére és számaira, akkor a draft előtti hónapokban bizonyosan gyakran fogják az ő nevét egy mondatban említeni a ”better NFL than college player” kifejezéssel.

Jerry Jeudy, WR (Alabama)
És már megint itt tartunk, Quinnen Williams után egy újabb Alabama-játékost kell korszakos tehetségként hype-olnom. De még mielőtt az elfogultság vádja érne: a meccsfelvételei alapján még a vak is láthatja, hogy egyáltalán nem túlzás őt ebbe a kategóriába sorolni. Biztos vagyok benne, hogy (az eddigiekhez hasonlóan) sokat lehet majd hallani vele kapcsolatban, hogy “ő a legjobb WR prospect [illessz be egy tetszőleges elkapót] óta”, bár így hirtelen nem is tudom, meddig kellene visszamenni, hogy olyan WR-t találjunk, aki karrierje ezen fázisában hozzá fogható volt. OBJ biztosan az egyik leggyakoribb név lesz az előbbihez hasonló kijelentéseknél, de az az igazság, hogy draft prospectként például ő sem tartott azon a szinten, ahol most Jeudy mindössze két college szezon után. Röviden-tömören: összerakni is nehéz lenne nála jobb, a mai futballhoz ideálisabb elkapót. A route-futása egészen briliáns; NFL-szinten is nehéz olyan WR-t találni, aki vetekszik vele ezen a téren. Nagyon biztoskezű játékos; az a dinamika, ahogy sebességvesztés nélkül húzza be a labdát, megintcsak egyedülálló. Parádés az elkapás utáni játéka is, lekövethetetlen irányváltásokkal kergeti őrületbe a védőket. Rendkívül atletikus, ennél fogva persze nem is a legrobosztusabb receiver, de fizikálisan is bárkivel felveszi a versenyt. Megkockáztatom, rövid időn belül az NFL egyik | ha nem a | legjobb elkapójaként lesz számon tartva.

Laviska Shenault Jr., WR (Colorado)
10-ből 11 szakértő Sammy Watkinshoz hasonlítja a Colorado sztárját, és valóban nehéz lenne ennél jobb párhuzamot találni, elnézve kettejük skill setjét, játékát, na meg persze a hosszú haj... Kíváncsian várom, hogy Shenault milyen edzők kezei alá kerül az NFL-ben, mert bár a képességei megvannak ahhoz, hogy igazi go-to receiver legyen (route-futásban azért még szeretnék látni tőle idén egy látványos előrelépést), de a hozzáadott értékének egy jelentős része jelenleg is abban rejlik, hogy nem csak úgymond hagyományos elkapóként használják, hanem mindenféle úton-módon próbálják a kezébe adni a labdát (returnerként, futásoknál, különböző gadget playeknél, stb.), és nem kis részben ennek köszönhető, hogy annyira élményszámba megy, amit a pályán csinál. Kár lenne, ha az NFL-ben “megölnék” a játéka ezen részét.

CeeDee Lamb, WR (Oklahoma)
Natural receiver. Bizonyára mindenki találkozott már ezzel a kifejezéssel. A jövőre draftjogosulttá váló elkapók közül csak Jeudy testesíti ezt meg jobban, mint Lamb, akinek egészen szenzációs a mozgáskoordinációja, nagyon jók a kezei, az akrobatikus elkapásokat is szinte rutinszerűen csinálja meg. Route-futásban kell még sokat fejlődnie, de ez sem negatívumként értendő - természetes, hogy egy leendő junior, akitől az Oklahoma rendszere nem követel meg túlzottan komplex route-ismeretet, másodévesként még igencsak kiforratlannak tűnik ezen a téren. Játéka, skill setje engem Allen Robinsonra emlékeztet, egy fokkal gyorsabb kiadásban.

Tee Higgins, WR (Clemson)
Elsődlegesen masszív felépítéséből és kiváló ball skilljeiből élő elkapó, akibe nem nehéz belelátni, hogy idővel leendő NFL-csapata első számú receivere legyen. Ugyanakkor felmerülhetnek kérdőjelek az atletikusságát illetően, és olyan konkurencia mellett, mint amilyen a jövő évi drafton WR fronton alakulóban van, ezek a bizonyos kérdőjelek jó néhány draftpozícióba fájhatnak. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy akik a "next big thing"-et keresik a Clemson most már mondhatni tradicionálisan erős WR-képzésében, azoknak nem feltétlenül Higgins háza táján érdemes nézelődniük - bátrabbak már most fogadhatnak arra, hogy csapattársa, Justyn Ross lesz a 2021-es draft elsőként kiválasztott elkapója.

Jalen Reagor, WR (TCU)
Elképesztően atletikus elkapó, aki tavaly egészen botrányos QB-játék mellett is összeszorgoskodott több mint 1000 yardot és 9 TD-t. Az ő reális draftértékének meghatározása azért nem lesz könnyű szerintem, mert - noha távolról sem egy kizárólag slotban elképzelhető "törpéről" beszélünk - nem rendelkezik a legideálisabb méretekkel, a Big 12-ben viszont nem fogják túlzottan veretes defensive backek / védelmek tesztelni, így nehéz lesz belőni, hogyan veszi fel a versenyt (főleg fizikálisan) az NFL-kaliberű védőkkel.

Henry Ruggs III, WR (Alabama)
Aligha mondok azzal újat bárkinek is, hogy nem Jeudy a Tide egyetlen, potenciálisan első kört érő elkapója. Több szempontból Ruggs is egy leendő első számú NFL WR erényeit csillogtatja, összességében viszont még igencsak kiforratlan a játéka. A Bamánál is mindenekelőtt a sebességére építettek eddig, ami például egészen páratlan, sokak szerint már Tyreek Hill kaliberű. Meglátjuk, mennyivel válik komplexebbé a játéka a mostani szezonban; ezen fog múlni, hogy egy azonnal a mélyvízbe dobható vagy egy inkább projekt jellegű elkapót látnak majd benne az NFL-csapatok. Előbbi még ebben a felhozatalban is első kört érhet, utóbbi esetén viszont épp a WR class mélysége miatt jó pár draftpozíciót bukhat.

Tylan Wallace, WR (Oklahoma State)
2017-ben összesen 7 elkapás, tavaly 1491 yard. Wallace gyakorlatilag szó szerint a semmiből robbant be és tette le az asztalra közel másfélezer yardjával - szigorúan statisztikai értelemben véve - az évezred ötödik legjobb teljesítményét a Power 5 csapatok elkapói között. Ugyanakkor hiába a lehengerlő számok, egy még igencsak nyers játékosról van szó, ami egyrészt a rutintalanságából, másrészt abból ered, hogy technikai finomhangolás szempontjából nem épp a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a Cowboys filozófiája/rendszere. Vélhetően a méretei miatt is sokan ki fogják kezdeni; Reagorral karöltve a szokásos “szélen is megállja majd a helyét, vagy csak slot receiver lesz belőle” dilemmák fő alanya lehet. Én amondó vagyok, minden további találgatás előtt nézzük meg, milyen fejlődést és játékot mutat idén az Okie State egyelőre (nem negatívan értendő) one-year wonder elkapója.

Collin Johnson, WR (Texas)
Hasonló játékost látok benne, mint korábbi csapattársában, Lil'Jordan Humphrey-ban: nagydarab possession receiver, aki fizikális fölényét kihasználva egyetemi szinten még képes domináns játékot nyújtani (pláne a Big 12 híresen "acélos" védelmei ellen…), de nem elég atletikus ahhoz, hogy az NFL defense-ek ellen is igazán hatékony legyen. Humphrey-t például ki sem választották az idei drafton, és bár Johnson esetében ekkora szabadesést azért nem vizionálok, de nem a mostani az az éra, amikor a hozzá hasonló elkapók előkelő picket érnek.

Tyler Johnson, WR (Minnesota)
Még egy Johnson, akinek az NFL-jövőjével kapcsolatban atletikus korlátai miatt vagyok borúlátó. Collin és Tyler közül szerintem utóbbi tud majd jobban érvényesülni a profik között, mindenképpen őt tartom tehetségesebbnek, nem is olyan régen csak az lett volna a kérdés, hogy az első körön belül hol kel el, manapság azonban az atlétikailag limitált possession receiverek nem éppen az aranykorukat élik.

DeVonta Smith, WR (Alabama)
Smith sem ügyetlen gyerek, igaz ő már nem hogy Jeudy-nál, de Ruggsnál is lényegesen limitáltabb potenciállal bíró prospect. Méretei miatt - versenysúlya még talán a 180 fontot sem éri el - eleve csak slot receiverként jöhet számításba, ahhoz viszont megvannak a képességei, hogy ebben a szerepkörben hasznos tagja legyen egy NFL-offense-nek. Kérdés, hogy mennyi lehetősége lesz bizonyítani, mert Jeudy helye megkérdőjelezhetetlen, nyilván Ruggs sebességét sem szívesen nélkülözi majd a Bama, és minden bizonnyal a tavaly abszolút újoncként is 848 yardig és 7 TD-ig jutó Jaylen Waddle-nek is egyre nagyobb szerepet szánnak Tuscaloosában.

Donovan Peoples-Jones, WR (Michigan)
DPJ egyelőre a DGB-i úton: ahogy anno Dorial Green-Beckham, úgy a Wolverines elkapója is egekig magasztalt elit recruitként érkezett az egyetemi mezőnybe, ahol az azóta eltelt két évben bár voltak jó pillanatai, de a pályán nyújtott teljesítményével eddig nem tudta igazolni az őt övező hype létjogosultságát. A korai körös jóslatokat sem elsősorban a meccsfelvételeinek köszönheti, és ugyan kétségtelenül van benne upside, de ha ezen a fejlődési pályán marad, akkor nem lesz belőle első-második körös pick, főleg nem ebben a WR classban.

Jared Pinkney, TE (Vanderbilt)
A tight end class talán legsokoldalúbb és egyben legbiztonságosabb prospectje, aki ugyanakkor relatíve alacsony "plafonnal" bír - nagyjából minden téren megüti azt a szintet, amit egy korrekt NFL-kezdőnek tudnia kell, de semmiben sem igazán kiemelkedő.

Colby Parkinson, TE (Stanford)
A szokásos Stanford tight end, nem a megszokott fajtából. Palo Alto-ból többnyire sokoldalú, in-line szerepkörben és ezáltal blokkolásban is kimondottan jártas tight endek kerülnek az NFL-be, Parkinson azonban a manapság divatos atletikus "move" TE-k vállfajába tartozik, aki J.J. Arcega-Whiteside és Kaden Smith árnyékából kilépve elsősorban elkapások terén igyekszik majd olyat alkotni, aminek reményei szerint egy aránylag korai draft pick lesz a jutalma.

Albert Okwuegbunam, TE (Missouri)
Kiemelkedően produktív két szezonon van túl az SEC-ben (18 meccsen 17 TD), így értelemszerűen jelentős hype övezi, abban azonban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy Albert O draftértéke is egyenes arányban lesz a statisztikáival. 50/50-es szituációkban és red zone-ban nyilvánvalóan nagy hasznát veszi majd leendő csapata, atletikus hiányosságai miatt viszont erősen kétlem, hogy az NFL-védelmek ellen is akkora fegyvernek fog bizonyulni, mint egyetemi szinten. Egy középső körös játékosnál többet én egyelőre nem látok benne.

Grant Calcaterra, TE (Oklahoma)
Mark Andrews után egy újabb elkapásokra specializálódott tight end az Oklahomáról, akinek passzjáték terén - Sooners-es elődjéhez hasonlóan - az NFL-ben is meglesz a maga értéke, a komplex kezdő TE-t kereső csapatok azonban jobban teszik, ha messziről elkerülik, vagy legalábbis nem erre a szerepkörre draftolják őt. Hozzáteszem, elkapóként sem kecsegtet annyira kimagasló potenciállal, a meccsfelvételek alapján nem tűnik túlzottan atletikusnak.

Jake Ferguson, TE (Wisconsin)
A tight end class talán legnagyobb sleepere és legnagyobb upside-dal bíró játékosa. Mindössze egyetlen szezonnyi, egyébként is limitált mintából még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de ha idén azt produkálja, amire első éve alapján képesnek tűnik, akkor a most még minimális visszhangot kapó Ferguson ázsiója ugrásszerűen megnőhet a szezon folyamán/végére. Remek elkapó tight end lehet belőle, a Badgers rendszere pedig garancia arra, hogy megannyi egyetemi poszttársával ellentétben a blokkolás rejtelmeibe is alapos betekintést nyer.

Andrew Thomas, OT (Georgia)
Olvastam egy találó megjegyzést vele kapcsolatban: You ask the prospect making machine to create an offensive tackle and they come out looking like Thomas. Ez csak a felépítésére vonatkozott, de tulajdonképpen Thomasra mint prospectre kompletten ráhúzható ez a megállapítás. Tökéletes fizikum, masszív felépítése ellenére nagyon atletikus, technikailag képzett, futásblokkolásnál igazi bulldózer, ahhoz is mindene megvan, hogy elit passzblokkoló legyen, és három teljes szezonnyi, pro-style offense-ben szerzett kezdő tapasztalattal érkezhet a “nagyok” közé. Nehéz jelen pillanatban kevesebbet belelátni egy NFL-szinten is (alsó hangon) átlagon felüli franchise LT-nél.

Tristan Wirfs, OT (Iowa)
Gőzerővel üzemel tovább az OL-gyár Iowában, és úgy tűnik, a szezon végén egy igazán elit produktum kerül le a futószalagról Wirfs személyében. Bruce Feldman idei Freaks Listjének első helyezettje lehet Thomas fő kihívója az OT1 státuszért folyó versenyben, elvégre ő ugyancsak minden adottsággal és - Kirk Ferentz tanítványa lévén - a kellő technikai előképzettséggel is rendelkezik ahhoz, hogy minőségi kezdő vakoldali tackle legyen az NFL-ben. Eddigi meccsfelvételei csak hangyányival kevésbé meggyőzőek, mint georgiai vetélytársáé. Wirfs csapattársa, Alaric Jackson egyébként szintén előkelő pozícióra pályázhat az OT-k rangsorában.

Walker Little, OT (Stanford)
Az ő nevével is rendszeresen lehet találkozni első körös mockokban, amivel még nincs baj, azzal viszont nem tudok egyetérteni, amikor valaki Thomas és/vagy Wirfs elé sorolja őt; szerintem egyértelműen (legalább) egy szinttel mögöttük van. De hogy milyen kaliberű játékosról van szó, azt az is jelzi, hogy közel két évtized alatt ő volt az első, aki már true freshmanként is bekerült a Stanford támadófalának kezdő ötösébe, holott tehetséges offensive linemanek tömkelege fordult meg a Cardinalnál ebben az évezredben. Benne van a potenciális franchise LT, de lesz azért még mit csiszolni rajta, főként a futásblokkolásán.

Trey Adams, OT (Washington)
Amikor pályára lépett, domináns teljesítményre volt képes, de az utóbbi két évben rengeteg időt töltött kényszerpihenőn - tavalyelőtt ACL-szakadást szenvedett, tavaly pedig hátsérülés miatt hagyta ki a szezon nagy részét. Az eddigiekből kiindulva nem az a kérdés, hogy egy első körös talentumot láthatunk-e majd a meccsfelvételein, hanem hogy milyen hosszú lesz a filmszalag.

Prince Tega Wanogho, OT (Auburn)
Nagyon nyers, de fizikális-atletikus adottságai miatt óriási upside-dal bíró, a játék egyik részében remeklő, másik aspektusában borzasztóan kiforratlan vakoldali tackle az Auburnről. Ismerős történet? A kolosszális bustnak bizonyuló Greg Robinsonnal ellentétben Wanoghónak nem a futás-, hanem a passzblokkolás az erőssége, ami kissé abszurd, ha azt nézzük, hogy az egykori nigériai labdarúgó csak középiskolásként váltott erre a sportra, ráadásul az Auburnre még védőfalemberként érkezett. Ennek ellenére pass protectionben már technikailag is mutat kifejezetten biztató jeleket, a futójáték támogatásánál azonban rengeteget kellene fejlődnie ahhoz, hogy draft prospectként több lehessen projekt játékosnál.

Shane Lemieux, OG (Oregon)
Az Oregon a mezőny egyik legjobb támadófalát vonultathatja fel az idei szezonban, melynek fő letéteményese a tackle Calvin Throckmorton mellett az a Lemieux, akit a legtöbben jelenleg a legjobb (végzős) draft-jogosult guard prospectnek tartanak. A futásblokkolásban nyújtott produkciójával nincs gond, nekem viszont azzal kapcsolatban egyelőre vannak fenntartásaim, hogy pass protectionben is képes lesz-e olyan színvonalat hozni, ami egy első kört érő OG-től elvárt.

Trey Smith, OG (Tennessee)
A másik Trey-hez hasonlóan nála is az egészség a legbizonytalanabb tényező: tavaly vérrögöket találtak a tüdejében, ami miatt a szezon utolsó öt meccsén már nem lépett pályára. Egyébként ígéretes játékosról van szó, igazi fizikális-atletikus szörnyeteg, ötcsillagos recruitként érkezett Knoxville-be, az első meccstől kezdve alapember a Vols támadófalában, tackle-t és guardot egyaránt játszott. A draft média egyöntetű álláspontja jelenleg, hogy a profik között utóbbi poszton lehet jövője, bár nem lepődnék meg, ha idővel szárnyra kapnának vele kapcsolatban a “de RT azért még lehet” témájú okfejtések.

Creed Humphrey, C (Oklahoma)
Nem mindennapi módon a Sooners támadófalának kezdő ötöséből négyen is elkeltek az idei drafton, és könnyen lehet, hogy az egység legtehetségesebb tagja még csak köztük sem volt. Humphrey tavaly redshirt freshmanként, tehát mondhatni nulla tapasztalattal a tarsolyában is szenzációsan játszott, ebből kiindulva egyesek - kissé talán elhamarkodottan - odáig merészkednek, hogy már most az utóbbi tizeniksz év egyik legígéretesebb center prospectjének kiáltják ki. Redshirt sophomore támadófalember ritkán jön ki a draftra, de a jövő évi center class egyelőre nem tűnik különösebben egetrengetőnek, így már csak emiatt is érdemes lehet az idény végeztével profinak szegődnie.

Tyler Biadasz, C (Wisconsin)
Igaz, hogy a jövőre várható center class első blikkre összességében nem tűnik túl extrának, de természetesen akad azért magasan jegyzett prospect a poszton Humphrey-n kívül is, és nem meglepő módon Wisconsinban leledzik az illető. Biadasz a nagyobb rutinból is fakadóan jelenleg komplettebb, NFL-készebb prospect, mint Humphrey. Az idei draft előtt, redshirt sophomore-ként valami érthetetlen oknál fogva “return to school” értékelést kapott az advisory boardtól, és bár egy év egyetemi játékjogosultsága még marad az idei szezon után is, tovább már aligha halogatja a váltást - ha úgy játszik, mint eddig, gyakorlatilag borítékolható az első/második körben történő kiválasztása.

Derrick Brown, DT (Auburn)
Ha Jeffery Simmons nem szenved ACL-szakadást februárban, könnyen lehet, hogy három belső védőfalember is top 10-ben kelt volna el az idei drafton. A jövő évi interior DL class tagjai közül jelenleg egyedül Brownban látom azt, hogy hasonló magasságig juthat. Sokoldalú, passz és futás ellen egyaránt domináns játékra képes defensive tackle; ha nem is Quinnen Williams szintje, de hasonló kaliberű prospect lehet, mint Simmons lett volna egészségesen.

Raekwon Davis, DT (Alabama)
A közvélemény egyértelműen első körös talentumként kezeli, és azt ugyan nem mondom, hogy nem látom benne a potenciált, hogy idővel valóban olyan prospect legyen, aki első napos picket ér, de jelenleg szerintem sokkal inkább köszönheti a hype-ot annak, hogy elit recruit volt és a Bama védelmében játszik, mint annak, amit ténylegesen nyújt a pályán. Azt nem kétlem, hogy alaposan meggyűlik majd vele az NFL offense-ek baja, ha felé futnak, engem viszont még egyáltalán nem győzött meg arról, hogy pass rush-ban is olyan hozzáadott értékkel bírhat, hogy érdemes lehet majd őrá áldozni az első 32 draftjog valamelyikét.

Javon Kinlaw, DT (South Carolina)
Tulajdonképpen Davis ellentéteként is felfogható olyan szempontból, hogy Kinlaw elsősorban pass rush terén mutat olyan potenciált, ami alapján hosszú NFL-karrier állhat előtte, és a futás elleni játéka teszi bizonytalanná, hogy all-down játékos válhat-e belőle a profik között is. Ahogy Jerry Tillery példája is megmutatta az idei drafton, a mai NFL-ben már egy alulméretezett, de pass rush-ban kiemelkedő DT is érhet első kör végi picket. Kinlaw - akinek az esetében még csak alulméretezettségről sem beszélhetünk - komplexebb és konzisztensebb játékkal hasonlóan előkelő draftpozíciót célozhat meg.

A.J. Epenesa, EDGE (Iowa)
A Hawkeyes történetének legmagasabban jegyzett recruitja úgy lett tavaly sack-bajnok a Big Tenben, hogy - az ultrakonzervatív Kirk Ferentz-féle edzői stábnak köszönhetően, akik mindenáron a végzős veteránokat részesítették előnyben - egyetlen meccsen sem szerepelt kezdőként, és összességében a snapek felében sem tartózkodott a pályán. Epenesa NFL-kész fizikummal (magassága 6-6, súlya 280 font körül van) és komplex skill settel rendelkező, mérsékelt rutinja ellenére technikailag is képzett EDGE, aki elsősorban erőből dolgozik, bár felépítéséhez mérten kifejezetten atletikus játékos, akkor sem jön zavarba, ha sebességből kell megvernie az emberét. Kétlem, hogy különösebben visszavetné majd az all-down terhelés, ebben az esetben pedig nehéz lesz őt letaszítani az EDGE class éléről.

Chase Young, EDGE (Ohio State)
Nyilván a powerhouse programnak is köszönhető, de jelenelg talán a legbejáratottabb név EDGE fronton. Nick Bosa kiválásával került reflektorfénybe, és nem ijedt meg a mélyvíztől, Epenesa mögött holtversenyben a második legtöbb sackkel zárt tavaly a Big Tenben. Alapvetően a “pehelysúlyú” college speed rusherek kasztjába sorolható, de távolról sem egy átlagos egydimenziós edge bender, kifejezetten tetszetős a pass rush repertoárja. Brian Burnshöz tudnám leginkább hasonlítani, és ha Young így folytatja, akkor - főleg egy, az ideinél gyengébbnek tűnő EDGE classban - nem nagyon kell rosszabb draftpozíciótól tartania annál az 1/16-nál, ahol az FSU defensive endjét kiválasztotta a Panthers áprilisban.

Yetur Gross-Matos, EDGE (Penn State)
Ideális felépítéssel és atletikussággal megáldott védő, aki minden egyes snap során fáradhatatlanul robotol a pályán, bár sokszor eléggé ész nélkül... Nagyon nyers játékos még, technikailag és főleg a játék mentális részében rengeteget kell fejlődnie ahhoz, hogy legitim korai körös prospect lehessen. Ha valaki olyan adottságokkal rendelkezik, mint ő, az egyetemen még el tud boldogulni a “nekirontok az ellenfélnek, aztán majd csak lesz valami” taktikával, az NFL azonban már más kávéház.

Kenny Willekes, EDGE (Michigan State)
Ha nem lett volna még elég a Big Ten EDGE-ekből... Willekes egy 8,5 sackes, 20,5 TFL-es junior szezon után már fontolgatta, hogy profinak álljon, de maradt végzős évére, miután kedvezőtlen előrejelzést kapott a várható draftstátuszát illetően. Az advisory board pesszimista jóslatában nyilván jelentős szerepet játszott az erős konkurencia és Willekes bowl-meccsen elszenvedett szárkapocscsont-törése. Nála majd az lesz a nagy kérdés, hogy atletikusság terén is képes-e hozni azt, amit egy minőségi kezdő NFL EDGE-nek tudnia kell. Gyakorlatilag - miután az ő fizikumával az interior rusherként való bevetés nem igazán opció - ezen múlik, hogy all-down vagy early-down 4-3 DE lesz belőle.

Julian Okwara, EDGE (Notre Dame)
Sebesség és robbanékonyság szempontjából nincs párja az idei EDGE classban (na jó, talán egy), kézhasználatának és pass rush repertoárjának viszont még drasztikusan kellene javulnia, és erősödnie sem ártana ahhoz, hogy az NFL-ben több lehessen egyszerű szituációs speed rushernél. Nyers adottságai miatt óriási upside-dal bír, de az igazán előkelő draft pickhez még egy komoly technikai fejlődésen kell átesnie végzős évében.

Curtis Weaver, EDGE (Boise State)
Produktív két szezonon van túl a Mountain Westben, kapja is a dicsérő szavakat minden irányból, én viszont finoman szólva sem ájultam el a meccsfelvételeitől. Ha van olyan prospect, akiről ordít, hogy jelentős részben az ellenfelek gyengébb minőségének köszönheti az eredményességét, az ő. Weaver a Jonathan Bullardokra és Owa Odighizuwákra emlékeztet (és őt is leginkább 4-3-as strong-side base endként tudnám elképzelni), akikbe mindenáron jobb pass rushert próbál belelátni a draft média, mint amilyenek valójában, majd a drafton már a vártnál később, de még így is viszonylag korán kelnek el, hogy aztán minimális hasznukat lássa a csapatuk.

Jabari Zuniga, EDGE (Florida)
Kezet foghat egykori csapattársával, Jachai Polite-tal; a Jets idei harmadik körös pickjéhez hasonlóan ő is képes egészen domináns periódusokat produkálni egy-egy meccsen, de nem tudja konzisztensen ugyanazt a magas színvonalat hozni. A probléma alapvetően az, hogy számtalanszor ő az utolsó ember, aki elindul a snap után, illetve sokszor előfordul, hogy ha első szándékból nem sikerül megvernie a blokkolót, akkor már nem marad válaszlépése, és teljesen kiveszik a játékból. Ezeket korrigálnia kell, mert egyébként az adottságai megvannak ahhoz, hogy remek base end - interior rusher keverék legyen belőle az NFL-ben.

Darrell Taylor, EDGE (Tennessee)
Ha már inkonzisztens játék, akkor itt van rá az iskolapélda. Eltelt gyakorlatilag egy fél idény úgy, hogy Taylor egyetlen sacket sem csinált, majd a Georgia ellen rögtön hárommal jelentkezett, ami után újabb fél szezonnyi teljes csend jött ilyen szempontból, hogy aztán a Kentucky ellen négyszer vigye földre a QB-t. Meccseken belül ugyanez a helyzet, villanásai vannak, de képes hosszú időszakokra teljesen eltűnni. Érdemes figyelni az ő fejlődésére, mert atletikusság tekintetében Okwara szintjén van, tehát jó alapanyag, csak rengeteg munka lesz vele.

Alton Robinson, EDGE (Syracuse)
Ha már úgyis benne vagyok az Okwarával való hasonlítgatásban, Robinson felfogható kb. az ő light verziójaként is, valamivel mérsékeltebb atletikussággal, de NFL-készebb fizikummal, és talán egy fokkal kiforrottabb technikával. Az interjúk alkalmával neki egy középiskolai lopásos-letartóztatásos ügy miatt is magyarázkodnia kell majd, aminek következtében junior college útján került a Syracuse-ra.

Dylan Moses, LB (Alabama)
Nincs draft sokra tartott Alabama linebacker nélkül, ráadásul Moses az a fajta játékos, akiről elhiszem, hogy közelebb lehet C.J. Mosley (és Reuben Foster) szintjéhez, mint a Reggie Ragland vagy Rashaan Evans fémjelezte kategóriához - vagyis akiből nem csak college-ban, hanem az NFL-ben is átlagon felüli LB lehet. Futás és passz ellen egyformán magas színvonalon tud teljesíteni, valódi playmaker, játékintelligenciája, ösztönei kimagaslóak, és igazi vezéregyéniség. Azaz megvannak azok a tulajdonságai, melyek ahhoz kellenek, hogy egy NFL-védelem kulcsfigurája legyen.
És akkor pár nappal a rajt előtt edzésen ACL-szakadást szenved...

Isaiah Simmons, LB (Clemson)
Néhány éve még egy olyan prospectet, aki felépítésileg félúton volt a linebacker és a safety között, egyöntetűen tweenernek és karrier special teamernek kiáltott volna ki mindenki, a mai NFL-ben azonban már nagy értékkel bírhat egy ilyen hibrid jellegű játékos. A rendkívül atletikus, coverage-ben remeklő Simmons akár a class legjobb LB prospectje is lehet, amennyiben bizonyítja, hogy a passzvédekezés mellett a játék egyéb területein is képes all-down játékosként helytállni. Ahhoz azért, hogy valaki az NFL-ben is átlagon felüli linebacker legyen, nem elég pusztán jó atlétának lenni, ezen a poszton kiemelten fontosak az ösztönök, a játékintelligencia; meglátjuk, hogy juniorként mit mutat Simmons ezen a téren.

Troy Dye, LB (Oregon)
Megosztó prospect, érthető okokból. Skill setjét tekintve pontosan az a fajta sideline-to-sideline LB, amilyet a mai NFL megkövetel, fejben viszont jól láthatóan nincs azon a szinten, mint atletikusság szempontjából. Előtte van még persze egy végzős szezon, de egy korai körökbe vágyó linebackernek három végigjátszott idénnyel a háta mögött nem éppen ott kellene tartania, ahol ő...

Bryce Hall, CB (Virginia)
Gyakorta lehet hallani/olvasni az aktuális class tagjaival kapcsolatban olyan okosságokat, hogy az előző drafton "ő itt meg ott mehetett volna ki", "ő lehetett volna a posztja legjobbja", és hasonlók. A 2020-as prospectek között erre a legjobb példa talán Hall, akiről kis túlzással már mindenki megállapította, hogy ha nem marad végzős évére, akkor ő lett volna az elsőként kiválasztott CB az idei újoncbörzén. Ha megnézzük, hogy az első corner 1/30-nál ment ki (és még ehhez is kellett egy totál konzervatív gondolkodású, a korral haladni nem képes front office), akkor a hasonló kijelentések többségével ellentétben ez annyira talán nem is légbőlkapott feltételezés. És könnyen lehet, hogy jobban járt volna, ha kijön már az idei draftra, mert a jövőre alakuló CB classban - főleg, ha a sebességével kapcsolatos kételyek beigazolódnak - már jóval nehezebb lesz hasonlóan előkelő pozíciót kiharcolnia...

Kristian Fulton, CB (LSU)
Exit Greedy, enter Fulton. Avagy sokra tartott LSU cornerback nélkül sincs draft. Az utóbbi hónapokban gyakorlatilag az összes draftszakértőtől elhangzott már az a megállapítás, hogy az előző szezonban még a saját csapatán belül sem Williams volt a legjobb CB, és valóban, a press man cornert kereső csapatok egészen biztosan odáig lesznek Fulton meccsfelvételeitől. Kérdés, hogy a doppingügye - ami miatt egy teljes évre eltiltották - mennyire riasztja majd el őket. Korai még ilyenekről találgatni, de könnyen lehet, hogy ugyanazt láthatjuk majd a következő draftszezonban, mint az ideiben: egy tehetsége alapján egyértelműen első kört érő LSU cornerback, aki pályán kívüli problémák miatt csúszik.

Paulson Adebo, CB (Stanford)
Ha már press cornerek... Bár a Stanford sem kis csapat, gyanítom, ha Adebo valamelyik nagyobb figyelmet kapó playoff contendernél (vagy épp az LSU-nál, ha már CB-ről van szó) játszott volna úgy tavaly, ahogy tette azt a Cardinal színeiben, akkor most az ő neve is felbukkanna minden első körös mockban. Ehelyett egyelőre eléggé radar alatt kúszik - hangsúly azon, hogy egyelőre. A tavalyi volt az első szezonja alapemberként, ehhez képest igazi shutdown corner módjára vette le az elkapókat a pályáról. Rendkívül fizikális játékstílus és szenzációs labdaérzék jellemzi; ha a most következő idényben is úgy teljesít, mint egy évvel ezelőtt, akkor legfeljebb egy váratlanul gyenge combine-nal (a meccsfelvételek alapján nem tűnik úgy, hogy az atletikusságával bármi gond lenne) vagy valamilyen pályán kívüli afférral tudja majd aláásni első körös értékét.

Jeffrey Okudah, CB (Ohio State)
A Buckeyes mostanság látszólag kiapadhatatlan első körös CB-gyárának legújabb produktuma lehet. Itt-ott már az előző szezonban is megközelítette a játéka minősége a Lattimore-Ward kettősét; ha ebben az ütemben fejlődik tovább, ő is megcélozhatja akár az első kör első felét is.

Trevon Diggs, CB (Alabama)
A Bamának így is félelmetes a WR-állománya, hát még ha bátyjához, Stefonhoz hasonlóan a kisebbik Diggs is a labda ezen oldalán maradt volna... De nem ok nélkül konvertálták elkapóból cornerbackké Trevont, és bár a kezdőbe csak tavaly verekedte magát és mindössze egy fél szezont bírt, így is sikerült egy potenciálisan NFL-kezdő press corner erényeit csillogtatnia. Túl kicsi minta ez ahhoz, hogy pusztán ez alapján egyértelműen első kört érő prospectté legyen kikiáltva (pedig sokan megteszik), de ha az előttünk álló idényben konzisztensen a tavalyi formáját tudja hozni, akkor rohamléptekben indulhat meg felfelé a draft boardokon.

C.J. Henderson, CB (Florida)
Korai körökbe várt Gators defensive back nélkül szintén nehéz elképzelni egy draftot. Henderson is igazi man-to-man corner, az ehhez szükséges fizikális-atletikus adottságokkal, még ha nem is olyan kaliberű height-weight-speed prospect, mint Diggs. Cserébe viszont képzettebb, kiforrottabb játékos, és az eddig látottak alapján playmaker képességeknek sincs híján. Úgyhogy egy újabb potenciális első körös várományos a jövő évi CB classban.

A.J. Terrell, CB (Clemson)
Diggs-szel és Hendersonnal venném egy kalap alá; ő is tipikusan man coverage-re termett CB, akinek a felépítése és gyorsasága egyaránt megvan ahhoz, hogy az NFL-ben is helytálljon ezen a téren, akár press cornerként is (technikailag valahol félúton helyezkedik el az említett két játékos között). Viszont ha összehasonlítom a többi prémium CB-vel, nem igazán látom, mivel tudna kiemelkedni a többiek közül, miben tudna extrát nyújtani hozzájuk képest. Őt egyelőre sokkal inkább egy NFL-csapat korrekt második számú kezdőjeként, mintsem első számú shutdown cornereként tudom elképzelni, ugyanakkor előbbi (draft)értéke sem lebecsülendő.

Jaylon Johnson, CB (Utah)
Csak ha valakinek még ezek után is hiányérzete lett volna press cornerekből... Johnson az itt említett CB-k közül a legfizikálisabb játékot bemutató egyed, akinél egyúttal a legfeltűnőbb hiba is az, hogy hajlamos túlságosan is agresszívan fellépni az elkapókkal szemben. Ezen mindenképpen csiszolnia kell majd; a felépítése és atletikussága megvan ahhoz, hogy enélkül is elbírjon a WR-ekkel. Emellett ráadásul igazi ballhawk; azt is mondhatnám, hogy tipikus Seahawks CB alapanyag.

Jeff Gladney, CB (TCU)
Rendszeresen elhangzik vele kapcsolatban, hogy Jason Verrett óta a TCU legjobb cornere, bár nem mintha az azóta eltelt időben akkora klasszisok fordultak volna meg a poszton a Horned Frogsnál. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy Gladney valóban impresszív teljesítményt nyújtott a pályán, nem mellesleg ő az előkelő draftpozícióra pályázó cornerbackek talán leggyorsabbika. És ha már CB-mezőny - a legtöbben a jövő évi WR classról zengenek ódákat, teljesen jogosan, de elnézve az itt felsorolt neveket, a corner-felhozatal is egészen kivételes lehet.

Grant Delpit, S (LSU)
Egész jó volt az idei safety class, de igazi blue-chip prospect nem volt benne. A jövő éviben lesz. Feltéve persze, ha Delpit jelentkezik a draftra. Tehetsége és sokoldalúsága miatt sokat fogják Derwin Jameshez hasonlítani, de amíg a Chargers klasszisa elsősorban "vonalközeli" safety, addig a már-már inkább press corner felépítésű Delpitnek egyértelműen a coverage a fő specialitása. Safety-átlagtól elmaradó fizikumából is adódik, hogy nem szerel elég konzisztensen, ezen a téren mindenképpen fejlődnie kellene, ezt leszámítva viszont nem lehet számottevő hiányosságot felfedezni a játékában. Nem nagyon draftoltak mostanában olyan safety-t, akinek a passzvédekezéshez olyan érzéke, játékintelligenciája, ösztönei voltak, mint neki. És mondom ezt úgy, hogy egy true juniorról beszélünk, aki mögött mindössze egy olyan szezon van, amit kezdőként játszott végig.

Xavier McKinney, S (Alabama)
Mintha csak Minkah Fitzpatrick klónját kapta volna az Alabama McKinney személyében. Előbbi inkább a CB, utóbbi inkább a safety poszthoz áll közelebb alapvetően, az viszont közös bennük, hogy mindketten slot cornernek a legideálisabbak. Fitzpatrickhez hasonlóan McKinney is jóval átlagon felüli playmaker képességekkel megáldott, futás ellen is kifejezetten hasznos, sokoldalú defensive back, még ha nem is egészen olyan szintű tehetség, mint közvetlen elődje.

Brandon Jones, S (Texas)
Az egyetemi mezőny egyik legjobb safety-párosát vonultathatja fel idén a Longhorns, bár ez nagyobbrészt inkább a jövőre még nem draft-jogosult Caden Sternsnek köszönhető, mintsem Jonesnak, akiben - kósza korai körös jóslatok ide vagy oda - én egyelőre nem igazán látok többet egy tipikus box safety-nél.

Reggie Floyd, S (Virginia Tech)
Akik kedvelték Johnathan Abramet és az utóbbi évek többi hasonló típusú prospectjét, azok Floydot is komálni fogják, de nekem ugyanaz a bajom vele, mint Abrammel és társaival (köztük az imént említett Jones-szal): atletikusság és cover-képességek terén jelentős hiányosságokkal küzdő, klasszikus box safety-k. Lehet, hogy látványosakat ütköznek, és volt olyan időszak, amikor még az ilyen skill settel bíró játékosok is érhettek korai picket, a mai NFL-ben azonban már nem terem nekik babér.

Elkészült. Eredetileg trade nélkülit akartam, aztán mivel lényegében biztosra lehetett venni, hogy lesz majd top QB-t érintő csere, így vittem bele ilyet én is, hogy ennyivel is életszerűbb legyen. Bár egy mock lényege szerintem az, hogy az írója egyes csapatok needjeiről és az egyes prospectekről alkotott véleményét adja át, azt, hogy ő maga hol miben gondolkodna – én legalábbis ennek szellemében szoktam őket írni, soha nem azt próbálom megtippelni, hogy adott csapat adott pickkel kit / milyen posztra fog húzni.

Nálam is volt tehát trade QB-ért a draft elején, aztán egy nappal azt követően, hogy elkezdtem írni a mockot, jött a Colts és a Jets blockbuster dealje, de szerencsére az eredeti forgatókönyv minimális módosításával igazodni tudtam hozzá, nem borított mindent. Ezen kívül egy saját ihletésű (bár népszerű teórián alapuló) draft eleji cserét és még egy apró mozgást csempésztem bele. Jobban nem akartam megkavarni, meg így legalább minden csapat szóba kerül azt a kettőt (Chiefs, Texans) leszámítva, akiknek jelen állás szerint amúgy sincs pickjük az első körben.

A dőlttel szedett részeket az időközbeni eseményekre, tranzakciókra, roster move-okra reagálva fűztem hozzá olyan pickekhez, ahol addigra már megírtam a kommentet.

Tervezem, hogy ha időm engedi, akkor a draft után össze is vetem a mockban leírtakat az IRL eredményekkel, történésekkel, de addig is örülnék az alábbi irománnyal kapcsolatos észrevételeknek, véleménynek, kritikának.

Minden további szószaporítás alant. 😊

1/1. Cleveland Browns: Sam Darnold, QB (USC)
Már az elején leszögezném, ha agyoncsapnának, se tudnám határozottan azt mondani az idei QB class egyik tagjára sem, hogy „ő összességében kiemelkedik a többiek közül, egyértelműen előtte áll a legnagyobb jövő”. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Browns számára sem elegendő, hogy szimplán megtalálják a legtehetségesebb irányítót; nagyon nem mindegy, hogy milyen karakterű játékost választanak, kit tesznek meg a csapat egyik leendő vezérévé, kire helyezik a „te vagy a kilátástalan Browns következő bukott QB-ja” jelentette nyomást, stb. Minden picknél (de éppúgy vonatkozik ez FA-igazolásokra is) számít valamennyire az ún. intangibles faktor, csak hol nagyobb, hol kisebb szignifikanciája van, de például jelen esetben, amikor ennyire nehezen elszeparálhatók egymástól a top QB prospectek, szerintem különösen megnő a jelentősége ennek a tényezőnek. Egyszerű szurkolóként, lelkes amatőrként persze ebbe a legnehezebb belelátni. Nálam így először Darnoldra és Allenre szűkült a kör, és végső soron az upside miatt döntöttem Darnold mellett – elvégre egy redshirt sophomore-ról beszélünk, kevesebb, mint két évnyi meccsrutinnal a háta mögött. De Allent sem nehéz elképzelni 1/1-esként, kiváltképp, ha megnézzük, Dorsey tavaly, akkori csapatánál kit választott leendő franchise QB-nak (és nem azért, mert ő jutott; még fel is trade-elt érte, és vitte például Deshaun Watson előtt): size-speed prospect, kivételes arm talenttel, és Mahomeshoz egyértelműen Allen áll a legközelebb az idei classból. Nyilván más-más valószínűséget társít az ember az egyes top QB prospectek 1/1-es kiválasztásának esélyéhez, de egyiken sem lepődnék meg igazán; ahogy mondtam, nagyon nehéz egyre rábökni és azt mondani, hogy „igen, ez vagy az a csapat vele viheti a legtöbbre, őt kell választaniuk”.

1/2. New York Giants: Josh Rosen, QB (UCLA)
A Barkley vs. QB kérdés releváns, de szerintem rém egyszerű a megoldása. Valós és racionális alternatíva lehet Barkley draftolása, egyetlen esetben: ha úgy ítélik meg a csapat döntéshozói, hogy nem tudnak ezen a helyen olyan irányítót draftolni, akiből franchise QB válhatna. Mert ha ezt gondolják, és emiatt inkább behúzzák Barkley-t, aztán az itt elérhető irányítók közül egyik sem válik be, Barkley pedig olyan karriert fut be, amit a legtöbben prognosztizálnak az ő esetében, akkor a végén a Giants döntéshozóinak lesz igaza. Előfordulhat, hogy így alakul? Persze. Az, hogy a közvélemény négy-öt QB prospectet is első körre, hovatovább top 5 pickre érdemesnek tart, még nem garancia arra, hogy bármelyik beválik, lehet akár mindegyikük bust. De! Ha a Giantsnél úgy látják, van olyan irányító, akiből franchise QB válhat, és el is érhető még 1/2-nél, akkor őt kell vinniük. Pont. Ideális esetben – és a realitás is az, hogy – nem mostanában lesznek olyan helyzetben, hogy extra felár nélkül (értsd: az eredeti draftjogukkal) top QB-t húzzanak, így ha valamelyik irányítóban látják a jövő emberét, akkor muszáj lecsapni rá (szerintem nem kis részben emiatt is esett Shurmurre a választásuk a HC-kereséskor, látva, hogy mit hozott ki Keenumból). Rosen szerintem alkalmas lehet a feladatra. Kétségtelen, hogy nem egy eredeti párosítás, ha ironizálni akarnék, azt mondanám, tízből tizenegy mockban Rosen az 1/2-es (vagy legalábbis egy darabig így volt), de nem hiába, könnyű belelátni az ideális Eli-utódot.
A szimpla „Barkley vagy QB?” dilemma mostanra kicsit tovább bonyolódott, hallani lehet olyat is, hogy az irányítók közül egyedül Darnoldot tartják 1/2-re érdemesnek, és ha ennek hitelt adunk és hozzávesszük JPP elcserélését, akkor már Chubb is képben lehet náluk. Azonban egyrészt a fentebb ismertetett gondolatmenet miatt, másrészt pedig mert azon szűkös ismeretek alapján, amikre hagyatkozni tudok, én az idei class több QB prospectjét is 1/2-re bevállalhatónak vélem, továbbra is tartom, hogy QB-t kellene húzniuk, még ha az nem is Darnold.

1/3. New York Jets (Coltstól): Josh Allen, QB (Wyoming)
Ahhoz kétség sem férhet, hogy Allen system fit a Jetsnél, hisz Petty és Hackenberg után ő is tökéletesen beleillik a sztereotipikus NFL-irányítók sorába, de viccet félretéve, nyilván nem ezért küldöm őt ide; a Brownsnál fejtegetett dolgok például itt is hangsúlyosabbá váltak, és többek között emiatt esett rá a választásom. A top QB prospectek közül Allen az, akit talán a leginkább féltenék attól, hogy újoncként a mélyvízbe dobjam, bár persze a veterán kezdő előle sem hiányzik, és – mert azért valljuk be, McCown hiába hozott tavaly korrekt szezont, simán előfordulhat, hogy nem közelíti majd meg azt a szintet – biztosítéknak ott van Bridgewater is. Ki tudja, lehet Maccagnanéket is az a gondolatmenet vezette Teddy leigazolásához, hogy így legalább az öreg Josh esetleges visszaesése esetén sem egy rookie-t kell pályára küldeni.

1/4. Buffalo Bills (Brownstól): Baker Mayfield, QB (Oklahoma)
Barkley, de akár még Chubb is opció lehet itt a Browns esetében, sőt amennyiben úgy döntenének, hogy a college-ban tackle-t játszó Bitoniót léptetik Joe Thomas örökébe, akkor Nelson behúzása sem ördögtől való, de egyikük draftolását sem érzem kihagyhatatlan lépésnek annak fényében, hogy egy franchise QB-t kereső csapatot itt még jó néhány előkelő draft pick „terhétől” mentesíteni tudnak. Simán elképzelhető, hogy csak a Denverrel cserélnek helyet, mondván „ha nektek nem kell a pick, majd eladjuk másnak”, és akkor mindössze egy helyet lejjebb mozogva mindhárom említett játékos változatlanul elérhető a Browns számára, de igencsak pletykálják a Miamit is mint potenciális feltrade-elni szándékozó csapat, ráadásul mind a Broncost, mind a Dolphinst leginkább Mayfielddel hozzák kapcsolatba, aki ugyebár jelen forgatókönyv szerint a „nagy négyes” utolsó bennmaradt tagja. Nálam a Bills jön fel 1/4-re, akik – egyebek mellett – két idei első kört tudnak felajánlani a Brownsnak, de a clevelandiek akár még (többek között) egy jövő évi elsőt is kicsikarhatnak belőlük egy ekkora volumenű ügyletben.
Ha kicsit magasabb és a karja erősebb lenne, akkor könnyen lehet, hogy Mayfieldről most nem „csak” mint potenciális top 5 pickről beszélnénk, hanem az 1/1 legfőbb várományosaként lenne számon tartva. Game tape tekintetében egyértelműen ő viszi a prímet az idei class irányítói között. A Billsnél már újoncként is jó esélye lenne a depth chart élére törni, hisz a legnagyobb konkurenciát A.J. McCarron jelentené; ehhez persze az kellene, hogy Mayfield átállása az Oklahoma viszonylag egyszerű támadósémájáról egy jóval komplexebb NFL offense-re minél gyorsabban végbe menjen. Van az a mítosz, mely szerint Buffalóba csak átlagon felüli karerősségű QB mehet, és ha már ennyire nehéz a választás a top irányítók között, akkor megértem, ha ez például előtérbe kerül, de ha valaki ettől függetlenül összességében elég jó, akkor ez nálam nem kizáró ok.

1/5. Denver Broncos: Saquon Barkley, RB (Penn State)
Szerintem még mindig az lenne az ideális számukra, ha itt olyan QB-t tudnának draftolni, akiben leendő franchise irányítót látnak, de nem maradt már olyan játékos a poszton, akivel itt érdemes lenne próbálkozni. Keenumnak köszönhetően viszont kényszerhelyzetben sincsenek, nem kell semmilyen meredek húzást bevállalniuk, helyette egy Bell / Gurley / David Johnson kaliberű RB-vel kerülhetnek közelebb a playoff contender státuszhoz.

1/6. Indianapolis Colts (Jetstől): Bradley Chubb, EDGE (North Carolina State)
Remek trade-et hoztak tető alá, bár egy hátulütője azért van az ügyletnek: az 1/3-mal szerintem elsődlegesen Barkley-t kellett volna megcélozniuk, de ezzel a három helynyi hátramozgással könnyen lehet, hogy egyúttal gondoskodtak arról is, hogy rá már ne legyen esélyük. Barkley szerintem nagyobbat lendíthetne a csapat szekerén, bár búslakodniuk nagyon Chubb miatt sem kellene, a védelem végre megkapná a maga hőn áhított elit edge rusherét.
Nelson is védhető pick lenne, de ha figyelembe veszem a posztok értékét, és azt, hogy milyen választékra lehet számítani edge rusherekből, illetve guardokból a későbbiekben, akkor nem sokáig kell gondolkodnom azon, hogy Chubb mellett tegyem le a voksomat.

1/7. Tampa Bay Buccaneers: Quenton Nelson, OG (Notre Dame)
Hasonló helyzetben vannak, mint a Colts: nem panaszkodhatnak, mert a draft egyik legjobb és legbiztosabb prospectjét tudják behúzni, de a közvetlenül előttük elvitt játékos azért jobban jött volna. Elnézve, hogy mit művelnek a center és guard posztok menedzselése terén, ráfér már az interior OL-re egy ilyen hülyebiztos húzás. Nelson játékában nagyítóval kell keresni a gyengeségeket, hibákat; simán ott van az utóbbi évek „legtisztább” prospectjei (hangsúlyozom, nem csak guardjai!) között.
Időközben jött Curry, majd JPP, így most már talán akkor is Nelson volna a racionálisabb választás, ha még Chubb is elérhető lenne.

1/8. Chicago Bears: Harold Landry, EDGE (Boston College)
Jöhetne bármelyik elit defensive back prospect, needre érkezne, és talán biztonságosabb húzásnak is lehetne minősíteni akármelyiküket, de hiányposzt az OLB is Fangio 3-4-es védelmében, és nyer az upside... Landry szerintem az egyik legalulértékeltebb, vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, az egyik legszembetűnőbben alulértékelt prospectje az idei draftnak, még ha furán is hangozhat ez egy olyan játékos esetében, akit azért mostanra már konszenzusosan első körre várományosnak tartanak, és nem nagyon látni olyat, hogy ne lenne a top 3 EDGE közé sorolva. Viszont az első körös státusz – legalábbis a közvélemény szemében történő – bebetonozása csak a számára remekül sikerült combine után történt meg, és mockokban még most is csak itt-ott tűnik fel az első kör első felében. Én fix top 10-es talentumnak tartom, alsó hangon. Leginkább azt szokás felhozni vele kapcsolatban negatívumként, hogy egy 16,5 sackes szezont követően végzősként mindössze 5 sackig jutott, csak azt felejtik el sokan figyelembe venni (amellett persze, hogy nem minden a sack-mutató), hogy a szezon utolsó harmadát sérülés miatt kihagyta. Anélkül, hogy túlzásokba esnék, bátorkodom azt mondani, hogy ebből az emberből a megfelelő kezekben elit NFL edge rushert lehet faragni. Nem érne sokként, ha néhány év múlva magasabban jegyeznék, mint Chubbot.

1/9. San Francisco 49ers: Minkah Fitzpatrick, DB (Alabama)
A Niners nálam jelenleg a legnagyobb playoff sleeper, aránylag csendben végzik a dolgukat, de szerintem nagyon jó úton haladnak csapatépítés terén. Az offense-re is ráférne az erősítés (például jól jönne egy legitim első számú elkapó Garoppolónak), de ebben a draftpozícióban a labda ezen oldalára nehéz lenne igazi, azonnali hiányposztra jó értéket húzni, másrészt Shanahan bizonyította már nem egyszer, hogy barnából is tud várat építeni, így marad a védelem. Amekkora érdeklődést mutattak a minőségi veterán cornerek iránt, el tudom képzelni, hogy Sherman túloldalára behúzzák valamelyik top prospectet az úgymond klasszikus CB-k közül, de a minimális bust potenciál és a sokoldalúság miatt (tekintve, hogy safety-ben is elkél a segítség) én Fitzpatrickre szavazok, akiből a későbbiekben képezhető akár szélső corner is, de leginkább free safety-ként és/vagy slotban képzelhető el; ő maga bevallottan utóbbit preferálja. Mondjuk emiatt szerintem simán előfordulhat, hogy a draft egyik, ha nem is drasztikusan nagyot, de leglátványosabbat csúszó játékosa lesz: top 10 nála a konszenzus, de bármennyire tehetséges is, nem tartom kizártnak (még ha valószínűnek sem), hogy az elsődleges posztjának értéke miatt ebből az 1/9-ből teszem azt csak 1/19 lesz.

1/10. Oakland Raiders: Josh Jackson, CB (Iowa)
Tisztára mint 2015-ben: akárcsak három évvel ezelőtt Trae Waynes és Marcus Peters esetében, úgy Denzel Ward és Josh Jackson személyében most is egy elit Big Ten program combine-sztárját és egy atletikusság tekintetében nem kiemelkedő, de a futballpályán szenzációsan teljesítő vérbeli press cornert tartanak konszenzusosan a class két legjobb CB-jének. A többség akkor és ezúttal is előbbi felé hajlott, illetve hajlik, és valószínűbbnek tartom, hogy akárcsak anno Waynes, úgy most is Ward megy ki előbb, de ahogy akkoriban Peterst taksáltam többre, úgy most is Jacksont preferálom. Én nagyon sokat várok tőle, szerintem kinőheti magát egy Peters kaliberű ballhawk shutdown cornerré.
Tahir Whitehead érkezése után sem zárnám ki a mockokban (korábban) divatos off-ball LB húzást a Raidersnél, és van (nem is egy) olyan linebacker, aki top 10-es picket ér, de most már égetőbbnek tűnik a secondary megerősítése, ahol Gareon Conley túloldalára csak az életbiztosításnak nem nevezhető Rashaan Melvin érkezett, ő is mindössze egyéves szerződéssel, és nem mellesleg safety-ben sem túl rózsás a helyzet.

1/11. Miami Dolphins: Lamar Jackson, QB (Louisville)
Jacksont én jóval rizikósabb vállalkozásnak tartom a Darnold-Rosen-Allen-Mayfield kvartett bármely tagjánál, de nem, nem a „futkorászóskúbék” nagyobb sérülésveszélye miatt, hanem mert úgy gondolom, az ő eléggé speciális skill setjéből, erényeiből adódóan akkor lehet csak vele igazán nagy eredményeket elérni, ha olyan offenzív guru kezei alá kerül, aki hajlandó és képes is hozzá igazítani a támadószisztémát. Azzal nem mondok semmi újat, hogy nyilván bármely irányítótól jobb teljesítmény várható, ha jó edzők kezei alatt, neki fekvő rendszerben játszhat (lásd Goff pálfordulása), de Lamar esetében szerintem ez még hangsúlyosabbá válik, nem úgy, mint a sok egy kaptafára menő pocket passernél; ha valahol franchise QB-ként képzelik el, akkor ott teljes mértékig rá kell szabni az offense-t. És noha már egyre jobb tendenciák mutatkoznak ezen a téren, az NFL-edzők azért nagy átlagban nem a nyitottságról, innovatív gondolkodásról ismeretesek, emiatt érzek fokozott kockázatot LJ esetében. Ugyanakkor, ha adott csapatnál úgy gondolják, ők ezt meg tudják oldani, akkor – bár sokak szerint az első kör végéig vagy még annál is tovább csúszhat – szerintem nekik minden további nélkül megérhet már egy ennyire korai picket is a Louisville sztárja. A Dolphinsnál azért jobb helyet is el tudnék képzelni számára (erre majd később visszatérek), de a QB need egyértelmű (tudom, hogy ha draft és irányító, akkor velük kapcsolatban kb. csak Mayfield jön szóba, de ahogy már említettem, ez nem egy „próbáljuk meg eltalálni, melyik csapat kit húz” típusú mock). Hiába fogadkoznak, hogy bíznak a legjobb esetben is maximum középszerűnek minősíthető Tannehillben; ha komoly előrelépést akarnak, ahhoz szerintem váltani kell. Bridge QB-nak jó lesz Tanny, amíg Lamar Jackson és a köré vizionált offense bevethetővé nem válik.

1/12. Cleveland Browns (Billstől): Mike McGlinchey, OT (Notre Dame)
Chris Hubbard maga nyilatkozta, hogy őt RT-nek szerződtették (szerintem egyébként a 2018 legrosszabb FA-igazolása „elismerés” egyik korai favoritja), Shon Coleman, Spencer Drango és Donald Stephenson kaliberű játékosokra pedig nem lehet bízni a bal szárnyat. McGlinchey szerintem – még ha nem is ugyanaz a kategória, mint az utóbbi évekből mondjuk Lewan vagy Tunsil – az idei draft toronymagasan legjobb OT prospectje, és az egyetlen, akit aránylag nyugodtan oda mernék állítani első naptól a vakoldalra.

1/13. Washington Redskins: Denzel Ward, CB (Ohio State)
Ward kapcsán nekem óhatatlanul eszembe jut a már említett Waynes és Vernon Hargreaves, akiket a közvélemény a nem prototípus méreteik ellenére potenciális shutdown cornerként kezelt, aztán a nem prototípus méreteikkel (nem kizárólag emiatt, főleg ami Waynest illeti) eleddig nem lett belőlük alpha CB, sőt... Mindenesetre Ward sokkal tehetségesebb, mint Waynes, és sokkal atletikusabb, mint Hargreaves; az elit cover skillek és elit atletikusság együttes megléte remélhetőleg kompenzálni tudja a korántsem elit méreteiből adódó hátrányát, és lesz belőle egy új és talán még jobb, de mindenképpen strapabíróbb Jason Verrett.

1/14. Green Bay Packers: Tremaine Edmunds, LB (Virginia Tech)
Edmunds és Roquan Smith közül némi túlzással pénzfeldobással is lehetne választani, és szerintem az IRL draftpozíciójuk sem feltétlenül azt fogja tükrözni, hogy általánosságban melyiküket tartják többre NFL berkekben, hanem egyszerűen azt, hogy az adott csapat melyikükkel szimpatizált inkább; nekem se volt döntő érvem amellett, hogy miért épp Edmunds ment ki előbb. Mindketten top 10-es tehetségek, a mai NFL által megkövetelt linebacker prototípusai, ezen a helyen BPA-nak is tekinthető bármelyikük. A Packers klasszis játékossal tehet végre rendbe egy jó ideje problémás posztot. Mondjuk annyira csehül most nem állnak linebacker fronton, mint az utóbbi évek némelyikében, és ha IRL ezen a ponton még elérhető lenne Josh Jackson, őt nagyon el tudnám itt képzelni, mert a CB-sor és úgy összességében a secondary meglehetősen bizonytalan lábakon áll.

1/15. Arizona Cardinals: Courtland Sutton, WR (SMU)
Sutton Mike Evans nyomdokain jár: nagydarab elkapó, akinél a game tape rendben volt, de az atletikusságával kapcsolatban voltak kérdőjelek, amiket aztán a combine-on eltörölt. Eltörölt? Megsemmisített. Kimagasló, 86% feletti SPARQ eredményt produkált; ezek után NFL-beli eredményesség szempontjából nyugodtan lehet mondjuk – hogy egy nagydarab, átlagon aluli atletikussággal bíró, de ennek ellenére nagyon jó első számú elkapót említsek – Alshon Jeffery helyett például az említett Evans szintjét plafonnak tekinteni Sutton esetében. Nálam egyértelműen ő a class legjobb WR prospectje, nem Ridley vagy más; igazi go-to guy matéria. A Cardinals kezdő irányítójának – bárki legyen is az hosszabb távon – pedig szüksége lesz egy ilyen célpontra, pláne Fitzgerald visszavonulása után. Olyan QB itt már nem volt benn, aki megérné az 1/15-öt, úgyhogy később jöhetne Rudolph és társai közül valaki projektnek Bradford mögé.

1/16. Baltimore Ravens: D.J. Moore, WR (Maryland)
Még itt sem Ridley. Mondjuk egy lyukas garast sem tennék arra, hogy a Bama-mániás Ozzie itt nem őt vinné, de én a local kidet választanám, persze nem azért, mert helyi arc. Ridley-ből szerintem lehet egy elég korrekt WR1 is akár, de ha már Suttont mint potenciális go-to elkapót említettem, Ridley-ben én ezt nem látom. Moore-ban annál inkább. Flaccónak pedig most már egy ilyen célpontot kellene végre találni, hosszútávra, nem csak a Crabtree-, Wallace-, Perriman-, Maclin-, John Brown-féle félmegoldásokkal vagy még annyival sem próbálkozni. Kétségtelenül van azért kockázat bőven Moore draftolásában, nem is egy azonnali no. 1 elkapó, de – jobb híján – itt van Crabtree első számú célpontnak, amíg kinövi magát. High risk, high reward pick, de ennyit be kell vállalniuk Harbaugh-éknak, ha el akarnak mozdulni végre a holtpontról.

1/17. Los Angeles Chargers: Roquan Smith, LB (Georgia)
Ha nem akarok belemenni a részletekbe (ami nem állt szándékomban, anélkül is elég hosszúra sikeredett a mock), akkor magával Smith-szel kapcsolatban nem sok újat lehet/kell elmondani az Edmundsnál leírtakhoz képest. Ami a Chargerst illeti, szerintem ez a keret ebben az AFC-ben már most is playoff kaliberű, egy jó drafttal pedig vitathatatlanul azzá lehetne tenni. Leginkább a front sevenbe kell a friss erő, így Roquan megszerzésével a draft egyik legnagyobb stealjét úgy húzhatnák be, hogy közben az egyik legfőbb hiányposztra érkezne játékos.

1/18. Seattle Seahawks: Marcus Davenport, EDGE (UTSA)
Az offense-ben, azon belül is szokás szerint a támadófalban a legnagyobb a baj, de amilyen átalakítások mentek/mennek végbe a védelemben, nem árt oda is komolyan invesztálni, ha tartani akarják a megszokott színvonalat. Davenportban óriási az upside, de még eléggé kiforratlan játékos, lehet, hogy Carrollék most inkább olyan embert hoznának, akitől nagyobb azonnali hozzáadott érték várható, de szerintem az sem egyéves projekt lesz, hogy ebből a keretből újra komoly bajnokaspiránst kovácsoljanak.
Ha már offense oldali és OL problémák, tipikus Seahawks pick lenne itt Kolton Miller, de D.J. Humphries, Cedric Ogbuehi, vagy Jake Fisher példáján okulva – elit atléta, kevésbé jó focista – én nem szívesen áldoznék ennyire korai picket egy ilyen prospectre.

1/19. Dallas Cowboys: Derwin James, S (Florida State)
Ha már a Chargers pickjét a draft egyik legnagyobb stealjeként emlegettem... Két éve a Cowboysnak lehetősége volt behúzni az első körben egy zseniális FSU defensive backet, de akkor mást választottak, most az ölükbe hullik egy másik. Jamest éppenséggel a Boltsnál is el tudtam volna képzelni, meg előtte sok más csapatnál – szerintem a top 10 második felétől bármely olyan alakulatnál képben lehet, ahol akár csak kicsi bizonytalanság is van safety poszton, mert egy hozzá hasonló klasszis all-around játékost (box safety, center fielder, man-to-man tight endek / RB-k ellen, nickel back, dime linebacker, blitz akár edge rusherként; ez az ember a sokoldalúság megtestesítője) nehéz bent hagyni.

1/20. Detroit Lions: Taven Bryan, DT (Florida)
Évek óta hiányzik egy minőségi edge rusher Ansah túloldaláról, de a védőfal belsejében se nagyon van olyan játékosuk, aki nyomást tudna generálni. 1/20-at érő EDGE nincs már bent, defensive tackle viszont igen. Patricia és Quinn is a Patsnél dolgozott, amikor négy évvel ezelőtt az első körben draftoltak egy másik Florida DT-t, Dominique Easley-t, Bryan pedig mondhatni az ő fehér és kevésbé törékeny változata. Nem annak az Easley-nek, akit már tönkretettek a sérülések, hanem aki előtte volt. Bryan elképesztően atletikus, igazi physical freak, amit a pályán is kamatoztatni tud, igaz bőven van még mit csiszolni a játékán, érződik rajta erősen a mérsékelt rutin, ami annak is köszönhető, hogy utolsó egyetemi éve volt az első olyan, amikor alapember volt a Gators védőfalában. Nem lennék meglepve, ha ennél (jóval) korábban draftolná valaki, mert ritka jó 3-tech alapanyag, egyébként is, ezen a drafton meg aztán pláne viszi a prímet ilyen tekintetben.

1/21. Cincinnati Bengals (Billstől): James Daniels, C (Iowa)
Glenn megszerzésével egy lyukat befoltoztak, de ezzel még korántsem tekinthető befejezettnek a támadófal renoválása. Daniels pro-style offense-ből jön, Kirk Ferentz tanítványa volt az iowai OL-akadémián, technikailag képzett, kellően atletikus; az Ogbuehi- vagy Fisher-féle korai körös projectekkel ellentétben ő NFL-ready támadófalember, első naptól ő adhatná a snapeket Daltonnak. Centerért kissé soknak tűnhet egy ennyire korai pick, de két éve a Colts az 1/18-at sem sajnálta ellőni Ryan Kelly-re, Daniels pedig legalább olyan jó prospect, mint ő.

1/22. Cleveland Browns (Billstől): Vita Vea, DT (Washington)
Meglehet, hogy furán veszi ki magát, hogy Shelton elcserélését követően olyan játékosra áldoznak első körös picket, aki mondhatni az ő „klónja”, de igazából azt sem egészen értem, hogy rajta miért adtak túl, kell valaki ebbe a védelembe, aki megalapozza a futás elleni védekezést. Hacsak nem már Clevelandben is úgy gondolkodtak, hogy majd a draftról hoznak valakit erre a célra, a lassan lejáró szerződésű Sheltont pedig még addig elpasszolják, amíg kaphatnak érte valamit... Veával kapcsolatban emlegetik a top 10-et is, de szerintem valahol itt, vagy ennél kicsivel előrébb van a reális értéke. Ő a következő a Poe-, Lotulelei-, vagy a már emlegetett Shelton-féle DT-k sorában, az éppen aktuális prospectet mindig az előzőeknél kicsivel jobbnak próbálják beállítani (atletikusabb, jobb a game tape-je, többet tud pass rush-ban, stb.), amiben lehet igazság, mindenesetre ezeknek a típusú játékosoknak a mai NFL-ben már nincs akkora hozzáadott értékük (lásd pass rush-beli limitáltság és nem all-down szerepkörben való alkalmazhatóság), hogy top 10-es vagy ahhoz közeli picket érjenek. A Brownsnál itt még egyébként a corner adná magát nagyon, lévén a free agency után is inkább csak mennyiségben, mintsem minőségben vannak meg a poszton, de a második kör eleji pickjeik valamelyikével is nagyjából ugyanolyan kaliberű CB-t tudnak draftolni, mint ezen a helyen.

1/23. Los Angeles Rams: Christian Kirk, WR (Texas A&M)
A védelem jobban rá van szorulva az erősítésre, mint a támadósor, leginkább egy, a rotációban azonnal komoly szerepet betölteni képes edge rusher jönne jól, azt viszont itt nem tudnak értéken húzni, így helyette aztán McVay egy újabb fegyvert kap Kirk kapitány személyében. Én nagyon nagy potenciált látok benne; ha megfelelő kezekbe kerül, szerintem sokkal többet ki lehet belőle hozni, mint amire college-ban az Aggies gyatra QB-játéka mellett képes volt. És teszem hozzá, vakon lévő irányítókkal a háta mögött, SEC-védelmek ellen sem játszott éppenséggel rosszul...
Időközben megérkezett Suh, a kor legjobb interior rusherei közül kettővel a fedélzeten azért már kevésbé égető az edge rusher need, és még könnyebb az offense-re fordítani ezt a picket.

1/24. Pittsburgh Steelers (Pantherstől): Leighton Vander Esch, LB (Boise State)
Bocs, de ezt muszáj volt. 😊 Remélem ha IRL valami hasonló forgatókönyv lesz kialakulóban, akkor a Steelers döntéshozói is résen lesznek. Vannak még jó off-ball LB prospectek a classban (mondjuk épp emiatt vannak kétségeim afelől, hogy feltradelnénk-e érte, még ha csak néhány helyet is kellene feljebb ugrani), de a Boise sztárja után szerintem van egy kisebb szakadék. Vander Esch és az Edmunds-Smith duó között ellenben szerintem nincs akkora különbség, mint azt a legtöbben vélik, már itt is komoly stealnek és lényegében BPA-nak minősülne, az meg egyértelmű, hogy a legfőbb hiányposztra érkezne.

1/25. Tennessee Titans: Rashaan Evans, LB (Alabama)
Mint ahogy az is elég világosnak tűnik, hogy a Titansnél úgyszintén a belső linebacker számít az első számú neednek Avery Williamson távozása után. Jelen helyzetben elkapó jöhetne még szóba szerintem, de a körülményeket figyelembe véve az én olvasatomban Vander Esch no brainer pick lett volna bármelyik itt elérhető WR előtt, ezért is kellett a titánok elé csempésznem a Steelerst. 😊 Evansszel kapcsolatban vannak fenntartásaim, például hogy mennyire is lesz természetes neki az a poszt, amit az NFL-ben játszania kell majd; olykor a Bamán is úgy tűnt, mintha az edzői stáb sem tudná eldönteni, hogy hol lenne jobb használni őt, off-ball linebackerként vagy edge rusherként, aztán végül némileg kényszerből is lett előbbi a standard pozíciója. Mindenesetre jó alapanyag, Nashville-ben pedig jó mentort kapna Vrabel személyében, akitől mellesleg stílszerű lenne, ha LB pickkel kezdené vezetőedzői pályafutását.

1/26. Atlanta Falcons: Da’Ron Payne, DT (Alabama)
Ha azt akarják, hogy a védelem ugyanolyan vagy még magasabb szinten teljesítsen, mint az előző szezon végén, akkor nem árt a védőfal egyik kulcsemberének Poe-tlására egy hasonló alappillért hozni a DL belsejébe. Payne-ről nagyjából ugyanaz elmondható, amit Veáról írtam, nem az a fajta defensive tackle, aki top 10-es / 15-ös picket érne, szerintem kb. ezen a helyen van a valós értéke, ami az utóbbi években kijött alabamai védőfalemberek spektrumán is reálisan helyezi el – több van benne, mint A’Shawn Robinsonban, Jarran Reedben, vagy Dalvin Tomlinsonban, de nem ér fel Jonathan Allenhez.

1/27. New Orleans Saints: Calvin Ridley, WR (Alabama)
Negyedik WR-ként, az első kör végén talán már nem szükséges indokolni, hogy az elkapók közül miért Ridley a soros. Ami a posztválasztást illeti a Saints szempontjából, náluk már most is adott egy playoff runra alkalmas keret, de azért ha mindenáron hiányposztok után akarok kutatni, akkor egy minőségi receiver (legyen az WR vagy tight end), guard, vagy a védőfal belsejébe valaki sokkal inkább jól jön a csapatnak rövidtávon, mint bármi más. 1/27-nél előbbi feladatkörre lehet ezen a helyen jó értéket képviselő prospectet húzni, és a free agency során a possession / red zone célpontok iránt tanúsított aktív érdeklődésből kiindulva – többek között szó volt Jimmy Graham homecomingról, Jordy Nelsonról, vagy Crabtree-ről – könnyen elképzelhető, hogy Paytonéknál is ez az egyik (pontosabban kettő) olyan poszt, amelyikkel a leginkább szemeznek itt (közben maga Payton mondta azt a tulajdonosi találkozón, hogy elkapót ÉS tight endet is szerezniük KELL még). Ridley mondjuk másfajta játékos, de ebben az offense-ben jó szolgálatot tehetne, és Michael Thomas sidekickjeként nem hogy go-to targetnek, de még csak első számú elkapónak sem kellene lennie.
Amennyiben Lamar Jackson ezen a környéken még elérhető lesz, őt simán el tudnám képzelni a Saintsnél. Az egyik (vagy talán a) legideálisabb helynek számára New Orleanst tartanám, a csapatnak pedig már erőteljesen gondolkodnia kell Brees pótlásán, és mint azt fentebb említettem, ez a játékosállomány kész a playoff-menetelésre, nincs akadálya az első körös QB picknek sem. Ahogy korábban írtam, Jackson „különleges bánásmódot” igényel, és a Saintsé az egyik olyan edzői stáb, akikre a leginkább rá merném őt bízni. Nem tipikus konzervatív, csőlátású NFL-szakemberek dolgoznak náluk, lásd pl. Kamara esetét: beáldoznak érte egy második körös picket, mert az offense egyik leendő kulcsfiguráját látják benne, aztán be merik vállalni, hogy egy future Hall of Famer helyett bedobják őt a mélyvízbe, és végül az elképzelések tökéletes átültetése a gyakorlatba a benne rejlő matchup szörnyeteg szabadon eresztésével. Hasonlóra szerintem Lamarral is képesek lennének. Azt persze nem mondom, hogy neki is ki kellene szorítania a maga posztján ott játszó élő legendát, sőt; Brees mögött nyugodtan pallérozódhatna pár évig, és nem csak jó edzőket kapna, hanem a QB-k között is az egyik lehető legjobb mentort. Paytonéknak bőven lenne idejük kialakítani a vele tervezett támadósémát, speciálisan rá szabott csomagokban addig is hasznára válhatna a csapatnak (az ő kreativitásukkal és Jackson adottságaival a határ a csillagos ég), és amikor eljönne az ő ideje mint kezdő irányító, olyan szempontból is könnyebb dolga lenne, mint adott esetben máshol, hogy itt egy egyértelműen run-first offense-ben kapná meg a karmesteri pálcát.

1/28. Carolina Panthers (Steelerstől): Isaiah Oliver, CB (Colorado)
Ahhoz képest, hogy elvileg ez egy playoff contender alakulat, azért számos csapatrészre alaposan ráférne egy kiadós talent injection. Például a secondary-re, ahol corner és safety poszton sem valami veretes a névsor. Oliver a mostanában igencsak jó „termékeket” előállító coloradói CB-gyár legújabb minőségi produktuma; pontosan olyan fizikális corner, amilyenre annak a csapatnak szüksége van, amelynek évente legalább két-két alkalommal kell szembenéznie olyan első számú elkapókkal, mint Julio Jones, Mike Evans és Michael Thomas.

1/29. Jacksonville Jaguars: Will Hernandez, OG (UTEP)
Ugyan nem ordító hiányposzt, de én például egy CB-t is el tudnék itt képzelni, mert a Jags tavalyi kifogástalan passzvédekezéséhez az elit pass rush-on és a Ramsey-Bouye duó nyilvánvaló klasszisán túl szerintem az is nagyban hozzájárult, hogy Aaron Colvin élete szezonját futotta (persze az ellenoldal szerint az ő játékának a színvonalát is csak a többiek teljesítménye húzta fel, de nem gondolom, hogy erről lenne szó), és nem hiszem, hogy D.J. Hayden ugyanazt a szintet képes lenne hozni. Szerintem Jaire Alexander például ideális lenne ebbe a védelembe nickel backnek, de amilyen pénzt vágtak Haydenhez, valószínűsíthető, hogy nem nagyon lesz kihívója a posztért.
De ha már úgy hírlik, hogy futásorientált támadógépezet épülget, amit egyébként a roster management (All-Pro guardba invesztálás, WR poszt meglehetős elhanyagolása, ASJ leigazolása első számú tight endnek) is tökéletesen alátámaszt és a Bortleshoz való hosszú távú elköteleződés is érthetővé, illetve indokolttá tesz, akkor nem árt ennek szellemében alakítani a támadófalat. Hernandez nem egy sexy pick, és azt se mondom, hogy évről évre az All-Pro csapatba kerülésért lesz versenyben, de tipikusan olyan (mentalitású) guard, amilyen egy futásközpontú offense-be kell, A.J. Cannhez képest pedig mindenképpen jelentős upgrade.

1/30. Minnesota Vikings: Isaiah Wynn, OG (Georgia)
Jelen állapotában a minnesotai támadófalra sok mindent lehet mondani, de azt semmiképp, hogy egy olyan offenzív front benyomását kelti, amelyre az ember nyugodt szívvel bízná a garantált 84 milliós befektetése őrzését; az öt kezdő poszt közül három esetében sem szorulna különösebb magyarázatra egy komolyabb upgrade. Lehetne mondani, hogy ha már mindenképpen offensive lineman, akkor a posztok értéke miatt jobban adná magát egy tackle, de a még elérhető OT-k közül az általam 1/30-ra egyedüliként érdemesnek vélt Kolton Millert eléggé projekt jellegű játékosnak tartom. A win-now módban lévő Vikingsnak szerintem jobban jön most egy olyan plug-and-play starter, mint Wynn, aki egyébként összességében talán még jobb prospect is, mint az egy hellyel előtte draftolt Hernandez (jobban illett a rendszerbe/filozófiába, kettejük közül ezért esett rá a választásom a Jagsnél), és aki – adott esetben nagyon is jó – vészmegoldást kínálhat arra az esetre, ha a „Legyen Mike Remmers a kezdő RT-nk” hadművelet (itt is) csődöt mondana.

1/31. New England Patriots: Kolton Miller, OT (UCLA)
Projekt vagy nem projekt, a Patsnél nem nagyon variálhatnak, Solder távozása után igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az OT posztot illetően, ahol mint már bizonyított alternatíva egyedül Marcus Cannont tudják felmutatni, neki is volt egy szem jó (contract) éve, RT-ben. Az mindenképpen nagy előnyt jelentene csapat és játékos számára egyaránt, hogy Miller a szakma egyik legjobbját kapná pozíciós edzőnek, és talán Soldernek sem a játék fizikai részében nyújtott teljesítményét lenne a legnehezebb pótolni, hisz nem volt az a kifejezetten elit vakoldali tackle. Foxboróban persze a védelmet sem ártana helyretákolni, de meggyőződésem, hogy az LT poszt rendezését kell elsődleges prioritásként kezelni.

1/32. Philadelphia Eagles: Sony Michel, RB (Georgia)
Ha valahol, akkor a címvédőnél lehet letrade-re számítani, miután égető needjük nincs, és másik pickjük sem egészen a negyedik kör végéig. Ha az általam választott posztból indulunk ki, akkor még inkább indokolt lehet a lefelé mozgás, hisz számos, all-down potenciállal bíró RB vár gazdára a második napon. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy Michel ne érné meg az 1/32-t (bár ha ezt valaki luxuspicknek titulálja, az Eagles még mindig az a csapat, amelyik ezt megengedheti magának); ha kicsivel kevesebbszer ejtette volna el a labdát, és több lehetősége lett volna első számú backként bizonyítani, akkor szerintem most nem arról folyna a találgatás, hogy ki lesz Barkley mögött a másodikként draftolt futó, hanem hogy elviszi-e valaki Michelt a top 20-ban. A Dawgsnál alapjáraton legfeljebb committee back, sőt nem keveset egyértelmű másodhegedűs volt, az előző szezonban, annak is a végére állt össze igazán a játéka, de akkor megmutatta, milyen potenciál van benne. Szerintem a „jobb NFL-, mint college-játékos” tipikus esete lesz. Ajayival kétségtelenül jó vásárt csinált az Eagles, de egy év van csak hátra a szerződéséből, és ha ott folytatja, ahol abbahagyta, akkor jövőre nem lesz alacsonyan a fizetési igénye. Ahelyett, hogy súlyosabb összegeket költenének rá, Michel személyében egy tehetségesebb és jóval költségkímélőbb játékossal oldhatják meg a posztot hosszútávra.

Ha erre nem jön like rekord, akkor sose