Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 13 éve
Én azért inkább egy Alonso-Hamilton duót szerződtetnék, így 100%-ban az autóra hárulna a dolog. Ez a két ember ha bajnok autója van, bajnok lesz efelől nincs kétségem.
több mint 13 éve
Persze a saját kis pereputtyával. De hogy Buttonnal kb egy szót nem váltana az fix 😀Ha meghagyják a komfortzónáját, és nem rángatják bele számára kényelmetlen, felesleges dolgokba/szponzornyalogatás/, akkor Kimi igen is képes minden tőle telhetőt megtenni a csapatáért, elvégre ő versenyző, azért kapja a fizetését!laccoo74Kimi meg a csapatemberség 😀TocaA hivatalos nevezési lista:Nézegetem ezt a nevezési listát, és közben azon gondolkodom, hogy, ha én csapatfőnök lennék, és rengeteg pénze lenne a csapatomnak, akkor kiket szerződtetnék pilótának.Az én választásom Button, és Raikönnen lenne.Hogy miért?Mindketten tapasztalt öreg rókák, tehát felesleges autótörésekkel nem rongálnák a büdzsét.Képesek egy egész szezonon keresztül jó teljesítményt nyújtani, futamokat nyerni, fontos pontokat szerezni.Mondjuk, a pr tevékenységben Jensonnak jobban ki kellene vennie a részét, mint Kiminek, de szerintem ezt ő gond nélkül megoldaná.És, ami a legfontosabb, képesek lennének csapatként együtt dolgozni!laccoo74
ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/totomario
Max a hozz még egy vodkát nekem mert már tök kivan jellegű monológot 😀
több mint 13 éve
Ha meghagyják a komfortzónáját, és nem rángatják bele számára kényelmetlen, felesleges dolgokba/szponzornyalogatás/, akkor Kimi igen is képes minden tőle telhetőt megtenni a csapatáért, elvégre ő versenyző, azért kapja a fizetését!Kimi meg a csapatemberség 😀TocaA hivatalos nevezési lista:Nézegetem ezt a nevezési listát, és közben azon gondolkodom, hogy, ha én csapatfőnök lennék, és rengeteg pénze lenne a csapatomnak, akkor kiket szerződtetnék pilótának.Az én választásom Button, és Raikönnen lenne.Hogy miért?Mindketten tapasztalt öreg rókák, tehát felesleges autótörésekkel nem rongálnák a büdzsét.Képesek egy egész szezonon keresztül jó teljesítményt nyújtani, futamokat nyerni, fontos pontokat szerezni.Mondjuk, a pr tevékenységben Jensonnak jobban ki kellene vennie a részét, mint Kiminek, de szerintem ezt ő gond nélkül megoldaná.És, ami a legfontosabb, képesek lennének csapatként együtt dolgozni!laccoo74
ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/totomario
több mint 13 éve
Mi a kerdesed ezzel kapcsolatban? 😀Kimi meg a csapatemberség 😀TocaA hivatalos nevezési lista:Nézegetem ezt a nevezési listát, és közben azon gondolkodom, hogy, ha én csapatfőnök lennék, és rengeteg pénze lenne a csapatomnak, akkor kiket szerződtetnék pilótának.Az én választásom Button, és Raikönnen lenne.Hogy miért?Mindketten tapasztalt öreg rókák, tehát felesleges autótörésekkel nem rongálnák a büdzsét.Képesek egy egész szezonon keresztül jó teljesítményt nyújtani, futamokat nyerni, fontos pontokat szerezni.Mondjuk, a pr tevékenységben Jensonnak jobban ki kellene vennie a részét, mint Kiminek, de szerintem ezt ő gond nélkül megoldaná.És, ami a legfontosabb, képesek lennének csapatként együtt dolgozni!laccoo74
ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/totomario
-- TIME I'AM! --
több mint 13 éve
Kimi meg a csapatemberség 😀A hivatalos nevezési lista:Nézegetem ezt a nevezési listát, és közben azon gondolkodom, hogy, ha én csapatfőnök lennék, és rengeteg pénze lenne a csapatomnak, akkor kiket szerződtetnék pilótának.Az én választásom Button, és Raikönnen lenne.Hogy miért?Mindketten tapasztalt öreg rókák, tehát felesleges autótörésekkel nem rongálnák a büdzsét.Képesek egy egész szezonon keresztül jó teljesítményt nyújtani, futamokat nyerni, fontos pontokat szerezni.Mondjuk, a pr tevékenységben Jensonnak jobban ki kellene vennie a részét, mint Kiminek, de szerintem ezt ő gond nélkül megoldaná.És, ami a legfontosabb, képesek lennének csapatként együtt dolgozni!laccoo74
ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/totomario
több mint 13 éve
A hivatalos nevezési lista:Nézegetem ezt a nevezési listát, és közben azon gondolkodom, hogy, ha én csapatfőnök lennék, és rengeteg pénze lenne a csapatomnak, akkor kiket szerződtetnék pilótának.Az én választásom Button, és Raikönnen lenne.Hogy miért?Mindketten tapasztalt öreg rókák, tehát felesleges autótörésekkel nem rongálnák a büdzsét.Képesek egy egész szezonon keresztül jó teljesítményt nyújtani, futamokat nyerni, fontos pontokat szerezni.Mondjuk, a pr tevékenységben Jensonnak jobban ki kellene vennie a részét, mint Kiminek, de szerintem ezt ő gond nélkül megoldaná.És, ami a legfontosabb, képesek lennének csapatként együtt dolgozni!
ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/totomario
több mint 13 éve
A hivatalos nevezési lista:Akkor Sutil-nak csak sikerült visszakönyörögni magát? Elég nagy gázban van a Force India, ha most sem mutat semmit a német, akár idén közben is mehet amerre lát.
ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/totomario
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
A hivatalos nevezési lista:ultimate-sport.hu/f1-ime-hivatalos-nevezesi-lista/
több mint 13 éve
Maldonadonak nem a legjobbkor jött Chavez halála.Mi a garancia arra, hogy az új elnök is tol a karrierjébe némi pénzt?
több mint 13 éve
Bízom benne, hogy idén a dobogón is fog tölteni a pácolt hordóba.Kiminek? Ugyan már... pácolt tölgyfa hordóból van a gyomra.. 😛apeszosKimi kihagyja az utolsó barcelonai tesztnapot.Az ok a csapat szerint ételmérgezés.Ételmérgezés?Ha, ha, ha!laccoo74Inkább alkoholmérgezés 😊FViktor93
több mint 13 éve
Elment Schumi, egyből jobb a Merci. Ennyit a pilóták autót feljavító legendájáról (kicsit gonosz vagyok)...... 😊Nyert egy teszt napot. Kar hogy meg igy is kb 3-4 autonak szamolja mindenki mint Schumival 😊
www.f1hirek.hu/f1/percrolpercre/20130303-f1-elo-kozvetites-az-utolso-barcelonai-tesztnaprol.html
Amúgy kezdődhetne már!csi77
több mint 13 éve
Elment Schumi, egyből jobb a Merci. Ennyit a pilóták autót feljavító legendájáról (kicsit gonosz vagyok)...... 😊www.f1hirek.hu/f1/percrolpercre/20130303-f1-elo-kozvetites-az-utolso-barcelonai-tesztnaprol.html
Amúgy kezdődhetne már!
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
Kiminek? Ugyan már... pácolt tölgyfa hordóból van a gyomra.. 😛Kimi kihagyja az utolsó barcelonai tesztnapot.Az ok a csapat szerint ételmérgezés.Ételmérgezés?Ha, ha, ha!laccoo74Inkább alkoholmérgezés 😊FViktor93
több mint 13 éve
Kimi kihagyja az utolsó barcelonai tesztnapot.Az ok a csapat szerint ételmérgezés.Ételmérgezés?Ha, ha, ha!laccoo74Inkább alkoholmérgezés 😊
több mint 13 éve
Bianchi nekem nagy kedvencem, nagyon tehetséges srác. Két éve egy hajszálra van az F1-től, a Ferrari már nagyon beakarta rakni. Ha a körülményekhez képest jól megy, gyűjt egy kis tapasztalatot kinézhet neki egy Ferrari ülés, nagyon szeretik Montezemoloék. JayBNem biztos hogy ő volt az utolsó. Úgy néz ki Razia pénze nem érkezett meg a Marussia számlájára, Kovalainen vagy Bianchi ülhet be a helyére.JayBIgen, így van.A Marussianál Kovalainnen is versenyben volt Razia üléséért, de a tapasztalat helyett az orosz csapat azt választotta, amire nagyobb szüksége volt, a pénzt.Petrov menedzsere nyilatkozta, hogy az oroszok szinte teljesen eltűntek a csapattól, sőt a tulajdonos sem jár már a versenyekre.Bianchi úgy tudom a Ferrari versenyzőiskolájában nevelkedett.Szerintem adjuk meg neki a bizalmat, bár túl sok vizet nem fog zavarni ezzel a csapattal.laccoo74

Pár év, és tiszta piros lesz az overal?
több mint 13 éve
Úgy látszik a Lotusnál nem látták a Flight című filmet, tudnák hogyan verjenek életet Kimibe 😀több mint 13 éve
Gyümölcsnapot tartott, vagy léböjtkúrát...Kimi kihagyja az utolsó barcelonai tesztnapot.Az ok a csapat szerint ételmérgezés.Ételmérgezés?Ha, ha, ha!laccoo74Krumplimérgezés 😀Toca
több mint 13 éve
Kimi kihagyja az utolsó barcelonai tesztnapot.Az ok a csapat szerint ételmérgezés.Ételmérgezés?Ha, ha, ha!laccoo74Krumplimérgezés 😀
több mint 13 éve
Kimi kihagyja az utolsó barcelonai tesztnapot.Az ok a csapat szerint ételmérgezés.Ételmérgezés?Ha, ha, ha!
több mint 13 éve
Nem mindenki úgy került a Forma1-be, mint Hami.Egy kis csapatnál valamivel könnyebb a kezdés/ l. Alonso, Vettel/, mint a top gárdáknál.Nincs akkora eredménykényszer, és a média sem hozza címlapon, ha kettőt tüsszentesz.Én. Toro Rosso fan vagyok, de nem Vettel miatt!Ha Bianchi jól teljesít/ a csapat lehetőségeihez mérten/, akkor szerintem legkésőbb 2015-ben bye, bye Fellipe.Pedig abban a srácban is benne maradt pár jó eredmény.Csak rosszkor volt jó helyen.😕Bianchi nekem nagy kedvencem, nagyon tehetséges srác. Két éve egy hajszálra van az F1-től, a Ferrari már nagyon beakarta rakni. Ha a körülményekhez képest jól megy, gyűjt egy kis tapasztalatot kinézhet neki egy Ferrari ülés, nagyon szeretik Montezemoloék. JayBNem biztos hogy ő volt az utolsó. Úgy néz ki Razia pénze nem érkezett meg a Marussia számlájára, Kovalainen vagy Bianchi ülhet be a helyére.JayBIgen, így van.A Marussianál Kovalainnen is versenyben volt Razia üléséért, de a tapasztalat helyett az orosz csapat azt választotta, amire nagyobb szüksége volt, a pénzt.Petrov menedzsere nyilatkozta, hogy az oroszok szinte teljesen eltűntek a csapattól, sőt a tulajdonos sem jár már a versenyekre.Bianchi úgy tudom a Ferrari versenyzőiskolájában nevelkedett.Szerintem adjuk meg neki a bizalmat, bár túl sok vizet nem fog zavarni ezzel a csapattal.laccoo74
több mint 13 éve
Bianchi nekem nagy kedvencem, nagyon tehetséges srác. Két éve egy hajszálra van az F1-től, a Ferrari már nagyon beakarta rakni. Ha a körülményekhez képest jól megy, gyűjt egy kis tapasztalatot kinézhet neki egy Ferrari ülés, nagyon szeretik Montezemoloék.Nem biztos hogy ő volt az utolsó. Úgy néz ki Razia pénze nem érkezett meg a Marussia számlájára, Kovalainen vagy Bianchi ülhet be a helyére.JayBIgen, így van.A Marussianál Kovalainnen is versenyben volt Razia üléséért, de a tapasztalat helyett az orosz csapat azt választotta, amire nagyobb szüksége volt, a pénzt.Petrov menedzsere nyilatkozta, hogy az oroszok szinte teljesen eltűntek a csapattól, sőt a tulajdonos sem jár már a versenyekre.Bianchi úgy tudom a Ferrari versenyzőiskolájában nevelkedett.Szerintem adjuk meg neki a bizalmat, bár túl sok vizet nem fog zavarni ezzel a csapattal.laccoo74
több mint 13 éve
Nem biztos hogy ő volt az utolsó. Úgy néz ki Razia pénze nem érkezett meg a Marussia számlájára, Kovalainen vagy Bianchi ülhet be a helyére.JayBIgen, így van.A Marussianál Kovalainnen is versenyben volt Razia üléséért, de a tapasztalat helyett az orosz csapat azt választotta, amire nagyobb szüksége volt, a pénzt.Petrov menedzsere nyilatkozta, hogy az oroszok szinte teljesen eltűntek a csapattól, sőt a tulajdonos sem jár már a versenyekre.Bianchi úgy tudom a Ferrari versenyzőiskolájában nevelkedett.Szerintem adjuk meg neki a bizalmat, bár túl sok vizet nem fog zavarni ezzel a csapattal.
több mint 13 éve
Elkészült a második NASCAR podcastünk. Van benne szó Daytonáról, Phoenixről, Danicáról és még elég sok mindenről. Mi élveztük, reméljük nektek is tetszeni fog! Hallgassátok meg online: www.mixcloud.com/ThePitCrew/the-pit-crew-2/
Vagy töltsétek le: stream19.mixcloud.com/cloudcasts/originals/c/c/d/4/788c-e882-4497-9d14-6c6151e5ec4b.mp3
Ha még nem nyomtál lájkot, akkor egyet megköszönnénk: www.facebook.com/thepitcrewpodcast
több mint 13 éve
Nem biztos hogy ő volt az utolsó. Úgy néz ki Razia pénze nem érkezett meg a Marussia számlájára, Kovalainen vagy Bianchi ülhet be a helyére.
több mint 13 éve
Nincs vita, ez így van.Kár volt a kihagyásért, de minek iszik, aki nem bírja.Kevesen kapnak egy ilyen buli után második esélyt.Éljen vele!Elkelt az utolsó szabad hely a rajtrácson.Sutil - Force India.Nem lepődtem meg túlságosan.laccoo74mindenképpen helye is van a mezőnyben...peach