Érettségi és Felvételi
4 feliratkozó
több mint 5 éve
Amadeus the Young
32 987
Mindig mondom: az elte jogi karán voltak először Tanáraim.Önmagában nem a tantárgyakkal van a baj, hanem amiket azokon belül tanítanak.Meggyőződésem hogy sok tanár az iskolában éli ki magát. Noname senki és fagyipénzért melózik, otthon meg egy holland fapapucs akit lepofoz az asszony, de abban a 45 percben kurva kemény és rendes elhiszi magáról hogy valaki, miközben jelentéktelen dolgokat úgy ad elő mintha a JP Morgan ügyvezető igazgatója lenne.
Amiket írtatok is, nem pénzügyi ismereteket tanítanak, hanem a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy mi a búbánatot, amit a lakosság 99%-a soha az életben nem fog használni, de nekünk olyan fanatizmussal oktatta az egyébként síkhülye gimnáziumi tanár, mintha tényleg az életünk múlna rajta.
Kampman
Hendrix
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Via Kőhalmi:Rossz a meggyőződésed már bocs 😉Önmagában nem a tantárgyakkal van a baj, hanem amiket azokon belül tanítanak.Meggyőződésem hogy sok tanár az iskolában éli ki magát. Noname senki és fagyipénzért melózik, otthon meg egy holland fapapucs akit lepofoz az asszony, de abban a 45 percben kurva kemény és rendes elhiszi magáról hogy valaki, miközben jelentéktelen dolgokat úgy ad elő mintha a JP Morgan ügyvezető igazgatója lenne.
Amiket írtatok is, nem pénzügyi ismereteket tanítanak, hanem a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy mi a búbánatot, amit a lakosság 99%-a soha az életben nem fog használni, de nekünk olyan fanatizmussal oktatta az egyébként síkhülye gimnáziumi tanár, mintha tényleg az életünk múlna rajta.
Kampman
Hendrix
Előítéletes, általánosító s valóságot nyomokban tartalmazó. S pont az ilyen mentalitás miatt, amivel sok szülő is rendelkezhet (most én is általánosítok 😉) , van egyre nehezebbb dolga a gyerekekkel a tanâroknak. 15 éve látok bele az oktatásba (magam hittant tanítok) feleségem német tanár, talán kicsit sejtem mi a helyzet 😉 Béke 😊
dande
Adtál már kegyelemkettest?
Ha valaki nem tudja, de hisz benne.
több mint 5 éve
Rossz a meggyőződésed már bocs 😉Önmagában nem a tantárgyakkal van a baj, hanem amiket azokon belül tanítanak.Meggyőződésem hogy sok tanár az iskolában éli ki magát. Noname senki és fagyipénzért melózik, otthon meg egy holland fapapucs akit lepofoz az asszony, de abban a 45 percben kurva kemény és rendes elhiszi magáról hogy valaki, miközben jelentéktelen dolgokat úgy ad elő mintha a JP Morgan ügyvezető igazgatója lenne.
Amiket írtatok is, nem pénzügyi ismereteket tanítanak, hanem a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy mi a búbánatot, amit a lakosság 99%-a soha az életben nem fog használni, de nekünk olyan fanatizmussal oktatta az egyébként síkhülye gimnáziumi tanár, mintha tényleg az életünk múlna rajta.
Kampman
Hendrix
Előítéletes, általánosító s valóságot nyomokban tartalmazó. S pont az ilyen mentalitás miatt, amivel sok szülő is rendelkezhet (most én is általánosítok 😉) , van egyre nehezebbb dolga a gyerekekkel a tanâroknak. 15 éve látok bele az oktatásba (magam hittant tanítok) feleségem német tanár, talán kicsit sejtem mi a helyzet 😉 Béke 😊
több mint 5 éve
Gorcsevoff: nem voltal veletlen gazdinfos Corvinuson? 😀 en is '12-ben erettsegiztem, meg nekem is volt analizis + szamtud
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Hendrix
1 555
Önmagában nem a tantárgyakkal van a baj, hanem amiket azokon belül tanítanak.Meggyőződésem hogy sok tanár az iskolában éli ki magát. Noname senki és fagyipénzért melózik, otthon meg egy holland fapapucs akit lepofoz az asszony, de abban a 45 percben kurva kemény és rendes elhiszi magáról hogy valaki, miközben jelentéktelen dolgokat úgy ad elő mintha a JP Morgan ügyvezető igazgatója lenne.
Amiket írtatok is, nem pénzügyi ismereteket tanítanak, hanem a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy mi a búbánatot, amit a lakosság 99%-a soha az életben nem fog használni, de nekünk olyan fanatizmussal oktatta az egyébként síkhülye gimnáziumi tanár, mintha tényleg az életünk múlna rajta.
Kampman
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 5 éve
A konténeres darukezelő is rengeteg pénzt mozgat... 😛"13. a) Hány olyan háromjegyű egész szám van, amelyre igaz az alábbi egyenlőtlenség?HE?
X/3 + X/6 >= X/4 + 230
b) Oldja meg az alábbi egyenletet a valós számok halmazán!
3*4^X + 4^(X+1) = 896"
Ugyanmár..
Igor
literally nem tudom, hogy ehhez hogy kéne nekiállnom.
pedig nem vagyok ostoba, se retardált, rengeteg pénzt és felelősséget mozgatok a munkahelyemen, de ránézek erre és blackoutoltam 😀
shawnka
Gorcsev hsz-ét is kiemelném... a diákoknak ez a feladata, ezt kell tudniuk. Én se vágom annyira a különböző kémiai kötéseket, meg mondjuk a különböző biológiai rendeket, vagy épp egyes dolgokat nyelvtanból, mint anno több mint 15 éve (bár meglepően sok minden megmaradt) - de a diáknak ez a feladata, erre kellett felkészülniük.
A két példára reflektálva.
Az első szerintem no comment.
Törtek összeadása, kivonása. Erre valóban nem tudok mit mondani, pláne hogy a bal oldalon ha összeadod X/2 jön ki, jobb oldalt meg X/4 van, tehát még közös nevezőt se kellett feltétlen keresni... ez abszurdan egyszerű.
A másodikat is meg lehet oldani elemi módon, paraszti logikával -> 3*4^X + 4*4^X.. innentől tiszta sor, 4^X = 128
Oké, nem ugrik be, és trükkös mert nem jön ki egész hatványra.. de még ezt is ki lehet logikázni (ha ha 4 a köbön 64, 4 a negyediken meg 256, akkor vajon mi a 128), arról meg ne is beszéljünk hogy ott van előtted a számológép ami tud (n-edik) gyököt vonni... lehet tippelgetni rajta.
Fair enough, az átlagnál (sokkal) jobban megy a matek... de szerintem amikor 25% elég a ketteshez, és nem adnak nagyon ördöngős feladatokat, akkor jobb lenne, ha a diákoknak magukban keresnék a gerendát.
Azzal van a baj, hogy az emberek irtóznak a matektól...
Érdekesek a lenti számok, főleg az első, nézd meg a számokat a középszint vs emelt szint viszonyát tekintve...
eduline.hu/erettsegi_felveteli/Az_elmult_7_ev_legrosszabb_eredmenye_szulet_AZOZLB
eduline.hu/erettsegi_felveteli/matematika_erettsegi_2018_miert_a_matek_a_m_S3LEPS
Azt meg hogy infós, kikérem magamnak. 😛 (ha matematikus azt elfogadom/köszönöm... talán lehettem volna, ki tudja, de sima kontoller lettem 😛)
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Kampman
28 447
Önmagában nem a tantárgyakkal van a baj, hanem amiket azokon belül tanítanak. Amiket írtatok is, nem pénzügyi ismereteket tanítanak, hanem a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy mi a búbánatot, amit a lakosság 99%-a soha az életben nem fog használni, de nekünk olyan fanatizmussal oktatta az egyébként síkhülye gimnáziumi tanár, mintha tényleg az életünk múlna rajta.
Történelemből sem azon van a hangsúly, hogy egy a hazája és a világ múltját ismerő, ezáltal a jelenét pedig megértő embereket neveljen ki, hanem olyanokat, akik tudják, hogy mikorvoltazaranybulla, de azt nem, hogy mondjuk mik a magyar állam (aktuálpolitikától független) érdekei és problémái.
Puzsér (akivel sok mindenben nem értek egyet, de néha igen) tökéletesen mondta, hogy a magyar oktatás alattvalóságra és alávalóságra nevel.
Szerkesztette: Kampman
több mint 5 éve
Gorcsev
505
Az elsővel most is megbirkóznék, de az exponenciális egyenletnek már utána kénen néznem, mert már nincs meg belőle minden. Mitől is lenne, hiszen érettségi óta(!) nem kellett hogy ilyet megoldjak. (Itt most nem arra gondolok, hogy nem tudnám kiokoskodni a fentire a megoldást, hanem az elvre lépésekre, amikkel meg kellene tudni oldani egy komplexebbet is értékelhető módon.) Egyetem első évében még volt analízis meg számítástudomány, de az más volt meg rég is volt. 😀 Pedig nem vagyok/voltam rossz matekból, hibátlanra írtam középszintet még 2012-ben és az osztályban is sorjáztak a 90+-ok, de ha nincs benne az ember akkor szerintem normális hogy felejt. Költői a kérdés, de ki menne át minden vizsgáján ha ma újra kéne írnia?"13. a) Hány olyan háromjegyű egész szám van, amelyre igaz az alábbi egyenlőtlenség?HE?
X/3 + X/6 >= X/4 + 230
b) Oldja meg az alábbi egyenletet a valós számok halmazán!
3*4^X + 4^(X+1) = 896"
Ugyanmár..
Igor
literally nem tudom, hogy ehhez hogy kéne nekiállnom.
pedig nem vagyok ostoba, se retardált, rengeteg pénzt és felelősséget mozgatok a munkahelyemen, de ránézek erre és blackoutoltam 😀
shawnka
Azt szerintem fontos látni, hogy amikor a tanulók elé odateszik ezeket a feladatokat gimi végén, akkor ez a tudás bennük teljesen friss. Típusfeladatokkal készítik őket hónapokig úgyhogy igenis meg kellene tudniuk oldani a fenti egyszerűbb feladatokat.
"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 5 éve
Igor, Negritis, azért szerintem ne Ti legyetek a referencia matekból, az átlaghoz képest 😉 Egy matematikus meg egy - ha jol tudom - infós.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Engem meg megvert az atya mert kiöntöztem demizsonjaibol a misebort 😂😂😂Szóval nekem is váltani kellettSztem is kell alapszintu fizikai, biologia, tori stb, mert ez mind edzi az elmet es alapveto tudast ad az elet dolgairol, viszont kevesebb stresszt kene ranyomni a gyerekre, mert mar elsotol 7 eves gyerektol indul a stresszeles, hogy jol tanulj, mert kulonben senki nem lesz beloled. Nekunk kotelezo furulya ora volt, alsoban amit en szopasnak eltem meg 😀, a sorok osztalyzatok szerint voltak felolsztva. egyedul ultem az utolsoban, gondolhatjatok , hogy nem en voltam az egyeduli 5-os.en mar alsoban is lazado voltam, ki is rugattam magam a kotelezo hittanrol 3.ban 😀
Gimiben volt egy enektanarom. A zenehez konyitok, de hangom nincs es az o hozzaallasa volt a jo. Vmit enekeltem neki es elgendedett egy negyessel.
Kevesebb nyomas, megkulonboztetes es tobb eletreneveles.
ZoliMP
Borbinho
több mint 5 éve
Sztem is kell alapszintu fizikai, biologia, tori stb, mert ez mind edzi az elmet es alapveto tudast ad az elet dolgairol, viszont kevesebb stresszt kene ranyomni a gyerekre, mert mar elsotol 7 eves gyerektol indul a stresszeles, hogy jol tanulj, mert kulonben senki nem lesz beloled. Nekunk kotelezo furulya ora volt, alsoban amit en szopasnak eltem meg 😀, a sorok osztalyzatok szerint voltak felolsztva. egyedul ultem az utolsoban, gondolhatjatok , hogy nem en voltam az egyeduli 5-os.en mar alsoban is lazado voltam, ki is rugattam magam a kotelezo hittanrol 3.ban 😀
Gimiben volt egy enektanarom. A zenehez konyitok, de hangom nincs es az o hozzaallasa volt a jo. Vmit enekeltem neki es elgendedett egy negyessel.
Kevesebb nyomas, megkulonboztetes es tobb eletreneveles.
ZoliMP
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Engem amúgy a pénzügyi alapismeretek hiánya zavar leginkább. Ha nem tudod a Himnuszt attól semmi bajod nem lesz, de ha rossz hitelt veszel fel az egész életed rámehet.Kozgazt, penzugyet, akar politikat (a torin belul pl), (social) mediat (annak veszelyeit, erelyeit, lehetosegeit), nemzetkozi kapcsolatokat (vagy legalabb vmi hasonlot, masok elfogadasarol, hogyan epul fel egy tarsadalom) siman oktatni kellene szerintem mar gimiben. Mert ezekkel igy vagy ugy de mindenki talalkozni fog.
Hendrix
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Hendrix
1 555
Engem amúgy a pénzügyi alapismeretek hiánya zavar leginkább. Ha nem tudod a Himnuszt attól semmi bajod nem lesz, de ha rossz hitelt veszel fel az egész életed rámehet.
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 5 éve
pedig mind2 tényleg elég egyszerű
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
"13. a) Hány olyan háromjegyű egész szám van, amelyre igaz az alábbi egyenlőtlenség?HE?
X/3 + X/6 >= X/4 + 230
b) Oldja meg az alábbi egyenletet a valós számok halmazán!
3*4^X + 4^(X+1) = 896"
Ugyanmár..
Igor
literally nem tudom, hogy ehhez hogy kéne nekiállnom.
pedig nem vagyok ostoba, se retardált, rengeteg pénzt és felelősséget mozgatok a munkahelyemen, de ránézek erre és blackoutoltam 😀
több mint 5 éve
YoungZeeZee
8 593
Elsore nem hittem el, mikor megkerdezte egy volt kollegam, hogy van -e magyarorszagnak tengerpartja. Visszakerdeztem, hogy hulyeskedik-e, hat nem hulyeskedett. A vicces, az hogy a csaj roman volt 😀a vilag faszsaga ....Valahol értem mit akarsz, de én úgy vagyok vele, hogy így is a béka segge alatt van már az általános műveltség nem kéne még jobban a gyerekek adni alá a lovat.
Borbinho
Ha minden gugliból kikereshető milyen beszélgetés lenne az, ahol minden második szót meg kéne nézni, mert az illető nem érti vagy nem tud róla semmit😊
NB2
több mint 5 éve
YoungZeeZee
8 593
Sztem is kell alapszintu fizikai, biologia, tori stb, mert ez mind edzi az elmet es alapveto tudast ad az elet dolgairol, viszont kevesebb stresszt kene ranyomni a gyerekre, mert mar elsotol 7 eves gyerektol indul a stresszeles, hogy jol tanulj, mert kulonben senki nem lesz beloled. Nekunk kotelezo furulya ora volt, alsoban amit en szopasnak eltem meg 😀, a sorok osztalyzatok szerint voltak felolsztva. egyedul ultem az utolsoban, gondolhatjatok , hogy nem en voltam az egyeduli 5-os.Gimiben volt egy enektanarom. A zenehez konyitok, de hangom nincs es az o hozzaallasa volt a jo. Vmit enekeltem neki es elgendedett egy negyessel.
Kevesebb nyomas, megkulonboztetes es tobb eletreneveles.
több mint 5 éve
a vilag faszsaga ....Valahol értem mit akarsz, de én úgy vagyok vele, hogy így is a béka segge alatt van már az általános műveltség nem kéne még jobban a gyerekek adni alá a lovat.
Borbinho
Ha minden gugliból kikereshető milyen beszélgetés lenne az, ahol minden második szót meg kéne nézni, mert az illető nem érti vagy nem tud róla semmit😊
több mint 5 éve
Hendrix
1 555
a vilag faszsaga az erettsegi. meg az oktatasi rendszer, ugy ahogy van. 12-14 eves kortol mar engedni kellene, hogy a gyerek valasszon, mit akar tanulni, mi erdekli.Ez senkinek nem érdeke. Nem üzletembereket és sikeres embereket akarnak képezni, hanem mozgatható, befolyásolható robotokat.
persze, tudjon osszeadni, kivonni, helyesen irni. de sokkal jobb lenne, ha a mindennapi eletben levo nehezsegekre keszitenek fel a gyerekeket. En 18 evesen azt hittem tudom mit akarok, aztan kurvara nem.
teljesen kiolik a gyerekekbol a kreativitast, nem mernek nagyot almodni. en ugy ahogy van kivennem gimibol a biologia/kemia/fizika es tarsait (a tenyleg legalapabb, es fontos/hasznos dolgokon kivul). 9.edikben tudtam, hogy nem akarok egyikkel se foglalkozni, nem is erdekeltek (csak a biosz vmennyire), megis muszaj volt tanulnom oket.
foleg a mai vilagban, ahol literally mindent meg lehet talalni az interneten, inkabb abban kellene fejleszteni a gyerekeket, hogy keressenek Googleon, hogyan jarjanak nyitott "szemmel", ahelyett h az Aranybullarol meg a Toldirol tanulnak. felreertes ne essek, akit erdekel az tanulja ezeket.
na de majd par evszazad aztan itt is utoljerjuk a nyugatot (vagy meg inkabb az eszakot, ala Dania es tarsai)
Borbinho
Az életre nevelés, sikeres mindset első sorban a szülő dolga lenne, de ahol a szülő maga is középszerű (mint általában), az mégis milyen jó tanácsot tudna adni?
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 5 éve
ahol literally mindent meg lehet talalni az interneten, inkabb abban kellene fejleszteni a gyerekeket, hogy keressenek Googleon,Még azt is meg tudod találni a neten, hogy a google-on hogyan kell keresni... és ezen mit kellene mondjuk 15 percnél többet tanítani?
Borbinho
Illetve, ezt speciel pont meg lehet tanítani számítástechnika órán...
Ettől függetlenül számtalan tantárgy, például a fizika létjogosultságát megkérdőjelezni... hát, nagyon nem értünk egyet.
Az érettségi elleni tiltakozás meg egy vicc.
Ez a mai entitled generáció reakciója - érdekes módon addig nem jutott senki eszébe tiltakozni, amíg valaki valahol meg nem látta, hogy a németeknél tiltakoznak - hű, csináljuk mi is egyből...
Ugyanmár.
"8. Az alábbi hat szám közül válassza ki az összes olyan számot, amely osztható 3-mal, de nem osztható 5-tel!
895, 1222, 1458, 1526, 1848, 1990 "
Mi ez, általános iskola 4. osztály, 5. osztály?
Egyébként direkt nem a legkönnyebbet vettem... de nincs olyan a 12 példából ami nem oldható meg 1 perc alatt, és van olyan, nem is egy, ami literally 10 másodperc.
De itt van egy a nehezebb részből - itt is az a+b együtt mondjuk 5 perc...
"13. a) Hány olyan háromjegyű egész szám van, amelyre igaz az alábbi egyenlőtlenség?
X/3 + X/6 >= X/4 + 230
b) Oldja meg az alábbi egyenletet a valós számok halmazán!
3*4^X + 4^(X+1) = 896"
Ugyanmár..
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
a vilag faszsaga az erettsegi. meg az oktatasi rendszer, ugy ahogy van. 12-14 eves kortol mar engedni kellene, hogy a gyerek valasszon, mit akar tanulni, mi erdekli. persze, tudjon osszeadni, kivonni, helyesen irni. de sokkal jobb lenne, ha a mindennapi eletben levo nehezsegekre keszitenek fel a gyerekeket. En 18 evesen azt hittem tudom mit akarok, aztan kurvara nem.
teljesen kiolik a gyerekekbol a kreativitast, nem mernek nagyot almodni. en ugy ahogy van kivennem gimibol a biologia/kemia/fizika es tarsait (a tenyleg legalapabb, es fontos/hasznos dolgokon kivul). 9.edikben tudtam, hogy nem akarok egyikkel se foglalkozni, nem is erdekeltek (csak a biosz vmennyire), megis muszaj volt tanulnom oket.
foleg a mai vilagban, ahol literally mindent meg lehet talalni az interneten, inkabb abban kellene fejleszteni a gyerekeket, hogy keressenek Googleon, hogyan jarjanak nyitott "szemmel", ahelyett h az Aranybullarol meg a Toldirol tanulnak. felreertes ne essek, akit erdekel az tanulja ezeket.
na de majd par evszazad aztan itt is utoljerjuk a nyugatot (vagy meg inkabb az eszakot, ala Dania es tarsai)
Szerkesztette: Borbinho
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
YoungZeeZee
8 593
Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok az idei matekről.felig off
Amadeus
En miota leerettsegiztem ami nem ma volt, nem erdekeltek az erettsegi tetelek. Vmelyik nap belefutottam egy videoba ahol mondtak, hogy milyen jellegu feladatok voltak iden. Nemhogy akkor mikor gimis voltam, de most se tudnam elkezdeni azokat a feladatokat.Nem is hallottam ilyenekrol gimiskent. Ennyit valtozott a "vilag" 10+x ev alatt?
több mint 5 éve
Amadeus the Young
32 987
Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok az idei matekről.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Wow, köszönöm szépen 😊Nem tudom van-e erre jobb topic.Kollegám tavaly fejezte be ugyanezt a PSZF-en, illetve volt osztálytársam csinálja jelenleg is ugyanezt a PSZF-en (Ők is VIK után nyomatják), mindkettőjük arról áradozik hogy mennyire jó, mennyi új dolgot tanultak ami később hasznos lehet (számvitel, üzleti tervezés, pénzügyi elemzés).
Valakinek esetleg van ezzel tapasztalta? gazdalkodastudomany.uni-corvinus.hu/index.php?id=8970
tenorx
PSZF-en mondjuk asszem 3 féléves csak.
eaglesmcnabb
Nagyon gondolkozok ezen egy fél év múlva.
több mint 6 éve
Nem tudom van-e erre jobb topic.Kollegám tavaly fejezte be ugyanezt a PSZF-en, illetve volt osztálytársam csinálja jelenleg is ugyanezt a PSZF-en (Ők is VIK után nyomatják), mindkettőjük arról áradozik hogy mennyire jó, mennyi új dolgot tanultak ami később hasznos lehet (számvitel, üzleti tervezés, pénzügyi elemzés).
Valakinek esetleg van ezzel tapasztalta? gazdalkodastudomany.uni-corvinus.hu/index.php?id=8970
tenorx
PSZF-en mondjuk asszem 3 féléves csak.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!