Érettségi és Felvételi

4 feliratkozó

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
ez viszont sztem fasság, akinek kell az menjen belőle emeltezni de pl aki ügyvéd/random bölcsész akar lenni annak minek bármelyik is?kristof
Hát például, hogy egy problémát képes legyen más szemszögből, más eszközrendszerrel értelmezni, netán-tán feldolgozni.tomi-tomi
szerintem erre alkalmatlan egy olyan tétel, amiben az üledékes kőzetekről vagy szlovénia iparvárosairól kell beszélni.

a szabadbölcsész nem fog számolós tantárgyat választani, én legalábbis biztos a föcit választanám, az a legkevésbé izzadós.Höri
Persze, a földrajz jó menekülő tantárgy volt már régen is. (Azt ugye tudjátok, hogy a mostani rendszer már '83-ban ki lett találva, csak akkor mindkét felvételi tárgyból emeltet - leánykori nevén, központit - kellett írni. A szabadbölcsész már akkor is jól járt, mert a magyar központinak számított, tehát mindenki más három tárgyból tett le emelt vizsgát.) Nem véletlen a BME prof idevágó mondata. 😛
Okosan a földrajzot hozod fel példaként, de még ott is egy gazdaságföldrajzi tételnél (szlovén iparvárosok) használhatná a bölcsészünk töri tudását, kihívást találhatna abban, hogy mennyire tudja levezetni a Habsburg-birodalom történelméből Szlovénia iparszerkezetét stb.
Persze ez vica versa is igaz, egy mérnökkarra készülő pedig képes legyen egy novellát tisztességesen elemezni, mert 25 évesen egy szerződés elovasásánál fog csodálkozni nagyon.
Azt a képességet kell megszerezned 18 éves korodra, hogy neked nem tetsző/nehéz feladatot is tudjál kezelni, mert egy jó egyetemen már az ilyen feladatokat meg is kell oldanod, utána meg úgy fogod érezni, hogy csak ilyen feladataid vannak. 😊
Igor válasza adott még ötletet. Minél korábban bezársz magad előtt (tudás)területeket, annál nehezebb lesz később az agyadat rávenni új dolgok befogadására, akár a saját szakmád fejlődését sem leszel képes követni, szakmaváltásról nem is beszélve.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 321 — No 1 Zhang Yufei fan
szerintem erre alkalmatlan egy olyan tétel, amiben az üledékes kőzetekről vagy szlovénia iparvárosairól kell beszélni.Höri
Ezután a töri/matek után, haggyá má az ilyen hülyeségekkel (Szlovénia iparvárosai..) - nem egy súlyú a két dolog, soha nem lenne ilyen tétel. (Az első mehet)
Simán lehet normális földrajzérettségit összedobni, pite témákból.. egy delta/tölcsértorkolatot ismerjen fel az ember (ez is logika kérdése speciel), ciklon/anticiklon, tudja melyik vulkanikus/melyik üledékes.. hol van az Andok és melyik megyében van Szeged, stb - ez még neked is menne talán 😛

Ezek ugyanúgy alapdolgok, sztem... a történelem/földrajz közt elhanyagolhatónak érzem a különbséget, közműveltség terén (más kérdés, hogy ha jól sejtem föcit, sok helyen 10/11. osztály után nem is oktatnak) - pláne úgy, hogy abbóla tárgyból amiből inkább érettségizünk (történelem) sokszor kevesebbet tudnak az emberek, és kapitálisabb marhaságokat mondanak 😛
És az én szememben, akit egyetemre juttatunk, annak minimum részfeladata, hogy értelmiségi kell legyen... még akkor is ha szakbarbár jogász/mérnök/közgazdász/akármi... a bölcsészeknek meg különösen sztem.

Aki meg a középsuli után szakmát választ, annak hóttmindegy, hogy egyest/kettest kap a matekérettségire. (Én nagyon szívesen bevezetnék akár egy olyan rendszert is, hogy akár egyessel is elvégezhesd az érettségit... bizonyos feltételekkel.)

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Elvileg olyan is be lesz vezetve, hogy kötelező vizsgázni biológia/fizika/kémia/földrajz tárgyak valamelyikéből. Ez szvsz jó kezdeményezés.Sebii
ez viszont sztem fasság, akinek kell az menjen belőle emeltezni de pl aki ügyvéd/random bölcsész akar lenni annak minek bármelyik is?kristof
Hát például, hogy egy problémát képes legyen más szemszögből, más eszközrendszerrel értelmezni, netán-tán feldolgozni.tomi-tomi
szerintem erre alkalmatlan egy olyan tétel, amiben az üledékes kőzetekről vagy szlovénia iparvárosairól kell beszélni.

a szabadbölcsész nem fog számolós tantárgyat választani, én legalábbis biztos a föcit választanám, az a legkevésbé izzadós.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Elvileg olyan is be lesz vezetve, hogy kötelező vizsgázni biológia/fizika/kémia/földrajz tárgyak valamelyikéből. Ez szvsz jó kezdeményezés.Sebii
ez viszont sztem fasság, akinek kell az menjen belőle emeltezni de pl aki ügyvéd/random bölcsész akar lenni annak minek bármelyik is?kristof
Hát például, hogy egy problémát képes legyen más szemszögből, más eszközrendszerrel értelmezni, netán-tán feldolgozni.tomi-tomi
szerinted erre elég egy középszintű kettes mondjuk földrajzból?

szerk. bár aki föci érettségin atlasszal meg józan paraszti ésszel csak 2est szed össze abból nem igen lesz ügyvéd 😀 de itt nem is ez a lényeg
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Elvileg olyan is be lesz vezetve, hogy kötelező vizsgázni biológia/fizika/kémia/földrajz tárgyak valamelyikéből. Ez szvsz jó kezdeményezés.Sebii
ez viszont sztem fasság, akinek kell az menjen belőle emeltezni de pl aki ügyvéd/random bölcsész akar lenni annak minek bármelyik is?kristof
Hát például, hogy egy problémát képes legyen más szemszögből, más eszközrendszerrel értelmezni, netán-tán feldolgozni.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Vegyük a japánok példáját. Ők is rámentek a műszaki oktatásra és elég jól bejött nekik. Ebben van a jövő nem a szabadbölcsészetben.Sebii
de aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni mert 6 éve arra gyúr, annak csak felesleges teher lesz elmenni megírni egy kémia 2-est, amit ráadásul be se számítanak.Höri
Aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni, azt ki kell vezényelni árkot ásatni a cigányokkal. 😛Döme
rosszindulatú vagy, én agyaltam, hogy jelentkezek szabadbölcsésznek Kalocsára, hogy átérezzem a JuCo élményt, de sajna
- nem indult tavaly
- nehéz egyszerre 6 szakra benevezni 😛

több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 466
Vegyük a japánok példáját. Ők is rámentek a műszaki oktatásra és elég jól bejött nekik. Ebben van a jövő nem a szabadbölcsészetben.Sebii
de aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni mert 6 éve arra gyúr, annak csak felesleges teher lesz elmenni megírni egy kémia 2-est, amit ráadásul be se számítanak.Höri
Aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni, azt ki kell vezényelni árkot ásatni a cigányokkal. 😛Döme
Ha lenne még +1... 😀
több mint 13 éve
Döme Las Vegas Raiders 2 731 — Sworn to the Black
Vegyük a japánok példáját. Ők is rámentek a műszaki oktatásra és elég jól bejött nekik. Ebben van a jövő nem a szabadbölcsészetben.Sebii
de aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni mert 6 éve arra gyúr, annak csak felesleges teher lesz elmenni megírni egy kémia 2-est, amit ráadásul be se számítanak.Höri
Aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni, azt ki kell vezényelni árkot ásatni a cigányokkal. 😛
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Vegyük a japánok példáját. Ők is rámentek a műszaki oktatásra és elég jól bejött nekik. Ebben van a jövő nem a szabadbölcsészetben.Sebii
de aki 16 évesen szabadbölcsész akar lenni mert 6 éve arra gyúr, annak csak felesleges teher lesz elmenni megírni egy kémia 2-est, amit ráadásul be se számítanak.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Viszonyítás kérdése az egész. Az egyértelmű, hogy a régebben világhírű magyar oktatás színvonala erőteljesen elkezdett lesüllyedni. Mondjuk még így is jobbak vagyunk az USA-nál, bár ez nem nagy szó.
A felsőoktatást kell megreformálni. Túl sok az egyetemista/főiskolás és nagyon sok a vécépapírnak használható diploma.
Mondjuk azt felháborítónak tartom, hogy be akarják zárni a corvinust (úgy sem fog neki sikerülni).Sebii
Még ha igazad is van, (amit kétlek) akkor sem rendelkezünk azzal az "agyelszívó" képességgel és struktúrával, amivel az USA, nem kerülünk közelebb a világhoz, sőt!
Ha nincs a fasori Evangélikus Gimnázium, akkor nincs Manhattan-projekt (kis túlzással). Ma nem tudsz ilyen, á, hasonló színvonalú középiskolát mondani.
Felülről lett elrontva, de paradox módon alulról kell kijavítani, különben csak kevesebb hülyének adsz diplomát, mert ma már nincs annyi erős középiskola (a derékhad), amennyi kitermelné a valóban minőségi felvételizőt.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 466
Vegyük a japánok példáját. Ők is rámentek a műszaki oktatásra és elég jól bejött nekik. Ebben van a jövő nem a szabadbölcsészetben.
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 928 — we almost always almost win
A BME-n azért vigyáznak rá, h akárki ne kapjon diplomát, de ismerek olyan arcokat érettségivel és most már diplomával, h az sértő az értelmiségre...
Black_Adder
Nem is írtam, hogy lediplomáznék, csak hogy bekerülnék.
Btw őszintén remélem, hogy tényleg igazad van a BME-vel kapcsolatosan, de ugye ott a mondatod másik fele. Ezt kéne elkerülni.tomi-tomi
Orosz László tanár Úr néhány gondolata talán megnyugtat a BME-s résszel kapcsolatban:

"Már olyan reformok vannak, hogy minden hülye bejut az egyetemre, ha nem vigyázunk, még el is végzik!"
"86 felvételi pont! Az értelem alsó határa! És ilyenek járnak a gépészekhez..."
"… disz lesznek kvalifikálva."
"Jártak önök középiskolába? Tudják, gimnázium.."
"Demokrácia lényege: mindenki olyan hülye marad, amilyen csak akar"
"Ha egy félarú ember elvégzi a hegedű akadémiát, akkor baj van"
"Na most maguk hülyéskednek... Maguk akarnak nálam levizsgázni? Hát mi a lófaszt képzelnek? Hát komolyan mondom kihozzák az embert a sodrából"
"Hadd hulljon a férgese"
"Maguk is földrajzból érettségiztek, azért ilyen hülyék."
"A szóbeli vizsgát követően megállapítjuk a jegyet közösen. Általában én szoktam győzni."
"Vizsgaidőszak után menjenek vissza a középiskolájukba, kopogjanak be udvariasan és mondják azt, hogy elmennek maguk a jó büdös picsába, hogy elbasztak az életemből 6 évet és szart sem tanítottak. Majd forduljanak ki és vágják be maguk mögött az ajtót, hogy kiessen. És tudják miért mondtam mindezt? Hogy 20 év múlva a főnökük majd ne mondja maguknak, hogy menjenek vissza az Oroszhoz..."
Most döntsék el, hogy tanulni akarnak, vagy papírt szerezni. Ha csak papírt akarnak, akkor menjenek el a Tesco-ba és vegyenek egy csomag WC-papírt. Sokkal jobban járnak, mert a diploma elég kemény..."

Aki nem volt nála órán az pótolhatatlan élménnyel lett szegényebb, de néhány beszólása csak olvasva is jó:
https://wiki.sch.bme.hu/bin/view/Altalanos/FunOroszLaszlo

Igen kétszer is gondoljátok meg, h a BME-re jöttök-e, mert ő ugyan már nem taníthat minket, de van nála rosszabb is 😛

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Elvileg olyan is be lesz vezetve, hogy kötelező vizsgázni biológia/fizika/kémia/földrajz tárgyak valamelyikéből. Ez szvsz jó kezdeményezés.Sebii
ez viszont sztem fasság, akinek kell az menjen belőle emeltezni de pl aki ügyvéd/random bölcsész akar lenni annak minek bármelyik is?
több mint 13 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 260 — Tyrone Creek
nekem a speciel a földrajz pont jól jött, mert angolul tanultam, és kellett a felsőfokúhoz. de egyébként sem nehéz tárgy.
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Egyszóval szvsz Itt valami nagyon el van baszva az érettségik színvonalával. Ha ez így van, akkor be kell vezetni a kötelezően megírandó minimum 1 emelt szintű érettségit.
eaglesmcnabb
elvileg amikor én 2 év múlva fogok már be lesz vezetve, de azzal se leszünk előrébb, tekintve, hogy a kb mostani emeltnek kéne lennie a középnekkristof
Elvileg olyan is be lesz vezetve, hogy kötelező vizsgázni biológia/fizika/kémia/földrajz tárgyak valamelyikéből. Ez szvsz jó kezdeményezés.Sebii
oszt mér jó?

több időt basznak el a bölcsész vérűek az idejükből, mert felesleges dolgokra kell készülni.

több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 466
Egyszóval szvsz Itt valami nagyon el van baszva az érettségik színvonalával. Ha ez így van, akkor be kell vezetni a kötelezően megírandó minimum 1 emelt szintű érettségit.
eaglesmcnabb
elvileg amikor én 2 év múlva fogok már be lesz vezetve, de azzal se leszünk előrébb, tekintve, hogy a kb mostani emeltnek kéne lennie a középnekkristof
Elvileg olyan is be lesz vezetve, hogy kötelező vizsgázni biológia/fizika/kémia/földrajz tárgyak valamelyikéből. Ez szvsz jó kezdeményezés.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Egyszóval szvsz Itt valami nagyon el van baszva az érettségik színvonalával. Ha ez így van, akkor be kell vezetni a kötelezően megírandó minimum 1 emelt szintű érettségit.
eaglesmcnabb
elvileg amikor én 2 év múlva fogok már be lesz vezetve, de azzal se leszünk előrébb, tekintve, hogy a kb mostani emeltnek kéne lennie a középnek
több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 466
Viszonyítás kérdése az egész. Az egyértelmű, hogy a régebben világhírű magyar oktatás színvonala erőteljesen elkezdett lesüllyedni. Mondjuk még így is jobbak vagyunk az USA-nál, bár ez nem nagy szó.
A felsőoktatást kell megreformálni. Túl sok az egyetemista/főiskolás és nagyon sok a vécépapírnak használható diploma.
Mondjuk azt felháborítónak tartom, hogy be akarják zárni a corvinust (úgy sem fog neki sikerülni).
több mint 13 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 397 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
hígítja a fenét, 3-4-es osztályzatokkal úgy se veszik fel sehová.

ott van felvin a kalkulátor meg a a tavalyi pontszámok, meg lehet nézni.Höri
Megnéztem.
300-400 pont közötti eredménnyel sok helyre felvesznek..Igor
majdnem mindegy, hogy 300 vagy 400 😛Höri
252 ponttal felvesznek SZIE-re gépészmérnöknek.
Osztálytársam kb. 2-es tanuló volt anno, valami okból kifolyólag mindenből 3-asra érettségizett, és most gépészmérnöknek tanul. Vicc 😀
Másik volt osztálytársam 2-es volt matekból, és 87%-os matek közepet írt. A középszint túl könnyű.
+2 évet tanultam össz-vissz angolt, és 4% híján 5-sre érettségiztem, úgy hogy se akkor, se most nem tudok összerakni egy értelmes angol mondatot se írásban, se szóban. És még korszakos zseni sem vagyok, mint itt a fórumon egyes TDK-zó emberkék 😛 Egyszóval szvsz Itt valami nagyon el van baszva az érettségik színvonalával. Ha ez így van, akkor be kell vezetni a kötelezően megírandó minimum 1 emelt szintű érettségit.

Másik opció, hogy az átlag magyar ennyire hülye, amit nem akarok elhinni, ha mégis, akkor nagyobb a probléma mint hittem.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A BME-n azért vigyáznak rá, h akárki ne kapjon diplomát, de ismerek olyan arcokat érettségivel és most már diplomával, h az sértő az értelmiségre...
Black_Adder
Nem is írtam, hogy lediplomáznék, csak hogy bekerülnék.
Btw őszintén remélem, hogy tényleg igazad van a BME-vel kapcsolatosan, de ugye ott a mondatod másik fele. Ezt kéne elkerülni.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Ez pedig kapásból higítja aztán az egyetemekre való jelentkezést/bekerülést is például... van még más egyéb bajom is vele, de ez most elsőre elég sztem 😊Igor
hígítja a fenét, 3-4-es osztályzatokkal úgy se veszik fel sehová.

ott van felvin a kalkulátor meg a a tavalyi pontszámok, meg lehet nézni.Höri
Megnéztem.
300-400 pont közötti eredménnyel sok helyre felvesznek..Igor
majdnem mindegy, hogy 300 vagy 400 😛

több mint 13 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 321 — No 1 Zhang Yufei fan
Ez pedig kapásból higítja aztán az egyetemekre való jelentkezést/bekerülést is például... van még más egyéb bajom is vele, de ez most elsőre elég sztem 😊Igor
hígítja a fenét, 3-4-es osztályzatokkal úgy se veszik fel sehová.

ott van felvin a kalkulátor meg a a tavalyi pontszámok, meg lehet nézni.Höri
Megnéztem.
300-400 pont közötti eredménnyel sok helyre felvesznek..

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 928 — we almost always almost win
A BME-n azért vigyáznak rá, h akárki ne kapjon diplomát, de ismerek olyan arcokat érettségivel és most már diplomával, h az sértő az értelmiségre...

Hogy mást ne mondjak láttam a Gyöngyösről egy MSC-s diplomát. Abszolút nem tud fogalmazni, a tartalmi részig el se lehet jutni, mert már a bevezető értelmezhetetlen. Rosszul van ragozva, tele van szóismétléssel, elcsúsznak az igeidők, rosszul használ idegen szavakat DE már van egy főiskolai diplomája, és minden bizonnyal lesz mellé egy MSC-s is előbb utóbb...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
már a matekon is röhgtem egy sort (kb. az emelt szintűt kéne megíratni..), de ez no comment.
Igor
Azért úgy vedd, hogy a bivalybasznádi pistikének is meg kell írnia 2-esre, aki a szakközépbe a leghülyébb.Sebii
Ez pedig kapásból higítja aztán az egyetemekre való jelentkezést/bekerülést is például... van még más egyéb bajom is vele, de ez most elsőre elég sztem 😊Igor
Igen, ez lett volna a gondolatmenetem következő lépcsője nálam is. Ma simán bekerülnék a BME-re, pedig ... le se szállhatnék a 4-6-ról a Petőfi-híd budai hídfőjénél.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Ez pedig kapásból higítja aztán az egyetemekre való jelentkezést/bekerülést is például... van még más egyéb bajom is vele, de ez most elsőre elég sztem 😊Igor
hígítja a fenét, 3-4-es osztályzatokkal úgy se veszik fel sehová.

ott van felvin a kalkulátor meg a a tavalyi pontszámok, meg lehet nézni.