Filmek
39 feliratkozó
több mint 1 éve
De ez a film nem fan service lesz, mert annyi sem lesz. Azert, mert az X-Men sagabol behozzak a regi szereploket (a first classosokat peldaul nem, igy nekem fura, Tatum mit keres majd ott), az nem fan service szerintem, vagy ha az akar lenni, baromi gyenge probalkozas.Megy a nagy Avengers bejelentés...azért mert mindenkit beletesznék, még nem biztos h jó lesz.Szeretném, hogy jó legyen, de nem látom azt hogy jó lesz.
Természetesen előre nem húzom le, sőt az X-men tagoknak még kurvára örülök is 😁
steelwolf
Az 1-2-3 fel volt építve, ezért is lett egy tényleg baszó a The Infinity Saga. Tartott valahonnan valahova közismert hősökkel, jó sztorikkal és sokkal kevesebb mai hollywoodi betegséggel mint ami jelenleg van.
Ez már nem előre tervezett, hanem menet közben korrigált. menet közben jött a sok bukás után RDJ, jött Evans jöttek a Kang bukása miatt más ötletek, Shang-Chiről nem hallottunk 4 éve lassan, az Eternals elhasalt egyszerűen a The Multiverse Saga nem üti meg a mércét. Nincs történet az újabb Avengers filmek mögött amit biztos hogy rengeteg halállal és drámával próbálnak majd kiküszöbölni, de senkit nem fog megérinteni mondjuk Shang-Chi halála vagy Amerika Kapitányé és Doomból se láttunk semmit még, mint annó Thanosból.
Na, nem látom azt, hogy még az Ultron kora szintet se megüti, inkább Deadpool&Wolverine lesz ebből, amit elég volt egyszer látni ami nem film, csak egy fan service poénokkal.
KeyG
Emellett az Infinity saga sem azert lett jo csupan, mert Thanost szepen felepitettek es melyseget adtal neki az Infitity warban, hanem attol lett jo, hogy elotte is folyamatosan adagoltak be a nezonek a karaktert, egy-egy jelenettel, utalasokkal, felmondatokkal, megalapoztak annak, hogy na, itt ez a faszi, aki egy allat, akitol fosik mindenki, de amugy sokat nem tudsz rola. Fokozatosan epitettek be egyre nagyobb mennyisegben ot, amig vegul eljutottunk az Infinity warhoz, ahol tiz masodperc alatt igy elverte a legerosebb Avengereket, hogy nezni is fajt.
Brolin zsenialis volt, de o mar akkor csinalt remek villant a karakterbol, amikor az alapok le voltak fektetve.
RDJ maga a fan service, ami a marvel elkeseredett lepese, de ugyanakkor kiherelese is egy olyan villainnek, akire szinten baromi jo dolgokat lehetne epiteni. De nem azzal, akire ranezel barmelyik szerepeben, es Iron man fog az eszedbe jutni, es aki ezaltal komolytalanabba fogja tenni onhibajan kivul Doom karakteret a filmben.
A masik meg az, hogy most meg jon nehany film a Doomsdayig, de amig Thanost ugye emlitesek meg egy-egy jelenet szintjen tobb mint tiz evig adagolta a nezobe a Marvel a filmjeiben, addig most Doom a jelenlegi allasig egy ismeretlen csoka, es a phase six egy keteves idoszak, nyilvan az FF4-ben tudjuk meg, hogy egyaltalan van egy ilyen csavo, ergo amig az Infinity sagaban tiz plusz evig, addig most ket evig epitenek egy villaint. Oke, nyilvan ez amiatt is van, mert Kangot elbasztak, majd ki is kukaztak a szinesz balheja miatt. De mivel otodannyi lesz itt az epitkezes, ennek meglegfeleloen valoszinuleg eg es fold is lesz a kulonbseg.
Amugy meg ami a castot illeti, ez biztos nem a teljes, mert Strange, Holland meg a tobbiek is szerintem jonni fognak, csak nem akarnak leloni mindenkit.
Sajnos amugy az Infinity saga tokon lotte a Marvelt, mert annyira zsenialis lett a ket zaro film, hogy ezzel egy olyan magas szintet is adtak a kepregenyfilmeknek, amit eleg nehez tartani, vagy akarcsak a kozeleben maradni. A masik oldalrol persze orulok, mert ez a saga megerdemelt egy ilyen jo finalt.
több mint 1 éve
Megy a nagy Avengers bejelentés...azért mert mindenkit beletesznék, még nem biztos h jó lesz.Szeretném, hogy jó legyen, de nem látom azt hogy jó lesz.
Természetesen előre nem húzom le, sőt az X-men tagoknak még kurvára örülök is 😁
steelwolf
Az 1-2-3 fel volt építve, ezért is lett egy tényleg baszó a The Infinity Saga. Tartott valahonnan valahova közismert hősökkel, jó sztorikkal és sokkal kevesebb mai hollywoodi betegséggel mint ami jelenleg van.
Ez már nem előre tervezett, hanem menet közben korrigált. menet közben jött a sok bukás után RDJ, jött Evans jöttek a Kang bukása miatt más ötletek, Shang-Chiről nem hallottunk 4 éve lassan, az Eternals elhasalt egyszerűen a The Multiverse Saga nem üti meg a mércét. Nincs történet az újabb Avengers filmek mögött amit biztos hogy rengeteg halállal és drámával próbálnak majd kiküszöbölni, de senkit nem fog megérinteni mondjuk Shang-Chi halála vagy Amerika Kapitányé és Doomból se láttunk semmit még, mint annó Thanosból.
Na, nem látom azt, hogy még az Ultron kora szintet se megüti, inkább Deadpool&Wolverine lesz ebből, amit elég volt egyszer látni ami nem film, csak egy fan service poénokkal.
Szerkesztette: KeyG
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Megy a nagy Avengers bejelentés...azért mert mindenkit beletesznék, még nem biztos h jó lesz.eddig is néztem eztán is fogom
Természetesen előre nem húzom le, sőt az X-men tagoknak még kurvára örülök is 😁
steelwolf
mondjuk jelenleg A MELÓS amit várok 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Megy a nagy Avengers bejelentés...azért mert mindenkit beletesznék, még nem biztos h jó lesz.Természetesen előre nem húzom le, sőt az X-men tagoknak még kurvára örülök is 😁
több mint 1 éve
| ncore |Nosferatumi az hogy "kint viragoskert"-ben?
Én kétkedve vártam az Eggers filmet, mert a The Witch mint film az jó volt, viszont nekem a The Northman az nagyon mellé ment.
Viszont mivel a Nosferatu horror és én szeretem ezt a műfajt érdekelt mindenképp ha le lehet szedni kint a virágoskertben DVD minőségben.
Nagyon tetszett a film, nem teljesen mondanám horrornak de a történet vezetése nem olyan mint a mai filmekben ami bugyuta. Jó volt összességben.
Lehetett volna benne több horror és a horror nem abba merül ki, hogy a hangot sokszor megemelik az átlagról effektekkel, mert az nálam nem nyerő.
10/7 ami nálam kb. felső kategóriás horror szint. 5 film van még 7-es osztályzaton nálam a horror kategóriában IMDB-n.
ui. A világítótornyot nem láttam még, de tudom hogy meg kell néznem.
KeyG
no
built for this shit
több mint 1 éve
Nosferatumi az hogy "kint viragoskert"-ben?

😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Nosferatu Én kétkedve vártam az Eggers filmet, mert a The Witch mint film az jó volt, viszont nekem a The Northman az nagyon mellé ment.
Viszont mivel a Nosferatu horror és én szeretem ezt a műfajt érdekelt mindenképp ha le lehet szedni kint a virágoskertben DVD minőségben.
Nagyon tetszett a film, nem teljesen mondanám horrornak de a történet vezetése nem olyan mint a mai filmekben ami bugyuta. Jó volt összességben.
Lehetett volna benne több horror és a horror nem abba merül ki, hogy a hangot sokszor megemelik az átlagról effektekkel, mert az nálam nem nyerő.
10/7 ami nálam kb. felső kategóriás horror szint. 5 film van még 7-es osztályzaton nálam a horror kategóriában IMDB-n.
ui. A világítótornyot nem láttam még, de tudom hogy meg kell néznem.
Szerkesztette: KeyG
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
de mivel én eléggé rajongok a kis cukor ATJ-ért, biztos hogy nem utoljára néztem meg.imádom én is, kicsit sajnálom is hogy nem ő volt a Nosferatuban, de Lily Rose se volt rossz
Mikey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Szerintem is teljesen jó film, és legalább az alapötlet is más mint a többi. Egyszer mindenképp megéri megnézni, de mivel én eléggé rajongok a kis cukor ATJ-ért, biztos hogy nem utoljára néztem meg.The Gorgemost jutottam el oda hogy megnézzem én is
Apple TV-s film, horror-szerelem-akció triója egyvelege de igazából nem tudom minek mondanám.
Mivel számomra az Apple minőségi filmeket/sorozatokat dobál ki mindig figyelem őket. A szereplőgárda is illusztris Miles Teller és Anya Taylor-Joy a két főszereplő.
Ha úgy nézem egy estés filmnek tökéletes, de még egyszer nem nézném meg két óráért szóval mondhatni rendben volt.
Én valahogy többet vártam.
10/6
KeyG
nekem jobban bejött, de valszeg azért mert van egy Remnant from Ashes hangulata
Teller nem rossz, de nekem ATJ viszi a filmet
és a látvány is fasza, nem tökéletes de a design és a többi nagyon adja nekem
ami a baj az a játékidő, már az Overlordnak is sok volt a 110 perc '18ban, de ennek aztán főleg sok 130
emiatt nem látom hogy túl sűrűn újranézném, de 1x bőven jó
Negritis, a vajda
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
The Gorgemost jutottam el oda hogy megnézzem én is
Apple TV-s film, horror-szerelem-akció triója egyvelege de igazából nem tudom minek mondanám.
Mivel számomra az Apple minőségi filmeket/sorozatokat dobál ki mindig figyelem őket. A szereplőgárda is illusztris Miles Teller és Anya Taylor-Joy a két főszereplő.
Ha úgy nézem egy estés filmnek tökéletes, de még egyszer nem nézném meg két óráért szóval mondhatni rendben volt.
Én valahogy többet vártam.
10/6
KeyG
nekem jobban bejött, de valszeg azért mert van egy Remnant from Ashes hangulata
Teller nem rossz, de nekem ATJ viszi a filmet
és a látvány is fasza, nem tökéletes de a design és a többi nagyon adja nekem
ami a baj az a játékidő, már az Overlordnak is sok volt a 110 perc '18ban, de ennek aztán főleg sok 130
emiatt nem látom hogy túl sűrűn újranézném, de 1x bőven jó
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
BrutalistaAhogy a Zongorista is anno gyengébb volt a Napfény Ízénél, úgy ez a mostani Brody is kevesebb, bármekkora hype és pénz is ment bele.
Az időzítés nem mindegy, ez amit anno elcsesztek Lantos Róberték, az időzítés
Vlsz ezért is marad örökre Top underrating
A Napfény Íze.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
igen, ő jó voltMickey 17Annyit tennék hozzá, hogy Anamaria Vartolomei nekem nagyon tetszett ebben a filmben, amúgy meg igen, ez egy nagyon jó mozgóképes alkotás.
nekem bejött szatirikus, over the top és elbaszott amennyire kell
Pattinson talán élete alakítását hozza és nagyon éli a különböző karaktereket amiket tolhat
Ruffalo és Colletten látszik hogy élvezték azt amit kaptak és hogy teljesen elengedhették magukat
nem biztos hogy való mindenkinek, mer BJH megint szabadon engedte az elméjét ami nem biztos hogy mindig jó
Negritis, a vajda
zacknorb
Naomi Ackie lógott ki nekem kicsit lefelé
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
telex.hu/after/2025/03/18/demjen-film-nezettseg-futni-mentem-hogyan-tudnek-elni-nelkuled
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Mickey 17Annyit tennék hozzá, hogy Anamaria Vartolomei nekem nagyon tetszett ebben a filmben, amúgy meg igen, ez egy nagyon jó mozgóképes alkotás.
nekem bejött szatirikus, over the top és elbaszott amennyire kell
Pattinson talán élete alakítását hozza és nagyon éli a különböző karaktereket amiket tolhat
Ruffalo és Colletten látszik hogy élvezték azt amit kaptak és hogy teljesen elengedhették magukat
nem biztos hogy való mindenkinek, mer BJH megint szabadon engedte az elméjét ami nem biztos hogy mindig jó
Negritis, a vajda
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Elektronikus állam - ekkora szart csinálni 320 millió dollárból valahol a bravúr kategória. a rebel moon méltó kihívója. talán annyiból jobb, hogy az u12 korosztály élvezni fogja.Én u12 felett 15 percig bírtam. Rágugliztam, hogy ezmiez, elolvastam két kritikát, és spóroltam 110 percet.
peach
több mint 1 éve
Elektronikus állam - ekkora szart csinálni 320 millió dollárból valahol a bravúr kategória. a rebel moon méltó kihívója. talán annyiból jobb, hogy az u12 korosztály élvezni fogja.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Potoltam egy oriasi emaradast. Most vagy soha😀jobb mint a blokád vagy a hadik de nálam nem érte el a középszar szintet
1 ev utan kicsit leult a hangulat korulotte, igyekeztem objektiven nezni es elvonatkoztatni Filiptol. Nem tragikus, rosszabbra a szamitottam. Persze a siman kozepszar jelzot megerdemli, egyszer meglehet nezni. Nehez egyebkent ehhez a temahoz nyulni mert alapbol minden reszlete klise, 100x lattad atalted iskolai unnepgeseken stb. Szoval ertem hogy kelett valami ujitas bele, ez lett volna a Guy Ritchie fele akciozas csak hat a kivitelezes ugye. Osszesegeben csinaltak mar szarabb filmeket, ha kicsit szerenyebb lett volna a talalas a kozvelemeny se igy fogadta volna.
JéBé
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Potoltam egy oriasi emaradast. Most vagy soha😀1 ev utan kicsit leult a hangulat korulotte, igyekeztem objektiven nezni es elvonatkoztatni Filiptol. Nem tragikus, rosszabbra a szamitottam. Persze a siman kozepszar jelzot megerdemli, egyszer meglehet nezni. Nehez egyebkent ehhez a temahoz nyulni mert alapbol minden reszlete klise, 100x lattad atalted iskolai unnepgeseken stb. Szoval ertem hogy kellett valami ujitas bele, ez lett volna a Guy Ritchie fele akciozas csak hat a kivitelezes ugye. Osszesegeben csinaltak mar szarabb filmeket, ha kicsit szerenyebb lett volna a talalas a kozvelemeny se igy fogadta volna.
Szerkesztette: JéBé
több mint 1 éve
Megnéztem az Aranykecske díjakat (Szirmai) és örülök hogy mások se értékelik a Sean Baker, Mikey Madison, Anora felszopást.
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Mickey 17Jövő heti programom, a trailer nagyon adta.
nekem bejött szatirikus, over the top és elbaszott amennyire kell
Pattinson talán élete alakítását hozza és nagyon éli a különböző karaktereket amiket tolhat
Ruffalo és Colletten látszik hogy élvezték azt amit kaptak és hogy teljesen elengedhették magukat
nem biztos hogy való mindenkinek, mer BJH megint szabadon engedte az elméjét ami nem biztos hogy mindig jó
szerintem pl a második felét kicsit feszesebbre lehetett volna írni/vágni
összességében elégedett voltam vele, kár hogy nagyot bukik
Negritis, a vajda
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Mickey 17nekem bejött szatirikus, over the top és elbaszott amennyire kell
Pattinson talán élete alakítását hozza és nagyon éli a különböző karaktereket amiket tolhat
Ruffalo és Colletten látszik hogy élvezték azt amit kaptak és hogy teljesen elengedhették magukat
nem biztos hogy való mindenkinek, mer BJH megint szabadon engedte az elméjét ami nem biztos hogy mindig jó
szerintem pl a második felét kicsit feszesebbre lehetett volna írni/vágni
összességében elégedett voltam vele, kár hogy nagyot bukik
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Ott lesz az intergalactic.amugy erdekes, mert eddig ha jol emlekszem mind2 LoU ugy erkezett, hogy mind a ps3 meg a ps4 vegen erkezett, amikor az adott technika mellett a legszebbet ki lehetett hozni. fura lenne, hogy a ps5t meg kihagynak mar 😊Szerintem sem baj, bar en azert mondom ezt, mert nem kedvencem, en tulertekelt jateknak velem picit, noha az elso resz lezarasa remek volt, de inkabb a tortenete volt az erossege, maga a jatek nem egy mestermu. Gondolom en, mert nyilvan sokan az ellenkezojet gondoljak.pont a napokban mondta h senki se szamitson több last of usra. van valami vague conceptje 3.reszhez de evek ota nem tudja egybegyurni valamilyen storyva, lehet nem is baj.Egyelore nem zarta ki Druckmann hogy lesz, de nem is igert semmit. Mint mondta, gondolkoznak, de ha nem lesz, az sem baj, mert jol lezartak a masodikat (valoban jol lezartak, de szerintem azert az emberek java varna egy „vegso csatat” a ket szereplo kozott. Temaban van a folytatas, de amilyen siker, a Sony szerintem aligha fogja elengedni, addig fog nekik konyorogni, amig ugyis megcsinaljak....Lesz harmadik játék?!
Stez
Illetve a második játék lezárása szép, kerek egész így a sztori.
Nem olvastam sehol érdemben, hogy folytatni akarják.
Mondjuk én azt se, hogy a sorozatot 4-5 évadra tervezik.
Őszentsége Sobri Jóska
Stez
Kúrfürst briareos
De abban biztos vagyok, hogy lesz az a penz, amiert sikerul majd egybegyurni azt a sztorit, a Sony tesz rola. 😀 De ez mar nem PS5-on lesz, szoval evek kerdese. Maga a sorozat meg egyebkent biztosra veszem, hogy a golfmeccs utan meg fog halni ezzel a legtobbek altal gyulolt foszereplo csajjal. Bar ez itt mar nagyon off tenyleg.
Stez
csebi
több mint 1 éve
amugy erdekes, mert eddig ha jol emlekszem mind2 LoU ugy erkezett, hogy mind a ps3 meg a ps4 vegen erkezett, amikor az adott technika mellett a legszebbet ki lehetett hozni. fura lenne, hogy a ps5t meg kihagynak mar 😊Szerintem sem baj, bar en azert mondom ezt, mert nem kedvencem, en tulertekelt jateknak velem picit, noha az elso resz lezarasa remek volt, de inkabb a tortenete volt az erossege, maga a jatek nem egy mestermu. Gondolom en, mert nyilvan sokan az ellenkezojet gondoljak.pont a napokban mondta h senki se szamitson több last of usra. van valami vague conceptje 3.reszhez de evek ota nem tudja egybegyurni valamilyen storyva, lehet nem is baj.Egyelore nem zarta ki Druckmann hogy lesz, de nem is igert semmit. Mint mondta, gondolkoznak, de ha nem lesz, az sem baj, mert jol lezartak a masodikat (valoban jol lezartak, de szerintem azert az emberek java varna egy „vegso csatat” a ket szereplo kozott. Temaban van a folytatas, de amilyen siker, a Sony szerintem aligha fogja elengedni, addig fog nekik konyorogni, amig ugyis megcsinaljak....Lesz harmadik játék?!
Stez
Illetve a második játék lezárása szép, kerek egész így a sztori.
Nem olvastam sehol érdemben, hogy folytatni akarják.
Mondjuk én azt se, hogy a sorozatot 4-5 évadra tervezik.
Őszentsége Sobri Jóska
Stez
Kúrfürst briareos
De abban biztos vagyok, hogy lesz az a penz, amiert sikerul majd egybegyurni azt a sztorit, a Sony tesz rola. 😀 De ez mar nem PS5-on lesz, szoval evek kerdese. Maga a sorozat meg egyebkent biztosra veszem, hogy a golfmeccs utan meg fog halni ezzel a legtobbek altal gyulolt foszereplo csajjal. Bar ez itt mar nagyon off tenyleg.
Stez
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Szerintem sem baj, bar en azert mondom ezt, mert nem kedvencem, en tulertekelt jateknak velem picit, noha az elso resz lezarasa remek volt, de inkabb a tortenete volt az erossege, maga a jatek nem egy mestermu. Gondolom en, mert nyilvan sokan az ellenkezojet gondoljak.pont a napokban mondta h senki se szamitson több last of usra. van valami vague conceptje 3.reszhez de evek ota nem tudja egybegyurni valamilyen storyva, lehet nem is baj.Egyelore nem zarta ki Druckmann hogy lesz, de nem is igert semmit. Mint mondta, gondolkoznak, de ha nem lesz, az sem baj, mert jol lezartak a masodikat (valoban jol lezartak, de szerintem azert az emberek java varna egy „vegso csatat” a ket szereplo kozott. Temaban van a folytatas, de amilyen siker, a Sony szerintem aligha fogja elengedni, addig fog nekik konyorogni, amig ugyis megcsinaljak....Lesz harmadik játék?!