Filmek

40 feliratkozó

több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-
peterk2005
Izlésről nem lehet vitázni, de ha a könyvvel vetem össze, akkor ez az új Dűne egy kalap szar lett. Nem azért, mert Liet nő lett, vagy mert Yueh doktor, Idaho, Leto vagy Halleck karaktere teljesen kibontatlanul lóg a semmiben, és Paul látomásai teljesen kaotikusak, hanem azért, mert pont a könyv lényege tűnt el, a politika, a Bene Gesserit, a Harkonnen motivációk, minden, ami miatt a könyv egy klasszikus sci-fi eposz, és nem egy, a sok ugyanolyan sci-fi sztori közül.
Nem tudom a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, de számomra egy tipikus látványfilmmé züllesztett fostenger.
Sobri Jóska
Én eleve úgy álltam hozzá, hogy ezt a regényt nem lehet hollywoodi módon úgy filmre adaptálni, ahogy írod. A könyveket is vagy három-négyszer újraolvastam annak idején rövid egymás utánban, annyira új volt még harmadik-negyedik olvasásra is. A kevés regények egyike lett, amire húsz plusz év távlatából is jól emlékszem, ma is a fejemben vannak azok a képek ahogy akkor felépítettem magamban a regény alapján a képzeletbeli világot. Szóval nem vártam jobbat, mint amikor apuci elmeséli a kamasz fiának az ukrán háborút, a gyerek számára érthető nyelvre próbálva fordítani a dolgokat. Ezt ez az új film jobban hozta nekem, mint a korábbi. A korábbival az volt a bajom, hogy le akarta utánozni Kubricot ami nem meglepően nem jött be. (Érdekes, hogy ahány adaptációt láttam az mind így vagy úgy dekadens lett, ami szerintem a magyar fordításra is eléggé igaz. Viszont eredetiben számomra egyáltalán nem volt dekadens. Mintha a magyar fordítást használták volna a forgatókönyvek alapjának. 😊 )
peterk2005
Én úgy vélem, hogyha valamiből lehetett volna egy GoT-szerűen sikeres akárhányévados sci-fi sorozatot csinálni, az a Dűne. Az alapkönyv is már simán elbír két évadot, évadonkét tíz 60 perces epizóddal, nem is beszélve (az általam egyébként nem kedvelt), teljes agymenéses folytatásokról.
Kihagyták ezt a ziccert.
Sobri Jóska
Epp hogy bedobtak a ziccert. Hiszen sorozat kellett volna, de abbol nem lehet ennyi penzt kisajtolni, a studiot marpedig ugy is ez erdekli, semmi mas.

Szoval ha innen nezed, bedobtak. Amugy igen, sorozatban jobb lett volna, akkor nem is marad ki a filmbol a konyv lenyege.

Csak hat a sorozat sosem lesz olyan jovedelmezo, mint a popcorn mozi.

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-
peterk2005
Izlésről nem lehet vitázni, de ha a könyvvel vetem össze, akkor ez az új Dűne egy kalap szar lett. Nem azért, mert Liet nő lett, vagy mert Yueh doktor, Idaho, Leto vagy Halleck karaktere teljesen kibontatlanul lóg a semmiben, és Paul látomásai teljesen kaotikusak, hanem azért, mert pont a könyv lényege tűnt el, a politika, a Bene Gesserit, a Harkonnen motivációk, minden, ami miatt a könyv egy klasszikus sci-fi eposz, és nem egy, a sok ugyanolyan sci-fi sztori közül.
Nem tudom a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, de számomra egy tipikus látványfilmmé züllesztett fostenger.
Sobri Jóska
Én eleve úgy álltam hozzá, hogy ezt a regényt nem lehet hollywoodi módon úgy filmre adaptálni, ahogy írod. A könyveket is vagy három-négyszer újraolvastam annak idején rövid egymás utánban, annyira új volt még harmadik-negyedik olvasásra is. A kevés regények egyike lett, amire húsz plusz év távlatából is jól emlékszem, ma is a fejemben vannak azok a képek ahogy akkor felépítettem magamban a regény alapján a képzeletbeli világot. Szóval nem vártam jobbat, mint amikor apuci elmeséli a kamasz fiának az ukrán háborút, a gyerek számára érthető nyelvre próbálva fordítani a dolgokat. Ezt ez az új film jobban hozta nekem, mint a korábbi. A korábbival az volt a bajom, hogy le akarta utánozni Kubricot ami nem meglepően nem jött be. (Érdekes, hogy ahány adaptációt láttam az mind így vagy úgy dekadens lett, ami szerintem a magyar fordításra is eléggé igaz. Viszont eredetiben számomra egyáltalán nem volt dekadens. Mintha a magyar fordítást használták volna a forgatókönyvek alapjának. 😊 )
peterk2005
Én úgy vélem, hogyha valamiből lehetett volna egy GoT-szerűen sikeres akárhányévados sci-fi sorozatot csinálni, az a Dűne. Az alapkönyv is már simán elbír két évadot, évadonkét tíz 60 perces epizóddal, nem is beszélve (az általam egyébként nem kedvelt), teljes agymenéses folytatásokról.
Kihagyták ezt a ziccert.

több mint 2 éve
r.baggio Washington Commanders Vanderbilt Commodores 61 914 — no es importante
Ezt ez az új film jobban hozta nekem, mint a korábbi. A korábbival az volt a bajom, hogy le akarta utánozni Kubricot ami nem meglepően nem jött be.peterk2005
mondjuk ez lehetetlen feladat is lett volna, hiszen Kubrick sosem rendezett Dune filmet (nem is próbálkozott vele)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 685 — The only discipline that lasts, is self discipline
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-
peterk2005
Izlésről nem lehet vitázni, de ha a könyvvel vetem össze, akkor ez az új Dűne egy kalap szar lett. Nem azért, mert Liet nő lett, vagy mert Yueh doktor, Idaho, Leto vagy Halleck karaktere teljesen kibontatlanul lóg a semmiben, és Paul látomásai teljesen kaotikusak, hanem azért, mert pont a könyv lényege tűnt el, a politika, a Bene Gesserit, a Harkonnen motivációk, minden, ami miatt a könyv egy klasszikus sci-fi eposz, és nem egy, a sok ugyanolyan sci-fi sztori közül.
Nem tudom a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, de számomra egy tipikus látványfilmmé züllesztett fostenger.
Sobri Jóska
Én eleve úgy álltam hozzá, hogy ezt a regényt nem lehet hollywoodi módon úgy filmre adaptálni, ahogy írod. A könyveket is vagy három-négyszer újraolvastam annak idején rövid egymás utánban, annyira új volt még harmadik-negyedik olvasásra is. A kevés regények egyike lett, amire húsz plusz év távlatából is jól emlékszem, ma is a fejemben vannak azok a képek ahogy akkor felépítettem magamban a regény alapján a képzeletbeli világot. Szóval nem vártam jobbat, mint amikor apuci elmeséli a kamasz fiának az ukrán háborút, a gyerek számára érthető nyelvre próbálva fordítani a dolgokat. Ezt ez az új film jobban hozta nekem, mint a korábbi. A korábbival az volt a bajom, hogy le akarta utánozni Kubricot ami nem meglepően nem jött be. (Érdekes, hogy ahány adaptációt láttam az mind így vagy úgy dekadens lett, ami szerintem a magyar fordításra is eléggé igaz. Viszont eredetiben számomra egyáltalán nem volt dekadens. Mintha a magyar fordítást használták volna a forgatókönyvek alapjának. 😊 )

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 936
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-
peterk2005
Izlésről nem lehet vitázni, de ha a könyvvel vetem össze, akkor ez az új Dűne egy kalap szar lett. Nem azért, mert Liet nő lett, vagy mert Yueh doktor, Idaho, Leto vagy Halleck karaktere teljesen kibontatlanul lóg a semmiben, és Paul látomásai teljesen kaotikusak, hanem azért, mert pont a könyv lényege tűnt el, a politika, a Bene Gesserit, a Harkonnen motivációk, minden, ami miatt a könyv egy klasszikus sci-fi eposz, és nem egy, a sok ugyanolyan sci-fi sztori közül.
Nem tudom a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, de számomra egy tipikus látványfilmmé züllesztett fostenger.
Sobri Jóska
Befejezve az újraolvasást, egyébként a könyv is avítt, az egymásba csúszó belső monológok követhetőek számomra (sokan panaszkodnak rá a friss goodreads véleményekben), de mivel újra-és-újra ugyanazt az elbeszélői trükköt veszi elő, fárasztóvá válik. A párbeszédek sokszor annyira nem természetesek, emberek nem beszélnek így egymással.

Sokkal jobb high sci-fi könyvek születettek azóta. 20 évvel ezelőtt, amikor először olvastam, el voltam dőlve tőle, emlékszem a függeléket is szétolvastam, de mára nem volt annyira szórakoztató. Ezért sem szoktam sosem újraolvasni semmit, most is azért álltam neki, mert sejtettem, hogy filmből kimaradnak dolgok, és egyetértek Sobrival, egy egy látványfilm, bár vele ellentétben én elvoltam vele. Nincs ott a top filmjeim, de még a top sci-fik között sem. 😊
Gyurma Pappa
Teny, h tobbnyire latvanyfilm lett, de annak kivalo.
A politika es a BG is szerepel benne szerintem igen erosen, hisz emlitettek Paul szuletesenek korulmenyeit es okat, azt h miert kuldtek oket az Arrakisra es h a hatterben mit csinal a BG es a csaszar.

Monumentalis film volt, szerintem jol probalt egyensulyozni az elvarasok kozott, igy johet a masodik resz, ahol azert lesz lehetoseg mindenbe belemelyedni.

Ha jobban kibontotta volna a sztorit, akkor min. 3 ora kellett volna, nekem mondjuk az is jo, de akkor meg felo h hullamzo lett volna a cselekmenyszal.

Latvanyba jo a rendezo, de ahogy a Blade Runner nagy reszeben, nem tudja teljesen behuzni a nezot.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 357 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Remélem isteni lesz!
 www.youtube.com/watch?v=Go8nTmfrQd8

Szerkesztette: iktriad
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 020 — Egyéb témák lakó
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-
peterk2005
Izlésről nem lehet vitázni, de ha a könyvvel vetem össze, akkor ez az új Dűne egy kalap szar lett. Nem azért, mert Liet nő lett, vagy mert Yueh doktor, Idaho, Leto vagy Halleck karaktere teljesen kibontatlanul lóg a semmiben, és Paul látomásai teljesen kaotikusak, hanem azért, mert pont a könyv lényege tűnt el, a politika, a Bene Gesserit, a Harkonnen motivációk, minden, ami miatt a könyv egy klasszikus sci-fi eposz, és nem egy, a sok ugyanolyan sci-fi sztori közül.
Nem tudom a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, de számomra egy tipikus látványfilmmé züllesztett fostenger.
Sobri Jóska
Befejezve az újraolvasást, egyébként a könyv is avítt, az egymásba csúszó belső monológok követhetőek számomra (sokan panaszkodnak rá a friss goodreads véleményekben), de mivel újra-és-újra ugyanazt az elbeszélői trükköt veszi elő, fárasztóvá válik. A párbeszédek sokszor annyira nem természetesek, emberek nem beszélnek így egymással.

Sokkal jobb high sci-fi könyvek születettek azóta. 20 évvel ezelőtt, amikor először olvastam, el voltam dőlve tőle, emlékszem a függeléket is szétolvastam, de mára nem volt annyira szórakoztató. Ezért sem szoktam sosem újraolvasni semmit, most is azért álltam neki, mert sejtettem, hogy filmből kimaradnak dolgok, és egyetértek Sobrival, egy egy látványfilm, bár vele ellentétben én elvoltam vele. Nincs ott a top filmjeim, de még a top sci-fik között sem. 😊

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-
peterk2005
Izlésről nem lehet vitázni, de ha a könyvvel vetem össze, akkor ez az új Dűne egy kalap szar lett. Nem azért, mert Liet nő lett, vagy mert Yueh doktor, Idaho, Leto vagy Halleck karaktere teljesen kibontatlanul lóg a semmiben, és Paul látomásai teljesen kaotikusak, hanem azért, mert pont a könyv lényege tűnt el, a politika, a Bene Gesserit, a Harkonnen motivációk, minden, ami miatt a könyv egy klasszikus sci-fi eposz, és nem egy, a sok ugyanolyan sci-fi sztori közül.
Nem tudom a könyv ismerete nélkül mennyire élvezhető, de számomra egy tipikus látványfilmmé züllesztett fostenger.

több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 685 — The only discipline that lasts, is self discipline
Másfél óra, egészen beteg

 youtu.be/R0krUthYxF4
r.baggio
Szerintem jobb lett, mint a Sting féle első verzió-

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Gorcsev Pittsburgh Steelers 498
A Northman már ott van, kissé talán túl korán küldték VOD-ra...
r.baggio
Fuhhhh…
Nagyon nem jött be, de hát ismertek 😃
#JC6
Nézhetetlen számomra, felesleges 2 óra…
KeyG
Köszönöm! Egyedül a zene meg a fényképezés adta, de a kétbites főszereplőn kivoltam. | még ha érteni vélem is, hogy mit volt hivatott bemutatni azzal, hogy nem az "életet" választja és végül azzá válik ami ellen küzdött |

"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 24 482 — nabege2@yahoo.com
A legkisebb mertekig sem kedvelem Statham filmjeit, egy kaptafa kb. mind, de ez a Netflixes Wrath of Man amugy siman nezheto volt. Igazabol az elso perctol tudod, hogy ez biztosan egy Guy Ritchie-rendezes, de birom a stilusat, ezt a kicsit trollkodos hozzaallast.

Oke, Statham mondjuk ezuttal is pont csak annyit tesz hozza, hogy 115 percen keresztul csunyan nez, feszit es kinyirja az egesz vilagot, de elveztem, kikapcsolt. 😊
Stez
Mondjuk ez nem Netflix hanem rendes mozifilm volt 😊

Elvileg nemsokára jön egy újabb közös filmjük az operation fortune
Negritis
ráadásul egy francia film remake-je volt
NB2
mármint a wrath vagy az operation?
Negritis
wrath (bocs nem voltam egyértelmű)
több mint 2 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
A legkisebb mertekig sem kedvelem Statham filmjeit, egy kaptafa kb. mind, de ez a Netflixes Wrath of Man amugy siman nezheto volt. Igazabol az elso perctol tudod, hogy ez biztosan egy Guy Ritchie-rendezes, de birom a stilusat, ezt a kicsit trollkodos hozzaallast.

Oke, Statham mondjuk ezuttal is pont csak annyit tesz hozza, hogy 115 percen keresztul csunyan nez, feszit es kinyirja az egesz vilagot, de elveztem, kikapcsolt. 😊
Stez
Mondjuk ez nem Netflix hanem rendes mozifilm volt 😊

Elvileg nemsokára jön egy újabb közös filmjük az operation fortune
Negritis
Ja, en ezeket nem tudom. Csak Netflixen lattam es viszonylag uj film, gondoltam, akkor biztos a sajatjuk. A lenyeg, hogy egynek jo volt, aztan engem az nem erdekel, ki csinalta vagy honnan loptak az otletet. 😀

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 421 — The Mathematician
A legkisebb mertekig sem kedvelem Statham filmjeit, egy kaptafa kb. mind, de ez a Netflixes Wrath of Man amugy siman nezheto volt. Igazabol az elso perctol tudod, hogy ez biztosan egy Guy Ritchie-rendezes, de birom a stilusat, ezt a kicsit trollkodos hozzaallast.

Oke, Statham mondjuk ezuttal is pont csak annyit tesz hozza, hogy 115 percen keresztul csunyan nez, feszit es kinyirja az egesz vilagot, de elveztem, kikapcsolt. 😊
Stez
Mondjuk ez nem Netflix hanem rendes mozifilm volt 😊

Elvileg nemsokára jön egy újabb közös filmjük az operation fortune
Negritis
ráadásul egy francia film remake-je volt
NB2
mármint a wrath vagy az operation?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

A titanic 25 eves.
Az indexen van vmi cikk amit azok az emberek akik kurvara unatkoztak ,agyaltak ki olyan dolgot a filmhez amit eleve a fantazia szult.
Par eve ettem vhol ahol a masik asztalnal emberek beszelgettek a star warsrol h alitolag ez meg az ilyen univerzum....
Konyorgom fikcio, azokat tovabbkoltik es tok komolyan beszelgetnek rola.agyrem.
YoungZeeZee
Wut?
Nem érteni amit mondani tetszik.
Szerk.: Közben elolvastam a Titanicos cikket...vicces, de komolytalan.

Nekem semmi bajom nincs azzal, ha valaki komolyan beszélget az SW-ről vagy bármilyen világról vagy univerzumról.
Legtöbbje nem csak filmen létezik, hanem könyvben, képregényben, sorozatban, rajzfilmben, játékban, stb., gyakorlatilag megvan mi az beleillik a kánonba és van ami nem.

Elég bosszantó tud lenni, hogyha nézel valamit aminek van egy felépített világa és valami oda nem illő dolgot tesznek bele, mert manyi (pl. SW 1-3, de inkább 8-9).

De amúgy ilyen alapon baromság beszélgetni bármilyen irodalmi művön, filmen, mert fikció...
Solymi
Ertem, en ugy vagyok vele h igy irtak meg szoval a reszemrol ennyi.lehet a cselekmenyt elemezni a szereploket is de mikor kb a harry potterre azr mondjak h az alien univerzumaban van na az is kemeny.(ez nem pontos pelda de beleszaladtanlm mar vmi hasonloba).
Nekem ezek a ha meg mit csinalna...full bullshit.mint a meccsek elotti beszelgetesek vagy a mock draftok
YoungZeeZee
Szerintem ezek nem rossz dolgok, szorakoztatjak az embereket.

Ezert szerettem anno a lapozgatos konyveket vagy amig lehetett, a szerepjatekokat, mert a sajat sztorinkat jatszhattuk egy kitalalt vilagon.

Az az egyik legjobb erzes es szorakozas amikor te iranyitod es talalod ki a tortenteket.

Es ehhez nem kell mas mint egy papir, ceruza, par dobokocka es a kepzeleted 😊
Solymi
De sztem ez megint mas🙂
YoungZeeZee
jó de enélkül nem lennének olyan filmek mint a Freddy vs Jason vagy az Alien vs Predator 😀

mondjuk képregények és hasonlók se lennének azért viszont kár

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
YoungZeeZee 8 454

mai napig lehet gond nélkül, attól függően hogy melyik rendszer érdekel megvannak a közönségek
Negritis
Ugy ertettem, h amig lehetosegem volt ra 😊
Nem volt tul sok sajna, de a rajongas mai napig megvan.

De ez mar nagyon OFF:

Magus, D&D, Shadowrun, Cthulhu, Star Wars es megannyi aminek elolvastam az alapkonyvet es tervezgettem (pl.: Ars Magica, CP2020, Codex).

Raadasul a Magus es a Codex az magyar es valami fantasztikusak.
Magusban iszonyat potencial van, a Codex meg valami csodalatosan kidolgozott intrikalos vilag. Es amilyen regenyeket es rovid sztorikat irtak hozzajuk. Sajnalom h Nyulaszi mar elengedte.

Terveim kozott van h csinaljak egy kozvelemeny kutatast h hany embert erdekelne egy ujabb Legendak Konyve es mondjuk mennyit lenne hajlando kiadni egy ebook/pdf vagy papir verzioert…
Aztan ezzel az infoval mar meg lehetne probalni egy megkeresest a regi irokkal h talalkozik-e az elvarasaikkal illetve lenne-e motivaciojuk egy ujabb tortenetre a Codex vilagan.
Kb. mint a Kickstarter projectek csak epp ellenkezo irannyal.
Aztan ki tudja, megha nem is valosulna meg, talan masoknak adna otletet.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 421 — The Mathematician
A titanic 25 eves.
Az indexen van vmi cikk amit azok az emberek akik kurvara unatkoztak ,agyaltak ki olyan dolgot a filmhez amit eleve a fantazia szult.
Par eve ettem vhol ahol a masik asztalnal emberek beszelgettek a star warsrol h alitolag ez meg az ilyen univerzum....
Konyorgom fikcio, azokat tovabbkoltik es tok komolyan beszelgetnek rola.agyrem.
YoungZeeZee
Wut?
Nem érteni amit mondani tetszik.
Szerk.: Közben elolvastam a Titanicos cikket...vicces, de komolytalan.

Nekem semmi bajom nincs azzal, ha valaki komolyan beszélget az SW-ről vagy bármilyen világról vagy univerzumról.
Legtöbbje nem csak filmen létezik, hanem könyvben, képregényben, sorozatban, rajzfilmben, játékban, stb., gyakorlatilag megvan mi az beleillik a kánonba és van ami nem.

Elég bosszantó tud lenni, hogyha nézel valamit aminek van egy felépített világa és valami oda nem illő dolgot tesznek bele, mert manyi (pl. SW 1-3, de inkább 8-9).

De amúgy ilyen alapon baromság beszélgetni bármilyen irodalmi művön, filmen, mert fikció...
Solymi
Ertem, en ugy vagyok vele h igy irtak meg szoval a reszemrol ennyi.lehet a cselekmenyt elemezni a szereploket is de mikor kb a harry potterre azr mondjak h az alien univerzumaban van na az is kemeny.(ez nem pontos pelda de beleszaladtanlm mar vmi hasonloba).
Nekem ezek a ha meg mit csinalna...full bullshit.mint a meccsek elotti beszelgetesek vagy a mock draftok
YoungZeeZee
Szerintem ezek nem rossz dolgok, szorakoztatjak az embereket.

Ezert szerettem anno a lapozgatos konyveket vagy amig lehetett, a szerepjatekokat, mert a sajat sztorinkat jatszhattuk egy kitalalt vilagon.

Az az egyik legjobb erzes es szorakozas amikor te iranyitod es talalod ki a tortenteket.

Es ehhez nem kell mas mint egy papir, ceruza, par dobokocka es a kepzeleted 😊
Solymi
mai napig lehet gond nélkül, attól függően hogy melyik rendszer érdekel megvannak a közönségek

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 421 — The Mathematician
polygon nagyon istenítette az RRR (Rise Roar Revolt)-t és megnéztem, elvégre a Writers Odysseyről is nálunk hallottam és jó volt (Raging Fire lesz a kövi sztem)
és hát indiai film annak minden előnyével és hátrányával
kurva hosszú és rengeteg benne az indokolatlan és random zenés/táncos betét
ez mondjuk pont indokolt és az elborult módján még jó is
 www.youtube.com/watch?v=sAzlWScHTc4

az akció iszonyat kreatív, de teljesen elborult, rengeteg a praktikus effekt de a CGI még mindig leugrik sajnos
kultúrsokk miatt is tudom ajánlani, de alapból is egy szórakoztató film