Kérdések bármiről

31 feliratkozó

több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Mit tud egy navigáció, amit a Waze nem?

több mint 10 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
Nem akarlak leszúrni, de tessék egy picit nyitottabb szemmel járni a világban.
Tavasszal az IGO ingyenesen elérhetővé tette a Magyarország térképét, talán baggio még be is linkelte.

vagy vedd meg ezt és egy évig van jogtiszta Mo térképed😊

 www.edigital.hu/Navigacios-keszulek/NAVON-N670-Plus-navigacio-+-iGO8-Magyarorszag-terkep-p325421.html
több mint 10 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Okostelefonra GPS-szoftver 😊empty taxi
Pl. a Nokia Here. WP mellett elérhető már Androidra is. Én WP-n használom és rohadt jó, simán hozta azt, amit egy autós navi és teljesen offline (a forgalom kijelzéshez kell csak net), még az érdekes helyek (boltok, múzeumok, benzinkutak stb.) is kereshetők offline.
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 081 — Lájkold a zsűrit!
Kineztem sokak javaslatara egy Wayteq x980Bt GPS eszkozt. 20 ezer korul kaphato mindenhol, de terkepszotfver nelkul. Nagyon sokfelet olvastam errol, hogy szoftverrel egyutt vagy anelkul erdemes venni ezt, illetve hogy mennyire maceras vagy sem egy ilyen Magyarorszag terkepet, progit ratelepiteni (par velemeny szerint eleg bonyolult csomo mindent at kell irni, nemcsak ugy siman felmasolom azt kesz), egyaltalan lehet pl. ezt az IGO-t, vagy penzert kell hozza megvenni kulon minden szoftvert, es az kb mennyi lehet hozza. (megeri-e inkabb kulon szoftvert venni hozza igy, vagy sem)
Szoval mit javasoltok hogy a legpraktikusabb megodlani ezt?😊zavi27
Okostelefonra GPS-szoftver 😊


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 457 — Amerikai sportok rajongója
Kineztem sokak javaslatara egy Wayteq x980Bt GPS eszkozt. 20 ezer korul kaphato mindenhol, de terkepszotfver nelkul. Nagyon sokfelet olvastam errol, hogy szoftverrel egyutt vagy anelkul erdemes venni ezt, illetve hogy mennyire maceras vagy sem egy ilyen Magyarorszag terkepet, progit ratelepiteni (par velemeny szerint eleg bonyolult csomo mindent at kell irni, nemcsak ugy siman felmasolom azt kesz), egyaltalan lehet pl. ezt az IGO-t, vagy penzert kell hozza megvenni kulon minden szoftvert, es az kb mennyi lehet hozza. (megeri-e inkabb kulon szoftvert venni hozza igy, vagy sem)
Szoval mit javasoltok hogy a legpraktikusabb megodlani ezt?😊
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Az a bajom a Goproval, hogy a sima Hero is baromi drága, és cserébe csak 5 megapixelt kapok, ezért is kerestem más alternatívát. Egyébként miben merül ki, hogy a többi gagyibb? Hamarabb tönkremegy, vagy a felvételek minősége nem jó?Double B
A megapixel szám önmagában még semmit nem jelent. Kitörölheted a nagy megapixel számmal, ha az érzékelő és/vagy a képfeldolgozás szar.
A gagyibb vonatkozhat az akkumulátor kapacitástól kezdve, a rossz érzékelőn át, a fényviszonyok változásának kezelésén keresztül, anyaghasználatig sok mindenre.Tony
Kiegészítve: én élettartamot nem tudok, csak képminőséget. A felvételek minősége nem olyan jó, így van. Egyrészt a gyors mozgást nem tudják olyan jól lekövetni, és szétesik a kép, másrészt ha visszanézed a felvett anyagot, akkor szemmel látható, hogy melyik GoPro/Sony, melyik nem.
Pár éve vettünk, akkor lepróbáltunk elötte párat, és úgy éreztük, hogy a GoPro/Sony annyival nem drágább, amennyivel jobb.

több mint 10 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Az a bajom a Goproval, hogy a sima Hero is baromi drága, és cserébe csak 5 megapixelt kapok, ezért is kerestem más alternatívát. Egyébként miben merül ki, hogy a többi gagyibb? Hamarabb tönkremegy, vagy a felvételek minősége nem jó?Double B
A megapixel szám önmagában még semmit nem jelent. Kitörölheted a nagy megapixel számmal, ha az érzékelő és/vagy a képfeldolgozás szar.
A gagyibb vonatkozhat az akkumulátor kapacitástól kezdve, a rossz érzékelőn át, a fényviszonyok változásának kezelésén keresztül, anyaghasználatig sok mindenre.
több mint 10 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 899
Vonat a Déliből.empty taxi
Köszi, és a javaslatodat is 😊

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 081 — Lájkold a zsűrit!
Balatonszárszó. Évekig jártunk oda és az sem hátrány, hogy itt van az egyik legnagyobb és legszebb szabad strand is 😊peach
Tényleg szép és jó hely, de azért itt is elég nagy tud lenni a tömeg ha éppen megindulnak a népek.
Nekünk itt van nyaralonk és azért volt pár hétvége, amiukor elviselhetetlen tömeg volt, de alapvetően egyetértek és egy probate megér. (Lelléhez, Siófokhoz vagy Fonyodhoz képest teljesen jó.)Leonidasz007
Szárszó tetszik és még belefér kategóriában van Pesttől.
Tömegközlekedéssel hogyan lehetne eljutni oda?ervinator
Vonat a Déliből.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 899
Balatonszárszó. Évekig jártunk oda és az sem hátrány, hogy itt van az egyik legnagyobb és legszebb szabad strand is 😊peach
Tényleg szép és jó hely, de azért itt is elég nagy tud lenni a tömeg ha éppen megindulnak a népek.
Nekünk itt van nyaralonk és azért volt pár hétvége, amiukor elviselhetetlen tömeg volt, de alapvetően egyetértek és egy probate megér. (Lelléhez, Siófokhoz vagy Fonyodhoz képest teljesen jó.)Leonidasz007
Szárszó tetszik és még belefér kategóriában van Pesttől.
Tömegközlekedéssel hogyan lehetne eljutni oda?

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Patrik007 Denver Broncos LSU Tigers 366
Balatonszárszó. Évekig jártunk oda és az sem hátrány, hogy itt van az egyik legnagyobb és legszebb szabad strand is 😊peach
Tényleg szép és jó hely, de azért itt is elég nagy tud lenni a tömeg ha éppen megindulnak a népek.
Nekünk itt van nyaralonk és azért volt pár hétvége, amiukor elviselhetetlen tömeg volt, de alapvetően egyetértek és egy probate megér. (Lelléhez, Siófokhoz vagy Fonyodhoz képest teljesen jó.)
több mint 10 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
Balatonszárszó. Évekig jártunk oda és az sem hátrány, hogy itt van az egyik legnagyobb és legszebb szabad strand is 😊



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 081 — Lájkold a zsűrit!
Barátnőmmel szombaton elmennénk a Balaton déli oldalára. Hol lehetne olyan helyet találni, ami kevésbé forgalmas?

Ha valaki tud ajánlani egy kicsit csendesebb, nyugisabb, romantikusabb helyet, akkor kérem ne fogja vissza magát. 😀ervinator
Fonyód-Bélatelep


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 899
Barátnőmmel szombaton elmennénk a Balaton déli oldalára. Hol lehetne olyan helyet találni, ami kevésbé forgalmas?

Ha valaki tud ajánlani egy kicsit csendesebb, nyugisabb, romantikusabb helyet, akkor kérem ne fogja vissza magát. 😀

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Double B Indianapolis Colts 800 — In Irsay We Trust!
Hali

Valakinek van tapasztalata a sportkamerákkal? Megyek fél évre Erasmussal külföldre, és oda szeretnék venni egyet. Eddig Goprot akartam abból viszont a sima Hero 45.000 ft. Van még a Mediaban Concorde meg Wayteq azonban azokat nem ismerem. Mindenesetre hátha van valakinek véleménye az alábbiakról.
Concorde Sportcam W8 - 35.000
Concorde Sportcam A8 - 28.000
Wayteq HD 1000W - 27.000

Köszi 😊Double B
GoPro vagy Sony.
A többi sokkal ergyább, mint amennyivel olcsóbb.Sobri Jóska
Az a bajom a Goproval, hogy a sima Hero is baromi drága, és cserébe csak 5 megapixelt kapok, ezért is kerestem más alternatívát. Egyébként miben merül ki, hogy a többi gagyibb? Hamarabb tönkremegy, vagy a felvételek minősége nem jó?
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Hali

Valakinek van tapasztalata a sportkamerákkal? Megyek fél évre Erasmussal külföldre, és oda szeretnék venni egyet. Eddig Goprot akartam abból viszont a sima Hero 45.000 ft. Van még a Mediaban Concorde meg Wayteq azonban azokat nem ismerem. Mindenesetre hátha van valakinek véleménye az alábbiakról.
Concorde Sportcam W8 - 35.000
Concorde Sportcam A8 - 28.000
Wayteq HD 1000W - 27.000

Köszi 😊Double B
GoPro vagy Sony.
A többi sokkal ergyább, mint amennyivel olcsóbb.

több mint 10 éve
Double B Indianapolis Colts 800 — In Irsay We Trust!
Hali

Valakinek van tapasztalata a sportkamerákkal? Megyek fél évre Erasmussal külföldre, és oda szeretnék venni egyet. Eddig Goprot akartam abból viszont a sima Hero 45.000 ft. Van még a Mediaban Concorde meg Wayteq azonban azokat nem ismerem. Mindenesetre hátha van valakinek véleménye az alábbiakról.
Concorde Sportcam W8 - 35.000
Concorde Sportcam A8 - 28.000
Wayteq HD 1000W - 27.000

Köszi 😊
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
Kinek van jogsija? Olvastam, hogy úri vezető még lehet az akinek nem olyan jó az egyik szeme mint a másik, de mint hivatásos, úgy nem kaphatja meg. Ez mennyire igaz? Személy szerint, nagyon jó lene ha megengednék a hivatásost, de nem nagyon akar öszejönni, pedig igen szeretném..:/Coolearie
Nekem szemüvegesként hivatásos van.

több mint 10 éve
Amador Los Angeles Rams 273
Kinek van jogsija? Olvastam, hogy úri vezető még lehet az akinek nem olyan jó az egyik szeme mint a másik, de mint hivatásos, úgy nem kaphatja meg. Ez mennyire igaz? Személy szerint, nagyon jó lene ha megengednék a hivatásost, de nem nagyon akar öszejönni, pedig igen szeretném..:/Coolearie
Ha a "nem olyan jó" a látásélességet jelenti, akkor a rendelet szerint megengedett némi különbség a két szem között.
 net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200013.NM&celpara=#xcelparam
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 461 — . . .
Kinek van jogsija? Olvastam, hogy úri vezető még lehet az akinek nem olyan jó az egyik szeme mint a másik, de mint hivatásos, úgy nem kaphatja meg. Ez mennyire igaz? Személy szerint, nagyon jó lene ha megengednék a hivatásost, de nem nagyon akar öszejönni, pedig igen szeretném..:/
több mint 10 éve
süti Los Angeles Rams 4 134 — Rams fan
Wordpressben otthon van valaki ?

Szépen felraktam mindent ( www.siteground.com/tutorials/wordpress/wordpress-installation.htm), de bejelentkezni már nem enged ( www.siteground.com/img/knox/tutorials/uploaded_images/images/wordpress/wpi6.jpg).
Hiába kattintgatok, meg se mozdul. Ha átírom az URL-t az admin vagy login oldalra irányítva (wp-admin.php, wp-login.php), akkor pedig üres fehér képernyő fogad.
Na most erre már találtam rengeteg javaslatot kezdve a témák és pluginek törlésétől egészen a fájlok kódolásának átállításáig, de egyik sem segített.

Szóval ha van valakinek valami javaslata azt nagyon megköszönném.
több mint 10 éve
JéBé Green Bay Packers 7 730
Nem tervezem használni de jól hazavágta a zene appot. Azthittem miután frissítem külön lesz 😕
több mint 10 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 834 — Deion Sanders for president!
Srácok (akinek van), apple music nektek sem szinkronizál iphone és ipad között?Amadeus91
vegyél androidotAsbee
És akkor szinkronizálni fog az apple music az iphone és az ipad között?dcsicsak
Nem de legalább cseng a kassza! 😀😀😀

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 10 éve
dcsicsak Chicago Bears 1 553
Srácok (akinek van), apple music nektek sem szinkronizál iphone és ipad között?Amadeus91
vegyél androidotAsbee
És akkor szinkronizálni fog az apple music az iphone és az ipad között?
több mint 10 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 219
Srácok (akinek van), apple music nektek sem szinkronizál iphone és ipad között?Amadeus91
vegyél androidotAsbee
Vagy vásárolj legálisan zenéket. Azokat automatikusan szinkronizálja az iTunes.Sobri Jóska
Józsi, apple music, fizetni fogok érte miután lejár a tegnap indult 3 hónapos trial (...), amúgy megoldódott, icloudot kellett állítani kicsit.